Ezotérikus mesék

Karácsonyfa
A Fehér Ház idén először nevezte a karácsonyfákat ünnepfának, ami arra késztette a CBS műsorvezetőjét, Steven Levyt, hogy elmondja a gondolatait.
A következőket Steven Levy írta, és mondta el a CBS Sunday Morning című műsorában
Az én vallomásom:
Nem szeretem, ha zsidó mivoltom miatt vegzálnak, és szerintem a keresztények sem szeretik, ha kereszténységük miatt vegzálják őket. Szerintem azok, akik hisznek Istenben, betegek és belefáradtak abba, hogy szorongatják őket. Fogalmam sincs, honnan jött a koncepció, hogy Amerika kifejezetten ateista ország. Nem találom ezt az alkotmányban, és nem szeretem, ha lenyomják a torkomon...
Vagy talán másképp is fogalmazhatok: honnan jött az ötlet, hogy hírességeket kell imádnunk, és nem szabad úgy imádni Istent, ahogyan megértjük? Azt hiszem, ez is annak a jele, hogy öregszem. De sokan vagyunk olyanok akik azon tűnődnek, hogy honnan jöttek ezek a hírességek, és hová tűnt az általunk ismert Amerika.
Sok viccet küldünk egymásnak, hogy nevethessünk, de ez egy kicsit más: ez nem vicc; ez nem vicces, az vele a célom, hogy elgondolkodtasson.
A közelmúlt eseményeinek fényében... terrorista támadások, iskolai lövöldözések stb. Azt hiszem, akkor kezdődött, amikor Madeleine Murray O'Hare (meggyilkolták, holttestét néhány éve találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imát az iskoláinkban, és azt mondtuk, hogy OK. Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassák fel a Bibliát az iskolában... A Biblia azt mondja, hogy ne ölj; ne lopj, és szeresd felebarátodat, mint magadat. És azt mondtuk, hogy OK.
Aztán Dr. Steven Benjamin Spock azt mondta, hogy ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert eltorzul a kis személyiségük, és ezzel tönkre tesszük az önbecsülésüket (Dr. Spock fia öngyilkos lett). Azt mondtuk, hogy egy szakértőnek tudnia kell, miről beszél. És azt mondtuk, hogy rendben.
Most azt kérdezzük magunktól, hogy gyermekeinknek miért nincs lelkiismerete, miért nem különböztetik meg a jót a rossztól, és miért nem zavarja őket, ha megölnek idegeneket, osztálytársaikat és saját magukat.
Valószínűleg, ha hosszan és alaposan átgondoljuk, ki tudjuk találni. Szerintem nagyon sok köze van ahhoz, hogy „AMIT VETÜNK, azt aratjuk”.
Vicces, milyen egyszerű az embereknek, hogy kidobják Istent, és utána azon töprengenek, miért kerül a világ a pokolba. Vicces, hogy elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Vicces, hogyan küldhetsz "vicceket" e-mailben, és futótűzként terjednek, de amikor elkezdesz üzeneteket küldeni az Úrral kapcsolatban, az emberek kétszer is meggondolják, hogy megosztják-e. Vicces, hogy az aljas, durva, vulgáris és obszcén cikkek szabadon áthaladnak a kibertérben, de az Istenről szóló nyilvános vitát elnyomják az iskolában és a munkahelyen.
Te nevetsz még?
Vicces, hogy jobban aggódunk amiatt, hogy mások mit gondolnak rólunk, mint amit Isten gondol rólunk.
Add tovább, ha úgy gondolod, hogy van érdeme.
Ha nem, akkor csak dobd el... senki sem fogja tudni, hogy megtetted. De ha elveted ezt a gondolatmenetet, ne dőlj hátra és ne panaszkodj arról, milyen rossz állapotban van a világ.


Forrás : ismeretlen
Rövidfilmek a demenciáról - összefűzött anyag (Koltai)
https://www.youtube.com/watch?v=T7segwiIYbY

Otthon
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon.
Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.
Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.

Isten kardja
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből

A Kárpátok-övezte, új hazában úgy érezték magukat a hunok, mintha Úr-Isten kimondottan az ő számukra teremtette volna azt a gyönyörű országot. Az erdők tele voltak vaddal, a folyók hallal. Édes fű nőtt a termékeny lapályon, bőven volt legelő a jószág számára.
Bendegúz halála után elsőszülött fia, a bölcs és szelíd Buda lett a hun nemzet vezére. Uralkodása alatt békésen telt az idő. Csupán a tábortüzek mellett énekeltek az igricek hősi dalokat hajdani csatákról.
De mint mindég, a fiatal harcosok egy idő múlva beleuntak a békés életmódba. Csaták izgalmát kívánta a vérük. Túl a Dunán még mindég rómaiaké volt a föld, s a fiatal harcosok nyugtalanul várták, hogy mikor mérhetik össze erejüket újra a római légiókkal.
De Buda gondosan őrködött a békén. Palotát építtetett magának római mintára, s egyetlen szenvedélye a vadászat volt. Még az éjszaka sötétjében bekeríttetett harcosaival egy jókora darab erdőt, s napkeltekor, kürtszó jelére megindult a hajtás, kikergetve barlangjából a medvét, búvóhelyéről a szarvast. Vadkan, hiúz, farkas nem menekülhetett a vadászok nyilai elől.
Egy ilyen vadászat alkalmával történt, hogy egy nyilaktól sebzett, hatalmas vadkan Budára támadt. Úgy vitte haza kísérete, halva, Duna-parti pompás palotájába a vezért.
Hamuval mázolták be arcukat a nemzetségfők és gyászolták Budát negyven napig, ősi szokás szerint. De gyászuk nem volt igazi. Fegyverkovácsok már készítették a nyílhegyeket, élesítették a kardokat, csákányokat, harcosok ökörbőr- páncéljukat javítgatták és szállásról szállásra járt a szó: ki lesz az új vezér? Attila?
Minek háborúzni? - mondogatták az óvatos vének. - Róma küldi az aranyat, s mindenünk megvan, amit szemünk-szánk megkíván!
De a fiatalok unták már a békés életet, s csatázni akartak.
A negyvennapos gyászidő letelt, s Budát eltemették fejedelmi pompával, ahol ma Buda városa áll. Összegyűltek a nemzetségek fejei, hogy új vezért válasszanak a nemzet élire. Szokás szerint, ha senkinek nem volt kifogása ellene, Atillán volt az uralkodás sora. De ha valakinek is aggályai voltak, a többség szava döntött.
A nemzetségfők még mindég a tanácstűz körül ültek széles körben és vitatkoztak, amikor egyszerre csak habzó lovon egy pásztorgyerek nyargalt be közéjök.
- Ostort a tiszteletlen fickónak! - mordultak föl a tanácskozók, de a pásztorfiú izgatott hangja túlkiabálta a szavukat.
- Urak! Hunok vezérei! Égő kard! Égő kard hullott alá az égből!
Attila fölkelt helyéről, kezének egyetlen mozdulatával lecsöndesítette a tömeget, majd odalépett a reszkető inú, izzadt lóhoz, s leemelte róla a fiút.
- Beszélj, fiam - mondta -, s hangosan, hogy mindenki megértsen.
- Új legelőhelyre tereltem a jószágot tegnap - mondta izgatottan a gyerek -, s az éjszaka folyamán tüzet láttunk aláhullani az égből, nem csupán én, de a többiek is mind. Azt gondoltuk, istennyila volt. De ma reggel látom ám, hogy sánta az egyik üsző, s ahogy megnézem jobban, bizony mély vágásból csorog a vére. Nézek körül a legelőn, hogy mibe is vághatta meg magát, s hát a felkelő nap fényében csak látom, hogy valami lángol a fű között. Odamegyek, s hát Uram bocsá’, egy kard vagyon ott, félig a földbe fúródva, ahogy egyenest aláesett az égből, s csak úgy szórja a lángot!
- Nyergeljétek a lovamat - szólt Attila a kísérete felé -, s te, gyerek, mutasd meg a helyet, ahol a kardot láttad!
Lóra ültek a nemzetségfők is mind, s élükön Atillával, Attila nyergében a pásztorgyerekkel kinyargaltak a nyugati legelőre. Hamarosan láthatták is már a keskeny, kék füstoszlopot fölfelé emelkedni a mező közepéből. Mikor odaértek, utolsót lobbant szikrázva a láng, s íme, ott a szemük előtt egy kard izzó, csillogó hegye meredt ki a legelő földjéből.
Attila leszállt a lováról, s fövegét levéve, mintha csak szent földre lépett volna, közelebb ment a különös kardhoz. Majd föléje hajolva, óvatosan megérintette a kezével. S abban a szent pillantásban a kard kiugrott a földből, saját magától s egyenesen Attila markába szökött. Olyan csodálatosan szép kard volt, amilyent emberi kéz nem is készíthetett volna. Szikrázva csillogott a pengéje, s markolatán ott ragyogott Nimród király ősi szent jelvénye, a nap.
Döbbenet moraja ment végig a nemzetségfők sokaságán. S míg valamennyien rendre levették a fövegüket, a táltos ég felé emelte karjait, s a hangja remegett, amikor mondta:
- Jelet küldött az Úr! Kardot adott Attila kezébe! Dicsőség és tisztelet adassék Atillának, az Úr választottjának, a világ urának! Az Úr áldása Atillán vagyon!
- Éljen Attila, minden hunok uralkodója, Isten ostora! - kiáltotta a tömeg. - Világhódító Isten kardjának birtokosa, Attila, vezess!
- Világhódító Attila, vezess! - harsogta a visszhang, amerre csak hun sátrak álltak, hun tüzek égtek. - Attila, vezess!
szemlézte: Bíró László

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje
mélyéről előhúzott egy lekváros üveget.
Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket
és gondosan számolni kezdte.
Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek
nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe,
rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment,
amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.
Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá
egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta
a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb
hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres.
Végül kivett egy érmét az üvegből és
megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus
érezhetően bosszús hangon.
- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból érkezett,
már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus,
mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled –
mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében,
és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt.
Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.
Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus,
kissé megenyhült hangon.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni.
Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jól öltözött férfi
volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel –
csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta,
hogy valami operációra volna szüksége.
De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a Chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan –
Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi –
Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg,
ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet
és találkozni a szüleiddel.
Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jól öltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos,
aki az idegsebészetre specializálódott.
Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő,
amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény
-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya –
vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott.
Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda:
egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ,
hanem magasabb törvények működésétől.
A neve: SZERETET

"Ha boldogtalan voltál egyedülállóként, boldogtalan leszel házastársként is"
Erre figyelj, mert nem létezik ,,Hamupipőke-effektus". Ha valaki nem tud szépen táncolni egyedül, az mással sem fog tudni. A harmóniát az ember először önmagával és önmagában találja meg. Ha magaddal jó viszonyba kerülsz, bevonzod magadhoz azt, aki valóban rád hangolódik, akit a jó rezgések hívnak az erőkörödbe, akivel együtt csak még teljesebben és jobban tudsz élni, mint egyedül. De azt ne reméld, hogy bárki is meg tud váltani a boldogtalanságodtól. Ilyen herceg nincs! Ha ezt várod, és tőle teszed függővé lelked jó lelkiállapotát, tévedsz.
Sőt, akit ,,megmentődként" fogadsz magadba, előbb-utóbb elmenekül tőled, mert rájön, hogy olyasmit vársz tőle, amit - bármennyire szeret - nem tud megadni.
Hidd el, nem kívülről jön a megoldás. A külső csak válaszol a belsődnek. Ha nem tudsz két lábadon megállni, négyen sem fogsz tudni. Boldogságot nem lehet adni - csak megteremteni. S aki másoktól várja el, hogy belül rendben legyen, az téved, s ha valaki véletlenül mégis a közelébe téved, előbb-utóbb továbbáll, mert képtelen megadni azt, amit várnak tőle. ,,Boldogtalannak épp elég vagyok önmagam!" - gondolja, és máris menekül tovább.

(Müller Péter)

Jézus erkölcstana

Jézus egész erkölcstana összefoglalható a szeretetben és alázatosságban, azaz az önzéssel és gőggel ellentétes két erényben.
Összes tanításaiban úgy mutatja be e két erényt, mint az örök üdvösségre vezető utat. Boldogok - úgymond - a lelki szegények, azaz az alázatosak, mert övék a mennyeknek országa. Boldogok a tiszta szívűek, boldogok a szelídek és békességre igyekezők; boldogok a könyörületes szívűek.
Szeressétek felebarátotokat, mint önmagátokat; úgy cselekedjetek mással, mint ahogy ti kívánjátok, hogy veletek cselekedjenek. Szeressétek ellenségeiteket, bocsássátok meg a bántalmakat, ha azt akarjátok, hogy nektek is megbocsássanak.
Jót tegyetek fitogtatás nélkül; magatok felett ítélkezzetek, mielőtt mást megítélnétek.
Alázatosság és szeretet: íme ez az, amit szünet nélkül hirdet, és amelynek példáját önmaga adja. Gőg és önzés: íme, ami ellen fáradhatatlanul küzd. De nem csak hirdeti a szeretetet, hanem határozottan és világos kifejezésekben ki is jelenti, hogy ez a jövendő boldogságnak abszolút feltétele.
„Aki tiközületek bűn nélkül való, az dobja rá az első követ”
Minden embert úgy szeress, ahogyan magadat szereted, csak annyi rosszat akarjál neki amennyi rosszat magadnak akarsz, azt cselekedd vele, amit szeretnéd ha veled cselekednének meg.
Mindenkit a hibáival együtt fogadj el, s téged is elfogadnak úgy, ahogy vagy. Ne azért szeresd a másikat, mert ő is szeret téged, hanem szeresd őt önzetlenül, feltétel nélkül.

A megtérők imája:
Drága, egyetlen Jézusom ! Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Befogadlak mint Uramat, megváltómat. Kinyitom előtted életem kapuját és kérlek irányítsd úgy az életem, ahogy azt Te szeretnéd.
Ámen.

szemlézte: Bíró László

hétvégi filmajánló

kegyes_hazugság
https://ok.ru/video/1999169129158

Attila halála

Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből

Fehérvárott a vezéri tábor ünnepre készülődött. A díszsátrak előtt hatalmas tábortüzek égtek. Az odavezető utakat sok nyelven beszélő rabszolgasereg takarította és öntözte. Legények lovat és szerszámot tisztítottak. Asszonyok elővették kincses ládáikból ünnepi díszruháikat. Attila Úr lakodalmára készülődött Fehérvár.
A tábor nyüzsgött a vidámságtól és izgalomtól. Még Attila száz asszonya is kíváncsi várakozással tekintett az ünnepség elé. Az ő lakodalmuk annak idején sokkal egyszerűbben zajlott le, de hiszen Attila akkor még csak a hunok vezére volt, nem a világ ura. Réka, a főasszony, tréfálkozva említette meg, hogy a valóságban őket túszként adták annak idején Atillának, hogy általuk biztosítsák a békét saját kis törzseik és a félelmetes hunok között.
De az érkező új királyné, Mikolt távol-keleti hercegnő volt, akit kimondottan Attila számára neveltek. Rangjához illő fogadtatás járt neki.
Már kora reggel megjelentek a kék égbolt alján a füstjelek, hírül adva Mikolt érkezését.
A palotás-sátrat fehér csipke borította. Fehér lenvásznat terítettek le az útra. Fehéren ragyogott az egész tábor. Díszbe öltözött mindenki. Asszonyok ékszerein csillogott a sok drágakő és gyöngy. Suhogott a selyem és a bársony. Cobolyprémes kucsmákon, párducbőrös kacagányokon, kardok arany markolatán hanyatt esett a napfény.
Felsorakoztak a főpapok is a fogadtatásra. Táltosok, Bonák, Sámánok talpig fehérben, kucsmáikon ezüstcsengőkkel, agancsokkal, összegyűltek a térség közepén. Magosan járt már a nap, amikor a fejedelmi sátorszekér feltűnt a Tisza hajlatánál. Hat hatalmas, hófehér ökör vonta a szekeret, hosszú szarvaik vörösre festve, igáik teleaggatva arany sújtásokkal, bojtokkal.
A tábor felől száz fehérbe öltözött szűz ment ki Mikolt fogadtatására. Magosan a fejeik fölött vitték a hosszú, fehér fátyolt, mely lassan kigöngyölődve valóságos tetőt képezett a sátorszekér és Attila sátra között. A fátyol alatt, magosra tartott fejjel lépkedett Réka, Attila főasszonya az új menyasszony fogadására.
Isten hozott hunok táborában, Attila úr sátrában, Mikolt hercegnő! - köszöntötte hangos szóval Réka az érkezőt, és felnyújtotta kezét a szekérsátor fehér bársonyajtajához, hogy lesegítse Mikoltot.
Gyönyörűszép, karcsú leány ugrott alá a hatökrös sátorszekérről. Aranyosbarnán tündöklött a bőre, barnán ragyogtak a szemei is.
Nézzétek - futott körbe a suttogás a figyelő tömegen -, látni lehet rajta, hogy Magor leszármazottja!
Dobok pergése mellett kezénél fogva vezette Réka az új menyasszonyt a száz fehérruhás szűz által magosra emelt fehér fátyol alatt a szekértől Attila sátráig.
Üdvrivalgás szakadt föl a tömegből, amikor Attila, sátrából kilépve a magosra emelt fátyol túlsó végében átvette szép menyasszonyát Réka főasszony kezéből. Attila fiai odavezették apjuk fekete harci ménjét, gyémántos nyereggel, aranyos takaróval. Attila nyeregbe szökött, s nyergébe emelte Mikoltot is. Négy római rableány aranyasztalkát nyújtott fel hozzájok, az aranyasztalkán aranykupában forrásvizet s aranytányéron sót és kenyeret. Mindketten ittak a vízből, s ettek a sóból és kenyérből. Majd odalépett a legöregebb táltos és megáldotta őket.
Egy tányérból ettetek, s egy kupából ittatok az Úr-Isten és a nemzet színe előtt. Attila és Mikolt, csupán a halál választhat el benneteket egymástól!
A tágas, nagy palotás-sátorban hosszú, megrakott asztalok várták az ünneplő hun törzsek fejeit. Száz hűbéres-király szolgálta föl aranytálakon a lakomát, száz királylány töltötte aranykupákba a bort. Odakint ezer ökör sült nyárson a nép számára, és amikor lehullt az éjszaka, ezer máglya tüze világított föl a magos égig.
Éjfélkor száz válogatott hun legény sorfala között vezette át új asszonyát Attila a nász-sátorba, majd égő fáklyákkal valóságos tűzfalakat képeztek a sátor körül, hogy távol tartsák Ármányt.
Mégis hiába volt. Közel volt már a hajnal, amikor az éjszaka csöndjét hirtelen Mikolt kétségbeesett sikoltozása törte meg. Az őrök berohantak a sátorba, és Atillát, a hunok királyát és a világ urát halva találták. Ezer csata hősét, kin nem fogott sem kard, sem nyíl, orrvérzés ölte meg, álmában.
Napkeltekor megszólalt a rabonbán kürtje:
Áldozatra hozzatok száz töretlen, fehér mént! Sírjatok véres könnyeket, szaggassátok meg orcátokat, hunok! Attila meghalt!
Nappal a füstjelek, éjszaka a dobok pergése adta tovább a rettenetes hírt a Tiszától a Volgáig, Budától a Kínai Falig: Attila meghalt!
Fehérbe öltözve gyászolt a nemzet. A sámánok bebalzsamozták a világ urának testét, míg a táltos az ég jeleit kutatta. Végül remegő hangon kiolvasta a csillagokból isten-úr akaratát.
- Temessétek Atillát, ti hunok, napsugárba, holdsugárba és az éjszaka sötétjébe. Temessétek föld alá és víz alá. Temessétek el úgy, hogy soha emberfia meg ne lelje, s meg ne zavarja a világ urának álmát, míg világ a világ!
Így szólt a táltos és a gyászoló hun törzsek fejei negyven napig tanakodtak rajta, míg végül is megfejtették a rejtélyt.
Aranykoporsóba fektették Atillát. Az aranykoporsót ezüstkoporsóba tették, s az ezüstkoporsót fekete vaskoporsóba. Míg a táltos száz fehér mén vérével áldozatot mutatott be a Hadak Urának, addig valahol, titkos helyen, a rabszolgák ezrei hatalmas gátat emeltek, és eltérítették medréből a folyót. Az üres mederben hatalmas sírgödröt ástak, s kibélelték bársonnyal, selyemmel, drága prémekkel. Az éjszaka sötétjében Attila gyermekkori pajtásai elvitték uruk testét őrző hármas koporsót a titkos temetőhelyre. Aláeresztették a selyemmel, bársonnyal s prémekkel kibélelt gödörbe, súlyos sziklákat gördítettek föléje, behantolták, majd leromboltatták a gátat, és visszaengedték a folyót régi medrébe. Végül lenyilazták az összes rabszolgákat s valamennyi hun, aki részt vett a temetésben, kardjába dőlve, önkezével vetett véget életének, így követve urát a halálba.
Nem maradt élő ember, ki megmondhatta volna, hogy melyik folyó medrében, s hol alussza örök álmát a világ ura, hunok királya, Isten ostora, Attila. Hiába keresik azóta is.


szemlézte: Bíró László

Ajándékozzon időt!

Egy fiatal asszony üldögélt egy padon a játszótéren. Mellette egy harmincöt év körüli férfi.
- Az ott az én fiam! - mutatott az asszony büszkén egy piros pulóveres kisfiúra, aki éppen a csúszdán csúszott lefelé.
- Remek kis fickónak tűnik - mosolyodott el a férfi. - Az enyém ott ül a hintán, kék felsőben. - tette hozzá. Majd az órájára nézett és odakiáltott a gyereknek:
- Kisfiam, mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy indulunk?
A gyermek rögtön rimánkodni kezdett:
- Apa, csak még öt percet maradjunk kérlek!
A férfi elmosolyodott, bólintott és a kis legény lelkesen hintázott tovább. Eltelt a néhány perc, és a férfi felállt a padról.
- Na, most már mehetünk?
A kisfiú megint rimánkodni kezdett:
- Apu, csak öt perc! Csak annyit maradjunk még kérlek!
A férfi megint mosolygott és bólintott.
- Hallja, uram, maga aztán igazán türelmes apuka! - szólalt meg a padon ülő asszony elismerően.
A férfi hosszasan maga elé nézett, aztán így válaszolt:
- Tudja, a nagyobbik fiamat tavaly elgázolta egy részeg sofőr. Itt történt a közelben, néhány utcányira innen... Bár rettenetesen bánt, mégis igaz, hogy nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Most persze bármit megadnék, hogy kaphassak csak még öt percet vele... Megfogadtam, hogy soha többé nem követem el ugyanazt a hibát. Ő most azt hiszi, hogy kapott még öt percet a hintázásra, pedig valójában én kaptam még öt percet, hogy láthassam őt, amint önfeledten és boldogan játszik. Hát ezért lát engem türelmesnek.

Elkezdődött advent, a várakozás időszaka! Gondolkodott már azon, hogy az elmélyülés mellett milyen jó cselekedeteket szeretne véghez vinni karácsonyig?
Ajánlok egyet!
Adja idejét szeretteinek! Töltsön velük több időt! Imádkozzanak közösen, gyújtsanak gyertyát, beszélgessenek, hallgassa meg őket, figyeljen rájuk! Segítse őket abban, hogy a szívükben megszülethessen karácsonyra Jézus! Kívánom, hogy a Jóisten adjon mindehhez erőt, türelmet, kitartást, IDŐT önnek! Áldott adventi készülődést kívánok!

Szakemberek
Egy fiatalember bement a könyvtárba, de a teremben nem látott szabad helyet. Végül meglátott egyet egy fiatal, csinos lány mellett. Odament hozzá, és megkérdezte: „Kérem, nem bánná, ha leülnék maga mellé?” A válasz megdöbbentette, mivel a lány kiabálni kezdett: „Micsoda? Nem! Semmiképpen nem akarok veled lefeküdni!” A könyvtárban az összes ember megvetően nézte a férfit. De a lánytól távolabb egy hely mégis megürült, és a férfi leült, aztán olvasni kezdett. Valamivel később az előbbi lány odament hozzá, és halkan azt mondta: "Sajnálom, ami történt, de pszichológiát tanulok, és ki kellett próbálnom. Annak köszönhetően, amit tanulok, pontosan tudom, hogy az emberek mit éreznek és mit gondolnak. Megszégyenítve érezte magát, nem? – A férfi válasza őt is megdöbbentette, mivel az hangosan ráförmedt: „Mi? Kétszáz euró egy éjszakáért? Megőrültél?" Így most a könyvtárban mindenki elképedve nézett a lányra! A férfi közben odasúgta neki: "Tudja, én jogot tanulok, és annak köszönhetően, pontosan tudom, hogyan lehet egy ártatlan emberből bűnöst csinálni."

"Egy fiatal diák sétált a tanárával. Az út túloldalán sétálva a diák meglátott egy régi cipőt, amely valószínűleg a szegény paraszté volt, aki a közeli területen dolgozott, és már befejezte a munkáját ..
A diák azt mondta a tanárnak: „Vicceljünk meg azt a parasztot. Rejtsük el a cipőjét, és titokban figyeljük, hogy mit fog tenni. "
Aztán a tanár így válaszolt: "Fiatalember, soha ne viccelj más nyomorával és fájdalmával." De mivel gazdag vagy, élvezheted a következő tényt - tegyél egy aranyat minden cipőbe, aztán elbújunk a bokorban, és figyeljük a reakcióját. "A diák ezt tette, és elrejtőztek a bokorban. A paraszt hamarosan befejezte a munkáját és elment arra a helyre, ahol otthagyta cipőjét és kabátját.
Amikor felvette a cipőjét, érzett valamit a cipőjében. Először azt hitte, hogy ez egy kő, de hamar rájött, hogy ez egy aranyérme. Csodálkozva látta az aranyat, egy ideig elgondolkodva nézett körül, de senkit sem látott. Betette az érmét a zsebébe, és elkezdte felvenni a második cipőjét, de csodálkozására ott is talált egy aranyat.
Hirtelen, mélyen csodálkozva térdre esett, arca az ég felé fordult. Imádkozni és hálát adni kezdett.
Imájában megemlítette súlyos beteg feleségét, gyermekeit, akiknek nincs mit enniük, és most egy láthatatlan kéznek köszönhetően, amely az érméket adta neki, végül megmentik őket.
A diák döbbenten, könnyes szemmel ült és nézett. A tanár megkérdezte tőle: "Ha úgy tréfálkozol, ahogy szeretnél, boldogabb lettél volna, mint amit most érzel?"
A fiatalember így válaszolt: „Professzor úr, olyan leckét adott nekem, amelyet soha nem fogok elfelejteni! Most már megértettem azokat a szavakat, amelyeket korábban nem értettem: aki ad, az boldogabb, mint aki fogad! Ezért, ha jót akarsz tenni, nem fogod megbánni. Kövessed lelkiismereted hangját, és ne térj le az erény útjáról. "


UI:

A Grál-misztérium ezoterikus jelentése - Felolvas: Nagy Gergely Miklós | Magyar Teozófiai Társulat https://www.youtube.com/watch?v=gdnJ4VdLYQo

Magyar karácsony az égben
Részlet Wass Albert “Valaki tévedett” című kötetéből

Aki még nem tudott róla, ám tudja meg: hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.
Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni, s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához s kiki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban alá indulnak velök a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha sem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.
De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velök, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.
Ilyesmi még nem történt, amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet, s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.
Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.
Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt, s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadta a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!
Elsőnek ősz István király lépett a fához, s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. „Pro libertate”, suttogta a Nagyságos Fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendre kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal...” De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.
Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak.
Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta a fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.
Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamennyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifele a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.
Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett, s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kicsi angyalt. „Hát te minek bújtál oda?” kérdezte tőle, mosolyogva. „Restellem magamat,” vallotta be a szeplős, „Elejtettem volt azt a csengőt, lássa.” „Oh, hát te voltál az!” nevetett az Úr. „Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?” „Katika a nevem s Budapestről jöttem,” felelte a vézna, szeplős kicsi angyal, „November negyedikén, Uram.”
Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csöndet. „Isten hozott, Katika,” mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet, „aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?” „Küldtem, Uram,” felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. „Aztán mit küldtél?” kíváncsiskodott az Úr Jézus, „szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?” A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. „Nem imádságot küldtem,” vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret,” felelte szepegve Katika, „szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is,” tette hozzá bizalmasan, „S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már...”
Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból. Aztán az Úr Jézus lehajolt, s homlokon csókolta a kislányt. „Jól tetted, Katika,” mondta halkan, s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a földön. Kenyeret.”
Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz, és két vézna karjával átölelte. „Ne sírj, nagymama,” kiáltotta hangos, csengő angyalkahangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot, „apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!”
Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött!


szemlézte: Bíró László


Hétvégi filmajánló

Popper Péter - A kő a víz és a kutya. Teljes film
https://www.youtube.com/watch?v=lu2KUrbSZZM

