https://www.youtube.com/watch?v=McECKDpXL98
00:00 Bibliai idézet
02:35 Tanító szellem
07:40 Miért kell sok időt várnia egy 4. szférás szellemnek,hogy a Földre visszatérjen s onnan vállalt munkáját megkezdje?
16:57 Elbukhat-e a vállalt feladat teljesítésében egy 4. szférás és visszatérhet-e ugyan oda ahonnan elindult?
20:52 Az író médiumnak van-e szüksége jelenlévőkre energetikai szempontból?
29:27 A szürke zónások energia megvonásba részesülnek?
38:02 Sándor bácsi (Kiskunhalas 1942)
57:28 Tanító szellem magyarázata
01:02:50 Egy 16 éves hegyet mászó fiú esete (felső Ausztiába 1956)
01:21:09 Köszönet
01:23:30 Záró ima
Ezotérikus mesék
Moderator: Karsay1958
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Do 29. Sep 2022, 04:25
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Fr 30. Sep 2022, 06:24
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan akik megfáradtatok és
meg vagytok terhelve és én felüdítelek titeket”
II.
Ima
Drága mennyei Atyám!
Engedd meg kérlek, hogy mindenekelőtt hálát mondhassak Neked mindazért a lehetőségért, amelyet megalkottál a bukott gyermekeid visszavezetésére a mennyei Honba. Köszönöm Neked az Úr Jézust, Máriát és mindazokat a gyermekeidet, akik intenzíven részt vesznek bukott gyermekeid visszavezetésében a mennyei hajlékba.
Előszó
Drága gyermekem, a téma terjedelme és talán a téma más oldalról történő megközelítése végett vettük két részre a mondandónkat, ugyanis tudjuk azt, hogy a túl hosszú szöveg a mai ember figyelmét már képtelen lekötni, pedig a szellemtanban van elrejtve az üdvösség záloga, ami nem más, mint a tiszta, helyes és bölcs szeretet.
Ahhoz, hogy az ember megismerje és magáévá tegye eme eszmeiséget, először önmagát kell megismernie: vajon önző vagyok-e; magamat túl becsülöm-e másoknál; hűtlen vagyok-e a lényegtörvényemhez, az isteni igazságokhoz, majd a duáltörvényhez; és betöltöm-e a nálamnál anyagiakban alacsonyabb szinten lévő „irgalmas szamaritánus” törvényszerűségét, amikor alkalom adódik? Igyekszem-e Istenre hárítani minden engem ért dicséretet, vagyis kellőképpen alázatos vagyok-e és tudom-e Neki tulajdonítani minden engem ért fizikai és szellemi segítséget, vagy magaménak tartok és az én ügyességemnek tulajdonítok-e mindent? És részleteiben sorolhatnánk szinte a végtelenségig a lelkiismeret vizsgálathoz szükséges kérdéseket, de ezen kérdéseknek a saját lelki világotokban kell kitermelődniük ahhoz, hogy hathatós eredményt tudjatok elérni az előrehaladásban.
*
Hullámvölgy és hullámcsúcs az emberi élet. Attól függően, hogy a lélek fejlődéséhez és tisztulásához mire van szüksége, hol felemeli, hol meg lesújtja őt a rotáció törvénye. Amennyiben kísértésekre van szükség, felemeli, mert a magas állapot jelent kísértést és nem a szenvedés, a lesújtott állapot, mert a szenvedés már következmény, ott már a bukás lehetőségei megszűnnek, vagy legalábbis nagymértékben csökkennek és erejüket vesztik, mert a törvény körülzárja a lelket és vagy semennyi, vagy csak nagyon kevés mozgási teret enged meg a léleknek a bukásra. Azzal a céllal teszi ezt a Mindenható, hogy meggátolja gyermeke további süllyedését, bukását. Tehát sokan a mély és szenvedésteljes állapotokat élik meg megpróbáltatásoknak, de ott már a törvény szava az úr, mert a magasan fekvő állapotban valamit elvétett az ember. „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék.”-írja Pál apostol, figyelmeztetve a hívő embert a bukás lehetőségére, eme fentebb említett igazságra, merthogy a kegyelmi állapot kihozza az emberből az alacsonyabb érzéseket, gondolatokat és ha nem vigyáz az ember, akkor ezek könnyen cselekedetekre formálódnak át és már meg is történt a bukás. Tehát a magas állapotok tele vannak hízelgő kísértésekkel, melyek az emberre leselkednek, hisz egyik szempontból éppen az a célja az ilyen állapotoknak, hogy a fejlődés és tisztulás érdekében felszínre hozzák a megharcolni valót. Isten soha nem tervezi be az ember életébe a bukást, de mivel ismeri az embert és tudja azt, hogy az ember gyarló lény, ezért hozta létre a kegyelmi törvényt, mert sajnos a bűnök következményének állapotai, annyira mélyre taszítják az embert, hogy onnan feloldozás nélkül képtelen az ember egy újabb kegyelmi állapotba emelkedni. Saját erejében bízva, soha de soha nem emelkedik fel az ember, hanem amikor már a mély állapot elérte azt az eredményt, hogy az ember valamennyire is rájön a mély állapotot előidéző okokra és meg tudja bánni azokat, akkor a cél el van érve és beindul a bűnbocsánatnak a folyamata, egy rövid vezeklés, amely újból egy magasabb állapotba emeli fel az embert, hogy abban amiben elbukott, ismét lehetőséget kapjon a helytállásra, mert mindaddig nem tud tovább haladni a lélek a fejlődésben, míg az eléje gördített kísértésekben meg nem állja a helyét. De mivel az előző kísértésben elbukott, és a fejlődésre kapott erőket az ellentétes erőknek és hatalmaknak szolgáltatta ki, ezért a következő helytálláshoz már kevesebb erő jut és így nem a „Gyertek hozzám mindnyájan…” a domináló erő a fejlődésre nézve, hanem az alulról jövő, felfelé taszító erő, amely a szenvedésekkel „kényszeríti” az embert az előrehaladásra. Mivel felére csökkent az isteni segítség, ezáltal az előrehaladás már szinte dupla annyi időbe kerül. Ha meg viszont másodjára sem állja meg a helyét az ember, akkor még több következményre lesz szüksége a kiemelkedéshez és még hosszabb időre. Így lassan, de biztosan halad az ember a kárhozat felé, mert egy bukással még nem jut az ember a pokolba, hanem bukássorozatokkal. De amint halad lefelé, úgy távolodik az isteni lényegtől ezért, mind nehezebbé válik a felemelkedés lehetősége, mert mind alattomosabb szellemi környezet veszi körül, akik nem engedik el az embert mindaddig, amíg a kegyelem meg nem szabadítja az egyént. Ezáltal a felemelkedés és megtisztulás lehetősége a minimálisra csökken, de nem lehetetlen, mert Krisztus Urunk még a föld belsejében lévő legmélyebb állapotokba is alászállt, hogy levigye az üdvözülés lehetőségét, annak, aki bűnbánatot tart és szabadulni szeretne. Tehát amióta az Úr eljött, a legmélyebb állapotokból is van lehetőség - még egy rövid ideig- a szabadulásra, ha töredelmet és bűnbánatot gyakorol a lélek.
A folyamatos bukásokkal az emberi lélek mind több életerőt veszít és fordít át az ellentét javára, vagyis degradál le alacsonyabb szintre. Ez az erőhiány, illetve a negatív töltésűvé vált erőmennyiség, amely már nem épít, hanem rombol, okozza úgy a fertőző, mint az örökletes betegségeket is. Itt van szükség tehát a bűnbánatra, amellyel magához vonhatja az ember Isten kegyelmét, kegyelmi erőit, a lelki világának, és a betegségből való felgyógyulás érdekében. Minden más, gyógyulást előidéző praktika, amely nem serkenti bűnbánatra az embert, lehet az ördögtől való.
Ezzel gyakorlatilag eljutottunk a bűn fogalmának meghatározásához:
Az a bűn, amikor az ember akár a születéssel, akár később, az Istentől kapott tiszta erőket, bűneinek már a vágyakban és gondolatokban történő megjelenésével, de főként azok megcselekvésével beszennyezi és alacsonyabb szintre degradálja le.
Ezek az erők utána már visszaforgató erőkké alakulnak át és nem építő, hanem romboló tényezővé válva húzzák lefelé az emberi lelket a kárhozatnak világába.
Ahogyan a pokolba sem lehet egy rossz cselekedettel lesüllyedni, úgy a Mennyek Országába sem lehet egy jó cselekedettel felemelkedni, mert azt a rengeteg lelki sebet, amelyet az ősbukás előidézett, nem lehet egy pozitívummal visszaépíteni. Tehát a bukás is és a felépülés is folyamat, melyet hatalmas törvények irányítanak. A bukást a fentebb említett módon gátolják, a fejlődést viszont serkentik az Isten által meghozott törvények. A fejlődésben, ahogy halad felfelé a lélek, hatványozottan gyorsul, mert ahogy tisztul a lélek, mindig tisztább és tisztább erőket von magához, ezekkel az erőkkel viszont mind tisztább és tisztább szellemi környezetet is, akik még inkább elősegítik a fejlődést. Így van ez nem csak az egyén, hanem a közösségek fejlődésénél is.
Az írás ezt úgy predesztinálja, hogy a vad hajtást nemes ággal oltja (szemezi) be (Isten), vagyis az ember szennyes fluidjait tiszta és nemes fluidokkal keveri be. Ez történik gyakorlatilag a bűnbocsánat alkalmával. Sajnos azonban, hogy amikor az ember bukik, az ellentét oltja be az ember fluidvilágát sötét és kárhozatra vivő fluidokkal. Mindkét esetben, akár fehér és fénylő, akár fekete fluidokról lévén szó, meg vannak telve annak a szférának tulajdonságaival, ahonnan származnak. A krisztusi fluidok, amelyeket itthagyott a Megváltó, azok az Ő, míg a sátáni fluidok a sátán tulajdonságait tartalmazzák. Az embernek a szabadakaratán múlik az, hogy vágyvilágával és cselekedeteivel melyik fluidvilágot vonzza magához. Amennyiben a jót igyekszik választani, nem fog menni a dolog, ha saját erejében, önmagában bízik az ember, hanem erőt kell kérni Istentől, hogy megvalósíthassa az Ő elgondolását még akkor is, ha az nem a földi javakkal áldja meg, hanem mielőtt gyermekévé fogadná az emberi lelket, előbb megvesszőzi. „A te vesződ vigasztal engem.” (23. zsolt.) Ugyanis, aki már szenved, annak része van a: „Menjetek ki az útszélre, útkereszteződéshez, és szedjétek össze a bénákat,a vakokat, a sántákat és vezessétek el a nagy menyegzőre.” - állapotban. Ugyanis, ha igazából hisz az ember Istenben, akkor nem fél a szenvedéstől sem, mert hiszi és tudja azt, hogy Isten nem kívánja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen és Isten kezéből elfogadja még a szenvedést is. Akiknek minden jól megy és nem szenvednek azokat még „nem emelte fel a kegyelem”.
Tehát amikor már hatalmas sebeket dörzsölt a kereszt az ember vállán, akkor is alázattal azt tudja mondani, hogy: Atyám, legyen meg a te akaratod. Ugyanis a „megvesszőzés” megtisztítja, alkalmassá és méltóvá teszi az embert az Isten Országára, főként ha az ember a krisztusi eszméért szenved. „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az én nevemért, mert övék lesz az Isten Országa.” Ugyanis, aki az igaz eszméért szenved, az azt jelenti, hogy a föld igazsága kivetette őt magából, tehát szenved a még a földi igazságokat követőktől, azaz, valamilyen szinten már bejutott az Isten Országába. De minderre a szenvedésre méltóvá kell válnia az embernek: „Méltónak találtattak arra, hogy a Krisztusért szenvedjenek.” (Ap. csel.) De amennyiben nem jut el idáig a dolog, akkor is ha az ember Isten akaratában megnyugodva szenved, gyakorlatilag az Isten Országáért, az oda való bejutásért szenved, amely szenvedésre már méltónak találta őt az Isten. Ha sikerül ezen az úton hittel végigmenni, akkor a kegyelem felemeli és megtisztítja az embert és bevezeti az Isten Országába. Ez a felemelkedési lehetőség nem volt meg az Ószövetségben.
Mindez a tisztulási lehetőség mögött ott áll Krisztus Urunk hívása, mint erőforrás: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok…” De nem maradhat el az imaélet sem: „Szüntelenül imádkozzatok!” Amit a szenvedések kereszttüzében nehéz elhinni, az az, hogy mindez Isten szeretetéből történik. De nem lehet vádolni az Urat, mert Ő maga járt elöl ebben: „Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem. Tehát önmegtagadás és kereszthordozás nélkül nem lehet követni az Urat, bármennyire szeretnénk is, mert ahhoz, hogy tovább tudjatok haladni a fejlődésben, egy magasabb világba, ezt a jelenlegi világot és a benne rejlő hajlamokat meg kell tagadnotok, a reátok rakott keresztet fel kell vennetek.
Az Úr, amikor felemelte a hitnek, szeretetnek a szintjére a földet és megnyitotta a magasabb szférákat és „befejezte” a megváltás művét, felment az Atyához és Mária vezetésére bízta a földet is, mely bolygót és a rajta lévő szellemeket, azzal hogy az Úr mellé állt, a szenvedéseivel vásárolt meg Mária és az igazság törvényéből váltott ki a sátán kezei közül. Mária mellett ott voltak és vannak az apostolok és még nagyon sok missziós szellem, akik gyakorlatilag ki vannak küldve a föld szellemeinek az üdvösség útján történő végigvezetésére. Ahhoz, hogy ezt a feladatkört el tudják végezni, testet öltenek, hogy nem csak az anyagi javaikat adják oda szeretetből, hanem még az egészségüket is, mert komoly, embert próbáló szenvedéseket vállalnak magukra csak azért, hogy másoknak segítsenek szenvedni, mert hogy senki sem képes mind azt a „mennyiséget” átemészteni, amely a gyógyuláshoz szükséges. Mekkora kegyelem ez Isten részéről és mekkora szeretet kell ehhez a missziós szellemek részéről!
No de bontsuk le valamelyest ezt a szeretetet és vizsgáljuk meg közelebbről.
Az ember a bukásánál fogva önző lény, hisz kialudt benne a szeretet. Ezért az egységet létrehozó léleknyúlványok mind visszafordultak a lélek felé az önzőség miatt. Tehát minél önzőbb egy ember, annál inkább vissza vannak fordulva és el vannak satnyulva ezen lélekből a másik emberi lélek felé kinyúló „tüskék”. Ahogy fokozatosan győzi le az ember az önzőséget, úgy egyenesednek ki és indul be a növekedésük ezeknek a szeretetérzésekből kialakult léleknyúlványoknak. És minél nagyobb valakinek a tettrekész szeretete, annál nagyobbak és erősebbek a nyúlványok, olyannyira szinte, hogy körül tudják fogni, át tudják ölelni a szeretetük tárgyát és emelni az üdvösség felé. Az legtökéletesebb szeretet, amikor az ember a másik embert az üdvösségre segíti elő szeretetével és nem a hajlamai növekedésén fáradozik. De a szeretet is vak bölcsesség nélkül, a bölcsesség viszont életképtelen szeretet nélkül, mert a szeretet az éltető ereje az egész teremtettségnek, így a bölcsességnek is. Annál tökéletesebb egy szeretet, minél nagyobb, -szükség szerinti, akár anyagi, akár szellemi- áldozatot képes vállalni másokért. De a legnagyobb szeretet talán az alázatban rejlik, amikor az embert bántások érik, vagyis ha megdobják kővel, akkor kenyérrel vág vissza. A bántásokra alázatosan hallgat és csak amikor alkalom adódik, akkor éltető erőkkel, azaz szeretettel válaszol. Az ettől még nagyobb szeretet az, amiről az Úr is beszél: „Az a legtökéletesebb szeretet, amikor az ember az életét áldozza barátaiért.” És az Úr nem testvért említ hanem barátot, vagyis sem szellemi, sem vérségi szempontból nem a hozzá legközelebbit említi az Úr, hanem barátot említ. Valakiért életet áldozni, nem jelent minden esetben mártírhalált. Valakikért egy egész élet szenvedéseit, stigmák okozta szenvedéseket is jelenthet, sőt gyakoribb ez az utóbbi eset, mert talán sokkal többet lehet tenni másokért ebben az utóbbi esetben. Ugyanis nagyon sok szenvedésébe került az Úrnak, majd a missziós szellemeknek az, hogy lelki gyermekeik meghallhassák az Úr hívó szavát: „Jöjjetek énhozzám…” és az, hogy megérezhessék az Úrból kiáradó vonzást: „…mindeneket magamhoz vonzok.”
Az ember gyarló lény, szinte minden pozitív cselekedetéért elismerést, sőt dicséretet vár el másoktól, de nem tudja azt, hogy aki itt a földön elveszi jutalmát, az nem kaphat a jó cselekedeteiért örök értékeket. A fentebb említett szentek, vagy missziós szellemek, akik nagyban hozzájárultak a föld fejlődéséhez, nem várnak senkitől semekkora dicséretet, hanem önzetlenül még az odafent kapott jutalmukat is az Isten Országának a terjesztésébe forgatják vissza, mert az számukra az „elismerés”, ha épül az Isten Országa. Az Isten Országának a munkásai eleve nem kaphatnak dicséretet, csak „keresztre feszítést” mert éppen olyanokért dolgoznak, akiknek a szívünkben még istenkáromlás, gőg, paráznaság stb. van és elejében üldözik az Úr munkásait, nemhogy megdicsérnék őket munkájukért.
Aki bármit is szeretetből tesz, nem vár érte dicséretet, csak akkor, ha elismerésvágyból teszi. A magasról misszióba küldött szellemek viszont a legmagasabb szeretetből tettek mindent a földön semmit sem várva vissza áldozatkész szeretetükért. Ha megdicsérték őket, szenvedtek miatta, mert annyira Istenben éltek a földön, hogy az egész lényükkel elhárították önmagukról a dicséretet és Istenre irányították, mert érezték, hogy minden dicsőség a minden Élet forrásáé, Istené. Ez az igazi alázat gyermekem. Akár még ha tudtukon kívül dicsérték őket, az is szenvedést okozott nekik. Annyira benne éltek az Úr hívásában és vonzásában, hogy a lényükben hordták azt a lényeget, hogy minden Istenből jön, tehát minden az Övé és minden Hozzá tér vissza. Hol van a földi ember ehhez az alázathoz gyermekem???
Jézus ugyan elment vissza a fényhazába, az ősnapok világába, ahonnan most is hív titeket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…”, de ez a hívás immár nem a földi életre szól, hanem a messiás világokba való eljutásra, vagyis nagyon hoszú távra. A „…mindeneket magamhoz vonzok”, szintén az ő hazájába történő vonzást jelenti. Tehát Jézus odafentről is aktív, hív és vonz mindenkit, az Ő képmására történő átformálódás révén, mert a messiás világokba, csakis úgy lehet bejutni, ha az Úr képmására átformálódik egy szellem, vagyis, ha előbb eléri Mária, mint a paradicsomi teremtés legtökéletesebb szintjét és abból az állapotból vezet az Úr gyakorlatilag a messiássá levéshez. Ezekben az átformálódási folyamatokban segítenek az Úr által kiküldött Szentlélekszellemek, hogy elérhetővé váljék majd Mária szintje és onnan tovább a fő cél elérése felé.
Mária után Péter is megkoronáztatott, mert mártírságával Máriával harmonikus szintre került. Tehát Péternek is része van a föld vezetésében, Ő a kinyilatkoztatások, a médiumitás vezetője.
Valaha nektek is el kell érni ezt a szintet és akkor világokat fognak rátok bízni, világokat fogtok ti is vezetni, méghozzá úgy, hogy teljes szabad akarattal rendelkeztek már, mert teljesen meg fogtok akkorra tisztulni és nem lesz bennetek semmilyen halvány foltja sem a tévelygésnek, hanem teljesen megtisztulva alkalmassá fogtok válni arra, hogy vezető szerepet tölthessetek be a világegyetem valamelyik pontján. Akkor már tinektek is akkora lesz a szeretetetek, hogy magatokra tudjátok vállalni az általatok vezetett világ szellemeinek negatívumait és ezáltal az ellentét hálójából megvásároljátok őket „magatoknak” és a bennetek élő Krisztusnak, Aki akkor sem szűnik meg felétek sugározni hívó szavát és vonzalmát, amelyet ti közvetítetek le vezetetteitekre.
No de ez a jövő, amelyet, mint vigasz gyanánt szeretnék most elétek tárni a nagy megpróbáltatások idejére, hiszen talán könnyebb elviselni a jelenkor megpróbáltatásait, ha az ember valamennyire is látja a célt. Igaz nem ezért a célért kell munkálkodnotok, hanem , hogy Isten visszavezessen benneteket az Ő Országába, az örök boldogság világaiba.
Most mindenkinek az a feladata, hogy meg tudjon kapaszkodni a krisztusi jelenlétbe és az Általa hozzátok kiküldött szellemi vezetésbe, akiken keresztül hív, vonz és elvezet benneteket az Úr a számotokra kijelölt helyre, melyet előre elkészített nektek. Ugyanis olyan mélyre süllyedtek a föld szellemei, hogy még az örök hazának és a vele járó örök boldogságnak az emléke is kitörlődött a lélek mélyéről. Tehát a hívás, a vonzás, egyben útirányadó is a lélek számára, amely szellemi tevékenységet hittel, élő hittel és az üdvösségre való forró vággyal tud csak „asszimilálni” a földi ember, ugyanis a hit a lélek tapogató szerve, amellyel keresi és kutatja a lélek az Isten Országát. Az üdvösségre való forró vágy már csak akkor alakulhat ki a lélekben, ha már megutálta saját magát, vagyis a kárhozatra vivő hajlamait és vele együtt ezt a kárhozatra ítélt világot. Ameddig itt a földön még jól érzi magát a lélek, az azt jelenti, hogy a lelkének egy része még a bűnnek a rabja, amely bűnre vezető hajlamtól még nem szenvedett annyit, hogy megutálja azt. Ameddig így áll a lélek, addig nem hallja meg Krisztus Urunk hívó szavát, csak akkor, amikor már kifelé emelkedik a bűn fertőjéből. Ameddig tehát az emberi lélek élvezi a bűnt, annak bűzös kipárolgásaival együtt, addig a lelkének az a része még nincs megváltva, még nagyon messze áll a megváltástól. Ha meg még a visszahatások által kiváltott okokat nem ismeri fel és nem köti össze az okozóval, addig meg végképp messze áll az emberi léleknek azon része a felemelkedéstől. Ebben az esetben még a törvény ecsetével kell megkenegetni a lélek beteg részét, hogy az ember bűnbánatra juthasson és gyógyulásnak indulhasson.
