Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

[Karsay1958]

Nyári mikulás....

“Leparkoltam az autómmal a bevásárló központ előtt. Kiszálltam, és akkor észrevettem, hogy egy elképesztően jó motor mellett állok. Elkezdtem bámulni ezt a kétkerekű csodát. A motor másik oldalán egy kis család: anya, apa és egy kisfiú nyüzsgött a csomagokkal: pakolták a nagy bevásárlás ,,szerzeményeit " az autóba.
Nem tudom, honnan, de egyszer csak ott termett a motor tulajdonosa… Nagytermetű férfi, bőrnadrágban, csizmában, bőrmellényben, az egyik karján ZZ TOP, a másikon AD/DC tetoválással, hosszabb ősz hajjal és sűrű, fehér, majdnem köldökig érő szakállal.
A kisfiú szinte sikítva kiabálta:
- Anya, Anya !!! Nézd!!! A Mikulás !!!
Az Anya azt mondta:
- Nem kisfiam, az csak egy...
- ...Biker! – Az Apa némi féltékenységgel fejezte be a mondatot.
A kisfiú nagyon elszomorodott.
A motoros férfi a kisgyermek felé fordult, leguggolt, és mosolyogva azt mondta:
- Szia, igazad van, valóban a Mikulás vagyok!
- És hol van a piros ruhád ?? És miért motorral jársz??? – kérdezte meglepetten a kisfiú.
- Mivel most nyári szünet van, járkálok ide- oda, figyelem a gyerekeket, nézem, hogy viselkednek, és így tudom, hogy kinek milyen ajándékot vigyek majd decemberben. És azért motorral járok, mert a rénszarvasok pihennek, legelnek, télen majd rengetek munkájuk lesz.
- És hol vannak a segítő Manók?
- Napoznak a tengerparton.
- Ebből nem lesz bajuk???
- Nem. Szeretik a napot.
A motoros férfi kinyitotta a nagy táskáját, amely tele volt plüss macikkal. Kivett egyet, és a kisfiú kezébe adta:
- Jó legyél és hallgass a Szüleidre! Télen majd visszatérek Hozzád valami szép ajándékkal.
A fiú szinte sírt a boldogságtól.
A motoros odafordult hozzám, kacsintott és azt suttogta:
- Ez a harmadik ma.
Felült a motorra és integetve elhajtott.
Az Anya és az Apa is mosolygott, a kisgyermek ringatta a maciját. Néztem a napot, és csak arra tudtam gondolni, hogy MILYEN SZÉP AZ ÉLET!!!”

(Po Pierwsze Ludzie, fordítás: M.K.)


UI:

Mi atyánk ki vagy a mennyekben
https://www.youtube.com/watch?v=OezcKYRygfI

[Karsay1958]

Karácsony régen és ma
A fa már az Ószövetségben is a kozmikus életerő szimbóluma, a pogány hitvilágban pedig gyakran az istenség lakóhelye. Az európai népszokásokhoz gyakran kapcsolódik zöld ág vagy valamilyen más, életet jelképező növény. Gondoljunk csak a májusfára, mint a természet újjászületésének szimbólumára, vagy a Luca napján cserépbe vetett búzára, melynek karácsonyig történő növekedéséből a következő évi termésre következtetnek. Ide tartozik a karácsonyi "életfa" vagy termőág is, melynek állítása a magyarság körében általános volt. A Katalin-napkor vagy Borbála napján vízbe tett ágak általában karácsonyra zöldültek ki, és a hosszú éjszakák komor hangulatában az életerő jelképévé váltak. Az emberi hajlékok melegében rügyeztetett termőágak utóda a karácsonyfa.

Karácsonyfa szavunk kétszáz éve még a földesúr részére karácsonyi adóként szállítandó tűzifát jelentette. Mai jelentését a német Weihnachtsbaum tükörfordításaként nyerte. A karácsonyfa-állítás szokása protestáns, evangélikus gyakorlatból ered, és a Rajna felső szakaszának vidékén alakult ki a XVIXVII. században. A XVI. századi Elzász erdészeinek szóló utasításokból kiderül, hogy városi polgárok és céhtagok az erdőkben karácsonyi "májusfákat" vágtak. A rendeletek megszabták, hogy egy polgár csak egy fát vághatott ki, és ez nem lehetett 3 lábnál magasabb. Később rendeletekben tiltották meg a fenyőfák kivágását, de a szokás terjedését már nem tudták meggátolni. A XVIII. század első felében a szászországi Zittauban annyi feldíszített gyertyás karácsonyfát állítottak, ahány megajándékozott személy volt a családban.

A karácsonyfának német nyelvterületen való gyors elterjedéséhez bizonyára Goethe is hozzájárult, aki a Werther szerelme és halála című, 1774-ben Lipcsében megjelent levélregényében így ír róla: "... Werther arról beszélt, hogy mennyire fognak örülni a kicsikék, és arról az időről, amikor egy-egy váratlan ajtónyílás és a gyertyákkal, cukorkával és almával tündöklő fa paradicsomi boldogságba ragadja a lelket."

Berlinben a XIX. század első évtizedeiben kezdtek karácsonyfát állítani. Innen jutott el Bécsbe, ahol az arisztokrata- és művészkörökben gyorsan elterjedt. A század közepén már a legszegényebb bécsi családok sem ünnepeltek karácsonyfa nélkül. Érdekes adat, hogy amikor 1860 karácsonyakor Erzsébet királyné Madeira szigetén volt gyógykezelésen, Ferenc József e távoli helyre is küldött neki feldíszített fenyőfát. Angliába a német Szász-Coburgi Albert, Viktória királynő férje vitte az első karácsonyfát. A német területen kialakult szokás egész Európában elterjedt, kivándorlók révén a tengerentúli területekre is eljutott.

Magyarországra a karácsonyfa a szoros német és osztrák rokoni kapcsolatokkal bíró arisztokrata családok által jutott el. Pesten az első karácsonyfát minden bizonnyal Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben. Elterjesztésében jelentős szerepe volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak. Az új szokás a városokban viszonylag gyorsan meghonosodott. Az 1840-es években már a polgárcsaládok karácsonyához az örökzöld fenyő is hozzátartozott. A '60-as években, adventi időszakban, Pesten fenyővásárok voltak. Az aradi Alföld című újság 1862-ben arról számolt be, hogy egy nőnevelő-intézet növendékei Deák Ferencnek karácsonyfát állítottak, melynek minden ágán egy-egy általuk készített kézimunka függött. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa 1866-ban, Jókai Mór A koldusgyermek című karácsonyi tárgyú elbeszélésében jelent meg először.

Az új szokás a XIX. század második felében jutott el Erdélybe. Meghonosításában a magyar földesurak, papok és tanítók mellett az erdélyi németeknek is nagy szerepük volt. Kései megjelenését és lassú terjedését jelzi, hogy falun még az első világháború után is többnyire csak a protestáns lelkészek, a tanítók és a jegyzők állítottak karácsonyfát. Visky Károly szerint 1918-ban az erdélyi magyar paraszt sehol sem díszített karácsonykor fenyőfát. A Magyar Néprajzi Atlasz térképlapjai szemléletesen mutatják, hogy a szokás miként terjedt nyugatról kelet felé. Székelyföldön sem nagyon régi szokás a karácsonyfa-állítás. Erdélyben emlékezet óta kizárólagos forma az álló fenyő. Dunántúl egyes falvaiban a fenyőágakat a mennyezet gerendájára függesztették.

A karácsonyfát kezdetben almával, dióval, ostyával, mézespogácsa-alakokkal és cukorral díszítették. A díszek készítésekor fő szempont volt az ehetőség, a gyerekek fabontásakor nyalánkságként megették. Már az első karácsonyfákon hajlított dróttal rögzített gyertyák égtek. A XIX. század vége felé már a csillogó díszek váltak a karácsonyfák összképének meghatározóivá. Üvegdíszek gyártására vonatkozóan 1848-ból származik az első adat, nagybani előállítása Németországban már a század végén elkezdődött.

A mai karácsonyfák többségén a lobogó fényű gyertyák helyett elektromos árammal működő izzók villognak, a régi, ehető díszeket teljesen kiszorították a csillogó üvegdíszek. A szaloncukrokat még nem gyártják üvegből, de a mai ínséges időkben sok helyen mégsem fogyasztják el, inkább elteszik a következő karácsonyra. Az élő fák mellett műanyagból készült örökzöldeket is díszítenek. A nyugat-európai országokban évek óta működnek fenyőfakölcsönző cégek, amelyek az ünnep idejére ládákba ültetett fenyőket juttatnak el a megrendelők lakásaiba. Így egy élő fenyő többször is karácsonyfává válhat.

UI:

Jelenések könyve hangoskönyv – 1-3. fejezet – Reisinger János https://www.youtube.com/watch?v=_IXfjjdJaqo


Jelenések könyve hangoskönyv – 4-5. fejezet – Reisinger János https://www.youtube.com/watch?v=XlLC4JmKFLY


Jelenések könyve hangoskönyv – 6-7. fejezet – Reisinger János
https://www.youtube.com/watch?v=KGzzeSq ... Gg&index=3

[Karsay1958]

Árvácska
Szelíd arcú, szép, fiatal asszony sétálgatott egy szép nagy kertben. Nézte a virágokat, és megállt a sárga, lila, bordó árvácskák előtt, s így sóhajtott fel:
- Olyanok, mintha bársonyruhás kis leánykák lennének. Majd mindjárt utána felnézett az azúrkék mennyboltozatra, összetette a két kezét és felfohászkodott: - De jó volna, ha nekem édes, bársonyos arcú kisleányom lenne! Mindig selyembe, bársonyba öltöztetném, becézgetném, dédelgetném.
A szelídarcú fiatal asszony sóhajtását bizonyára meghallotta egy fehér szárnyas kisangyalka, mert rövid idő múlva csakugyan küldött neki az Istenke egy bársonyos arcú kicsi leányt. Nagyon boldog volt az asszony, és kisleányát elnevezte Árvácskának.
Árvácskából nemsokára igazi kis árva lett, mert édesanyja egy nap nagyon beteg lett és meghalt. A kisleánnyal ettől fogva senki sem törődött. Fáradtan, éhesen bolyongott, és valahogyan kitévedt a kert kapuján. Úgy eltévedt, hogy nem is találta már meg visszafelé az utat. Fázott Árvácska, és éhezett, a kimerültségtől pedig alig bírta vonszolni magát.
- Óh, édes anyácskám! - zokogott fel. - Miért hagytál magamra? Lásd, amióta elmentél, mindenki bánt. Szép, szelíd arcú anyácskám, gyere vissza fázó, éhező Árvácskádhoz!
Két kis kezét összetette Árvácska. Felnézett az azúrkék mennyboltozatra. Várta, hogy megnyíljon a mennyország és kilépjen rajta anyácskája.
Ekkor egyszerre csak emelkedni kezdett a lába. Kicsi szárnyakat érzett két vállán, és repülni kezdett egyre magasabbra. Ott látta magát a szép nagy, kertben, ahol szelídarcú anyácskájával sétálgatott. Lábai alatt friss zöld pázsit terült el. A rózsák bársonyosan simogatták, a violák feléje nevettek. Az árvácskák közül pedig kilépett egy apró tündérke. Sárga cipőcskét nyújtott feléje és lila bársony ruhát, csilingelő édes hangján így szólt:
- Íme, fogjad kis Árvácska! Szép, szelíd arcú anyácskád küldi mindezt. Öltözz fel gyorsan, és gyere velem, hogy hozzá vihesselek.
- De tüske szúrta meg a kezemet, kő nyomta meg a lábamat, össze-vissza tépett a bozót - Hogyan menjek így anyácskám elé? Megijed tőlem, ha így lát viszont.
- Ezesetben nem tudok mást, minthogy vissza kell menned a földre. Ha nem akarod, hogy anyácskád búslakodjon, tovább kell ott tűrnöd és szenvedned.
- De a szép sárga cipellőcskéket, a lila bársony ruhácskát magammal vihetem? - kérdezte Árvácska a tündértől.
- Nem - volt a válasz - mert ha visszamész, oda egyebet kell vinned, úgyhogy nem marad hely ezek számára.
- És vajon mit? - nézett fel gyorsan a leányka.
- Előbb el kell határoznod magadat, hogy itt akarsz-e maradni, felhúzod-e a bársony cipellőcskéket, felveszed-e a lila bársonyruhát, és anyácskád elé sietsz. De akkor nem szabad ám arra gondolnod, hogy megfájdul a szíve, ha meglátja kezeden a tüskék nyomát, ha észreveszi, hogy lábadat kő sebezte fel. Akkor erősnek és keményszívűnek kell lenned, és el kell viselned, hogy anyácskádat sírva lásd viszont.
- Nem, nem, nem, jóságos tündérke, csak ezt ne! - sikoltott fel Árvácska. Inkább visszamegyek a drága cipellőcske nélkül, a lila bársony ruhácska nélkül, de azt nem bírom el, hogy anyácskám sírjon.
- Menj hát, kedves, jószívű kis Árvácska! - simogatta meg az angyalka a leányka fejét. És vidd magaddal ezt a fehér virágot, hintsd szét mindenfelé, amerre gyermekeket látsz, hogy valamennyinek jusson belőle. Isten veled és ne félj! Anyácskád két szeme idefent virrasztani fog fölötted, és összekulcsolt két keze azért imádkozik, hogy neked odalent ezentúl jó dolgod legyen, mert te ezt méltán megérdemled.
- Menj, kis Árvácska, és vidd magaddal e fehér virág képében a gyermeki szeretetet!
szemlézte: Bíró László
https://www.youtube.com/watch?v=LRP8d7hhpoQ

[Karsay1958]

Árvák nevelője
A „Mesék felnőtteknek” kötetből

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt egy város, a városban egy család, a családban egy lány, a lányban egy szív, amelyik Értem dobogott.
Ez a lány nem volt apáca, sem Mária-leány és szíve lelke mégis olyan tiszta volt, mint a frissen leesett hó, csak Nekem élt. De mint mondottam szerzetben, mert a kolostor még nem ad tiszta szívet, csak alkalmas annak megszerzésére.
A leány külsőleg úgy élt, mint a többi, szép volt és tiszta, vigyázott külsejére, de még jobban belsejére, ami makulátlan volt. Ahol csúnyán beszéltek, messze elkerülte, de különben ő is járt dolgozni és ott is tudott Velem foglalkozni, mert befelé fordult s így nem hallotta, hogy a többi miket beszélt. Ha szóltak hozzá, olyan volt mintha álomból ébredt volna. Ha ugratták, hogy biztos szerelmes, zavarba jött, nem tiltakozott, mert úgy is volt, de szerelme tárgya Én voltam.
Történt egyszer, hogy egy rendes fiatalember meglátta és megszerette, kezét megkérte, hozzáment és boldogok voltak, mert a férje is nagyon szeretett Engem, azért tudta őt is megszeretni.
Egyszer azonban a férj megbetegedett. Felesége éjjel-nappal ápolta, igaz szeretettel, és amikor meghalt el is gyászolta, tiszta szívéből. Csak azt sajnálta, hogy nem maradt utána gyermek, akit szerethetne, hogy így egyedül maradt, mert közben szülei is meghaltak, testvére sem volt. Egy kis vagyon maradt rá, gond nélkül élhetett, de lelke üres lett, mert dolgozni mióta férjhez ment, nem járt.
Arra gondolt, hogy magához vesz egy árva gyermeket, hogy legyen kit szeretnie. Úgy is tett, de nem egyet, hanem kettőt vett magához, mert testvérek voltak s nem akartak elválni.
Közben meghalt egy rokona, ott is maradt egy árva, azt is magához vette. Így viszont a jövedelme kevésnek bizonyult, valami után kellett nézni, de a gyermekeket nem akarta magukra hagyni. Vállalt tehát néhány gyermeket fizetségért. Vidéki városban, saját házában, szép kertes gyümölcsös környezetben lakott s híre járt, hogy milyen szeretettel gondozza azokat is, akikért nem fizetnek. Kis háza lassan egy kis nevelőintézetté fejlődött.
Tanítót és személyzetet is kellett, hogy alkalmazzon s végül is igen nagy családja lett. Az intézetbe csupa lányt vettek fel, még a tanítók és a személyzet is nő volt, mert a szűzies lelkéhez ez jobban illett, csak a bejáró hitoktató volt férfi, de az sem számított annak, mert idős ember volt. Az ott nevelődött lányoknak olyan jó hírük volt, hogy szívesen vették feleségül őket, így több volt a jelentkező, mint amennyit fel tudtak venni.
Közben telt-múlt az idő és az ottani tanítványok már nagymamák lettek és ő is igen megöregedett, de még jó erőben volt, mert egészséges lelke egészséges testtel bírt. De az ideje lejárt s neki is mennie kellett. Mielőtt azonban lehunyta volna jóságos szemét, közjegyzőt hívatott és úgy végrendelkezett, hogy mindenét arra hagyta, hogy ott árvaházat alapítsanak.
Így is történt, az ő akarata szerint. Sok lélek imádkozott hát érte és kísérte utolsó útjára a testét, mert lelke már Nálam volt, ahol szép hajlék várta. Ezt ő építette magának a Földön végzett szép és magasztos munkájával.
Így tegyetek ti is, akkor nem éltetek hiába. Mese volt és mégis igaz volt. Áldassék érte Annak a neve, aki az árváknak is igaz Atyja, Gondviselője és jó embereket küld le a Földre.
A ti jóságos mennyei Atyátok. Ámen.
szemlézte: Bíró László

https://www.facebook.com/10232760125401 ... 0336393243

[Karsay1958]

Karácsonyi Mese
Wass Albert
"A költő és a macska, Te és a világ" című könyvből
Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.
Mi gyermekek a mennyezetig erő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.
Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján:
- Aztán tudjátok - é - kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?
- Akkor született a Jézus Krisztus - felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.
- Ez igaz - mondta - mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.
Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.
- Hát az úgy volt - kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokai megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett belőle a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házát. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az, égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.
A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, amikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki: "Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet mohósága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében, én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s meg változtatom az ítéletet, amit kiróttam rája."
Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.
A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatódzva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka szárazra fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fia, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól.
Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem. Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borítottak a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.
"Minek kínlódsz ezzel a fával? - kérdezte meg az angyal.- Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette."
"Jaj, lelkem, nem tehetem én azt - felelte az ember. - Asszonyom s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok." Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.
Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.
"Édesanyám, éhes vagyok..." - nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.
"Mért nem eszed meg magad a többit? - kérdezte az angyal. - Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz." "Az nem baj, ha én meghalok - felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam." S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.
A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt: "Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret meg a helyet a tűznél!" Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.
S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.
S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek, pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.
- Ez a karácsony igazi meséje - fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsony estén -, én pedig azért mondottam el nektek, gyerekek, hogy, megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.