A csodák 2/2
Zita médium közlése

Ezért mondta az Úr hangosan, „Lázár jöjj ki”, vagy ezért mondta hangosan, parancsolóan és teljes határozottsággal, amikor az ifjúból a megszálló lelkek egész légióját űzte ki, hogy „parancsolom, menj ki!” Itt, ez a határozott hang, az akarat, a szándék kifejezője, ami elváltozást hoz létre a beteg vagy a feltámasztásra váró egyén környezetében. Ennek hatására ezek az életparányok szinte utat fúrnak az illetőhöz, hogy a szellemet a halál állapotából visszahozzák, és a fizikai test működését visszazökkentsék eredeti állapotába. Ha viszont azt nézitek, amikor az Úr húsvétvasárnapján önmagát támasztotta fel a halálból az életre, ez egy sokkal nehezebb folyamat volt, hiszen az Ő tiszta erőparányai a megkínzatás, a keresztrefeszítés, a kereszten való kimúlás következtében a halál állapotába kerültek, tehát testének holt életerőit kellett életre keltenie. A benső életerőt nem tudta úgy alkalmazni, mint csodáinál, például Lázár feltámasztásánál, ezért Krisztusnak, mint szellemnek, kívülről kellett összpontosítania az erőket egyetlen pontba. Az erőknek ez az egyetlen pontban - a holt testre - való hatványozott összpontosítása, oly nagy intenzitású fényt - életerőt - hozott létre, aminek hatására bekövetkezhetett a mi Urunk, a Jézus Krisztus feltámadása. A fizika törvénye szerint is, ha valamit egy pontba sűrítünk, ott annak ereje meghatványozódik, és annak megfelelő hatás keletkezik. Így mivel, a hit is koncentrált erők összessége, minél nagyobb és minél erősebb valakinek a hite, annál nagyobb csodákra képes. Az Úr mondja: „Ha akkora hitetek lenne, mint a mustármag, hegyeket mozdíthatnátok el vele.”
Tehát ha az emberi lélek hitével a gyógyulása vagy a szellemi fejlődése érdekében képes a feltámadott Krisztus erőibe erősen belefogódzni, akkor mindenek lehetségesek lesznek számára. Krisztusnak a fizikai halál előtti élete és a feltámadását követő élete, az a negyven nap, amíg nem csak itt a Földön, hanem annak atmoszférájában is tartózkodott, más és más erőket képvisel. Az Úrnak élete első időszakában szükségszerű volt, hogy Názáretben, a világtól elvonultan éljen, hogy az emberek ne tudjanak róla, ne ismerjék Őt, és lehetővé váljon számára, hogy a magára vett megrontott, tisztátalan erőket átvilágítsa, áttisztítsa, fénylővé tegye, és ezáltal mesterüknek engedelmes erőkké váljanak. Miért éppen Názáretben kellett nevelkednie? Azért testvéreim, mert Názáretnek, Galileának lakói egészen mások voltak, mint Júdea lakói, akik belemerevedtek a külsők szerint végbevitt ceremóniákba, aminek következtében a hasznos belső értékek teljesen elkallódtak és elvesztek. A zsidók hiába nézték le Galilea népét, hiába mondták, hogy Názáret a bűnös város, mégis ez a hely volt az, ahol a keménység, a merevség sem a természeti világban, sem az emberi szívekben nem érződött. Ezért ott az erőket is könnyebben lehetett szellemesíteni, tisztítani és alkalomként, ha szükséges volt, helyesen és jól felhasználni. Amikor a hegyen az Úr elhangoztatta a boldogság nyolc kritériumáról szóló tanítását, több mint ötezer férfiember és a hozzájuk tartozó asszonysereg és gyermekek hallgatták figyelemmel. Ekkor az öt árpakenyérből és a két kis halacskából mindannyian megelégültek és jóllaktak.
Mindezek csak mint eszközök álltak az Úr rendelkezésére, hogy azokat életerővel felduzzasztva megsokasítsa. Hiszen az élethez - ezt most nem földi értelemben mondom - nem csak fizikai táplálékra, hanem életerőre és szellemi táplálékra is szükség van. Ha az ember képes lenne a levegőből az életerőt vagy pránát, Krisztus igéjéből pedig a szellemi táplálékot kivonni és azzal táplálkozni, akkor jóformán fizikai táplálékra nem is lenne szüksége. Ez magyarázza azt a tényt, hogy mielőtt az Úr a nyilvánosság elé lépett és készült a nagy és hatalmas megváltói feladata elvégzésére, negyven napon át a pusztában semmit nem evett. Ezt tetőzte az a tény, hogy a pusztában, a tikkasztó sivatagi hőségben, a böjt mellett, vizet sem fogyasztott. Az ember jogosan kérdezheti, akkor mégis hogyan maradt életben? Úgy, hogy tudta szervezete fenntartásához hogyan és miként vonja ki az életerőt abból az erőkonglomerátumból, amely nemcsak a Föld atmoszféráját, hanem az egész világmindenséget betölti, és ami tulajdonképpen az élet titka, mert ezek az erők Istenből áradnak alá. Ezek adják a teremtményeknek a lehetőséget az örökéletre és örök boldogság elérésére. Tehát ezek az erők éltették fizikailag, és erősítették Őt szellemileg is. Később is megtehette volna, hogy fizikai étellel egyáltalán nem táplálkozik, de szükséges volt, hogy a test törvénye szerint következzék be az Ő halála, tehát a fizikai testnek emiatt bizonyos mennyiségű földi táplálékra is szüksége volt.
De még a feltámadása előtt is képes volt a saját erőparányait sűríteni, illetve lazítani. Mit gondoltok testvéreim, hogy tudta megtenni azt, hogy amikor, az Írás szavaival, „a tömeg szorongatta őt”, vagy amikor az emberek el akarták fogni, mivel még nem jött el az ideje, egyszerűen átment közöttük és eltűnt? Ezekben az esetekben a test sejtjeit, annyira fel tudta lazítani, hogy nemcsak a tömegen tudott átmenni észrevétlenül úgy, hogy az egyik pillanatban még látták, hogy köztük van, a másik pillanatban pedig már nem volt ott, hanem vastag kemény falakon is képes volt áthatolni, akárcsak a szellem. Mert bár ember fia volt és Márián keresztül fizikai testhez jutott, de mégis Istennek fia volt Ő; emberi testiben is hatalmas, erős, tiszta szellem. Ebből következik az, hogy minél nagyobb, minél tisztább, minél ragyogóbb és erősebb egy szellem, annál nagyobb csodák létrehozására képes. Nemcsak látja a jövőt, a jelent vagy a múltat, amiből minden ered, hanem mindent hasznosítani tud, ami e világban a szellemi fejlődésre vagy a földi világban az ember megmenekítésére adatott. Ezért ebben a földi világban nem is annyira a tudományon és annak fejlődésén kellene legyen a hangsúly, hanem az ember megtérésén, mert aki megtér, az a feltámadott Krisztushoz tér, tehát ő maga is feltámadhat Krisztusban, és ezáltal számára is, ha nem is minden, de sok minden megnyílhatna. Akkor imájával, különösen hangosan elmondott imájával, ahogy erről az imént beszéltem, valamint ahogy érez az imádság ideje alatt, képes rezgésbe hozni a levegőben jelenlevő erőket, és ezt a rezgést olyan irányba terelni az ő akaratával, aminek a fizikai világ is kénytelen engedelmeskedni és engedni. Mert a magasabb rendű, mindenkor uralja az alacsonyabb rendűt.

szemlézte: Bíró László

Igazság

Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Aki azt mondja Neked, hogy a rossznak győzelme lehet a jó fölött, az vak. Legyőzheti-e a felhő a napot? A sötétség a világosságot? A tél a tavaszt?
A győzelmet azonban ne téveszd össze a sikerrel. A felhőnek sikerül magát a nap és a föld közé tolnia. De legyőzte-e vajon a napot ezzel?
S ha igazságról beszélsz, akkor is vigyázz. Ne a magad egyéni érdekét vagy egy csoport érdekét nevezzed igazságnak. Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy. A gyertyaláng és a reflektorfény csak méreteikben különböznek egymástól, lényegükben azonosak.

Névtelen Szellem
Pünkösd hívó szava
Megjelent a szellemtani közleményekben 1929-ben

Ti mindnyájan az utolsó időknek összeszedett kalászai vagytok, akik elmaradtak azokból a kévékből, melyeket az Úr a menny angyalaival hosszú időkön át összegyűjtetett és elvitetett a menny szérűjébe. Ti elmaradtatok, mert engedetlenek voltatok s ezért mindeddig nem láthattátok meg a fény országát. Nem hallottátok meg a mennyei szót, amikor az angyal szólt hozzátok. Ti nem kerestétek az igaz utat, mert úgy éreztétek és úgy láttátok, hogy jó az úgy ahogyan ti cselekszetek. És elmaradtatok azokból a csoportokból, mely csoportok már beérkeztek. Ti itt maradtatok az utolsó időkre és az Úr munkásai, akik most végzik az utolsó gereblyevonásokat a földön, titeket is összeszednek a kévékbe, csoportokba gyűjtenek, hogy ti is olyan lelkek közé állhassatok be, akik már előbb meghallották az Úr hívó szavát, otthagyták tévelygéseiket és magukat az Úrra bízták.
A jelenlegi pünkösd szava, a jelenlegi szélvész, ami megremegteti a világot, titeket is szólít most ebben a szóban: szellemtan.

Gyökössy Endre
Nagytakarítás – Részlet

"Nem akarok most itt nagy elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni a lelki nagytakarítás mibenlétéről, ehelyett beszéljen az élet!
Egy férfi rendezett családi életet élt. Szerette feleségét, gyermekeit, gyülekezetét, Jézus Krisztust, amikor egy új munkatársnő került az ő szobájába. Ez a fiatal kollegina sokféle módon értésére adta azt, hogy tetszik neki a férfi. S akkor elkezdődött a harc. Magában erősen feltette: nem gondolok reá. Annál többet gondolt rá. Kínjában inni kezdett, hogy ne vele foglalkozzon képzeletében. Rászokott az alkoholra. Azt is elhatározta: nem iszik. De minél inkább elhatározta, annál inkább ivott. Érezte, hogy csúszik lefelé.
Akkor mellé állt egy hívő barátja, akinek elmondott őszintén mindent. Az meghallgatta, s kettőt kérdezett tőle:
- Ha az irodában vagy azzal a munkatársnőddel, figyelsz a szavára? Amikor mond neked valamit, megjegyzed a szavait?
Mindkét kérdésre igenlő választ kapott. Jöttek a további kérdések:
- Egy nap mennyit gondolsz a munkatársnődre s az italra?
- Legalább egy fél napot.
- S mennyit gondolsz Jézus Krisztusra?
- Esténként, amikor sietve elolvasom a napi Igét: öt-tíz percig.
- S figyelsz az Ige mondanivalójára?- kérdezte tovább.
- Nem tudok. Elkalandozik a figyelmem. - válaszolta a férfi.
- Nos, itt a baj! -mondta a barátja. Gondolj öt percet azokra, amiket a nő mond, és fél napot Jézus Krisztusra - s elkezdődik a gyógyulásod. Tehát próbálj meg nem figyelni a kolléganődre, de erősen figyelj az Igére! Jegyezz meg belőle, amennyit csak tudsz!
Nagyon egyszerű, de mély lélekkel adott tanács volt ez. Hiszen a tanács Isten Lelkétől eredt, ami nem okosít, hanem bölccsé tesz.
És következett egy nehéz, harcos esztendő. Ketten: a lejtőn lefelé csúszó lélek és az Úr Jézus Krisztus kezdte meg a küzdelmet azon az úton, ahol már csak térden állva lehet megállni. De a férfi erős volt és akarta, hogy megálljon, megfogadta barátja tanácsát....
Gondolkodni kezdett Jézus Krisztus szentségéről, lényéről.
Sikerült. Meg tudott szabadulni - mert pozitív irányban harcolt. Felvette a küzdelmet a bűnnel. Felszabadult, mert ahol az Isten Lelke, ott a szabadság /vö.Jn 8,32/. Nem valami ellen vette fel a küzdelmet, hanem gondolatait Jézus Krisztusra irányította...
Jobban figyeljünk az Ige szavára. És gondolkozzunk is rajta....
A figyelmét, mint egy reflektort, fényszórót - elmozdította a fix, megrögzött pontjáról /ital és nő/ - egy igazi, gyógyító szilárd pontra, Jézus Krisztusra, az Igére.
Ahhoz, hogy belső módon is tiszták lehessünk, két "F" betűt kell megtanulnunk és helyesen alkalmaznunk:
FIGYELEM! -kire, mire figyelek?
A FANTÁZIÁM! -mire gondolok, ki jár az eszemben?
A belső nagytakarításnak itt kell kezdődnie."

UI:
Az utolsó prófécia 2. rész - GH Anon (Herczeg Gabriella), Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=i4R1BBqgrJs

Mikor felszenteltek pappá, kihelyeztek egy eldugott kis faluba. Oda voltam s vissza, hogy mehetek. Az ember hat évig toporzékol egy helyben a papneveldében, mint a kifutóban a lovak, amik ha lehet vágtatni, vágtatnak ezerrel... írtam egy hatalmas székfoglaló beszédet, és alig vártam, hogy megérkezzek.
Vasárnap a szentmisén hat néni volt és egy bácsi. A jó melegben szépen hanyatt vágták magukat. Mikor elkezdtem a prédikációt, a bácsi rá is zendített a horkolásra. Egy világ omlott össze bennem. Próbáltam mondani a magam hatalmas bölcsességeit, eresztettem is, ahogy csak tudtam, de nem volt vevő rá senki. Mint mikor az ember szájában összemegy a tej, olyan keservesen éreztem magamat, alig vártam, hogy vége legyen a szentmisének.
Visszamentem a sekrestyébe, leültem egy székbe, és összeroskadva sajnáltam magamat: „Látod, Uram, hat évet tanultam, cölibátust és minden egyéb lemondást vállaltam Érted, és ezt kaptam cserébe.” Mintha Jézus odaült volna mellém, és azt felelte volna: „Látod, én meghaltam ezekért a kereszten.” Szégyellem, de akkor valahogy úgy spontán az volt bennem: „Uram, akkor Te is jól megszívtad!” Csendben, egyedül üldögéltem az üres templomban, és elszégyelltem magamat. Megértettem valami nagyon fontosat: tény, hogy ezekért az emberekért én hat évet tanultam, de Krisztus meghalt értük a kereszten.
/Csaba testvér/

UI:

Adyashanti: Jó Karma, Rossz Karma - A Végső Megszabadulás
https://www.youtube.com/watch?v=QZ3lR-YOn08

Hétvégi filmajánló

Halottlátó
https://videa.hu/videok/film-animacio/o ... 5P4A-ERgcQ

A feleségem nem dolgozik

Pszichológus: Ön mit dolgozik, Mr. Rogers?
Férj: Könyvelőként dolgozom egy bankban.
P: A felesége?
F: Ő nem dolgozik. Ő egy háziasszony.
P: Ki készíti a reggelit a családnak?
F: A feleségem, mivel ő nem dolgozik.
P: Mikor kel a felesége?
F: Korán kel, mert mindent ő intéz el. Ő intézi el az ebédet a gyerekeknek, ellenőrzi, hogy jól felöltöztek-e, megfésülködtek-e, hogy megreggeliztek-e, megmosták-e a fogukat, minden elraktak-e az iskolához. Felkel a babával, kicseréli a pelenkát és a ruhákat. Megszoptat, és harapnivalókat is csinál.
P: Hogy járnak a gyerekek az iskolába?
F: A feleségem viszi őket, hiszen ő nem dolgozik.
P: Ha elvitte az iskolába őket, mit csinál a felesége?
F: Általában előre eltervezi, hogy mit csinál, hogy ne kelljen sokszor be- és kipakolni a gyereküléseket az autóból, csekkeket ad fel, vagy megáll a szupermarketnél bevásárolni. Néha, ha elfelejt valamit, akkor újra és újra megteszi ezt a kört, magával hordozva a babát. Ha végre hazaér, megint megeteti őt, és ebédet készít, kicseréli a pelenkát, és lefekteti aludni, hogy mehessen a konyhába, majd mosson és takarítson. Tudod, mivel nem dolgozik.
P: Ön mit szokott csinálni, miután hazaér az irodából?
F: Pihenek, természetesen. Nos, az egész napos munka után fáradt vagyok.
P: Mit csinál a felesége esténként?
F: Megfőzi a vacsorát, kirakja elém és a gyerekek elé, elmosogat, elpakolja a tányérokat. Miután segített a gyerekeknek a házi feladatban, pizsamát ad rájuk, a babát tisztába teszi, és gondoskodik a meleg tejről is. Néha felkel éjjel is, hogy megszoptassa vagy tisztába tegye, miközben mi pihenünk. Hiszen neki nem kell felkelnie azért, hogy munkába menjen.
Világszerte temérdek nő napi rutinja ez, ami reggel kezdődik, és folytatódik egészen éjszakáig. Rájuk mondod azt, hogy nem dolgoznak? Háziasszonynak lenni nem diplomás munka, de egy kulcsszerep a család életében. Becsüld meg érte a feleséged, az anyukád, a nagymamád, a nagynénid, a nővéred, a lányod, sógornőd, menyedet... Mert az ő áldozatuk megfizethetetlen.
Én anya vagyok a nap 24 órájában...
Én egy nő vagyok,
Én vagyok az ébresztőóra,
Én vagyok a szakács,
Én vagyok a szobalány,
Én vagyok a mester,
Én vagyok a csapos,
Én vagyok a bébiszitter,
Ápolónő vagyok,
Én egy fizikai munkás vagyok,
Én egy biztonsági őr vagyok
Én vagyok a tanácsadó,
Én vagyok a paplan,
Nekem nincs nyaralás,
Én nem lehetek beteg,
Nincsen egy szabadnapom sem,
Én éjjel-nappal dolgozok,
Szolgálatban vagyok állandóan,
Nem kapok fizetést, és...
Még így is, gyakran hallom ezt a kifejezést:
" de mit csinálsz egész nap?"
Ajánlom azoknak a nőknek, akik életüket adják a családjuknak...
A nő olyan, mint a só:
"A jelenléte nem jutott eszembe, de annak hiányában minden íz nélkül maradt."

Az önismeret kötelesség

Azt hiszem, alig van már közöttetek egy is, aki nem tudná, hogy milyen fontos dolog s mennyire rendkívül nehéz kötelesség az önismeret.
Szeretettel kell tehát minden testvérnek a másikat abban is segítenie és támogatnia, hogy helyes önismeretre tegyen szert. De nem ám úgy, hogy testvéreinek felfedezett hibáit ridegen a szemébe mondja, hanem általános érvényű megfigyelések szóvá tételével, gyöngéden és szeretettel, közösen tárgyalván vele a közös hibákat, melyek minden emberben többé- kevésbé megvannak. Hogy erre csak tiszta, erős, jó szándékú és alázatos lélek képes, az természetes, mert aki nem alázatos, az meglátván másokban a hibát, kérlelhetetlenül el fogja azokat ítélni anélkül, hogy önmagában is meglátná ugyanazokat a hibákat.
Ember, ismerd meg magadat, mert ha megismerted, bizony nem fogsz senkit alattad állónak tekinteni, sőt mindenkiben fel fogsz találni olyan jó tulajdonságokat, amelyek benned nincsenek meg, ellenben nem tudhatod, vajon nincsenek-e meg benned mindazok a hibák, amelyeket többi testvéreidben megláttál!
Elképzelhetetlenül hosszú idők múltak el az óta, s kimondhatatlanul messze távolságra buktak alá a szellemek fokról- fokra mindaddig, míg végre emberekké lettek, magukra vévén a teljes anyagiasság eme durva börtönét: az emberi testet. Így szól a mi vezetőinknek kijelentése és ez itt a parancs; aki nem engedelmeskedik, az magára vessen; a gőg mindenkor meg fogja kapni büntetését.
Az első kérdés az lesz az emberi szellemhez, amidőn számadástétel végett megjelenik az Úr trónja előtt: Mit cselekedtél azzal az ajándékkal, amelyet én adtam neked a saját üdvödre, megvilágosodásodra és emelkedésedre? És amikor szomorúan fogsz előtte állani, nem tudván felelni a kérdésre, tudd meg, hogy akkor megjelennek előtted mindazok a képek élő alakban, amelyekről beszéltem; nem nyitják szóra ajkukat, nem emelnek vádat ellened, csak elvonulnak némán előtted és te magad kell, hogy vizsgáljad őket a bíró szemével. Csak akkor tudod meg, miként használtad életedet és hogy végezted el feladatodat!
Az a mi legnagyobb hibánk, hogy tekintetünket mindig máshová irányítjuk, csak oda nem, ahová kellene, tudniillik bensőnkbe. Pedig mindennek ki kell egyenlíttetnie és azt a hegyet, amely bennünk van, rétegenként, fáradságosan végre is le kell hordanunk, mert míg ez be nem következik, sem békénk nincsen, sem előhaladásunk.
Tanulnotok azonban otthon kell, amidőn számadásra vonjátok önmagatokat és azt kérdezitek önmagatoktól:
„Mit tettem, beszéltem és gondoltam ezen a napon? Vajon megfeleltem- e az igazság és a szeretet szellemének ?” Ez a legjobb iskola, és csakis ebben az iskolában találhatjátok meg az igazságot is, mert az ember önmaga előtt legtöbbnyire nem szégyelli magát s önmagának bevallja hibáit és tévedéseit. Ellenben, amikor az élet forgatagában azt mondja az ember önmagának: „nekem kötelességem hitemet, Isten iránti bizalmamat és a szeretetnek Istentől vett drága kincsét tisztán megőriznem”, akkor már sokkal könnyebb a dolga. Akkor okvetlenül sikerülni fog neki egy-egy piciny kis lépéssel előbbre haladni, és elérni azt, hogy átjővén a szellemvilágba, minél kevesebb szemrehányó élő alakkal találkozzék.
Ne gondoljátok, hogy nehéz a hibákat, melyeket a földön elkövettünk, levetkőzni. Valóságos boldogság tölti el lelkünket, ha egyszer felismervén hibáinkat, eljutottunk odáig, hogy akarjuk is azokat kiegyenlíteni. Bizony mondom nektek, szép és boldogító munka az. Öröm látni azt, hogy miként válik le lelkünkről egyik réteg a másik után, és miként érvényesül bennünk lassan-lassan az igazság ereje s mindez nem a más, hanem a saját munkánk eredménye. És vajon nem vigasztaló-e, hogy nemcsak minden hibáinkat, de minden bűneinket és vétkeinket is jóvátehetjük a saját munkánk által?
Bizony, Istennek legnagyobb adománya ez! Milyen balgák is az emberek az ő elméleteikkel, amelyeket akképpen hirdetnek, hogy az ember bűneit kénytelen tovább cipelni és elkárhozni! Oh nem! Szó sincs róla! Mindent, de mindent ki lehet egyenlíteni a saját munkánk által és az, aki legalább egy bizonyos fokára eljutott a megismerésnek és a szeretetnek, és aki fölébresztette és biztosította önmagában az igazi hitnek erejét, az ezt a munkát lelkesedéssel fogja elvégezhetni.
Sőt minél nehezebb lesz ez a munka, annál nagyobb lelkesedéssel végzi lépésről-lépésre egyik munkát a másik után, mígnem végre elérkezik az az idő, hogy minden tisztátalan kéregtől megtisztítva lelkét, az igazság és törvényesség szelíd fénye világítja be azt az ő legnagyobb boldogságára... Nem szép és boldogító gondolat-e ez s van-e ennél nagyobb kegyelem a szegény, bűnnel terhelt emberiség számára? Én azt mondom, hogy nincs ennél nagyobb kegyelem, és tudom, hogy ti is, akiknek hitetek és megismerésetek van, vagy legalább is törekesztek az után, éppen így fogtok gondolkozni.
Az igazság után törekvő szellemnek első kötelessége a felebarátai iránti elnézés; a szeretetnek alapgondolata ez s az első lépcső, mely a szeretet trónjához vezérel. Ha elnézést tudtok gyakorolni minden téren, akkor nyert ügyetek van és könnyen teljesíthetitek feladataitokat.
A szavaknak még soha sem volt kellő eredményük; a tényeknek kell beszélniük.
Dolgozzunk önmagunkon; legyünk jók és tiszták; ébresszük fel a lelkünkben szunnyadó szeretetet és segítsünk, mindig csak segítsünk ott, ahol csak lehet. Segítsünk minden formában, mert hiszen minden ember rászorul erre a segítségre és boldog az, aki felebarátain segíthet, ekként könnyítvén meg feladatainak teljesítését.

szemlézte: Bíró László

Minden évben elvitték szülei Martint a nagymamájához a nyári szünetben.
Egy nap a fiú azt mondja a szüleinek:
- Most már elég nagy vagyok. Mi lenne, ha idén egyedül utaznék a nagymamához?
Rövid beszélgetés után a szülők egyetértenek.
Kikísérték a vonathoz, álltak a peronnál, integettek, majd osztogattak néhány utolsó tippet, miközben Martin azt gondolta: tudom, hogy ezt már százszor mondtad nekem...!
Mielőtt elindult a vonat az apa azt súgja:
-Fiam, ha hirtelen rosszul érzed magad, vagy félsz, akkor itt van neked! És valamit Martin zsebébe tesz.
A fiú most először ül egyedül a vonaton szülei nélkül...
Látja az ablakon a tovatűnő tájat, körülötte idegenek rohannak, zajt csapnak, jönnek mennek, sétálnak ki a kabinból. Jön a kalauz, megszólítja, hogy egyedül van... Egy ember még szomorúan is néz rá...
Egyre jobban rosszul érzi magát...
És most fél.
Lehajtja a fejét, az ülés egyik sarkába kuporodik, könnyek jönnek a szemébe.
Emlékszik rá, hogy az apja tett valamit a zsebébe.
Remegő kézzel keresi, egy papírdarabot talál, kinyitja:
„Fiam, az utolsó kocsiban vagyok”
Így van ez az életben...
Hagynunk kell a gyermekeinket menni, önbizalmukat kell erősíteni és bíznunk kell bennük...
De mindig az utolsó szekéren kellene lennünk, hogy ne féljenek...
Jó, ha a gyermekeinknek őrangyalként viselkedünk. És mindig, egy életen át.
/szerző ismeretlen/

UI:

Bashar - Az Univerzum nem várja el tőled, hogy szenvedj és küzdj
https://www.youtube.com/watch?app=deskt ... nYomDELy74

„Van nekem eledelem, mindaz az Ige, amely az
Atyámtól származik”

Ima

Mindenható, teremtő Atyám, mélységes hálával borulok le Előtted, mint az Örök élet forrása előtt, amiért lehetőséget adsz és segítséget nyújtasz nekünk bukott, Tőled messze esett gyermekeidnek a hazatérésre, az Örök hazába történő bejutásra. Köszönöm Neked, hogy nem kívánod bűnös gyermeked halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Köszönöm, hogy ezt az Életet, Jézus Krisztusban elküldted hozzánk.
Légy áldott minden teremtményedben Atyám!
Amen
*

Minden kétséget kizáróan, nem testi, hanem szellemi táplálékról, mint a szellem életének és fenntartásának létszükségletéről beszélt ez esetben az Úr, ugyanis azt tartja a legfontosabbnak még a fizikai világban is, hogy ahogyan a testet táplálni kell, úgy a szellemnek is szüksége van táplálékra. Ahogyan az anya tulajdon testéből, az emlőin keresztül táplálja gyermekét, úgy maga Isten is „önmagából” táplálja szellem-gyermekeit. Mindennek természetesen megvannak a megfelelő fokozatai, de a földi ember még annyira gyermek, hogy sokáig csak a szellemi tejet tudja megemészteni. De odáig kell tisztulnotok, fejlődnötök, hogy keményebb eledelt is meg tudjatok emészteni. (Minden anyagi síkon megjelenő dolog a szellemi dolgok levetített képe, lealacsonyodott formája.”)