Máriát annyira nyomta eme bűnös világ légköre, és ebből kifolyólag annyira vágyott Szent Fiánál , a Messiás világban lenni hogy szinte belehalt ebbe az Úr felé érzett vonzalomba. Ugyanis az Úr részéről történő vonzásnak ki kell építenie a lelketekben az Ő országa felé való vonzalmat. Akkor már nem a szenvedések, nem az alsó szférából jövő taszító erők emelnek titeket, az Isten felé történő vonzódás.
Ezért hát, főként itt az utolsó idők kezdetén, azt javasoljuk és arra kérünk benneteket gyermekem Keresztelő Jánossal együtt: „tartsatok bűnbánatot, mert a fejsze a fák gyökerére vettetett és amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, az kivágattatik és tűzre vettetik”, vagyis nagyon közel van már az ítélet napja, amely úgy jön el, mint a tolvaj éjjel: váratlanul, vagyis meglepetésszerűen. Mindannak ellenére, hogy a hatalmas megpróbáltatások miatt már sokan fogják várni az Úr második eljövetelét, mégis akkor jő el, amikor már senki sem várja éppen azért, mert a választottakon kívül csak azok maradnak az ítélet napjáig életben, akik a bűnök kiélésében vannak elmerülve és egyszer csak lecsap a „tűzözön” és feléget minden, az ember által hamisan létrejött eszmei és anyagi „építményt” megalkotójával együtt. A megpróbáltatások alkalmával az élő hit hiánya miatt, az emberek milliói tagadják meg hitüket és ezzel együtt Atyjukat és válnak az ellentét martalékává, de aki mindvégig kitart az el fog jutni az üdvösségre.
Olyan mélyrehatónak kell lennie a bűnbánatnak, amilyen mélyen gyökerezik az ember alsóbbrendű énjében a bűn, ugyanis még: „Az Ige tövében is gyökeret ver a bűn. ” Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, a lélek talaját mélyen fel kell szántani, hogy a mag jól megmunkált talajba hulljon bele. Tehát a szenvedéseknek, a megpróbáltatásoknak olyan mélyen kell szántani a lélekben, amilyen mélyen gyökerezik a bűn. Nem az Isten idézi elő a szenvedéseket, a mélyszántást, hanem a fejlődésbe bekapcsolt negatív erők, mert Istenben nincs semmi negatív, tehát nem okozhat senkiben fájdalmat, hanem a bűnök által kitermelt negatív erőkkel teheti ezt meg és teszi ezt mindaddig, ameddig a bűn gyökere el nem szárad. Ebben az esetben már a jól felszántott talajba esik a magvető kezéből az isteni ige magva és már nem verhet gyökeret az Ige tövében a bűn.
Ahhoz tehát, hogy az ember sikeresen kiállja a próbákat, az Igének, vagyis az isteni Lényegnek a lélek mélyéig le kell hatolnia.
Azt azonban ne feledjétek, hogy még egy fa sem nőtt az égig, tehát az ő fájuk is kivágattatik és velük együtt tűzre vettetik.
Az I. és II. szféra azért születik meg, hogy próbára tegye és a próbák által előre segítse az üdvösségre meghívottakat!
Az Úr adjon nektek hitet és erőt, hogy az üdvösségetek érdekében mindvégig ki tudjatok tartani a megpróbáltatásokban!!!
Amen
Ada, 2022. IX. 25.
UI:
Összeomlás, átrendeződés kint; eszmélés, szabadulás bent - Indul, amire felkészítettem nézőimet
https://www.youtube.com/watch?v=PI_wbiL6vmY
meg vagytok terhelve és én felüdítelek titeket”
II.
Ima
Drága mennyei Atyám!
Engedd meg kérlek, hogy mindenekelőtt hálát mondhassak Neked mindazért a lehetőségért, amelyet megalkottál a bukott gyermekeid visszavezetésére a mennyei Honba. Köszönöm Neked az Úr Jézust, Máriát és mindazokat a gyermekeidet, akik intenzíven részt vesznek bukott gyermekeid visszavezetésében a mennyei hajlékba.
Előszó
Drága gyermekem, a téma terjedelme és talán a téma más oldalról történő megközelítése végett vettük két részre a mondandónkat, ugyanis tudjuk azt, hogy a túl hosszú szöveg a mai ember figyelmét már képtelen lekötni, pedig a szellemtanban van elrejtve az üdvösség záloga, ami nem más, mint a tiszta, helyes és bölcs szeretet.
Ahhoz, hogy az ember megismerje és magáévá tegye eme eszmeiséget, először önmagát kell megismernie: vajon önző vagyok-e; magamat túl becsülöm-e másoknál; hűtlen vagyok-e a lényegtörvényemhez, az isteni igazságokhoz, majd a duáltörvényhez; és betöltöm-e a nálamnál anyagiakban alacsonyabb szinten lévő „irgalmas szamaritánus” törvényszerűségét, amikor alkalom adódik? Igyekszem-e Istenre hárítani minden engem ért dicséretet, vagyis kellőképpen alázatos vagyok-e és tudom-e Neki tulajdonítani minden engem ért fizikai és szellemi segítséget, vagy magaménak tartok és az én ügyességemnek tulajdonítok-e mindent? És részleteiben sorolhatnánk szinte a végtelenségig a lelkiismeret vizsgálathoz szükséges kérdéseket, de ezen kérdéseknek a saját lelki világotokban kell kitermelődniük ahhoz, hogy hathatós eredményt tudjatok elérni az előrehaladásban.
*
Hullámvölgy és hullámcsúcs az emberi élet. Attól függően, hogy a lélek fejlődéséhez és tisztulásához mire van szüksége, hol felemeli, hol meg lesújtja őt a rotáció törvénye. Amennyiben kísértésekre van szükség, felemeli, mert a magas állapot jelent kísértést és nem a szenvedés, a lesújtott állapot, mert a szenvedés már következmény, ott már a bukás lehetőségei megszűnnek, vagy legalábbis nagymértékben csökkennek és erejüket vesztik, mert a törvény körülzárja a lelket és vagy semennyi, vagy csak nagyon kevés mozgási teret enged meg a léleknek a bukásra. Azzal a céllal teszi ezt a Mindenható, hogy meggátolja gyermeke további süllyedését, bukását. Tehát sokan a mély és szenvedésteljes állapotokat élik meg megpróbáltatásoknak, de ott már a törvény szava az úr, mert a magasan fekvő állapotban valamit elvétett az ember. „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék.”-írja Pál apostol, figyelmeztetve a hívő embert a bukás lehetőségére, eme fentebb említett igazságra, merthogy a kegyelmi állapot kihozza az emberből az alacsonyabb érzéseket, gondolatokat és ha nem vigyáz az ember, akkor ezek könnyen cselekedetekre formálódnak át és már meg is történt a bukás. Tehát a magas állapotok tele vannak hízelgő kísértésekkel, melyek az emberre leselkednek, hisz egyik szempontból éppen az a célja az ilyen állapotoknak, hogy a fejlődés és tisztulás érdekében felszínre hozzák a megharcolni valót. Isten soha nem tervezi be az ember életébe a bukást, de mivel ismeri az embert és tudja azt, hogy az ember gyarló lény, ezért hozta létre a kegyelmi törvényt, mert sajnos a bűnök következményének állapotai, annyira mélyre taszítják az embert, hogy onnan feloldozás nélkül képtelen az ember egy újabb kegyelmi állapotba emelkedni. Saját erejében bízva, soha de soha nem emelkedik fel az ember, hanem amikor már a mély állapot elérte azt az eredményt, hogy az ember valamennyire is rájön a mély állapotot előidéző okokra és meg tudja bánni azokat, akkor a cél el van érve és beindul a bűnbocsánatnak a folyamata, egy rövid vezeklés, amely újból egy magasabb állapotba emeli fel az embert, hogy abban amiben elbukott, ismét lehetőséget kapjon a helytállásra, mert mindaddig nem tud tovább haladni a lélek a fejlődésben, míg az eléje gördített kísértésekben meg nem állja a helyét. De mivel az előző kísértésben elbukott, és a fejlődésre kapott erőket az ellentétes erőknek és hatalmaknak szolgáltatta ki, ezért a következő helytálláshoz már kevesebb erő jut és így nem a „Gyertek hozzám mindnyájan…” a domináló erő a fejlődésre nézve, hanem az alulról jövő, felfelé taszító erő, amely a szenvedésekkel „kényszeríti” az embert az előrehaladásra. Mivel felére csökkent az isteni segítség, ezáltal az előrehaladás már szinte dupla annyi időbe kerül. Ha meg viszont másodjára sem állja meg a helyét az ember, akkor még több következményre lesz szüksége a kiemelkedéshez és még hosszabb időre. Így lassan, de biztosan halad az ember a kárhozat felé, mert egy bukással még nem jut az ember a pokolba, hanem bukássorozatokkal. De amint halad lefelé, úgy távolodik az isteni lényegtől ezért, mind nehezebbé válik a felemelkedés lehetősége, mert mind alattomosabb szellemi környezet veszi körül, akik nem engedik el az embert mindaddig, amíg a kegyelem meg nem szabadítja az egyént. Ezáltal a felemelkedés és megtisztulás lehetősége a minimálisra csökken, de nem lehetetlen, mert Krisztus Urunk még a föld belsejében lévő legmélyebb állapotokba is alászállt, hogy levigye az üdvözülés lehetőségét, annak, aki bűnbánatot tart és szabadulni szeretne. Tehát amióta az Úr eljött, a legmélyebb állapotokból is van lehetőség - még egy rövid ideig- a szabadulásra, ha töredelmet és bűnbánatot gyakorol a lélek.
A folyamatos bukásokkal az emberi lélek mind több életerőt veszít és fordít át az ellentét javára, vagyis degradál le alacsonyabb szintre. Ez az erőhiány, illetve a negatív töltésűvé vált erőmennyiség, amely már nem épít, hanem rombol, okozza úgy a fertőző, mint az örökletes betegségeket is. Itt van szükség tehát a bűnbánatra, amellyel magához vonhatja az ember Isten kegyelmét, kegyelmi erőit, a lelki világának, és a betegségből való felgyógyulás érdekében. Minden más, gyógyulást előidéző praktika, amely nem serkenti bűnbánatra az embert, lehet az ördögtől való.
Ezzel gyakorlatilag eljutottunk a bűn fogalmának meghatározásához:
Az a bűn, amikor az ember akár a születéssel, akár később, az Istentől kapott tiszta erőket, bűneinek már a vágyakban és gondolatokban történő megjelenésével, de főként azok megcselekvésével beszennyezi és alacsonyabb szintre degradálja le.
Ezek az erők utána már visszaforgató erőkké alakulnak át és nem építő, hanem romboló tényezővé válva húzzák lefelé az emberi lelket a kárhozatnak világába.
Ahogyan a pokolba sem lehet egy rossz cselekedettel lesüllyedni, úgy a Mennyek Országába sem lehet egy jó cselekedettel felemelkedni, mert azt a rengeteg lelki sebet, amelyet az ősbukás előidézett, nem lehet egy pozitívummal visszaépíteni. Tehát a bukás is és a felépülés is folyamat, melyet hatalmas törvények irányítanak. A bukást a fentebb említett módon gátolják, a fejlődést viszont serkentik az Isten által meghozott törvények. A fejlődésben, ahogy halad felfelé a lélek, hatványozottan gyorsul, mert ahogy tisztul a lélek, mindig tisztább és tisztább erőket von magához, ezekkel az erőkkel viszont mind tisztább és tisztább szellemi környezetet is, akik még inkább elősegítik a fejlődést. Így van ez nem csak az egyén, hanem a közösségek fejlődésénél is.
Az írás ezt úgy predesztinálja, hogy a vad hajtást nemes ággal oltja (szemezi) be (Isten), vagyis az ember szennyes fluidjait tiszta és nemes fluidokkal keveri be. Ez történik gyakorlatilag a bűnbocsánat alkalmával. Sajnos azonban, hogy amikor az ember bukik, az ellentét oltja be az ember fluidvilágát sötét és kárhozatra vivő fluidokkal. Mindkét esetben, akár fehér és fénylő, akár fekete fluidokról lévén szó, meg vannak telve annak a szférának tulajdonságaival, ahonnan származnak. A krisztusi fluidok, amelyeket itthagyott a Megváltó, azok az Ő, míg a sátáni fluidok a sátán tulajdonságait tartalmazzák. Az embernek a szabadakaratán múlik az, hogy vágyvilágával és cselekedeteivel melyik fluidvilágot vonzza magához. Amennyiben a jót igyekszik választani, nem fog menni a dolog, ha saját erejében, önmagában bízik az ember, hanem erőt kell kérni Istentől, hogy megvalósíthassa az Ő elgondolását még akkor is, ha az nem a földi javakkal áldja meg, hanem mielőtt gyermekévé fogadná az emberi lelket, előbb megvesszőzi. „A te vesződ vigasztal engem.” (23. zsolt.) Ugyanis, aki már szenved, annak része van a: „Menjetek ki az útszélre, útkereszteződéshez, és szedjétek össze a bénákat,a vakokat, a sántákat és vezessétek el a nagy menyegzőre.” - állapotban. Ugyanis, ha igazából hisz az ember Istenben, akkor nem fél a szenvedéstől sem, mert hiszi és tudja azt, hogy Isten nem kívánja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen és Isten kezéből elfogadja még a szenvedést is. Akiknek minden jól megy és nem szenvednek azokat még „nem emelte fel a kegyelem”.
Tehát amikor már hatalmas sebeket dörzsölt a kereszt az ember vállán, akkor is alázattal azt tudja mondani, hogy: Atyám, legyen meg a te akaratod. Ugyanis a „megvesszőzés” megtisztítja, alkalmassá és méltóvá teszi az embert az Isten Országára, főként ha az ember a krisztusi eszméért szenved. „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az én nevemért, mert övék lesz az Isten Országa.” Ugyanis, aki az igaz eszméért szenved, az azt jelenti, hogy a föld igazsága kivetette őt magából, tehát szenved a még a földi igazságokat követőktől, azaz, valamilyen szinten már bejutott az Isten Országába. De minderre a szenvedésre méltóvá kell válnia az embernek: „Méltónak találtattak arra, hogy a Krisztusért szenvedjenek.” (Ap. csel.) De amennyiben nem jut el idáig a dolog, akkor is ha az ember Isten akaratában megnyugodva szenved, gyakorlatilag az Isten Országáért, az oda való bejutásért szenved, amely szenvedésre már méltónak találta őt az Isten. Ha sikerül ezen az úton hittel végigmenni, akkor a kegyelem felemeli és megtisztítja az embert és bevezeti az Isten Országába. Ez a felemelkedési lehetőség nem volt meg az Ószövetségben.
Mindez a tisztulási lehetőség mögött ott áll Krisztus Urunk hívása, mint erőforrás: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok…” De nem maradhat el az imaélet sem: „Szüntelenül imádkozzatok!” Amit a szenvedések kereszttüzében nehéz elhinni, az az, hogy mindez Isten szeretetéből történik. De nem lehet vádolni az Urat, mert Ő maga járt elöl ebben: „Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem. Tehát önmegtagadás és kereszthordozás nélkül nem lehet követni az Urat, bármennyire szeretnénk is, mert ahhoz, hogy tovább tudjatok haladni a fejlődésben, egy magasabb világba, ezt a jelenlegi világot és a benne rejlő hajlamokat meg kell tagadnotok, a reátok rakott keresztet fel kell vennetek.
Az Úr, amikor felemelte a hitnek, szeretetnek a szintjére a földet és megnyitotta a magasabb szférákat és „befejezte” a megváltás művét, felment az Atyához és Mária vezetésére bízta a földet is, mely bolygót és a rajta lévő szellemeket, azzal hogy az Úr mellé állt, a szenvedéseivel vásárolt meg Mária és az igazság törvényéből váltott ki a sátán kezei közül. Mária mellett ott voltak és vannak az apostolok és még nagyon sok missziós szellem, akik gyakorlatilag ki vannak küldve a föld szellemeinek az üdvösség útján történő végigvezetésére. Ahhoz, hogy ezt a feladatkört el tudják végezni, testet öltenek, hogy nem csak az anyagi javaikat adják oda szeretetből, hanem még az egészségüket is, mert komoly, embert próbáló szenvedéseket vállalnak magukra csak azért, hogy másoknak segítsenek szenvedni, mert hogy senki sem képes mind azt a „mennyiséget” átemészteni, amely a gyógyuláshoz szükséges. Mekkora kegyelem ez Isten részéről és mekkora szeretet kell ehhez a missziós szellemek részéről!
No de bontsuk le valamelyest ezt a szeretetet és vizsgáljuk meg közelebbről.
Az ember a bukásánál fogva önző lény, hisz kialudt benne a szeretet. Ezért az egységet létrehozó léleknyúlványok mind visszafordultak a lélek felé az önzőség miatt. Tehát minél önzőbb egy ember, annál inkább vissza vannak fordulva és el vannak satnyulva ezen lélekből a másik emberi lélek felé kinyúló „tüskék”. Ahogy fokozatosan győzi le az ember az önzőséget, úgy egyenesednek ki és indul be a növekedésük ezeknek a szeretetérzésekből kialakult léleknyúlványoknak. És minél nagyobb valakinek a tettrekész szeretete, annál nagyobbak és erősebbek a nyúlványok, olyannyira szinte, hogy körül tudják fogni, át tudják ölelni a szeretetük tárgyát és emelni az üdvösség felé. Az legtökéletesebb szeretet, amikor az ember a másik embert az üdvösségre segíti elő szeretetével és nem a hajlamai növekedésén fáradozik. De a szeretet is vak bölcsesség nélkül, a bölcsesség viszont életképtelen szeretet nélkül, mert a szeretet az éltető ereje az egész teremtettségnek, így a bölcsességnek is. Annál tökéletesebb egy szeretet, minél nagyobb, -szükség szerinti, akár anyagi, akár szellemi- áldozatot képes vállalni másokért. De a legnagyobb szeretet talán az alázatban rejlik, amikor az embert bántások érik, vagyis ha megdobják kővel, akkor kenyérrel vág vissza. A bántásokra alázatosan hallgat és csak amikor alkalom adódik, akkor éltető erőkkel, azaz szeretettel válaszol. Az ettől még nagyobb szeretet az, amiről az Úr is beszél: „Az a legtökéletesebb szeretet, amikor az ember az életét áldozza barátaiért.” És az Úr nem testvért említ hanem barátot, vagyis sem szellemi, sem vérségi szempontból nem a hozzá legközelebbit említi az Úr, hanem barátot említ. Valakiért életet áldozni, nem jelent minden esetben mártírhalált. Valakikért egy egész élet szenvedéseit, stigmák okozta szenvedéseket is jelenthet, sőt gyakoribb ez az utóbbi eset, mert talán sokkal többet lehet tenni másokért ebben az utóbbi esetben. Ugyanis nagyon sok szenvedésébe került az Úrnak, majd a missziós szellemeknek az, hogy lelki gyermekeik meghallhassák az Úr hívó szavát: „Jöjjetek énhozzám…” és az, hogy megérezhessék az Úrból kiáradó vonzást: „…mindeneket magamhoz vonzok.”
Az ember gyarló lény, szinte minden pozitív cselekedetéért elismerést, sőt dicséretet vár el másoktól, de nem tudja azt, hogy aki itt a földön elveszi jutalmát, az nem kaphat a jó cselekedeteiért örök értékeket. A fentebb említett szentek, vagy missziós szellemek, akik nagyban hozzájárultak a föld fejlődéséhez, nem várnak senkitől semekkora dicséretet, hanem önzetlenül még az odafent kapott jutalmukat is az Isten Országának a terjesztésébe forgatják vissza, mert az számukra az „elismerés”, ha épül az Isten Országa. Az Isten Országának a munkásai eleve nem kaphatnak dicséretet, csak „keresztre feszítést” mert éppen olyanokért dolgoznak, akiknek a szívünkben még istenkáromlás, gőg, paráznaság stb. van és elejében üldözik az Úr munkásait, nemhogy megdicsérnék őket munkájukért.
Aki bármit is szeretetből tesz, nem vár érte dicséretet, csak akkor, ha elismerésvágyból teszi. A magasról misszióba küldött szellemek viszont a legmagasabb szeretetből tettek mindent a földön semmit sem várva vissza áldozatkész szeretetükért. Ha megdicsérték őket, szenvedtek miatta, mert annyira Istenben éltek a földön, hogy az egész lényükkel elhárították önmagukról a dicséretet és Istenre irányították, mert érezték, hogy minden dicsőség a minden Élet forrásáé, Istené. Ez az igazi alázat gyermekem. Akár még ha tudtukon kívül dicsérték őket, az is szenvedést okozott nekik. Annyira benne éltek az Úr hívásában és vonzásában, hogy a lényükben hordták azt a lényeget, hogy minden Istenből jön, tehát minden az Övé és minden Hozzá tér vissza. Hol van a földi ember ehhez az alázathoz gyermekem???
Jézus ugyan elment vissza a fényhazába, az ősnapok világába, ahonnan most is hív titeket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…”, de ez a hívás immár nem a földi életre szól, hanem a messiás világokba való eljutásra, vagyis nagyon hoszú távra. A „…mindeneket magamhoz vonzok”, szintén az ő hazájába történő vonzást jelenti. Tehát Jézus odafentről is aktív, hív és vonz mindenkit, az Ő képmására történő átformálódás révén, mert a messiás világokba, csakis úgy lehet bejutni, ha az Úr képmására átformálódik egy szellem, vagyis, ha előbb eléri Mária, mint a paradicsomi teremtés legtökéletesebb szintjét és abból az állapotból vezet az Úr gyakorlatilag a messiássá levéshez. Ezekben az átformálódási folyamatokban segítenek az Úr által kiküldött Szentlélekszellemek, hogy elérhetővé váljék majd Mária szintje és onnan tovább a fő cél elérése felé.