Szemlézte: Bíró László
https://www.youtube.com/watch?v=NYNoA6sdUQ0
Fel nagy örömre – Karácsonyi dal

[Karsay1958]

A Kapitány

Egy öreg hajóskapitány nyugdíjba vonulása után egy kis hajóval vitt turistákat egy közeli szigetre.
Egy nap, egy csoport fiatal szállt a hajóra, és várták az indulást. A kapitány imádkozott, majd meghúzta a kürtöt és elindult. Az utasok nevettek, minek imádkozik, hiszen szép idő van...
Este egy nagyon durva vihar kerekedett a visszaúton, a hullámok vadul dobálták a hajót. A fiatalok megfogták egymás kezét és imádkozni kezdtek. Az egyik utas hívta a kapitányt is, hogy csatlakozzon az imádkozókhoz. "Én az imáimat szép időben mondom el. Ha tombol a tenger nekem a kormányt kell fogni" - mondta, és figyelmét a tengerre összpontosította.
Ezt kellene megtanulni. Akkor kell a nehéz időre készülni amikor megy a szekér. Amikor baj van sokkal nehezebb megoldásokat találni.

UI:

Kaló J 2022 január
https://www.youtube.com/watch?v=8dcG-FobW5A

[Karsay1958]

A nap kérdése: Ki vagy Te?

Egyszer egy orvos, aki a szamuráj sereg orvosa volt lélekben összeomlott látva tevékenysége értelmetlenségét és elrohant egy Zen mesterhez otthagyva a sereget.
- Miért jöttél ide? - kérdezte a mester?
- Mester! Ezek őrültek! Minden csata után összevarrom a sebeiket és meggyógyítom őket, aztán ha meggyógyulnak ismét rohannak vissza a csatába és újra és újra megsebesülnek és én újra és újra meggyógyítom őket. Én ezt nem bírom elviselni! Semmi értelme a munkámnak! Segíts rajtam!
- A kérdés nem az, hogy minek van értelme. A kérdés az, hogy Ki vagy Te...? Ülj le és várd meg a választ.
Teltek a hónapok és az orvos csak meditált a csendben. Egyszer, mikor a hajnali harang ismét meditációra hívta a szerzeteseket az orvos felugrott és rohanni kezdett.
- Hééé! Hová rohansz? - kérdezte mosolyogva a mester.
- Vissza a sereghez, a sebesültekhez! - kiáltotta futtában az orvos.
- De annak semmi értelme. Úgyis újra megsebesülnek vagy meghalnak. - szólt utána a mester.
- Ez igaz! De ők szamurájok és az az Ő dolguk, én pedig Orvos VAGYOK! - hangzott a válasz...
Csak akkor tudhatod, hogy jó úton jársz, ha megkeresed, hogy te ki vagy...
Te tudod, hogy ki vagy...?

UI:

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
https://www.youtube.com/watch?v=6D7KiNaJxMM

[Karsay1958]

Meghallgatott imádság

Dr. Helen Roseveare orvost egy éjjel szüléshez hívták. Bár a nővérekkel együtt mindent megtett, amit csak tudott, az anya meghalt. Pici koraszülöttet és egy kétéves leánykát hagyott hátra.
A kongói eldugott kis kórház missziói orvosát a tehetetlenség keserű érzése szorongatta.
– Ha azt akarjuk, hogy a gyermek életben maradjon – fordult a szülésznőkhöz – , egyenletes hőmérsékletet kell biztosítanunk a számára.
De hát nem volt inkubátor, nem volt elektromosság! Az egyik nővér kerített valami dobozt, s a csecsemőt vattába bugyolálva beletette. A másik elsietett egy meleg vizes gumitömlőért. A harmadik pedig fűteni kezdett.
- Végtelenül sajnálom, doktor – jelentette a gyógyeszközökért felelős nővér -, megforrósítottam a vizet, s amikor beleöntöttem, a tömlő szétrepedt. Pedig ez volt az utolsó meleg vizes gumitömlőnk.
Gyógyszertár nem létezett, ahol másikat vehettek volna, így az orvos kiadta az utasítást:
- Nincs más megoldás, helyezzétek el a csecsemőt a tűz közvetlen közelében, te pedig feküdj a baba meg az ajtó között, és ügyelj, hogy a kicsit huzat ne érje.
Másnap délben Dr. Roseveare szokása szerint maga köré gyűjtötte az árva gyerekeket, hogy együtt imádkozzanak. Felsorolta a különböző imatémákat, és beszámolt a kis koraszülöttről is, hogy milyen erőfeszítésekre van szükség az életben tartásához. Megemlítette a szétrepedt meleg vizes tömlőt, és elmondta, mennyire sír a kétéves testvérke, hogy az édesanyja meghalt.
Imádkozás közben egy Nammy nevű tízéves kislány az Úr elé vitte a hallottakat azzal az egyszerű őszinteséggel, ahogy az afrikai gyerekek szokták:
- Istenem, kérlek, küldj nekünk egy gumitömlőt – de holnap már nem jó, mert addigra a kisbaba meghal. Kérlek, küldd ma délután. - Majd hozzátette: - De Istenem, nem küldenél akkor már egy babát is annak a síró kislánynak? Úgy talán megérti,hogy még most is szereted őt!
Mondhatott ilyen imára őszintén áment a misszionáriusnő? Az igazat megvallva, nem nagyon hitte, hogy Isten ezt a kérést meghallgatja. Abban természetesen nem kételkedett, hogy az Úr mindent megtehet. Hiszen hányszor énekelt erről, és mennyiszer hallotta a prédikációkban! Valóban lehetséges, hogy Isten ezzel az üggyel is foglalkozik?
A három év alatt, mióta itt él – töprengett Helen -, még egyszer sem kapott csomagot. Ilyesmi ide nem érkezik. Levél még csak jön hébe-hóba, ha akad olyan, aki egyenesen errefelé utazik és elhozza. No, de tegyük fel, hogy valaki otthonról, Nagy-Britanniából csomagot küldene – kinek jutna eszébe meleg vizes tömlőt tenni bele? Hiszen itt forró az éghajlat!
- Aztán körülbelül a délután közepén – mesélte a misszionáriusnő -, amikor éppen az ápolónők iskolájában tanítottam, valaki ezzel az értesítéssel állított be: „Doktornő, egy autó áll a háza előtt…”
Hazaszaladtam, de mire odaértem, az autó eltűnt. A verandán azonban egy dobozt találtam, amit Angliából küldtek. A könnyeimmel küszködtem. Úgy éreztem, egyedül képtelen vagyok felbontani. Hívattam tehát az árva gyerekeket, és együtt nyitottuk ki. Legfelül egy csomó ruha volt, élénk színűek, amit a gyermekek annyira kedvelnek. Tágra nyílt szemmel lesték, amint egyik darabot a másik után szedtem ki. Közben egyre imádkoztam: „Ó, Uram, csak jusson belőle mindegyiknek! Aztán néhány kötött fásli következett a leprások részére, ami a társaságot nem nagyon érdekelte. Majd egy nagydarab szappan került elő, de ez még kisebb lelkesedést aratott. A szemük azonban újra felcsillant, amikor gyümölcskeverékkel teli, csinos csomagra bukkantam. Lesz belőle egy rakás sütemény hétvégére! Utána pedig kiemeltem – egy teljesen új meleg vizes gumitömlőt! Elsírtam magam.”
Nammy egészen elől állt a gyerekek között. Odafurakodott a dobozhoz.
- Ha Isten megküldte a palackot, el kellett küldenie a babát is! – mondta izgatottan. Mindkét kezével belekotort a csomagba, és előhúzta a babát. Felnézett Dr. Rosevearere és azt kérdezte:
- Ugye, mami, elmehetek a kislányhoz, hogy megtudja: Jézus szereti őt?
A csomag öt hónapig volt úton. Ez minden képzeletet felülmúl!
Öt hónappal korábban Isten a szívére helyezte egy angliai vasárnapi iskolai csoportnak, hogy csomagot küldjön a missziói területre. Valamelyik tanítónak azt az ötletet adta, hogy tegyenek bele egy melegítő tömlőt is, noha a csomag rendeltetési helye az Egyenlítő környéke volt. Az Úr szólított meg egy gyermeket a messzi Angliában, hogy adja oda a babáját egy anyátlan afrikai kislánynak.
Igen – Isten elindította válaszát egy imára, mielőtt azt egy gyermek elmondta volna.

"Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom" (Ézs. 65:24)

UI:

Jelenések könyve hangoskönyv – 1-3. fejezet – Reisinger János
https://www.youtube.com/watch?v=_IXfjjdJaqo

Jelenések könyve hangoskönyv – 4-5. fejezet – Reisinger János
https://www.youtube.com/watch?v=XlLC4JmKFLY

Jelenések könyve hangoskönyv – 6-7. fejezet – Reisinger János
https://www.youtube.com/watch?v=KGzzeSq ... Gg&index=3

Jelenések könyve hangoskönyv - 8-9. fejezet - Reisinger János
https://www.youtube.com/watch?v=yejEI6Wk2Do

Jelenések könyve hangoskönyv - 10-11. fejezet - Reisinger János
https://www.youtube.com/watch?v=-KlzPB-DjTo

[Karsay1958]

A Teremtő üzenete a haldokló emberiséghez

Mi kell még nektek emberek, hogy felnézzetek az Égre?!
Mit kell ahhoz végbevinnem, hogy ébredjetek végre?!
Hát nem láttok át a "hatalom" hazug árnyán?
Hogy hamis vezetőitek, maguk a sötét ármány?!

A legelbukottabb lelkek diktálnak nektek,
S ti mindent elhisztek, megalkudtok ennek?!
Hova lett belőletek az Igazság, a SZERET?!
Hamis, földi jólétért, eladtátok HITETEK!

Azért suhint rátok a hazug rendszer Ostora,
Hogy szemeteket felnyissa, ez az Elhitetés fénykora!
De Ti egyedül a javaitok akarjátok vissza,
És ennek mocskos levét most mindenki megissza!

Hallgattatok halk szavamra? Kerestetek engem?
Nem elég mély számotokra a hazugság tenger?!
Holnap, ha az ördög kéri, csukott szemmel meneteljél,
Azt is végrehajtod, csakhogy, megint egy kis pénzt keressél?!

Hova lett a méltóságod, gondolkodó képességed?
Hova lett az Égből hozott Teremtői Lelkiséged?
Miért adsz még enni, a téged kínzó Erőnek?
Így tovább élteted a földön tomboló sötétet!

Itt minden rossz érted van, értsd már meg végre!
Hogy ELFORDULJ ettől és felnézz az Égre!
Én mindenkin segítek, ki SZÍVÉBŐL kéri,
Ki nem a földi javait, hanem LELKÉT félti!

Küzdelmes idők jönnek most Ti rátok,
Türelmes voltam, de tovább nem várok,
Itt létetek céltalan lett, csak Egótok tombol,
Olyan Erőt szültetek, mi MINDENT lerombol.

Kínzó szenvedés és nyomor jön a Földre,
Mert minden halott szívet, önzés ölel körbe,
Kialudt a Szeretet utolsó, kis lángja,
A haldokló életet egy Új Korszak váltja.

G.N.

[Karsay1958]

Bányász Lóránt
Kirándulás Székelyföldre

Egyszer egy Budapesti család ment kirándulni Erdélybe, Székelyföldre. Az apuka mondta a kislányának, hogy nem nagyon fog tudni enni csokit, meg a telefonján sem lesz nagyon térerő, ahová mennek, ott szegények az emberek, nincs sok dolguk és majd ha rosszul fog tanulni, akkor ő is olyan szegény lesz. Megvolt a kirándulás, de későn indultak haza, mert a kislányt nehéz volt felébreszteni! Az apuka kemény szavakkal illette a leányát, hogy milyen lusta!!!
-De apa, én életemben nem aludtam ilyen jót és tudom is már miért! Margit néni mondta, hogy igazi toll volt a párnámban, meg a dunhában is.
-Jó, jó kislányom, de láttad, hogyan élnek???
- Igen apa és ha rosszul tanulok, meg lusta leszek, akkor tudom, hogy lesz igazi cicám, aki dorombolva simul mindig a lábamhoz és fogom látni az is, hogyan lesz a tojás. Nekem nem kellenek hangos szomszédok, meg olyan zene, ahol idegen nyelven kiáltoznak dübögésre, mert szívesebben hallgatom majd a tücskök ciripelését, a szél süvítését a fák között!!!
-De láttad kislányom, hogy mennyire szegények???
-Igen, láttam, hogy van egy ablakuk, ami a völgyre nyílik és ha kinézek azon, akkor látom a rohanó felhőket, a fákat, a rétet, este pedig olyan csillagokat, amiket még nem is hallottam.
-De kislányom, bolodságokat beszélsz, hiszen nekik még munkájuk sincs!!!
-Én úgy láttam édesapám, hogy reggel már készen várt olyan reggeli, amit még soha nem ettem, igazi tejet ihattam, igazi Margit néni által sütött kenyérre kent olyan lekvárral, ami a ház előtt növő szilvafáról szedett és főzött! Annyi munkájuk van, hogy reggeltől estig dolgoznak a ház körül.
-De a kedvenc csokid nem hiányzott???
-Olyan finom almáspiét akarok ezentúl majd mindig enni, mint ott náluk.
-De láttad kislányom, nincs sok pénzük!
-Ha többet lehetnénk együtt mi hárman, veled apa és édesanyámmal, akkor inkább éljünk mi is majd itt Székelyföldön ezentúl, mert itt csak gazdagságot láttam és boldogságot…..

[Karsay1958]

Életmese

Nem érezte boldognak a házasságát egy asszony, véget akart vetni neki, ekkor azonban valami csodálatos történt!
A férjem egy angyal… Legalábbis anyagi értelemben, hogy gondoskodik rólam. Szeretem, szeretem azt, ahogy a karjai között biztonságban lehetek, megnyugvásra lelek.
Három év járás és két év házasság után most mégis kissé furcsának látom a kapcsolatunkat.
Érzékeny és érzéki nő vagyok. Számomra nagyon fontos a romantika, a kedvesség, az odafigyelés. A férjem teljesen az ellentétem. Nem lelkis, és a romantikára sem kapható. El vagyok bizonytalanodva emiatt.
Erőt gyűjtöttem, és közöltem vele: váljunk el.
– Miért? – kérdezte
– Mert elég volt! – mondtam.
Nem válaszolt semmit. Egész este egy szót sem szólt, úgy tűnt, hogy nagyon gondolkodik valamin. Egymás után gyújtott rá a cigarettákra. Csalódott voltam, nem értettem, hogy miért nem hajlandó bármit is mondani. Ha már nekem sem tudja elmondani azt, hogy mit érez, minek kell folytatni ezt az egészet.
Majd hirtelen azt kérdezte:
– Mit tehetnék azért, hogy meggondold magad?
Mélyen a szemébe néztetem, és halkan az feleltem:
– Na ez itt a kérdés… Ha tudod a választ, és képes leszel meggyőzni a lelkemet is, akkor talán meggondolom magam.
– Holnap megkapod a választ – felelte csendesen.
Az utolsó remény is meghalt bennem, mikor azt mondta, csak másnap válaszol.
Másnap mikor felébredtem, nem volt mellettem. Az íróasztalon papírlapok hevertek. Az egyiken ez állt:

Drágám!
Mikor elrontod a számítógépen lévő szoftver programokat, akkor nekem vigyáznom kell az ujjaimra, hogy meg tudjam javítani a gépet. Mindig a munkahelyeden felejted a lakás kulcsait, nekem vigyáznom kell a lábaim épségére, hogy el tudjak menni az irodába a kulcsokért, és be tudjunk menni a lakásunkba. Szeretsz utazni, de a nagyvárosokban mindig eltévedsz. Nekem vigyáznom kell a szemeimre, hogy megtaláljalak. Mindig gyomorgörcseid vannak, mikor kiderül, hogy a „legjobb barátnőd” érkezik hozzánk, ezért vigyáznom kell a tenyereimre, mert ezeket ráteszem a hasadra, hogy elmúljon. Szeretsz a számítógép előtt ülni, de nekem vigyáznom kell a szemeidre, hogy még idős korodba is észre tudd venni az ősz hajszálaidat. Mindig akarom fogni a kezed, mikor a tengerparton sétálunk, hogy te élvezhesd közben a napsütést és a langyos, lágy homokot.
A szemeim megteltek könnyel, még a levelet is eláztatták, amely így folytatódott:
Most, hogy tudod a válaszom, és ha boldog vagy, kérlek nyisd ki az ajtót, mert már egy ideje, hogy ott állok a reggelivel”.