Igaz, testben volt Ő is, de az ő Teste nem olyan test volt, mint bárki másé, ugyanis akkor nem tudott volna Mária méhében megfoganni, hanem a messiás világból az Ő ősanyagából valamennyire, (Mária szintjére) lesűrűsített anyagból formált magának egy félanyagi testet. (Ahogyan Jézus nem tudott volna megfoganni egy bukott asszony méhében, úgy egy bukott szellem sem tudott volna megfoganni Mária méhében.) Ezért bírta Mária a saját tejével táplálni Szent Fiát. (A fenti allegória isteni szinten is megvalósult abban, hogy az Urat Mária a saját emlőiből táplálta, mintegy megszentelve ezzel az anyák szerepét a fejlődésben, hisz nem lenne élet, ha nem lennének anyák. Milyen csodálatos esemény amikor Mária a messiás világból jött Fiát táplálja. Mennyi misztériumot rejt ez magában!) De ahogy növekedett a kis Jézuska teste, úgy került felszínre a szelleme és hatotta át az egyébként is több, mint fél anyagi testet, minek eredményeként ez az „anyag” is nemesedett és tisztult vissza az eredeti ős állapotok felé, olyannyira, hogy amikor a mennybemenetel alkalmával az erők világában mintegy ajándékként az emberiség számára szétsugározta, akkor tökéletesen megfelelt a legtisztább és legnemesebb Lélek anyagának, azaz lélekké, lelki erőkké nemesedett, tisztult és krisztusparányokra szétszóródva vált a bukott ember lelki és szellemi táplálékává. Mindez egyrészt azért jöhetett létre, mert az Úr mint soha nem bukott messiás-szellem, a tiszta messiási világokból jött le és ezért tisztán bele tudott kapcsolódni az Atyába és így tisztán táplálkozott az Atyából kiáradó Igéből, másrészt mert az Úr teljes egészében tisztán maradt és teljesen tiszta erőket hozott mozgásba. Ha nem így lett volna, akkor a testének „anyagát” képtelen lett volna ilyen magas szintre emelni!
Testben volt tehát, nem is akármilyen, hanem a lehető legritkább testben, amelyet a földi törvények be tudnak fogadni és mégis szüksége volt szellemi táplálékra, egy tökéletes kapcsolatra, egy szeretet viszonyra az Atyával, ugyanis az Istenből kiáradó szeretet az amely megteremtette, éltette és mindvégig éltetni fogja szellem-gyermekeit az Atyának. E célból Jézus nagyon sűrűn elvonult a pusztába „imádkozni”, azaz elragadtatni az Atyához, hogy Beléje olvadva, Vele teljesen egyesülve (az Atya és én egy vagyunk) megtelhessen tisztánlátással, valamint a meglátottak megvalósításához isteni erőkkel. Tehát ahhoz, hogy úm. létesülni tudjon, vagyis, hogy be tudja tölteni Isten akaratát, a megváltást, ahhoz egy feltétel nélküli kapcsolatra volt szüksége az Istennel. Ezt azáltal érte el, hogy nem volt a lelkében, ill. a szellemben egy hajszálnyi negatívum, az az ellenszegülés sem, ami az Atya és Jézus között gátolta volna az „összeolvadást”. Tehát Jézus szellemének minden „atomja” bele tudott olvadni az Atyába a tökéletes szeretet által, ugyanis egyedüli kapcsolat az Atyával a szeretet-kapcsolat, szeretet viszony. Ugyanez vonatkozik a bukott szellemekre, a földi emberre is. Ezért mondja az Úr: „Aki jobban szereti apját, anyját, házastársát, vagy gyermekeit, mint engem, az nem méltó hozzám!

Ha már az Úrnak, mint Isten legtökéletesebb alkotásának, vagyis az idők és állapotok végtelenében a legmagasabb messiási szintet elért Megváltónak szüksége volt az Atyára, mint Életerőforrásra, mennyivel inkább szüksége van ugyanerre a földi embernek!!! Csak a földi ember lelkivilágában annyi ellenszegülő fluid, érzés van, hogy képtelen beleolvadni Istenbe, ezért adatott számára az Úr, mint akiből táplálkozhat a testbe zárt szellem. A helyzet azonban ebben az estben sem változik, ami a kapcsolódási lehetőséget illeti, mert az ember bukása révén jobban ragaszkodik a bűnhöz, mint az erényhez, a szeretethez, a szeretet megtestesítőjéhez, Jézus Krisztushoz. Pedig: „Kezdetben vala az Ige, az Ige Istennél vala és Isten vala az Ige …és ez az Ige Jézus Krisztus.” Az Ige viszont a ti nyelvetekre lefordítva, annyit jelent, mint: Lényeg, Aki Istenné vált gyakorlatilag, és Akiből, mint Istenből táplálkozhatik, vagyis táplálkoznia kell a bukott és a nem bukott paradicsomi szellemeknek egyaránt, ha Élni akarnak, pontosan Úgy, ahogyan Ő táplálkozik az Atyából.

Nektek testvéreim, gyermekeim, az Úrra kell vonatkoztatni, azt amit az Úr, Istenre vonatkoztatott: „Van nekem eledelem, mindaz az Ige, amely az én Atyám szájából származik.” Ezért is vonatkoztatja János apostol a „lényeget” Jézus Krisztusra. Nekünk, nektek az Úr szájából származó Igék a táplálóak, az Életet adóak, az Életet megteremtőek, és ez a „táplálék” le is jött közétek. Mekkora, milyen óriási ajándék Isten részéről, hogy elküldte Jézust a földre, mert ha nem így lett volna, akkor sokkal több szenvedés, nyomor és halál lett volna az emberiség része, mert nem juthatott volna el az isteni szeretetig, mint a lelket - szellemet tápláló „lényeg” -ig és ezáltal a szellem csak akkor tudott volna lelki táplálékhoz jutni, ha elérte volna a tiszta állapotokat. De így több mint 2000 éve önmagát adja az Úr, hogy a bukott emberiség Általa, mint az „Élő Kenyér” által eljuthasson egy tökéletesebb állapotba, mert amivel táplálkozik egy lélek, lassan kezd a saját szintjén ugyan, hasonlítani az őt tápláló „lényeghez” az Igéhez. És ez a cél! Ez a cél, mert Isten Országa a szeretetnek Országa és csak akkor jut el Oda a lélek, ha megtanul szeretni. Már az Ószövetségben is a szeretetet, az Isten Szeretetet tűzte ki célnak J.h.v. : „Szeresd Istent mindenek felett és felebarátodat, mint tenmagadat.” Az Újszövetségbe egy hatalmasat ugrik a mérce felfelé: „Szeresd ellenségeidet és imádkozz értük.” És ezek olyan követelmények, amelyeket csakis akkor tud betölteni az ember, ha az Örök Szeretet forrásából táplálkozik: „Aki nem eszi az én testemet és nem issza az én véremet, nincs annak közössége velem.” Itt elsősorban nem egy fizikai táplálékról van szó, hanem szellemi táplálékról, egy folyamatos kapcsolatról, egy „Szüntelenül imádkozzatok”-ról, „Én vagyok a szőlőtő és ti a szőlővesszők”-ről, és mindenről, ami krisztusi, hogy az emberi lélek le tudja győzni a bűn iránti éhségét és építeni tudja a lelkét, hogy amikorra eljő a Messiás, mint oroszlán, akkorra el tudja érni azt a mértéket, amelyet így fejez ki az Úr: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.” „Hányszor kell naponta megbocsátani, talán hétszer? - Hetvenszer hétszer.” „Szegények mindig is lesznek közöttetek.” Nem ellenségszeretet ez testvéreim?

Mindezeknek a felsorolt Igéknek gyakorlásával hatalmas lelki vagyonra tehet szert az ember, főként itt az utolsó időben, amikor a világ emberiségére mind nagyobb nyomás nehezedik. Az elragadtatás után, minden egyes kis szeretetmorzsa, nagyon sokat nyom a latba a lélek elbírálásánál, mert az elragadtatással visszavonatnak a magasabb rendű és rangú fluidok , a szegénység és ezáltal az önzőség el fog hatalmasodni és sokkal nehezebb lesz a szeretetet gyakorolni. Tehát egy kis szeretet-cselekedet is nagy hullámokat fog előidézni a világban.

Az Úr tehát élő hitet hozott le, amely által el lehet jutni az üdvösségre: „Aki hisz üdvözül…” de ennek a hitnek szeretetté, ellenségszeretetté kell átalakulnia, hogy az ember be tudjon jutni Isten, vagyis a szeretet Országába: „Isten úgy szerette a világot, hogy elsőszülött gyermekét adta áldozatul…” másokért. Tehát az igazi ellenségszeretet az ellenségnek a megtérítésére törekszik és pedig komoly áldozat révén. Az Istennek történő szeretetszolgálat tehát áldozatokkal, szenvedésekkel jár, amelyeket mások megtéréséért ajánl fel a törvényeket betartó áldozati lélek. De ennek a szeretetnek az Úrból kell táplálkoznia és oda térnie vissza. „Aki engem szeret, az megtartja parancsolataimat.” Sőt, „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van” de hogyan? Csakis azáltal, ha az ember engedelmeskedik és betartja a szeretet-parancsokat. Tehát, minden szeretet-áldozat, amelyet az ember megcselekszik, a saját javát szolgálja: „…minden a javára van.” De nem ezért a javakért kell szeretni, hanem magáért a szeretetért, annak gyarapodásáért, mert aki szeretetet hint szét, a szeretetnek az Országát építi vele, míg aki bűnt hint szét, az az ellentétnek az országát terjeszti.
A leghatalmasabb áldozatot a szeretet oltárán maga az Úr hozta a Golgotán, mint a leghatalmasabb oltáron, mely áldozatnak ereje még mindig, sőt az örökkévalóságra szól: „Én veletek vagyok a világ végezetéig.” Valamint: Legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen a mennyei Atyátok.” Tehát az Atyához eljutni, csakis az Úr szeretet-áldozatával lehet, másként nem, vagyis ha az ember táplálkozni képes az Úrból, az áldozatából, annak eredményeiből: „Aki nem eszi az én testemet és nem issza az én véremet…” vagyis minél több tapadási ponton kell belekapcsolódni az Úrba ahhoz, hogy az ember „tökéleteset” tudjon alkotni. Minél több ellenszegülő tulajdonsága, ill. fluidjai vannak egy léleknek, annál kevésbé lehet tökéletes a kapcsolódása az Úrhoz.

A megpróbáltatásokat is csakis a Benne hívő, a Hozzá hű és Belőle táplálkozó lélek tudja eredményesen átvinni. Annak érdekében, hogy minél több lelket eltántorítson az ellentét istentől, az élő és valódi hittől akarja megfosztani. Ez próba és aki megállja a próbát, vagyis meg tud maradni hitben, az üdvözül, aki nem, az eleve elkárhozott. Nagyon sokan, szinte több milliószámra fordítanak hátat Istennek, mert nincsenek felkészülve a megpróbáltatásokra, mert nincs aki felkészítse őket, akiknek ugyanis hivatásuk lenne, azoknak vagy egyáltalán nincs, vagy csak részleges rálátásuk van a dolgokra. Ahhoz, viszont, hogy valakinek betekintése lehessen a jövő nagy eseményeibe, az isteni titkokba, törvényismerő embernek kell lennie. Törvényismerő ember viszont csak az lehet, aki tisztán él és tisztán bele tud kapcsolódni az isteni Lényegbe, hogy onnan kiolvasson a jövővel kapcsolatos dolgokat. Ahhoz, hogy bárki is el tudjon jutni a tiszta életre, önmagát kell legyőznie, mert az ember önmagában hordja a legyőzendő hajlamokat, mint a bukás következményeit. Az ember tehát önmagában hordja a legnagyobb ellenségét, mert az ember önmagának a legnagyobb ellensége. Önmagát, az alsóbbrendű énjét kell legyőznie ahhoz, hogy az Isten Országába el tudjon jutni. Ez az ellenség viszont állandóan jelen van és folyton támad. Mivel folyamatos támadásnak van kitéve az ember, ezért kéri az Úr a folytonos imát, (Szüntelenül imádkozzatok!) folytonos védelem gyanánt. Habár azt írja Pál, hogy „Szellemi hatalmasságokkal van harcunk.” De ezek a hatalmasságok kizárólag akkor tudnak hatni az alsóbb énre, ha van benne táptalaj De amennyiben mentes egy lélek a bűntől, vagyis a bűnöket erényekké átalakította, szeretettel telt meg, abban az estben a sátán nem tud közel kerülni az ilyen lélekhez. Erre a tisztaságra főként az utolsó időkben van nagy szükségetek, mert mint azt már tudjátok, nagyon mélyről jövő alantas szellemi hordák hozatnak felszínre az utolsó pillanatig, akik hatalmas erőcsoportosulásokat idéznek elő és akiknek a lelkében bűnös vágyak élnek, azokra rá tudnak tapadni és magukkal vinni a kicsapódó lávával együtt a „tüzes gyehennára”. Amennyiben viszont kitakarítottátok már a lelketeket ezektől a kárhozatra vivő hajlamoktól, főként az elragadtatásig sokkal tisztább szellemi környezet vesz benneteket körül, amely védelmet nyújt egy esetleges támadástól, mert a testetöltött ember a föld első szférájában él, ahonnan folyamatosan kaphat ennek a szférának megfelelő negatív hatásokat.

Az elmúlt 2000 alatt adatott minderre alkalom, ha egy szellem negatív eredményekkel zárt egy életet és alacsonyabb szférába került, mint a testetöltés előtt volt, volt lehetősége újból megszületni és kiegyenlíteni a lelkében megrontott erőket és bűnbánattal, vezeklő élettel,- mert egyszerre két élet terhét kellett a vállán hordoznia -, újból felemelkedni egy magasabb állapotba, de a korszakzárással mindez a lehetőség megszűnik. Most még van alkalom tisztítani a lelki ruhátokat és befoltozni a lelketek hézagait, hogy amikorra az Úr eljön az övéiért, addigra kidolgozott lelki ruhával állhassatok meg előtte.
János apostol nagy sokaságot látott közeledni feléje és megkérdezte az őt vezető angyaltól, hogy kik ezek. Erre az angyal így felelt: „Ők azok, akik megmosták és megfehérítették ruhájukat a bárány vérében”, vagyis az áldozatkész szeretetben.

Adja Isten, hogy élő hittel, kellő alázattal, komolysággal , kellő mértékben fel tudjatok készülni a reátok váró megpróbáltatásokra, mert:

„Az idő közel vagyon!”

Mindennek a megértése és a lehető jobb felkészülés érdekében közösségre hívunk benneteket.
Közösségre az Istennel, a szellemi vezetéssel és közösségre egymással, egy igazságban, a Névtelen Szellem igazságaiban. Alkossatok közösségeket, ameddig erre kegyelemadta lehetőségetek van, mert:
„Ha ketten, vagy hárman az én nevemben összejöttök, közöttetek vagyok.” !!!
Többé-kevésbé mindannyian ismerik az Úrnak fent említett kijelentését, de igazából senki sem hatol a mélyére, mert nem érzik a hiányát az Úr Jézusnak.
Én ezen kijelentésére az Úrnak úgy tekintek, hogyha összejöttök az Ő nevében, akkor a feltámadott Krisztus van veletek a kínszenvedésének, halálának, feltámadásának és mennybemenetelének eredményeivel együtt, vagyis amikor megjelenik közöttetek, hozza magával a saját messiás-világának a fluidjait: „Elközelgett hozzátok az Isten Országa”, szeretetét, bűnöket megbocsátó hatalmát: „Az emberfiának hatalma van a bűnöket megbocsátani”; Megbocsáttattak a te bűneid, kelj fel és járj”; Megbocsáttattak a te bűneid, mert nagyon szerettél; Menjetek és mondjátok meg Jánosnak: a vakok látnak, a bénák járnak és a szegényeknek hirdettetik az örömhír”; „Én vagyok az Út, az Igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” És mindezek eredményeként:
„Elküldöm számotokra az igazság lelkét, (szellemtani fluidokat) aki elvezet titeket a teljes igazságra” mint Igét, a „Van nekem eledelem…” gyanánt, hogy táplálhassátok Vele lelketeket. „A magvető az emberfia, a szántóföld a világ, a mag az Isten Országának fiai…” akiket széthintett a Megváltó a lelketek vezetésére.

Amen

Ada, 2022. VIII. 24.

A TITOKZATOS JÖVŐ
Zita médium által 2009. november 15.

Az én Atyámnak, Istenemnek nevében szeretettel köszöntelek benneteket testvéreim.
A jövő titokzatos és ismeretlen az ember előtt. Szeretné a saját és általában az emberiség jövőjét is ismerni, de ez lehetetlen, mert a jövő titokzatos és kiismerhetetlen. A jövő mind az ember, mind a földi világ részére leszögezhetetlen, azaz nem lehet biztosra megmondani, leg-feljebb csak sejteni lehet.
Az ember mindent megpróbálna és elkövetne, hogy tisztába jöjjön legalább a saját jövő-jével. Egyeseknek különösen a népjóléti társadalmakban van jövőképe, a földi világ más terü-letein viszont annyira nehézzé, elviselhetetlenné, szomorúvá és bizonytalanná vált az élet, hogy az ott élőknek már jövőképük sincs. Nem mintha szükséges lenne a jövőt ismerni, de fontos lenne az, hogy reménykedni tudjon egy szebb és boldogabb jövőben, hogy ezzel a re-ménnyel a jelen munkáját, legalább részben, képes legyen helyesen elvégezni. Ha azonban valakitől elveszik a jövőképét, annak elveszik a reménységét is abban, hogy ha most nehéz-ségeken megy is keresztül, de majd a közeljövőben, vagy esetleg a távolabbiban ebből a helyzetből kiszabadulhat, élete jobbra fordulhat. Ugyanis ez a reménység adna erőt neki ah-hoz, hogy a jelen nehézségeit elviselje és a sok fáradtsággal járó munkát elvégezze.
Vannak, akik jóslatokban bíznak, de az ilyen emberek sem képesek a valóságos jövőt látni. Mindenki szeretné, hogy a jövője boldogabb, békésebb, nyugodtabb legyen, hogy be-tegségeitől, nehézségeitől, félelmeitől megszabadulhatna és egy rózsásabb jövő várna rá. Én azonban azt mondom, hogy a jövőt csak úgy lehet biztonságosabbá, és szebbé tenni, ha az ember betölti az isteni parancsolatokat és hajlandó a jelenben a munkáját becsületesen és apró részleteiben is elvégezni.
Sokan, mivel számukra a jövő bizonytalan, a múlthoz fordulnak erőforrásként. Nem egé-szen megfelelő módon keresik gyökereiket, és ha tudomásuk lesz róla, akkor elmúlt földi éle-teiket is ismerni akarják. A földi ember múltja azonban okkal és céllal van lezárva az ember előtt, mégpedig azért, hogy a jelen munkájában és feladatának elvégzésében ne zavarja. Ugyanis, ha a múlt életének eseményeivel és történéseivel az ember tisztába jönne, akkor ezekre a történtekre próbálna építkezni, azaz ami tetszetős lenne a számára, azt visszasírná és dicsekedne vele, ami kényelmetlen, fájdalmas vagy szégyenteljes volt, azt pedig kizárná gon-dolatvilágából, és így ismeretét nem arra használná fel, hogy amit a múltban helytelenül cse-lekedett és elrontott, azt a jelenben kijavítsa és a maga lelki fejlődése érdekében átalakítsa. Ezért tehát nincs sok értelme az elmúlt életek visszapergetésének, illetve annak alaposabb megismerésének.
Legtöbbször mindaz, amit az ember a múltról tudni vél, csak képzelgés; elképzeli, hogy és mint élhetett, és abban többnyire a maga előnyös oldalát akarja látni és kidomborítani. Abban a tudatban tetszeleg önmaga előtt, hogy a történelemből mindenki által ismert nevekhez vagy hősökhöz kösse a maga múltját. Ez azonban nem így van, nem ilyen egyszerű. Ugyanis általában egy elrontott földi élet után nem egy, hanem több olyan földi élet következik, amelyben ennek az elrontott életnek következményeit kell feldolgoznia az embernek. A leg-több ember ugyan szeretné a következményeket kikerülni vagy másokra hárítani, de ez nem lehetséges, mert mint mondottam, a lelki javulás nehéz munkáját mindenkinek magának kell elvégeznie. Több élet alatt kell fáradoznia azon, hogy amit egy életben elrontott, - legyen az életmód, vagy emberi kapcsolatok - azt helyre hozza.
Így a hat munkásélet után a hetedik, a vasárnapi testetöltést a lehetőségek és tehetségek fénye ragyogja be. Mindazok a képességek, amelyeket a lélek addig megszerzett, a vasárnapi testetöltésben mind rajta ragyoghatnak, mindezzel rendelkezhet. De hogy a hetedik testetöltésben ezek a képességek az övéi lehessenek, ehhez hat földi életen keresztül nehezen, szorgalommal és becsületesen el kell végeznie neki mindazt, amit egy-egy életre az isteni gondviselés a számára kijelölt. Sajnos, ez többnyire nem történik meg, mert az ember hanyag és lusta munkás, életének napjait nem arra használja, hogy a mindennapok gondjait, bajait vállaira vegye, a mindennapi munkáját elvégezze, hanem könnyelműségekbe bocsátkozik. Ha lehetőség és alkalom kínálkozik rá, akkor a napot átmulatja, olyan dolgokkal foglalkozik, amelyek a szellemi fejlődés szempontjából teljesen lényegtelenek, sőt arra is képes, hogy ezekben az időkben is megint eleven parazsat gyűjtsön a fejére. Tehát csakis a jelen, azaz a mai nap az emberé! Bár sokan úgy gondolkodnak, hogy még fiatal vagyok, erőmnek teljé-ben, egészséges vagyok, tehát ezért még egy hosszú élet vár rám, de egyáltalán nem biztos, hogy azt meg is kapja, mert senki sem tudhatja, hogy mikor jön el a földi életének utolsó órá-ja. A ma van, a holnap nincs! Ma itt tevékenykedhetik, de a holnapi napon esetleg már semmit sem tehet. Tehát az ember sem a múlttal, sem a jövővel nem számolhat, csakis a mai nappal, a mai nap adta percek lehetőségeivel. Ha kilépsz az ajtón, hogy valahova eljuss, már is bizonytalan, hogy megérkezel-e a célba, oda, ahova elindultál. A jövőt is kiszínezheted magadnak, de a földi életed és annak lehetőségei Isten kezében vannak.
Életet csak Isten adhat, és csakis Ő vehetné el. A parancsolat kimondja, tiltja: "Ne ölj!" A kicsiny, a jelentéktelen, a bűnös ember pedig azt hiszi, hogy az ellenségének legyilkolásával ura lehet a helyzetnek, ura lehet életnek és halálnak, úgy hiszi, tőle függ, hogy az ellenséget, az idegent megöli-e vagy sem. Pedig semmi sem tőle függ! Lehetőséget kap arra, hogy úgy élje az életet, ahogy a törvények előírják, de ha ezzel az Istentől kapott lehetőséggel rosszul él, visszaél, akkor bizony a felelősség az övé, mint mondtam, eleven parazsat gyűjt a saját fejére.
Tehát ezért nagyon fontos, hogy az ember mit kezd életének minden pillanatával. Fontos, hogy minden pillanatban mit gondolsz, mi foglalkoztat, mit érzel, hogy gondolataid-dal, érzéseiddel építesz-e vagy rombolsz? Építesz-e magadnak békés, nyugodt, szép szellemi otthont, vagy pedig tönkreteszel mindent a rosszul használt lehetőségekkel, amelyeket pedig a születéssel, Istentől kegyelemből kaptál. Tehát minden perc, minden pillanat számít, hogy hogyan érzel, milyenek a gondolataid, mivel töltöd a drága, az értékes időt, mert egy homok-szem lepergése is rövidíti a homokórán a lehetőségedet ahhoz, hogy újra próbálkozz. A pró-bákra adott idők sem végtelenek. A próbák okkal és céllal adatnak, és a cél az, hogy azokon keresztül megerősödj, olyanná formálódj, alakulj amilyen régen, valaha, teremtésedkor voltál. Ennek a szünet nélküli jóravaló formálódásnak is ideje van, mert ideje van mindennek. Ideje van a jónak, a rossznak, ideje van a szántásnak, a vetésnek, az aratásnak és a csűrbe ta-karításnak is. Ideje van születésnek és halálnak. Ideje van a földi ember életének és a halálá-nak is. Minden pontosan a számtörvények szerint következik be. A matematika egy pontos tudomány: kétszer kettő, az bármennyire is akarja az ember, sohasem lesz három vagy öt. Az emberre jellemző, hogy mindig azt szeretné, hogy ami neki tetszetős, jóleső, kedvező, az megsokasodjon az életében, a neki nem tetsző, ami pedig vésővel formálhatná az isteni arcu-latot benne, azt szabná szűkebbre, pedig az isteni gondviselés tudja, hogy az embernek mire van szüksége.
Ember gazdálkodj bölcsen a jelennel! Használd fel arra, amire kaptad: a megtéré-sedre, a tisztulásodra, úgy, ahogy azt az isteni rendelkezés a születésed pillanatától előírta a számodra. Azonban, ha megnézzük ezt a nagy káoszt, ami ma az emberi lelkekben, a társadalmakban, a társadalmi osztályokban, népek, nemzetek között van, akkor megállapítha-tó, hogy valahogy nagyon rosszul mentek itt a dolgok. Látható, hogy az ember életének per-ceit, óráit, napjait, éveit, évtizedeit korszakokról korszakokra nem arra használta fel, amire kapta, hanem a szellemi ember igényeivel szemben a testi ember igényeit elégítette ki, min-denkor azt tartotta szem előtt, ami az emberi énjének kellemes, a testi embernek kedvező, és így az idők végére minden tönkremegy.
A jelen az a folyó, amelybe beleléptél, abban most fürödhetsz meg, most tisztálkodhatsz meg, nem holnap és nem holnapután. Minden egyes pillanat, perc, nap, Istennek szeretet-ből, könyörületből folyó ajándéka a bűnös részére. Élj vele, élj vele embertestvérem! Mert mit látunk? Hanyagságot, nemtörődömséget, elvégezetlen munkát, az anyag, a kényelem, a fényűzés szeretetét. Iskoláitokban, otthonaitokban, törvényszékeiteken megfeledkeztek az emberek Istenről. Az ember nem akar hallani sem Istenről, sem Szent Fiáról, az Úr Jézus Krisztusról. Nem akar ismereteket gyűjteni az igazság terén, az isteni igét legfeljebb csak a felszínen tanulmányozza, a szent iratokat nem olvassa vagy csak nagyon szelektáltan. Nem gondolkodik el, nem meditál felette, nem kívánja azt önmagára alkalmazni, beépíteni a saját lelkébe, hanem annak betartását másoktól, felebarátjától, de főként ellenségétől várja el.
Nos, ez így nem működik. Az ismeret, a tudás azért adatik, hogy az ember elsősorban a maga szellemi fejlődésére használja azt. A jelen ezáltal kiszélesedhet és így a jelenből újra és újra átléphet egy boldogabb jövőbe. Mondhatjátok erre: igen, a megtéretlen, a gonosz ember-lélek is átléphet a jövőbe, sőt talán azt a kérdést is felteszitek, hogy miért az övé a jelen köny-nyebbsége? Azért, hogy a jobbat, a becsületesebbet, az igazabbakat gyötörje, kínozza, hogy azoknak nehézségeket okozzon, hogy nekik tűrniük kelljen, és ezeket a bántásokat, nehéz, fájdalmas munkával kelljen feldolgozniuk? Nos, most még Istennek napja jókra és gonoszakra egyaránt süt. Süt azért, mert a mi Urunk, a Jézus Krisztus a kegyelmi korszakot a maga áldozatával jókért és gonoszakért egyaránt megnyitotta. Mi több, azt mondotta: a betegeknek van szükségük orvosra. Tehát a beteg lelkekért jött, és ki ne lenne, melyik ember ne lenne kisebb-nagyobb mértékben lélekben beteg itt, ezen a Földön?
A bűn a lélek betegsége, de a test betegsége is a bűn következménye. Tehát igen, a be-tegekért jött a mi Urunk, Jézus Krisztus. Bár a legtöbb ember azt hiszi magáról, hogy ő egészséges, hogy nincs szüksége az orvosok orvosára, a mi Urunkra, Jézus Krisztusra, nincs szüksége az igéiben rejlő gyógyító balzsamra. Képes maga megállni a helyét az életben, ő tudja, hogy hogyan akarja a jövőjét építeni, mert vannak róla elképzelései és tervei. Nos, vol-tak az emberiségnek elképzelései évezredeken át, voltak magas kultúrák, és nézzétek meg, hova jutottak? Megvannak az utolsó idők emberének is az elképzelései, és ha most még nem is, de rövidesen megláthatja majd, hogy mit hoz a jövő, milyenné válik az a számára. Mond-jam meg egyszerűen? Olyanná, amilyen maga az ember. Amilyenek az ember érzései, gondo-latai, lelki tulajdonságai, vágyvilága, olyanná alakul a jövője is. És ha így van, márpedig így van, akkor nem sok jóra számíthat akár a közeljövőben, akár a távolabbi jövőben.
Most már igazából, még a világ vezetőinek sem az lenne a legfontosabb, hogy a közeli vagy a távolabbi jövőt hogyan alakítják, hanem, hogy személyesen önmagukat, lélek szerint hogyan alakítják át. Tudniillik, ha ő maga meg nem tér, meg nem változik, akkor vak vezet világtalant, és mindketten gödörbe esnek. Tehát ezért a munkát önmagán kell elkezdenie. Ne mondja fellengzősen, hogy kezdje a másik. Ne mondja, hogy majd ha a másik megelőlegezi a bizalmat, a jó szándékot, majd ha szeretetteljes lesz hozzám, majd ha törődik velem, majd anélkül, hogy én bármit tennék, ellenségből barát lesz. Akkor bizony várhat az örök ítéletig, amely a földi ember részére már nincs is olyan messze. Az ember azt mondja, azért gondol-kodik így, mert önmagából indul ki. Nem ez kell! Ez nem elég! Látni kell, hogy ki ő, látni kell azt, hogy azokkal a rossz tulajdonságokkal, amit önmagán tapasztal, nem juthat előbbre. Tehát az isteni jóra való változásra van minden egyes embernek külön-külön szüksége. Ezzel építheti az ember a maga jövőjét boldogabbá, békésebbé, szebbé. Nem merem azt mondani, hogy itt a Földön, mégpedig azért nem, mert itt a jóratörekvő, a jó szándékú, a munkát becsületesen elvégző emberek elől elveszik az ellentét által átitatott emberlelkek a lehetőségeket. Az olyan emberek, akik sasszemmel figyelik a föld adta lehetőségeket, mint a vércse, mint a karvaly azonnal, abban a pillanatban, minden tétovázás nélkül lecsapnak rá. Ezért tehát azokra az emberlelkekre, akik becsületesek, igazak, őszinték, jó szándékúak, sze-retetteljesek, tehát akik gazdagabbak ezekben a szép tulajdonságokban, erényekben, itt a Föl-dön többnyire nem vár egy szebb közeljövő.
A Földön mindig voltak, most az utolsó időkben pedig különösképpen sokan vannak ezek a karvaly- és vércsetermészetű emberek, akik a földi élet nyújtotta lehetőségeket lefog-lalják maguknak, és ezzel építgetik a maguk jövőjét. De amit elvesznek valahonnan, az hi-ányként mutatkozik ott. Nekik azonban eszükbe sincs még csak kis százalékát sem visszaadni annak, amit egyszer elvettek, sem a társadalomnak, sem a nélkülöző embertestvéreiknek. Mindent megtartanak maguknak és azoknak, akik akármilyen okból hozzájuk közel állnak. A jelent kihasználják és mások részére tönkreteszik, hatalmaskodnak mások felett. Itt sok min-den felett rendelkeznek is, de majd semmiképpen nem a halál utáni állapotukban, mert ott az igazság törvénye érvényesül, a pokoli világokban is. Ott az igazság törvényét sem megke-rülni, sem kijátszani nem lehet.
Itt a földön az ember kiépíti azokat a csatornákat és megnyithatja a kiskapukat, amivel az igazságot megkerüli, vagy letakarja, és hangos, hazug beszéddel elnyomja, elnémítja. Az igazság halk, csendes. Ezért az ember úgy gondolja, minél hangosabban, minél nagyobb teret tud betölteni a hazugságával, annál inkább elhallgattatja az igazságot. Lehet, hogy ideig-óráig elhallgattathatja, de meg nem semmisítheti, mert az igazság mindenben: fűben, fában, az em-ber testében benne van! Az egész teremtett világmindenség arra épül fel, mert az a valóság, a hazugság pedig színesre festett utánzat, látszat csupán. Ezek az emberek csak a látszanak élnek, de valójában holtak ők. Ezek csak látszanak nagy urak lenni, de valójában a bűnnek szolgái. Ezen emberek elöl, akik a bűnnel egy gyékényen árulnak, vagy maguk a bűn megtes-tesítői, ezek előtt a magasabb szellemi világokat az Igazság-törvénye zárja el.
Boldog jövőt szeretnél magadnak embertestvérem, ahol nincs félelem, betegség, fáj-dalom, csalódás, ahol nincs halál? Térj hát meg, térjél meg a te Atyádhoz, Istenedhez! "Vagyok aki vagyok." - szólt az Úr Mózeshez az égő csipkebokorból. "Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen állasz, szent föld." Így, ha nem tartod szentnek a Földet, amit születéseddel kaptál, ha nem tartod szentnek a Földanyát, amely hordoz, amely szellemi növekedést biztosít a számodra, ha nem arra használod, amire kaptad, lehet, hogy ridegen hangzik, de ezt mondom: a te bajod legyen! Mert a szerető Isten minden lehetőséget megadott és megad még ma is a szellemi fejlődéshez mindazoknak, akik lélekben és szellemben imádják Őt, akik elfogadják és megtartják az Ő törvényét. Akik az Ő törvénye szerint igyekeznek élni, és nem akarnak hasonulni a nagy, hangos többséggel, nem gondol-kodnak úgy, hogy ott az igazság, ahol sokan vannak, és ahol nagy a zaj. Az az élet kellős kö-zepe, az az édes élet, ott kell az embernek sürögni, forogni, jól érezni magát, ott kapja meg a dicsőséget, az elismerést, ott kapja meg mindazokat az anyagi javakat, ami őt a jövőbe, vagy még inkább már itt a jelenben, a mai napon is boldoggá tehetik. Hát ne kérjetek embertestvé-reim az ilyen fajta boldogságból, mert nagyon gyorsan boldogtalansággá, szenvedéssé, gyöt-relemmé, nincstelenséggé, rabsággá változik. Az írás szerint ne kérjetek magatokat se nagy gazdagságot, se nagy szegénységet, mert mindkettő nagy próba elé állítja az embert. Eléged-jetek meg annyival, amennyire a tisztességes megélhetésetekhez szükségetek van.
A kíváncsiság némely esetben előnyös, mert elvezethet a kutatáshoz, ami aztán szellemi értékeket: tisztánlátást, a természeti törvények ismeretét, felfedezéseket eredményezhet az ember részére, de más esetben a kíváncsiság káros is lehet. Azonban most nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogyha kíváncsi vagy ember a jövődre, akkor olvasd és újra olvasd a Szentírást, elsősorban az Újtestamentumot, az Úr Jézus Krisztus igéjét, mert ez a magasabb rendű, ez a teljessé tétele a réginek. Az Ótestamentum tartalma különben két szálon fut. Az egyik egy nép vérzivataros, bűnökkel teli korszaka, történelme, a másik pedig, hogy ezzel a népcsoporttal mit akart adni Isten nemcsak nekik, hanem az egész emberiségnek. Abban az időben ők voltak alkalmasak arra, hogy meghallják mindazt, amit Isten nekik, és azután álta-luk az emberiségnek szánt. Tehát nem különbek voltak a körülöttük élő népeknél, hanem az egy igaz Istenben hittek, és így alkalmasak voltak Isten üzenetének befogadására. Aki vala-mire alkalmas eszköz, az viszont nem azért kap valamit, hogy azt megtartsa magának, hanem azért eszköz, hogy azt továbbadja mindazoknak, akik szintén szeretnének abban részesülni.
Tehát ebből láthatjátok, hogy bár két ágon fut az Ótestamentum, de a lényeg az, hogy mit kell a szellemi embernek abból meglátnia, megtanulnia, kiemelnie és magáévá tenni, hogy aztán a többletet, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus igazsága képvisel, azt is a magáévá tudja tenni. És mivel Urunk igazságát a hozzá nem értő, testiesen gondolkodó emberek tönkre nem tehették, de megrongálták, megcsorbították, ezért a harmadik isteni kijelentésben minden a helyére kerül, kerülhet azon emberlelkek érzés- és gondolatvilágában, akik nem sajnálják az időt az alaposabb, a mélyebb kutatásra.
Folytatom a gondolatot, ha kíváncsi vagy ember a jövődre. A Szentírásban megtalálha-tod, egészen részletesen Dániel könyvében és János Jelenéseiben. Ezekben benne van az em-beriség és az egyház múltja, jövője, egészen Krisztus második eljöveteléig, vagyis e Földnek átalakulásáig. Benne van, hogy mi mindenen kell még az emberiségnek keresztülmennie, egyszerűen azért, mert megtéretlen maradt.
A következményeket nem lehet átalakítani azzal, hogy az ember kigondolja, hogyha ide ennyi pénzt juttat, ott békeszerződést köt, amott háborút visel, akkor majd jobbá lesz a világ. Ki hallott ilyet, hogy a háborútól, az öldökléstől, a pusztítástól, a rombolástól jobb lesz a vi-lág? Ilyet egyikünk sem hallott, akik munkát vállaltunk a Szentlélek közösségében. A jónak jó, a rossz, gonosz dolgoknak pedig rossz lesz a következménye. Ha az ember tönkreteszi embertársai életét, megcsonkítja akár fizikai, akár lelki értelemben, ha lerombolja népek vá-rosait, ha elveszi embertársai hitét, reménységét, életét, akkor ugyan mitől lenne szebb a földi élet és az elkövetkezendő jövő? Ezért arra már ne építkezzen az ember, hogy itt majd 2010-ben, vagy 2012-ben, vagy 2015-ben szebb jövő vár rá. Nem testvéreim! Mivel a következmé-nyek nem maradhatnak el, az elvetett mag, a konkoly rossz következményei is beérnek. Mindazok, amik Dániel könyvében, vagy János Jelenéseiben találhatók, vagy amit az Úr mondott az utolsó idők jeleiről és borzalmairól, azok bekövetkeznek.
Egy bizonyos naptár a 2012-es esztendővel ér véget azért, mert ezután kétségkívül olyan szenvedések indulnak el, hogy akik ezzel foglalkoztak, nem kívánták azoknak a szörnyű időknek a megjelölését, mert az már a gyötrelmek kezdete lesz a földön. Egyébként a szellemi közlések világosan beszélnek arról, hogy mi van még hátra a tudományos felfedezések terén, hogy az egyházaknál mi fog még történni, hogyan fog odvas fa módjára kidűlni, maguk alá temetve azokat is, akiknek hite nem igaz hit volt. Tehát ebből is látható az ember számára, hogy az idő rövid. A 24. óra utolsó órájában vagytok, ezért szükséges, hogy ha eddig nem, akkor most mindent megtegyetek megmenekvéstek érdekében. Legalább is azok, akik figyel-nek, akik éberek, akik nem az anyagiakkal, a politikával, a könnyelműségekkel, hanem a ma-guk mentésével vannak elfoglalva, sőt segíteni kívánják mások mentését is. Szükséges tudni-uk, hogy amit eddig elmulasztottak, azt most kell megcselekedniük, és ha még nem készült el az ő mennyei ruhájuk, akkor annak elkészítésén fáradozzanak, hogy majd bebocsátást nyer-hessenek a lakodalmas házba. Tudjátok az írásokból, hogy azok helyett, akik elfoglaltságukra hivatkozva - házat vettem, nem mehetek; feleséget vettem, nem mehetek stb. - nem jönnek el a lakomára, az Úr kiküldi a mennyei seregeket, akik felszedik és beterelik oda az útszéli csonka-bonkákat azok helyett, akik nem jönnek, mert minden más fontosabb volt a számukra. Hát ne jöjjenek! Akkor maradjanak és rekedjenek kinn! Mondom, lehet, hogy amit mondok, keménynek tűnik, de én eközben a munka közben, amit végzek nagyon jól látom az emberek rossz indulatát, azokkal szemben, akik állják a nap hevét. Ha fontosabb volt a ház, a feleség és mindaz, amit az anyagi világ kínál, ám legyen!
Én a mai napon közületek és mindazok közül, akik a láthatatlan világból engem hallgat-nak, hívom azokat, akiknek van füle a hallásra, és szeme a látásra: hallják, tudják, értsék, hogy mit mond a Lélek a gyülekezeteknek, és miként szólítja meg őket és a többi embert is! Hangzik nemcsak az én szavam, hanem hangzik a magas szellemvilág szózata is az emberi-séghez, az emberiség hét gyülekezetéhez, megremegtetve a Föld atmoszféráját: „ember térj meg, mert az idő közel van!” Ha nem is 2012-re, de az új évezred első századának egy-harmadában mindenképpen végbemegy a nagy átalakulás. Tehát számítani kell rá. A pontos időt az ég angyalai sem tudják, de megközelítőleg tudhatjátok, hogy mikorra mi vár erre a Földre, mi vár erre a világra, mi vár a megtértekre, akik állták a Nap hevét, az utolsó óra munkásaira, akik munkájukat elvégezték, és mi vár mindazokra, akik mások életét meg-nehezítették, őket kirabolták, mindenüktől megfosztották, legyenek azok egyének, vállalatok, pénzügyi intézetek, népek, nemzetek vezetői.
Mindenkire olyan jövő vár, amilyen jövőt a maga ténykedésével önmagának készített. Ezen a nagy megmérettetésen nem egyetlen földi életet, vagy ezt az utolsó földi életet veszik alapul, hanem a testetöltéseknek teljes sorozatát, amin az emberi lelkek külön-külön végig-mentek. Ezt mind számításba veszik, és ennek alapján osztályoz a Minősítési-törvény, ami egy igen fontos, és jelentős munkája az Igazság-törvényének. A Kegyelem- törvényébe a szeretet folyik bele, a szeretet Istene és a szeretet Messiása szól az emberhez és tesz meg mindent a megmenekülése érdekében. Amikor azonban az Igazság-törvénye veszi át a hatalmat az ember felett és minősíti az ember munkáját, akkor nincs kegyelem. Akkor az van, amit az Igazság-törvénye az emberről bizonyítványként kiállít. Ennek alapján az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.
Arra kérnélek benneteket, hogy tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy titeket a mennyei angyalok felvehessenek! Mindazt, amit tudtok, valamint az ismeretet, de leginkább jó példát mutassatok környezeteteknek, gyermekeiteknek, mindenkinek, hogy aztán ők is ha-sonlóan cselekedjenek és az idő rövidsége ellenére is még megszerezhessék azokat a legfon-tosabb értékeket, amik őket a megmentettek közé emelhetik.
Az én Atyám, és az én Istenem legyen és maradjon veletek életetek napjaiban, halálotok pillanatában, és ideát is! Isten veletek!