Mária után Péter is megkoronáztatott, mert mártírságával Máriával harmonikus szintre került. Tehát Péternek is része van a föld vezetésében, Ő a kinyilatkoztatások, a médiumitás vezetője.
Valaha nektek is el kell érni ezt a szintet és akkor világokat fognak rátok bízni, világokat fogtok ti is vezetni, méghozzá úgy, hogy teljes szabad akarattal rendelkeztek már, mert teljesen meg fogtok akkorra tisztulni és nem lesz bennetek semmilyen halvány foltja sem a tévelygésnek, hanem teljesen megtisztulva alkalmassá fogtok válni arra, hogy vezető szerepet tölthessetek be a világegyetem valamelyik pontján. Akkor már tinektek is akkora lesz a szeretetetek, hogy magatokra tudjátok vállalni az általatok vezetett világ szellemeinek negatívumait és ezáltal az ellentét hálójából megvásároljátok őket „magatoknak” és a bennetek élő Krisztusnak, Aki akkor sem szűnik meg felétek sugározni hívó szavát és vonzalmát, amelyet ti közvetítetek le vezetetteitekre.
No de ez a jövő, amelyet, mint vigasz gyanánt szeretnék most elétek tárni a nagy megpróbáltatások idejére, hiszen talán könnyebb elviselni a jelenkor megpróbáltatásait, ha az ember valamennyire is látja a célt. Igaz nem ezért a célért kell munkálkodnotok, hanem , hogy Isten visszavezessen benneteket az Ő Országába, az örök boldogság világaiba.
Most mindenkinek az a feladata, hogy meg tudjon kapaszkodni a krisztusi jelenlétbe és az Általa hozzátok kiküldött szellemi vezetésbe, akiken keresztül hív, vonz és elvezet benneteket az Úr a számotokra kijelölt helyre, melyet előre elkészített nektek. Ugyanis olyan mélyre süllyedtek a föld szellemei, hogy még az örök hazának és a vele járó örök boldogságnak az emléke is kitörlődött a lélek mélyéről. Tehát a hívás, a vonzás, egyben útirányadó is a lélek számára, amely szellemi tevékenységet hittel, élő hittel és az üdvösségre való forró vággyal tud csak „asszimilálni” a földi ember, ugyanis a hit a lélek tapogató szerve, amellyel keresi és kutatja a lélek az Isten Országát. Az üdvösségre való forró vágy már csak akkor alakulhat ki a lélekben, ha már megutálta saját magát, vagyis a kárhozatra vivő hajlamait és vele együtt ezt a kárhozatra ítélt világot. Ameddig itt a földön még jól érzi magát a lélek, az azt jelenti, hogy a lelkének egy része még a bűnnek a rabja, amely bűnre vezető hajlamtól még nem szenvedett annyit, hogy megutálja azt. Ameddig így áll a lélek, addig nem hallja meg Krisztus Urunk hívó szavát, csak akkor, amikor már kifelé emelkedik a bűn fertőjéből. Ameddig tehát az emberi lélek élvezi a bűnt, annak bűzös kipárolgásaival együtt, addig a lelkének az a része még nincs megváltva, még nagyon messze áll a megváltástól. Ha meg még a visszahatások által kiváltott okokat nem ismeri fel és nem köti össze az okozóval, addig meg végképp messze áll az emberi léleknek azon része a felemelkedéstől. Ebben az esetben még a törvény ecsetével kell megkenegetni a lélek beteg részét, hogy az ember bűnbánatra juthasson és gyógyulásnak indulhasson.
Máriát annyira nyomta eme bűnös világ légköre, és ebből kifolyólag annyira vágyott Szent Fiánál , a Messiás világban lenni hogy szinte belehalt ebbe az Úr felé érzett vonzalomba. Ugyanis az Úr részéről történő vonzásnak ki kell építenie a lelketekben az Ő országa felé való vonzalmat. Akkor már nem a szenvedések, nem az alsó szférából jövő taszító erők emelnek titeket, az Isten felé történő vonzódás.
Ezért hát, főként itt az utolsó idők kezdetén, azt javasoljuk és arra kérünk benneteket gyermekem Keresztelő Jánossal együtt: „tartsatok bűnbánatot, mert a fejsze a fák gyökerére vettetett és amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, az kivágattatik és tűzre vettetik”, vagyis nagyon közel van már az ítélet napja, amely úgy jön el, mint a tolvaj éjjel: váratlanul, vagyis meglepetésszerűen. Mindannak ellenére, hogy a hatalmas megpróbáltatások miatt már sokan fogják várni az Úr második eljövetelét, mégis akkor jő el, amikor már senki sem várja éppen azért, mert a választottakon kívül csak azok maradnak az ítélet napjáig életben, akik a bűnök kiélésében vannak elmerülve és egyszer csak lecsap a „tűzözön” és feléget minden, az ember által hamisan létrejött eszmei és anyagi „építményt” megalkotójával együtt. A megpróbáltatások alkalmával az élő hit hiánya miatt, az emberek milliói tagadják meg hitüket és ezzel együtt Atyjukat és válnak az ellentét martalékává, de aki mindvégig kitart az el fog jutni az üdvösségre.
Olyan mélyrehatónak kell lennie a bűnbánatnak, amilyen mélyen gyökerezik az ember alsóbbrendű énjében a bűn, ugyanis még: „Az Ige tövében is gyökeret ver a bűn. ” Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, a lélek talaját mélyen fel kell szántani, hogy a mag jól megmunkált talajba hulljon bele. Tehát a szenvedéseknek, a megpróbáltatásoknak olyan mélyen kell szántani a lélekben, amilyen mélyen gyökerezik a bűn. Nem az Isten idézi elő a szenvedéseket, a mélyszántást, hanem a fejlődésbe bekapcsolt negatív erők, mert Istenben nincs semmi negatív, tehát nem okozhat senkiben fájdalmat, hanem a bűnök által kitermelt negatív erőkkel teheti ezt meg és teszi ezt mindaddig, ameddig a bűn gyökere el nem szárad. Ebben az esetben már a jól felszántott talajba esik a magvető kezéből az isteni ige magva és már nem verhet gyökeret az Ige tövében a bűn.
Ahhoz tehát, hogy az ember sikeresen kiállja a próbákat, az Igének, vagyis az isteni Lényegnek a lélek mélyéig le kell hatolnia.
Azt azonban ne feledjétek, hogy még egy fa sem nőtt az égig, tehát az ő fájuk is kivágattatik és velük együtt tűzre vettetik.
Az I. és II. szféra azért születik meg, hogy próbára tegye és a próbák által előre segítse az üdvösségre meghívottakat!
Az Úr adjon nektek hitet és erőt, hogy az üdvösségetek érdekében mindvégig ki tudjatok tartani a megpróbáltatásokban!!!
Amen
Ada, 2022. IX. 25.
UI:
Összeomlás, átrendeződés kint; eszmélés, szabadulás bent - Indul, amire felkészítettem nézőimet
https://www.youtube.com/watch?v=PI_wbiL6vmY
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Sa 1. Okt 2022, 05:24
Berg Judit
Meseleves vagy nyakleves?
Mi lesz ma az ebéd? – érdeklődik a négyéves kislány.
- Zöldborsó leves, krumpli főzelék, fasírt.
- De én azt nem szeretem – görbül sírásra a kislány szája.
Anyuka sóhajt. Most mit mondjon? A tükörtojást és spagettit leszámítva semmit sem
eszik meg a gyerek. Próbálta már kedvesen:
- Gyere, kóstold meg, meglátod milyen finom.
Máskor alkudozott vele:
- Na, csak öt kanállal egyél, és aztán jöhet a süti.
Volt már, hogy elvesztette a türelmét, és kiabált. Végül dühében elzavarta a kislányt az
asztaltól. Utána persze bánta, de már nem volt mit tenni. Azt is elhatározta, hogy szigorú lesz:
- Addig nem mehetsz játszani, amíg el nem fogyott az ebéd!
Mindegy. Akármit főz, akármit mond, a kislány nem eszik. Pár falatot ugyan sikerül
beleimádkozni, de minden étkezés nyűg. Aztán egy nap zellerkrém levest küld a nagymama
kóstolóba. Nagyon finom, de anyuka tudja: a kislány megkóstolni sem lesz hajlandó. Aznap
délelőtt annyi a tennivaló, hogy nincs idő külön főzni a gyereknek. Ha nem eszi a levest, hát
éhen marad. De amikor kiszalad a kislány a konyhába, hogy megkérdezze, mi lesz az ebéd, az
anyja hirtelen ötlettől vezérelve azt mondja:
- Meseleves.
- Az mi? – tátja el száját a kis copfos.
- Olyan leves, hogy ha szépen eszed, mesélek közben.
- És mit mesélsz?
- Majd meglátod. Nagyon izgalmas lesz.
Bár még csak tizenegy óra múlt, a kislány nyafogni kezd:
- Éhes vagyok. Mikor ebédelünk már?
Mire eljön az ebédidő, a kislány már könyörög, hogy egyenek végre. És csodák-csodája,
amíg anya halkan mesél neki fejből, fogy a zellerkrém leves. Utána a második fogás is eltűnik a
tányérból.
- Ma nagyon finomat főztél! – dicséri anyját a kicsi. - Mikor lesz megint meseleves?
- Ma zellerből készült a meseleves. Holnap paradicsomból lesz. Jó?
- De mesélsz hozzá? – aggodalmaskodik a kislány.
- Hát persze.
- Nem vagy normális – mondja a szomszédasszony, amikor a kislány édesanyja elmeséli,
hogyan eteti a gyereket. – Csak elkényezteted. Én már rég odacsaptam volna, ha a gyerekeim
nem ennék meg az ebédet.
A kislány anyja nem válaszol. Ő nem tud odacsapni. Hetek-hónapok múlnak el, és a
kislány egyre többféle ételt hajlandó megkóstolni. Zellerkrémlevest már mese nélkül is eszik.
Néha, vészhelyzetben azért előkerül a mesevarázslat.
- Kóstold meg a szilváslepényt – kínálja a nagymama.
- Nem szeretem. – húzza el száját a kislány.
- Kóstoltad már?
- Nem. De nem szeretem – makacskodik a kicsi.
A nagymama sóhajt. Igaza van. De a kislány anyja már tudja, mit kell tenni:
- Mesélek neked a pásztorfiúról, aki úgy szerette a szilváslepényt, hogy nem is akart mást
enni.
- Jó – egyezik bele a kislány, és boldogan hátradől.
A mese végén elgondolkozik, majd a nagymamához fordul:
- Teszel nekem porcukrot a szilváslepényemre?
Néhány nap múlva anyukának gyanússá válik a csönd a gyerekszobában. Nagyobb
zsivajhoz szokott. Aggodalmasan lép az ajtóhoz, bekukucskál. Négyéves kislánya a babaágy
mellett ül kötényben, kezében fakanállal. Kedves, türelmes hangon magyaráz öt hónapos
húgának:
- Akkor most mondok neked egy mesét a babáról, aki nem akart rendesen szopizni.
Anyuka csendben mosolyog. Lehet, hogy a kicsi jó evő lesz?
szemlézte: Bíró László
--
Meseleves vagy nyakleves?
Mi lesz ma az ebéd? – érdeklődik a négyéves kislány.
- Zöldborsó leves, krumpli főzelék, fasírt.
- De én azt nem szeretem – görbül sírásra a kislány szája.
Anyuka sóhajt. Most mit mondjon? A tükörtojást és spagettit leszámítva semmit sem
eszik meg a gyerek. Próbálta már kedvesen:
- Gyere, kóstold meg, meglátod milyen finom.
Máskor alkudozott vele:
- Na, csak öt kanállal egyél, és aztán jöhet a süti.
Volt már, hogy elvesztette a türelmét, és kiabált. Végül dühében elzavarta a kislányt az
asztaltól. Utána persze bánta, de már nem volt mit tenni. Azt is elhatározta, hogy szigorú lesz:
- Addig nem mehetsz játszani, amíg el nem fogyott az ebéd!
Mindegy. Akármit főz, akármit mond, a kislány nem eszik. Pár falatot ugyan sikerül
beleimádkozni, de minden étkezés nyűg. Aztán egy nap zellerkrém levest küld a nagymama
kóstolóba. Nagyon finom, de anyuka tudja: a kislány megkóstolni sem lesz hajlandó. Aznap
délelőtt annyi a tennivaló, hogy nincs idő külön főzni a gyereknek. Ha nem eszi a levest, hát
éhen marad. De amikor kiszalad a kislány a konyhába, hogy megkérdezze, mi lesz az ebéd, az
anyja hirtelen ötlettől vezérelve azt mondja:
- Meseleves.
- Az mi? – tátja el száját a kis copfos.
- Olyan leves, hogy ha szépen eszed, mesélek közben.
- És mit mesélsz?
- Majd meglátod. Nagyon izgalmas lesz.
Bár még csak tizenegy óra múlt, a kislány nyafogni kezd:
- Éhes vagyok. Mikor ebédelünk már?
Mire eljön az ebédidő, a kislány már könyörög, hogy egyenek végre. És csodák-csodája,
amíg anya halkan mesél neki fejből, fogy a zellerkrém leves. Utána a második fogás is eltűnik a
tányérból.
- Ma nagyon finomat főztél! – dicséri anyját a kicsi. - Mikor lesz megint meseleves?
- Ma zellerből készült a meseleves. Holnap paradicsomból lesz. Jó?
- De mesélsz hozzá? – aggodalmaskodik a kislány.
- Hát persze.
- Nem vagy normális – mondja a szomszédasszony, amikor a kislány édesanyja elmeséli,
hogyan eteti a gyereket. – Csak elkényezteted. Én már rég odacsaptam volna, ha a gyerekeim
nem ennék meg az ebédet.
A kislány anyja nem válaszol. Ő nem tud odacsapni. Hetek-hónapok múlnak el, és a
kislány egyre többféle ételt hajlandó megkóstolni. Zellerkrémlevest már mese nélkül is eszik.
Néha, vészhelyzetben azért előkerül a mesevarázslat.
- Kóstold meg a szilváslepényt – kínálja a nagymama.
- Nem szeretem. – húzza el száját a kislány.
- Kóstoltad már?
- Nem. De nem szeretem – makacskodik a kicsi.
A nagymama sóhajt. Igaza van. De a kislány anyja már tudja, mit kell tenni:
- Mesélek neked a pásztorfiúról, aki úgy szerette a szilváslepényt, hogy nem is akart mást
enni.
- Jó – egyezik bele a kislány, és boldogan hátradől.
A mese végén elgondolkozik, majd a nagymamához fordul:
- Teszel nekem porcukrot a szilváslepényemre?
Néhány nap múlva anyukának gyanússá válik a csönd a gyerekszobában. Nagyobb
zsivajhoz szokott. Aggodalmasan lép az ajtóhoz, bekukucskál. Négyéves kislánya a babaágy
mellett ül kötényben, kezében fakanállal. Kedves, türelmes hangon magyaráz öt hónapos
húgának:
- Akkor most mondok neked egy mesét a babáról, aki nem akart rendesen szopizni.
Anyuka csendben mosolyog. Lehet, hogy a kicsi jó evő lesz?
szemlézte: Bíró László
--
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 2. Okt 2022, 04:45
Az ősi gyűlölet
"Ez a történet sokkal régebbi mint gondolnánk, az ősi gyűlölet nagyon régről fakad, de nem mi kezdtük..." Ehhez egyik kedves könyvemből idézek:
"A folyamat nagyjából a következőképpen alakul. A terméketlen sivatagi pusztaságok felől, a szaporodó barbár lakosság fokozatosan nyomul a civilizált magas kultúrák irányába. Kezdetben minden feladatot alázatosan és boldogan elvállalnak, csak valahogyan bejuthassanak az eredeti lakóhelyüknél még cselédként is jobb megélhetést biztosító magyar birodalmakba.
Később bár saját nyelvükön beszélnek egymás között, lassan éppen az illeszkedésük érdekében megtanulják az ősnép nyelvét valamennyire, majd mivel saját kultúrájuk nincsen, azonnal keverni is kezdik a magukéval.
Ahogy telik az idő, vegyes házasságok és egyéb módszerek segítségével hozzáférnek az őskultúra forrásaihoz. Mohón tanulni kezdik, magukba szívják, de nem azért, mert alkalmazni szeretnék, hanem mert már pozicionálják magukat a befogadó ősnéppel szemben.
Később fokozatosan durva, erőszakos természetüknek engedve magukhoz ragadják az ősnép fölött a hatalmat és vad irigységgel, lefojtott kisebbrendűséggel gyilkolni kezdik azokat.
A szerencsétlen és gyanútlan befogadó részben beolvad, vagy elmenekül, nemegyszer teljesen kipusztul.
A kakukkfiókaként fészekbe kerülő új urak kezdetben még kényszeredetten elismerik az elcsent szellemi és anyagi javak eredetét, később azonban saját hamis mitológiát teremtve megtagadnak minden eredeti forrást, és hangosan becsmérelik az ősi kultúrateremtő népet.
A nyers erőviszonyok miatt aztán ténylegesen is reménytelenné válik egy szellemi, vagy genetikai revans, és a gőgös démoni faj nemcsak elrabolt területet, de a kultúrateremtő poziciót is kicsalja magának, éppen azokat nevezve barbárnak, akiknek mindent köszönhet, akiktől emberi létét kapta.
Szüksége van azonban erre a démoni történetírásra, mert hogyan számolna el másképp a tömeggyilkosságokkal és a mohó rablásokkal, árulásokkal és szavakban talán meg sem fogalmazható aljasságokkal."
(Bakos Attila : A Duna Evangéliuma - Részlet)
"Ez a történet sokkal régebbi mint gondolnánk, az ősi gyűlölet nagyon régről fakad, de nem mi kezdtük..." Ehhez egyik kedves könyvemből idézek:
"A folyamat nagyjából a következőképpen alakul. A terméketlen sivatagi pusztaságok felől, a szaporodó barbár lakosság fokozatosan nyomul a civilizált magas kultúrák irányába. Kezdetben minden feladatot alázatosan és boldogan elvállalnak, csak valahogyan bejuthassanak az eredeti lakóhelyüknél még cselédként is jobb megélhetést biztosító magyar birodalmakba.
Később bár saját nyelvükön beszélnek egymás között, lassan éppen az illeszkedésük érdekében megtanulják az ősnép nyelvét valamennyire, majd mivel saját kultúrájuk nincsen, azonnal keverni is kezdik a magukéval.
Ahogy telik az idő, vegyes házasságok és egyéb módszerek segítségével hozzáférnek az őskultúra forrásaihoz. Mohón tanulni kezdik, magukba szívják, de nem azért, mert alkalmazni szeretnék, hanem mert már pozicionálják magukat a befogadó ősnéppel szemben.
Később fokozatosan durva, erőszakos természetüknek engedve magukhoz ragadják az ősnép fölött a hatalmat és vad irigységgel, lefojtott kisebbrendűséggel gyilkolni kezdik azokat.
A szerencsétlen és gyanútlan befogadó részben beolvad, vagy elmenekül, nemegyszer teljesen kipusztul.
A kakukkfiókaként fészekbe kerülő új urak kezdetben még kényszeredetten elismerik az elcsent szellemi és anyagi javak eredetét, később azonban saját hamis mitológiát teremtve megtagadnak minden eredeti forrást, és hangosan becsmérelik az ősi kultúrateremtő népet.
A nyers erőviszonyok miatt aztán ténylegesen is reménytelenné válik egy szellemi, vagy genetikai revans, és a gőgös démoni faj nemcsak elrabolt területet, de a kultúrateremtő poziciót is kicsalja magának, éppen azokat nevezve barbárnak, akiknek mindent köszönhet, akiktől emberi létét kapta.
Szüksége van azonban erre a démoni történetírásra, mert hogyan számolna el másképp a tömeggyilkosságokkal és a mohó rablásokkal, árulásokkal és szavakban talán meg sem fogalmazható aljasságokkal."
(Bakos Attila : A Duna Evangéliuma - Részlet)
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mo 3. Okt 2022, 04:45
Mit bánnak leginkább a haldoklók?
Egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nővér összegyűjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén. A férfiak leggyakrabban azt sajnálták, hogy túl sok időt töltöttek munkával.
Bronnie Ware, palliatív ellátásban dolgozó ausztrál nővér évekig ápolt végstádiumú betegeket. Betegeivel az utolsó hetekben igyekezett arról is beszélgetni, hogy van-e valami, amit sajnálnak, vagy bánnak, hogy úgy alakult az életükben, ahogy alakult. Az először a blogján közzétett, öt megbánást tartalmazó listát kibővítette könyvvé is, amely angolul idén számos országban jelent meg, és már több millió példányt adtak el belőle.
A megbánások között sok visszatérő akadt, a nővér szerint a leggyakoribb az alábbi öt volt:
1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.
"A legtöbben ezt sajnálták. Amikor az ember élete végéhez közeledik, és őszintén visszatekint, szembesül vele, hogy mennyi álmát nem teljesítette be. A legtöbb ember még álmai felét sem váltotta valóra, és tudatában van annak, hogy ez a saját döntéseinek következménye" - írja a nővér a blogján.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.
"Minden férfi betegem szájából elhangzott. Sajnálták, hogy kimaradt az életükből gyermekeik fiatalsága, hogy kevés időt töltöttek társukkal. Minden általam ápolt férfi mélyen sajnálta, hogy élete nagy részét a munka taposómalmában töltötte."
3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.
"Sok ember érezte úgy, hogy a konfliktusok elkerülése végett elnyomta az érzéseit. Ennek az eredménye egy középszerű élet lett, és soha nem váltak azzá, akivé válhattak volna. A ki nem mondott keserűség, harag, neheztelés sokaknál betegségek kialakulásához is vezetett."
4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.
"Gyakran egy régi barátság értékét csak az utolsó hetekben ismerjük fel, amikor már sokszor nincs mód az illető felkutatására. Sokan számoltak be arról, hogy annyira lefoglalta őket a saját életük, hogy az évek során fontos barátságokat hagytak elúszni. Sokan számoltak be mély megbánásról, hogy barátaikra nem szántak elég időt és energiát. Mindenkinek hiányoznak a barátai élete végén."