A nevetés hirtelen tört ki belőlem. Gyorsan kinyitottam az ajtót, ő ott állt, a tálcán gyümölcsök voltak és omlett.
Ilyen az élet, ilyen a szerelem. Sokszor nem vesszük észre, hogy ott van közvetlen mellettünk. A szerelem pedig rengeteg formában felbukkanhat, és akár unalmas is lehet egy idő után. Viszont ott van, csak meg kell látni, és örülni kell neki, minden egyes percében életünknek.

szemlézte: Bíró László

[Karsay1958]

Az érzéki földi világ célja

Részlet az "Ezoteriák" című kötetből

Itt az érzéki földi világban az érzéki benyomások erősebbek, mint a szellemvilági életben (mert ennek így is kell lennie, hogy valóságnak higgyétek ezt az életet), azért csak félig tud szóhoz jutni az a benső énetek, amely a szellemvilágban él, s csak félig tud hatásokat kiváltani. Mert nektek szükségetek van arra, hogy azokat a mulandó hatásokat a ti benső énetekben feldolgozzátok érzésekre, gondolatokra és végül tapasztalatokra.
Mikorra az egész emberiséget átfogó hazugságnak nagy és hatalmas erői megérnek, az kemény, hatalmas kővé lesz, és nehéz anyaggá válik, amely mikor összeomlik, maga alá temeti azokat, akik felépítették, és borzasztó hatásokat hoz létre az emberi lelkekben. A hazugság mindig igyekszik a valósághoz hasonlót létrehozni; de a valóság elve szerint, az Isten elve szerint nem építkezhetik, mert az Isten hiányzik a lelkéből, vagy ha van is valami istenfogalma, nem a helyes istenfogalom épült ki benne.
Látjátok, hogy a szeretet jelszava alatt mennyi bűn, mennyi félreértés és gonoszság végzi a maga munkáját; látjátok, mint húzódik meg a hiúság, a gőg az alatt a fogalom alatt, amelyet becsületnek és tisztességnek neveznek az emberek; látjátok, hogyan mérgezi meg az emberek lelkét az előítélet. Nem is szükséges, hogy az emberek különösen gonoszak legyenek; nem is szükséges, hogy az emberek lopjanak és gyilkoljanak: egymás lelkében mégis óriási károkat tudnak okozni, és hosszú-hosszú életekre menő csalódásokkal sebzik meg egymás lelkét a tévelygés szellemének hatásától vezettetve.
Isten nem a falak közt van, és Isten nem abban a formában időzik, amit az emberek építettek körülötte; az Isten igazsága szabadon van, él, hat, munkálkodik minden egyes emberlelken. Azért, mert valakik kívül vannak az egyházon, még nincsenek elveszve, mert Isten Lelke kint jár a viharban, kint jár a sötétségben, és keresi az elveszetteket.

szemlézte: Bíró László

[Karsay1958]

Bocsásd meg a mi vétkeinket

Idézet az "Elszórt kalászok" című kötetből, mely a Névtelen Szellem rövidebb közéseit tartalmazza

„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, ezt mondja az Úr abban az imában, amelyet itthagyott nektek, földi embereknek.
Ha te meg tudsz bocsátani az ellened vétőknek, ha te nem torlod meg a tévedést és bűnt, ha nem viszonzod hasonló gonosszal a gonoszt, és úgy kéred a te mennyei Atyádat, hogy bocsássa meg a te vétkeidet, akkor a mennyei Atya sem von téged a te bűneidért, hibáidért, gyarlóságaidért felettébb súlyos felelősségre.
Ha te Istenben bízva el tudod tűrni a gonosz bántalmazását anélkül, hogy te is gonoszt cselekednél, és ahelyett Istennél keresel menedéket: mindannyiszor egy-egy sötét szám törlődik le a természettörvényben, az igazság törvényében téged terhelő lajstromról. Ha te nem állsz bosszút az ellened vétkezőn, akkor a természettörvény befejezettnek veszi a számadást veled, és akkor a te lelkeden keresztül Krisztus áldozata betöltötte a te számtörvényedet.
Te, ember, nem vagy képes semmi jóra az Isten Lelkének segítsége nélkül! Valami benned jó, az Istentől van. Valami benned gonosz, az a természet, amelyet te magad sok más testvéreddel együtt tettél hatalmassá; te adtál annak életet a természettörvényben. És ha te a gonosznak nem állasz ellene gonosszal, akkor ez a te elrontott természeted kitisztul, végül a te természetedben is az Isten világossága sugárzik, és megvilágítja mindazokat az; igazságokat, amelyeket eddig nem láttál. Amelyeket még sem magadban, sem másban, sem az egész téged körülvevő világban fel nem ismertél. És te ezzel bölcsességben is gyarapodtál, fölemelkedtél, érzelmileg pedig nemesebbé, tisztábbá lettél. Az Isten Szentlelke megmunkálta, újjáteremtette a te lelkedet, és fölemelte Magához, hogy keblére vonjon, mint hazatérő tékozló fiút.

Szemlézte: Bíró László

Mi a spiritualitás a lelken túl? | Gunagriha előadása
https://www.youtube.com/watch?v=Beiv-KE0M84

[Karsay1958]

Kun Magdolna
Egyszer megérted fiam

Egyszer, ha már elérhetetlen
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél,
jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban
valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.
Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel
esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
felszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.
Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...
De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona..

[Karsay1958]

Az összetartás erejéről:

– Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok? Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember…
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta: – Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért. Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.

Wass Albert

UI:

Lépcső a mennybe | Az angyalok és arkangyalok zenéje a lelki gyógyításért | Gyógyítsd meg a Lelket
https://www.youtube.com/watch?v=Nfv0lxFTZdk

[Karsay1958]

Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán.
„Apa nézd, azok ott hátul a fák!”
Az apja elmosolyodott. Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú nagyon gyerekes viselkedését.
Ismét kiáltás…
„Apa nézd, a felhők olyanok, mintha velünk jönnének!”
A fiatal pár nem tudott már tovább ellenállni:
„Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz?” –kérdezték az apját.
Az idős ember mosolyogva válaszolt:
„A kórházból jövünk. A fiam vakon született, és csak pár nap telt el a műtét óta. Ma van az első napja, hogy láthatja a világot körülötte.”
Tanulság:
Minden embernek megvan a maga története. Ne ítélkezzünk felettük, ne bántsuk őket, mert nem tudhatjuk, hogy mit éltek át, vagy mi történt velük. Az igazság néha megdöbbentő is lehet!
Ha nem osztod meg nem fog történni semmi, nem leszel balszerencsés stb. , viszont lehet, hogy sikerül megváltoztatni egy pár ember gondolkodását.


UI:

Meghalt, Járt a Mennyben és Üzenettel Tért Vissza - Erica McKenzie
https://www.youtube.com/watch?v=r0c-JfXPYWA

[Karsay1958]

ASSISI SZENT FERENC IMÁJA

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.

Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.

[Karsay1958]

VÍZIÓ
Azt álmodom, hogy meghalok .... A világ egyre távolodik és viszi magával fizikai alakomat. Semmi látható vagy érezhető nem marad meg: csak a gondolat, amely a végtelen térben lebeg. De nem egyedül: mert gondolatom egy láthatatlan jelenség létezésének tudatában van; és gondolatom félelmet rejt és e láthatatlan jelenségnek ezt kiáltja:
– Ó Mester, mi vagyok én?
Egy hang feleli:
– Isten legnemesebb műve.
– Hogy lehet az? Nem vagyok tárgy; nincs alakom; csak gondolat vagyok.
– De a gondolat minden – feleli a hang – gondolatod által uralkodsz birodalmadban.
– Birodalmam?! hol van az? A látható világ eltűnt; földi testem és minden földi javam szintén; és most ennél a fehér fénynél, amely tiszta, átlátszó, de végtelen, egyebet nem látok.
– Küldd gondolatodat ebbe a fénybe és parancsold meg világodnak, hogy jöjjön elő.
És íme! itt van... Mert gondolatomban csodás várost látok, hatalmas várral közepén. És gondolatom megismeri királyságát és vágyódik ott uralkodni – bölcsen és helyesen…
És így kiált ismét a hanghoz;
– Mester, mit kell tennem?
A hang feleli;
– Vágysz és akarsz-e Isten akarata szerint munkálkodni?
– Úgy van, Mester, valóban, ez vágyam és akaratom.
– Akkor meg kell találnod Uradat és megosztanod Vele trónodat; és mert sem Ő, sem te nem uralkodhattok itt egyedül, tehát kormányozd úgy királyságodat, amint azt Istened kormányozta volna.
– Hol találhatom meg Uramat? Íme! e fehér fényben most látom más városok árnyvonalait, amelyek ezt az én királyságomat körülveszik .... Haladjon-e gondolatom tovább, hogy ezek egyikében megtaláljam Uramat és Társamat?
– Nem úgy; amidőn elküldted vágyadat és akaratodat, hogy Isten akarata szerint munkálkodjál, ezek ketten egyesültek és királyságod körül szentelt kört képeztek. – Semmiféle idegen nem lépheti át kapuidat, amíg a kört el nem távolítod. Urad nincs kapuidon kívül, legtitkosabb szobádban fekszik, alva. Küldd gondolatodat egyenesen lakóhelyed közepébe, ott ahol egy kerek folyosó van, tizenkét ajtóval; ez belső folyosóba vezet, amelynek 10 ajtaja van. Ekkor azután gondolatoddal, vágyaddal és akaratoddal, amely mindig egy Isten Akaratával, haladj a külső folyosón át a Szűziesség kapuján keresztül; és amidőn így cselekedtél, annak a szobának ajtaja, amely Uradat rejti, meg fog nyílni magától: lépj be és keltsd fel Őt egy csókkal.
És íme! Még, mialatt a Hang beszél, gondolatom gyorsan száll, parancsait követve. És most különös dolog történik. – Gondolatom, amely fönn lebeg, két alakra tekint oda lenn. Az egyik alvó ember alakja, a másik föléje hajló nőé. Mindketten különösen egyformák és mégis oly különbözők! Ami az egyikben hiányzik, az megvan a másikban. A nő megcsókolja a férfit. Ez felugrik. Árnyékalakjuk összeölelkezik, egyesül és összekeveredik. Hirtelen, lebegő gondolatom leszáll, belép: és most a háromból egy lesz.
Ismét hallom a Hangot:
– És most, hogy házad belsejében megtaláltad Uradat, a kör, amely királyságod legszélső határait körülvette és megvédte, el van távolítva. Térj vissza a földre és végy fel ismét fizikai alakot; de földi akaratodat mindig Isten törvényének rendeld alá. Ha azonban még mindig úgy kívánod: Keress magadnak földi társat; mert tudd meg, a vágyat semmiféle erőszakos eszközzel meg nem ölhetitek. Mindenkinek saját akaratából kell lemondania életéről, amikor már belefáradt saját magába.
– Mester, nem kívánok földi társat; mert hogyan válasszak? Férfit-e, vagy nőt? Mert íme, most mindkettő vagyok; és mindkettőt szeretem; de mint férfi vagy nő egyiket sem szeretem! Mert most, hogy megtaláltam Uramat és Társamat, királyságomban béke van. És lelkemben nyugalom uralkodik.
ALETHEIA.

Hétvégi filmajánló

Zseniális- a borzalmas magyar cím ellenére is. Mindenkinek ajánlom. Meryl Streep, Tommy Lee Jones, Steve Carell.
“Kay (Meryl Streep) és Arnold (Tommy Lee Jones) hű társai egymásnak, ám az egymás mellett töltött évtizedek alatt kapcsolatuk kissé kihűlt, így Kay, aki régi meghittségre vágyik férjével, szeretné feldobni a házasságukat. Amikor tudomást szerez a Great Hope Springs nevű kisvárosban praktizáló híres párterapeutáról (Steve Carell), megpróbálja meggyőzni a szkeptikus, szokásaihoz mereven ragaszkodó Arnoldot, hogy utazzanak el egy egyhetes házasságterápiára. Már az utazásra sem könnyű rávenni makacs férjét, az igazi feladat azonban mindkettejük számára az, hogy képesek legyenek megszabadulni gátlásaiktól a hálószobában, és felszítsák a régi tüzet, ami miatt annak idején egymásba szerettek.”

Amit még mindig tudni akarsz a szexről
https://videa.hu/videok/film-animacio/a ... OKikWo09W4

[Karsay1958]

Mindenki szabadnak születik
Mindenki szabadnak születik, mégis rabszolgaként hal meg. Az élet kezdete még teljességgel ellazult és természetes, de nemsokára belép a társadalom, a szabályok és megkötések, az erkölcs, a fegyelem, és a különböző tanítások, így az ellazultság, a természetesség és a spontaneitás elvész. Az ember egyfajta páncélt növeszt maga köré. Egyre merevebbé és merevebbé válik. A belső lágyság eltűnik.
Az ember védőfalat hoz létre lénye felszínén, hogy sebezhetetlenné váljon, hogy megvédje magát, hogy reagálni tudjon a kívülről érkező támadásokra, hogy megteremtse a biztonságérzetet - így azonban elvész a szabadság. Az ember a másik tekintetét fürkészi; a többiek jóváhagyása és elutasítása, megvetése és nagyrabecsülése egyre értékesebbé válik a szamara. A többi ember lesz a mérce, őket utánzod és követed, hiszen közöttük kell élned.
Egy gyermek még nagyon képlékeny, a legkülönbözőbb formákat képes magára ölteni. A társadalom pedig elkezdi a formaosztást: jönnek a szülők, a tanárok, az iskolák - a gyerek lénye pedig egy idő után karakterré alakul. Megtanul minden szabályt. Vagy konformistává válik, vagy lázadni fog, de mindkettő rabságot jelent. Úgy is bebörtönzi magát, ha konformistává, ortodoxszá és megalkuvóvá válik, és úgy is, ha hippivé lesz és átesik a másik végletbe, csak akkor egy másfajta börtönbe zárja magát. Hiszen az ellenállás is csak attól a jelenségtől függ, ami ellen az egyik lázad, és amihez a többiek alkalmazkodnak. Elzarándokolhatsz a világ legtávolabbi sarkába, akkor is csak ugyanazok ellen a szabályok ellen lázadsz. Mások betartják őket, te ellenállsz, de a fókuszban ugyanazok a szabályok vannak. Mindkét oldal ugyanabban a csónakban utazik - lehet, hogy hátat fordítanak egymásnak, de a csónak ugyanaz.
Minden gyermek természetesnek és ellazultnak születik. Aztán belép a társadalom, mert bizonyos okokból be kell lépnie... Nincs ebben semmi rossz, hiszen ha a gyereket egyedül hagyják, sosem fog fejlődni, így vallásossá sem válhat - így pont olyanná válna, mint egy állat. A társadalomnak meg kell jelennie, és a társadalmon túl kell jutni - erre szükség van. Csak egy dologra kell emlékezni: ez pusztán egy folyosó, amin át kell menni - a házat nem itt kell felépíteni. Az egyetlen dolog, amit nem szabad elfelejteni az, hogy a társadalomhoz alkalmazkodni kell, majd tovább kell lépni, a szabályokat meg kell tanulni, majd el kell felejteni őket.

szemlézte: Bíró László

UI:


Kereszty András: Sorsfeladat
https://www.youtube.com/watch?v=PuFrMHYsw0A

[Karsay1958]

Beszélt-e Krisztus az apostolokkal a szellemvilágról?

Részlet az Adelma írómédium által írt „Elmélkedések könyve” című kötetből
Milyen elvakultak vagytok emberek, hogy ebben csak egy pillanatig is kételkedhettek! Ő, aki olyan sokat beszélt nekik a szellemi világról és az Atya országáról, kinek jelenlétében ezernyi szellemi, földöntúli esemény történt, Ő a szellemvilág ura, aki ígéretéhez képest halála után velük, mint szellem közlekedett, aki az átváltozások országáról beszélt, hogyan hallgathatott volna szellemi világról? E szavairól „mindnyájatoknak át kell változnotok” tárta fel előttük a szellemi világ számtalan fokozatát. Világos jele ez annak, hogy Krisztus bizonyára behatóan beszélt velük róla. És nem mondja-e János evangéliuma végén: „Jézus még sok egyebet tanított és cselekedett; ha minden egyenkint le akarnánk írni, akkor úgy vélem, a világ nem fogadhatná be a könyveket, amelyeket meg kellene írni.” És ez így is van; Krisztus élete folytonos emlékeztetés volt a szellemvilágra.
Születését, azt, hogy Egyiptomba kell menekülniük, magas szellemek, azaz angyalok tudatták. A két fényes alak az Úr színeváltozásakor szintén szellem volt: Mózes és Illés. Ezt Krisztus bizonyára nyomatékosan megbeszélte az apostolokkal és megmagyarázta nekik, amint megkísértetését a pusztában szintén elmondhatta. Hogyan tudhatták volna ezt meg máskülönben? Igen emberek, Krisztus helyeselte, sőt maga és tanítványai is gyakorolták a közlekedést a szellemvilággal. Azért ragaszkodjatok a szellemtanhoz, én amint gyakran gondoltok az elhaltakra és imádkoztok értük, éppen úgy szabad a velük való közlekedés is.
szemlézte: Bíró László

UI:
1949 tavaszán betegek és szenvedők tömege áramlik a westfáliai Herfordba. Ugyanebben az évben, ősszel naponta 30 000 ember megy Rosenheimbe a Traberhofhoz. Mindegyiküknek ugyanaz a célja: Bruno Gröning.
Sokak számára ő az utolsó remény. A háborútól megtörve, az orvosoktól feladva már csak egy kívánságuk maradt: meggyógyulni. Bruno Gröning segítségére várnak. A hihetetlen megtörténik - számtalan beteg meggyógyul. Ez mélyen megérinti a háború utáni németországi embereket. Még orvosok is veszik a bátorságot, hogy segítséget kérjenek pácienseik számára, ahol ők már nem tudnak segíteni. Másoknak szálka a szemében, és úgy gondolják, küzdeni kell ellene. Akkor is és most is csődöt mondanak ezek a próbálkozások.
Ennek a filmnek is ez a célja, hogy a "Bruno Grönig a fenomén" körüli eseményeket tényszerűen felgöngyölítse és autentikus beszámolók alapján, valósághűen bemutassa. Több mint 2000 ember vett részt, mint statiszta, színész vagy a filmes stáb részeként. Több mint 9 év alatt 1995 óta több mint 70 órányi filmanyagot forgattak. Változatos, részben drámai jelenetekben mutatják be az életének állomásait és működését az eredeti dokumentumok, a filmpasszázsok, fotók, az akkori időből származó tv-film részletek, folyóirat-tudósítások, újságcikkek, és nem utolsó sorban a több mint 50 kortárs beszámolója.
https://youtu.be/gf0130abNvk

[Karsay1958]

" A szamár azt mondta a tigrisnek:
- A fű kék.
A tigris válaszolt:
- Nem, a fű zöld.
A vita elmérgesedett, és mindketten úgy döntöttek, hogy döntőbíróság elé viszik a dolgot, ezért az oroszlán, a dzsungel királya elé járultak.
A szamár már azelőtt kiabálni kezdett, hogy elérte volna az erdei tisztást, ahol az oroszlán ült a trónján:
- Őfelsége, igaz, hogy a fű kék?
Az oroszlán válaszolt:
- Igaz, a fű kék.
A szamár sietett és továbbment:
- A tigris nem ért egyet velem, ellentmond és bosszant, kérlek, büntesd meg.
A király ekkor kijelentette:
- A tigris 5 év hallgatással lesz büntetve.
A szamár vidáman ugrott, és elégedetten, ismételgetve folytatta útját:
- A fű kék ...
A tigris elfogadta a büntetését, de előtte megkérdezte az oroszlánt:
- Felség, miért büntettél meg engem, elvégre a fű zöld.
Az oroszlán válaszolt:
- Valójában a fű zöld.
A tigris megkérdezte:
- Akkor miért büntetsz engem?
Az oroszlán válaszolt:
- Ennek semmi köze ahhoz a kérdéshez, hogy a fű kék vagy zöld. A büntetés azért van, mert egy ilyen bátor és intelligens teremtmény, mint te, nem vesztegetheti az idejét arra, hogy egy szamárral vitatkozzon, aki ráadásul még idejön és ezzel a kérdéssel engem zaklat.
A legrosszabb időpocsékolás a bolonddal és fanatikussal vitatkozni, akit nem érdekel az igazság vagy a valóság, csak a hite és az illúziói győzelme. Soha ne vesztegessük az időt olyan érvekre, amelyeknek nincs értelme. Vannak emberek, akiknek bármennyi bizonyítékot mutatunk is be, nem képesek megérteni, másokat pedig elvakít az ego, a gyűlölet és a harag, és csak azt akarják, hogy igazuk legyen, még akkor is, ha nincs igazuk."