Hétvégéi filmajánló

Pillangó
https://videa.hu/videok/film-animacio/p ... 0EdSwOwDTg

Krisna meghallgatja a könyörgésedet

Paulo Coelho "Történetek szülőknek, gyermekeknek, unokáknak" című kötetéből.

Egy bengáliai szegény falu özvegyasszonyának még arra sem volt pénze, hogy kifizesse fia buszköltségét, így hát a fiú nem tehetett mást, gyalogszerrel, egyedül indult útnak minden nap, ami keresztülvezetett egy rengetegen. A fiú megnyugtatására az asszony így szólt hozzá:
- Édes fiam ne félj a dzsungeltől. Kérd meg Istenedet, Krisnát, kísérjen el tégedet. Ő meghallgatja a könyörgésedet.
A legény úgy is tett, mint édesanyja kívánta, és Krisna annak rendje módja szerint nap napra meg is jelent, hogy elkísérje őt az iskolába. Amikor elérkezett a fiú tanárjának születésnapja, a gyermek egy kevés pénzt kért az anyjától, hogy ajándékot vegyen.
- Nincsen nekünk ilyesmire pénzünk fiam. Kérdd, meg Krisna testvéredet adjon neked Ő.
Másnap a fiú elmondta a baját Krisnának, aki adott is neki egy korsó tejet. A legényke büszkén adta át a kancsót, ám társai ajándékai olyan gazdagok voltak, hogy a tanár szinte ügyet sem vetett a fiúéra.
- Vigyed ezt a korsó tejet a konyhába- utasította segédjét.
Így is történt. Ám akárhányszor kísérelte meg kiönteni a korsó tartalmát, az magától tüstént színültig telt újra meg újra. Azonnal elmondta a csodát mesterének, aki elámult a dolgon, és ezt kérdezte a fiútól:
- Honnan szerezted azt a korsót, és hogy lehet az, hogy soha nem ürül ki?
- Az erdő istenétől Krisnától kaptam.
E szókra mindannyiukból kirobbant a nevetés.
- Nincsenek semmiféle istenek a vadonban, puszta babonaság az egész. - Mondta a tanár. - Ha olyannyira létezik, mint ahogy állítod, akkor menjünk, és nézzük meg mi magunk.
Az egész társaság felkerekedett. A legény szólította Krisnát, de az isten nem jelent meg neki. Végül tett egy utolsó kétségbeesett kísérletet.
- Krisna testvér, a tanárom látni szeretne Téged. Kérlek, mutasd meg magad. Abban a pillanatban egy hang hallatszott a rengetegből, ami végigvisszhangzott a környéken, még a városban is hallotta mindenki.
-Hogyan is láthatna az engem gyermek, aki még a létezésemben sem hisz!


UI:

Végveszélyben vannak a termőtalajaink! (Dr. Pénzes Éva, Cseh Krisztián, Jakab István)
https://www.youtube.com/watch?v=lK3jpM8FQMk

Egy kisfiú tanítása a szeretetről

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: " Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem. Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz: "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?"Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed hogy megvedd ezt a babát, kedveském" Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ő elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát? "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki." Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt. "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy. "
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta. "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz." Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról,amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút: "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán rám nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. "De ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja? Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
Szemlézte: Bíró László

Eljött az éjszaka

A férfi kivett egy kis gyertyát a dobozból, meggyújtotta és elindult felfelé
a lépcsőn.
- Hová megyünk? - kérdezte a kis gyertya.
- Felmászunk a torony legfelső pontjára, hogy fényünkkel irányt mutassunk a
hajóknak a kikötőbe –mondta halkan a férfi.
- De hát egyetlen hajó sem fogja látni az én fényemet – válaszolta erre a kis
gyertya.
- Még ha gyenge is a fényed, te csak égj továbbra is, - mondta a férfi-
világíts csak amilyen erősen tudsz. A többit bízd rám.
Így beszélgettek amíg fel nem értek a torony tetején lévő nagy lámpához. A
férfi a kis gyertyával meggyújtotta a nagy lámpát. Ekkor a lámpa körül lévő
tükrök segítségével a kis gyertya fénye eljutott messzire a nyilt tengerre,
hogy utat mutasson a hajósoknak.
Ha egy kis gyertya fénye, a gyufa apró szikrája képes óriási tüzet gyújtani
és bevilágítani az utat az embereknek, akkor a te lelked szikrái, szíved
melegsége és jóságod példája is képes gyökeresen megváltoztatni a körülötted
élő emberek életét, sorsát, életszemléletét, még ha ők ezt nem is értik
teljesen.
Ezért tehát légy fény azoknak az embereknek akik körülvesznek, ugyanúgy
ahogy a világítótorony a sötétben is és viharos éjszakákon is egyformán
világit mindenkinek.

Vesna Krmpotics: Fény a sötétben / Ford: Toholyevity Mária /

UI:

Igaz nem a meséhez tartozik:
Végveszélyben vannak a termőtalajaink! (Dr. Pénzes Éva, Cseh Krisztián, Jakab István)
https://www.youtube.com/watch?v=lK3jpM8FQMk

Evangéliumi spiritizmus új hangos könyvek.

SZELLEMI KÖZLEKEDÉS - A SZENTLÉLEK AZ UTOLSÓ IDŐKBEN
https://www.youtube.com/watch?v=VgUOApeIPs8

https://www.youtube.com/watch?v=36s_eP5FV-A

https://www.youtube.com/watch?v=M4Y6BHfqYEI

https://www.youtube.com/watch?v=Oy7whwcmq6c

Szentlélek
https://www.youtube.com/watch?v=HH4roZ1fPXc

A földönkívüliek leleplezése


Valóságos az UFO-jelenség? Van más élet a világegyetemben? Valóságos az idegenek általi elrablási élmény? Valóban elvisznek embereket valahova egy elrablás során?
A második világháború után megszaporodtak a „földönkívüliek” látogatásáról szóló hírek, tapasztalatok, egyéni elrablásos élmények az USA-ban (és máshol a világon). Ezzel párhuzamosan - kezdetben egyénileg, később szervezetten - elkezdték kutatni a jelenségeket, elsősorban az égen látható furcsa repülőtárgyakra és fényekre fókuszálva.

Miután ezek a kutatások fénykép és videófelvételeken túl érdemi eredményt nem hoztak, továbbra is titok lengte körül a jelenséget, ami persze még inkább felkeltette a hétköznapi emberek érdeklődését. Erre az érdeklődésre rájátszott a média és a filmipar, egymás után születtek a földönkívüliekkel foglalkozó „alkotások” (E.T, Harmadik típusú találkozások), virágkorát élte a scifi irodalom.

1997-ben egy esemény egész Amerikát megrázta: a Heaven’s Gate (Mennyország Kapuja) UFO hívő szekta 39 tagjának csoportos öngyilkossága, akiket úgymond egy a Hale-Bopp-üstököst követő űrhajó várta, hogy elszállítsa őket a Mennyei királyságba. Búcsú üzenetükben leírták: „Végéhez közeledik 22 éve tartó tanulásunk eme Földön – most „diplomázunk” az Emberi Evolúciós Szintből. Boldogan készültünk fel arra, hogy hátra hagyjuk „e világot” és csatlakozzunk Ti legénységéhez.”

Ez az esemény a kutatók egy részét arra késztette, hogy nem az égen kell keresni a földönkívüliekkel való kapcsolat megoldását - repülő tárgyakat kergetve, hanem meg kell vizsgálni az egyéni tapasztaláson átment embereket. Annál is inkább, mivel a felmérések szerint
• A lakosság körülbelül 48%-a gondolja úgy, hogy a világűrből származó idegenek UFO-kal látogathatják a Földet, 12%-uk pedig azt állítja, hogy látott már UFO-t. És ami még lényegesebb
• A lakosság 2%-nak - 4 millió embernek - lehetett „elrablásos” élménye.
Több ezer eset vizsgálata alapján megállapítást nyert, hogy az egyéni megtapasztalások nagy részére az volt jellemző, hogy az érintettek szinte megbénultak, és képtelenek voltak megszakítani a félelmetes élményt. Életük feje tetejére állt és nem tudnak szabadulni a nyomasztó élménytől
Azonban voltak esetek, amelyek meglepték a kutatókat: Ezekben az „elrablásokban” az emberek félelmükben Jézus segítségét kérték, és megtörtént a csoda: az „idegenek” visszavonultak. Ekkor jöttek rá a kutatók, hogy nem földönkívüliekről van szó, hanem spirituális entitásokról (=gonosz szellemek), és így lassan sikerült felgöngyölíteni a lényeget. Magyarázatot nyertek a hamis lelki jellegű üzenetek, amik nem egyebek, mint a gonosz által tervszerűen végzett hamis „evangelizáció”.

A leszűrt tapasztalatok tehát megdöbbentőek voltak: Megtévesztő spirituális entitások (=gonosz szellemek) „idegeneknek” adják ki magukat, kínzó élményeket hoznak az egyének életébe, és hamis evangéliumi üzenetet kínálnak, szemben Jézus Krisztus igaz üzenetével. Szó nem volt egy fejlett civilizáció tudásának, technológiájának, módszereinek átadásáról az emberi élet boldogabbá tétele érdekében, mint ahogy a Hollywood filmipar „alkotásai” alapján bárki gondolta volna.

Égetően aktuális tehát Jézus figyelmeztetése most a végidőkben:

Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. (Mt.24.23-24).

Az Alien Resistance weboldala: http://www.alienresistance.org/

A témáról szóló videó kutatók és érintettek megszólalásával:
https://www.youtube.com/watch?v=GGkSu3CEqt0&t=310s


írta: Reiner Ágoston

Zsu Szabó Gyógyítás energiái

A hét csakra működési zavarainak okán kialakuló betegségek a következők:

1.Gyökércsakra :
Elváltozások, melyek diszharmónikus működésekor lépnek fel: aranyér, vastag- és végbél betegségek, sipoly, isiász (ülőideg-gyulladás), súlyproblémák, vese-, hólyag-, epekő, magas- és alacsony vérnyomás, fogínygyulladás, hasmenés, székrekedés, izomgörcs, hideg végtagok, hólyag- és gerincproblémák, reuma, ízületi betegségek, vizelési problémák jelentkezhetnek. Fóbiák, félelmek, depresszió, alvászavarok, agresszivitás, kapzsiság, mohóság, bizonytalanság, egzisztenciális problémák, túlzott ragaszkodás és anyagiasság, és birtoklási vágy léphet fel.

2.Szexcsakra:
Elváltozások, melyek diszharmonikus működésekor lépnek fel: orgazmus problémák, impotencia, terméketlenség, kreativitás hiánya, étkezési problémák, bélgörcsök, menstruációs zavarok, petefészek, méh és here problémák, elhízás, derék panaszok jelentkezhetnek, melyek a lelki síkon szexuális viselkedési zavarokban, felfokozott nemi vágyban, partnerkapcsolati problémákban, másik nemtől való félelemben nyilvánulhatnak meg.

3.Napfonat vagy köldökcsakra :
Elváltozások, melyek diszharmonikus működése esetén lépnek fel: lelki szinten hisztéria, szadizmus, mazochizmus, dühkitörés, szégyenlősség, kisebbrendűségi érzés, félelmek, szorongások léphetnek fel. Fizikai síkon gyomorfekély, epepanaszok, cukorbetegség, májbetegségek, szemproblémák jelentkezhetnek, hasi fájdalmak, bél tumor, hasnyálmirigy-gyulladás, emésztési zavarok, anorexia, hepatitisz, májzsugorodás, ízületi gyulladások, vastagbél betegségei

4. Szív csakra :
Elváltozások, melyek diszharmonikus működése esetén lépnek fel: szeretetéhség, szeretet-függőség, gyűlölködés, harag, agresszivitás és embertársaink iránti érdektelenség léphet fel. Fizikai síkon szív, érrendszer és keringési zavarokban, az immunrendszer gyengeségében, allergiákban, asztmában, autoimmun betegségben, tüdő és daganatos megbetegedésekben, hát és vállproblémákban nyilvánul meg.

5. Torokcsakra:
Elváltozások, melyek diszharmonikus működés esetén lépnek fel: önkifejezési problémák, különböző beszédzavarok, hallás- vagy olvasásproblémák, fecsegés, hazudozás, meggondolatlanság, félénkség. Fizikai síkon fülproblémák, asztma, köhögés, megfázás, szájsebek, mandulagyulladás, nyelvproblémák, torokfájás, bronchitis, mandulagyulladás, nyakfájdalmak, sclerosis multiplex, valamint száj- és tüdőproblémák jellemzik helytelen működését

6. Homlokcsakra vagy harmadikszemcsakra:
Elváltozások melyek diszharmonikus működés esetén lépnek fel: tanulási nehézségek, rémálmok, túlzott racionalizmus, materializmus, fanatizmus, másokkal való manipuláció, pszichés zavarok, feledékenység, butaság. Fizikai síkon fejfájás, migrén, rövid- és távollátás, zöld hályog, idegösszeomlás, agyi történések,

7. Koronacsakra :
Elváltozások melyek diszharmonikus működés esetén lépnek fel: bánat, szenvedés, bizonytalanság, halálfélelem, szenvedélybetegség, céltalanság, gőg, gyászhoz, depresszió, szuicid hajlam. Fizikai síkon Parkinson-kór, epilepszia, skizofrénia, Alzheimer-kór formájában jelenhet meg.

UI:

Domján András - Betegségek lelki okai
https://www.youtube.com/watch?v=OiREr5xqVGg

„Elragadtatik mint Énok és nem lát halált”


Ima

Drága mindenható Istenem! Előtted a porba hullva, csakis „megsemmisülve” lehet „megállni”, mint bűneit belátó és megvalló lény, aki még arra sem vagyok méltó, hogy tekintetemet Feléd emeljem, Rád szegezzem, hisz oly hatalmas fényalak vagy, hogy nem bírná el egyetlen egy tekintet sem azt, hogy egy pillanatra is Feléd emelje tekintetét, mert szellemileg azonnal megvakulna. Tehát oly hatalmas vagy, én viszont hozzád képest egy porszemnél is kisebb lény vagyok, ó mindenható, szerető Isten.

Ki méltó a teremtettségben tekintetét feléd emelni az Úr Jézuson kívül, aki mégis azt mondta Rólad: „Az Atya nagyobb nálam.” „Miért nevezel engem jónak, amikor csak egyedül az Atya a jó?” Ki mer perbe szállni Veled ó mindeneket teremtő hatalmas Felség, mert hogy bukott lények vagyunk és emiatt nincs semmi érdemünk, hanem minden, de minden a Te Kegyelmedből van, ami körülvesz bennünket. Mi csak káoszt teremtettünk magunk köré a bukásunkkal, amelyből még mindig nem látnánk ki, ha Te nem alkottál volna törvény rendszereket a káosz rendezésére és ha nem küldted volna a bukás után a bűnbánat és bűnbocsánat ajándékával közénk az Úr Jézust . Tehát kegyelemből, a Te kegyelmedből élünk, élhetünk a földön is és a szellemvilágban is jó Atyám, ezért semmi sem a miénk, hanem a Tiéd, még az életünk is, mert a Te bűnbocsátó kegyelmed nélkül nem lenne Élet, nem lenne fejlődés, nem várnál vissza bennünket az örök boldogságba, hanem örökre a szellemi halálban, merevségben sínylődnénk. De Te megbocsátottad vétkeinket, a káosz rendezésére törvényeket alkottál és törvényes szellemeket küldtél a káosz rendezésére, akik látva a mi szenvedéseinket a segítségünkre siettek, hogy aki csak üdvözülni akar, visszavezessék az elvesztett boldogságba.

Drága megváltó Jézusom, egyetlen egy bukott szellem sem képes oly mértékű hálát mondani Neked, amilyen hatalmas volt a munkád és amekkora az eredménye. Csak Te tudtál annyit szenvedni, szenvedéseid által annyi erőt megtisztítani, és akkora áldozatot hozni, hogy a végítélet előtt az egész föld a rajta lévő szellemekkel együtt felemelkedhetett a szenvedtetve nevelő törvényből a megbocsátásnak, azaz a szeretet törvényébe, hogy üdvözülési lehetőséget kapjon minden egyes, az üdvösségre meghívott emberszellem. Ezáltal a föld megszabadult attól a végítélettől, amely alkalmával senki sem menekült volna meg. De Te meghosszabbítottad több mint kétezer évet az ítéletre való felkészülés idejét. Mindezt alig tudja felfogni egy bukott szellem és alig tud mindezért hálát sugározni feléd. Bocsásd meg kérlek minden háládatlanságunkat.
Add kérlek ó Jézusom, hogy mind nagyobb mértékben ki tudjuk használni eme ajándék időt, amely hamarosan véget ér, a mi megtisztulásunkra, mert felelősséggel jár minden egyes kegyelem nyújtotta alkalom elmulasztása, ami az elragadtatás után nyeri el méltó büntetését.