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.
"Sokan csak életük végén ismerik fel, hogy a boldogság is választás kérdése. És ahelyett, hogy a boldogságot választották volna, beleragadtak a régi mintákba, szokásba. A megszokás mind az érzelmi életet, mind a fizikai létet képes középszerűvé tenni. A változástól való félelem sokakat arra késztetett hogy magukkal és másokkal is elhitessék, hogy tulajdonképpen elégedettek az életükkel, miközben lelkük mélyén arra vágyták, hogy újra bolondozhassanak, és felszabadultan nevethessenek."
Egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nővér összegyűjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén. A férfiak leggyakrabban azt sajnálták, hogy túl sok időt töltöttek munkával.
Bronnie Ware, palliatív ellátásban dolgozó ausztrál nővér évekig ápolt végstádiumú betegeket. Betegeivel az utolsó hetekben igyekezett arról is beszélgetni, hogy van-e valami, amit sajnálnak, vagy bánnak, hogy úgy alakult az életükben, ahogy alakult. Az először a blogján közzétett, öt megbánást tartalmazó listát kibővítette könyvvé is, amely angolul idén számos országban jelent meg, és már több millió példányt adtak el belőle.
A megbánások között sok visszatérő akadt, a nővér szerint a leggyakoribb az alábbi öt volt:
1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.
"A legtöbben ezt sajnálták. Amikor az ember élete végéhez közeledik, és őszintén visszatekint, szembesül vele, hogy mennyi álmát nem teljesítette be. A legtöbb ember még álmai felét sem váltotta valóra, és tudatában van annak, hogy ez a saját döntéseinek következménye" - írja a nővér a blogján.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.
"Minden férfi betegem szájából elhangzott. Sajnálták, hogy kimaradt az életükből gyermekeik fiatalsága, hogy kevés időt töltöttek társukkal. Minden általam ápolt férfi mélyen sajnálta, hogy élete nagy részét a munka taposómalmában töltötte."
3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.
"Sok ember érezte úgy, hogy a konfliktusok elkerülése végett elnyomta az érzéseit. Ennek az eredménye egy középszerű élet lett, és soha nem váltak azzá, akivé válhattak volna. A ki nem mondott keserűség, harag, neheztelés sokaknál betegségek kialakulásához is vezetett."
4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.
"Gyakran egy régi barátság értékét csak az utolsó hetekben ismerjük fel, amikor már sokszor nincs mód az illető felkutatására. Sokan számoltak be arról, hogy annyira lefoglalta őket a saját életük, hogy az évek során fontos barátságokat hagytak elúszni. Sokan számoltak be mély megbánásról, hogy barátaikra nem szántak elég időt és energiát. Mindenkinek hiányoznak a barátai élete végén."
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.
"Sokan csak életük végén ismerik fel, hogy a boldogság is választás kérdése. És ahelyett, hogy a boldogságot választották volna, beleragadtak a régi mintákba, szokásba. A megszokás mind az érzelmi életet, mind a fizikai létet képes középszerűvé tenni. A változástól való félelem sokakat arra késztetett hogy magukkal és másokkal is elhitessék, hogy tulajdonképpen elégedettek az életükkel, miközben lelkük mélyén arra vágyták, hogy újra bolondozhassanak, és felszabadultan nevethessenek."
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mi 5. Okt 2022, 05:37
Szenteste történt
Javában dúlt a háború. Fegyverropogások és bombarobbanások hanghullámai rázták az aprócska falut. Egy német asszony úgy döntött, gyermekeivel átköltözik egy biztonságos házikóba az erdő sűrűjébe, távol a falutól. Miután begyújtottak a kandallóba, a család nekilátott megünnepelni az áldott napot, hiszen aznap volt Szenteste Németországban.
A kéményből felszálló füst azonban odavonzotta a látogatókat, és hamarosan dörömbölni kezdett valaki az ajtón, ami megrémítette az asszonyt.
– Ki lehet az? – gondolta magában, majd bátran ajtót nyitott. Ám kiderült, hogy három amerikai katona állt odakint – az ellenség!
– Eltévedtünk és éhesek vagyunk, ráadásul a társunk megsebesült. Bejöhetnénk egy kicsit melegedni? – kérdezte az egyik fiatal katona. A német családanya szívét kételyek mardosták:
– Vajon mi történne a családommal, ha a németek megtudnák, hogy lepaktáltam az ellenséggel? – tétovázott magában, majd meglátta a didergő fiatalembereket és az édesanyjukra gondolt.
– Jöjjenek be! – szólt tört angolsággal, miközben szemügyre vette fegyvereiket az oldalukon.
– Kérem, tegyék a puskákat a farakás mellé. Még megijednek a gyerekek – mondta, miközben a tűz mellé segítette a sebesültet. Miután az asszony étellel kínálta őket, mindnyájan a tűz köré ültek és a tőlük telhető legjobb módon beszélgetésbe elegyedtek. Különös találkozás volt.
Ám nemsokára ismét kopogtattak az ajtón, és egy sürgető, német hang azt kiáltotta:
– Engedjenek be! Nagyon fázunk! – Az asszony elsápadt a félelemtől.
– Most mit tegyek? – gondolta ijedten – ezek német katonák!
A dörömbölés tovább folytatódott, így odasietett, és mivel nem volt más választása, ajtót nyitott és elmondta a katonáknak, hogy itt van három amerikai is, akiket szintén beengedett.
– Annyira fáztak, ráadásul az egyikük megsebesült. Ma Szenteste van, ma éjjel nincs helye a harcnak és vérontásnak – mondta.
A két német katona lerázta a havat a csizmájáról és belépett a házba.
– Kérem, tegyék a puskákat az amerikaiaké mellé – kérte, mire a katonák leszedték magukról fegyvereiket és a fal mellé helyezték. A német és az amerikai katonák együtt ücsörögtek a tűz körül.
Az egyik német katona orvos volt, így ellátta ellensége sebét. Éjfélkor együtt énekelték el a „Csendes éjt”, boldog Karácsonyt kívántak egymásnak és egymás mellett aludtak el a padlón. Reggel a német háziasszony, aki barátokká tette az ellenségeket, útbaigazította az eltévedt amerikaiakat, a német katonákat pedig búcsúzóul megölelte.
A barátság az egyetlen erő, mely összetartja a világot. Az ember testvérisége és Isten atyasága az, amely tartós békét hoz a világnak.
UI:
Fogyásom Története! - Inspiráció Rocky Balboa
https://www.youtube.com/watch?v=2MJyPWz6KW4
Javában dúlt a háború. Fegyverropogások és bombarobbanások hanghullámai rázták az aprócska falut. Egy német asszony úgy döntött, gyermekeivel átköltözik egy biztonságos házikóba az erdő sűrűjébe, távol a falutól. Miután begyújtottak a kandallóba, a család nekilátott megünnepelni az áldott napot, hiszen aznap volt Szenteste Németországban.
A kéményből felszálló füst azonban odavonzotta a látogatókat, és hamarosan dörömbölni kezdett valaki az ajtón, ami megrémítette az asszonyt.
– Ki lehet az? – gondolta magában, majd bátran ajtót nyitott. Ám kiderült, hogy három amerikai katona állt odakint – az ellenség!
– Eltévedtünk és éhesek vagyunk, ráadásul a társunk megsebesült. Bejöhetnénk egy kicsit melegedni? – kérdezte az egyik fiatal katona. A német családanya szívét kételyek mardosták:
– Vajon mi történne a családommal, ha a németek megtudnák, hogy lepaktáltam az ellenséggel? – tétovázott magában, majd meglátta a didergő fiatalembereket és az édesanyjukra gondolt.
– Jöjjenek be! – szólt tört angolsággal, miközben szemügyre vette fegyvereiket az oldalukon.
– Kérem, tegyék a puskákat a farakás mellé. Még megijednek a gyerekek – mondta, miközben a tűz mellé segítette a sebesültet. Miután az asszony étellel kínálta őket, mindnyájan a tűz köré ültek és a tőlük telhető legjobb módon beszélgetésbe elegyedtek. Különös találkozás volt.
Ám nemsokára ismét kopogtattak az ajtón, és egy sürgető, német hang azt kiáltotta:
– Engedjenek be! Nagyon fázunk! – Az asszony elsápadt a félelemtől.
– Most mit tegyek? – gondolta ijedten – ezek német katonák!
A dörömbölés tovább folytatódott, így odasietett, és mivel nem volt más választása, ajtót nyitott és elmondta a katonáknak, hogy itt van három amerikai is, akiket szintén beengedett.
– Annyira fáztak, ráadásul az egyikük megsebesült. Ma Szenteste van, ma éjjel nincs helye a harcnak és vérontásnak – mondta.
A két német katona lerázta a havat a csizmájáról és belépett a házba.
– Kérem, tegyék a puskákat az amerikaiaké mellé – kérte, mire a katonák leszedték magukról fegyvereiket és a fal mellé helyezték. A német és az amerikai katonák együtt ücsörögtek a tűz körül.
Az egyik német katona orvos volt, így ellátta ellensége sebét. Éjfélkor együtt énekelték el a „Csendes éjt”, boldog Karácsonyt kívántak egymásnak és egymás mellett aludtak el a padlón. Reggel a német háziasszony, aki barátokká tette az ellenségeket, útbaigazította az eltévedt amerikaiakat, a német katonákat pedig búcsúzóul megölelte.
A barátság az egyetlen erő, mely összetartja a világot. Az ember testvérisége és Isten atyasága az, amely tartós békét hoz a világnak.
UI:
Fogyásom Története! - Inspiráció Rocky Balboa
https://www.youtube.com/watch?v=2MJyPWz6KW4
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Fr 7. Okt 2022, 05:45
A saját kereszted
Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térde borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz:
„Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat.”
„Rendben van gyermekem!” – válaszolta Jézus és levette róla a keresztet.
Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet. Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni. A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet.
„Azt kérem, ott, ami a sarokban van!”
„Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!” – felelte Jézus.
Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom, nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük, meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak a saját „keresztünk” súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz...
UI:
Thrive HD HUN - Növekedj - Magyar szinkron - teljes film
https://www.youtube.com/watch?v=20EWMaAaMsY
Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térde borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz:
„Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat.”
„Rendben van gyermekem!” – válaszolta Jézus és levette róla a keresztet.
Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet. Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni. A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet.
„Azt kérem, ott, ami a sarokban van!”
„Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!” – felelte Jézus.
Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom, nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük, meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak a saját „keresztünk” súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz...
UI:
Thrive HD HUN - Növekedj - Magyar szinkron - teljes film
https://www.youtube.com/watch?v=20EWMaAaMsY
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Sa 8. Okt 2022, 05:41
A tehetős férfi és a tanárnő
Taylor Mali előadóművész egyszer egy előadásában mesélte az ismerősével megesett történetet:
Egy asztaltársaság fellengzős férfi tagja ebéd közben a mellette ülő hölgyhöz szólt oda.
“Most őszintén mi a fenét tudnánk tanulni egy olyan embertől aki azt gondolja, a legjobb döntés az életben az, ha tanár lesz és gyakorlatilag éhen hal?”
Volt pofája konkrétan arra rákérdezni, mennyit keres havonta. De a nőt sem ejtették éppen a fejére, és ha már a szemtelen felfújt hólyag arra kérte mondja el az őszinte véleményét, hát ezen ne múljon!
“Azt szeretnéd tudni mennyit keresek a munkámmal?” - kérdezte tökéletes nyugalommal az arcán, majd pár pillanat múlva meg sem várva a választ így felelt:
“Vannak olyan gyerekek az osztályomban, akik olyan keményen dolgoznak, amiről nem is álmodtak, hogy képesek lesznek valaha is. Képes vagyok úgy 3-ast adni, hogy azt olimpiai aranyéremnek érezzék, és úgy ötös alát, hogy a világ legszomorúbb dolgának, kinek kinek képességéhez mérten! El tudom érni, hogy 45 percig is odafigyeljenek az órán, pedig általában 5 percig sem tudnak nyugton ülni.
Ezek után azt gondolja tényleg az a lényeg mennyit keresek?
Fel tudom kelteni a fiatal elmék érdeklődését.
Kritikussá, érdeklődővé varázsolom őket. Kedvesen elérem: kérjenek bocsánatot és ha azt teszik, akkor gondolják is komolyan. Megtanítom őket arra, mi az a tisztelet, ami magából például olyan nagyon hiányzik, és hogy felelősek legyenek tetteikért!
Foglalkozom velük, hogy megtanuljanak írni, hogy azért fontos írni, mert ez fejleszti az agyat és a jellemet, nem csak a billentyűnyomogatásból áll a világ! Rengeteget olvasunk, megbeszéljük, hogyan tudunk matematika feladatokat megoldani. Ha össze kell két számot adni az agyukat használják, ne a számítógépet.
Gondoskodom arról, hogy a más országokból származó tanulók is sok mindent megtanuljanak a kultúránkról.
És talán ami a legfontosabb: megtanítom nekik, hogy fontos, hogy tele legyen a fej ésszel, a szív érzéssel, és ha ilyen bunkóval hozza őket össze a sors, akkor a pucájuk vérrel, hogy okosan és ne erőszakkal győzedelmeskedjenek, de ne féljenek kiállni magukért!"
Itt egy kis szünetet tartott, mielőtt folytatta volna:
“Lehet, hogy nem keresek sokat... De tudja mi ér még a pénznél is sokkal többet? A lehetőség. A lehetőség, amit azzal kapok, hogy rendes embereket neveljek a fiatalokból, hogy a képességeikhez mérten a maximumot hozzák ki magukból, ezáltal kiváló szakember és szülő váljon egyszer belőlük. Mert napi nyolc órában a társadalmunk jövője az ÉN felelősségem. És Ön hogy változtatja meg a világot napról napra?"
szemlézte: Bíró László
Taylor Mali előadóművész egyszer egy előadásában mesélte az ismerősével megesett történetet:
Egy asztaltársaság fellengzős férfi tagja ebéd közben a mellette ülő hölgyhöz szólt oda.
“Most őszintén mi a fenét tudnánk tanulni egy olyan embertől aki azt gondolja, a legjobb döntés az életben az, ha tanár lesz és gyakorlatilag éhen hal?”
Volt pofája konkrétan arra rákérdezni, mennyit keres havonta. De a nőt sem ejtették éppen a fejére, és ha már a szemtelen felfújt hólyag arra kérte mondja el az őszinte véleményét, hát ezen ne múljon!
“Azt szeretnéd tudni mennyit keresek a munkámmal?” - kérdezte tökéletes nyugalommal az arcán, majd pár pillanat múlva meg sem várva a választ így felelt:
“Vannak olyan gyerekek az osztályomban, akik olyan keményen dolgoznak, amiről nem is álmodtak, hogy képesek lesznek valaha is. Képes vagyok úgy 3-ast adni, hogy azt olimpiai aranyéremnek érezzék, és úgy ötös alát, hogy a világ legszomorúbb dolgának, kinek kinek képességéhez mérten! El tudom érni, hogy 45 percig is odafigyeljenek az órán, pedig általában 5 percig sem tudnak nyugton ülni.
Ezek után azt gondolja tényleg az a lényeg mennyit keresek?
Fel tudom kelteni a fiatal elmék érdeklődését.
Kritikussá, érdeklődővé varázsolom őket. Kedvesen elérem: kérjenek bocsánatot és ha azt teszik, akkor gondolják is komolyan. Megtanítom őket arra, mi az a tisztelet, ami magából például olyan nagyon hiányzik, és hogy felelősek legyenek tetteikért!
Foglalkozom velük, hogy megtanuljanak írni, hogy azért fontos írni, mert ez fejleszti az agyat és a jellemet, nem csak a billentyűnyomogatásból áll a világ! Rengeteget olvasunk, megbeszéljük, hogyan tudunk matematika feladatokat megoldani. Ha össze kell két számot adni az agyukat használják, ne a számítógépet.
Gondoskodom arról, hogy a más országokból származó tanulók is sok mindent megtanuljanak a kultúránkról.
És talán ami a legfontosabb: megtanítom nekik, hogy fontos, hogy tele legyen a fej ésszel, a szív érzéssel, és ha ilyen bunkóval hozza őket össze a sors, akkor a pucájuk vérrel, hogy okosan és ne erőszakkal győzedelmeskedjenek, de ne féljenek kiállni magukért!"
Itt egy kis szünetet tartott, mielőtt folytatta volna:
“Lehet, hogy nem keresek sokat... De tudja mi ér még a pénznél is sokkal többet? A lehetőség. A lehetőség, amit azzal kapok, hogy rendes embereket neveljek a fiatalokból, hogy a képességeikhez mérten a maximumot hozzák ki magukból, ezáltal kiváló szakember és szülő váljon egyszer belőlük. Mert napi nyolc órában a társadalmunk jövője az ÉN felelősségem. És Ön hogy változtatja meg a világot napról napra?"
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 9. Okt 2022, 05:01
HONFOGLALÁS vagy HAZATÉRÉS?
A honfoglalás szó viszonylag új keletű. Kézai Simon (1283) visszaköltözésnek, Thuróczy János (1488) visszatérésnek, Székely István (1559) és Heltai Gáspár (1575) második bejövetelnek nevezik Árpád népének a Kárpát-medencébe való beköltözését. De a XIII század elején Anonymus, 1358-ban a Képes Krónika, 1490-ben Ranzano és 1497-ben Bonfini mester is csak a nagy visszaköltözésről írnak és adnak számot.
Árpád fejedelem és népe nem egy idegen országot foglalt el, hanem HAZATÉRT örökébe. Jól ismeretes, hogy a kárpát-medencei őslakosság történelme folyamán minden hódítónak keményen ellenállt, sokszor évszázadokig! Atilla és hunjai, Árpád és magyarjai nem ütköztek ellenállásba. A velük egyfajú őshonos lakosság nem harcolt ellenük, hanem azonnal mindnyájan együtt dolgoztak az erős, jól megvédhető MAGYAR ÁLLAM MEGALAPÍTÁSÁN.
Szeretettel Bíró László
A honfoglalás szó viszonylag új keletű. Kézai Simon (1283) visszaköltözésnek, Thuróczy János (1488) visszatérésnek, Székely István (1559) és Heltai Gáspár (1575) második bejövetelnek nevezik Árpád népének a Kárpát-medencébe való beköltözését. De a XIII század elején Anonymus, 1358-ban a Képes Krónika, 1490-ben Ranzano és 1497-ben Bonfini mester is csak a nagy visszaköltözésről írnak és adnak számot.
Árpád fejedelem és népe nem egy idegen országot foglalt el, hanem HAZATÉRT örökébe. Jól ismeretes, hogy a kárpát-medencei őslakosság történelme folyamán minden hódítónak keményen ellenállt, sokszor évszázadokig! Atilla és hunjai, Árpád és magyarjai nem ütköztek ellenállásba. A velük egyfajú őshonos lakosság nem harcolt ellenük, hanem azonnal mindnyájan együtt dolgoztak az erős, jól megvédhető MAGYAR ÁLLAM MEGALAPÍTÁSÁN.
Szeretettel Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mo 10. Okt 2022, 05:21
Mit akar az Atya földi ember – gyermekeitől?
Idézet Dr. med. Grünhut Adolf írásaiból
Mit akar az Atya földi ember – gyermekeitől? Azt, hogy a gyermekek kicsinyek, ártatlanok, tisztaszívűek legyenek. Azt, hogy a lelkiekbe ültetett világosság és a szeretet segélyével jó emberek legyenek, azaz szeressék felebarátaikat, mint önmagukat; legyenek elnézők, türelmesek, megbocsátók, egymás gyengeségei iránt s önzetlenül segítsék egymást minden bánatukban, osztozzanak örömeikben, így imádván és szolgálván az Atyát lélekben és igazságban az Üdvözítő példaadása szerint.
Így élni és cselekedni csak az tud, aki kicsinynek, jelentéktelennek érzi és vallja magát – nem az embernek, de Isten és önmaga előtt, mert csak ennek a kicsinységnek tudatában érzi, hogy mindenben szüksége van az Atya szeretetére, kegyelmére és segedelmére s hogy felebarátai iránti szeretetbeli kötelességeit csak úgy tudja teljesíteni, ha alázatossága révén kiérdemelte magának nem a nagyok, hanem a gyermekek számára fenntartott segedelmet. A talentumaikkal rosszul gazdálkodók nem alázatosak; nem ismerik a kicsinységnek élő öntudatát, mert egyik úgy, mint a másik nem tudja gőgjét abban a mértékben leszerelni, ahogy ezt tennie kellene. Azok, akik nem fejtenek ki elegendő hitet, buzgóságot és szeretetet önmunkálkodásukban és a felebaráti szeretet kötelességeinek teljesítésében, éppen úgy gőgjüknek áldozatai, mint a sokat, a nagyot művelni akarók. Előbbiek megkapván a világosságnak egy bizonyos kezdetleges mértékét, túlemelkedésükben elhihetik magukkal, hogy máris haladtak annyira, amennyire haladniuk lehetett. Jóknak, igazaknak, az igazság birtokában lévőknek vélik magukat, akiknek kötelességük e kincseiket féltékenyen őrizni minden megpróbáltatástól, tetszelegvén magunknak azzal, hogy e földi életre előirt feladataikat helyesen betöltik. Már pedig aki azt hiszi magáról, hogy eleget szerzett, sőt már nincs is több szerezni valója a földön, túlbecsülte, azaz gőgje által elvakítatta önmagát s eltévesztette rendeltetését. Hiszen az Atya végtelen bölcsessége a szellemi kincsek szerzését törvényes korlátok között az ember egész életére, annak minden pillanatára egyenletesen osztotta el s erőinek és magával hozott megismerésének mértékéhez képest várja tőle, hogy szakadatlanul munkálkodjék önmagán s felebarátain.