Amikor a tudatlanság ordít, az intelligencia hallgat. A te békéd és nyugalmad többet ér.

UI:

Hűtlenség | Almási Kitti
https://www.youtube.com/watch?v=zNMyuEFa7vQ

[Karsay1958]

Üzenet a pokolból

Mottó:
Ne feledd: Te az utolsók körébe tartozol a meghívottaknak, akiket az út szélén szedtek össze!
Üzenet a pokolból

Nem költemény ez, mely most folyik a tollból,

Egy elhunyt barátom üzent a pokolból:

„Halálos ágyamon megígértem,
Üzenetet küldök, hogyha majd leértem.
És most ne csodálkozz, ha szemedbe vágom;
Hogy szívem mélyéből gyűlöllek, barátom!
És gyűlölöm minden kedves cimborámat,

Akiket szerettem a földi világban.
Gyűlölöm anyámat, mert nem láttam rajta,
Hogy az Istent kérné imádsággal ajka.
Hogyha tudott ezer csecsbecsét hozni,
Miért nem szoktatott engem imádkozni?
Miért mondta nekem, hogy „angyalom, szentem”,
Hogyha nem tanított hinni az istenben?

Most minden örvénylik, támad bennem nagyon...
Gyűlölöm apámat! Ütött volna agyon!
Vagy fojtott volna meg s hagyott volna holtan,
Mikor a legelső misét mulasztottam.
Vagy mikor előtte hencegő kínomban
A legelső káromlást kimondtam!
Vagy halt volna meg ő, mielőtt még így szólt:
„Nagy vagy már, kell, hogy a véred kitombold!”
És láttam naponta, Óh de sokszor láttam,
Hogy ő sem volt soha semmivel jobb nálam!
És most szemem előtt lebeg a te képed...

Tudd meg, hogy leginkább gyűlöllek én téged.
Te tudtad életem, te tudtad a harcom,
Bár sokszor nevettem a titkolt kudarcon
Mikor birkóztál, hogy tudjak én is hinni.
Tudtam, hogy mit akarsz... az Istenhez vinni!
De nem voltál olyan jó, sugárzó szellem,
Mint szívemben a bűnre hívó kellem.
Még komolyra vetted az utolsó szómat...
Bár szemed sírt, de hagytad, hogy ne gyónjak.
Kíváncsi vagy most, hogy mi van a pokolban?
Hát tudd meg a valót, nem úgy mint gondoltam.
Milliók körében kín egyedül lenni,

Várni, várni s tudni, hogy nem lesz már semmi!
Szidni, szidni Istent... Majd megbánva sírni...
Mindent eljátszottam! Örökké kell égni!
Zokogni ördögök gúnyos röhejében,
Hogy nem lesz már ennek soha-soha vége!
Szörnyű, hogy nem lehet itt sehol pihenni,
Csak az egyik kíntól a másikba esni.
Itt nem maradhat már soha semmi veszteg...
Tulajdon fogaddal marcangolni tested!
Érzed a kínod mindig egyre jobban...
Borzalmak-borzalma amíg ki nem robban...
Majd üvöltve üvölt milliónyi gége:
Nem lesz ennek soha-soha vége!

Lenne a pokolnak csak egy pillanatja,
Amidőn lehullna börtöne lakatja...
Hová menne? Bizony nem kérdezné senki,
Csak futna egyszerre kifelé mindenki.
Ha levágnák akkor lábamat tőben,
Vonszolnám magam vérző két könyökkel,
És a karomat is, ha levágnák vállban,
Még akkor is, csúf csonkává váltan
Nem szólnék, nem néznék mellettem menőre,
Fogammal vonszolnám magamat előre.

Ha így kellene száz évig mászni,
És az egész földet csúszva körüljárni...
Ezer csillag útját végig-végig róni...
Majd minden fűszálnak bűneim meggyónni...
Csinálnám örömmel... Csinálnék én mindent,
Csak egyszer, csak egyszer szabadulnék innen!
Ha minden porszemre vérem cseppje folyna,
De egyszer csak mégis, mégis vége volna...
Százezer vezeklés és hála...
Mindent elvállalnék, de késő... Hiába!!!”

Ismeretlen szerzőtől médiumilag közvetítve 1990.

UI:

Lucifer lelepleződése - Valóban van lélekvándorlás?
https://www.youtube.com/watch?app=deskt ... _KeH97hEXs

Csak óvatosan értelmezzük!

[Karsay1958]

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...

Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

Mary Elizabeth Frye
1905 - 2004
amerikai háziasszony és virágárus, aki emiatt az egyetlen verse miatt vált világszerte híressé

[Karsay1958]

Húsvéti gondolatok


Részlet az Adelma írómédium által írt „Elmélkedések könyve” című kötetből

Nagypéntek. Én, Maria akarok a mai beszélni nektek. Szívesen emlékezünk meg a földi szenvedésekről, különösen, ha azok a szellemet felemelték, a lelket megtisztították. Gyermekeim, ezen a napon fejeződött be Krisztus megváltó munkája. Beteljesedett! Mennyit szenvedett szellemem akkor ezen a napon! mert csak gyenge nő voltam, aki szenvedni látta fiát, aki annyira szeretett! Hiszen földi ember voltam én is és emberi módon szerettem! Az embert szerettem benne, szellemét azonban csodáltam, éreztem és elismertem hogy mennyire felettem áll! A testet, amely általam jött a Földre, úgy szerettem, amint a többi földi anya is szereti gyermekét. Láttam Őt kimúlni a keresztfán, összetörve a fájdalomtól. Ha Urunk, Istenünk nem adta volna nekem a tisztánlátás és a forró áhítat világos perceit, akkor kétségbe kellett volna esnem! De így kinyilatkoztatta a mennyei Atya nekem fiam halálának célját. Magam előtt láttam a megváltás munkáját beteljesedve, és örömteljes hála töltött el az emberiségért! Az emberi gyenge anyai szívnek el kellett némulnia, imádkozva, hálával telve kellett leborulnom a kereszt előtt, amelyen az én testemből való test szenvedett, amelyre szeretetem tárgyának emberi része felfeszítetett, fel kellett feszíttetnie; - ez volt az én áldozatom. De mennyire semmivé törpült az én áldozatom az Övé mellett! Mindvégig vele voltam, emberi testének utolsó leheletét fel akartam fogni.
Mikor azt mondta Jánosnak: „Lásd ez a te anyád!” akkor értettem meg az egészet! Ezzel szűnt meg anyai feladatom, és ez volt a legnagyobb áldozat! Ő meghalt, nem volt többé fiam. Szelleme Istentől jött és Hozzá tért vissza! Én csak szolgája, testöltésének eszköze voltam. Köszönöm Neked Istenem! Mária a szolgáló leányod dicsőít Téged! Imádattal telten köszönöm Neked, hogy akkor méltónak találtál arra, hogy vele és érette szenvedhessek! Gyermekek, bár képes volnék az akkori események hű képét ecsetelni! Amint halálakor a sírok megnyíltak s a szellemek rokonaiknak megjelenve, hozzájuk szóltak, nekik Isten halalmát kinyilatkoztatták, akkor sokan kezdtek hinni és imádkozni. Gondoljatok emberek az Ő türelmére szenvedései közepette! Azután amikor a holttestet eltemettük, ó mennyi könnyel áztattam azt! Szellemem azonban akkor többnyire az elragadtatás állapotában volt; sőt később is egészen halálom bekövetkeztéig vigasztaló és erősítő látományaim voltak. Gondoljatok teljes komolysággal a mai nap jelentőségére, melyet az égben is megünnepelnek, gondoljatok szüntelenül Reá és sohase felejtsétek el.
Húsvét vasárnapja. Elbeszéltem nektek a Jézus halálakor átérzett fájdalmakat, hogyan szenvedett szeretetem emberi része és miként kellett felolvadnia, elmerülnie az isteniben. Amikor pedig harmadnapon a hű Mária Magdolna és Salome az Ő sírjához mentek, akkor már a test eltűnt. Igen, gyermekeim, ez így történt! Krisztus, Isten fia, Isten szellemének erejéből vette magára az én érdemtelen testemben az emberi ruhát; eszközként használt fel engem az emberi testet öltéshez. Így tehát maga a test sem úgy jött létre, mint az emberek teste, Isten akarata keltette az életre bennem. A keresztrefeszítése és halála után pedig (mert úgy halt meg, amint az emberek meghalnak, a szellem elvált a testtől, a végküzdelem megtörtént) Krisztus szelleme ismét felöltötte testét, hogy velünk még negyven napig közlekedjék.
A próféták szavainak be kellett teljesülniük! De ebben az alakjában csak mi láthattuk Őt, csak nekünk jelent meg. Azt a benyomást keltette bennünk, mintha a legtisztább szellemmel beszélnénk; egészen más érzés volt az, mint amikor még a Földön élt köztünk, már nem az az érzésem volt iránta, mint az anyáé gyermeke iránt. A hitetlenek azt mondják: hogyan volt lehetséges, hogy Krisztus visszatért testébe, mi művel most a test az égben? Emberek, vannak olyan tiszta és hatalmas erők, hogy önmagukat is képesek felosztatni és újra láthatóvá tenni. Krisztus teste már átszellemülve jött a Földre, másképpen mint a tietek, azért amikor meghalt, másképp oszlott is az fel, mint ahogyan a ti testeitek fel fognak oszlani. Ezt az igazságot fogadjátok el és az evangélium szolgáljon nektek zsinórmértékül, mert mi is csak azt akarjuk előttetek világosan érthetővé tenni.

szemlézte: Bíró László.

UI:

Ez történik a testünkkel a halálunk után
https://erdekescikkek.otpercpiheno.com/ ... g63olhy0g/

[Karsay1958]

Az önvizsgálat

Részlet a Névtelen Szellem „Kiáltás az utolsó órában”című kötetéből, mely Eszter szomnambul írómédium által jött létre 1955-ben

Minden jelen egy kellemes vagy kellemetlen emlékezéssé válik, minden ma egy tegnappá merül alá, és ahol ez a sok ma el van mintegy süllyedve, össze van gyűjtve, egy virágos holnap megválaszolja ennek alapján a sötét árnyakkal betemetett tegnapok, titokzatossággal bevont miértjeit.
Mert minden elmúlt nap elvitt valamit és hozott újat; addig nem ismertet, vágyottat, olyan eseményt, ami nagyobb örömök kútforrása lehet a lélek folyton kereső érzései számára, amelyet kíváncsian szeretne megtekinteni és betekinteni az addig nem ismert következmények világába.
Az életnek minden megismert eseménye bizonyos csalódásokba hullik vissza, és ezeket a lélek megunja, elfárad azoknak a felbontásában. Az ember azért nem akar a múltakba visszatérni, mivel fárasztónak találja. Pedig érdemes a múltba néha visszatekinteni, hiszen csak úgy tudja értékelni a jelent, ha összegezi az eredményeket.
Noha ez meg van világítva, az ember mégis homályosan látja, mert ő a tulajdon esetét mindig újnak látja, mivel az az ő számára most van, és a saját életét mindig eltérőnek látja a másikétól, tekintve hogy azt ő éli át. Pedig nem olyan óriási nagy az eltérés az egyik és a másik ember életének leforgása között, csupán az a másik azt éli át, amit ő nem érezhet, mert az érzéseket ki-ki a tulajdon lelkében érzi és ez a felfogó és közvetítő készülék másképpen látja és érzi át a tulajdon feldolgozandó feladatát, és a másét ettől nagyon-nagyon eltérően láthatja.
Ez okozza azokat az eltéréseket, amelyek az embert az embertől elválasztják. Az ember a saját hibáját nagyon kicsinek, jelentéktelennek ítéli meg, a másét nagynak; míg ellenben a saját erényeit és érdemeit nagyon is kiemelkedőnek, addig viszont a másét elenyészően kicsinek látja, avagy észre sem veszi.
Ezeket az árnyalati megkülönböztetéseket az ember ritkán fedezi fel önmagában, mivel nem tudja és nem akarja a tisztánlátó szemüvegen saját magával szemben használni, mert meg akarja kímélni önmagát a kellemetlen önvizsgálódástól. Pedig sokkal kevesebbet csalódnék az ember a saját életének rossz következményei miatt, ha nem a mások életét vizsgálná nagyító szemüvegen keresztül.
Mindenkinek vannak tévedései, hibái, amelyeket nem lát, olyan kicsinek tűnnek fel előtte. Ezzel csalja meg magát az ember és ezzel tartóztatja fel előrejutását a haladás útján. Ezért jönnek a fájdalmas vezeklő életek, mert mindenkinek fel kell ébrednie az önalkotta, a saját énjének kedvező ítéletéből. Isten veletek!


szemlézte: Bíró László

UI:
VNTV Az út önmagadhoz program segítője Szilárd László, Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=mRF14piUEDI

[Karsay1958]

Karácsonyi gondolatok

Részlet az Adelma írómédium által írt „Elmélkedések könyve” című kötetből

Megmondatott már nektek, hogy Krisztus, Isten egy szikrája, Istennek fia egy nő testében csupán isteni akaratának erejével vette magára a testet, és így szellemi módon jött a Földre. Miképpen fluidjaitokat használjuk fel a médiumi íráshoz és minden túlvilági megnyilatkozáshoz, úgy használta fel Krisztus is Mária testét, és az ő fluidjait, az emberi testet öltéshez. Olyan hihetetlennek tetszik ez nektek? Pedig ez olyan fenséges és igaz! Mária szellemének természetesen tisztának, testének minden bűntől mentesnek és neki magának Isten engedelmes szolgáló leányának kellett lennie. Krisztus születése Isten mindenhatóságának és az emberek iránti nagy szeretetének a megnyilvánulása!

Krisztus kereszthalála után teste szintén szellemi módon oszlott széjjel, nem rohadt el, mint az emberi testek. Amikor pedig fölment a mennyekbe, akkor az ottani hatalmas tiszta ódok mindent, amit még a Földről magával vitt, teljesen felszívták magukba. Krisztus teljesen tisztán tért vissza az Atyához. Krisztus szeretetműve az önmegtagadás magasztos példájaként áll a szellemek előtt; azért borulunk le előtte mindnyájan, dicsőítvén Őt és hálálkodván neki. Az Ő példaadása legyen számotokra a legfőbb cél, amelyet elérni igyekezzetek.


szemlézte: Bíró László

UI:

Glory Dicsőítő Zenekar - Ne félj mert megváltottalak (Élő videó)
https://www.youtube.com/watch?v=c04xIqA37TU

[Karsay1958]

Van benned valaki, akinek a baj nem baj.
És a nehézség nem nehézség.
És a sötétség nem sötétség.
És a kilátástalanságban is lát.
És a haláltól sem fél.
És ha elvesztesz valamit, azt mondja: "Van másik!"
És ha gödörben van: kimászik.
És ha elveszik a kedvedet: visszaszerzi.
És ha beteg vagy: meggyógyít.
És ha meg kell születned: világra hoz.
És ha meg kell halnod, átvezet a sötétségen és újjászül.
És ha szenvedsz, azt súgja: valamiért jó, hogy így van.
Van benned valaki, aki még a gyászban is képes a derűjét megőrizni.
És mindenen felülemelkedni.
És a könnyező szemedet kívülről nézni, mosolyogva.
És ha félsz - nem fél.
Van benned Valaki, aki több mint te vagy.
Aki a lelkednek tud parancsolni.
Aki ha kövér vagy, le tud fogyasztani.
Aki ha sovány vagy, meg tud hizlalni.
Aki ha dohányos vagy, le tud szoktatni a cigiről.
Aki belül mindig nevet.
S ha elfog a "nem érdemes élni!" - láthatatlan lábával jól fenékbe rúg. Nem egyszer, százszor is, és azt mondja: "gyerünk tovább!"
Van benned valaki, aki halhatatlan.
És derűs.
És erős.
Nem lehet vele elbánni.
És ha földre rogysz, fölemel a grabancodnál fogva, és talpra segít.
És ha már úgy érzed, nem bírod tovább, olyan energiát ad, hogy széttöröd gyávaságod és önsajnálatod börtönének rácsát, és szabaddá tesz.
Hallgass rá! Ő vagy te.

Müller Péter

UI:

http://mullerpeter.hu/

[Karsay1958]

"Amikor anno beléptem a klinikára, egy orvosnő végigvezetett a patológiás újszülött osztályon, és azt kérdezte: Tudja maga, mi baja ennek a sok csecsemőnek? A legtöbbnek egyszerűen cirókahiánya van. Abba ugyanis belebetegszik egy gyerek. De egy felnőtt is, teszem hozzá sok év múltán én. Több évtizedes praxisom alatt nyolcvan százalékban olyan gyerekekkel találkoztam, akiknek az egyetlen bajuk az volt, hogy nem szerették őket, de azt hazudták, hogy szeretik. Mert ugye 'egy anya mindig szereti a gyerekét'. Tényleg? 'Egy anya mindig a legjobbat akarja a gyerekének'. Valóban? Ezek konvenciók. Rengeteg szülő nem szereti a gyerekét, csak elviseli, hogy van. A társadalmi nyomásra viszont azt kell mondaniuk, hogy szeretik, a gyerek pedig megérzi ezt a hamisságot, és belebetegszik. De nagyon sok házasság is azon megy tönkre, hogy igazi gyengédség és intimitás helyett csak hosszú dumák, monológok, végszavak vannak. Mindenki tudja, hogy a másik mit fog mondani, és közben egészen mást éreznek."

