A szegény ember és a láthatatlan segítő
Volt egyszer egy szegény ember. Boldogságban élt a feleségével és a gyerekeivel együtt egy kis erdőszéli házban. Szerették egymást, szerettek ott élni, ahová a Jóisten teremtette őket, csakhogy az embernek volt egy félelme, amitől szeretett volna megszabadulni. Éjszakánként rémálmok gyötörték, hogy jön az Ördög és elviszi a kisházat, a földecskéjüket, a gyerekeiket befogja rabszolgájának és a feleségét is magával viszi.
Egyszer aztán ahogy éppen az erdőben sétálgatott gombát keresve és hallgatta a madarak énekét és a fák susogását, észrevette hogy valaki van mellette, de nem látta ki az. Ahogy ott figyelt, megszólította egy hang.
- Hallod-e te szegény ember. Ne félj tőlem, én a barátod vagyok és segítek neked, ha hagyod, de ahhoz te is kellesz ám. Az én segítségem csak akkor működik, ha te is megteszed a magadét.
Elcsodálkozott ezen a szegényember, de úgy volt vele, hogy mit veszíthet azzal, ha kipróbálja, igaz-e amit a láthatatlan valaki mondott neki.
- Jól van no, tegyünk próbát – mondta a hangnak.
- Kívánj tőlem amit csak akarsz és meglátod teljesül, de neked is lesz benne feladatod, azt majd megmondom hogy mi. Rendben van? – szólt a hang.
- Rendben – válaszolta amaz.
A szegényember elmesélte az álmait és arra kérte a hangot, hogy segítsen ezt neki elfelejteni és soha vissza ne térhessen a történet.
- Menj csak haza szegényember és megígérem neked, hogy mire hazaérsz, megoldódik a bajod, elmúlnak a félelmeid, rémálmaid. Útközben azonban jól figyelj, és ha kell hívhatsz engem segítségül. Itt van ez a sólyomtoll előtted a földön, vedd fel. Ha szükséged van a segítségemre, csak fújj rá háromszor, és ott termek meglátod.
- Ki vagy te, akit nem látok, de hallani hallak? - kérdezte a szegényember, de erre már nem jött válasz. A lény, aki beszélt hozzá egyszeriben eltűnt. Elindult hát az emberünk hazafelé, de alig tett néhány lépést meglátott egy hintót. A hintó is és a lovak, amelyek húzták koromfeketék voltak, arany lószerszámmal és arany kerékkel. Amint elhaladt mellette, egyszer csak utána szólt valaki belőle.
- Állj meg te szegény ember! Most megtaláltad a szerencsédet! Segíts nekem, és én nem leszek hálátlan, busás jutalomban részesülsz.
Kíváncsi is lett rögtön az ember, kiféle-miféle az, aki szólt hozzá és mit akar tőle. Nézegetett befelé a hintó belseje felé, de azon olyan sötét üvegablak volt, hogy nem látott semmit.
- Hiába nézegetsz, engem nem láthatsz meg, mondta amaz. Van egy ajánlatom a számodra. Ha kivágod ezt az erdőt nekem, akkor örök gazdagságot adok neked. Nézz bele ebbe a ládába – tolt ki az ablakon át egy kis aranyládát egy kéz. Ezt a kifogyhatatlan ládikát megkapod, amiből sohasem fogy ki a pénz.
Nézegette a szegényember a káprázatos szép dobozt, mely csordultig tele volt arannyal és közben arra gondolt, hogy mi mindent vehetne a vagyonból. Palotát építtethetne a kis háza helyébe, nagy birtokokat vásárolhatna, amin nem neki magának kellene dolgoznia, új ruhákat vehetne magának és a feleségének is, ők is hintón járhatnának, mint az uraságok. Azután a gyerekeinek is építtethetne házakat, dőzsölhetnének, mindennap nagy lakomákat rendezhetnének. Mindenki tisztelné és hajbókolnának előtte a rokonok és az ismerősök.
Valami mégis azt súgta neki, hogy nincs ez rendjén így. Ha kivágja az erdőt, azzal elűzi az állatokat az otthonukból, soha többet nem hallgathatja ennek a helynek a madarait, nem gyönyörködhetne a szépségében. Eszébe jutott hányszor lelt nyugalmat a hatalmas fák oltalmában, hányszor merített új erőt az erejükből. Most aztán nem tudta mitévő legyen. Egyszeriben eszébe jutott a sólyomtoll, hát elővette és háromszor ráfújt.