Még nagyobb a gőg romboló munkája azoknak a lelkében, akik sokat, nagyot, erejüket túlhaladót akarnak művelni s erre hivatottnak érzik és vallják magukat. Ezek elfeledik, hogy az Isten senkit sem azért küldött a földre, hogy nagy legyen. Saját fiát is a szegénység, a megvetettség zálogául küldte hozzánk, benne mutatván meg a földi ember ideálját az Atya akarata szerinti egyszerűségben és alázatosságban, mely az Ő országának alapkövét képezi. Krisztus mindenben kicsiny, jelentéktelen volt, csak a szeretetben volt utolérhetetlen nagy, mert így akarta az Atya, a szeretet lévén az Ő tükörképe s ebben akarván megmutatni minden gyermekének nem a földi, hanem a valódi, az örökéleti nagyság képét. Amit Krisztus művelt, sohasem a saját érdemének, hanem az Atya akaratának és kegyelmének gyümölcseként osztogatván áldásait az embereknek. Küldetését dicsőségesen befejezte, mert nem tért el a számára kiszabott törvény előírásaitól soha egy hajszálnyira sem, sem kevesebbet, sem többet nem teljesítvén, de nem is akarván teljesíteni, mint amennyi reá lett bízva. Így és ebben mutatta meg Jézus az alázatosság példáját s mert alázatos volt, ezért tudott annyit és olyan hathatóan segíteni azokon, akiket az atya Neki adott.”
szemlézte: Bíró László
Idézet Dr. med. Grünhut Adolf írásaiból
Mit akar az Atya földi ember – gyermekeitől? Azt, hogy a gyermekek kicsinyek, ártatlanok, tisztaszívűek legyenek. Azt, hogy a lelkiekbe ültetett világosság és a szeretet segélyével jó emberek legyenek, azaz szeressék felebarátaikat, mint önmagukat; legyenek elnézők, türelmesek, megbocsátók, egymás gyengeségei iránt s önzetlenül segítsék egymást minden bánatukban, osztozzanak örömeikben, így imádván és szolgálván az Atyát lélekben és igazságban az Üdvözítő példaadása szerint.
Így élni és cselekedni csak az tud, aki kicsinynek, jelentéktelennek érzi és vallja magát – nem az embernek, de Isten és önmaga előtt, mert csak ennek a kicsinységnek tudatában érzi, hogy mindenben szüksége van az Atya szeretetére, kegyelmére és segedelmére s hogy felebarátai iránti szeretetbeli kötelességeit csak úgy tudja teljesíteni, ha alázatossága révén kiérdemelte magának nem a nagyok, hanem a gyermekek számára fenntartott segedelmet. A talentumaikkal rosszul gazdálkodók nem alázatosak; nem ismerik a kicsinységnek élő öntudatát, mert egyik úgy, mint a másik nem tudja gőgjét abban a mértékben leszerelni, ahogy ezt tennie kellene. Azok, akik nem fejtenek ki elegendő hitet, buzgóságot és szeretetet önmunkálkodásukban és a felebaráti szeretet kötelességeinek teljesítésében, éppen úgy gőgjüknek áldozatai, mint a sokat, a nagyot művelni akarók. Előbbiek megkapván a világosságnak egy bizonyos kezdetleges mértékét, túlemelkedésükben elhihetik magukkal, hogy máris haladtak annyira, amennyire haladniuk lehetett. Jóknak, igazaknak, az igazság birtokában lévőknek vélik magukat, akiknek kötelességük e kincseiket féltékenyen őrizni minden megpróbáltatástól, tetszelegvén magunknak azzal, hogy e földi életre előirt feladataikat helyesen betöltik. Már pedig aki azt hiszi magáról, hogy eleget szerzett, sőt már nincs is több szerezni valója a földön, túlbecsülte, azaz gőgje által elvakítatta önmagát s eltévesztette rendeltetését. Hiszen az Atya végtelen bölcsessége a szellemi kincsek szerzését törvényes korlátok között az ember egész életére, annak minden pillanatára egyenletesen osztotta el s erőinek és magával hozott megismerésének mértékéhez képest várja tőle, hogy szakadatlanul munkálkodjék önmagán s felebarátain.
Még nagyobb a gőg romboló munkája azoknak a lelkében, akik sokat, nagyot, erejüket túlhaladót akarnak művelni s erre hivatottnak érzik és vallják magukat. Ezek elfeledik, hogy az Isten senkit sem azért küldött a földre, hogy nagy legyen. Saját fiát is a szegénység, a megvetettség zálogául küldte hozzánk, benne mutatván meg a földi ember ideálját az Atya akarata szerinti egyszerűségben és alázatosságban, mely az Ő országának alapkövét képezi. Krisztus mindenben kicsiny, jelentéktelen volt, csak a szeretetben volt utolérhetetlen nagy, mert így akarta az Atya, a szeretet lévén az Ő tükörképe s ebben akarván megmutatni minden gyermekének nem a földi, hanem a valódi, az örökéleti nagyság képét. Amit Krisztus művelt, sohasem a saját érdemének, hanem az Atya akaratának és kegyelmének gyümölcseként osztogatván áldásait az embereknek. Küldetését dicsőségesen befejezte, mert nem tért el a számára kiszabott törvény előírásaitól soha egy hajszálnyira sem, sem kevesebbet, sem többet nem teljesítvén, de nem is akarván teljesíteni, mint amennyi reá lett bízva. Így és ebben mutatta meg Jézus az alázatosság példáját s mert alázatos volt, ezért tudott annyit és olyan hathatóan segíteni azokon, akiket az atya Neki adott.”
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Di 11. Okt 2022, 04:31
Szeretni?
Egy indiai szerzetes egy patak partján imádkozott.
Ahogy felnyitotta a szemét, meglátott egy skorpiót,
amely a nagy kavicsok között haladva hátára fordult,
kapálódzott, nem tudott továbbmenni.
Megsajnálta, talpára segítette, ám az állat megfordult és belémart.
A szerzetes újból imádkozni kezdett, de amikor a szemét kinyitotta,a skorpiót újra a hátára fordulva, kínlódva találta.
Megint segített rajta, de az állat megint megmarta.
A szerzetes feljajdult fájdalmában. Harmadszor is megismétlődött ugyanez, akkorra már könnyek szöktek a szerzetes szemébe a fájdalomtól.Nem messze állt ott egy paraszt, aki látta mindazt, ami történt. Odament a szerzeteshez és megkérdezte: miért segíted ezt a hálátlan állatot? Háromszor segítettél rajta, és az háromszor beléd mart. A szerzetes elmosolyodott és azt felelte:
neki az a természete, hogy marjon. Nekem az a természetem, hogy irgalmazzak. Az a természetünk, hogy szeressünk és irgalmazzunk. Ez a világ végtelen jóságból és szépségből lett, ami ott ragyog a napban, az égen futó felhőkben, a kisgyerekek nevetésében és az öregember ráncai között. Ebből a szeretetből lettünk. Akkor szép az ember élete ha engedi magán átáradni ezt a végtelen jóságot. Nem kell kérdeznünk, hogy miért szeressünk.
Szeretni természetes, mint ahogyan természetes,
hogy az anya öleli a gyermekét. A gonoszság az, ami logikátlan és igazából megmagyarázhatatlan.
A gonoszság titka, amely előtt néha döbbenettel, értetlenül állunk és kérdezzük: ezt miért kellett?
A szeretet által válik az ember egésszé, a szeretet által teljesedik ki. Ha tud egész szívvel, teljes erővel szeretni,
akkor valósíthatja meg a teljes és egész szívet.
"Aki elveszíti önmagát, az megtalálja."
Aki viszont gyűlöl, aki harácsol, aki mást letiporni akar,
az eltorzul, az kicsinyes torzképévé válik igazi önmagának.
Így van ez nemcsak az egyén, hanem a népek életében is.
Az önzetlenség, az egymásért érzett felelősség naggyá tesz egy népet, a szeretet természetes rendjével ajándékozza meg."
/Székely János - A szeretet rendje
részlet/
UI:
„A SZERETETET IS MEG KELL TANULNI ELFOGADNI” – POKORNY LIA ÉS GRECSÓ KRISZTIÁN A KÖZÖS HANG PREMIERJÉBEN
https://wmn.hu/kozos-hang/57062-a-szere ... emierjeben
Egy indiai szerzetes egy patak partján imádkozott.
Ahogy felnyitotta a szemét, meglátott egy skorpiót,
amely a nagy kavicsok között haladva hátára fordult,
kapálódzott, nem tudott továbbmenni.
Megsajnálta, talpára segítette, ám az állat megfordult és belémart.
A szerzetes újból imádkozni kezdett, de amikor a szemét kinyitotta,a skorpiót újra a hátára fordulva, kínlódva találta.
Megint segített rajta, de az állat megint megmarta.
A szerzetes feljajdult fájdalmában. Harmadszor is megismétlődött ugyanez, akkorra már könnyek szöktek a szerzetes szemébe a fájdalomtól.Nem messze állt ott egy paraszt, aki látta mindazt, ami történt. Odament a szerzeteshez és megkérdezte: miért segíted ezt a hálátlan állatot? Háromszor segítettél rajta, és az háromszor beléd mart. A szerzetes elmosolyodott és azt felelte:
neki az a természete, hogy marjon. Nekem az a természetem, hogy irgalmazzak. Az a természetünk, hogy szeressünk és irgalmazzunk. Ez a világ végtelen jóságból és szépségből lett, ami ott ragyog a napban, az égen futó felhőkben, a kisgyerekek nevetésében és az öregember ráncai között. Ebből a szeretetből lettünk. Akkor szép az ember élete ha engedi magán átáradni ezt a végtelen jóságot. Nem kell kérdeznünk, hogy miért szeressünk.
Szeretni természetes, mint ahogyan természetes,
hogy az anya öleli a gyermekét. A gonoszság az, ami logikátlan és igazából megmagyarázhatatlan.
A gonoszság titka, amely előtt néha döbbenettel, értetlenül állunk és kérdezzük: ezt miért kellett?
A szeretet által válik az ember egésszé, a szeretet által teljesedik ki. Ha tud egész szívvel, teljes erővel szeretni,
akkor valósíthatja meg a teljes és egész szívet.
"Aki elveszíti önmagát, az megtalálja."
Aki viszont gyűlöl, aki harácsol, aki mást letiporni akar,
az eltorzul, az kicsinyes torzképévé válik igazi önmagának.
Így van ez nemcsak az egyén, hanem a népek életében is.
Az önzetlenség, az egymásért érzett felelősség naggyá tesz egy népet, a szeretet természetes rendjével ajándékozza meg."
/Székely János - A szeretet rendje
részlet/
UI:
„A SZERETETET IS MEG KELL TANULNI ELFOGADNI” – POKORNY LIA ÉS GRECSÓ KRISZTIÁN A KÖZÖS HANG PREMIERJÉBEN
https://wmn.hu/kozos-hang/57062-a-szere ... emierjeben
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mi 12. Okt 2022, 05:24
"Az angyal neve: Anya
Egy napon a gyermek így szólt Istenhez: - Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre. De hogyan fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?
Isten azt válaszolta:
- A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged és vigyáz majd rád.
- De - mondta a gyermek - itt a Mennyországban nem csinálok semmi mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek.
Isten így szólt:
- Az angyalod mindennap fog énekelni neked, és érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.
- És - mondta a gyermek - hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?
- Könnyű - mondta az Isten. - Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz és az angyalod türelemmel , gondossággal meg fog tanítani beszélni is.
A gyermek felnézett Istenre és így szólt:
- És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélgetni?
Isten rámosolygott a gyermekre és azt mondta:
- Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni.
A gyermek azt mondta:
- Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?
Az Isten megölelte a gyermeket és azt mondta:
- Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!
A gyermek szomorúan nézett és így szólt:
- De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged!
Isten megölelte a gyermeket.
- Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám. Habár én mindig melletted leszek.
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat.
A gyermek sietve megkérdezte:
- Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!
Isten így válaszolt:
- Az angyalod neve nem fontos... Egyszerűen csak így fogod hívni: Anya."
UI:
Spirituális találkozó Dr. Papp Lajos birtokán, 1/3 Többi rész mellette
https://www.youtube.com/watch?v=iOupk7eGrsw
https://www.youtube.com/watch?v=iOupk7eGrsw
https://www.youtube.com/watch?v=AYqZJ50AVx8
Egy napon a gyermek így szólt Istenhez: - Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre. De hogyan fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?
Isten azt válaszolta:
- A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged és vigyáz majd rád.
- De - mondta a gyermek - itt a Mennyországban nem csinálok semmi mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek.
Isten így szólt:
- Az angyalod mindennap fog énekelni neked, és érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.
- És - mondta a gyermek - hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?
- Könnyű - mondta az Isten. - Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz és az angyalod türelemmel , gondossággal meg fog tanítani beszélni is.
A gyermek felnézett Istenre és így szólt:
- És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélgetni?
Isten rámosolygott a gyermekre és azt mondta:
- Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni.
A gyermek azt mondta:
- Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?
Az Isten megölelte a gyermeket és azt mondta:
- Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!
A gyermek szomorúan nézett és így szólt:
- De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged!
Isten megölelte a gyermeket.
- Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám. Habár én mindig melletted leszek.
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat.
A gyermek sietve megkérdezte:
- Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!
Isten így válaszolt:
- Az angyalod neve nem fontos... Egyszerűen csak így fogod hívni: Anya."
UI:
Spirituális találkozó Dr. Papp Lajos birtokán, 1/3 Többi rész mellette
https://www.youtube.com/watch?v=iOupk7eGrsw
https://www.youtube.com/watch?v=iOupk7eGrsw
https://www.youtube.com/watch?v=AYqZJ50AVx8
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Fr 14. Okt 2022, 05:58
"Úgy nézel ki, mint egy boszorkány. - mondta.
- Bárcsak! - válaszolt.
- Bárcsak? Mi a boszorkányság érdeme?
- Elmondom neked: a boszorkány olyan nő, aki kapcsolatban áll a természettel; ismeri a növények erejét és érti az állatok nyelvét.
Utazik a világok között, és kommunikál a nagy szellemmel.
A boszorkány szereti önmagát és minden élőlényt, tiszteli és képes ítélkezés nélkül hallgatni, és meggyógyítani az összetört szívet.
Boszorkánynak lenni annyi, mint ismerni a benned rejlő erőt, élvezni azt, aki vagy, anélkül, hogy bárkit lekicsinyelnél. A boszorkányok komplexusok nélkül táncolnak és énekelnek, megfejtik a hold és a szél üzeneteit, és meztelenül fürdenek a folyókban és a tengerekben.
Varázsolnak az otthonaikban. Egy jó edény mellett felmelegítik a tested és a lelked. Vannak boszorkányok, akik énekelnek, és boszorkányok akik írnak. Mások kenyeret készítenek, vagy eladják alkotásaikat. Minden szakmában megtalálod őket. Van, aki újholdas éjszakákon a tábortűz körül gyűl, mások otthon találnak ki rituálékat és gyertyákat oltanak el.
És tudod, miért? Mert nem félnek. Táncolnak és énekelnek az igazságtalanul elhunyt ősök tiszteletére. Felemelik a hangjukat, hogy felébresszék azokat a nőket, akik még mindig szenvednek az évszázados elnyomás varázslatától. Az önszeretet kantációit suttogják, átadják őket egyikből a másikba, és rögzítik a sejtjeikben.
Boszorkányok, varázslók és boszorkányok barangolják a négy irányt, és ajándékaikkal gyógyítják a világot.
Remélem boszorkány vagyok!”
UI:
MOSOLY ÖNGYILKOSSÁG ELŐTT: EMBEREK UTOLSÓ FOTÓI BESZÉLNEK AZ ELMONDHATATLANRÓL https://egy.hu/szocio/mosoly-ongyilkoss ... Ox-jdeqNcQ
- Bárcsak! - válaszolt.
- Bárcsak? Mi a boszorkányság érdeme?
- Elmondom neked: a boszorkány olyan nő, aki kapcsolatban áll a természettel; ismeri a növények erejét és érti az állatok nyelvét.
Utazik a világok között, és kommunikál a nagy szellemmel.
A boszorkány szereti önmagát és minden élőlényt, tiszteli és képes ítélkezés nélkül hallgatni, és meggyógyítani az összetört szívet.
Boszorkánynak lenni annyi, mint ismerni a benned rejlő erőt, élvezni azt, aki vagy, anélkül, hogy bárkit lekicsinyelnél. A boszorkányok komplexusok nélkül táncolnak és énekelnek, megfejtik a hold és a szél üzeneteit, és meztelenül fürdenek a folyókban és a tengerekben.
Varázsolnak az otthonaikban. Egy jó edény mellett felmelegítik a tested és a lelked. Vannak boszorkányok, akik énekelnek, és boszorkányok akik írnak. Mások kenyeret készítenek, vagy eladják alkotásaikat. Minden szakmában megtalálod őket. Van, aki újholdas éjszakákon a tábortűz körül gyűl, mások otthon találnak ki rituálékat és gyertyákat oltanak el.
És tudod, miért? Mert nem félnek. Táncolnak és énekelnek az igazságtalanul elhunyt ősök tiszteletére. Felemelik a hangjukat, hogy felébresszék azokat a nőket, akik még mindig szenvednek az évszázados elnyomás varázslatától. Az önszeretet kantációit suttogják, átadják őket egyikből a másikba, és rögzítik a sejtjeikben.
Boszorkányok, varázslók és boszorkányok barangolják a négy irányt, és ajándékaikkal gyógyítják a világot.
Remélem boszorkány vagyok!”
UI:
MOSOLY ÖNGYILKOSSÁG ELŐTT: EMBEREK UTOLSÓ FOTÓI BESZÉLNEK AZ ELMONDHATATLANRÓL https://egy.hu/szocio/mosoly-ongyilkoss ... Ox-jdeqNcQ
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Sa 15. Okt 2022, 06:58
Minden szónál fényesebben beszél a tett
Idézet Dr. med. Grünhut Adolf írásaiból
„A spiritistának nem beszélnie, hanem cselekednie kell, mert minden szónál fényesebben beszél a tett. Szelídséggel, okossággal, egyszerűséggel, mértékletességgel, áldozatkészséggel kell teljesíteni minden kötelességét a legkisebb különcködés, túlhajtott lelkesedés nélkül. Ne abból ismerjenek rátok az emberek, hogy spiritisták vagytok, mert ezt hirdetitek, hanem abból, hogy azt cselekszitek velük, amit veletek akarjátok, hogy cselekedjenek. Ez a spiritizmus krisztusi tantétele, okos erőssége, propagandája égen és földön egyaránt; erre tanítanak a tiszta szellemek, Krisztusnak hű szolgái és követői. S éppen ezért óvakodjatok s túlzásoktól s óvjátok testvéreiteket a báránybőrbe bújt farkasoktól, akik mint jó angyalok és úgynevezett magas szellemek ejtik tőrbe húságukat és családi köreikben eget, földet ígérnek nekik, ha követik tanácsaikat, amelyek között az is szokott lenni, hogy ne hallgassanak másokra, mert ők mindenre megtanítják őket. A jó és tiszta vezetésnek az a próbaköve, hogy bűnbánatra, önbeismerésre, hibáinak alázatos bevallására és megismerésére tanítja a világosság után vágyakozó szegény embereket, s nem ígér nekik olyat, amit meg sem értenek, sem meg nem érdemeltek.
A szent ügyek áldásai készen várnak az igaz és alázatos szívűek számára, de a törvénytelenségnek és túlkapásnak szigorú és szomorú következményeiért is felelős mindenki, aki nem vigyáz és imádkozik, hogy kísértésbe ne essék. És ez a felelősség nem csak önmagáért, hanem mindazokért is terhelni fogja őt, akik a szolidaritás törvényénél fogva viszonylatba vannak vele, mert a spiritizmus nem egyesek, hanem az emberiség összességének kegyelmi eszköze a szellemi előrehaladás útján s ti ennek az útnak egyengetésének jöttetek le velem együtt a földre.”
„Használjátok a mennyei kegyelmet okosan és alázatosan, és el ne bízzátok magatokat. Valahányszor Isten kegyelméből el tudjátok magatoktól hárítani egy tisztátlan vagy rossz gondolatot, meg tudtok különböztetni egy törvénytelen szeretetlen érzést s igyekeztek azt távol tartani szellemetektől, mindannyiszor visszavertek egy – egy támadást az ellenség részéről s egy árnyalattal tisztább, erősebb lett lelketek, hogy a hasonlóság törvényétől fogva tisztábbak és erősebbek közelíthessenek hozzátok. De ugyanakkor már azt is lehetővé tettétek szellemi vezetőiteknek, hogy valamivel sötétebb, szegényebb testvéreket bocsássanak közeletekbe, mint előbb és így eredményesebb munkát végezhessetek. Mindezekkel a valódi spiritistának tisztába kell lennie Nem azért, hogy a körülötte lévő szellemekkel foglakozzék, hanem hogy tudja és érezze, hogy a szolidaritás törvényénél fogva mindig segíthet számtalan testvérén azáltal, ha önmagát ellenőrzi, önmagát meggyőzi, mert ez a munkája sok – sok testvérének hozhatja meg az áldást és békességet, amit neki már Isten kegyelme megadott s amelyért nem tud eleget hálálkodni. Nekünk, jóakaratú szellemeknek pedig legyetek segítségünkre abban, hogy vihessünk hozzátok hajlékaitokba, a tudatlan és szenvedő, sötétségbe levő szellemeket, hogy tanulván és erősödvén közöttetek, valóban méltók legyenek arra a kegyelemre, amit az Atya a spiritistának szánt és fog szánni mindaddig, míg minden gyermeke meg lesz váltva a sötétségből.”
szemlézte: Bíró László
Idézet Dr. med. Grünhut Adolf írásaiból
„A spiritistának nem beszélnie, hanem cselekednie kell, mert minden szónál fényesebben beszél a tett. Szelídséggel, okossággal, egyszerűséggel, mértékletességgel, áldozatkészséggel kell teljesíteni minden kötelességét a legkisebb különcködés, túlhajtott lelkesedés nélkül. Ne abból ismerjenek rátok az emberek, hogy spiritisták vagytok, mert ezt hirdetitek, hanem abból, hogy azt cselekszitek velük, amit veletek akarjátok, hogy cselekedjenek. Ez a spiritizmus krisztusi tantétele, okos erőssége, propagandája égen és földön egyaránt; erre tanítanak a tiszta szellemek, Krisztusnak hű szolgái és követői. S éppen ezért óvakodjatok s túlzásoktól s óvjátok testvéreiteket a báránybőrbe bújt farkasoktól, akik mint jó angyalok és úgynevezett magas szellemek ejtik tőrbe húságukat és családi köreikben eget, földet ígérnek nekik, ha követik tanácsaikat, amelyek között az is szokott lenni, hogy ne hallgassanak másokra, mert ők mindenre megtanítják őket. A jó és tiszta vezetésnek az a próbaköve, hogy bűnbánatra, önbeismerésre, hibáinak alázatos bevallására és megismerésére tanítja a világosság után vágyakozó szegény embereket, s nem ígér nekik olyat, amit meg sem értenek, sem meg nem érdemeltek.