Köszönöm neked Mária, hogy vállaltad Jézus testbeöltözését és az ezzel járó társmegváltói, szenvedésteljes küldetést. A minap ünnepeltük a Te halálodnak, feltámadásodnak és mennybemenetelednek ünnepét, mely eseménynek a „hangulata” elevenen él minden egyes ünneplő szellemében, hisz akkorát alkottál, amelyet a maga valójában még mindig nem tud felfogni a szellemi világ.

Amen
*

Kedves gyermekem, a szívemben élő mély krisztusi szeretettel köszöntelek kedves mindnyájatokat a szellemi, vagyis az örök hazából.

Az Élet Isten ajándéka, bármennyire is „tizedeli” azt meg a sátán és bármennyire tűzdeli is tele szenvedéssel a bűn, akkor is életet Istenen kívül senki sem hozhat létre. Ezért úgy is kell rá tekinteni, mint Istentől kapott ajándékra, hisz Istentől kapni bármit is, az örök értékű és érvényű minden szellem számára. Igaz, a bukott szellemek is teremtenek, de produktumaikat hűen tükrözi a bukott világok sokasága, tehát tökéleteset csak Isten teremthet, mert ugyanis mindenki teremt a gondolat- és érzés világával és cselekedeteivel, amelyeknek Isten formát és létjogod ad azon a világon, ahova fejlettségénél fogva tartozik. Tehát ilyen szempontból is az élet Isten ajándéka, hisz nem semmisít meg semmilyen tökéletlen alkotást, hanem fejlődési lehetőséget biztosít, hogy Őbenne minden elérhesse az abszolút tökéletességet.

Isten az örök életre előhívott éneteknek ad kiemelkedési lehetőséget a földi léttel. De nem csak magát a földi életet ajándékozta Isten a bukott szellemgyermekeinek, hanem elsősorban a szellemvilágbeli életet, hisz minden ami a földön van, az csak utánzata, tükörképe, egy szellemi létnek, az igazság világának, ahol már nem a kegyelmi állapot a domináló, mert az csak a földön van, hanem a kegyelmi létben megszerzett eredmények begyűjtésének az állapota. Ezért földön megtalálható többféle szintű szellemvilágbeli állapot eredményeként többszintű létforma úgy a növényeknél, az állatoknál és az embernél is.

A fizikai síkon történő időnkénti megjelenése a szellemnek, szintén Isten ajándéka, amelyet ha nem is hisz az ember, attól még ajándék az ajándék és óriási ajándék, mert ha csak egyetlen egy lehetőség lenne a testetöltésre, senki sem haladhatna előre, hanem megmaradna azon a szinten, amelyre lebukott. Hiába összegezné a földön szerzett tapasztalatokat, nem lenne lehetősége azokat kamatoztatni. Egyébként is egy - egy élet alatt csak egy fő tulajdonság van ütközéseknek kitéve, mert több terhet és a vele járó több ördögi támadást nem bírna el a szellem. Sok esetben még abba az egy fő tulajdonságnak a felszínre hozatalába is bele bukik az ember. Hát mi lenne akkor, ha a lebukás összességének a terhét visszahelyezné Isten a szellemre, mert hogy csak egy testetöltés van és minden ott dől el? A szellem ama hatalmas terhek alatt meg sem tudna születni, nem hogy fejlődőképes legyen. Még így elosztva is hány testetöltésnek kell lemúlnia a szellemnél, hogy egyáltalán a megtérés első kis fázisáig el tudjon jutni, még aztán hány testetöltésen kell keresztülmennie a szellemnek, hogy teljesen meg tudjon tisztulni?! Tehát nagyon is szükség van az újbóli testetöltés ajándékára, amellyel Isten az Örök Életre vezeti el a felsőbbrendű énünket! Olyan élet ez testvéreim, amelynek csak egy másodperce is még halált okozna, mert nem bírná el a szellem ebben a bukott állapotában. De azért adta Isten a tisztulás kegyelmét, hogy felfelé haladva a tisztulási, majd a fejlődési folyamatokon, annyira fel tudjanak tisztulni az erőitek és annyira újjá tudjon teremtődni a szellemetek a krisztusi képmásra, hogy a magas szintű szeretet-erők által élhessetek örökkön örökké. Erre a célra küldte el az Úr az Ő akaratát tartalmazó Szentlélek-erőket, a Szentlelket, „Aki” folyamatosan azon munkálkodik, hogy befogadják és ezáltal újjáteremtse a lelket, illetve a szellemet a krisztusi képmásra, (Kérdezem én, hol itt a „karma” szerepe?) mert csakis az juthat be az Isten Országába, aki már „átformálódott”, vagyis teljes egészben elszakadt a földtől és levetett, az önmegtagadás által levetett mindent ami földhöz kötötte. Az első elragadtatásban is azoknak lesz részük, akik átmentek már a halálból az életre. Nincsen semmi lerendezni valójuk a földi törvényszerűségekkel, mivel a fentebb említett tisztulási és újjáteremtési folyamatokon átesve alkalmasakká váltak az Új Világ igazságai szerint élni. De mivel nincs már sok idő a tisztulásra, ezért fokozott erőbevetéssel, erőszakkal kell harcolni a rossz természetetek ellen, mert egyébként minden tudás ellenére is kívül maradtok az Isten Országán. „Ha a szemed visz kísértésbe, vájd ki, inkább egy szemmel juss be az Isten Országába, mint két szemmel a gyehenna tüzére. Ha a jobb kezed visz kísértésbe, vágd le, mert jobb neked egy kézzel bejutni az Isten Országába, mint két kézzel a gyehenna tüzére. stb…” „A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved és az erőszakosok szerzik azt meg.”

Az elragadtatással Isten az Általa megalkotott és nektek ajándékozott Életet védelmezi, -hisz az elragadatás a legutolsó gereblye vonás-, és mindazokat elviszi, akiknek nincs szükségük azokra a szenvedésekre és megpróbáltatásokra, amelyek az elragadtatás után zúdulnak rá a földre és amelyektől az Isten óvjon meg mindenkit, mert a világ keletkezése óta nem voltak és nem is lesznek soha. Isten gyakorlatilag ezzel az utolsó művelettel az „élethordozókat” menekíti ki a földre zúduló világégésből, a „halált hordozók közül” és menekíti át az ezután megtisztuló és megújuló földre.

„Elragadni” viszont csak azt lehet, aki már elszakított minden szálat, mely őt a földhöz kötötte („Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg magát…” „Aki bűnös vággyal asszonyra néz…”stb.) és a vágyai és cselekedetei által az erőit az új világ szintje felé irányította. Tehát amikor már elszakadtak a bűn felé irányuló vonzalmak és megtisztult a lélek a bűnöktől és kialakultak a Krisztus utáni vágyak, gyakorlatilag, ezek azok az erők, amelyek emelik az embert Krisztus felé és ahogyan Krisztus közeledik az ilyen megtisztult lelkek felé, történhetik csak meg az elragadtatás. Ez a félúton való találkozás az Istennel, vagyis a tékozló fiú példájának a beteljesedése, de hogyan? „Menjetek ki az útkereszteződésekre, az útszélekre és szedjétek össze a bénákat, a vakokat a sántákat és vezessétek el őket a nagy menyegzőre.” És az eredmény az lesz: „Ők azok, akik megmosták és megfehérítették a (menyegzői) ruhájukat a bárány vérében.” Tehát a 2000 év alatt megtisztultak, eljutottak az áldozatkész szeretetre és az elragadtatás alkalmával részt vesznek ama nagy lakomán, amelyet azok számára készít az Úr, akik lerázták magukról még a föld porát is.

Azok viszont, akik „nem megyek mert feleséget vettem, nem mehetek mert hat iga ökröt vettem…” nem jutnak el a nagy Király által rendezett menyegzőre, hanem kívül maradnak az Isten Országán. Tehát aki elragadtatik mint Énok, az nem lát halált, hanem része lesz a nagy menyegzőn és az első feltámadásban, de aki nem ragadtatik el, az látni fog halált, elsősorban szellemi halált!!!
Milyen hatalmas ajándéka Istennek az az alkalom a „tékozló fiú”- k felé, hogy évezredek után annyira megtisztultak, hogy találkozhatnak az Istennel.
Krisztus Urunk kínszenvedése és kereszthalála jelenti a „három és fél évet”, amelyet a kegyelem megrövidít, és a kereszthalál után jön a boldog feltámadás, amely már az Új világba való bejutást jelenti a számotokra.

Azt mondja az Úr ezekre az időkre, hogy olyanok lesznek az emberek, mint a vízözön előtti időben voltak: adnak, vesznek, nősülnek, férjhez mennek mindaddig a napig, amíg Noé (és 100 tagú személyzet) a családtagokkal (unokákkal dédunokákkal és azok családjával) együtt be nem ment a bárkába. Így lesz ez az utolsó időkben is. Ma is üzletelnek az emberek és nem dolgoznak meg a mindennapi betevő falatért, hanem másokkal dolgoztatják meg a saját megélhetésüket; ma is gátlás és szentség nélkül csak összeköltöznek, azaz „törvényesítik a paráznaságot” és -mivel áldás nélküli volt a kapcsolatuk- egyszer csak szétválnak az utaik, mert nincs felelősségvállalás egyik részről sem, hanem ismét csak összeállnak egy másikkal, szintén áldás nélkül, mert már az első kapcsolatból kimaradt a „Holtomiglan, holtodiglan soha el nem hagylak semmiféle bajban…” Ezek mind törvénytelen kapcsolatok, amelyen nem nyugszik Isten áldása, de ha viszont gyermeknemzésre kerül a sor, akkor ez Isten előtt összeköti a két felet, mindannak ellenére, hogy tudnák és a felelősségtudat még ebben az esetben is sokszor elmarad, mert hogy hát hivatalosan nem kötöttek házasságot. A terhesség megszakítással ez a kapcsolat nem szakad meg!!! Mindez a nagyon mélyen fekvő paráznaságnak az eredménye! (Mert minél több egyénnel történik akár a valóságban, akár csak vágyakban a kapcsolatteremtés, annál mélyebb a paráznaság abban a valakiben.) „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságot tör, és aki férjétől elbocsátottat vesz el, szintén házasságot tör.”
A másik, ettől még mélyebb, még törvénytelenebb állapota a paráznaságnak az azonos neműek kapcsolata, közösülése. Ez már alapjaiban forgatja fel az isteni, azaz a duáltörvényt. Ehhez nincs mit hozzáfűzni, mert ez még a „feleséget vettem…” állapoton is túlmutat.
Ne higgye senki, hogy mindez nem marad „büntetés” nélkül és ne csodálkozzon senki, ha mindez a rengeteg törvénytelenség, amely ma a világban van, ha megbosszulja önmagát. Csak az az időszak már az eredmények begyűjtésének az ideje lesz és nem a megtérésé!

Míg Noénak bárkát kellett építeni ahhoz, hogy a végpusztulástól megmentse az emberiséget, a jelen időben ezt a „bárkát” elsősorban a szívetekben, a szívetek megtisztítása által pontosabban a szentélyetekben, a szentély megtisztítása által kell megépíteni, az Istennek történő élettel, engedelmességgel, vagyis azt mondanám, hogy a jelen időben ez a bárka nem más mint a szellemtan, annak a megismerése és megélése, amely eszme segít megérteni azt, hogy mit kell levetkőznötök és miért, valamint erőt nyújt ahhoz, hogy meg is tudjátok mindezt tenni. De mivel mindenkinek más a lényegtörvénye, ezért mindenkit egyéni vezetés által vezet el a „bárkába”.

„Az akkori világ az özönvíz által elpusztult, de a mostani világ a vízözöntől megkíméltetik, tűznek tartatván fenn, az istentelen emberek pusztulásának napjára.”
A ti számotokra, mint választottak számára, (mert a választottak az igazi és hű szellemtanhívők közül választatnak ki) akik közületek nem ragadtatnak el, a „tűzálló bárkát” viszont a N.Sz. által kiépített „mennyei juhakol” jelenti. De oda legelsősorban azok juthatnak el, akik már valamennyire is megtisztították a ruhájukat a Bárány vérében.

Drága gyermekem, törekedjetek teljes erőbevetéssel leküzdeni a kárhozatra vivő hajlamaitokat teljes mértékben, és megmosni a lelki ruhátokat az áldozatkész szeretetnek a „vérében” hogy „ne lássatok halált”.


Amen

Ada, 2022. VIII. 21

Mama, feladom. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy tovább harcoljak. Minden rosszra fordul és ha végre sikerül egy problémát megoldanom, jön egy másik, ami tízszer rosszabb. Esküszöm, feladom."
Ekkor a nagymama rám nézett, letörölte a könnyeim az arcomról, majd bevitt a konyhába. Három tálba vizet töltött, majd felrakta a tűzhelyre. Amikor elkezdtek forrni, mindegyikbe mást rakott. Az elsőbe sárgarépát, a másodikba tojást, a harmadikba pedig kávébabot tett. Húsz perc múlva a nagymama elzárta a gázt mindegyik edény alatt, majd egyenként kivette tányérra, ami megfőtt bennük.
– Mondd el, mit látsz – kérdezte tőlem.
– Répát, tojást és kávét.
– Fogd meg a répát, törd össze a tojást, majd igyál egy korty kávét.
Nem nagyon értettem mire megy ki a játék, de belementem, mert tudni akartam.
„Látod, édesem, mindegyiket ugyanaz a csapás érte, mégis teljesen máshogy reagáltak. A répa erős, kemény és könyörtelen. Azonban miután a forró vízből kivettük lágy és gyenge lett. A tojás először törékeny volt, hiszen csak egy vékony héj védi. A forró víz hatására viszont a belseje megkeményedett. A kávé viszont teljesen máshogy reagált. Ahelyett, hogy megváltozott volna, ő változtatta meg a vizet."
„Te melyik vagy?” – kérdezte. „Amikor csapás ért, hogyan reagáltál? Egy répa vagy, aki erősnek tűnik, de a fájdalom hatására meggyengül és elveszíti az erejét, vagy a tojás, ami alkalmazkodik, de idővel megváltozik, és megkeményedik belülről?”
Itt egy kis ideig szünetet tartott. Látni akarta, hogy értem-e amit mond.
"A szellemiség bennünk egy folyadék, éppúgy, mint ezekben. Ha valami rossz történik, attól edzettebbek és rugalmatlanabbak leszünk. Kívülről ugyanúgy nézünk ki, de belül megkeseredünk és megkeményedünk."
„Olyan vagy, mint a kávébab? Amikor a víz felforrósodik, szabaddá teszi a kávét. Mindent eláraszt a csodálatos illat, és a víz íze is teljesen megváltozik. Kávé lesz belőle. Ha te olyan vagy, mint a kávé, a legrosszabb helyzetekben ahelyett, hogy feladnád, jobb és erősebb leszel és te magad változtatod meg a körülményeket magad körül. Legyél kávé, édesem. Mindig próbálj meg a kávé lenni!"
Ekkor végre megértettem, a legboldogabb emberek nem attól boldogak, hogy minden tökéletes körülöttük, hanem attól, hogy próbálják a legjobbat kihozni mindenből, ami az útjukba kerül.
Ne hagyjátok, hogy a rossz dolgok megtörjenek titeket. Próbáljatok meg tanulni belőle, bocsássatok meg, ha tudtok. A próbálkozások segítenek, hogy erőssé váljatok. A szomorúság emberré tesz, a boldogság pedig kedvessé."
Legyetek kávé!
forrás: facebook


UI:

Pilóták, orvosok, tudósok tanúvallomása a chemtrailről
https://www.youtube.com/watch?v=RpJJHz2e4u8

Árvák boltja

A fiú azelőtt egy otthonban élt…aztán egy ideig sehol...
Ott aludt, ahol utolérte az álom. Ha jobb idő volt, akkor volt egy kedvenc helye egy parkban.
Nappal dolgozott, csak éjszakára keresett valahol menedéket.
Minden kincse egy hátizsákban volt… Egy haverjánál mosott, azért mindig fizetett. Ingyen nem várt semmit.
Volt egy álma, egy kis ház, valahol vidéken.
Még emlékezett a nagyszülei udvarára…Onnan került az otthonba, édesanyja halála után …Aztán ők is meghaltak, a házat pedig a rokonok eladták.
Sokszor álmodott az udvarról és az udvar közepén álló körtefáról. A kiskutyáról, akit befogadtak, és a nagymamája lekváros buktájáról is. Valahányszor éhesen feküdt le, még az ízét is érezte.
Nem bízott az emberekben... Először a rokonok csapták be, később a barátnak hitt emberek. Félt mindenkitől.
Ahol napközben dolgozott, csak úgy hívták: „a néma fiú”. Senkivel nem beszélt. Elvégezte a munkáját, majd félrevonult.
Aztán egyik nap, műszak után a városban kóborolt. Nem nézte a kirakatokat…nem vágyott semmire, csak egy kis házra…valahol vidéken. Aztán egyszercsak friss péksütemény illat csapta meg az orrát.
Egy kis vegyes üzlet előtt haladt éppen el. Éhes volt, de azt tervezte, nem vacsorázik, hiszen annyival is közelebb kerül az álmához.
Ennek az illatnak viszont, nem tudott ellenállni és felnézett. Ahogy felnézett, a hátranyitott ajtóra ragasztott feliraton megakadt a szeme: „Kisegítő munkaerőt felveszünk. Azonnali kezdéssel. Érdeklődni az üzletben.”
Nem gondolkodott, csak betért és egyenesen a pultnál állt meg.
A túloldalon egy régi vágású kereskedő állt, köpenyben. Olyan hatvannak látszott. Háta kicsit hajlott volt. Udvariasan szólt.
- Parancsoljon kérem, mivel szolgálhatok?
A fiú csak állt, és hirtelen az a vidéki, sarki kisbolt jutott eszébe, ahová kenyérért járt a nagymamájával. Kicsit megzavarták az emlékek. Érezte, hogy legszívesebben kirohanna az üzletből, de nem tette, mert a kis ház megjelent előtte.
- Kérem, én…én nem kérek semmit. Csak…csak dolgozni szeretnék. – mondta halkan, de egyenesen a kereskedő szemébe nézve.
- Tulajdonképpen zárás után lenne a munka. – válaszolta az úr.
- Az nekem éppen megfelel. – válaszolta kicsit bátrabban.
- Mikor tud kezdeni? – kérdezte a kereskedő.
- Akár ma is. – válaszolt szinte mosolyogva a fiú.
- Rendben, amennyiben önnek is megfelel, kilenc órakor találkozunk.
Már alig várta, hogy kilenc legyen. Fél órával előtte, már a bolt körül sétált, aztán kilenc előtt egy perccel belépett az ajtón. A kereskedő, még a pulton belől állt, ahogy meglátta üdvözölte, és hozzátette:
- Köszönöm a pontosságát.
A fiú csak állt. Neki, megköszöntek valamit? Már régóta nem hallott ilyet. Zavarában, csak biccentett, majd csak pillanatok múlva tudta kimondani:
- Ez természetes.
Ekkor kinyílt az ajtó, és egy őzikeszemű, hosszú barna hajú, szerény arcú lány lépett be.
Üdvözölte őket. Majd bemutatkoztak.
A fiú hordta a ládákat, a lány pakolta a polcokat…és ez így ment napokon, heteken keresztül.
Nem beszélgettek, csak végezték a munkájukat.
Aztán egyik nap, látszott a fiún, hogy nagyon beteg. A szeme csillogott a láztól, és vörös volt az arca…
Akkor, már hűvösek voltak az éjszakák…
- Te jó Isten! Nagyon beteg vagy! Miért nem maradtál otthon? – kérdezte a lány.
- Nem vagyok olyan beteg. Bírom. – válaszolta a fiú.
Aztán minden fordulónál egyre rosszabbul lett, egyre jobban lihegett és patakokban szakadt a verejték a homlokán, majd az egyensúlyát is elveszítette.
A lány elmondta a főnöknek, hogy a fiú nagyon beteg.
- Jöjjön fiam, hazaviszem. – szólt a fiúnak.
A fiú szabadkozott, de a férfi nem tágított.
Aztán a fiú halkan, leszegett fővel megszólalt:
- Uram, engem nem tud hazavinni, nekem nincs otthonom.
- Hogy, hogy nincs otthona? Akkor hol lakik? Hol él? – kérdezte csodálkozva a kereskedő.
A fiú lerogyott egy székre. A lány kirohant és hozott egy pohár vizet.
- Evett ma valamit fiam? – kérdezte az úr.
- Igen uram, minden nap ebédelek. – válaszolta csendesen a fiú.
A kereskedő ott hagyta, és elment.
A fiú csak ült, magába roskadva, és csak az járt a fejében, hogy mindjárt odaadják a bérét és megköszönik az eddigi munkáját, majd szépen, udvariasan kitessékelik, úgy ahogyan fogadták.
Próbált erőt venni magán, hogy felálljon, de nem sok ereje volt.
Fejét lehorgasztva ült a hokedlin, majd hallotta a tulajdonos lépteit.
- Most hozza a pénzem, és megköszöni a munká..- a gondolatát megszakította az idős úr szava.
- Fiam, ezt most szépen egye meg… Mi Bözsikével befejezzük a pakolást, addig maradjon nyugton. Majd utána kitalálunk valamit. – mondta, és kezébe nyomott két szelet kenyér közé téve egy vastag szeletet sonkát.
Azzal sarkon fordult, és elsietett.
A fiú könnyeit nyelve ette a kezébe adott szendvicset.
Alig hogy megette, a kereskedő és a lány is visszatért.
- Jöjjön fiam, menjünk. – és szelíden megfogta a fiú vállát.
- Köszönöm a vacsorát uram, mennyivel tartozom? – kérdezte a fiú.
- Semmivel nem tartozik, egészségére. - válaszolta meglepődve a bácsi.
- Uram, én nem..- kezdett szabadkozni a fiú, amikor a bácsi odaállt elé, a szemébe nézett és azt mondta.
- Fiam! Higgye el tudom, hogy mit akar mondani…Valamikor nekem is…De ezt majd elmesélem. Most menjünk. – és az ajtó felé terelte a fiút.
Az ajtóban a fiú elköszönt, és mégegyszer megköszönte a vacsorát.
- Most így betegen hová akar menni? – kérdezte a kereskedő.
- Egy darabig még nyitva van az állomás. Ott ismernek, nem küldenek el…Aztán ha bezár, már szinte indulhatok dolgozni. – válaszolta a fiú.
A bácsi odalépett hozzá és megfogta a karját.
- Dehogy megy az állomásra! Velem jön! Kérem ne sértsen meg azzal, hogy nem fogadja el a segítségem!...- mondta határozottan, majd vett egy hatalmas levegőt, és halkan, elérzékenyülve még hozzá tette:
- Valamikor rajtam is segítettek …
A fiú nem értette az egészet. Neki eddig még senki nem akart jót, a nagyszülein kívül és talán az édesanyján, de rá nem emlékszik...
Két utcával arrébb, egy hatalmas barna kapu előtt megálltak. Valamikor hasonlónak képzelte a Mennyország kapuját. Hatalmas kopogtató volt rajta… És ő ámulva nézte.
A kereskedő kinyitotta előtte, és kedvesen szólt:
- Isten hozta fiam.
- Köszönöm szépen uram. – válaszolta a fiú.
- András a nevem, de ha simán csak Bandinak szólít, az is megteszi. A barátaim általában így hívnak. – mondta a kereskedő, majd beléptek a házba.
Hatalmas előtér közepén álltak. A fiú tágra nyitotta szemeit, és bámulta a gyönyörű színes ajtókat.
Félreállt az ajtó mellé, és félszegen bámult. Ennyi szépséget még nem látott a szeme.
- Jöjjön fiam. Kerüljön beljebb. – invitálta kedvesen az úr. Vegye le a kabátját és jöjjön. Meleg lesz az itt. – szólt mosolyogva.
Ahogy beléptek a színes ajtón még jobban elcsodálkozott. Gyönyörű bútorok, szőnyegek, festmények között találta magát.
- Nyugodtan jöjjön, helyezze kényelembe magát. Én valami harapnivaló után nézek. – szólt a bácsi és elsietett.
Pár perc múlva visszatért abrosszal és terítékekkel. Majd megvacsoráztak és elkezdtek beszélgetni.
A fiú is elmesélte az életét, és a kereskedő is.
Kiderült, hogy inasként került a boltba. Édesapja nem tért vissza a frontról, édesanyja pedig két gyermekkel özvegy maradt. Ő tíz éves volt és gyenge fizikumú.
Az édesanyja ott vásárolt a kisboltban, egy idő után, már csak hitelre.
Aztán délutánonként segített, és azért annyi pénzt kapott, hogy el tudta tartani az édesanyját, aki közben beteg lett és a kisöccsét.
Tudta, hogy nem ér annyit a munkája, de a bolt tulajdonosa nem akarta megbántani az önérzetüket azzal, hogy úgy érezzék alamizsnát ad. Gyakran megdicsérte a fiút, de amikor kellett, akkor bizony meg is feddte.
Amikor tizenkét éves volt skarlátos lett a testvére, és nemsokára meghalt. Két hónapra rá az édesanyja is.
Ott marad egyedül...
Ekkor a bolt tulajdonosa és a felesége magukhoz vették, nekik nem született gyermekük, és már nem voltak fiatalok. Kitaníttatták. Egy idő után már ő vezette a boltot. Majd örökbefogadói halála után megörökölte.
A felesége pár éve meghalt, gyermekük nem lett…
Miután elmesélték egymásnak az életüket, megbeszélték, hogy napi két óra munka fejébe ott lakhat nála a fiú.
És az idő telt...
Majd egyre több és több feladatot bízott rá a fiúra a kereskedő.
Már feladatot kapott a pultban is.
Aztán ő vette át az árút, később pedig már ő is rendelte meg. Így szépen, fokozatosan beletanult a szakmába.
Az üzlet is egyre jobban ment.
Aztán kinőtték a kisboltot…és már volt pár üzlet, amit ő irányított..
És az idő telt,... de a kisbolt maradt, és ha ideje engedte felvette a Bandi bácsi köpenyét, és beállt a pult mögé.
A környéken csak úgy emlegették: az Árvák Boltja…
És neki naponta eszébe jutott, hogy mit élt át akkor, amikor sok évvel ezelőtt belépett azon az ajtón, amin azt írta: „Kisegítő munkaerőt felveszünk”…
És valahányszor hazatért, mindig végigsimította a hatalmas barna kapun, a kopogtatót.

forrás: facebook


UI:

Kalmár János - A megtévesztett emberiség
https://www.youtube.com/watch?v=TJGYOVZ4TCQ

„Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett az Isten Országa!”


Ima


Mindenható mennyei Atyám, hálatelt szívvel borulok le mind ama kegyelmek előtt, mint az Úr Jézus kínszenvedésének az eredményei előtt, amelyekkel bennünket, bűnös gyermekeidet megajándékoztál, hogy mindez által, mint „bénákat, vakokat, sántákat…” felsegítettél az út porából, az útkereszteződésről, és a Szent Szellemeid, vagyis „az Isten Országának fiai” révén meghívtál és elvezetsz az üdvösségre.
Örök hálám sugárzom Feléd ó Uram, Jézus Krisztus, a Te hatalmas megváltási művedért, amellyel a mi bűneinkből váltottál meg, emeltél ki a lelki - szellemi tespedtségből és beindítottad újra a fejlődést egy magasabb szintre emelve a földet a rajta testesült szellemekkel együtt. Örök hála és dicséret illet Téged mindezért Uram.
Dicséret és magasztalás illet Téged Uram Máriáért, Akit mint a világ győzedelmes királynőjét megkoronázva hatalmas angyal sereggel együtt, mint a legtökéletesebb paradicsomi szellemet, visszaküldtél a földre, hogy bűnbánatot hirdetve munkálkodjon az emberiség üdvösségén. Köszönöm Őt Neked mindörökké az ő alázatosságáért, amely erénnyel folyamatosan Veled lehet és közvetítvén imádságunkat közben járhat értünk, mint az emberiség képviselője.
Mária, nagyon hálás vagyok Neked mindazért a sok - sok munkáért, amellyel átdolgozni segítettél azt a tömérdek mennyiségű negatív erőt, amelyet az „Évák” termeltek ki engedetlenségükkel.
Korszakalkotó munkát végeztél szenvedéseiddel és alázatosságoddal, amelyért koronát kaptál az Úrtól. Ettől nagyobb elismerést senki sem kapott a földön az Úrtól. Óriási, emberi szavakkal ki nem fejezhető az az előrelépés, amelyet a föld női lelkei munkálkodásod révén megélhetek mind a mai napig. Az akkori szenvedéseinek és a rengeteg munkád eredményének köszönhető a „Szellem Erő Anyag” c. könyv létrejötte is. Dicsőség illet érte mindörökké!
Továbbá hálásan köszönöm Neked Uram „Péter apostolt” a megkoronázott vértanút, akinek a feloldozás - kötözés törvényét átadtad és akiért a Neked szentelt élete végén eljöttél, és felvitted az őt megillető mennyei állapotokba, és ott megkoronáztad, majd egy újabb, de rövid testetöltés erejéig ismét lejött a földre, hogy az életével újból Rólad tanúbizonyságot téve építse a Te Országodat. Köszönök minden vértanút, akik életük példájával és halálukkal munkálkodtak az emberiség előrehaladásán.
És köszönöm Neked Illés prófétát, aki mindhárom életében bűnbánatra szólította fel az embereket.
És nem utolsó sorban köszönöm Neked a III. kijelentést, amely kitágítja az értelem befogadó képességét és ezáltal szintén elősegíti a bűnbánat kialakulását.