- Hívtál, hát itt vagyok. Miben lehetek a segítségedre? – kérdezte a már ismert hang.
A szegényember előadta a történetet, hogy tanácsot kérjen mit is kellene csinálnia.
- Lépj be ide e mögé a nagy fa mögé – mondta a hang – , az ágra felakasztva találsz egy varázslámpát. Ha azzal világítasz, látni fogod ki van a hintóban. – ezután ismét magára hagyta az embert. De jól is tette, hogy magára hagyta, mert a hintó indulni készült már és a tulajdonosa nagyon sürgette a választ.
- Ha rögtön nem válaszolsz, soha többet nem látsz engem és oda a szerencsédnek. Most kell eldöntened, elfogadod-e az ajánlatomat. - kiáltott a hintó tulajdonosa.
Fogta a lámpát az emberünk és bevilágított vele a hintóba. Egyszeriben látta ám, hogy ugyanaz az Ördög ül benne, akivel álmodni szokott. Egyből tudta, mit kell válaszolnia. Elköszönt illedelmesen, jó utat kívánva az utazónak, aki egy szempillantás alatt el is tűnt onnan, füstté és köddé válva. Ment mendegélt tovább a szegényember, közben azon gondolkodott, hogy milyen nagy szerencséje volt azzal a lámpával meg a segítőjével. Most már kezdett bízni benne, hogy valóban jót akar neki.
Amint kiért az úton egy tisztásra, megpillantott egy gyönyörűséges szép leányt, aki csábítóan áttetsző lenge ruhácskában mosolyogva hívogatta. Rajta is felejtette a szemét a szegényember.
- Gyere bátran közelebb! Csak nem szállt inadba a bátorságod egy ártatlan lány látványától? Gyere csak, nem eszlek meg, ne félj.
Így hát közelebb is lépett, de közben eszébe jutott a felesége, akit nagyon szeretett. Végül is mi bajom történhetne, csak nem baj, ha tetszik nekem ez a teremtés – gondolta magában.
- Kérlek téged, szabadíts meg engem innen, tiéd leszek, bármit kérhetsz tőlem, ha segítesz nekem – mondta a lány. - Ruhát kell cserélnünk, mert én innen csak más valakinek a ruhájában mehetek el. Nem szabad hogy fel ismerjen az Ördög, aki elrabolt engem és ide kárhoztatott örök időre. Tedd meg a kedvemért, nagyon kérlek, te olyan jó embernek látszol.
Megsajnálta a szegényember a lányt és beleegyezett a cserébe, meg aztán annak szépsége is teljesen hatalmába kerítette. Amint már az utolsó ruhadarabokat húzta le magáról, felnézett és valami furcsa gúnyos, kárörvendő arckifejezést pillantott meg a lány arcán, aki azt hitte, hogy nem látja az ember a foglalatossága közben. Gyanút fogott erre az ember és megkérte a lányt, hogy csak egy pillanatig legyen még türelemmel, amíg elbújik egy fa mögé, hogy teljes mezítelenségét ne mutassa. Ott aztán hívta a segítőjét, aki nagyon megdicsérte éberségéért.
- Tudd meg hogy ha elcseréled a ruhádat az övére, rútul pórul jársz, mivel a szép tündérruha téged kötne ide ehhez a helyhez – mondta a segítő. Gyorsan öltözz vissza, amíg nem késő, ne is törődj semmivel.
Kapta is föl magára a szegényember a ruháit, miközben a lány éktelen dühbe gurult, Kiabálni kezdett rettenetes rút hangon, mintha nem is ugyanaz lett volna, mint előtte.
- Megbánod ezt még! Megígérted nekem, most már meg kell tenned! Azonnal ide a ruhákkal és vedd fel az enyémet! Hát ilyen gonosz, szívtelen ember vagy?- rikácsolta.
Eközben a szépség egyre öregebb, ráncosabb, szőrösebb lett, emberünk eltátotta a szemét száját a csodálkozástól. Egyszeriben átalakult az előbb még csodaszép leány az Ördöggé, aki valójában volt. Szedte a lábát a szegényember, hogy minél gyorsabban eltűnjön onnan. Egyszerre csak hangos durranást hallott és hátranézve még látta, amint az Ördög darabokra robbanva eltűnt a semmibe.