Popper Péter: Lélekrágcsálók

UI:

AWS - Lelket vennék // Papifrankó cover
Különleges a szöveg, érdemes odafigyelni rá!
https://www.youtube.com/watch?v=O-y4PkniphU

[Karsay1958]

"Einstein egy nap órát tartott egy egyetemen. Az óra kezdetén az ősz professzor a táblához lépett és elkezdte felírni a kilences szorzásokat:
1×9=7, 2×9=18, 3×9=27, 4×9=36, 5×9=45, 6×9=54, 7×9=63, 8×9=72, 9×9=81, 10×9=90
A közönség az első pillanattól fogva észrevette, hogy az első szorzást elrontotta és nagyon kinevették az idős zsenit. Néhányan össze is súgtak: “Biztosan hülyül már az öreg!”
Azonban ő megfordult és a következőt mondta:
“Tudom, miért nevetnek, de nem véletlenül rontottam el az első szorzást. Szeretnék megtanítani Önöknek egy nagyon fontos leckét: ez egy remek példa arra, hogy életük során mit fognak kapni az emberektől! Nézzék meg!
Kilenc alkalommal jó eredményt írtam fel és csak egyetlen egyszer hibáztam. Hiába voltam az esetek kilencven százalékában helyes, most mindenki csak arról az egy hibámról beszél és ezért nevetnek rajtam.
Ez tehát a lecke:
A világ sohasem fogja elismerni, amit ezerszer jól csinálsz, mindig azzal fognak bántani, amit egyszer elrontottál. De ne engedd, hogy eltérítsenek a céljaidtól! Ne hallgass a kárörvendőkre, csak acélozd meg magad és menj tovább! Nem rajtuk múlik, eléred-e a célodat!
Hatalmas taps tört ki a teremben és nagyon sokan szégyellték el magukat."
☆☆☆
Ne a hibát, ne a rosszat vedd észre a másikban, hanem a jót!
Mit mondott a legnagyobb tanítónk?
Mindenki anyám, apám, testvérem!
Hogy miért? Mert mindannyian EGYEK vagyunk és Egyként kell, hogy szeressük egymást. Mint ahogyan megbocsátasz és elnéző vagy gyermekeddel, úgy légy elnéző és megbocsátó embertársaiddal szemben is.
Gondoljuk ezt át, mielőtt ítélkezünk és kövét dobálunk a másikra. Emlékezzetek a szálka és gerenda történetére.
Cselekedjünk jó szándékkal, megértően, szeretettel egymás iránt.

Életfestők bejegyzése

UI:

Hogyan működik egy piramisjáték? - Így ismerd fel, ha át akarnak verni
https://www.youtube.com/watch?v=q7jqdAHek3I

[Karsay1958]

Sok szellem látja saját temetését
Megjelent a szellemtani közleményekben 1929-ben

A halál nem borzasztó, csak a bűn, ami létrehozta. Elhagyni a bűnt annyi, mint végképpen megszabadulni a haláltól. Ha féltek a haláltól, inkább féljetek a bűntől, mert a halál csak okozat, míg a bűn maga az ok. Legyetek egymásnak szerető jó testvérei és a szenvedőknek is legyetek részvétteljes és erős pártfogói, mert a szeretet oldja a bűnt, az szabadítja meg a lelkeket a pokol tüzétől, mely benne ég minden lélekben, aki a földön keresi az üdvöt.
A harag, bosszú, irigység, kevélység, mások iránti szívtelenség, érzékiség, rágalom, az igaz úton el nem érhetőnek bármilyen kerülő úton való megszerzése, t. i. a lopás, ezek képezik a pokol szövőszékét, ezek kerítik be a lelket, és a háló csak a halál pillanatában nyílik meg, de nem azért hogy elengedje, hanem hogy lejjebb szállítsa a lelket a szenvedések helyére.
Sok szellem látja saját temetését, mert hiszen az élet nem szűnik meg a halál pillanatában: minden szellem annyit lát, amennyi az ő látókörén belül esik. Például ha földi életében valaki azokkal a gondolatokkal foglalkozik, hogy vajon milyen temetést rendeznek neki a hozzátartozói, akkor, mint szellem látja a temetés reflexképét azokon a lelkeken, akik ott jelen vannak. Esetleg az ismerősökre kíváncsi, vagy, hogy ki sajnálja és ki nem? Ezt mind láthatja.
Sok szellem látja testét, mint élő a holtat, míg az az erő, mely őt a földhöz kötötte, teljesen át nem alakul. Leköti a szellemet még az is, ha nagyon siratják: ilyenkor az elhalt szelleme, mint közbeeső kapocs, hol ide, hol oda vonzatik, és sem a testétől, sem a fizikai világtól szabadulni nem bír. Ez szenvedő állapot.
Az igaz hittel telt szeretet az Úr Jézus gondjaiba és pártfogásába ajánlja a szeretett távozót, mert senki, aki hisz, nem költözhetik el a földről úgy, hogy az Úr gondjaiba ne venné lelkét. Azért az ember ne zúgolódjék fájdalmában és ne rángassa vissza a megholtat földi hüvelyébe, hanem imával és reménységgel búcsúzzék a hívő. Az ilyen búcsúzás meghozza a viszontlátást.
Az élet befejezése hit nélkül borzalmas és ijesztő, és sokan ebben az állapotban jutnak át a halál tornácába, amelyen minden szellem átvonul, aki már a testét levetette. Itt nem szeret senki időzni, még a jobb szellemek közül valók sem. Azok, akik hit nélkül éltek, magukat mint valami sötét folyosóban képzelik, melyen segítség hiányában maguknak kell átvergődniük. De a hívők és Istent szeretők útja más. Ezekre a sötét folyosó helyett ragyogó nyitott kapu vár, amelyen egy sóhaj szállítja keresztül őket, A halál tompa érzéketlenségének itt híre sincs, itt élet van, gyors és lüktető élet , amelynek forgataga magával ragadja az érkezőt és szállítja a maga szférájába.


szemlézte: Bíró László

Otthonunk
https://www.youtube.com/watch?v=TDu2pAgxqDA
https://indavideo.hu/video/Nosso_Lar_-_ ... 0nx-fm1dYs

[Karsay1958]

Névtelen Szellem
Szeretet nélkül nincs élet
Megjelent a szellemtani közleményekben 1929-ben

A szeretet egy végtelen hatalom, egy birodalom, amelyben minden léleknek akkora hatalma van, amennyit az illető a maga részére meghódított. Aki gazdagságra, hatalomra vagy dicsőségre vágyódik, annak itt végelláthatatlan alkalom nyílik ezeket megszerezni.
Szeretet nélkül nincs élet! Ha szeretet nem volna, még az anya sem szülné meg gyermekét, s ha meg is szülné, nem nevelné fel. Azért az Úr az anyai szeretetet, mint a szeretetnek egy szükséges mennyiségű fokozatát, külön mértékkel adta a természettörvény kezébe. Ebben a szeretetben még a legbűnösebb lélek is megszépül, és fenséges glóriával vonja be lelkét.
Az anyai szeretet után jönnek a különböző többi szeretetek, amelyek mind, egy nagy egésznek részekre tört darabjai. Hatalmas vonzást fejt ki a duálszeretet is, ez már nagyobb szabadságban mozog, mert kevesebb benne az ösztöni lekötődöttség, ezért nagyobbak is benne az esélyek felfelé és lefelé, az emelkedés vagy a süllyedés felé is.
Ezután jön a faji és az igazi felebaráti szeretet. Ha valaki ezekből már jól vizsgázott, akkor lehet beszélni az Isten iránti szeretetről. Mert Istent szeretni e szeretetek kifejlődése nélkül igazán nem lehet.

szemlézte: Bíró László

UI:

Jézus szeret engem
https://www.youtube.com/watch?v=1D5si6B ... d=IwAR1FsU

[Karsay1958]

Adjatok jót a világnak

Idézet az "Elszórt kalászok" című kötetből, mely a Névtelen Szellem rövidebb közéseit tartalmazza

Ameddig az emberek azt hiszik, hogy az alamizsnaosztogatással kimerítették a jócselekedetek sorozatát, addig igen távol vannak az igazság megértésétől. Ha valaki, aki már nem beteg, nem a bűn nyomorultja és a maga lábán meg tud állni, ha a nyomorultak közül csak egynek is a hóna alá nyúl, hogy kisegítse az egyenes útra, a tévelygésektől megtisztított útra, az ilyen többet tett az igazság szerint, mint aki egész életében alamizsnát osztogat, de senkinek a gondját nem veszi fel.
Senki sem mondhatja, hogy hiába élt, hacsak egy kis jót tudott is elszórni a világban; mert akármilyen kevés is az, helyet keres az emberek lelkében, és a jó az igazzal összeolvadva teremt, alkot és terjeszkedik tovább. Mert mindig voltak és vannak szenvedők, mindig vannak fájdalmas szívűek és elfáradt lelkek, akik abban a kicsiny jóban megkapaszkodnak, és nem sodorja el őket az ár. Így az egymástól kapott jó érzés új erőt ad az elfáradt izmokba s új reményt a szabadulásra.
Azért aki jót tud adni a világnak, annak élnie kell, amíg csak a test törvénye az enyészet felszívó erejének hatása alá nem kerül, mert az ilyennek élete áldás még akkor is, ha önmagának semmi öröme sincs az életből. Ez a célja az olyan ember életének, aki már tudja, hogy nem e föld nyújtotta örömök élvezetére van itt, hanem azért, hogy mások szenvedéseit kevesbítse.
Mert igen kevesen töltik úgy be a földi életet, hogy abból másra szenvedés ne származzék. De ez természetes is, hogy így legyen, mert mindenki csak azt szórja szét, amije van. Így akinek csak tüskéi vannak, az életúton tüskéket szór széjjel, akinek virágja van, az virágot, akinek a lelke áldást tartogat, az áldást hint szét. Isten áldása a jóság, az igazság, az erények virágai; ezeket kell széjjelhintse a lélek akkor is, ha könnyezve járja végig az utat, mert az ilyen élet igazi örömöt és el nem múló boldogságot terem részére.

szemlézte: Bíró László

UI:

Mi a boldogság?
https://www.youtube.com/watch?v=fKQLWEOFAfQ

Nézz fel film
https://www.youtube.com/watch?v=VT-WEzFBwZM

[Karsay1958]

Ada mediális közlés Magánnyilatkozat


Kedves Feleségem!

Amióta átjöttem a másvilágra, folyton égetik a lelkemet a köztünk kialakult problémák eredményei, mint maró méreg hatol bele a lelkembe a sok félreértés és nem megértés, az eskü megszegése, amelyet ellened és végül a család ellen elkövettem. Harangok hirdetik bűneimet, amelyeknek minden kongása egy-egy ütés a lelkemre. Szinte szabadulni sem tudok még egy kis időre sem a folytonos lelki marcangolásoktól és gyötrelmektől, ama temérdek bűn miatt, amelyeket ellenetek elkövettem.
Ideát egészen más az értékrend, ugyanis nem lehet csalni, csalással bármit is megszerezni, mert mindenütt az Igazság vaskeze munkálkodik, amely könyörtelen. A szép lakások és birtokok helyett szegényes az otthonom, amelyben nagyon hideg van, hisz nem fűti be a szeretet, családom szeretete. Azt mondták itt, hogy ha sikerül valamilyen módon bocsánatot kérni tőled akkor talán enyhülhetnének az lelkemet mardosó fájdalmak.
Az amit a földön megvalósítottam anyagi téren, a földhöz cövekelték a lelkemet, amely kötelékeket talán az enyészet fog elszaggatni. Amit szívből és szeretetből adtam, az enyhületet és örömöt jelent, de ez nem terjedt ki mindenre.
Az előző életemben nagyon szegény voltam, mert egy még előbbi életemben mindenemet elherdáltam a bűneim kiélésére. Így kerültem akkor át a másvilágra. A mostani életemben a szeretetre kellett volna fordítani nagyobb figyelmet, de az anyagi jólét megszédíti az embert és azután már olyan hajlamok is előjönnek, amelyekre nem számít az ember. Az anyagi jólét sok kapcsolat megrontója az életben. Én is ezek közé tartoztam. Megromlottak a családi viszonyok miatta. Az ember ha gazdag, felsőbbrendűnek érzi magát másokkal szemben, ami kiütközik a családban is.
Amikor átkerültem és „észhez tértem” azt hittem, hogy itt is lesz majd egy hatalmas közönségem, de itt egészen más a környezet. Van ugyan egy színpad, de erre angyalok jönnek tanítani.
Őrülten hiányzik a közönség, az elismerés ami helyett itt szenvedés és gyötrelem várja az embert.

Mindezért a fentiekben leírtakért, kérlek, hogy amennyire csak tudsz, bocsáss meg nekem minden veled szemben elkövetett bűnömet, hogy megenyhülhessenek a lelki gyötrelmeim.
Nagyon szép voltál fiatalon, most is az vagy. Ideát, ahogyan leperegtek előttem az események, arra jöttem rá, hogy a szeretetem ideát növekedett irányodba. Úgy érzem, hogy a szeretet szálak összekötnek veled, nem szakadtak el ideát sem.
Született egy lányunk, akinek akkor és most is nagyon örültünk és örülünk, akit jelenleg is szeretek, minden félreértés ellenére is. Tőle is szeretnék bocsánatot kérni minden kisebb és nagyobb perpatvarért. Az unokámat is szeretettel üdvözlöm.

O.S.

UI:

Hogyan szeretsz? - Miért ilyen az anyám? Kötődés és leválás
https://www.youtube.com/watch?v=drr3NEQaFR0

[Karsay1958]

Mária már egy éve az idősek otthonában élt, szomorúan és elkeseredetten. Három gyermeke volt, de egyik sem akarta a gondját viselni, a fiát már néhány éve nem látta és nem is hallott róla semmit.
A lányai a saját életükkel voltak elfoglalva, nem volt helye az idős asszonynak náluk. December utolsó napja volt, Mária születésnapja. Az idős asszony becsukott szemmel és keserű mosollyal emlékezett a régi időkre. Nagyon szerette a férjét, sokat dolgozott, nevelte a gyerekeket és nagyon jó háziasszony volt. Szinte mindenben sikeres volt ezért a körülötte élő emberek csodálták őt, sőt néhányan irigykedtek is rá.
Később a férje meghalt, a lányok pedig férjhez mentek. Máriának volt egy szobatársa az idősek otthonában, aki most hirtelen eltűnt valahová. Az idős asszony úgy gondolta, hogy egyedül maradt ezen a számára fontos napon. Egyszer csak kopogtak a szoba ajtaján, a társai voltak a szomszéd szobákból, akik egy tortával és kötött zoknival lepték meg az idős hölgyet.
– Boldog születésnapot kívánunk Mária!
– Jaj, de szép, most már tudom, hová tűntél el egy ideje!
– Ünnep van mondták a társai, fújd el a gyertyákat.
Ezután pedig leültek majd beszélgetni kezdtek, tortát ettek és teát ittak, így ünnepelték Mária születésnapját. Néhány órával később együtt köszöntötték az újévet, majd mindenki visszavonult a saját szobájába. Mária egyedül maradt a szobatársával aki azonnal el is aludt.
Mária azt álmodta, hogy a fia hangját hallja.
– Anya ébredj, itt vagyok, boldog születésnapot kívánok! – mondta a fia, aki az anyja ágya mellett állt.
Mária csak mosolygott, közben pedig potyogtak a könnyei.
– Anya beteg vagy? – kérdezte a fia
– Nem, a születésnapját ünnepelték a barátaival – mondta az igazgatónő igazgatója. Mária kinyitotta a szemát és meglátta a fiát, Mátét.
– Ez nem álom, azt hittem álmodom.
– Nem álom, válaszolt a fia, anya érted jöttem!
– Ébredj fel anya, isten éltessen.
– Köszönöm fiam!
Mária megölelte a fiát közben pedig keservesen zokogott.
– Ne sírj anya, mondta a fia, hazamegyünk hozzám, nem tudtam, hogy a nővéreim itt hagytak, ahogy megtudtam elhatároztam, hogy érted jüvük.
– Anya van egy menyed és egy unokád, ők már várnak téged.
Mária csendben figyelte az otthon igazgatóját és próbálta elfogadni, hogy nem álom, hogy elmehet innen. Az igazgató pedig a következőket mondta Máriának: Egy igazi férfit neveltél a fiadból.


Ismeretlen szerző.

ÖNPROGRAMOZÁS az Életenergia emelésére * Depresszió és kimerültség esetén is
https://www.youtube.com/watch?v=sWYhnHa42gU

[Karsay1958]

Ara Rauch
Megértés

Egy megértő szó vagy pillantás többet érhet minden harcnál, amit megharcolhatunk.
Az asszonyok régóta ismerték egymást. Egyikük lakásában töltötték a délutánt egy tea és némi sütemény mellett. A gyerekek hasonló korúak és temperamentumúak voltak: ötéves ördögfiókák. Együtt játszottak a gyerekszobában, amíg a barátnők jóízűen kipletykálták a közös ismerősöket.
Az egyre hangosodó veszekedés után óriási visítás hallatszott a szobából. A házigazda kisfiú visított: a vendég el akarta venni kedvenc játékát. A vendég kontrázott: elszánta magát, hogy mindenáron azzal a rendkívül értékes és érdekes Darth Vader bábuval játszik, amilyen neki nincs otthon. A látogató asszony felpattant, és berontott a gyerekek közé; a házigazda utána.
- Mit csinálsz? Nem szégyelled magad? - támadt a vendég a saját fiára. - Nem szabad elvenni a más játékát, ha nem adja oda!
- De nekem kell! - toppantott a gyerek. Az anyja agresszívan megmarkolta a vékony kis kart.
- Teszed le azonnal?!
- De nem!
A feszültség kibírhatatlanná fokozódott. A kisfiú arcán a dac, görcsbe merevülő izmain az ellenkezés - majd szétvetette a harag. Az anyja tehetetlen dühében, hogy rákényszerítse akaratát a gyerekre, már emelte a kezét: mindjárt megüti.
- Kati, várj egy pillanatot - szólt közbe a vendéglátó asszony. Odasétált a gyerekhez, leült mellé a székre. Nem ért hozzá.
- Mit érzel, Marci? - tette fel az első kérdést halkan.
A gyerek dühödten meredt valamerre, fintorgó arccal, nem nézett a nőre, nem válaszolt.
- Dühös vagy, ugye?
Dacos bólintás.
- Olyan, mintha szétfeszítene a méreg - mondta ki, amit a gyerek nem tudott szavakba önteni. - Legszívesebben toporzékolnál, vagy megütnél valakit. Szeretnél hangosan ordítani, visítani, igaz? - együtt érző hangjára a gyerek már folyamatosan bólogatott. Az asszony óvatosan a kezébe vette a gyerek kezét. - Nagyon rosszul érzed magad, mert Tomi nem adta oda neked a játékát, és te szeretnél játszani vele. Ekkor valami átszakadt a fiúban. Kitört belőle a zokogás, az arcát a kezébe temette, és csak sírta, sírta ki magából a feszültséget. Az asszony átölelte, simogatta a hátát.
- Na, ne bőgj, odaadom - ajánlotta váratlanul Tomi. Egymásra néztek. A megrendült pillanatban szeretethíd épült közöttük; angyalszárny érintette arcukat.
- Neked adom, hazaviheted.