Mindenható Atyám adj erőt, hogy Rólad szólhassak!
Amen

Bűnbánatot hirdet a magas szellemvilág, mert hamarosan elközeleg az Isten Országa, ahova bűnbánat és annak eredménye, a megtisztulás nélkül nem lehet bejutni, mert nincs az az ember, aki rá ne lenne szorulva a bűnbánatra, a bűnbeismerésre és az ebből adódó feloldozásra, és a megtisztulásra.
Az embert ugyanis lekötik bűnei , pontosabban bűneinek következményei ahhoz a törvényhez és állapothoz (szférához), amelyhez az a bűn tartozik. És ahhoz, hogy az ember feloldozást nyerjen a bűneinek halált okozó következményei alól, mindenekelőtt el kell ismernie a bűnt bűnnek! Ha igaz hite van az embernek, akkor nincs szüksége sok megtapasztalásra, mert „elhiszi” hitből tudja azt, hogy mi a bűn. De ha nem tud a lélek hitben odáig eljutni, hogy felismerje a bűnt bűnnek, akkor még szükség van arra, hogy Isten az ember lelkét megkenegesse a törvény erejével. És mindaddig megy ez így, amíg az ember el nem kezd gondolkodni az őt ért hatások kiinduló pontján és tisztulása és gyógyulása érdekében fel nem vállalja az őt ért hatásokat. Ők azok, akikért már kiküldi az Úr a szolgáit, hogy szedjék össze a bénákat, a vakokat és a sántákat és vezessék el az üdvösségre. Ezen lelkeknek már van akkora hitük, és hitből fakadó erejük, hogy az őket ért fájdalmakat, esetleg betegségeket a saját maguk tisztulására, inkább gyógyítására, zúgolódás nélkül el tudják fogadni. De nehogy azt higgyétek, hogy a megpróbáltatások valamiféle visszafizetést képeznek, nem, hanem arra vannak hivatva, hogy felszínre hozzák, kiolvasztják és elkülönítsék a salakot a lényegtől.

Ezeknél a fent említett típusoknál kezd lassan kialakulni a bűnbánat, és így tudatosodik náluk az, hogy miért is szenvednek. Ezek a típusok már vezethetőek, hisz érzik azt, hogy ahhoz, hogy lelkileg megtisztuljanak és meggyógyuljanak, rá vannak szorulva a vezetésre, vagyis a bűnbocsánatra. Ha kitartanak a vezetés mellett, akkor el is fognak jutni a „menyegzőre”, amelyet azok számára rendez az Úr, akik már leszámoltak a földdel és elhagyták annak szféráit.
Hosszú folyamat ez testvéreim, sokszor terhes életeknek kell elmúlnia, míg az ember rádöbben egy - egy hibájára, bűnére, mert először is az ember másban keresi a saját hiányosságait, mást akar a jó útra téríteni, mert ahhoz még nincs kellő ereje, hogy teljes egészében szembenézzen önmagával, hanem azt hiszi, hogy ha másokat „kényszerít” a megtérésre, azzal a saját lelki hézagjai is be fognak gyógyulni. Ezek azok az embertípusok, akik más szemében keresik a szálkát, míg a saját szemükben gerenda van, de attól a gerendától viszont nem láthatnak tisztán, mert eltakarja a látásukat. Tehát ha valakiben erős hajlamok vannak, nem ítélhet meg egy olyan valakit, akiben már kevésbé erősek a másikban szemügyre vett hajlamok. Az ilyen embert direkt irritálják a másik hajlamai, éppen azért, mert saját magában mélyebben élnek ugyanazok a negatív tulajdonságok.

Akik viszont már valamennyire is kiemelkedtek egy - egy hajlamból, azok már megértik azon testvéreiket, akik még a bűnök sűrűjében szenvednek, mert tudják azt, hogy milyen mély bűnbánat, sok szenvedés, gyötrelem és küzdelem árán jutottak csak szabaduláshoz, azaz pozitív eredményekhez. Ők már nem ítélkeznek, hanem inkább visszajönnek és segítenek másoknak bűnbánatra jutni, ha van rá igény, mert ők már eljutottak a nagy menyegzőre, ahova bűnbánat és megtisztulás útján lehet csak eljutni.
Azért hívja fel a szellemvilág a figyelmet a bűnbánatra, mert az előttetek álló korszakváltást végítélet előzi meg. Eddig még ha valaki el is követett hibákat, vétkeket, ha abban az életben nem is, de egy következőben bűnbánatra jutva helyre tudta hozni a megrontott isteni erőket és kiemelkedhetett a bűnös hajlamokból, de a végítélet végérvényesen szétválasztja a „juhokat a kosoktól” mert most már a „juhok” előrehaladásában a „kosok” nem előrevivő szerepet töltenek be, hanem gátló tényezőként vannak jelen. Eddig szükségük volt a „juhoknak” a megpróbáltatásokra a fent említett okokból, de elérték a fejlődésüknek azt a fázisát, amikor már a próbák annyira megtisztították őket, hogy nem lesz tovább szükség az ilyen típusú tisztulási folyamatokra, mert már megismerték önmagukat és megpróbáltatások nélkül haladnak tovább a fejlődés útján vissza az Isten Országa felé.
Nem volt ez másként Jézus idejében sem. De mielőtt igazából fellépett volna Jézus a nagy nyilvánosság elé, megjelent egy csont sovány ember, aki már néhány éves korától a pusztába menekült, hogy elvonulva az emberektől, felkészülhessen hivatása betöltésére, történetesen arra, hogy az embereket bűnbánatra térítse és ezáltal Jézushoz vezesse. A ruhája egyszerű teveszőrből készült és csak nagyon kevés eledelen élt. Sáskát ugyan nem evett, hanem szamócát, és némi bogyós gyümölcsöket, amelyekben gazdag volt ama vidék, ahol ő élt. Még kisgyerek korában kéthetente egy esszénus vitt neki némi eledelt, amelyet be kellett neki osztania. Ahogy múltak az évek, mind beljebb és beljebb ment a pusztába, és úgy vált „önellátóvá”.

Jézus nyilvános fellépése előtt megjelent az emberek között és nagy erővel és kemény beszéddel bűnbánatra hívta fel az embereket, mert hogy Jézushoz, csakis a bűnbánat megtisztító kegyelme által lehetett eljutni! Sőt mi több „A fejsze már a fák gyökerére vettetett” és amely fa nem terem jó gyümölcsöt, az kivágattatik és tűzre vettetik.” Tehát Jézus követéséhez a bűnbánat által nemcsak hogy meg kell tisztulni, hanem az Úr követése egyben ítéletet is jelentett. Aki nem tudott felemelkedni a megfelelő szintre, szellemileg elesett a kegyelmektől és ezáltal az üdvözülés lehetőségétől is. Akik Jézust szívből követték, haláluk után gyakorlatilag elhagyták a földet. Igaz sokan visszatértek segíteni az embereket Isten felé haladni, de már nem voltak a földéi, hanem egy magasabb világ lakói.
Jézus mennybemenetele után az Urat követők tábora folyton növekedett, mindannak ellenére, hogy beindultak a keresztényüldözések. Akiknek nem volt akkora hitük, hogy az Úrért fel tudják áldozni az életüket, azok nem lehettek az Úr közösségének tagjai. Itt is sokan olyanok voltak jelen, akik elhagyták családjaikat, azért, hogy beletartozhassanak az Úr csoportjába, amelyet Péter vezetett.
Amint már említettem, Jézust nagy sokaság követte. A közvetlen közelében a Hozzá hű tanítványok, apostolok és követői voltak, akiket ha nem is egyszerre, de Jézus maga hívott meg az Ő követésére, és ezek Jézus követéséért elhagyták feleségeiket, gyermekeiket és anyagi biztonságukat, vállalva a bizonytalanságot, a szegénységet, egyetlen egy dologért, az üdvösségért. De akik a tömeg vége felé voltak, azok mind lazább kötelékekkel fűződtek az Úrhoz. Mivel sokkal több alkalommal szaporított kenyeret és halat, mint ahogy az az írásokban rögzítve van, és az apostolok időnként adtak eledelt éhezőknek, ezért követték Őt koldusok, éhező emberek, akik alamizsnára vártak, de voltak szenzációéhesek is, akik lelkében erősen élt a kíváncsiság és csodára vártak, de sajnos odáig nem jutottak el, hogy ama természetfeletti erő hatására nekik is bűnbánatra kellene jutniuk, hogy befogadhassák a krisztusi erőket és lelkileg és testileg is meggyógyulhassanak.

A helyzet ma is ugyanaz mint Jézus idejében, azzal a különbséggel, hogy ami akkor Jézus körül történt, mindaz világra kiterjedő esemény lesz, csak most az Új világba vezeti el az embert, ha Jézushoz tartozik. Most is bűnbánatot hirdetett Keresztelő János a 3. testetöltésének ideje alatt és teszi ezt a szellemtan által ma is a médiumokon keresztül. Most is érvényes azon kijelentése, miszerint: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett az Isten Országa.” Az Isten Országa ebben az esetben immár a megújult földet jelenti és nem csak a Péter által vezetett csoportot. Tehát jelenleg sokkal nagyobb a tét, mert mindenkinek az utolsó testetöltése van és így az utolsó lehetősége is az Új Világba való bejutásra. „A fejsze a fák gyökerére vettetett,” szintén az egész világra érvényes, mert vagy feljebb emelkedik az ember és eljut az Isten Országába, vagy elbukik és „kivágattatik”, mert eddig nem termett jó gyümölcsöt.” Tehát nagy a tét testvéreim, korszakzárásról van szó, és nincs újabb lehetőség, tehát most kell bűnbánatra jutni, hogy megbocsáttassanak a bűneitek és most kell minél többet vezekelni, hogy minél több salak felszínre hozattasson a lelketek mélyéről, hogy megmoshassátok a lelki ruhátokat a bárány vérében. Ha sikerül teljesen megtisztulnotok, akkor nem lesz már szükségetek a megpróbáltatásokra, akkor el fog benneteket ragadni az Úr. De ha még nem kellőképpen tiszta a lelketek, akkor itt kell maradnotok a végidők csapásaira, megpróbáltatásaira, hogy a még felszínre nem hozott lelki salaktól is megtisztulhassatok. És amikor már Isten megelégeli a tisztulásotokat, akkor egy újabb elragadtatással fog benneteket kiemelni a fizikai síkból. Tehát nem véletlen az sem, hogy ki ragadtatik el és ki marad itt a földi világban. Aki az első általános elragadtatással távozik, az testet fog ölteni a megújult földön. De aki viszont erről lemarad, mert hogy még van tisztulni valója és csak egy következő, talán egyéni elragadtatással távozik, annak már nincs helye az Új világban, mert az oda való bejutást elvesztette, hanem csak egy alvó állapotba kerülhet és „ezer év után” csak, mint egy alacsonyabb igazságot képviselve, mint kísértő jelenhet meg a megújult föld felszínén. Ha ellene tud állni a kísértett az ő alacsonyabb igazságának, akkor mind a ketten lépnek egyet feljebb a fejlődés fokán, de ha nem, akkor mindkettőjük számára süllyedés az eredmény.

Mindezekre a fentebb említett megpróbáltatásokra azonban, mint mondtam, készülni kell, főként bűnbánattal, és a bűnbánatban megélt további vezetéssel, hogy célt érhessetek.
Sajnos azonban, akinek tudomása is van az elkövetkező időkről, elsősorban fizikailag akar felkészülni és nem lelkileg. Ezeknek mondom az én Uram szavaival: „Aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, de aki elveszti az életét Krisztusért, megmenti azt.”
Tehát ne attól féljetek, aki a testet megöli, mert ha lelkileg felkészülten haltok meg, akkor a megújult földre kerültök be, de ha fizikailag készültök és szellemileg nem, akkor viszont a halál nem a megváltást jelenti a számotokra, hanem a bukást. „Ne féljetek attól, aki a testet megöli, hanem attól féljetek, aki a lelket öli meg”, vagyis a bűntől, azaz a megpróbáltatásoktól, amelyből aztán lesz bőven az utolsó időkben. „Ne kérdezzétek azt, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, mert ezt a pogányok teszik, ti elsősorban Isten Országát keressétek és annak igazságát és a többi az mind megadatik hozzá nektek.” Miért kérdezitek azt, hogy mit együnk, vagy mit igyunk? Nézzétek az ég madarait, nem vetnek, nem aratnak, csűrbe nem gyűjtenek és Mennyei Atyátok mégis táplálja őket.” Vagy miért kérdezitek, azt, hogy mit veszünk fel? Nézzétek a mezők liliomát, Salamon a legnagyobb bölcsességében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy is.”

Amennyiben sikerül a széleskörű szellemtani érából a keskeny útra lépni, akkor be fogtok jutni ezekre a fentebb említett megpróbáltatások idejére a Kedves Vezetőnk által kiépített „Mennyei Juhakolba”. De ahhoz, hogy bárki is oda bejuthasson, Péter közössége elvárásainak meg kell valamennyire is felelnie, elsősorban lélekben és utána fizikailag is. Gondoljatok csak Anániás és Zafira esetére.
Mindezek a fentebb említett Igék testvéreim az utolsó időkre is érvényesek, csak hitre lesz szükségetek. Nem azt mondom, hogy nem lesznek megpróbáltatások, főként azoknak, akik sokkal többet fogyasztottak az előre kiszabottnál (mert semmi sem történik véletlenül, hanem minden törvényszerűségeken alapul), de aki a jövőben bekövetkező nagy megpróbáltatásokban is mindvégig kitart az üdvözül. Ehhez élő hitre, összetartásra és egymás közötti szeretetre lesz szükségetek!
Az Úr kegyelme vezessen el benneteket a bűnbánat ajándékára, mert az idő közel van!

A bűnbánat a lelketek mélyéről, vagyis az alsóbbrendű énetekből feltörő, kárhozatra vivő hajlamok felismerését, az azok felett való töredelmet, bánatot és azok kiirtását jelenti.
Amen

Ada, 2022. VIII. 28

• Jaj a szellemi igazságok után dicsőséget hajszolóknak
• A szellemi életet a földön kell megkezdeni
• A feltámadási előeste emlékei
• Élettani megvilágítások

https://www.youtube.com/watch?v=mkWaUtiI5wA

„Könnyű azokat szeretni, akik titeket szeretnek.”


Ima


Kedves Atyám, a lelkem legmélyebb pontjáig borulok le Előtted és a meghatódottságig adok hálát Neked azokért a kegyelmekért, amelyeket a bukott világokra, közöttük a földre és a földön egyénenként minden emberre sugárzol és eme sugarakkal, szeretet-sugarakkal oldod és bontod a Szent Szellemeid révén az emberek által kitermelt negatív erőket, az emberek tisztánlátása és előrehaladása érdekében.
Hálás vagyok Atyám, amiért nem hagyod magára a bűneinek következményei alatt küzdő és vergődő embert, hanem elküldöd a segítő angyalt, aki türelemre és a sorsában megnyugvásra segíti a Benned bízókat, hisz az a legőszintébb imádkozó, aki sorsában megnyugszik.
Köszönöm a bűnös ember felé tanúsított szeretetet, amely hivatva van oldani a haragot és gyűlöletet, amelyek révén oly sok sötét, szinte fekete erőfelhőket termel ki maga köré a haragvó ember. Köszönöm Neked Mindenség Ura, azt is hogy senkire sem haragszol, hisz az bukott emberi tulajdonság, hanem minden egyes teremtményedet, a legszentebbtől a legbűnösebbig, mindenkit átölelsz, körülfonsz a Te Szereteteddel, még ha ezt sokan nem is érzik és köszönöm azt, hogy a megpróbáltatásokban is a legközelebb állsz a Te teremtményeidhez és amiért nagyon sokan nem adnak hálát neked, az az, hogy fokozatosan felszínre engeded törni mindazt, ami az emberi lélek mélyén alattomos módon ott lappang, hogy az ember megismerje önmagát, beismerje kicsinységét és erényekké formálhassa a kárhozatra vivő hajlamait, hogy ezáltal visszadolgozhassa magát az Isten Országába.
Hálás vagyok Neked Atyám, amiért mindig azt adod az embernek, amire a tisztulása és fejlődése szempontjából a legjobban szüksége van.

Köszönöm Jézusom, hogy lehoztad erre a bűnös, a szeretetlenségtől, vagyis a bűnöktől kiégett lelkek számára Isten túláradó szeretetét, amely nem ítéli el a bűnöst, hanem felkarolja, elvezeti a bűnbánatra és a beismervén bűneit a javulás útjára téríti.
Köszönöm, hogy ezt a gyengéd szeretetet sugároztad minden megtérni szándékozó, bűneiben megfáradt, de a bűneitől szabadulni szándékozó gyermekeid felé: „Gyertek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok (és terheket hordoztok) a terhek hordozása alatt, és én felüdítelek titeket.”, még ha a megátalkodott bűnösökkel keményen is bántál: „Ti viperák fajzatai, olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok…”. Tehát Te nem csak azokat szeretted, akik Téged szerettek, hanem azt a tömérdek embert, akik szinte teljesen ellenségként kezeltek Téged és mégis az életedet áldoztad minden egyes ellenségedért, hogy megtérjenek és a követőid lehessenek, Akit ha követnek, kivezeted őket a halálból az Életre, a földről a Mennybe.
Szívből köszönöm Neked Uram, azt a hatalmas szellem-áradatot, amelyet történetesen az utolsó időkre küldtél le a földre az emberiség megmentésére, amely áradatnak, ha utolsóként is, de tagja lehetek. Ezzel azt szeretném megköszönni, hogy kiterjedési lehetőséget adtál a szeretetem kiterjesztésének és kamatoztatásának a földön. Mit ér az „elméleti ”szeretet, ha nincs kamatoztatva? Semmit. Mennyit ér a szeretet, ha nem tud áldozni, nem tud szenvedni másokért? Semmit! Tehát köszönöm Neked Uram ezt a lehetőséget, hogy ha engem nem is szeretnek és sokan nem tudnak elfogadni, mégis szenvedhetek, vagyis dolgozhatok az én földi testvéreim üdvösségén!!! Könnyű ugyanis azokat szeretni, akik szeretnek, de sokkal nehezebb, de mégis örömteljesebb azokat szeretni és azokért szenvedni, akik nem szeretnek.
Utoljára, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni Uram és rajtad keresztül az Atyának azt, hogy szólásra nyitottad az „elhunytak és a magas szellemvilág ajkait” és ezáltal létrehoztad a III. kijelentést, megnyitván ezzel földi testvéreim előtt a tudás birodalmát, melybe mindenki beletekinthet, aki kellő alázattal, tisztasággal és szeretettel rendelkezik. de aki viszont nem, akit a kíváncsiság, gőg, elismerésvágy, és anyagi haszonszerzés hajt, az úgy jár, mint akik a Sínai hegyhez, vagy a frigyládához közeledtek, vagy éppenséggel Ádám és Éva, amikor levette a tiltott fa gyümölcsét, csak lelki értelemben.
Köszönöm Uram tehát a szellemtant, mert mindazok, akiknek nem sikerült hit által üdvözülniük az elmúlt kétezer év alatt, megtehetik ezt a III. kijelentés által.
Add meg Uram, hogy minél többen megismerjék ezt az utolsó üdvözülési lehetőséget és általa megismerhessék saját magukat és el is juthassanak az üdvösségre. Őrizd meg Uram a szellemtani eszmét a maga szűzies tisztaságában, hogy megmaradjon üdvösséghordozónak, hogy az ellentét ne torlaszolhasson elébe semmiféle féligazságot, amin az emberek fennakadnának, hanem megismerhessék a valódi, a krisztusi igazságokon alapuló utat, amely a földről a mennybe vezeti el őket. Adj Uram tehát tisztánlátást, a tisztánlátáson alapuló önismeretet és áldozatkész szeretetet az embereknek, hogy megtérjenek, vagyis hogy rálépjenek a megtérésnek, a megigazulásnak és majd a megszentelődésnek az útjára, mert az idő közel van és nincs már idő Pató Pál úr módjára viszonyulni az üdvösséghez, mert akkor jő el az Úr, amikor nem is gondoljátok!

Amen
*
Az ember gyarló lény, alkotásai tökéletlenek (egy következő szinthez és a tökéletességhez viszonyítva), minek következtében nem lát tisztán, mert nem is láthat, hisz tökéletlen az ítélőképessége is, amiből kifolyólag nem tudja megítélni azt, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy mi a jó és mi a jobb. A saját elgondolásaira, azok megvalósítására igyekszik ráhúzni az isteni akarat álarcát, hogy saját magát és másokat is meggyőzzön arról, hogy amit tesz, az az isteni elgondolással azonos értékű. Ha így lenne, akkor nem lenne fejlődés, mert az ember mindig csak a saját szintjének megfelelő jót valósítaná meg és soha nem látná meg azt, hogy van tőle és az alkotásaitól tökéletesebb lény és alkotás.

Ahhoz, hogy az ember mind tökéletesebbet tudjon érezni, cselekedni és alkotni, tisztulásra van szüksége. Tisztulnia kell az ember lelkének, vagyis vékonyodni kell a lelkét körülvevő bűnrétegeknek, mert minél vékonyabbak ezek a páncélnál is keményebb bűnrétegek, annál nagyobb az áteresztőképessége, ami az isteni fényt illeti. És minél nagyobb mértékben át tud hatolni ez a fény a lelket körülvevő rétegen, az ember alkotása annál inkább megfelel az isteni elgondolásnak. De nem csak az alkotásai, hanem az érzés és gondolatvilága is mindinkább tisztul annak függvényében, ahogyan vékonyodik a lelkét körülvevő réteg, aminek a lélek minden területén meg kell nyilvánulnia, így az Isten és az emberek iránti kapcsolatban is, merthogy ezek az imént említett kapcsolatok is valamilyen formában tökéletlenek. Így az ember tökéletlenségében nagyon sokat, vét, hibázik, hibásak produktumai az isteni és az emberi kapcsolatokban is. Habár a kétezer év alatt mindig küldött az Úr magasabb és tisztább lelkeket, szellemeket a földi létbe, akik elvegyülte az emberek között és lényükkel hirdették a tökéletesebb emberi és az isteni kapcsolatokat a szeretet fényében megvilágítva. Mert mi is lenne itt a földön, ha nem lenne jelen valamennyire is az isteni szeretet? Pokol lenne a föld, mert az emberek nem tudnák megbocsátani egymásnak a kevésbé tökéletes egymással szemben történő kapcsolatokat. Tehát az isteni szeretet, vagyis az egymás ellen elkövetett vétkek megbocsátása szinte elengedhetetlenül szükséges a továbbhaladáshoz, mert a megbocsátás gyakorlatilag szeretetből történő feloldozása a másik vétkének, ami nélkül egyikük sem tud tovább haladni, mert ha tovább is haladna az ember lelkileg, a beforratlan seb ott tátong a lélek mélyén, amelyen keresztül időnként be tud törni az ellentét és negatív hatásokat tud kiváltani, minek következtében az emberi lélek visszazuhan ahhoz a ponthoz, ahol történt a meg nem bocsátás, vagyis ahol a lelki sebek nem lettek az isteni szeretet által begyógyítva. Tehát a tökéletlen ember nem tud fejlődni megbocsátás nélkül és ha már az egyéni ember, akkor az össz emberiség sem, mert mindenki össze van kötve a másikkal.

Sok esetben sajnos az emberek a haragot, a gyűlöletet nem tudják átemészteni, hanem viszik tovább a szellemvilágba és egy következő életbe. De nem biztos, hogy az ember találkozik a következő életében azzal a valakivel, akinek sérelmet okozott, vagy éppen, akitől a sérelmet kapta és akkor nem történik meg hosszú időn keresztül sem a megbocsátás. Pedig a megbocsátás lassan, de biztosan szeretetet eredményez. Mindig is abban volt nagyobb szeretet, aki meg tudott bocsátani, mert a saját lelki erejéből, vagyonából adott a másiknak. Tehát akinek van szeretete, az nemesebb érzéseket közvetít az felé, aki haragot gerjeszt és ezért az ilyen embert könnyebb szeretni, mint aki negatív erőket termel ki. Pedig az az igazi szeretet, amikor életét tudja valaki áldozni másokért, sőt imádkozik ellenségeiért, mert ugyanis a legtökéletesebb szeretet az, amikor valaki az ellenségeitől kapott negatív erőket át tudja emészteni és szeretettel tud visszaválaszolni. „Ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel.” hangzottak és még ma is hangzanak el az Úr ajkairól az örök érvényű igék, mint egy meghatározva ezzel a földi lét célját, merthogy ez szinte nem is kérelem, hanem „parancs”.

Erre a helyzetre is érvényes, csak szellemi értelemben, amit a gazdag ifjúnak mondott az Úr: „Ha tökéletes akarsz lenni…” Én is azt mondom gyermekem, hogy ha tökéletes akarsz lenni, akkor hagyd el a földi igazságokat, a sérelmet, a haragot és a gyűlöletet, mint a lelkedet lekötő köteléket, és „kövess engem” vagyis az Urat, aki maximális mértékben meg tudott bocsátani az ellene vétőknek, sőt olyannyira szerette azokat, akik őt nem szerették, hogy az életet áldozta értük, hisz csakis akkor tudod elhagyni a földet és akkor juthatsz be az Isten Országába, ha eljutsz úm. a tökéletességre.

Felmerül azonban a kérdés, hogy a mai időben ki az aki szereti Jézust mikor oly sokan azt feltételezik magukról, hogy szeretik az Urat? (Nem a hitetlenekhez szólok most sem, hanem a Krisztus követőkhöz) „Aki engem szeret, megtartja parancsaimat.” Itt dől el az igazi szeretet Krisztus felé, mert nagyon sokan azt hiszik, hogy szeretik az Urat, pedig nem tudják Őt úgy szeretni, hogy engedelmeskedni tudjanak Jézus minden „parancsának”. Ha csak egy jól működő családi viszonyt nézünk, amit a mai világban már nagyon nehéz találni, már sok esetben csorbát szenved a dolog: „Aki jobban szereti szüleit, testvéreit, házastársát és gyermekeit, nem méltó hozzám.” Tehát egy családba bevinni Isten szeretetét, vagy legalább is jobban szeretni az Istent, mint a családot, bizony nem könnyű, sőt, amikor választani kell a család és Isten között, sok esetben az ember gyávának bizonyul és a könnyebbik részt választja, mert azt hiszi, hogy az a nagyobb szeretet, holott a család életről - életre változik, de Isten viszont örök. Szeretni kell a családot mindenképpen, csak a családcentrikusságnak az Istencentrikusságból kell tudni táplálkoznia, mert akkor van fejlődés a családban, azaz akkor alakulhatnak ki egészséges családi viszonyok, ha első helyre kerül Isten a maga törvényszerűségeivel. Lehet, hogy ez egy bizonyos gondot jelenthet, de amint meg tudják lépni Isten felé a követendő isteni akaratot, akkor lépnek előre egyet a tisztulás útján és ezáltal mégis csak kialakul egy bizonyos harmónia a családban.

De amennyiben az ember - abban a reményben, hogy erősíteni szeretné a családi kapcsolatokat- megalkuszik és Isten helyett a családot választja, amikor éppen Istennek kellene engedelmeskednie, minek következtében éppen hogy nem erősödnek, hanem gyengülnek a családi kötelékek. Pedig nagyon is szükség van az erős, azaz fejlődőképes családi, főként a házastársi kötelékre, mert általa a megromlott duálkapcsolat erősödik és eljuthat az ember a duáljához. Amennyiben meg már a duálfelével él az ember, szintén szükség van az Istennek szentelt kapcsolatra, hogy erősödjön általa az örök életre szóló kapcsolat. Azonban egyik kapcsolat sem működik áldozatos szeretet, vagyis megbocsátás nélkül, mert megbocsátani valakinek a legtökéletesebb áldozatot követeli az embertől, mert csak azokat könnyű szeretni, akik titeket szeretnek,vagyis akik részéről nem ér benneteket sérelem. Amikor már az embert nem pozitív, hanem negatív hatások érik, az embernek szinte az össz erőit össze kell gyűjtenie ahhoz, hogy mihamarabb túl tudja magát tenni az őt, az önérzetét ért bántalmakon. Mert mi az végül is az emberben ami megbántódik, ha nem az önérzet, vagyis a gőg? Akiben igazán van szeretet, az nem tud megharagudni a másikra még akkor sem, ha némi igazság van az őt ért vádban, hisz a harag a bukásnak produktuma, a gőgnek egyik megnyilvánulási formája, amelyet mint kárhozatra vivő hajlamot ki kell irtani az embernek a lelki világából, ha üdvözülni akar és erre éppen a megbocsátási lehetőségek nyújtják a legkedvezőbb alkalmat, mert nem az a cél, hogy az ember szeretve legyen, habár az is fontos az erőviszonyok kiegyenlítődése végett, hanem az, hogy szeretet forrássá tudjon válni és az isteni erőket, a szeretetet szét tudja hinteni a világban a krisztusi képmásra való átformálódás céljából, mert a szeretet mindenben minden, a bukás okozta sebekre gyógyír, amelyet Istenből táplálkozva tudtok egymásra sugározni nem csak a házasságban, hanem minden emberi kapcsolatban.