A szent ügyek áldásai készen várnak az igaz és alázatos szívűek számára, de a törvénytelenségnek és túlkapásnak szigorú és szomorú következményeiért is felelős mindenki, aki nem vigyáz és imádkozik, hogy kísértésbe ne essék. És ez a felelősség nem csak önmagáért, hanem mindazokért is terhelni fogja őt, akik a szolidaritás törvényénél fogva viszonylatba vannak vele, mert a spiritizmus nem egyesek, hanem az emberiség összességének kegyelmi eszköze a szellemi előrehaladás útján s ti ennek az útnak egyengetésének jöttetek le velem együtt a földre.”
„Használjátok a mennyei kegyelmet okosan és alázatosan, és el ne bízzátok magatokat. Valahányszor Isten kegyelméből el tudjátok magatoktól hárítani egy tisztátlan vagy rossz gondolatot, meg tudtok különböztetni egy törvénytelen szeretetlen érzést s igyekeztek azt távol tartani szellemetektől, mindannyiszor visszavertek egy – egy támadást az ellenség részéről s egy árnyalattal tisztább, erősebb lett lelketek, hogy a hasonlóság törvényétől fogva tisztábbak és erősebbek közelíthessenek hozzátok. De ugyanakkor már azt is lehetővé tettétek szellemi vezetőiteknek, hogy valamivel sötétebb, szegényebb testvéreket bocsássanak közeletekbe, mint előbb és így eredményesebb munkát végezhessetek. Mindezekkel a valódi spiritistának tisztába kell lennie Nem azért, hogy a körülötte lévő szellemekkel foglakozzék, hanem hogy tudja és érezze, hogy a szolidaritás törvényénél fogva mindig segíthet számtalan testvérén azáltal, ha önmagát ellenőrzi, önmagát meggyőzi, mert ez a munkája sok – sok testvérének hozhatja meg az áldást és békességet, amit neki már Isten kegyelme megadott s amelyért nem tud eleget hálálkodni. Nekünk, jóakaratú szellemeknek pedig legyetek segítségünkre abban, hogy vihessünk hozzátok hajlékaitokba, a tudatlan és szenvedő, sötétségbe levő szellemeket, hogy tanulván és erősödvén közöttetek, valóban méltók legyenek arra a kegyelemre, amit az Atya a spiritistának szánt és fog szánni mindaddig, míg minden gyermeke meg lesz váltva a sötétségből.”
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 16. Okt 2022, 05:44
Wass Albert
Tizenhárom almafa - Részlet
Tudni kell, hogy mikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszor adódik.
Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagybajuszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsőrmesterféle. Azért volt szabad neki megszólalnia.
– Uram – mondotta –, valami még nincsen készen!
– S az mi lenne? – nézett az Úristen csudálkozva legvénebb szolgájára.
Az pedig kivette szájából a csutorás pipát s odabökött vele Erdély felé.
– Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!
Az Úr odanézett, s abbiza lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni.
– No, várj csak – mondta s elkezdett kotorni a zsebeiben.
Talált is egy marékravaló magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket.
– Így, ni – mondotta –, ezzel is megvagyunk.
De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét.
– Már pedig ejszen hibádzik még valami.
– Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? – hökkent meg az Úr.
– Hásze emberek, azok most már vannak, instálom – okoskodott a vén főangyal –, de ki fog ott dolgozni?
– Mi? Hogy ki fog dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben s a románok a hegyek között!
De az öreg csak csóválta a fejét.
– A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek s bámulják leptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt eltöltik azzal, hogy kergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!
Erre az Úristen nagy bosszúsan benyúlt a lájbizsebébe, s kirángatta onnan a szászt.
– Na – lökte oda bosszúsan a magyarok s a románok közé –, itt van, ni. Ez majd dolgozik helyettük is!
De a vén okvetetlenkedő újra csak megvakarta a fejét.
– Hásze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindég hibádzik!
– Mi a keserűség hibádzhatik most már? – mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.
– Hásze idenézz, Uram – bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé –, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász, az dolgozik, ez igaz, s a veszekedésben mindég amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász, az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is, s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!
Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy ez éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.
Így kerültek a székelyek oda Háromszékbe, a Feketeügy mellé, s így adódhatott, hogy Táncos Csuda Mózsit pásztornak szerződtették a kommandói erdőkhöz. Ennek a Mózsinak ördöngös tudományai voltak s akkora híre, hogy a brassói prefektus is eljött hozzá vadászni egyszer. Mert hogy szavamat ne vétsem, akkor éppen a románok voltak fölül a veszekedésben, s a főispánt prefektusnak szólították, ami azzal a különbséggel járt, hogy a felhőbámulók uraskodni tanultak, s az uraskodók felhőt bámulni.
szemlézte: Bíró László
Tizenhárom almafa - Részlet
Tudni kell, hogy mikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszor adódik.
Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagybajuszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsőrmesterféle. Azért volt szabad neki megszólalnia.
– Uram – mondotta –, valami még nincsen készen!
– S az mi lenne? – nézett az Úristen csudálkozva legvénebb szolgájára.
Az pedig kivette szájából a csutorás pipát s odabökött vele Erdély felé.
– Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!
Az Úr odanézett, s abbiza lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni.
– No, várj csak – mondta s elkezdett kotorni a zsebeiben.
Talált is egy marékravaló magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket.
– Így, ni – mondotta –, ezzel is megvagyunk.
De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét.
– Már pedig ejszen hibádzik még valami.
– Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? – hökkent meg az Úr.
– Hásze emberek, azok most már vannak, instálom – okoskodott a vén főangyal –, de ki fog ott dolgozni?
– Mi? Hogy ki fog dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben s a románok a hegyek között!
De az öreg csak csóválta a fejét.
– A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek s bámulják leptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt eltöltik azzal, hogy kergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!
Erre az Úristen nagy bosszúsan benyúlt a lájbizsebébe, s kirángatta onnan a szászt.
– Na – lökte oda bosszúsan a magyarok s a románok közé –, itt van, ni. Ez majd dolgozik helyettük is!
De a vén okvetetlenkedő újra csak megvakarta a fejét.
– Hásze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindég hibádzik!
– Mi a keserűség hibádzhatik most már? – mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.
– Hásze idenézz, Uram – bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé –, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász, az dolgozik, ez igaz, s a veszekedésben mindég amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász, az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is, s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!
Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy ez éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.
Így kerültek a székelyek oda Háromszékbe, a Feketeügy mellé, s így adódhatott, hogy Táncos Csuda Mózsit pásztornak szerződtették a kommandói erdőkhöz. Ennek a Mózsinak ördöngös tudományai voltak s akkora híre, hogy a brassói prefektus is eljött hozzá vadászni egyszer. Mert hogy szavamat ne vétsem, akkor éppen a románok voltak fölül a veszekedésben, s a főispánt prefektusnak szólították, ami azzal a különbséggel járt, hogy a felhőbámulók uraskodni tanultak, s az uraskodók felhőt bámulni.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Di 18. Okt 2022, 05:33
Egy nap felmászott a hegyre egy ember, és ott egy üldögélő nőt talált..
- Mit csinálsz itt egyedül, magányosan?
- Nagyon sok a dolgom..
- Már, hogy lenne sok dolgod? Nem látok itt semmit.
- Tanítok 2 sólymot, 2 sast, fegyelmezek 2 nyulat, motiválok egy szamarat és szelídítek egy oroszlánt, s közben kordában tartok egy kígyót. – felelte a nő
- S hol vannak ezek az állatok? Én nem látom őket.
- Bennem vannak.
- A sólymok a szemeim. Meg kell tanítanom őket, hogy a jót vegyék észre.
A két sast meg kell tanítanom, hogy ne bántsanak – ők az én kezeim.
A nyulak menekülnének, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe, de őket tanítom, hogy maradjanak nyugodtak, még akkor is, ha esetleg megbotlanak. – ők az én lábaim.
A szamár mindig fáradt, makacs, sokszor nem bírja a terhet.
Ő a testem.
A legnehezebb kordában tartanom a kígyót, noha erős ketrecbe van zárva, mindig fegyelmeznem kell, hogy ne marjon meg senkit... Ő a nyelvem..
S van egy oroszlánom; ő büszke és gyönyörű.
Azt hiszi ő a király.. De nekem meg kell szelídítenem...
Ő az ego.
forrás: ismeretlen
UI:
Buddha 25 tanítása, ami megváltoztatja az életed...
https://joportal.hu/johirek/4599/buddha ... eOTqn1nYNU
- Mit csinálsz itt egyedül, magányosan?
- Nagyon sok a dolgom..
- Már, hogy lenne sok dolgod? Nem látok itt semmit.
- Tanítok 2 sólymot, 2 sast, fegyelmezek 2 nyulat, motiválok egy szamarat és szelídítek egy oroszlánt, s közben kordában tartok egy kígyót. – felelte a nő
- S hol vannak ezek az állatok? Én nem látom őket.
- Bennem vannak.
- A sólymok a szemeim. Meg kell tanítanom őket, hogy a jót vegyék észre.
A két sast meg kell tanítanom, hogy ne bántsanak – ők az én kezeim.
A nyulak menekülnének, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe, de őket tanítom, hogy maradjanak nyugodtak, még akkor is, ha esetleg megbotlanak. – ők az én lábaim.
A szamár mindig fáradt, makacs, sokszor nem bírja a terhet.
Ő a testem.
A legnehezebb kordában tartanom a kígyót, noha erős ketrecbe van zárva, mindig fegyelmeznem kell, hogy ne marjon meg senkit... Ő a nyelvem..
S van egy oroszlánom; ő büszke és gyönyörű.
Azt hiszi ő a király.. De nekem meg kell szelídítenem...
Ő az ego.
forrás: ismeretlen
UI:
Buddha 25 tanítása, ami megváltoztatja az életed...
https://joportal.hu/johirek/4599/buddha ... eOTqn1nYNU
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mi 19. Okt 2022, 01:33
Egy Antony de Mello:
A közösségi ülésen minden kérdés azzal foglalkozott, hogy van-e élet a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.
Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérő magatartásra, ezt mondta:
- Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?
- De van-e élet a halál után, vagy nincs?
- Van-e élet a halál előtt, ez itt a kérdés - mondta a Mester rejtelmesen.
UI:
A testben utazó lélek - Fodor Kata, Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=2YHU6WEpcEU
A közösségi ülésen minden kérdés azzal foglalkozott, hogy van-e élet a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.
Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérő magatartásra, ezt mondta:
- Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?
- De van-e élet a halál után, vagy nincs?
- Van-e élet a halál előtt, ez itt a kérdés - mondta a Mester rejtelmesen.
UI:
A testben utazó lélek - Fodor Kata, Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=2YHU6WEpcEU
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Fr 21. Okt 2022, 05:37
Penge elme
Egy egyetemista az ebédlőben le szeretett volna ülni egy üres helyre az egyik tanára mellé, de az így válaszolt:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! - válaszolt a diák.
A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár - hátha mégis megbuktathatja az áldozatát - mindent eldöntő kérdést tesz fel:
- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot, mert az fontosabb, mint a pénz.
- Mindenki azt választja, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák.
A tanár majd megőrül és azt írja a dolgozatra: "Szamár". A diák anélkül, hogy belenézne, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:
- Elnézést, a tanár úr aláírta, de nem írt rá jegyet!
UI:
Meditáció
http://megoldaskapu.hu/uton-a-felemelke ... IyIK-8aQko
Egy egyetemista az ebédlőben le szeretett volna ülni egy üres helyre az egyik tanára mellé, de az így válaszolt:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! - válaszolt a diák.
A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár - hátha mégis megbuktathatja az áldozatát - mindent eldöntő kérdést tesz fel:
- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot, mert az fontosabb, mint a pénz.
- Mindenki azt választja, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák.
A tanár majd megőrül és azt írja a dolgozatra: "Szamár". A diák anélkül, hogy belenézne, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:
- Elnézést, a tanár úr aláírta, de nem írt rá jegyet!
UI:
Meditáció
http://megoldaskapu.hu/uton-a-felemelke ... IyIK-8aQko
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Sa 22. Okt 2022, 05:58
Védőoltás csalódás ellen
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Gondolj mindig arra: mit tenne egy majom, ha ruhába öltöztetnéd, bevezetnéd a civilizáció kényelmeibe, megismertetnéd vele a társadalmi élet játékszabályait, tisztségekkel, hivatalokkal, jogokkal és kötelességekkel látnád el és végül kezébe tennéd a sorsodat?
Ne várj többet az emberektől sem.
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Gondolj mindig arra: mit tenne egy majom, ha ruhába öltöztetnéd, bevezetnéd a civilizáció kényelmeibe, megismertetnéd vele a társadalmi élet játékszabályait, tisztségekkel, hivatalokkal, jogokkal és kötelességekkel látnád el és végül kezébe tennéd a sorsodat?
Ne várj többet az emberektől sem.
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 23. Okt 2022, 06:34
Vágy és öröm
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mo 24. Okt 2022, 05:26
Evangéliumi spiritizmus hangoskönyv lejátszási listák
https://www.youtube.com/channel/UCBFuwa ... /playlists
https://www.youtube.com/watch?v=F5QnXwak-h4
https://www.youtube.com/watch?v=Mb_wJHPnIiQ
https://www.youtube.com/watch?v=Lf64gM96PaY
https://www.youtube.com/watch?v=c4hHL7x0MP8
https://www.youtube.com/watch?v=rA0zcZSASVw
https://www.youtube.com/watch?v=uD-hQZGMiuo
https://www.youtube.com/watch?v=-igQ1v5B4yE
https://www.youtube.com/watch?v=m3zQQaNr1wU
https://www.youtube.com/watch?v=wZt5Mvhc4pQ
00:13 1.Mi a magyarázata annak, hogy ti magas szellemi Vezetők..
00:42 2.És miként szóltok, beszéltek Istennel, Istenhez?
03:19 3.Megértette-e Buddha a Nirvánát, a szellemegyéniség megváltásának értelmében?
04:39 4.Van-e engedélye Máriának, Jézus születése titkának leleplezésére?
05:00 5.Jézus Isten Fiának nevetheti-e magát?
05:30 6.Beszélhetünk-e Jézus Istenségéről?
05:55 7.Laurentius,valóban mártírhalált halt-e a tüzes roston halálra kínoztatva?
06:25 8.Ismeri-e Laurentius Prudentus himnuszát?
07:21 9.A kereszténység kinyilatkoztatás és bölcselet?
07:50 10.Vajon Jézus filozófusnak, vagy teozófusnak nevezhető-e?
08:10 11.Nem kell-e a szubjektív,továbbá az objektív között különbséget tenni?
09:12 12.A szubjektív, alanyi két módja nem keveredik-e minden emberben és szellemben addig..
09:37 13.Az általatok tanult magasabb tudományokat hit által nem lehet elérni..
10:13 14.A tudományotok—miként az a földön történik
10:56 15.A tudományban olyan magas fokot kell elérnetek, amelyen túl már nem lehetséges lépni, fejlődni?..
11:36 16.Serkent-e benneteket még nagyobb tökéletesség elérésére?
12:13 17.Kutatni akartok, és mégis a hit szava oly kedves előttetek?
12:51 18.Melyik a kutatás helyes és igazi útja?
13:20 19.Lehetnek-e szellemek teljesen tökéletessé, majd pedig csalhatatlanokká?
13:44 20.Isten nem pozitívabb, ténylegesebb, biztosabb-e a számnál?
14:15 21.Isten egy Ős-számrendszer és Ősmértékrendszer..
14:51 22.Bőhm Jakab és Szent Marton számtanulmányai könnyebben érthetők..
15:10 23.Tiszta idealizmus-e a ti és az én tanításom?
16:00 24.Ha Isten Hármas egység..
16:40 25.Ha Isten nem hármas egység..
17:23 26.Az Isteni hármas egység ..
17:57 27.Isten azonban nem lehet tagja ezen hármas egységnek..
18:36 28.A Messiás lehet-e az ideális eszményi kapcsolat Isten és a világ között?
18:49 29.„Szellem, erő, anyag" című könyvben leközölve nem dualisztikus..
19:54 30.Minden természeti szellemivé lehet?
20:18 31.A teremtés egyidejűleg Isten teste, így annak..
20:43 32.Isten önmagában már a teremtéstől eltekintve szellem, lélek, test?
21:02 33.Isten által és Istennel minden,Isten nélkül semmi!
21:32 34.Örökkévalóságon a teremtést értitek-e, hogy Isten amit teremtett..
22:05 35.A világ vég-, vagy kezdetnélküli, vagy visszafelé halad-e már?.
23:46 36.Schoppenhauer az ateista közelebb jutott-e az igazlelkű Baedernél?
24:08 37.A kezdet- vagy végnélküliség kérdésére nem adtatok kielégítő választ..
25:49 40.Minthogy Isten abszolút: minden más teremtés csak relatív lehet..
26:35 41.Az atom elnevezést is ti nem a szó eredeti, hanem átvitt értelmében használjátok, ami keveset tár fel..
27:52 42.A teremtés honnan vette anyagát?
28:39 43.Én remélem, hogy ti még tökéletesebb felvilágosításokhoz is el fogtok jutni.
28:57 44.Az atomok tana és a monadológia nagy nehézségekkel jár.
30:25 45.Azonban ha a monádok önmagukban mind egyformák, miként van..
31:46 46.Az ősteremtés tehát monádok teremtéséből állott..
32:58 47.A végbement hatásokról nem volnának-e erre vonatkozó emlékeink?
34:05 48.Nem történhetik-e ez a lélekátformáláson keresztül?
37:28 49.Jézus hasonló az általatok leadott tanításokhoz?
37:40 50.A ti monadológiátok, amely kétségtelenül nem áll messze Leibnitz..
40:08 51.Úgy tűnik, mintha a teremtés kezdetéről való, szóló tanításokat vissza akarnátok vonni..
40:25 52.Szerintetek tehát a teremtés és keletkezés végtelen?..
40:48 53.Akkor tehát tér és idő abszolút határtalanok?
41:12 54.Ha azonban a teremtés kezdettől végig határtalan..
42:17 55.Fennáll a lehetősége annak, hogy a gonosz is létrejöhessen..
43:03 56.A monádok hatástörvénye nincs-e leleplezve?
43:33 57.Isten törvényeit senki sem semmisítheti meg.
43:53 58.Milyen utak, eszközök teszik a mai filozófia számára felfoghatóvá..
46:09 59.Nem vagytok-e ti más világokból valók?..
46:46 60.Ti, Adelma Vezetői- remélhetőleg mindig emberként életetek a földön?
47:30 61.Mióta vagytok egységesek? Egykor mégis csak különbözőek voltatok?
48:12 62.Ha ti, a ti fluidotok a földnek az önmaga és a Nap körüli mozgását követik..
48:32 63.Miképpen magyarázzátok a ti nem rotáló és rotáló fluidjaitok összefüggését?
49:19 64.Nem akarlak benneteket a hely távolsága felől — amelyet ti elfoglaltok..
50:38 65.Adelma médiumi írása .. És ki irányítja az írást?
51:16 66.Gyógyanyagok kitermelését magasabb forrásokból veszitek át? ..
51:42 67.A médiumok miről ismerhetik fel a törvénytelen szellemeket?
52:23 68.Nem nyilatkozik-e meg sok törvénytelen szellem, akit nem ismernek fel ilyennek?
53:10 69.Ezzel összefüggésben, hogy Amerika milliónyi sp. között sok tévelygés..
54:12 70.Nem következik-e ebből, hogy a valóban Istennel összhangban lévő kedélyeket nem fenyegeti veszély..
55:38 71.Nincs-e tévúton, nem tévelyeg-e az, aki a démoni félelmet kigúnyolja, kineveti és elveti?
57:51 72.Azon, ami felettetek lévő, bizonyára csillagot, vagy fokozatot értetek?
58:37 73.Baedert a szabadban gyakran oly elgondolkodottnak találjuk..
Az utolsó óra munkásaihoz - Pál beszélő médium útján - 9. A halálról
https://www.youtube.com/watch?v=R5qcRJZZ1bI
https://www.youtube.com/channel/UCBFuwa ... /playlists
https://www.youtube.com/watch?v=F5QnXwak-h4
https://www.youtube.com/watch?v=Mb_wJHPnIiQ
https://www.youtube.com/watch?v=Lf64gM96PaY
https://www.youtube.com/watch?v=c4hHL7x0MP8
https://www.youtube.com/watch?v=rA0zcZSASVw
https://www.youtube.com/watch?v=uD-hQZGMiuo
https://www.youtube.com/watch?v=-igQ1v5B4yE
https://www.youtube.com/watch?v=m3zQQaNr1wU
https://www.youtube.com/watch?v=wZt5Mvhc4pQ
00:13 1.Mi a magyarázata annak, hogy ti magas szellemi Vezetők..
00:42 2.És miként szóltok, beszéltek Istennel, Istenhez?
03:19 3.Megértette-e Buddha a Nirvánát, a szellemegyéniség megváltásának értelmében?
04:39 4.Van-e engedélye Máriának, Jézus születése titkának leleplezésére?
05:00 5.Jézus Isten Fiának nevetheti-e magát?
05:30 6.Beszélhetünk-e Jézus Istenségéről?
05:55 7.Laurentius,valóban mártírhalált halt-e a tüzes roston halálra kínoztatva?
06:25 8.Ismeri-e Laurentius Prudentus himnuszát?
07:21 9.A kereszténység kinyilatkoztatás és bölcselet?
07:50 10.Vajon Jézus filozófusnak, vagy teozófusnak nevezhető-e?
08:10 11.Nem kell-e a szubjektív,továbbá az objektív között különbséget tenni?
09:12 12.A szubjektív, alanyi két módja nem keveredik-e minden emberben és szellemben addig..
09:37 13.Az általatok tanult magasabb tudományokat hit által nem lehet elérni..