UI:

https://www.youtube.com/watch?v=xeW4-fjBZHs


Lélekvándorlás a magyar irodalomban
https://dszilvia.blogspot.com/2020/08/l ... omban.html

[Karsay1958]

"Egyik nap egy nő az utcán sétált, mikor felfigyelt egy reszketeg, idős bácsira, aki lehajtott fejjel bámult maga elé!! A bácsi döbbenetesen szakadt és koszos ruhát viselt!!!
A többi járókelő egy pillantást sem vetett a hajléktalanra, pedig nagyon hideg volt azon a reggelen, és a bácsi testét szakadt ruháin kívül csak egy lyukas pokróc védte!
A nő odalépett hozzá, és megkérdezte:
– Uram, jól van?
– Nem igazán... – válaszolta a bácsi erőtlen hangon.
A nő elmosolyodott, majd megfogta a bácsi karját... Az öreg megijedt:
– Mit csinál, hölgyem?! Hagyjon engem békén!!!
Egy rendőr észrevette az esetet, majd odament.
– Valami probléma van, hölgyem?
– Nincs semmi baj, csak szeretném talpra állítani ezt az idős urat, segítene?
– Ismerem ezt az öreget, jó pár éve az utcán van már. Mit akar csinálni vele?!
– Látja ott azt az éttermet? Szeretnék venni neki valami meleg ételt, hogy felmelegedjen.
– Maga megőrült!!! Én oda be nem megyek – szólalt meg a bácsi.
De két erős kar körülfogta, és felemelte őt!!
Bementek a kicsi, de puccos étterembe, és leültették a bácsit egy asztalhoz…
Az étterem tulajdonosa rögtön ott termett, és magából kikelve ordította:
– Ide nem engedünk be mocskos hajléktalanokat, mert elriasztják a vendégeket!!!
Szegény öreg szomorúan elmosolyodott:
– Na, ezért nem szeretek ide járni – mondta csendesen.
A nő viszont nem hagyta annyiban!!! Odalépett a tulajdonoshoz és közelről a szemébe nézett:
– Látja azt az irodaházat ott szemben? Az egy nagy multicégnek a székháza!
– Igen, hetente szoktak összejöveteleket szervezni az éttermemben - mondta az étterem tulajdonosa.
– És mennyi bevételt kap ettől a cégtől?
– Miért érdekli az magát?
– Csak azért, mert én vagyok annak a cégnek az igazgatója!! – felelte a nő.
A tulajdonosnak elállt a szava!! A nő pedig nemes egyszerűséggel odafordult a rendőrhöz, és megkérdezte, hogy akarna-e velük reggelizni.
– Nem, köszönöm, szolgálatban vagyok – válaszolta a rendőr.
– Legalább egy kávét igyon meg velünk – kérlelte a nő.
– Rendben, hölgyem, azt elfogadom!! – felelte a rendőr katonásan!
A tulajdonos elment kávét készíteni…
– Jól helyre tette!! – mondta a rendőr elismerően.
A nő mosolyogva a hajléktalan bácsira nézett:
– Maga valamikor itt dolgozott. Emlékszem az arcára. Szét voltam fagyva, bejöttem ide, szinte éhen haltam, annyira éhes voltam. Nagyon rossz periódusban voltam, szinte én is az utcán végeztem mint maga.
– Nem létezik, hogy egy ilyen sikeres üzletasszony, majdnem az utcára került!! – ámuldozott a rendőr.
– Húszéves lehettem. Eljöttem a városba, hogy munkát találjak, de senki sem vett fel! Nem volt, miből fizessem az albérletet, így kidobtak! Nem volt hová mennem. Órákig mászkáltam az utcán, teljesen átfagytam, éhes voltam… Megláttam ezt a helyet, és gondoltam bejövök, hátha kapok egy tányér meleg levest.
– Már emlékszem!!!! – kiáltott a bácsi. – Megkérdezte, hogy pár órás mosogatásért kaphatna-e egy tányér ételt. Azt feleltem, hogy „ez nem egyezik az étterem működési szabályzatával.”
– És akkor maga a világ legnagyobb szendvicsével jött ki a konyhából, meleg volt és isteni finom!!! – folytatta a történetet a nő.
– És hogy jutott ilyen magasra?!- kérdezte ámuldozva a bácsi.
– Azon a napon végre találtam munkát… Rengeteget güriztem, hogy el tudjam indítani a saját cégemet!! Ha végzett a reggelivel, akkor jöjjön át, keresse meg ezt az embert (egy névjegyet nyújtott át a bácsinak). Biztosan tudunk munkát találni önnek, sőt még előleget is adunk, hogy ruhát vehessen belőle!!
– Hogy tudom én ezt meghálálni magának? – kérdezte könnyes szemmel a bácsi?
– Istennek köszönje meg, hogy találkoztunk! – felelte a nő."


UI:

Homo Notikusz - Az Új Ember (csillag gyerekek) - Mary Rodwell-el
https://www.youtube.com/watch?v=5Bi_qk7ekLA

[Karsay1958]

Édes kitalált történet szerintem, de aranyos….

Egy 15 éves fiút lopáson kaptak egy amerikai üzletben. Szökési kísérletként a fiú egy polcot is véletlenül felboritott.
Az ügy tárgyalása után a bíró megkérdezte a fiút:
- Valóban elloptál valamit? Lopott kenyeret és sajtot, és felborított szökés közben egy polcot? ”
A fiú szégyenkezve, lehajtott fejjel így válaszolt:
"- Igen ".
Bíró: „Miért lopott? "
A fiú: "Szükségem volt rá."
Bíró: "Nem tudná megvenni őket lopás helyett?"
A fiú: "Nem volt pénzem"
Bíró: "Kérhettél volna szüleidtől pénzt"
A fiú: „Csak az anyám van, aki beteg az ágyban, és nincs munkája. Elloptam neki a kenyeret és a sajtot. "
Bíró: „Nem csinálsz semmit, nincs munkád? "
A fiú: „Egy autómosóban dolgoztam. Szabadnapot vettem anyám megsegítésére, ezért kirúgtak. ”
Bíró: Miután befejezte a beszélgetést a fiúval, a bíró kihirdette az ítéletet:
"A lopás, különösen a kenyérlopás nagyon szégyenteljes bűncselekmény. És itt mindannyian felelősek vagyunk ezért a bűncselekményért. Ma ebben a teremben mindenki, beleértve engem is, felelős ,hogy ilyesmi még ma is meg törtenhet. Így az összes jelenlévőt 10 dolláros bírsággal sújtom. Senki nem fog innen távozni, amíg meg nem adja a 10 dollárt. "
A bíró kivett egy 10 dolláros bankjegyet a zsebéből, elővett egy tollat és elkezdte írni:
"Ezen felül bírságot szabunk ki a kérdéses üzlet tulajdonosának, akit 1000 dollárra büntetem mert fel adta a rendőrségnek az éhes fiút. Ha egy órán belül nem fizetik ki a bírságot, az üzlet zárva marad. "
A jelenlévők elnézést kértek a fiútól, és átadták neki az összes összegyűjtött pénzt. A bíró könnyeit rejtve távozott a tárgyalóteremből.
Az ítélet meghallgatása után a teremben lévőknek könnyes volt a szemük.
Kíváncsi lennék, hogy társadalmunk, rendszerünk, bíróságunk képes lenne-e ilyen ítéletet kiadni?
A bíró hozzátette: "Ha valakit elkapnak kenyérlopással, annak a közösségnek, a társadalomnak és az államnak minden emberét szégyellni kell!"

UI:

Kathy: A Te feladatod (fontos: VÉGIG kell nézni, 2 perc)
https://www.youtube.com/watch?v=Sl6Z4lcRkoM

[Karsay1958]

Az alacsonyabb rendű elítéli a magasabb rendűt

Részlet szabadon a Névtelen Szellem "Evangéliumi spiritizmus" című könyvének harmadik kötetéből.

Az emberiség legnagyobb tragédiái (így a Megváltó elítélése és keresztre feszítése is) ugyanazon az elven keresztül történnek meg: az alacsonyabb rendű elítéli, a magasabb rendűt. A magasabb rendű azonban nem ítéli el az alacsonyabb rendűt, mert felülről szemlélve látja, hogy az képtelen másra a saját igazságából kifolyólag.
Az igazság nem különböző, mert az igazság egy; de hogy az alsó lépcsőfokon álló nem látja azt, amit a magasabb fokon látni lehet, az még nem jelenti azt, hogy mást lát az, aki a felső lépcsőfokról nézi, mint aki az alacsonyabbról néz, mindössze más-más szemszögből látják ugyanazt.
Igazság Mózes igazsága is, sőt mi, több, igazság még a pogányok igazsága is; és mégis Isten igazsága más arculatot mutat, mert másként lát az, aki alulról felfelé tekint, és másként, aki felülről tekint lefelé.
Az igazság önmagát rétegekre bontja, hogy a sűrűségbe a fény behatolhasson; s ami a sötétséget átvilágítja, felbontja, az a fény a sötétséggel vegyülve csak félhomályt, szürkületet hoz létre; de a fénytől távolabb haladva mindig sűrűbbé válik a homály, egészen a teljes sötétségig. Ennek dacára, aki a fénynek legszélső rétegében áll, az még látja a fénynek azt a felvillanását, amely az ő észrevevő képességét izgalomba tudja hozni. Ez azonban azt a nagy fényt, azt a nagy világosságot, amelyet még nem tört meg a sötétség hatalma, fel sem bírná fogni, mert az a fény az ő látószerveit megsemmisítené.
Az emberi értelemnek is egy pillanat alatt meg kellene semmisülnie, ha beletekinthetne Isten igazságának ragyogó világosságába. És nektek, emberek, akik még a ti lelki szemeitekkel alig-alig tudtok csak körültekinteni is a világban, akik még alig-alig bontakoztatok ki az önzésből, a test igazságából, hogyan lenne lehetséges Isten ragyogó világosságába, a végigazságba beletekinteni?! Nem, gyermekeim, ilyet ne is kívánjatok, ne is akarjatok. Isten bölcsen gondoskodott arról, hogy mindig csak annyi táplálékot nyújtson az alig megszületett lelki csemeték számára, amennyivel a fejlődésükhöz szükséges erőt magukhoz vonhatják.
Azonban amint a lelkiségen keresztül a szellemi én valamennyire öntudatra kezd ébredni, és a világosság után kutat, mind jobban és jobban magához vonzza azokat az igazságokat, azokat az elméleteket, amelyeket neki meg kell valósítania. Így ti is minden egyes lépéssel, amit előre tesztek, mindig jobban és jobban magatokhoz vonjátok Isten kegyelmének mindinkább táguló és fényeskedő világosságát, és megtanultok abban mozogni, ténykedni, munkálkodni, hogy ennek a világnak igazán számottevő polgáraivá válhassatok. Mert minden világban munkálkodni, dolgozni kell, hogy abban a világban része legyen a léleknek. Azért tehát nem haladhattok visszafelé, és nem állhattok meg, hogy az emberi kicsinyes kigondolásokkal és elrendelésekkel számot vessetek, amikor titeket az Isten szent Lelke hív és munkába szólít. Mert az idő nagyon közel van, és a szemeiteket ki kell nyitnotok, hogy meglássátok, mennyi munka vár reátok, amit még el kell végeznetek, mielőtt beesteledik.
Ti e két világ közt éltek, gyermekeim! A felső világ szellemei túláradó bőséggel hintenek felétek azokból a mennyei drágaságokból, azokból az igazságokból, amelyekkel ők rendelkeznek, amelyek őket szabadokká teszik, amelyek kibővítik a látóhatárt.
Tehát ne álljatok meg ezen az úton behunyt szemekkel és bezárt fülekkel, hanem életeteknek minden napján, minden órájában nyitott szemmel és nyitott füllel járjatok, hogy azokból a drágaságokból, amelyek körülöttetek lehullanak, sokat gyűjtsetek magatoknak, és azokat az: igazságokat, amelyeket így megismertek, meg is valósítsátok itt a ti életetekben. Mert amennyit ti itt megvalósítotok, az mind a tiétek, azt mind beváltja nektek az Igazság Törvénye abban a világban, ahova törekedtek.
*
Hogyha egy pillanatra beláthatnátok ebbe a világba, hogy egy-egy ilyen kijelentésre milyen öröm, milyen forrongás, milyen gyors életpezsdülés indul meg a szellemvilágban körülöttetek, mintha ezer meg ezer szív új lüktetésbe kezdene, várva a módot és alkalmat, hogy a fizikai világba visszajöhessenek. Hogy megküzdhessenek a maguk gyengeségeivel és hibáival, hogy ők is a valóság reggelére ébredhessenek majd fel, amikor a fizikai világ újból becsukódik mögöttük: akkor értenétek csak meg a ti hitben való munkálkodásotoknak óriási jelentőségét, s akkor láthatnátok, hogy mily nagy és szép munka az, amit ti végezhettek, testvéreim, azzal az ismerettel, amit nektek a Kegyelem juttatott.
Amikor majd azok a szellemek, akik körülöttetek vannak, akik nektek testvéreitek, szintén át lesznek hatva az életnek ezekkel a ragyogó ajándékaival, amikor megértik, hogy tulajdonképpen mi is az ő életük célja: akkor boldog megértésben, egymást segítve és támogatva olyan munkát végeztek, amely messze bevilágítja a sötétség országait mögöttetek. És mikor bevilágítja a sötétség országait, akkor még sokkal messzebb sugárzó fényt vet előre, és titeket gazdagokká, hatalmasokká tesz a szeretetnek az a munkája, amit itt a földön végeztetek.
Tehát a törvény szerint nem szabadulhat meg senki; az igazság törvénye nem engedi egyetlen lépéssel sem előre a szellemet. Csak az haladhat előre, csak az juthat ki a sűrű rengetegből, a bizonytalanságok világából nemcsak itt a földi életben, hanem a szellemvilágban is, aki elfogadja Krisztust szabadítónak.
Hogyha az a közbülső világosság, amely az isteni és emberi között kialakult, mint Buddha, képes lett volna kivezetni az emberi lelket a bizonytalanságok világából, nem kellett volna Buddhának egy nehéz és terhes életet az igazi, mennyből jövő Világosság mellett élnie, hogy a lelke megteljék fénynyel, világossággal, erővel és szeretettel! Mert hiába az ismeret és a bölcsesség; az igazság meg nem szabadíthatja az ember lelkét; azt fogva tartja a földiség, fogva tartja a benne lévő emberi, ellentét-természet.
Nincs olyan bölcsesség, amely ne szorulna megvilágításra, amely ne szorulna a kegyelemre, hogy az ő igazságaiból teljes egészet alakíthasson ki magának a lélek, egyedül csak az Istentől jövő igazság. Az Istentől jövő igazságot pedig senki, aki a földön él, aki a földről igyekszik felfelé, nem tudja kialakítani, nem tudja magának az utat kiépíteni, egyedül csak Az, Aki mennyből szállt alá.

szemlézte: Bíró László

[Karsay1958]

Még a moha is virágzik
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Ne hidd, hogy csak az orchidea virág. Meg a rózsa, meg a szegfű. Még a mohának is van virága. Pedig a moha sohasem lát napot. Sűrű erdők nyirkos homályában él, földhöz ragadtan, nyomorultul. Ő a legnyomorultabb a növények között.
Mégis eljön évente az idő, amikor kivirágzik. Kivirágzik, örömet ünnepel. Akár a rózsa, az orchidea, vagy a szegfű. Semmivel sem kisebb az öröme, mint az orchideának, vagy a szegfűnek.
Sőt, ne feledd, egy nagy előnye is van: senki emberfia nem tépi le különlegessége miatt a moha virágját.
Fogadd meg a tanácsomat és gondolj sokat, nagyon sokat a mohavirágra.

szemlézte: Bíró lászló

[Karsay1958]