Isten ugyanis szeretetet sugároz szét, mint éltető erőt a világmindenségbe, melybe ha kellőképpen bele tud kapcsolódni az ember a részévé válhat az isteni műnek és képes azokat szeretni, akik őt nem szeretik. Igaz ehhez mindenekelőtt türelemre van szükség, mert a szeretet türelmes a másikkal szemben, de ugyanakkor jóságos is, tehát segítőkész úgy szellemi, mint más téren egyaránt. … Ismerve saját magát, tudja azt, hogy mennyire nehéz az árral szemben úszni és egy - egy pici lépést is megtenni az Örök Szeretet, vagyis Isten felé. Aki még nem tud szeretettel viseltetni az ellenségei felé, annak a lelkében még nincs kifejlődve a szeretet, mert mindenki abból ad amije van, vagyis: „A szív bőségéből szól a száj.”

„Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mivel vagytok különbek a farizeusoknál? „Könnyű azokat szeretni, akik titeket szeretnek.”

Törekedjetek a szeretetre, mert a szeretet által, mint könnyű isteni fluidok által Isten ki tud benneteket emelni ennek a jelenlegi világnak a szféráiból egy magasabb világba, amely világon már nem vesznek erőt a pokol kapui még az utolsó időkben sem, hanem bevezet benneteket egy általunk emlegetett óvóhelyre, a mennyei juhakolba, a nagy világégés idejére: „Az akkori világ víz által elpusztult ugyan, tűznek tartatván fenn, az Ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.” Isten ugyanis mindent feléget. a legapróbb dolgoktól a legnagyobbig, ami nem tiszta és becsületes úton keletkezett, mert a megújult földre senki és semmi nem juthat be, aki és ami tisztátalan.

Amen
Ada, 2022. IX. 04

„Kisboldogasszony”

(Szűz Mária földrejövetelének ünnepe)

Ima

Mindenható Teremtő Atyám, mélységes hálával borulok le Előtted, amiért elküldted nekünk Máriát, mint az üdvterved egy részét. Áldd meg Őt ma is hatalmasan mindazért, amit értünk vállalt úgy a földön, mint a test nélküli állapotában.
Amen

Köszönök mindent neked Uram Jézusom, mindazt, ami Máriával kapcsolatos, azt az egységet és harmóniát, amely Közted és Mária között volt és van , továbbá a megváltás közös misszióját és hogy mindezt itt hagytátok a földön az emberiség megmentésére.
Azért is hálát szeretnék mondani, mert hogy Őt választottad édesanyádnak, a megszületésednek tárgyául. Egyszóval köszönjük Uram Neked Máriát, mindazzal, ami a „lelkében” található.
Amen

Nincsenek földi szavak arra nézve, hogy hogyan fejezzük ki Mária szellemének szépségét és ragyogását, ugyanis minél alázatosabb valaki annál nagyobb mértékben hatja át az isteni lényeg, minek következtében nő a földöntúli szépsége és ragyogása is. És nem hogy csak nincsenek megfelelő földi szavak, hanem nem lehet elégszer kifejezni Mária tisztaságát, mert bármilyen hosszú ideig is dicsérnénk Őt, akkor sem fejeznénk ki mindazt amit megérdemel, mert azokat az állapotokat amelyben Mária is van, megfelelő meglátások híján hiányosak azok a tiszta érzések, melyek Őt méltán és kellő mértékben dicsérhetnék.

Már lent a földön szinte egy fényjelenség volt Mária, de a szellemvilágban még inkább az, ami annyit jelent, hogy a maga valójában, ha nem venné fel a földi alakját, akkor senki sem ismerné fel, mert egy igazi fényjelenség az egész, Jézus lényegiségével (az Igével) a „szívében”. Hatalmas szellem Ő, egyedi, aki Jézus után a földre tette a lábát, mint hatalmas szellemlény. A legtökéletesebb példaképe az alázatosságnak és a tisztaságnak, mely erényeket a szelleme legmélyén hordott. Amiben szintén a legtökéletesebb volt és ami nem látszott meg kívülről, az a tökéletes szeretete, amennyire az embereket szerette, hogy az életét áldozta az emberekért szellemfluidikus módon és az,hogy mennyire szerette Jézust. Gyakorlatilag a Jézus iránti szeretete vonzotta le Jézust, és az Iránta való szeretetből állt mellé, hogy Vele együtt szenvedjen az emberiség megváltásának ideje alatt.
Ezt a szeretetet is szétsugározta a földön és ma sem szűnik meg sugározni, mint segítséget az Isten iránt történő szeretetre való ráhangolódásra. De erről a legtökéletesebb szeretetéről Máriának, nem beszélt még eddig senki, egyetlen egy Szentlélektől ihletett, médiumi képességekkel rendelkező egyén sem. Pedig ez lenne a fő lényeg, az alázatosság és tisztaság mellett, mivel eme három erény alkotja meg az isteni lényeget: a Szellem, erő anyagot. Az isteni szeretetnek gyakorlatilag a tisztaság és az alázatosság az alapja, melyek Máriában a paradicsomi tökéletesség legfelső fokán megvannak. Azért is volt fontos Mária megjelenése a földön, hogy eme tökéletes, három, fő erénynek a hordozója, amelytől az egész teste átitatódott, szétsugárzódjon az erők és erények világban és a földön. Mária tehát tökéletes volt az alázatban, a tisztaságban és Jézus és az Isten iránti szeretetben - ismétlem -. Ezeket a fluidokat már életében ontotta ki magából, hisz nagyon szegényes volt a föld és ma is az, az alázatban, a tisztaságban és Jézus és Isten iránti szeretetben. Aki tehát Mária felé közeledik, emelkedik, annak ezekben az erényekben gyarapodnia kell. Amennyiben bárkinek is formaias, illetve helytelen Mária felé történő közeledése, akkor nem fogja érezni Mária felől sugározni ezeket az üdvösséghez szükséges erényeket. „Szeresd Istent teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, vagyis minden erőddel kövesd az Ő akaratát iránta történő szeretetből, Mária példáját követve. „Aki engem szeret megtartja parancsolataimat.” Mária ebben is kirívóan tökéletes volt, mert valóban, mindenben követte az Úr akaratát, még ha fájdalmas is volt Neki. Még a legfájdalmasabb kérését, akaratát is az Úrnak, alázattal és engedelmesen követte, ez pedig Jézus részéről a Máriával történő vérségi kötelék megszakítása volt. Itt a földön Mária szerette legjobban az Urat úgy mint tökéletes Anya és ezt az utolsó szálat, köteléket is elvágta az Úr, a leghatalmasabb fájdalmat okozva ezzel Máriának. Ami még fájdalmasabbá tette Máriában ezt az elszakadást, az az volt, hogy Mária mindenre fel volt készülve, készítve, de erre nem számított, ez volt a legváratlanabb esemény a számára. Amidőn örömmel igent mondott az angyalnak: „ Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” Mária a legboldogabb állapotban volt ettől a pillanattól kezdve, hisz a világmindenség legtökéletesebb Messiás Szellemét szeretetével levonzani és méhébe fogadni, a leghatalmasabb örömöt jelentette számára, mely öröm Isten felé tört ki Mária Lelkéből: „Magasztalja lelkem az Urat és szellemem ujjong az én Megváltó Istenemben, mert rátekintett alázatos szolgáló leányára…” A további évek, minden megpróbáltatás ellenére is (pl: Egyiptomba való menekülés) hatalmas örömöt jelentettek Máriának, hisz oly sokszor ölelte őt át Szent fia: „Mama”! Főként olyankor ölelték át egymást, amikor senki sem látta. Ezeket a messiási szeretet - megnyilvánulásokat csakis egy teljesen tiszta lény tudta kellőképpen átérezni, befogadni és viszonozni. Azt, hogy milyen tökéletes szeretet - megnyilvánulások szabadultak fel itt a földön a kettőjük ölelkezései alatt, igazából csak Ők ketten tudják, de hogy ezek a gesztusok is nagy ajándékot jelentenek a földnek, az minden kétséget kizáróan bizonyos. Amit még fontos megemlíteni az az, hogy tökéletes és harmonikus és hivatástudattal átitatott kapcsolat volt közöttük. A legmagasabb szinten értették egymás szavát, anélkül, hogy ajkaikat szólásra nyitották volna!

De amekkora „fényt” fogadott be a lelkébe, akkora volt az árny is, amelyet magára von: „A Te lelkedet ezentúl hét kard (jelezvén mélyreható fájdalmai nagyságát) járja át…”
Máriának a kereszten függő Szent Fia átszegezett lábainál, szintén meg kellett hajolnia az isteni akarat előtt, csak most nem örömmel, hanem szívtépő fájdalommal és ismételten szellemi síkon kimondani azt amit a foganás pillanatában mondott: „Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” (Nem az akaratod, hanem az Igéd, vagyis az isteni lényeg szerint.) Most akkora fájdalmak közepette tette ezt, mint amekkora öröme a fogamzás pillanatában volt. Amekkora örömmel fogadta az Ajándék - Messiást Istentől, a kereszt alatt akkora fájdalommal kellett visszaadni Istennek az Ajándék - Messiást a vele minden közösen átélt örömmel együtt és maradt számára csak a fájdalom, amelytől oly sokszor ájultan esett össze, mint ez alkalommal is. Mária lelkén egy pillanat alatt átfutott a Jézussal eltöltött minden örömteli élmény emléke, hogy vissza tudja adni Jézust „mindenestül” az Atyának, akitől Őt kapta.

Senki, de senki olyan magas szinten át nem élheti Jézus „elvesztését”, mint ahogyan átélte Mária, pedig a bukás által történő elválás bizony, hogy ekkora fájdalmat kellene, hogy kreáljon minden, az Úrtól eltávolodott szellemben, mint amekkora fájdalmat Mária élt át akkor, amikor Jézus megszakította az Édesanyjával a vérségi köteléket. Pedig fia volt Ő a legtisztább és legnemesebb értelemben, hisz Jézusnak nem voltak férfi kromoszómái,- mert nem az ember magvától született-, egyet kivéve, amely a nemiségét határozta meg. Tehát Jézus teljesen „Mária gyermeke volt” a szó legigazibb és legnemesebb értelmében.
Máriában ezeket a szenvedéseket végül is János enyhítette, amennyire ezt enyhíteni lehetett, mert Mária haláláig, mint egy nagyon is jó gyermek” mindig együtt voltak. János óvta és védelmezte immár nemcsak az ő, hanem az emberiség anyjává lett Máriát, hisz Máriának ezen fájdalmai, vajúdása, szülték meg a világot az üdvösségre.
(Ezen vajúdása Máriának kivetítve szülte meg azt, hogy jelenleg vajúdik a föld, hogy megszülje az Újvilágot)
Igaz, Mária szenvedései nem akkortól kezdődtek, amikor Simeon ezt megjövendölte, hanem a fogamzás pillanatától már támadta Jézust a sátán és így Máriát is, mint kismamát, csak erről kevés feljegyzés született. De mint azt említettem, a fentebb említett fájdalma volt a csúcs.
Mária tömérdek szenvedésének nem lenne semmi értelme, ha nem lett volna társmegváltó!
Ugyanis teljesen tisztán jött le erre a bűnös világra, (Én vagyok a szeplőtelen fogantatás!) nem termelt ki soha semmilyen negatív erőt, melynek visszahatásiból kellett volna kapnia, sőt azt mondom, hogy amennyit szenvedett, egy bűnös nő sem szenvedett soha annyit mint Ő, tehát neki a legbűnösebbnél is bűnösebbnek kellett volna lennie, ha a szenvedéseit vesszük figyelembe! (Tehát soha ne zavarjon meg benneteket, ha valakit is szenvedni láttok és még véletlen se állítsatok fel sem ennek, sem másnak alapján „karmikus elméleteket” bárkivel kapcsolatban is, mert a látszat csal!!!) Kiben mekkora a szeretet, akkora áldozatot tud hozni másokért. Az az igazi barát, aki életét tudja áldozni másokért és imádkozni tud ellenségeiért. Ez Máriában a legtökéletesebb szinten megvolt, mint a legtökéletesebb paradicsomi szellemben, aki átlépte a Messiások csarnokát és a Szent Fiánál van, ugyanis annyira vágyódott Jézus után, hogy belehalt ezekbe a vágyakba és ezért Jézus bevitte Őt a saját országába. Így lett Mária az Út Jézusig, Jézus Országáig. Ahogyan hidat képezett a két szövetség között, most hidat képez a két világ között. Tehát Mária része az üdvtörténetünknek, Nélküle nem lenne üdvözülése senkinek!

Mária alázatos meghajlással „elfogadja” mindazt az „elismerést”, amelyet elsősorban Szent Fiától kapott még az első Pünkösdkor és azt is, amely a mi szívünkből száll feléje, mert nem csak mi, hanem az egész magas szellemvilág Őt az ő földre jövetelét dicséri, mely dicséret egybehangzó és szintén földi szavakkal ki nem fejezhetően gyönyörű.

Amennyiben ti is „imádni” szeretnétek Őt, mindenekelőtt ne szavakkal tegyétek ezt, hanem a Feléje történő vágyódással, a Hozzá való felemelkedéssel és az Úr akaratának a megcselekvésével, mert: „Hiába mondjátok azt, hogy Uram, Uram, ha nem cselekszitek az én Atyám akaratát”, valamint a sorsotokba való megnyugvással, mert: „Az a legőszintébb imádkozó, aki sorsában megnyugszik.” Amennyiben követni is akarjátok Őt, akkor törekedjetek az alázatra, a tisztaságra és az Úr és embertársaink iránti szeretetre. Kövessétek Őt, mert Benne és Általa lehajolt a Menny a földre.


*

Drága Szűz Mária, engedd meg és fogadd el azt, hogy a „lelkem” , egész lényem erejével és szeretetével közeledjek feléd, emelkedjek hozzád és kifejezzem abbéli hálámat és örömömet, amiért felvállaltál bennünket, hogy elvezess az üdvösségre. Köszönöm a Benned megnyilvánuló hármas erényt: a tisztaságnak, az alázatnak és az Isten és emberek iránti szeretetnek a legmagasabb fokát, amely benned megnyilvánul.

Kérlek Téged, hogy ne hagyj el bennünket és ne hagyd el az én földi testvéreimet sem, hanem vedd őket a te palástod alá és védelmezd őket a gonosztól.

Amen

Ada, 2022. IX. 08.

Az állatról, aki benned él
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Ne légy beképzelt: nem tigris és nem oroszlán. De túlságosan tárgyilagos se légy azért: nem az ökörről, nem a birkáról és nem a bakkecskéről akarok beszélni. Ezeket csak utánozni szoktad. Benned egy malac él.
Egy neveletlen, izgága malac, aki folytonosan visítozni akar, édességet követel és megkíván ezt, vagy amazt. Üss az orrára, mert ha nem tudod megfegyelmezni, nyakadra nő és rabszolgává aláz.
Tanítsd a malacodat mértékletességre, szerénységre és arra, hogy ne visítozzon, mihelyt eszébe jut az étel íze. Szoktasd rá, hogy az üres vízbe főtt krumpli is eledel, kalóriája van és keményítőértéke, és hogy az erdei forrás vizénél üdítőbb ital nincsen ezen a földön. Neveld meg, kérlek, a malacodat, hogy csak annyit kívánjon, amennyi neki jár. Amennyit munkáddal megszereztél és amennyit a körülmények nyújtanak. Nincs szánalmasabb látvány, mint az olyan ember, aki aljassá alázza magát egy falatért, hogy malacának pillanatnyi élvezeti igényét kielégítse.
Egy szerény és jólnevelt malacot még megtűrnek a szobában. Ha azonban egy izgágán visítozó dögöt hurcolsz magaddal, elébb-utóbb vele együtt kirúgnak Téged is

Múlt héten egy lelkész autóval utazott valahova, amikor megpillantott egy öregembert az út szélén. Felvette, és miközben mentek, az öreg a lelkészhez fordult és így szólt: Fiam, hallottad, mi történt a Mennyben tegnap este?
A lelkész megdöbbent a kérdésen, leparkolt az autóval és megkérdezte: Valami baja van, uram? Honnan tudhat ön arról, mi történik a Mennyben?

Az öregember ekkor így szólt: tegnap este a Mennyben Isten nagyon dühös lett az emberekre, és megparancsolta angyalainak, hogy fújják meg a trombitáikat.
Az angyalok felvették a trombitákat és már meg akarták fújni, amikor Jézus térdre esett Isten előtt és könnyek között kezdett esedezni. Kezéből és testéből friss vér folyt ki. Azt mondta Istennek, hogy nem lehet, hogy halála hiábavaló legyen.

Isten nem nézhette Szentje fájdalmait, de a gonoszok romlottságát sem, ezért ezt mondta: MÉG EGY UTOLSÓ ESÉLYT ADOK NEKIK!
Akkor Jézus odafordult az angyalokhoz és megparancsolta nekik, hogy szálljanak le nagy számban a Földre és mondják el az embereknek: A VÉG KÖZEL, JÉZUS NAGYON HAMAR VISSZAJÖN!
A lelkész leizzadva és sírva ezt kérdezte az öregembertől: Uram, honnan tudja ön ezt? Az öregember így válaszolt: Én egyike vagyok azoknak az angyaloknak, akik elküldettek a Földre. Használd a rendelkezésedre álló csatornákat, hogy minél többekhez eljusson ez az üzenet. Nincs vesztegetni való idő! Kérlek!
Azzal az öregember eltűnt a szeme elől.


Látomány az utolsó időkről
http://www.youtube.com/watch?v=91ILs_HMGh8

Elkövetkezendő idők és a népek szerepe
http://www.youtube.com/watch?v=YLzh7D5C1TY

A 2030-as évekre várható a világ teljes összeomlása? - Stumpf-Bíró Balázs https://www.youtube.com/watch?v=g-73kZF7wwc

2030-ban tényleg összeomlik a világ?
https://www.youtube.com/watch?v=PufugjN0V5w

Erdély

Valahol van egy furcsa ország,
Bérce templom , völgye,szentély,
Bánatország az az ország,
Neve : Erdély .
Kékebbek ott az esték,
Sárgábbak ott a rónák ,
S a falevelek mindig hullanak.
Este tájt.
Csöndes faluk fehér harangszavára
Imádkozó bükkerdők orgonája:
Zsolozsmásan felzúg a patak.
Ott mindig ősz van.
Erdély árva lelke:
Az őszi szél koszálgat szüntelen.
És megsúgom: hiába jön a tavasz,
A hóvirág ,
A régi hóvirág már nem terem .
Mert ott az erdők keresztfát teremnek .
És Golgota a hegynek a neve.
S ki ott él : valami régi nyárnak.
Halálosan beteg szerelmese.
Elátkozott álmok kísérik ,
Ha belekábult ott a tájba :
Mert átokország az az ország .
Nagyon ködös és nagyon árva...
Fészkefosztott fiainak,
Széttépett, bús fiainak ,
Mégis , mégis , jaj de drága !

Wass Albert


Edda Művek - Erdély felé
https://www.youtube.com/watch?v=dOOc9vzQ2yY

KI VAGY TE?

A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe, és ott állt a bírói szék előtt.
- Ki vagy te? - kérdezte egy hang.
- A polgármester felesége - válaszolta.
- Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy ki vagy.
- Négy gyermek anyja.
- Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy ki vagy.
- Tanítónő vagyok.
- Nem a foglalkozásod kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.
És ez így ment tovább. Bármit is válaszolt, úgy tűnt, hogy nem a megfelelő választ adta arra a kérdésre, hogy ki is ő.
- Keresztény vagyok.
- Nem a vallásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te.
- Én az vagyok, aki mindennap a templomba ment, és mindig segítette a szegényeket és a rászorulókat.
- Nem azt kérdeztem, hogy mit tettél, hanem hogy ki vagy.
Végül is megbukott a vizsgán, mert visszaküldték a földre. Amikor felgyógyult betegségéből, elhatározta, hogy utánajár, ki is Ő.
És ez nagyon megváltoztatta az életét.
Antony de Mello

UI:

A festő médium: Louis Antonio Gasparetto
https://www.youtube.com/watch?v=fS3xg7_-wSM

Arról, ami időnként megfertőzi körülötted a levegőt

Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből *

Találkoztál már valaha az erdőn bomló állati hullával? Amin férgek ezrei nyüzsögnek? Aminek nehéz, bűzös szaga széles körben megfertőzte körülötted a levegőt, hogy csak lélekzetvisszafojtva tudtál mellette elhaladni? Ugye siettél, hogy elkerülj undorító közelségéből?
A gyűlölet közeléből mért nem sietsz el éppen olyan undorral? Még fertőzőbb a párája, mint bomló állati hullának.
Valakinek sebet kap a lelke. Aki adta, nem is tud róla talán. Aki kapta, alig rezzent meg belé. De a seb marad és nem heged be. Vannak emberek, akiknek a sebei nem hegednek be soha. Valami belécseppent talán az ilyen sebbe, valami fertőző baktérium, vagy a léleknek valamiféle mérges váladéka. Nem lehet tudni. Ezt már a babonás rontó hatalmak teszik.
Valakinek sebet kapott a lelke és a seb nem heged be. Gennyezni kezd. Az ember töpreng és rágódik azon, ami vele történt. Ez a lelki sebek gennyezése. Fájó érzések gyűlnek meg a seb körül. Gonosz sajgás támad. A seb gyulladásba jön. A gyulladás terjed. Láz keletkezik és egyre nő. Már nincs segítség: a méreg benne van a lélek vérkeringésében. A lélek elpusztul. Hulláját ellepik a férgek, zöldhátú legyek szállanak rá és hordják szét a fertőző csírákat. A halott lélek körül széles körben fertőzött a levegő. Aki ebbe a körbe belekerül, elég, ha csak egy karcolást hordoz a lelkén valahol, a seb megfertőződik.
Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a Tiedet gondtalanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt.
Kerüld el a fertőzötteket. Könnyen megismered őket, mert a lázas ember félrebeszél. Akit a napsütésben is ráz a hideg, aki nem látja meg az útszéli virágokat, nem hallja meg a hajnalban ébredő rigót: az olyan ember közelében ne tartózkodj, mert gyanús, hogy ragályhordozó. Óvakodj azoktól, akik leszegett fejjel járnak Isten szabad ege alatt. Akik langyos és puha nyári estéken is csak arról akarnak beszélni, hogy mi az, ami rossz ezen a világon. Akik el akarják hitetni Veled, hogy élni nem érdemes, a világ csúnya és az ember bűnben fogantatott.
Kerüld, messzire kerüld el azokat, akik aszerint ítélik meg az embert, hogy milyen nyelven beszél. Vagy milyen templomban imádkozik, vagy milyen jelvényt visel a gomblyukában. Az ilyen ember lelke bomlik már, mint az állati hulla, és gyűlölettel fertőzi meg maga körül a levegőt.
És végül fuss, menekülj az okos gyűlölet közeléből. Ez a legveszedelmesebb és nincs ellene orvosságos szer. A tárgyilagosságba bújtatott gyűlölet. A megfontolt gyűlölet. Az emberségesnek látszó, a megértő gyűlölet. Amelyik így kezdi: igaz, hogy ők is emberek, de...
Ha ilyennel találkozol, fuss, mintha szemedet vették volna. A szent gyűlölködők gyújtják föl mindig a világot.

szemlézte: Bíró László

A hunok útra kelnek

Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből

Évszázadok jöttek és mentek, évezredek teltek. Hunor és Magor népei egyre jobban elszaporodtak. Eljött aztán az idő, amikor többen voltak, mint csillag az égen, fűszál a mezőn és homokszem a pusztaságban. Az erdőnek nem volt már elég vadja, tavaknak, folyóknak elég hala, hogy mindenkinek jusson belőle s a mezőkön nem volt elég hely a legelő jószág számára.
A legöregebb táltos gyűlésbe hívta össze a törzsek vezéreit és a nemzetségek fejeit, hogy megtanácskoznák a jövendőt. Amikor mindannyian összejöttek, annyian voltak, hogy égaljtól égaljig egyebet sem látott a szem, csak sátrakat. Éjszakánként a tábortüzek száma vetekedett az égbolt csillagjaival.
Egy éjszaka, amikor a Göncöl Szekér rúdja fölfele mutatott, vezérek és törzsfők meghozták a döntést. Megegyeztek abban, hogy Hunor népe, a hunok elindulnak a lenyugvó nap nyomát követve új hazát keresni.
Mikor feljött a nap, a táltosok fehér mént áldoztak az úr tiszteletére, búcsút vett egymástól a két testvér-nemzet, aztán a magyarok hazamentek a szállásaikra, a hunok pedig készülődni kezdtek a nagy útra.
A száznyolc törzs Bélát, Kevét és Kadosát választotta az élcsapat vezérévé. Mindegyikök választott magának ezer kipróbált harcost, s pompás lovaikon kürtszó mellett elindultak nyugat felé, mint a rohanó árvíz. Bendegúz vezetése alatt az egész hun nemzet követte őket lassú, szervezett menetben. Elöl, lóháton a férfiak. Mögöttük, végtelen hosszú sorokban a sátorszekerek, megrakva asszonnyal, gyerekkel, szükséges holmival. Hátul a ménesek, gulyák és birkanyájak ugató komondorok, pulik és ostorpattogtató csikósok, gulyások, juhászok irányítása alatt.
Mintha maga a haragos tenger indult volna meg elönteni a világot, úgy hömpölygött a hunok árja nyugat felé. Mikor elérték a széles atil folyót (Volga), tábort ütöttek. Lovas legények indultak le és fel a nagy folyó mentén gázlót keresni, míg a férfiak gondosan átvizsgálták a hatkerekű szekereket, megjavították, ami javításra várt, a pásztorok pedig megpihentették nyájaikat a folyóparti dús legelőkön.
Bendegúz parancsára az asszonyok ezrei felfújható bőrtömlőket készítettek a szekerek alá, hogy azok útján biztosítsák majd az átkelést a haragos folyón.
Az aranyozott vezéri sátorban ezalatt második gyermekével vajúdott Bendegúz asszonya. Amikor az este készíteni kezdte a bíborágyat Nap-Isten számára, mind a száznyolc hun nemzetség feje oda gyűlt össze a vezéri sátor köré s tábortüzek mellett, aranykupákból iddogálva várták a nagy eseményt, s kutatták szemeikkel az égboltot titokzatos jelek után.
Egyszerre csak Bendegúz elsőszülött fia, a gyermek Buda fölmutatott ujjával az égre.
Édesapám! Odanézzen! - kiáltotta izgatottan. - Nap-Isten és Hold-Isten együtt vannak az égen!
Míg valamennyien elcsodálkozva nézték a különös jelenséget az égen, a vezéri sátor függönye félrelebbent, és egy vajákos asszony lépett ki rajta újszülött csecsemővel a karján.
Fiú! - jelentette büszkén és boldogan.
Ősi szokás szerint Bendegúz karjába vette újszülött fiát, magasba emelte a tábortűz fölött, és azt mondta:
Legyen a gyermek neve Atil, eme nagy folyó emlékezetére!
Másnap a hunok átkeltek a folyón, s feltartóztathatatlanul, mint az árvíz nyomultak előre, nyugatnak. Az útjokba eső népek vagy csatlakoztak hozzájok, vagy ész nélkül menekültek. Nem volt hatalom, mely megállíthatta volna őket. Gótok, vandálok, rómaiak között futótűzként terjedt a hunok híre, s voltak, akik arról suttogtak, hogy akik jönnek, nyargaló lovakon, nem is emberek, hanem ördögök és boszorkányok leszármazottai. A görögök kentauroknak nevezték a hun harcosokat, mint akik egybenőttek a lóval.
Átkelve a Kárpátokon, lezúdultak a Tisza-Duna-közének termékeny alföldjére, s elérték a Római Birodalom keleti tartományának, Pannóniának határát. Római krónikák szerint Macrinus, Pannónia katonai parancsnoka megerősítést kért a hunok jöttének hírére, és a megerősítés meg is érkezett Pannóniába Detre, a barbár vezérlete alatt. Míg Macrinus és Detre még mindég a haditerven tanakodtak, az éjszaka leple alatt átkeltek a hunok a Dunán, és rajtaütöttek a rómaiak táborán. Detre azonban hamarosan összeszedte megzilált seregét, és Tárnok síkságán szembefordult az üldöző hun élcsapattal. Keve és harcosai életüket vesztették a híres csatában, de súlyos veszteségeket szenvedtek a rómaiak is, és kénytelenek voltak Tulna városáig visszavonulni.
Kevét és harcosait illő pompával temették el a hunok. A helyet, ahol sírdombját emelték, ma is Keveházának nevezik.
A temetés után a hunok űzőbe vették Detrét, és Gesumornál megütköztek hadaival. Hajnaltól estig tartott a rettenetes csata, melynek során elesett Macrinus, római hadvezér, de halálát lelte Béla és Kadosa is. Maga Detre, hun nyíllal a homlokában, még élve eljutott Rómáig, hogy hírét vigye a római hadak gesumori nagy vereségének.
Róma békeköveteket küldött a hunokhoz arany és ezüst ajándékokkal megrakodva, és attól kezdve minden évben adót fizetett, hogy megmentődjön a hunok betörésétől.