10:13 14.A tudományotok—miként az a földön történik
10:56 15.A tudományban olyan magas fokot kell elérnetek, amelyen túl már nem lehetséges lépni, fejlődni?..
11:36 16.Serkent-e benneteket még nagyobb tökéletesség elérésére?
12:13 17.Kutatni akartok, és mégis a hit szava oly kedves előttetek?
12:51 18.Melyik a kutatás helyes és igazi útja?
13:20 19.Lehetnek-e szellemek teljesen tökéletessé, majd pedig csalhatatlanokká?
13:44 20.Isten nem pozitívabb, ténylegesebb, biztosabb-e a számnál?
14:15 21.Isten egy Ős-számrendszer és Ősmértékrendszer..
14:51 22.Bőhm Jakab és Szent Marton számtanulmányai könnyebben érthetők..
15:10 23.Tiszta idealizmus-e a ti és az én tanításom?
16:00 24.Ha Isten Hármas egység..
16:40 25.Ha Isten nem hármas egység..
17:23 26.Az Isteni hármas egység ..
17:57 27.Isten azonban nem lehet tagja ezen hármas egységnek..
18:36 28.A Messiás lehet-e az ideális eszményi kapcsolat Isten és a világ között?
18:49 29.„Szellem, erő, anyag" című könyvben leközölve nem dualisztikus..
19:54 30.Minden természeti szellemivé lehet?
20:18 31.A teremtés egyidejűleg Isten teste, így annak..
20:43 32.Isten önmagában már a teremtéstől eltekintve szellem, lélek, test?
21:02 33.Isten által és Istennel minden,Isten nélkül semmi!
21:32 34.Örökkévalóságon a teremtést értitek-e, hogy Isten amit teremtett..
22:05 35.A világ vég-, vagy kezdetnélküli, vagy visszafelé halad-e már?.
23:46 36.Schoppenhauer az ateista közelebb jutott-e az igazlelkű Baedernél?
24:08 37.A kezdet- vagy végnélküliség kérdésére nem adtatok kielégítő választ..
25:49 40.Minthogy Isten abszolút: minden más teremtés csak relatív lehet..
26:35 41.Az atom elnevezést is ti nem a szó eredeti, hanem átvitt értelmében használjátok, ami keveset tár fel..
27:52 42.A teremtés honnan vette anyagát?
28:39 43.Én remélem, hogy ti még tökéletesebb felvilágosításokhoz is el fogtok jutni.
28:57 44.Az atomok tana és a monadológia nagy nehézségekkel jár.
30:25 45.Azonban ha a monádok önmagukban mind egyformák, miként van..
31:46 46.Az ősteremtés tehát monádok teremtéséből állott..
32:58 47.A végbement hatásokról nem volnának-e erre vonatkozó emlékeink?
34:05 48.Nem történhetik-e ez a lélekátformáláson keresztül?
37:28 49.Jézus hasonló az általatok leadott tanításokhoz?
37:40 50.A ti monadológiátok, amely kétségtelenül nem áll messze Leibnitz..
40:08 51.Úgy tűnik, mintha a teremtés kezdetéről való, szóló tanításokat vissza akarnátok vonni..
40:25 52.Szerintetek tehát a teremtés és keletkezés végtelen?..
40:48 53.Akkor tehát tér és idő abszolút határtalanok?
41:12 54.Ha azonban a teremtés kezdettől végig határtalan..
42:17 55.Fennáll a lehetősége annak, hogy a gonosz is létrejöhessen..
43:03 56.A monádok hatástörvénye nincs-e leleplezve?
43:33 57.Isten törvényeit senki sem semmisítheti meg.
43:53 58.Milyen utak, eszközök teszik a mai filozófia számára felfoghatóvá..
46:09 59.Nem vagytok-e ti más világokból valók?..
46:46 60.Ti, Adelma Vezetői- remélhetőleg mindig emberként életetek a földön?
47:30 61.Mióta vagytok egységesek? Egykor mégis csak különbözőek voltatok?
48:12 62.Ha ti, a ti fluidotok a földnek az önmaga és a Nap körüli mozgását követik..
48:32 63.Miképpen magyarázzátok a ti nem rotáló és rotáló fluidjaitok összefüggését?
49:19 64.Nem akarlak benneteket a hely távolsága felől — amelyet ti elfoglaltok..
50:38 65.Adelma médiumi írása .. És ki irányítja az írást?
51:16 66.Gyógyanyagok kitermelését magasabb forrásokból veszitek át? ..
51:42 67.A médiumok miről ismerhetik fel a törvénytelen szellemeket?
52:23 68.Nem nyilatkozik-e meg sok törvénytelen szellem, akit nem ismernek fel ilyennek?
53:10 69.Ezzel összefüggésben, hogy Amerika milliónyi sp. között sok tévelygés..
54:12 70.Nem következik-e ebből, hogy a valóban Istennel összhangban lévő kedélyeket nem fenyegeti veszély..
55:38 71.Nincs-e tévúton, nem tévelyeg-e az, aki a démoni félelmet kigúnyolja, kineveti és elveti?
57:51 72.Azon, ami felettetek lévő, bizonyára csillagot, vagy fokozatot értetek?
58:37 73.Baedert a szabadban gyakran oly elgondolkodottnak találjuk..
Az utolsó óra munkásaihoz - Pál beszélő médium útján - 9. A halálról
https://www.youtube.com/watch?v=R5qcRJZZ1bI
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Di 25. Okt 2022, 05:33
„Én vagyok a világ világossága, aki engem követ
nem jár sötétségben”
II.
Ima
Mindenható, jóságos Atyám, mélységes hálával borulok le Előtted az újabb, azon kegyelmi lehetőségekért, hogy Rólad és a Te lényedről, lényegiségedről szólhatok és ezzel Neked szolgálhatok, építhetem a Te Országodat. Ettől nemesebb és dicsőbb feladat nem létezik a teremtettségben: Építeni az utat az emberi lelkekben Hozzád, a végeláthatatlan Istenhez és Országához, a Krisztus, és az Ő kínszenvedésének eredményei által.
Örök hála és dicséret szálljon feléd ó, a halálból bennünket Megváltó és az Isten Országába elvezető Jézusom. Soha, de soha nem fogjuk kellőképpen át látni és átérezni azt a hatalmas munkát, a megváltás művét, melyet értünk, bukott szellemekért végeztél, míg el nem érjük az áldozatkész szeretetnek azon fokát, amely irányunkban Benned él.
Add megéreznünk és megtapasztalnunk ennek a szeretetnek bárcsak egy kis harmatcseppjét is, hogy Téged, mint a Világ Világosságát követve elindulhassunk, vagy ha már elindultunk, de megfáradtunk és az út porába roskadtunk, tovább haladhassunk az áldozatkész szeretetnek az útján, az üdvösségre vezető úton.
Mária, Te mint a tökéletességet elért nővérünk és Anyánk, mint az Úr elsőszámú „munkatársa” és követője aki a legmagasabb szinten valósítottad meg az Úr után az áldozatkész szeretetnek a tanát, legyél velünk, főként itt az utolsó időkben fogd meg a kezünket ezen az Úton, haladj előttünk, hogy követhessünk oda ahol Te élsz és a szeretet, az alázatosság és a tökéletes tisztaszívűség által „uralkodol” most és az örökkévalóságon át.
Amen
*
Nincsenek szavak, amelyek kifejezhetnék azokat a felemelkedett érzéseket, amelyek keletkeznek a háládatossággal. „Aki jobban szereti…” Az Isten felé történő szeretetnek a megnyilvánulása a legtökéletesebb és a legnemesebb kell, hogy legyen. Tehát az Örök, a Teremtő Isten felé sugározzuk a szellemünk legnemesebb érzéseit és csak Ő utána jöhet a duálérzés és a testvéri szeretet. Minél közelebb áll egy szellem Istenhez, annál nemesebb érzéseket képes feléje sugározni és annál több szeretetet be tud fogadni abból az egyetemes szeretetből, amely Istenből árad ki a mindenségre. Isten ezen a szeretet sugarakon (vibrációkon) keresztül sugározza ki akaratát az adott szellem gyermekére. Amennyiben felborul a szeretetbeli sorrend, a szellem nem tud táplálkozni Istenből és nem tudja szétsugározni sem a fentről kapott szeretetet a környezetére sem. Tehát mindenképpen mindenben Isten kell, hogy az első helyen legyen a szellem életében, akár testben van a szellem, akár a szellemvilágban. Éppen azért jött létre a bukás, mert a szellem hátat fordított Istennek és mind kevésbé tudott táplálkozni Istenből, az Örök Forrásból. Ez azután meglátszott a szellemburkon, a szellem minőségén, mert a szellembukás negatív értelemben minőségbeli változásokat hozott létre a szellemben, amely lefelé történő állapotokat, skálát eredményezett, melynek a legalsó pontja az Istentől történő teljes elszakadás, a szellemi sötétség és halál, ahonnan csakis az Istentől jövő szellemi szeretet keltheti életre a szellemet.
Az Úr Jézus azzal a céllal szállott alá a poklokra, hogy levigye oda a kínhalálának eredményeit. A megváltást, vagyis az „Én vagyok a világ világossága…”-át legelőször is a legmélyebb állapotokba vitte le az Úr, amikor a kereszt tövében leszállott a föld gyomrában lévő szférákba, hogy felkínálja azt a lehetőséget, hogy aki követni akarja ezt a világosságot, amely és Aki mindenáron ki akarja vezetni a sötétségből a szellemi sötétségbe zuhant szellemeket, annak legyen rá lehetősége. A föld alatt, a földön és a föld felett, a szellemi sötétségben lévő szellemek mind világosságot kaphattak a „Világ Világossága” által, hogy követve a Világ Világosságát, kijuthassanak a sötétségből és eljuthassanak az üdvösségre, a szellemi feltámadásra. De a sötétség kilökte magából a világosságot, mert ha ezt nem teszi, akkor meg kell változnia, le kell vetkőznie a kárhozatra vivő hajlamokat, amelyek már úgy hozzánőttek a lélekhez, mintha a saját énje volna a szellemnek. Az ezekkel történő szembehelyezkedéshez viszont erőre, Szentlélek Erőre van szükség, mert nagyon fájdalmas leválasztani azokat a kinövéseket, csakis önmegtagadással lehet, ami viszont, mivel éltetve van, szenvedéssel jár. Ettől a szenvedéstől fél gyakorlatilag mindenki. Pedig csakis ez a módja a szabadulásnak. Ha lenne más megoldás, nem az önmegtagadás, az „Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg önmagát…” akkor biztos, hogy Ő maga sem vette volna a vállára a keresztet, hogy felvigye a Golgotára és megfeszíttesse rajta a testiséget, hanem más, szenvedés mentesebb utat választott és mutatott volna az üdvösségre való eljutáshoz.
Az embereknek inkább tetszett a sötétség, mint a Világ Világossága, holott amikor: „A sötétség órája ez.” elérkezett, az Igének, az egyetemes szeretetnek a magva már el volt vetve az üdvösségre meghívott szívekben. Tehát a sötétség diadala csak látszólagos volt, mert azáltal, hogy legyőzni látszott a sötétség a világosságot, a világosságból éppen azáltal sarjadt új élet, millió és millió szellem üdvösségére. Éppen ilyen látszólagos lesz jelenleg is a sötétség diadala a világosság felett, mert amikor kiadja minden megnyilvánulási formáját, hogy diadalt arasson az emberiség felett, gyakorlatilag a saját ítéletére szolgáltatja ki magát és a gonosz végleges veszteséget szenvedve kilöketik a „tüzes gyehennára”, az újonnan kilöketett lávatömbbe, míg a világosság szintén Új formát öltve magára, örök otthont nyújt azoknak, akik azt kiérdemelték, vagyis akik már előbb megtagadták magukban a sötétséget, helyet biztosítva ezzel a Világ Világossága terjeszkedésének a lélekben. Tehát a világosság úgy nyomult be a sötétségbe, mint áldozatkész szeretet és úgy ment el, mint a halál felett győzelmet aratott király. Ha nem támadott volna fel az Úr, nem lenne átmeneti lehetőség erről a földről a megújult földre. De neki is meg kellett vívnia a rá kirótt negatívokkal a harcokat ahhoz, hogy eljuthasson a feltámadásra, mindannak ellenére, hogy teljesen tiszta volt, nem volt benne az ellenszegülésnek egyetlen egy paránya sem. Ő teljes egészében idegen, vagyis bukott fluidokat vett magára áttisztítás céljából. De ha nem vitte volna végbe küldetését, nem lenne lehetősége azoknak, akiket felemelni jött, hogy felemelkedjenek egy magasabb szintre, a szeretet szintjére.
Azért volt Jézus a Világ Világossága, mert a szellemének minden atomja fénylett a tökéletességtől, vagyis a bűnmentességtől, amit mindenki elérhet, ha követi Őt, a Világ Világosságát. Testben is folyamatosan átsugárzott szellemének fénye a testén és feje körül ott sugárzott fényköre még a legnehezebb állapotaiban is, amikor a barlangban véres veríték törte át a bőrét, ugyanakkor a megostorozásakor, a tövissel történő megkoronázás alkalmával, de még akkor is, amikor a keresztre szegezés alkalmával édesen csengő jajszava hatotta át a folyton morajló tömeg hangját. A halála alkalmával ez az „Élő Fénycsóva” leszállt a pokoli szférákba és oda is levitte a szabadulni vágyó „raboknak” a szabadulás lehetőségét, akiket az ördögök rabláncra verve hurcoltak le a sötétség és dermedtség birodalmába, hogy ha kellő erős hitük és elszántságuk van a szabadulásra, követhessék a „Fényt” a fénynek útját, hisz: „Én vagyok az Út…” Ettől a pillanattól kezdve még negyven napig aranyfénnyel hintette be az Általa újonnan kialakuló szférákat, és azt az utat, amelyen úgy jött le, mint áldozati bárány és úgy ment fel, mint a halál felett győzelmet aratott király és így is fog visszatérni.
A Mennyekbe történő felemelkedése folyamatának alkalmával a „Világ Világossága” mind fényesebben és fényesebben ragyogott, ragyogta be az erre az alkalomra egybehívott tömeg szívét és lelkét és ragyogta be a mindenséget, fénye már túlragyogta a nap fényét, míg be nem szállt a duálja által lehozott fénygömbbe , amely aztán még nagyobb mértékben ontotta fényét, mert két azonos szintű fényparányok ontották sugaraikat a bukott világra, világokra.
És ti is gyermekem részesülhettek eme fényözönben, fénylő fluidokban, ha követitek Őt. Amilyen mértékben nyitott a lelketek Feléje, és amilyen mértékben tudjátok Őt és egymást szeretni,olyan mértékben ragyog be a lelketekbe a Világ világossága. Olyan mértékben lehettek az ő eszmeiségének a követői és továbbítói. Belőle ugyanis a teljesen tiszta mindentudásnak, a tökéletes alázatosságnak, vagyis az Atya és a Közte lévő makulátlan kapcsolatnak és a tökéletes szeretetnek az egyesült fénye árad mindnyájatokra, akik a földi világban rójátok az „Élet” Országútját, vagyis a lényegtörvényetek útját felfelé az örök tökéletesség felé vezető úton.
De ahhoz,hogy bárki is előre tudjon haladni a fejlődésnek, az Úr által megvilágított arany színben ragyogó útján, követnie kell Őt a saját lelkének a megtisztulása érdekében a golgota útját, amelyen haladt az Úr felfelé. Kívül a városon, kívül a világtól, mert csakis ott haladhat az ember a saját tisztulásának az útján. Amíg az ember nem veszi fel a keresztjét, mint ahogyan az Úr felvette, és nem megy ki a kereszttel a vállán a „városfalakon kívülre”, akkor nem fog soha eljutni arra az állomásra, ahol „megfeszítik” a testet, azaz a testiséget, hogy utána a testi erők úm. átszellemülhessenek egy fokkal nemesebb és tisztább formában, ahogyan az Úr teste is egy még fél anyagibb, nemesebb formában támadt fel. Az Úr tehát minden cselekedetével a bukott szellem feltámadásán dolgozott és az Ő követésére biztatta az embereket. Ahhoz gyermekem, hogy fel tudjátok venni a keresztet és követni tudjátok az Urat, lélekben el kell hagyni a „várost”, vagyis a világot, mert ameddig még tele vagytok világi dolgokkal, a világ visszahúzó hatása alatt vagytok, ugyanis, mindenki, aki testet ölt, a világ fluidjait veszi magára. Az Úrnak is el kellett vonulnia negyven napra, mielőtt megkezdte hivatását, hogy valamennyire megtisztuljon azoktól a fluidoktól, amelyeket a testbeöltözése folyamán magára szedett. De ha mégis megkérdezed testvérem, hogy miért kell elhagyni a világot, akkor az a válaszom, hogy ez a ti világotok az ellentét világa és ha az ember a dicsőség után nyúl, a gyalázatot is magára vonja, ha gazdagság után nyúl, a szegénységet is magára vonja, amennyiben hatalom után nyúl, leigázottá válik, mert hát a földi élet nem arra való, hogy beágyazza magát az emberi lélek, hanem arra, hogy naponként megtagadjon belőle valamit és felvegye a reá kirótt lelket tisztító szenvedéseket, megpróbáltatásokat és elhagyva eme világot, egy magasabb állapotra tegye magát alkalmassá.
Az „első” és lényeges dolog ama bejelentése volt, amely már az elején magához kellett, hogy vonzza az embereket: „Elérkezett hozzátok az Isten Országa.” Ilyen hatalmas ajándék, mondhatom, hogy a leghatalmasabb ajándék, amellyel az Atya megajándékozta a Tőle legmesszebbre esett szellem gyermekeit, az az, hogy leküldte a legbűnösebb földre, sőt azon belül a legmélyebb pokoli állapotokba is az Isten Országát. Ez a földi ember számára felfoghatatlanul nagy, a leghatalmasabb isteni Ajándék: a legsötétebb állapotokba a leghatalmasabb arany színű fényt küldte el Isten, a Szent Fia által, mint a sötétség leghatásosabb „oldószerét”.
Ekkora bejelentést egyetlen egy vallásalapító sem mondhatott, mert nem oly magasról jött le, mint az Úr. És ekkora dolgot senki sem tett, hogy a legmagasabb, az Isten körüli szférák világosságával bíró világosságot hozta volna le a földi világba. Igaz nem beszélhetett nyíltan, csak az apostoloknak, de nekik is csak a saját szintjüknek megfelelően: „…Mert néktek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait.” „Sokat mondhatnék még nektek, de nem tudnátok elhordozni, de elküldöm az Igazságnak szellemét (és ahogyan tisztultok életről - életre), aki elvezet titeket a teljes igazságra.” Ugyanis a „teljes” igazság szabaddá tudja tenni az embereket: „Ismerjétek meg (az általam lehozott és bemutatott tiszta és teljes) Igazságot, (amelyet ha követtek: „Aki utánam akar jönni naponként tagadja meg magát) és az Igazság szabaddá tesz titeket.” „Én vagyok …, az Igazság…”
Azt, hogy mi mindent kell még elérnie a földi embernek ahhoz, hogy, követve a világosságot, elérhesse a negyedik szférát, vagy az Isten Országát, az ötödik szférát:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék az Isten Országa.”
Ahhoz, tehát, hogy az ember előre tudjon haladni, rá kell döbbennie arra, hogy milyen szegény lelkileg és ebből kifolyólag rá van utalva az isteni gazdagságra, Isten segítségére. Azt az embert, aki erre már rájött, boldognak nevezi az Úr, mert befogadóvá válik az isteni segítség előtt. Aki viszont befogadóképes, az fejlődőképes is és mindent megtesz annak érdekében, hogy az isteni akarattal párhuzamosan tudjon haladni a fejlődés útján. Igyekszik tiszta tudásra szert tenni, amellyel, mint egy mozaikkal a többi eszköz mellett, elősegítheti a fejlődését. De nem a tudás a cél, hanem eszköz a fejlődés helyes irányának a meghatározására nézve és nem gyűjt magának több tudást, mint amennyit elbír a fejlettsége, amennyire az előrehaladáshoz szüksége van, hanem a megismert igazságot igyekszik megvalósítani a gyakorlatban, hogy aztán újabb igazságra legyen nyitottá a lelke. És így halad előre lépésről lépésre a magát lélekben szegénynek tartó emberlélek, mert ahhoz, hogy valaki rádöbbenjen arra a szegénységre, melybe a bukás által jutott, egyfajta alázatra van szükség, amelyet gyakorlatilag és a gyakorlatban tanulni kell: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű…” Tehát az Isten Országába való eljutásnak egyik előfeltétele a szelídség és az alázatosság. „Legyetek szelídek mint a galambok…”
Csak mellékesen jegyzem meg, arra vonatkozóan, hogy a Szent Iratokban mennyire kevés adatot rögzítettek, pontosabban, hogy milyen sok információt kiszedtek belőlük, az is bizonyítja, hogy Jézus sok helyen és sok alkalommal tanított, tanítás közben gyógyított nyilvános helyeken, amelyek nincsenek feljegyezve a jelenlegi Iratokban. Olyan vonatkozásban, mint amilyenről a Szentírásban „hegyi beszéd” elnevezéssel bír, szinte havonként tartott, melyek sok esetben még egy hétnél is tovább eltartottak. Ilyen esetekben szinte majd minden alkalommal szaporított kenyeret és halat. (Egy alkalommal fügét szeretett volna szaporítani és adni a népnek, de azon a fán nem volt füge, ezért „elátkozta” a fát és az kiszáradt.) Olyan esetekben, amikor csak a férfiak több mint ötezren voltak olyan helyet, völgyet választott, ahol a hangok visszaverődtek a hegyoldalakról és azok is akik távolabb voltak, hallhatták Jézus szelíden csengő hangját. Akik viszont már nyitottabbak voltak szellemileg, lelki füleikkel meghallották Jézus tanítását, bármennyire is voltak távol Jézustól, tehát nem volt szükségük a visszhangra. (Jelenleg is hallható Jézus hangja,igaz közvetett úton, de ehhez sincs szükség „visszhangra”.) Mondanom sem kell, hogy amit az emberek nem láttak, de ti tudhatjátok, az az, hogy Jézust nem csak az emberek sokasága követte, hanem a szellemek sokasága is. Ők is hallgatták az ilyen hatalmas horderejű előadásait Jézusnak, főként ha mint követői tanának és eszmeiségének születhettek meg az Úr halála után. Tehát a hegyi beszéd, azért hegyi beszéd, mert Jézus olyan helyet választott a hegyek között, ahonnan 10.000 - 15.000 ember is, beleértve nem csak a férfiakat, hanem a nőket és a gyerekeket is, tisztán és érthetően hallhatták Jézus tanításait. Ez a létszám már megegyezik egy község lakosságának a létszámával.