Wass Albert
Részlet a „Te és a világ” című kötetéből

Testvér! Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak. A világ szép s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.
A világot? A Te világodat.
De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ is és ez az igazi világ. Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi amit magadban hurcolsz egy életen át, ebből az igazi világból ered, és ahhoz a mesterséges másik világhoz, melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak az avarhoz, melyen átüti fejét midőn a földből előbúvik.
Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szőnyeg tartja a hóvirágot a hátán. Pedig nem így van. Előfordul, hogy erdőtűz támad s az avar tüzet fog és elég. Elég a hóvirág is vele, az igaz. De jövő tavasszal előbúvik megint.
Miért? Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott avar, a földben volt, az igazi földben.
Így van ez veled is, testvér. Gyökered nem ebből a világból való, amit magad köré ácsoltál, és ha tűz támad s rád dőlnek a kontár tákolmány romjai: Éned az ösztön gyökérszálainak nyomán visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág. Mert nincsen különbség, közted s a hóvirágok között abban a világban.
Ez a kis írás arra szolgál, hogy megismerd, kendő és festék nélkül, anatómiai egyszerűségében a világot, melybe beleültetett az élet, akár egy palántát. Az igazi világot, melyről látod, a tűz leperzselte az avart s Téged visszaűzött a természet ősi talajába.
Igen, tisztában kell lenned ezzel. Vagy visszatalálsz az igazi világba, a tiszta és egyszerű törvények, világos szabályok és egyenes utak világába, mint ahogy a hóvirág visszatalál gyökeréhez a földbe - vagy elpusztulsz menthetetlenül, korom és hamu piszkában.
Tisztáznod kell a fogalmakat, melyeket összezavartál és egybekevertél az utolsó évszázadok zagyva lázában. Meg kell keressed a gyökerüket, hogy visszatalálj általuk az igazi világba.
Európában születtél, a huszadik század elején. Ez magában véve már annyit jelent, hogy a Nagy Kertész, aki életed palántája fölött rendelkezett, kertjének egy sovány, szélnek kitett sarkába ültetett Téged, ahol fagy, vihar és jégeső között kellett megismerkedned a világgal. És ezáltal azt hiszed most, hogy a világ nem egyéb, mint fagynak, viharnak és jégesőnek egymást követő váltakozása.
Ennek a kis írásnak az a célja, hogy visszavezessen Téged az igazi világhoz. Hogy kézen fogjon, mint testvér a testvért, és sorra mutasson mindent. S megkérjen rá: ne hidd, hogy csúnya és rossz a világ.
A világ szép és különös. Csak sok benne nagyon a beteg ember. Az izgága, az irigy, a gyűlölködő. A gonosztevő és a diktátor, az őrült és a hős. Fertőzik és rontják a világot, amennyire adottságaiktól kitelik. De egészen elrontani nem tudták mégsem, ha ezerszer is azt hirdeti a látszat.
Miért nem? Mert a Világ anyja a Természet, s a természetben az ember nem egyéb, mint egy kis pajkos tréfa. Vigyázz tehát, hogy vidám tréfa maradj. Mert a gonosz tréfából tövis nő csupán, mely véresre sebez Téged, s elcsúfítja a világot.


szemlézte: Bíró László

UI:

Miért vágynak az erős nők erős férfiakra?
http://www.imani.hu/2015/05/az-alabbi-i ... cnj8Q0O3Zg

[Karsay1958]

Mindent újra kezdünk
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Újra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda. Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk. És ez így megy folyton, folyton.
Nem is lehet másként. A nap reggel újra felkel és este újra lemegy. Újra jön a szél, újra szállanak a felhők, újra esik az eső, újra kiderül az ég. Újra, mindig újra. A természet örök rendje ez és mi kötve vagyunk a természethez, mint a növények, vagy mint az állatok.
A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.
Életed, megszokott munkád kerete szertehullott. Itt állasz puszta kézzel, egyetlen szál ruhával és nem tudod, mihez kezdhetnél, mert ilyesmi még nem történt Veled.
Nézd a költöző madarakat. Fáradt csapatokban most térnek meg tengeren túlról. Semmijük sincs, igazán semmijük. Csak az a két kis fáradt szárnyuk. Szinte ájultan hullanak alá pihenni a bokrok közé.
De holnap reggel, ha felkélsz a nappal és kijössz ide, hogy megkeressed őket: vidám füttyüket messziről hallhatod már. Fürgén szökdelnek az ágak között, hernyót keresnek és száraz mohát a fészekrakáshoz. Figyelheted, milyen vidáman hordozzák csőrükben a vékony gallyakat s fonnak belőle nótaszó mellett új otthont fiaiknak.
Amiért ember vagy, azért tanulhatsz még sokat a madaraktól.

[Karsay1958]

Mindent újra kezdünk
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Újra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda. Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk. És ez így megy folyton, folyton.
Nem is lehet másként. A nap reggel újra felkel és este újra lemegy. Újra jön a szél, újra szállanak a felhők, újra esik az eső, újra kiderül az ég. Újra, mindig újra. A természet örök rendje ez és mi kötve vagyunk a természethez, mint a növények, vagy mint az állatok.
A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.
Életed, megszokott munkád kerete szertehullott. Itt állasz puszta kézzel, egyetlen szál ruhával és nem tudod, mihez kezdhetnél, mert ilyesmi még nem történt Veled.
Nézd a költöző madarakat. Fáradt csapatokban most térnek meg tengeren túlról. Semmijük sincs, igazán semmijük. Csak az a két kis fáradt szárnyuk. Szinte ájultan hullanak alá pihenni a bokrok közé.
De holnap reggel, ha felkélsz a nappal és kijössz ide, hogy megkeressed őket: vidám füttyüket messziről hallhatod már. Fürgén szökdelnek az ágak között, hernyót keresnek és száraz mohát a fészekrakáshoz. Figyelheted, milyen vidáman hordozzák csőrükben a vékony gallyakat s fonnak belőle nótaszó mellett új otthont fiaiknak.
Amiért ember vagy, azért tanulhatsz még sokat a madaraktól.

[Karsay1958]

Te és az Isten

Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot. A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot. Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet. Nézd meg jól, milyen szép. Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.
Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.
Nézd a fát. Nézd a hegyet. Nézd meg a folyót vagy a tengert. És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ. És aztán gondolj a csillagokra. Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.
És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.
Nincs, mert ez vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.
Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán.
Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát.
Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.
Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.
Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni.
Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van.
Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél.
Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységesmély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:
- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.


szemlézte: Bíró László

Hétvégi filmajánló

Az Emberfeletti (2020) film rendezőjétől. A többszörös díjnyertes, az évek során összesen 12 díjat elnyert „Földönkívüli Találkozás – Itt Vannak” című film messze túlszárnyalja az általában földönkívüli témákban készült filmeket. A tudatosság és a földönkívüliek tudományos összekötéséről szól, olyan egyedülálló módon, amiért az „Emberfeletti (2020)” rendezőjének újabb magyar feliratos, full HD dokumentumfilmje Steven Greer és David Wilcock exopolitikai filmjeivel egy szinten említendő! A leírás a kapcsolódó filmek alatt folytatódik!


Emberfeletti (2020) - Láthatóvá tett Láthatatlan: Tudatunk Természetfeletti Képességei
https://indavideo.hu/video/Emberfeletti ... xEEag5c_OI

[Karsay1958]

Névtelen Szellem
Tévelygés a csodák labirintusában
Megjelent a szellemtani közleményekben 1929-ben

Akit az evangéliumnak még csak a külseje köti le, tehát nem a belső lényeg, az Ige, hanem csak a csodák, a gyógyítások, és a halottak feltámadása érdekel, az még csak a testi szemeivel nézi a megváltót. Az még csak a külsőséges nagyság előtt hajol meg, még ha hiszi is, hogy Krisztus Isten fia volt. Azt még tévedésbe ejti a hatalom és a titkos dolgok tudása. Azt még a gonosz félrevezetheti.
Aki belemélyed az isteni bölcseletbe, az Igébe, az Ige hatalmas erejének, igazságainak emberi okoskodással meg nem dönthető valóságának szemléletébe , az már nem emberi szemmel néz és nem emberi füllel hall, hanem szellemi látásával szerez biztos tudomást a felől, hogy „hatalom adatott Neki mennyen és földön” és nincs más hatalom amely azt megdönthetné, mert Krisztusban az isteni bölcsesség és szeretet öltözött testbe mi érettünk, hogy minket megmentsen.
Aki így látja a vallást az Igétől átvilágítva, legyen az bármely felekezetű, nem téved bele oly könnyen a csodák labirintusaiba, mert keresni fogja azt az ő gondolatainak megfelelő, magasabb gondolatokat kibocsátó szellemi társaságot, hogy vele egybeolvadva, biztos léptekkel haladjon célja felé.


Lelkünk útjai
http://lelkunkutja.atw.hu/

[Karsay1958]

A boldogság titka

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát.
Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket. Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.
Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:
- Uram, én is határtalanul boldog szeretnék lenni, mint te. Megmutatod nekem, hogyan érjem el a boldogságot?
A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát. Gyere velem, és nagyon figyelj: Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát, a szívemben és az eszemben. A nagy titok, pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit életed végéig követned kell.
Az első lépés az, hogy tudd: Isten minden dologban ott van és ezért szeretned kell Őt, és hálát adnod Neki, mindazért, amid van.
A második lépés, hogy szeresd önmagad és minden nap lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
- Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok, sokat várok magamtól, nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni. Ezt hívják magas önbecsülésnek.
Harmadik lépés, hogy a gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz. Vagyis ha azt gondolod, hogy okos vagy, viselkedj okosan; ha azt gondolod, hogy képes vagy, tedd meg, amit kitűzöl magad elé; ha azt gondolod hogy nincs akadály, amit ne tudnál legyőzni, akkor tűzzél ki célokat az életedben és harcolj értük amíg el nem éred. Ezt a lépést motivációnak hívják.
Negyedik lépés, hogy ne irigyelj senkit azért, amije van, vagy ami ő maga, ők elérték a céljukat, te érd el a sajátjaidat.
Ötödik lépés, hogy ne őrizgess a szívedben haragot senki iránt; ez az érzés nem fogja hagyni, hogy boldog légy. Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts.
Hatodik lépés, hogy ne vedd el azt, ami nem a tiéd, emlékezz, hogy a természet törvényei szerint, ha valakitől elveszel valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit elvettél. Fizesd meg a tartozásodat, add vissza, ami nem a tiéd, kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti. Így biztosítod a békédet.
Hetedik lépés: Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van ahhoz, hogy tiszteljék és szeressék.
És végül a nyolcadik lépés. Mindig mosolyogva kelj fel, és fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban! Gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van, segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem fogsz kapni cserébe; figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat, nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK.
A békesség és a megnyugvás időszakaiban haladhat a lélek a jóban, akkor hozhatja magából felszínre azt, ami benne megért, illetve ami kialakult benne. Ez az az idő, amikor maga körül telehinti a világot lelkének eredményeivel; és ha ezek Istennek tetszők - akár érzések, akár gondolatok vagy cselekedetek formájában nyilatkoznak meg - akkor ezek számára áldást hozók.


szemlézte: Bíró László

[Karsay1958]

Manfred Kyber - A Halál és a kisleány

Élt egyszer egy kisleány, aki mindig nagyon magányos volt. „Különös gyermek”, mondták a nagyok - „buta és nem szereti a lármát”, mondták a kicsik és ezért senki sem játszott vele. Biztos azt gondoljátok, hogy emiatt nagyon unalmas és szomorú élete volt ennek a kisleánynak. Hát, egy kicsit szomorú volt ugyan, de unalmas nem, mert a kisleány sohasem unatkozott. Mindig sok gondolat jött hozzá látogatóba, ő látta is ezeket a gondolatokat és beszélt velük, mintha élőlényként előtte állnának. Szavak nélküli beszélgetés volt ez, amit mindenki ismer, akihez gondolatok járnak látogatóba.
Azok a gondolatok, akik a kisleányt meglátogatták, nagyon különbözőek voltak, és egész különféleképp voltak öltözve is, már ha egy gondolatról lehet egyáltalán ilyesmit mondani. Voltak közöttük szürke ruhás szomorúak, örömteliek rózsaszínben, arany csillagokkal, pirosak és vidámak, akik pofákat vágtak és kékek, akik mesés országokról tudósítottak és kiknek szemei mindig a messzeséget fürkészték. Nagy csend kell legyen valaki körül, ha ennyi sok gondolat látogatja, ezért a kisleány legszívesebben teljesen egyedül kiment a falu temetőjébe és leült a sírok közötti magas fák alá. A kisleány név szerint ismerte mind a sírokat és valóban érdekes volt megfigyelni, melyik sírnál melyik gondolat jött látogatóba, és melyik sírnál maradtak el a gondolatok. Mintha nem igazán tetszene nekik ott valami…Tanulságos és szórakoztató volt azt is megfigyelni, melyik sírnál mit mondtak a látogatóba érkező gondolatok. Mondandójuk nem minden esetben volt hízelgő a sírban nyugvóra nézve, de a kisleány ebből tájékozódott, hogy melyik sírnál lehet a legjobban üldögélni és a gondolatokkal társalogni.
Nos, amikor egyszer a kisleány megint a temetőben üldögélt és színes gondolatai látogatását fogadta, egy fekete lepelbe öltözött alak lépdelt át a sírok fölött és jött oda hozzá.
„Te is gondolat vagy?” kérdezte a kisleány, „sokkal nagyobb vagy bármelyik gondolatnál, aki meg szokott látogatni és olyan szép is vagy, mint az én gondolataim közül egyik sem.
” A fekete lepelbe burkolt szépséges alak letelepedett a kisleány mellé.
„Túl sokat kérdezel egyszerre. Én valóban gondolat vagyok, de talán egy picivel több annál. Egyáltalán nem könnyű megmagyaráznom, pedig szívesen megtenném.”
„Ne fáradj miattam”, mondta a kisleány, „nem feltétlenül szükséges, hogy értselek, az is nagyon szép, hogy nézhetlek. De nagyon szeretném tudni, hogy hívnak. Az én gondolataim mindig elárulják, mi a nevük és az nagyon szórakoztató.”
„Én a Halál vagyok”, mondta a szépséges alak és nagyon barátságosan nézett a kisleányra. Egyszerűen meg kellett bízni a Halálban, ha az ember a szemébe nézett, mert szép és jóságos szemei voltak - ilyen szemeket a kisleány még soha nem látott. Nem is ijedt meg. Csak nagyon meglepődött és elcsodálkozott, és csaknem örült, hogy ilyen nyugodtan üldögélhet a Halál mellett.
„Tudod”, szólalt meg, „vicces, hogy az emberek mindig félnek, mikor rólad beszélnek, pedig te annyira kedves vagy. Szívesen játszanék veled. Senki sem akar velem játszani.”
…és a halál leült játszani a kisleánnyal - mint amikor két gyermek egymással játszik - a temetőben a sírok között…
„Építsünk Eget és Földet”, mondta a kisleány, „remélhetőleg értesz hozzá. Csináljuk az Eget világos kavicsokból, a Földet meg sötétekből. Te csak keress szorgalmasan kavicsokat.”
A Halál keresgélte a kis köveket és nagyon igyekezett, hogy a kisleány megelégedésére tegyen.
„Már elég kövünk van”, szólt a kisleány, „úgy látom, nagyon szépen tudsz játszani. Akarod az eget építeni, én meg a Földet, vagy fordítsuk meg? Nekem mindegy. Azt választhatod, aminek jobban örülsz. Megengedem.”
„Nagyon köszönöm neked”, mondta a Halál, „de tudod, én nem vagyok már gyerek és nem igazán értek ehhez úgy, ahogyan kéne. Te még gyerek vagy; építsd fel Egedet és Földedet magad. De mindkettőnél segítek neked.”
„Kedves tőled”, válaszolta a kisleány, és építeni kezdte az Eget, meg a Földet a színes kavicsokból. A halál nézte, hogy dolgozik és segített neki.
„Most figyelj”, szólt a kisleány, „itt az Ég és ebben lakik a Jóisten, ez meg a Föld, ahol én lakom. Mármost neked is kell egy lakás. De hát én nem is tudom, hogy te hol laksz?”
„Én Ég és Föld között lakom”, mondta a Halál, „mert hisz’ az emberek lelkét kell a Földről az Égbe vezetnem.”
„Tényleg”, bólintott rá a kisleány, „akkor világos és sötét kövekből csinálunk neked lakást. Szép lakás lesz, majd meglátod.”
A Halál örvendezett, és nézte, amíg a kisleány a lakását építette.
„Figyelj csak”, szólt a kisleány, „épp most mondtad, hogy az emberek lelkét vezeted a Földről a Mennybe. Mesélj erről nekem egy kicsit - hogyan csinálod és egyáltalán, miért kell meghalnunk? Nem futhatunk át egyszerűen a Mennyországba?”
Alighogy a kisleány ezt a kérdést feltette, megszólalt az esti harangszó.
„Hallod a harangokat?”, kérdezte a Halál, „tudod, az emberek lelkével úgy van ez valahogy, mint a harangokkal. Minden ember lelke egy harang, és hallod őket szólni - ha igazán odafigyelsz - szomorúságukban és vidámságukban. Némelyiküknél ez a hang már csak egész halk, s ez nagyon rossz. Ha én egy embert meglátogatok, akkor annak a lelkében estére harangoznak - én aztán felakasztom a harangot az Égben és ott szól tovább.”
„És mind össze-vissza zeng-bong? kérdezte a kisleány, „az biztos nem valami szép, hiszen mindegyiknek más a hangzása. Gondolom, nem lehet kellemes a Jóistennek állandóan hallgatni.”
„Hát, ez igaz”, ismerte el a Halál, „de tudod, a harangok addig járnak vissza a Földre, és annyiszor lesznek újraöntve, míg valamennyi megtalálja a saját, igazi hangzását és összességükben is harmonizálnak. De míg ez be nem következik, nekem kísérnem kell az emberek lelkét a Föld és Ég között.”
„Nagyon sajnállak”, mondta a kisleány, nagyon fárasztó munka lehet. De figyelj; majd csak jobb lesz és akkor már nem is lesz dolgod, és akkor majd újra olyan szépen fogunk játszani egymással, mint most.”
A Halál bólintott és szemei a messze-messze távolba révültek.
„Elkészült a lakásod”, mondta a kisleány, „csinos lett, ugye?”
„Nagyon csinos”, mondta a Halál, „köszönöm neked. De későre jár és haza kell menned. Jó volt veled játszani.” Ezzel a Halál kezet nyújtott a kisleánynak.
„Hát akkor jó estét”, búcsúzott a kisleány, és pukedlizett, „nem akarsz egyszer meglátogatni? Olyan sokat vagyok egyedül.”
„De igen”, válaszolt a Halál, „hamarosan meglátogatlak, mert annyira egyedül vagy.”
Nemsokára a kisleány nagyon beteg lett és mindenki biztos volt benne, hogy meg fog halni. Az emberek szomorúak voltak, mert mindig szomorúnak tudták, ha valaki meghal, különösen, ha ez a valaki egy gyerek, aki előtt még ott áll az egész élet… szokták mondani. De hát ez egy különös gyerek volt, akit a nagyok nem értettek és akivel a kicsik sem szerettek játszani. Végül jobb is volt így.
Amikor megszólalt az esti harangszó, a Halál belépett a kisleány szobájába.
„Kedves tőled, hogy eljöttél meglátogatni”, mondta a kisleány.
„Estére harangoznak”, szólt a Halál és leült az ágy szélére.
„Ó, igen”, emlékezett a kisleány, „erről meséltél nekem olyan szépen, mikor együtt Eget, meg Földet építettünk. Akkor biztos azért jöttél, hogy elvidd lelkem harangját. Remélem, szépen szól majd, és a Jóisten nem mérgelődik.”
„A Mennyben nagyon vágynak már egy tiszta harangra”, válaszolta a Halál, „ezért kértek meg, hogy jöjjek el hozzád.”
„Szóval, akkor meg kell halnom?” kérdezte a kisleány.
„Nem kell ezt így nevezned”, mondta erre a Halál, „nézd csak, egészen egyszerű a dolog; az ajtódban áll két angyal és ők felvezetnek az Égbe, a Jóistenhez.”
„Én nem látom az angyalokat”, mondta a kisleány.
„Majd a karjaimba veszlek, és akkor egyből meglátod őket”. És akkor a Halál a karjaiba vette a kisleányt, aki - amint a Halál karjában volt - azonnal meglátta a két fényességes, fehér ruhás, ragyogó szárnyú angyalt, és azok a szárnyak felvezették az Égbe, a Jóistenhez. A kisleány haranglelke megszólalt és régen nem hallottak már a Mennyben ennyire tiszta esti harangszót.
Az Égben nagyon szép volt minden, és a kisleány sem volt már furcsa, különös gyerek, mert a nagy angyalok megértették, a kicsik meg játszottak vele. A Jóisten is módfelett elégedett volt és örült, hogy ennyire tiszta harangot kapott. A kisleány csak azt találta szomorúnak, hogy a Halálnak a Földön kellett maradnia. Egyszer, amikor lepillantott, látta a temetőben álldogálni, hát odabiccentett neki.
„Hallod, amit innen fentről kiabálok neked?”, kérdezte a kisleány.
„Igen”, válaszolta a Halál, „és nem is kell annyira kiabálnod, mert számomra annyira közel vannak egymáshoz Ég és Föld, mint amikor együtt a kövekből építettük.”
„Örülök neki”, mondta a kisleány, „csak az a kár, hogy már nem játszhatok veled. Most már senki sem játszik veled. Ne legyél nagyon szomorú emiatt, hallod?”
„Nagyon jó volt, hogy játszottál velem”, válaszolta a Halál, „és ha majd valamikor elszomorodom, akkor meghallom fentről a lelked csilingelését, és újra örülök, mert egyszer egy gyermek játszott velem.”
„Igen, tedd ezt”, szólt a kisleány, és szeretnék neked még valami gyönyörűt mondani, amit a nagy angyalok meséltek. A nagy angyalok azt mondták, hogy egyszer majd eljön az az idő, mikor összhangban zeng az összes lélek harangja, és minden ember gyermekjátékokat játszhat majd a Halállal.