Már a Nap is lemenőben volt, alig száz méter híja volt hogy hazaérjen, látja hogy áll vele szemben egy hatalmas termetű ember elzárva az utat. Ennek az embernek sötét bőre, villódzó szemei voltak, egy hatalmas kardot tartott a kezében és amint dörgő hangján megszólalt összerezzent minden élőlény a közelben.
- Fordulj vissza rögtön, ha kedves az életed – mondta, és forgatni kezdte a kardját a feje fölött. Ha idejössz, apró darabokra kaszabollak – fröcsögte szitkozódások közepette.
Nem volt ugyan félős az emberünk, de hirtelen mintha földbe gyökerezett volna a lába. Tudta hogy haza kell jutnia, más út pedig nem vezetett innen a házáig. Mi lesz, ha megöli őt ez a haramia, ki fog a családjáról gondoskodni azután? Mi lesz a békés életükkel, mely egyszeriben felborul? Meg aztán semmi kedve sem volt hadakozni, békés természettel lett megáldva. Elővette hát ismét a sólyomtollat és ráfújt. A segítője már tudta is mit mondjon neki.
- Csukd be a szemed! Kapsz tőlem egy fehér színű fényköpenyt, az majd megvéd, de ki ne nyisd a szemed semmiképpen, akármi is fog történni, csak ha szólok.
Becsukta a szemét a szegényember, de lett is akkora ordítozás, csörgés-csattogás, hogy menten elfut az, akiben nincs elég bátorság. Egy örökkévalóságnak tűnt az a néhány perc, amíg félelmetes zajok vették körül. Néhányszor majdnem megingott, de mégsem nyitotta ki a szemét. Azután hirtelen csend lett és megkapta az engedélyt, hogy most már kinyithatja a szemét nyugodtan. Hát amint kinyitotta azt látta, hogy erőtlenül hever előtte a nagydarab ember, aki szemmel láthatóan elkezdett összezsugorodni. Az alakja és a vonásai lassan átalakultak és láthatóvá vált a jól ismert Ördög, aki a következő pillanatban olyan kicsire zsugorodott, hogy eltűnt a szegényember szeme elől.
Ezután emberünk nemsokára haza is ért, pont időben, az asztalon már ott gőzölgött az étel, a gyerekek egymással versengve örömükben sikoltozva ugrottak a nyakába. Egymás szavába vágva mesélték lelkesen a napközbeni élményeiket. A szegényember már nem is érezte magát szegényembernek, csendesen mosolygott, megölelte a feleségét és nekilátott az evésnek. Este miután lefeküdt hamar elnyomta az álom, megszólította álmában a titokzatos segítője. Amint jobban figyelt észrevette, hogy alig kivehetően kezdett látszani egy fényes ködszerű alak, aki csodák csodája mintha saját maga ikertestvére lett volna. Szakasztott úgy nézett ki, mint ő, bölcsesség és szeretet sugárzott a szeméből.
- Itt van hát amit kiérdemeltél, az álmaidban soha többé nem jelenhet meg az Ördögöd.
Nem győzött hálálkodni az ember túláradó boldogságában, hogy megszabadult a kellemetlen látogatójától.
- Magadnak köszönheted – mondta mosolyogva a segítő – mivel először is észrevettél engem, aki a születésed óta mindig kísérlek. Másodszor bíztál bennem annyira, hogy hallgassál rám, harmadsorban pedig kiálltad a lelkierő próbáit. Az ördögöd nem magától tűnt el, hanem mert nem táplálod többé a félelmeiddel, mivel eddig abból élt, abból merítette az erejét a te rovásodra.
Szétnézett maga körül az ember és csodálkozva vette észre, mintha otthon lenne, de a háza szebb, rendezettebb lett, a gyerekei jobban viselkedtek, a felesége megszépült és a kertben a virágok is színesebbek, pompázatosabbak lettek. Az éléskamrája dugig volt élelemmel, az udvaron szép új hintó várta és mindenki barátságosabb volt vele, mint eddig. Amint felébredt, már éppen belekezdett volna, hogy elmesélje mit álmodott, amikor észrevette, hogy egyszerre minden ugyanolyan lett, mint álmában. És mintha az az ismerős lény is barátságosan mosolygott volna vissza helyette a tükörből.
Atilla-Atarvis
UI:
Allergiát kezelő meditáció
https://youtu.be/qHf2iJhyCj4