Szemlézte: Bíró László

Gazdagság és szegénység
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen. Mégis ő a legvidámabb teremtés.
Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót. Mi nem úgy élünk. Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. És hiszem, hogy boldog volt mégis.
Pedig az első ember nehezen élt. Gondold csak el. Bunkóval védekezett a vadállatok ellen. Bőrüket maga húzta le, maga készített ruhát és lábbelit belőlük. Barlangban lakott és mohán aludt. Nem volt villanyvilágítása. Semmije sem volt. Mégis, azt hiszem, szerette az életet.
Örvendett a szélnek és a napnak. A levegőnek. Annak, hogy egészséges, és ha fáradt volt, annak, hogy lefekhet a mohára pihenni. Örvendett az izmainak és mosolygott, ha pillangó szállt előtte. Ha gyümölcsökkel megrakodva tért haza összkomfort nélküli barlangjába, ha bunkója egy vadat leütött: gazdagnak érezte magát. És mert gazdagnak érezte magát, gazdag is volt.
Erről eszembe jut, hogy ismertem embereket, akik palotában laktak, naponta új ruhát vehettek magukra, azt ettek, ami eszükbe jutott, halomban állt körülöttük a vagyon, gyáraik voltak és bankbetétjeik és mégis folyamatosan töprengtek, törték a fejüket, beleőszültek a gondba, mert mindenáron azt akarták, hogy még többjük legyen. Voltak ugyanis emberek, akiknek még több gyáruk volt és még több bankbetétjük. Szegényeknek érezték magukat azok mellett, és mivel szegényeknek érezték magukat, szegények is voltak.
Pedig mondom, palotában laktak. Sokkal több szobában, mint amennyit egyáltalán használni tudtak volna. Villanyvilágításuk volt és fürdőszobájuk, nem is egy. Nem zárták le soha a villanyukat és a fürdőszobában bármikor folyt a melegvíz, csak meg kellett nyitni egy csapot. Télen központi fűtés őrizte az egyforma meleget és nem volt soha szénhiány. Rádiójuk volt és gramofonjuk, rengeteg sok lemezzel. Ebédlőben ettek, finom porcelánon, ezüst evőeszközzel. Cselédek szolgálták ki őket. Nem kellett se fát vágjanak, se vizet hordjanak, se edényt mosogassanak, se főzzenek, se seperjenek, se cipőt takarítsanak: mindezt megcsinálták helyettük mások. Olyan ruhába öltöztek, amilyenbe jólesett. Az utcákon, ahol jártak, tele voltak a boltok kirakatai mindenféle szép holmival és minden eladó volt. Minden boltba bemehettek és mindent megvásárolhattak, ami csak szemüknek megtetszett. Amikor eszükbe jutott, elmehettek a színházakba és a hangversenyekre. Kényelmes autók röpítették őket és utazhattak és nem kellett soha, sehol sorba álljanak.
Mégis szegények voltak. Nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a virágoknak, az ételnek. Nem értek rá egyszerűen, mert éjjel-nappal gondok között futkostak, hogy miképpen szerezhetnének még több pénzt. Mert ami volt, azt kevésnek érezték. És amit az ember kevésnek érez, az valóban kevés is.
Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény.
Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni!
Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.

Gyökössy Endre
AZ IDŐSEBBIK FIÚ PEDIG...

(Lk 15,25-32)
Szerette ezt a halk zsibongást, amely kis vendéglőjéből felszűrődött emeleti szobájába. Nagyapját, apját látta ilyenkor sürögni-forogni a kockás abroszokkal leterített asztalok között. Előttük még kötény volt és karjukon a "hangedli". Úgy vitték ki a zónaételeket s a habzó söröket a törzsvendégeknek. Hozzájuk többnyire ugyanazok a kistisztviselők, ebédszünetes boltosok, szerkesztők jártak.
Még szerencse, hogy államosításkor meghagyták üzletvezetőnek. Tudták az "illetékesek", ezt a kis családi vállalkozást csak ő tudja nyereségesen tovább vezetni. Ment is valahogy. Fiai már szakképzett vendéglátósok voltak. Fel is lendült a Három hársfa. De felesége váratlan és gyors halála 54-ben és kisebbik fia titokzatos eltűnése az 56-os harcok alatt megrokkantotta. Enyhe agyvérzést kapott. Most Antié, családos nagyobbik fiáé az újra magánkézbe került kisvállalkozás. Az ő felesége ül a kasszánál, három rokon is besegít, sőt két tanulója is van már. Ő afféle "haláláig haszonélvező". Így rendelkezett a közjegyzőnél.
Ellátják becsülettel. De már igen nehezére esik lemennie. Fél oldala is zsibbad. Többnyire egész nap egyedül ül - és emlékezik. Mint most is, a régi, dolgos időkre. Tévéjét, rádióját ritkán nyitja ki. Sok a rossz hír. Inkább kisvendéglője árulkodó neszezéseire figyel. Abból tudja, mi történik odalent. A felszálló illatokból meg azt, mi aznap a "konyhafőnök ajánlata". Ha megkondul a közeli templom delet jelző, hívogató hangja, elolvas egy-egy zsoltárt apja öreg Bibliájából. Az az ő imakönyve.
Megreccsent a falépcső. Órájára nézett. Messzi még a záróra. Ki jöhet ilyenkor? Nem szoktak - csak úgy - benézni hozzá. Nehézkesen az ajtó felé fordult.
Szinte bekeretezve ott állt Öcsi, a holtnak hitt fia. Megférfiasodva, ám alig változva. Csak hullámos, fekete haját lepte be a dér. Olcsó, gyűrött dzsekijén Lufthansa repülő-reklámtáska lötyögött. Farmerja piszkos volt a viseléstől és nem kővel koptatott. Ám ő volt, az elveszett.
- Öcsi!
- Apa.
Fia már ott térdelt előtte és átfogta apja csúzos térdeit. Az a ráborított pokrócon keresztül is érezte gyereke remegését. Tétován simogatta az ölébe hajtott, őszülő fejet.
- Harminchárom év. Uramisten! - mormolta újra és újra. Hosszú percek teltek el. Öcsi szólni akart, de apja szája elé emelte ujját és a széke karfájára szerelt csengő gombját háromszor megnyomta. Ez volt a jel: sürgős. Perc sem telt el, nagyobbik fia robbant be a nyitva maradt ajtón. Dermedten bámult felegyenesedő öccsére.
- Te élsz?
- Látod.
- Miért nem adtál hírt magadról?
- Nem akartam bajt hozni rátok. Hátha lefényképeztek.
Bár nem öltem embert.
- Hol bujkáltál?
- Sok helyütt. Legvégül Amerikában, délen kaptam munkát.
- Mit csináltál?
- Mosogattam, takarítottam, felszolgáltam, mint itthon. Mindig dolgoztam...
- S most?
- Hazajöttem. - Végigmutatott kopott önmagán.
- Így? - horkant fel a bátyja.
- Így.
- Fontos, hogy él és itthon van. Feltámadt az öcséd, fiam! - ezt már szinte kiáltotta az apjuk. - Meg sem öleled? - fordult elsőszülöttje felé.
- Mihez akarsz kezdeni? - kérdezte ölelés helyett öccsét a bátyja.
- Mosogatni még tudok.
- Meg beülni a készbe, mi?
- Anti! - nyögött fel az apa; de az ordítva folytatta: - Ismerem én ezt a fajtát. Végig - csavarogják a világot, s amikor mindenből kikopnak, hazakuncsorognak örökölni, mi? Nem, öcsikém, ebből nem eszel. Tulajdonképpen nem is élsz. Holttá nyilvánítottak. Apa azután mindent rám íratott. Érted? Mindent!
- Jól tette - válaszolta csöndesen a kisebbik -, csak azt nem tudtam, hogy meghaltam... akkor mit is keresek itt? - Lehajolt, megcsókolta apja haját, és kifordult az ajtón.
- Mit tettél, Anti?! - nyögött föl az öregember.
- Mit? Megmondtam az igazat. Vagy nem így van?
Másnap egyenruhás hotelboy kereste az öregembert. Levelet hozott. Senki másnak nem volt hajlandó odaadni. Hiába erősködött odalent Anti, hogy ő itt a főnök, a tulaj, meg minden. A küldönc egyre azt hajtogatta: csak a címzett saját kezébe adhatja. Ott álltak most az emeleti szobában mind a hárman.
- Vedd át a levelet - kérte fiát az apja.
Anti egy ötvenest adott a boynak, és kituszkolta az ajtón.
- Tudod, milyen rossz a szemem - nyújtotta az apa a neki címzett borítékot a fiának. - Olvasd fel! - És az olvasni kezdte:
"Drága apám, örülök, hogy láthattalak. Ne aggódj, jól megy a sorom. Szállodám van Floridában. Nemrégen nyitottam meg a másikat. Antira gondoltam, mint igazgatóra. Olvastam: most már bátran hazajöhetek. Látni akartalak, s megbeszélni, hogyan segíthetnék rajtad, itthon vagy odaát. Nincsen családom. Örököseimmel is találkozni akartam, mielőtt testamentumot írok. Nos, a főörökös már beszélt velem.
Tőletek Tütykéhez mentem. Talán emlékszel, így becéztük egyik osztálytársunkat. Megnősült, több gyereke van. Amikor megláttak, sírtak örömükben. Csak reggel engedtek vissza a Hiltonba. Éjjel megbeszéltük: ők jönnek ki velem. Mindketten szakemberek, ám szegények. Így az örökség is megoldódik.
Bocsásd meg, Édesapám, a jelenésem. Talán úgy kellett volna hazajönnöm, mint Jákob ment megrakodva ajándékokkal Ézsauhoz. Akkor most minden O.K. volna. De kíváncsi voltam, él-e még a tékozló fiú idősebbik testvére..."
Volt még tovább is, de Anti apja ölébe dobta a levelet és lerohant a lépcsőn.


UI:

Isten Szerelmes Levele . 2012
https://www.youtube.com/watch?v=XQYJFKBLP50

A Szeretet ereje

Éjsötét volt a barlangban. Ahogy belépett és fáklyát gyújtott, meglátta a nőt. Ott állt a szakadék szélén, a Túlvilág egyik Bejáratánál.
- Arien! - kiáltott rá. Az asszony nyugodtan megfordult. Szemeiben különös lángok égtek.
- Ó nem!
- Kérlek, kérlek ne tedd! - szólt a férfi.
- Ne aggódj, Kedvesem! mondta Arien lágy, nyugodt hangon. Ne aggódj! Nem
sokára újra találkozunk. Azzal végig a férfi szemébe nézve lelépett a szakadék széléről.
- Neee! kiabálta Oden. De nem tehetett semmit; túl messze állt a nőtől ahhoz, hogy megakadályozza. Elvesztette hát őt is. Fájdalmasan nézte a szakadékot, amely úgy sötétlett felé, mint maga az éjszaka. A fáklyafényben egy pergamenlapot vett észre a földön. Felismerte rajta Arien szép, ívelt betűit, hát felvette és olvasni kezdte.
Drága Oden, Kedvesem!
Tudom mit gondolsz. Azt hiszed megőrültem. De nem! Nem, még nem vagyok teljesen őrült. Mikor a szemembe néztél, talán a téboly lángjait vélted felfedezni benne, de rosszul láttad: azok csupán az elszántság fényei voltak. Tudom, az rémisztett meg, hogy egyszer sem láttál könnyet a szememben. Pedig hidd el, nekem is fájt. Még jobban is, mint neked. A kettőnk gyermeke volt, úgy a tiéd, mint az enyém is. De engem mégis szorosabb kötelék fűzött hozzá. Hisz én hordtam őt a szívem alatt. S úgy osztoztam halálában, ahogy ő részesült életemből, mikor megfogant. Értsd meg, én a gyermekünknek éltem. A nevetésének, a mosolyának, egyetlen apró mozdulatának. De most hogy ő már nincs többé, bennem is meghalt valami, elszakadt az eltéphetetlen kapocs. A Sors akarta így. Hogy miért? Arra nincs válasz. Talán nem is fontos. Hisz' a lényeges kérdések mindig rálelnek feleleteikre. De én hiszem, tudom, hogy ez egy próba. És ki fogom állni, ki fogjuk állni! Tudom! Mert az anyai szeretet ereje hatalmas! Képes pusztítani, mint a zabolátlan, vad vihar, de teremt is, mint a friss tavaszi zápor. Én most elpusztítom a Halált, és megteremtem az Életet. Bízz bennem!
Ezek nem a téboly őrült ideái! Álmot láttam. Persze te nem hiszel ebben, tudom. De álmomban újra együtt voltunk, boldogan, mindhárman. Tudtam, hogy utána kell indulnom. Ezt üzente az álom. És ha majd visszatérek ha visszatérünk, hidd el, valóra is válik. Persze tudom, hogy te őrültségnek tartod az egészet. Nem is hibáztatlak érte. Ezt te nem értheted, egyetlen férfi sem értheti. Csak az anyák tudják, mi mindenre képes a Szeretet, ha igazán hiszünk benne. De te csak higgy bennem! Kérlek, ne add fel! Neked élned kell, hogy az emberek lássák, mily erő lakozik a szívekben. Hát kérlek, csak bízz bennem. Szükségem van rá, éreznem kell, hogy visszavársz minket. Hinned kell, hogy visszatérünk hozzád. Csak ennyit kérek. És kérlek, kérlek, sose feledd el, hogy szeretlek, Kedvesem!
Sokáig meredt maga elé, majd nagyot sóhajtott. Bízom benned, gondolta. Lassú léptekkel, mintha egy álomban járna, indult hazafelé. Nem is figyelte az utat, csak a kezében szorongatott levelet nézte. Már csak ez maradt. Szinte nem is látott mást, csak a pergamenlapot. Sokan néztek utána kérdőn, mikor nem viszonozta a köszöntéseiket, ám ő igazából nem is hallotta azokat. Olyan volt mint egy holt: nem élt, csak létezett. Sok idő telt el így, napok múltak el csendesen, mintha nem is lettek volna. Számára megállt az idő. Nem is csinált semmit, csak a levelet olvasta újra és újra, vég nélkül. És bízott.
Egy éjjel végre álmot látott, sok éve először. A feleségét látta kisfiukkal, boldogok voltak, nevettek és játszottak. Olyan életszerű volt, minden egyes arcvonás, minden mozdulat Ő belépett az álomba, és odasétált hozzájuk. Arien ránézett, elmosolyodott és csak annyit mondott:
- Látod, megmondtam, hogy nem sokára újra látjuk egymást. És most már minden éjjel együtt leszünk.

UI:

Bíztató kapaszkodók a nehéz időkben, avagy hogyan ne félj!
https://www.youtube.com/watch?v=Cw8SFi_liuI

Isten ostora
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből

Isten kardja nyugat felé mutatott Attila kezében.
Hun lovak patáinak dübörgésétől megremegtek az Alpok. Mint az árvíz zúdultak alá a hun hadak Thüringiára s mire elérték a Rajnát meg a Szajnát, legyőzték a barbárokat, a gótokat és tizenhét nemzet vált Attila birodalmának hőbéresévé.
Kőfal mögött reszketett Bizánc, és Róma harcra készülődött. A hunok lerohanták Galliát. Ahol a dombok lankái alásimultak a nagy gall síkságba, Attila megállt. Szekerekből, nyergekből vezéri dombot építtetett magának, ahonnan messzire beláthatta a catalaunumi síkot.
Az éjszaka leple alatt megérkeztek a római légiók is, és felsorakoztak a hunokkal szemben, ember ember mellett, pajzs pajzs mellett, várva a támadást. De a hunok táborában síri csend volt. Csupán a szél suhogását lehetett hallani a catalaunumi mező felett.
Sűrű köddel érkezett a hajnal. Mikor a nap vörös korongja megjelent a keleti ég alján, egyszerre csak kürtszó harsant valahonnan. Egy pillanatra kettévált a köd, s az elmeredt szemű római légiókkal szemben ott állt Attila sötét alakja; megszámlálhatatlan lovas sereg fölött magosan kirajzolódva az ég peremére, háta megett a felkelő nappal. A következő pillanatban lehullottak a köd függönyei megint, s a félelmetes jelenség eltűnt a szemek elől.
Isten ostora és halál-lovasai... - járta be a suttogás a megrendült római veteránok sorait. Remegve meredtek a ködbe, várva a támadást. De semmi se mozdult. Süket csöndesség nehezedett a ködlepte mezőre.
Aztán lassanként, ahogy feljebb emelkedett a nap aranykorongja, oszlani kezdett a köd is, teljes pompájában feltárva a két szembenéző sereget. Amíg a rómaiak hunyorogva pislogtak bele a vakító napba, a hunok támadtak.
Huj-huj! Huj-huj! Huj-huj!
Százezer ló dübörgő patája alatt megremegett a föld. Süvítő nyílvesszők tömege elsötétítette az égboltot.
Ember ember ellen, ló ló ellen: folyt a csata egész napon át. Borzadva tért nyugodni a nap. A haldoklók halálhörgése elveszett a kardok csattogásában. Az elesett harcosok lelke harcolt tovább. Azon az éjszakán sok-sokezer hun harcos lelte meg az utat hadúr hetedik mennyországába, mely azok számára van, kik harcban estek el. Hunok hite szerint minden elesett hős magával vitte szolgának a másvilágra azoknak lelkét, akiket a csatában megölt.
Mire megérkezett a reggel, mindössze Atillát és hunjait találta a felkelő nap a véres catalaunumi csatamezőn. A római légiók roncsai visszavonultak az éjszaka védelme alatt.
A hunok eltemették halottaikat és összeszedték a zsákmányt, s visszatértek a Kárpátok-övezte hazájukba. A telet fegyvergyártással, új lovak betörésével, előkészületekkel töltötték, s tavasz jöttével indultak újra Atillával az élükön, dél felé.
Concordia és Pádua népe ész nélkül menekült előlük. Verona, Brescia és Cremona megnyitották kapuikat Attila előtt, és megadták magukat. Mikor elérte Róma kapuit, védtelenül hevert lábainál az egész Római Birodalom.
Százezer hun lovas vette körül az Örök Város kőfalait, Attila parancsára várva. De a parancs elmaradt. Magától megnyílt a főkapu, és fehér zászló alatt megjelent Isten szolgája, Leó Pápa maga, mezítláb és száz pap kíséretében jött a mezőn át, zsoltárokat énekelve, szelíd menetben a hunok felé.
Attila, éjfekete harci paripáján, elébe ment. Félúton találkoztak, Leó pápa és Isten ostora. Egyik mezítláb, alázatosan, másik nyeregben ülve, büszkén, egyenesen.
Aztán Isten szolgája fölnézett, egyenesen a félelmetes Attila szemébe, és szelíden mondta:
- Fiam, eljön az idő, amikor egyik leszármazottad áll majd egyik utódom előtt, királyi koronát kérve magának, s áldást népe számára. Azt kívánod, hogy úgy nézzen majd reá ez a szent város, mint a rettenetes Attila leszármazottjára, aki elpusztította Rómát?
Néhány pillanatig Attila elgondolkozva nézett alá az öregember hófehér fejére, aztán bólintott és békésen mondta:
- Eredj vissza a városodba, szent ember, és adj hálát Istenednek, amért kegyelmet találtál Attila előtt.
Azzal egy rántással megfordította lovát, s felemelt kézzel jelt adott a hunoknak a visszavonulásra.
Útban hazafele még lerohanták a hunok híres Velence városát, lóháton úsztatva át a vízen, s roskadásig megrakták málhás szekereiket arannyal, ezüsttel és szép velencei asszonyokkal. De ez volt a hunok utolsó nagy vállalkozása. Ettől kezdve Isten kardja hüvelyében pihent.
Isten ostora betöltötte a próféták jóslatait, és az egész világ alázatosan hevert lábainál.

szemlézte: Bíró László

Honvágy
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Tudom, olykor súlyosan reád nehezedik mégis. Kezed régi kilincsek emlékétől sajog, szemed előtt fölködlik egy ház, füledben rég elhangzott szavak visszhangja duruzsol. Gondolatban sorra járod a régi szobákat, lelked ujjaival végigsimogatod a kedves, kopott bútorokat. Meghitt illatait feléd küldözgeti egy régi kert. Gyermekkori ösvények kavicsa csikordul emlékezésed léptei alatt.
Hegyek és völgyek, erdők és mezők támadnak életre benned. Eszedbe jut egy régi vázában egy régi virág. Egy szék. Egy tükör. Egy kedves mintájú függöny. A napfény, ahogy valamikor szobádba besütött. Vagy a hold, ahogy behavazta a kerti utat s az illattal álmodozó rózsatöveket. Emberek jönnek feléd a múltból, tekintetek érnek, szavak zsongnak. És mérhetetlenül vágyódsz oda vissza, ahonnan a sors elszakított.
Fáj, tudom. Lelked eltépett gyökérszálai véreznek ilyenkor. És ez a fájdalom gyakorta visszatér.
De elárulok Neked valamit: ma már ez ellen is tudok gyógyító kenőcsöt. Az ember egyet s mást megélt már, s egyet s mást tanult.
Ha újra elővesz sajgó fájdalmával a honvágy, gondolj arra: minden kép, amit mutat, a múlté. Mintha régi-régi fényképes albumban lapoznál. Ma már semmi sem azonos azzal, ami benned fáj. Nem csak az idő változott: megváltoztak a hegyek és a völgyek. Az erdők és a mezők. Ma már nem olyanok, mint akkor voltak, ma már semmi sem olyan.
Minden más, minden megváltozott, minden idegen. A meghitt régi utak, amelyekre visszavágyódik benned a fájdalom, már nincsenek. Gyep lepi és bozót nőtte be őket. A barátságos kiskapu helyét idegen rács foglalta el azóta és rá sem ismernél a régi házra. Idegen színnel mázolták be új lakói. Szobáit megtöltötték új és idegen bútorokkal. Rózsáid helyén illattalan ipari növények tömörülnek szigorú sorokban. Fáidat kivágták régen s újakat nem ültetett senki, mert azt vallják ma, hogy szép haszontalanságokra nem való a föld. Idegen lennél, dermesztő döbbenettel idegen, ha megállanál ma ott, egy régi küszöb nyomait keresve. Idegen.
Így van ez, hidd el. És gondolj rá sokat. Hamarosan rájössz, hogy ami benned fáj, az nem is honvágy már, csupán emlékezés. És mert emlékezés, nem is fáj talán. Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá. Jó, hogy van mire emlékezz, ami szép. Gazdag vagy általa. Senki nem rabolhatja el Tőled azt, hogy amire emlékezel, az gyönyörűen szép.
Aztán nézz körül és meglátod, hogy itt is vannak, mindenhol vannak erdők és hegyek, völgyek és mezők. Rózsák és fák és illatos, szép haszontalanságok. És akkor a honvágy már nem is vágy többé benned, hiszen miképpen is vágyódhatnál arra, ami eltelt.
Már csak emlékezel a honra. S amíg emlékezel: tervezgeted már az új hont magad köré, hogy legyen mire emlékezzenek a gyermekeid.

szemlézte: Bíró László

A barátságról
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Volt egyszer egy ember, aki szépnek látta a világot, akinek nem voltak ellenségei és aki azt hitte, hogy megelégedett.
De volt három barátja.
Az egyik minden nap arról beszélt neki, hogy mi csúnyát látott a világban. A másik folytonosan fogadkozott, hogy megvédi az ellenségek ellen. A harmadik azt vitatta, hogy csak a gonosz ember megelégedett egy ilyen bűnös társadalmi rendszerben.
Addig, amíg az ember elhitte mindezt és felakasztotta magát az erdőben egy fára. A három barát pedig összeült búsulni a fa alá és azt mondották:
- Szegény meghalt ugyan, de fontos, hogy mi hűséges barátai voltunk.
Valahányszor a barátságról gondolkozol, jusson eszedbe ez a kis történet. És gondolj a következőkre:
A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
A barátság nem azt jeleni, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.
Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.

Ördög és Angyal

Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehérszárnyas angyal együtt volt. A jó Isten így szólt hozzájuk:
- A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek?
A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is!
- Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog - folytatta a jó Isten - Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie.
Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem - kiáltották - Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? - kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt:
- Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott:
- Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott:
- Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod - felelte az ördög.
Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt:
- Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. - felelte az angyal.
Az ördög erre elengedte és nem verte tovább. Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. - mondta az ördög és köveket hajigált feléjük.
Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy - bosszankodott az ördög. - talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem - felelte szelíden az angyal.
Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki - könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett.
- Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. - felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott:
- Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé.
De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körül fogták az angyalt és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt nem engedte őt bántani. A többi persze nevette őt.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! - mondták neki.
- Nem megyek! - felelte az ördög - Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsatő hasadó bimbócskáit! - küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! - válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.

UI:

A lufi kipukkadt. Mekkora válságra kell számítanunk? - Juhász Gergely, Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=xRyU3kFKtsY

Egy elhunyt kisfiú levele édesanyjához

Az asszony egyből felugrott a kórházi váróterem székéből, mikor megpillantotta a műtőből kilépő sebészt.
– Hogy van a kisfiam? Rendbe jön? Megnézhetem?
– Nagyon, nagyon sajnálom. Megtettünk mindent, amit tudtunk, de a kisfia nem élte túl az operációt – közölte könnyes szemekkel az orvos.
Abban a pillanatban a nő sírva fakadt. Reszkető hangon a következőt kérdezte:
– Miért halnak meg kisgyerekek rákban? A Jóisten nem törődik velük, nem törődik akkor a kisfiammal, mikor szüksége lenne a segítségére?
– Asszonyom, szeretne elbúcsúzni a fiától? Az egyik nővér beviszi önt a műtőbe – mondta halkan az orvos.
A nő levágott egy tincset gyereke hajából, és a zsebébe tette. Majd odafordult az asszisztenshez:
– Az ő ötlete volt, hogy ha meghal, vegyék ki a szerveit, és ajánlják fel más beteg gyerekeknek. Ezzel az elején nem értettem egyet, de azt mondta: „Anya, ha meghalok, már semmi hasznosat nem fogok tudni tenni, de ha a szerveim segíthetnek másokon, lehet, hogy egy másik beteg kisfiú esélyt kap, hogy édesanyjával több időt tölthessen még ezen a földön.” Mindig is aranyszíve volt, felnőttként gondolkozott, és mindent megtett azért, hogy másokon segíthessen – mondta az édesanya.
A nő végleg elhagyta a kórházat, amely az utóbbi hat hónapban az otthona volt, tulajdonképpen itt lakott, amíg a fiát kezelték. Hazaérve, a kisfiú szobájában rendezni kezdett, elpakolt mindent, megigazította az ágyat.
Az éjszaka közepén hirtelen a nő felriadt álmából. Az éjjeli szekrényen egy levelet talált. A papíron ez állt:
Drága édesanyám!
Tudom, hogy nagyon hiányzom, de ne gondold azt, hogy megfeledkezem rólad, hogy többé nem mondhatod azt nekem, hogy szeretsz, mert nem vagyok a közeledben. Én mindig is szeretni foglak, napról napra jobban. Egyszer majd újból találkozni fogunk. Addig is, ha örökbe szeretnétek fogadni egy kisfiút, tegyétek meg, én nem fogok haragudni érte. Megkaphatja a játékaimat, a szobámat, az ágyamat. Ne légy szomorú, ha rám gondolsz. Itt minden csodálatos. Képzeld, a nagymama és a nagypapa tárt karokkal fogadott engem, angyalok röpködnek mindenhol, fantasztikusan nagy a béke itt.
És ezt hallgasd! Jézus nem úgy néz ki, mint a rajzokon, a festményeken. Mikor megláttam, egyből tudtam, hogy ő az. Elvitt, és bemutatott Istennek is. Ott voltam a lábai előtt, beszéltem vele, megígérte, hogy sok szép ajándékot kapok karácsonyra. Ekkor azt mondtam, hogy had írhassak neked egy búcsúlevelet, annak ellenére, hogy tudtam, ezt már nem szabad. Ekkor Isten egy tollat és egy ívlapot nyújtott át, és hagyta, hogy megírjam a levelet.
Azt hiszem Gábriel arkangyal fogja elvinni a levelet. Isten azt is mondta, hogy írjam meg neked, mikor azt kérdezted az orvostól, hogy hol volt ő, mikor szükségünk lett volna a segítségére. Ő akkor már itt volt velem, ugyanúgy, mikor az ő fiát feszítették keresztre.
Ezt a levelet, amit neked írtam, más nem láthatja csak te. Ha valaki rápillant, egy üres ívlapot lát majd.. Most vissza kell adnom a tollat Istennek. Minden tökéletes, nem érezek fájdalmat, a rák teljesen eltűnt. Boldog vagyok, mert nem fáj semmim. A Jóisten nem tudta tovább nézni, amint szenvedek a műtőasztalon. Ezért angyalt küldött értem, aki elhozott ide. Elhiszed?

Aláírva: Az Atya, Jézus és Én, a fiad!

UI:

A 3 legfontosabb felismerés, amely kihat az egész életedre | halálközeli élmény
https://www.youtube.com/watch?v=NBIHhCqa_0I