[Karsay1958]

A sas nem harcol a kígyóval a földön. Felszedi az égbe, és megváltoztatja a csatateret, majd a kígyót az égbe engedi.
A kígyónak nincs állóképessége, nincs ereje és nincs egyensúlya a levegőben. Haszontalan, gyenge és sebezhető, ellentétben a földön, ahol erőteljes bölcs és halálos.
Imádkozással és amikor a spirituális birodalomban vagy a szellemi birodalomban, Isten átveszi a csatáidat.
Ne harcolj az ellenséggel a komfortzónájában, változtasd meg a csataterületet, mint a Sas, és hagyd, hogy Isten vegye át a hatalmat a valódi imádon keresztül. Biztosítva leszel a tiszta győzelemről.

Toru Dean


Hogyan szeretsz? - Miért ilyen az anyám? Kötődés és leválás
https://www.youtube.com/watch?v=drr3NEQaFR0

[Karsay1958]

“Vigyázz magadra, fiam! Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célokról az beszélhet, akinek voltak és el is érte azokat, az oda vezető útról pedig az mesélhet neked, aki végig ment rajta.... Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj. Szorgalmat nem követelhet rajtad rest, helytállást tunya, bátorságot pedig gyáva.
Mert mindenki csak abból adhat, amije van."!!!
( Náray Tamas)

UI:

HANGOSKÖNYV Képzeld el a mennyet! John Burke /Halálközeli élmények, Isten ígéretei, örömteli jövő/
https://www.youtube.com/watch?v=W5qgCAFl9Uk

[Karsay1958]

A légy története

Volt egyszer egy kis légy. Rövid életének utolsó energia foszlányát égette el. ... Az ablakra szállt, és át akart repülni az ablaküvegen. A légy stratégiája az volt, hogy egyre keményebben próbálkozik, és akkor sikerrel jár majd. Ez nem működött.
Ironikusan fogalmazva a harc a csapdájának része volt. Akár az üveg keménységére gondolunk, akár egy pókhálóra. Lehetetlen volt, hogy a légy át tudjon törni az ablaküvegen. Egy biztos vég látszott, hogy meghal.

De egyszer csak az ablakkal szemben kinyílik egy ajtó. 10 másodperces repüléssel ez a kis rovar kijuthatna a szabadba, amire annyira vágyott. Az áttörést hozó lehetőség ott áll előtte. Olyan könnyű lenne! Miért nem próbál a légy egy másik megközelítést? Valamit, ami teljesen más? Mi kényszerítette arra, hogy ragaszkodjon az eredeti ötletéhez? Hogy saját eredeti ötletének a rabja legyen? Miért nem veszi észre a lehetőséget? Milyen logika vezeti őt oda, hogy haláláig folytassa a kilátástalan harcot?

Az egyre keményebb próbálkozás nem feltétlenül megoldás arra, hogy többet érjünk el. Ha minden korábbinál sokkal keményebben próbálkozol, megölheted a sikerhez vezető lehetőségedet.

Price Pritchett írása rendkívül tanulságos. Jegyezzük meg mindnyájan, hogy meglátjuk az előttünk álló lehetőséget, még ha időnként nehéz is észrevenni azt! Engedjük meg magunknak, hogy változtassunk, hogy letérjünk az eltervezett útról, ha jobb ígérkezik.


UI:

A test üzenete - Kurt Tepperwein (újratöltve)
https://www.youtube.com/watch?v=A2mGr14Avjk

Hétvégi filmajánló
Otthonunk
https://www.youtube.com/watch?v=TDu2pAgxqDA
https://indavideo.hu/video/Nosso_Lar_-_ ... 0nx-fm1dYs

[Karsay1958]

Angyalka

Részlet Wass Albert “A költő és a macska” című kötetéből

Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.
A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott. A főnök indulatosan csapkodta az ajtókat egész nap, s az írnok behúzott nyakkal hajolt az asztala fölé, csak lopva mert néha a faliórára pislogni. Iszonyú lassan mászott az idő.
Öt perccel négy előtt a főnök kilépett a belső irodából. Kabát volt rajta és kalap.
- Kimegyek levegőzni, Krájnik - mordult rá az írnokra. - Ha ötig nem jövök vissza, hazamehet. Jelentés?
A sovány írnok buzgó igyekezettel szökött föl a székéről.
- Semmi fontos, főnök úr. Az öreg Garami két hete nem jelentkezett...
A hatalmas rendőrfőnök hangja úgy csattant a nyaka közé, mint a mennydörgés.
- És ezt csak most jelenti? Behozatni a vén bitangot! Büntetőcellába vele! Tán azt hiszi a vén semmirevaló, hogy amiért törvényszéki bíró volt annak idején, most nem kell engedelmeskedjék a törvénynek? Majd megtanítjuk! Ahelyett, hogy hálás lenne, amiért kiengedték a munkatáborból, s megúszta annyival, hogy hetenként egyszer jelentkeznie kell! Most már az is sok neki! Mihelyt bejön a járőr, küldje ki utána! Érti?
- Igenis - hebegte az írnok, s a főnök haragtól fújtatva kidübörgött az irodából. Az ajtót döngve csapta be maga után.
Kint esett, esett az eső. A hatalmas úr föltűrte kabátján a gallért, s lassú léptekkel megindult az utcán. A ködszagú, nyirkos levegő jólesett, s ahogy zsebre dugott kezekkel, maga elé bámulva haladt, megpróbált nem gondolni semmire. Arra sem, hogy karácsony van. A múltra sem. Semmire. De a léptei súlyosak voltak, s a vállait valami nyomta láthatatlanul.
Ázott kis olcsó ruhában sovány leányka haladt előtte az utcán, vállán karácsonyfát cipelt. Alig lehetett több tízesztendősnél. Nagy volt számára a fenyő és nehéz, alig vonszolta magát alatta. Harisnyában, vörösre fázott lábán nagy, elnyűtt munkásbakancsokat viselt. Időnként megállt, letette a fát, és kékre fagyott kezeit a szájához emelte. A rendőrfőnök lassan utolérte, és megállt mellette.
- Kinek viszed azt a fát? - kérdezte haragosan.
A leányka ijedt szemekkel nézett föl reá. Szemei kékek voltak és nagyok.
- Haza, nagyapóhoz - rebegte félénken. - Nagyapó beteg. A temető szélén vágtam. Nem szabad?
- Miért ne lenne szabad... - morogta a főnök bosszúsan.
Valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fogta el, ahogy azokba a kék szemekbe nézett.
- Hol laktok?
- A Rigó utcában.
A hatalmas ember körülnézett. Üres volt az utca és félig már sötét. Hirtelen lehajolt és megmarkolta a fát.
- Majd én viszem - dünnyögte valami furcsa szégyenkezéssel a hangjában. - Nehéz neked.
A kislány ámulva nézett föl reá, a szeme ragyogott.
- Milyen jó ember maga!
- Gyere! - morogta a főnök, és megindult a Rigó utca felé, vállán a fenyővel.
Szó nem esett közöttük egész úton. Egy ház előtt a leányka megállt.
- Itt lakunk - mondta -, hátul...
A főnök is megállt, és a fenyőt letette maga mellé a falnak támasztva. Szótlanul nézték egymást egy pillanatig.
- Köszönöm, hogy olyan jó volt. - kezdte a leányka bizonytalanul, de a rendőrfőnök legyintett. Szinte gorombán mondta:
- Ne köszönj semmit. Csak emlékeztettél valakire, ennyi az egész. Nekem is volt egyszer egy kislányom, olyan, mint te.
A goromba hang furcsán ellágyult, s a leányka csodálkozva nézett föl a nagy, erős emberre.
- Hol van most?
- Meghalt.
Csönd volt a szó után, mély és sötét csönd, csak az esőt lehetett hallani, ahogy alácsorgott a háztetőről.
- Akkor az égben van - szólalt meg a kislány tárgyilagosan. - Ott van az én apukám is, meg anyukám is. Biztosan együtt vannak ott most, és a maga kislánya az ő kislányuk ott fönt.
- Nem jön be? - kérdezte hirtelen. - Nagyapó örvendene, s én is. Segíthetne nekem földíszíteni a karácsonyfát. Aztán énekelnénk egy kicsit, ahogy karácsonykor szokás.
A nagydarab ember lehajtotta a fejét, és egy pillanatra félrefordult. Mintha egy könnycseppet törölt volna ki a szeméből. Aztán lehajolt a fenyőfáért.
- Gyerünk hát! - mondta, és a hangja furcsa volt, mély és halk és egészen más, mint azelőtt...
A leányka kinyitotta a kaput, és előrement. Megkerülték a házat.
- Még azt sem tudom, hogy mi a neved - szólalt meg a rendőrfőnök, mikor a hátsó ajtóhoz értek.
- Angyalka - felelte a kislány, és kezét rátette a kopott kilincsre. - Így szólítanak az emberek. Egyébként Rozi a nevem, csúnya név, ugye? Legyünk csöndesen, hátha nagyapó alszik.
Óvatosan kinyitotta az ajtót és belesett.
- Jöjjön! - suttogta halkan. Aztán elakadt a szava és egy pillanatig döbbenve nézett. - Valami baj van? Beteg talán?
A rendőrfőnök halálosan sápadt volt, és reszketett. S a szeme. a szeme olyan volt, mint azé, aki kísértetet lát.
- Beteg? - ismételte meg a leányka ijedten a kérdést. A rendőrfőnök megrázta a fejét, és szótlanul belépett a nyitott ajtón, vállán a karácsonyfával.
A szegényesen berendezett szűk kis szobában egy árva villanykörte égett, fénye hideg volt és kietlen. A szoba sarkában ócska vaságyon, fehér hajú, sovány öregember aludt a falnak fordulva. A főnök odatámasztotta a fenyőfát a fel mellé.
- Nincs tűzrevalótok? - kérdezte dörmögve, és állával a sarokban álló kis pléhkályha felé bökött.
A leányka betette az ajtót.
- Van egy kevés, de takarékoskodni kell vele - súgta. A szekrény alól előhúzott egy fából készült karácsonyfatalpat, és az asztalra tette. - Ide tesszük a karácsonyfát, jó?
A főnök föltette a fenyőfát a talpra. A leányka kinyitotta a szekrényt, és elővett egy papírdobozt.
- Amíg nagyapó alszik, földíszítjük a fát - súgta és odatette a dobozt az asztalra. Használt karácsonyfadísz volt benne.
A szekrényajtó nyikorgására az öregember ott az ágyon megmozdult, köhögni kezdett, majd nehézkesen átfordult a másik oldalára. Szemei lassan megnyíltak, és keresve tapogatták végig a szobát. Aztán megakadtak a rendőrfőnökön, és nem mozdultak többet.
- Nagyapó - újságolta a kislány lelkendezve -, ez a jó bácsi segített nekem hazahozni a fát! Nagyon jó bácsi, nagyapó, neki is van egy leánykája fönt az égben, ahol anyuék vannak, és én behívtam, hogy legyen velünk karácsony estéjén. Ugye, jól tettem, nagyapó?
- Jól tetted, Angyalka - felelte az öregember halkan, anélkül, hogy levette volna szemét a rendőrfőnök arcáról. - Tessék leülni, rendőrfőnök úr.
Köhögés rázta meg, görcsös, csúnya köhögés. A rendőrfőnök nehány pillanatig döbbenve nézte hamuszürke arccal. Aztán lassan odament az ágyhoz.
- Nem tudtuk, hogy beteg, Garami úr - mondta halkan. - Hívatott orvost?
A volt törvényszéki bíró megrázta a fejét a gyűrött párnákon.
- Kár nekem az orvos - hörögte -, tudom én azt. Az idő eltelt fölöttem. Mindannyiunk fölött eltelik egyszer. Ebben az egyben nincs különbség közöttünk...
A köhögés miatt alig lehetett megérteni a szavait. A rendőrfőnök lassan leült az ágy melletti székre, és arcát a tenyerébe hajtotta. Csönd volt, csak a beteg ziháló hörgése hallatszott, s az ezüstpapír-láncocskák halk nesze, ahogy a kislány ott az asztal mellett egymás után aggatta őket a karácsonyfára.
- Három gyertyavégem is van még! - szólalt meg boldog, csilingelő hangon, mikor befejezte a díszítést. - Csak átszaladok Sánta nénihez gyufáért, s aztán karácsony lesz, és énekelünk!
Alig csukódott be mögötte az ajtó, a beteg megszólalt megint. Rekedten, akadozva:
- Meghalni, nem rossz, az olyannak, mint én vagyok, csak, azt tudnám, Angyalkával mi lesz? Mi lehet belőle a maguk világában, rendőrfőnök úr? Az Angyalkákból?
A rendőrfőnök nehány percig hallgatott. Amikor megszólalt, a hangja komoly volt és szelíd:
- Nekem is volt egy leánykám - mondta. - Angyalkának hívtuk őt is. Ekkora volt éppen, amikor, amikor meghalt. A háború vitte el.
- Sok mindent elvitt a háború - felelte a beteg.
- A családomat - mondta a főnök, és a hangja keserű volt.
- Az enyémet is, csak ő maradt. Angyalka. Kinek maradt? - tette hozzá a kérdést zihálva. - Nekem, aki elmegyek?
Aztán csönd volt a két magányos ember körül a szobában. Az emlékek árnyéka ránehezedett a csöndre, sötét, fekete, vérbe fagyott árnyékok, s az asztal közepén álló árva kis karácsonyfán didergett az ócska ezüstdísz.
Könnyű, futó léptek hallatszottak kint, s a rendőrfőnök hirtelen fölkapta a fejét.
- Miatta ne aggódjék, Garami úr - mondta sebesen, s a hangja rekedt volt és fojtott -, Angyalka az én leányom lesz, örökbe fogadom.
Az ajtó megnyílt.
- Itt a gyufa! - csilingelte örömtől lelkesen a kislány. - Most meggyújtom a gyertyákat, nézzék!
A csöndben hallani lehetett a gyufa sercegését. Az öregember feje lassan megmozdult, s egy kép felé fordult a falon. Katonatisztet ábrázolt a kép.
- Ez volt az apja - motyogta halkan. - A rendőrfőnök ránézett a képre, aztán lehajtotta a fejét. - Magának ellensége volt, - suttogta a beteg lázas szája.
A három kis gyertyacsonk apró, sárga lánggal égett a karácsonyfán. Félénk, szomorú kis lángok voltak, de égtek mégis.
- Most énekeljünk! - szólalt meg a kislány a karácsonyfa mellett.
A rendőrfőnök fölállt.
- Kezdd el, Angyalka! - mondta szelíden.
Mikor a rendőrjárőr durván berúgta a Garami-lakás ajtaját, döbbenve torpant meg a küszöbön. A hatalmas és félelmetes rendőrfőnök ott állt összetett kezekkel egy olcsó kis karácsonyfa előtt, mellette egy vézna, csillogó szemű leányka, és együtt énekelték a karácsonyi dalt. Az ének elakadt, a leányka szeme nagyra nyílt, ijedtre, az egyenruhák gombjai hidegen csillogtak.
- Tegyétek be az ajtót! - mordult rá a rendőrfőnök az őrjáratra. - Nem látjátok, hogy karácsony van? - Aztán intett. - Énekeljetek!
Ezüstös tiszta csengéssel emelkedett föl Angyalka hangja a fűtetlen, szegényes szobából, föl, föl a magasságos ég felé, s nehány pillanatig egyedül szálldosott, mint egy árva, Istenhez menekülő galamb. De aztán lassan, tompán, mintha mély és sötét pincéből jött volna, követni kezdte énekét a férfiak dörmögő hangja is, s a dal hömpölygött, áradt, nőtt, emelkedett, míg végül is egyetlen hatalmas zsoltárrá forrva betöltötte a szobát s az egész sötét, hideg világot. S a három kis pislákoló gyertyavég fénye szelíden csillant meg a marcona férfiak megkönnyesedő szemeiben.
A beteg vénember ott hátul az ágyban lehunyta a szemeit.
- Valami mégis megmaradt - suttogta halkan -, az emberi szív. Köszönöm, Isten...

Szemlézte: Bíró László
--