A másik fontos eleme a fejlődésnek:
„Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”
Ha ti magatok is végig elemzitek a „hegyi beszédet”, rájöhettek arra, hogy Jézus egyáltalán nem azokat nevezte boldogoknak, akik földi viszonylatban a világi örömöktől, esetleg vágyaktól űzve kielégülésükben érezték magukat boldognak, hanem egészen más szempontból közelítette meg a boldogság fogalmát.
Mindenekelőtt azok lehetnek boldogok az Úr szerint, akiket a kiküldött szolgák már összeszedtek az út porából: a bénák a vakok, a sánták, vagyis a lelkileg megbénult, a szellemileg megvakult és elvakult, a fejlődésben megsérült és megrekedt emberszellemek. Őket a kiküldött szolgák fel tudták emelni a lelki összeomlásukból, hogy tovább vezethessék a fejlődésük útján. Ők már boldognak nevezhetők, hisz valamennyire terhelhetők a vétkeik terheivel, amely révén a betegségük a lelki betegségeik gyökerére vezeti vissza őket, amelyet ha belátnak és beismernek, akkor bűnbánatot tartva beindulhat náluk a lelki gyógyulás. Ez szellemi szempontból már örömöt jelent úgy a Jó Pásztornak, aki elhagyta a kilencvenkilenc igazat, az eltévelyedett századikért, de örömöt kell, hogy jelentsen az örök szellemi halálból feltámadó félben lévő szellemeknek is, hisz ha követik a Világ Világosságát, számukra is elérkezik a boldog feltámadás. Igaz, nagyon sok sebet kaptak a bukott szellemek a sátánt követve, mely út a kárhozatba, a szellemi merevségbe, mozdulatlanságba vezette őket. De amint a Világ Világosságának hatására megmozdul valami a lelkükben, és a bűnbánat könnyeket sajtol ki elsősorban a lelkükből, vigasztalást nyernek a fejlődés, a hívás és vonzás törvénye által, mely az Úr lényéből árad feléjük: a „Jöjjetek énhozzám…” és a „…mindeneket magamhoz vonzok” által. Az Úr vigasztalása tehát mindenekelőtt azoknak szól, akik már meghívattak az üdvösségre, ugyanis: „Nem kívánja (Isten) a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen.”
Isten számon tart minden, a bukás fájdalma okozta könnyeket és bűnbocsátó kegyelmével letöröl minden könnyet, amikor már az emberi lélek megtisztult és kiemelkedett a bűn vonzalma alól. Ekkor ugyanis teljes bűnbocsánatot nyer. Ameddig még a bűnös hajlamaival küszködik a lélek, addig szükséges időnként a kitermelt negatív erők visszahatása, mint gyógyító szérum, mert alapvetően akkor igyekszik a lélek a javulásra, ha alulról jövő kényszerítő hatásnak van kitéve, vagyis ha érzi és a „bőrén” tapasztalja azt, hogy a bűn zsoldja a halál. De mint mondottuk, ez a lassabb út, mert amíg a visszahatások megérlelődnek, az mind időbe telik. De amennyiben hitből követni tudja az emberi lélek az isteni elgondolást, az az út gyorsabb, mert a hit kiemel a következmények világából egy magasabb síkra, ahol már erősebben érezhető az Úr vonzása, vigasztalása, ugyanis akit az Úr vigasztalás céljából már magához hív, illetve vonz, azt már ki is emelte a következmények világából. Annak a lelkét bearanyozza az ő fluidjaival, minek hatására enyhülnek a következményekből fakadó, lelket tisztító szenvedések, hisz ez esetben bűnbocsánatban részesül az Úrhoz enyhületért, felüdülésért esdeklő lélek. Ugyanis nem-e az a bűneit sirató lélek számára a legnagyobb ajándék, ha feloldozást nyer a vétkeinek lelkét agyon sújtó terhek nyomása alól? Nem jelent-e szinte örök vigasztalást, ha nem is örökre, de egy időre kiemeli az Isten szeretete a kereszt súlya alatt görnyedve szenvedő embert, vagy amennyiben kap egy „Cirenei Simont” a kereszt súlya alatt eleső ember, aki képtelen a keresztjével együtt történő felemelkedésre?
Isten tehát semmiképpen sem hagyta el és hagyja magára, a bűnös hajlamaival, a bűnei következményeivel vergődő, a kétségbeesésében síró embert, hanem letörli könnyeit és magához vonzza őt, hogy megvigasztalja, erőt és bátorítást öntsön a további küzdelmekhez és harcokhoz. Ugyanis ameddig a testben él a szellem, addig az anyag súlyos terheinek hatását hordja a vállain, míg ki nem emelkedik az anyag vonzalma alól. De legyen az bármilyen szellemi magaslatról leszületett szellem, ha testet ölt, azzal az anyag súlyos terhét vonja magára. Ugyanis a tisztulás és a tanulás örök.
Ennek érdekében, mint egy folyományaként a tisztulásnak a fejlődésnek és főként az utolsó időkre segítségnyújtás gyanánt a végpusztulásból kiemelendő (menjetek ki az utak szélére, az út porába… ”) ember szellemnek mondja az Úr:
„Boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az Igazságot, mert ők megelégíttetnek.”
Elsősorban azoknak küldi el az „Igazság Lelkét” vagyis a negyedik szféra fluid világát, akik ki vannak éhezve és szomjúhozva az Igazságra, akiknek mint lelki táplálékra van szükségük a tiszta igazságra, mert tudják és érzik azt, hogy ha megismerik a tiszta igazságot, akkor az Igazság szabaddá teszi őket. Ők azok, akikre azt mondja az Úr: Hálát adok Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcselkedők és okoskodók elől és kinyilatkoztattad ezeket a kicsinyeknek.” Tehát semmiképpen sem nyilatkoztatja ki az Úr a tiszta igazságot, a hivalkodóknak, a magukban bölcseknek, azaz akik sajátjuknak vélik bölcsességüket, akik azt hiszik, hogy mindent tudnak, ugyanis az ilyen emberlelkek bezárulnak Isten előtt és már nem keresik az Isten Országát és annak igazságát, mert elteltek saját maguk bölcsességével.
Akik viszont a fejlődésükhöz szükségét érzik a tiszta ismeretnek és tudásnak, azok világosságot kapnak, főként itt az utolsó időkben, Isten szeretetének az ajándékaként, mert nem kívánja Isten a bűnös halálát, hanem azt, hogy amikorra a természettörvény „bosszúért kiált”, akkora minden olyan szellem, akinek az Isten által megadott neve be vagyon írva az Életnek Könyvébe, megmenekülhessen a végpusztulástól. Ez azáltal a kegyelem által érhető el, hogy Krisztus, a megváltás után azonnal alászállott a poklokra, vagyis, ha engeditek a „Krisztust” alászállni az alsóbbrendű énetek legmélyére és ott tisztító munkát végezni. És ahogyan a föld tisztulása alkalmával a föld gyomrából feljövő szellemek szenvedéseket és gyötrelmeket idéznek elő, úgy az alsóbbrendű énetekből felszabaduló, ill. kiszabaduló ellentétes erők, (szellemek) szintén szenvedéseket generálnak bennetek, míg el nem juttok a szabadulásra. Mivel ez az utolsó testetöltésetek, ezért mindent, amit onnan felszínre hoz a kegyelem és az Igazság törvényének az ítélete alá esik, zokszó és panasz nélkül engednetek kell elvérezni azon megpróbáltatásokban és szenvedésekben, amelyek titeket érnek.
Az is meg van írva a Szent Iratokban, hogy azokban az időkben a Szentlélek tűz gyanánt jön el, amely nem csak megvilágosítja a lelket, hanem a megvilágosított kárhozatra vivő hajlamokat kiégeti, vagy legalább is kiégetni igyekszik az alsóbbrendű énből, amennyiben engedi ezt az eme szenvedés által a tisztulásra meghívott lélek.
Mivel egy örökkévalóság zárul le és ezzel egyfajta fejlődési stílus is, ezért ez az utolsó testetöltésetek és akik meg vannak hívva a következő eonba, azoknak nagyon intenzív kell, hogy legyen a tisztulásuk, amelyet ha elfogadnak, juthatnak csak be az Isten Országába. Ugyanis csak maga a tudás még nem bejutási ok. A bejutáshoz megtisztult lélekre van szükség, amelyhez szükség van a tiszta tudásra, mint irány adóra, mert a tiszta tudás elsősorban tükröt kell hogy képezzen és nem arra adatott, hogy az ember a másik szemében a szálkát megkeresse. A tudás tehát a bűnbánat felé vezető úton az első lépés kell, hogy legyen, amelyet ha nem követ a szeretet, akkor nem éri el az ember a bűnbánatnak azt a fokát, amely révén el tud jutni a bűnbocsánatra. Ugyanis aki vétkezik, a szeretet ellen vét és nem követi a Világ Világosságát, hanem ellene dolgozik. Aki viszont a szeretet ellen vét, nem részesülhet a szeretetnek az áldásaiban, vagyis a bűnbocsánatban. A Világ Világossága gyakorlatilag a szeretet világossága, mert az a vonzalom, amelyet az Úr imígyen fejez ki, egy szeretetbeli vonzalom, amely sugárzik az Úr lényéből, még akkor is, ha ezt nem önti szavakba. Ez a szeretet bármilyen mélyre is kell, hogy hasson, mindig ugyanakkora intenzitással bír, sőt minél magasabb és tisztább, annál mélyebbre hatol a sötétség világaiba, hogy onnan minél több semlegesíteni valót hozzon felszínre. Az igazsággal azonban más a helyzet.
Az igazságnak minél alacsonyabb szférába kell lehatolnia, annál inkább rétegződnie kell féligazságokkal ahhoz, hogy a bukott emberek számára elfogadhatóvá válhasson. Akik viszont már szomjúhozzák a tiszta Igazságot, valamilyen szinten már kiemelkedtek a rétegződött igazságokból és az Úr által boldogoknak nevezhetők, mert követve a Világnak ama Világosságát, feljebb emelkedtek az igazság szigorú hatásaiból és megismerve a Tiszta Igazságot, meg tudják tisztítani a lelküket a féligazságoktól, a babonáktól és minden olyan tévhittől, mely letéríti az embert a helyes fejlődési útirányról. Mindannak ellenére, hogy ez egy (hosszú) folyamat, mégis a tiszta igazságnak fluidjai, amelyet ha követ az ember, szabaddá teszik a lelket azoktól a gátló tényezőktől, amelyek akadályt képeznek az élő hit kialakulásában is.
Ahogy tisztul az emberi lélek, úgy tisztul az „igazsága”, igazságképe is, tehát eleve fejlődik és tisztul a lélek. Olyannyira meg tud tisztulni, hogy meglátja az Istent.
„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.”
Ha megfigyelitek a hegyi beszéd vezérfonalát, egyik a másikra épül, mintegy meghatározva, illetve bemutatva a fejlődés fonalát, ami annyit jelent, hogy ha az ember követi Isten akaratát, akkor, annyira meg tud tisztulni a földön, hogy meglátja az Istent, vagy legalábbis fel tudja fedezni úgy önmagában, másokban, de még a természetben is Istent, vagyis Istennek a munkáját és annak a lélekre gyakorolt hatását. Ugyanis azt mondja az Úr, hogy Istent soha senki sem látta, habár a „kicsinyekre” vonatkozóan mégis azt mondja, hogy „…angyalaik látják Atyám arcát.” Ami annyit jelent, hogy ha az ember „kicsinnyé” tud válni lélekben, olyan védangyalokat kap, akik kapcsolatban állnak Istennel és tisztán láthatják Isten arculatát kirajzolódni munkájuk révén. Ahhoz, hogy az ember kicsinnyé tudjon válni, alázatra és engedelmességre kell törekednie, mert az alázatos ember tudja felismerni valódi állapotát, kicsinységét az isteni hatalmakkal szemben. Ezzel ellentétben, aki nagy önmagában, bezáródik a Világ Világossága előtt és csak növekszik benne az „ember”, akire azt mondta Mária, az alázatosság példaképe, hogy letaszíttatik az (önmaga által kreált) trónról. Az embernek az alázatosság és az isteni vezetésnek történő engedelmesség által válhat a szíve tisztává, ama a lélekre lehatoló, mélyenszántó és szenvedésteljes tisztulás révén, minek következtében letisztulnak a szíve körül a páncélnál is keményebb bűnrétegek és felismerheti magában az isteni kegyelmet és azokat a tisztulási folyamatokat, amelyek az Isten kegyelme által történnek. Ezekben a felismerésekben tapasztalhatja, láthatja meg az ember Istent, hisz ezek Isten szeretete, vagyis fluidjai által történnek, amelyekben benne foglaltatik maga Isten. Így, eme lelki tisztulási folyamatok révén tudja az ember „meglátni ” Istent, miután már megszelídült és belesimult „Isten tenyerébe”. Amikor már a tisztulásnak erre a fokára eljutott, örökbe veheti a földet, mert:
„Boldogok a szelídek, mert örökségül bírják a földet.”
A föld a bukási folyamatoknak engedve a sátán uralma és irányítása alatt áll, de azok akik már megtértek, a Világ Világosságának az uralma alá kerülnek és alkalmassá válnak arra, hogy részük legyen az anyagból történő első feltámadásra és tovább haladhassanak egy magasabb világba, egy olyan világba, amilyen a föld is lenni fog, miután kilökte magából a szellemi és a fizikai salakot. Sőt, az Úr állítása szerint a szelídek, örökségül bírják a földet, de nem ezt, mert ti is látjátok azt, hogy kik uralkodnak jelenleg a földön. Az erőszakosok, a másokat eltiporva hatalomra törők, a saját érdeküket mások, esetleg a közös érdekek fölé helyezők, tehát semmiképpen a szelídek. Ezekkel az imént felsorolt tulajdonságokkal semmiképpen sem lehet „megörökölni” az új földet, mert ezekkel a tulajdonságokkal senki sem juthat be oda, ugyanis ezek ennek a földnek a „tartozékai”, amelyeket le kell vetkőzni ahhoz, hogy az ember tovább haladhasson a fejlődés útján. De mint azt már mondtuk, a szelídséget is, mint minden más erényt, a lehetőség nyújtotta helyzetekben tanulni kell: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű. Tehát a szelídség, mint az irgalmasság is elengedhetetlenül szükségesek az megújult világba történő bejutáshoz:
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”
Az emberi lélek teli s tele van lelki terhekkel, amelyektől szabadulni szeretne, de nem találja a kifelé vezető utat, mert félelmében csak magára gondol, és nem igazából törődik a másikkal és nem is törődik a másik életével, annak problémáival, pedig azt írja az apostol: „Hordozzátok egymás terheit.” vagyis viseljétek a szíveteken egymás sorsát. Főként a mai világban, az utolsó időkben megy ez nehezen, ugyanis a kegyelemhordozók mind kivonultak ebből a világból és nincsenek villámhárítók, és mind kevesebbek az antennák, akik semlegesítik a negatív erőket, hogy meggátolják a lecsapódásukat, és felfogják a szellemvilág üzeneteit, akik példát adnak a szeretetből fakadó irgalmasságról, ugyanis „Az utolsó időkben sokakban kihűl a szeretet.” Pedig világító mécsesekre mindig is szükség volt, van és lesz, akik szeretetükkel, irgalmasságukkal bevilágítják az Isten Országába vezető utat, hogy mégiscsak legyenek olyanok, akik, ha nehéz is, de kövesség az irgalmasság útját, mert az irgalmasság útja a földi szférákból a Mennyei szférákba vezető út és mi igazolja jobban azt, hogy az emberi lélek már elérte az alsóbbrendű énjének a megtisztításával, az igazság követésével és az irgalmasság cselekedeteivel a földfeletti szférákat, vagyis azt, hogy már nem ennek a világnak a gyermeke?
„Boldogok akik üldöztetést szenvednek az én nevemért, mert övék a mennyek Országa.”
Ugyanis, akik már nem ennek a világnak a törvényei szerint élnek, azok szenvednek ettől a világtól, mert ez a világ megveti, kigúnyolja és kiközösíti, sőt még halálra is kínozza őket, csak azért, hogy ezen lelkeken keresztül ne sugározhassék a Világnak Világossága, hanem, hogy megmaradjanak az örök sötétségben.
Tehát boldognak mondalak benneteket gyermekeim, ha az Igazságért, a szellemtanért üldöztetést szenvedtek, mert már nem tartoztok azok közé, akik még ennek a világnak soraiba tartoznak is, mert nemzet nemzet ellen, ország ország ellen, vallás vallás ellen támad, hogy próbára tegye, ha lehet még a választottakat is. „Zsinagógák és helytartók elé hurcolnak titeket…” Vagyis a vallási hatalom világi hatalommá válik újból és üldözni fogja immár a választottakat, vagyis azokat, akik ki vannak választva arra, hogy az igaz és tiszta eszmét, amelyet ők maguk őriztek meg, bevigyék a megújult földre.
Tehát amennyiben végigjárjátok a „nyolc boldogság” útját úm. kiemelkedtek ennek a földnek az igazságaiból és még ha üldözéseket szenvedtek és vér keresztséggel kereszteltettek meg, azzal az Isten Országába kereszteltettek be, vagyis a nyolc boldogság útja, amely a földről indul ki, az Isten Országában ér véget.
Amennyiben előre szeretnétek haladni, tanulmányozzátok szívetekben és lelketekben az Úrnak eme fent említett beszédeit és követni fogjátok a Világ Világosságát.
Adjon nektek mindehhez az Úr isteni békét, mert csakis lelki békével lehet mindezt megvalósítani:
„Boldogok a békességre igyekvők, mert Isten fiainak hívatnak.”
Adja Isten, hogy a meghívottakból választottakká lehessetek és hogy ne féljetek attól, aki a testet megöli, attól féljetek, aki a lelketeket öli meg.
Az Úr adjon nektek erőt a végidőkben mindvégig kitartani a lényegtörvényeteknek az útján.
Amen
Ada, 2022. okt. 16
nem jár sötétségben”
II.
Ima
Mindenható, jóságos Atyám, mélységes hálával borulok le Előtted az újabb, azon kegyelmi lehetőségekért, hogy Rólad és a Te lényedről, lényegiségedről szólhatok és ezzel Neked szolgálhatok, építhetem a Te Országodat. Ettől nemesebb és dicsőbb feladat nem létezik a teremtettségben: Építeni az utat az emberi lelkekben Hozzád, a végeláthatatlan Istenhez és Országához, a Krisztus, és az Ő kínszenvedésének eredményei által.
Örök hála és dicséret szálljon feléd ó, a halálból bennünket Megváltó és az Isten Országába elvezető Jézusom. Soha, de soha nem fogjuk kellőképpen át látni és átérezni azt a hatalmas munkát, a megváltás művét, melyet értünk, bukott szellemekért végeztél, míg el nem érjük az áldozatkész szeretetnek azon fokát, amely irányunkban Benned él.
Add megéreznünk és megtapasztalnunk ennek a szeretetnek bárcsak egy kis harmatcseppjét is, hogy Téged, mint a Világ Világosságát követve elindulhassunk, vagy ha már elindultunk, de megfáradtunk és az út porába roskadtunk, tovább haladhassunk az áldozatkész szeretetnek az útján, az üdvösségre vezető úton.
Mária, Te mint a tökéletességet elért nővérünk és Anyánk, mint az Úr elsőszámú „munkatársa” és követője aki a legmagasabb szinten valósítottad meg az Úr után az áldozatkész szeretetnek a tanát, legyél velünk, főként itt az utolsó időkben fogd meg a kezünket ezen az Úton, haladj előttünk, hogy követhessünk oda ahol Te élsz és a szeretet, az alázatosság és a tökéletes tisztaszívűség által „uralkodol” most és az örökkévalóságon át.
Amen
*
Nincsenek szavak, amelyek kifejezhetnék azokat a felemelkedett érzéseket, amelyek keletkeznek a háládatossággal. „Aki jobban szereti…” Az Isten felé történő szeretetnek a megnyilvánulása a legtökéletesebb és a legnemesebb kell, hogy legyen. Tehát az Örök, a Teremtő Isten felé sugározzuk a szellemünk legnemesebb érzéseit és csak Ő utána jöhet a duálérzés és a testvéri szeretet. Minél közelebb áll egy szellem Istenhez, annál nemesebb érzéseket képes feléje sugározni és annál több szeretetet be tud fogadni abból az egyetemes szeretetből, amely Istenből árad ki a mindenségre. Isten ezen a szeretet sugarakon (vibrációkon) keresztül sugározza ki akaratát az adott szellem gyermekére. Amennyiben felborul a szeretetbeli sorrend, a szellem nem tud táplálkozni Istenből és nem tudja szétsugározni sem a fentről kapott szeretetet a környezetére sem. Tehát mindenképpen mindenben Isten kell, hogy az első helyen legyen a szellem életében, akár testben van a szellem, akár a szellemvilágban. Éppen azért jött létre a bukás, mert a szellem hátat fordított Istennek és mind kevésbé tudott táplálkozni Istenből, az Örök Forrásból. Ez azután meglátszott a szellemburkon, a szellem minőségén, mert a szellembukás negatív értelemben minőségbeli változásokat hozott létre a szellemben, amely lefelé történő állapotokat, skálát eredményezett, melynek a legalsó pontja az Istentől történő teljes elszakadás, a szellemi sötétség és halál, ahonnan csakis az Istentől jövő szellemi szeretet keltheti életre a szellemet.
Az Úr Jézus azzal a céllal szállott alá a poklokra, hogy levigye oda a kínhalálának eredményeit. A megváltást, vagyis az „Én vagyok a világ világossága…”-át legelőször is a legmélyebb állapotokba vitte le az Úr, amikor a kereszt tövében leszállott a föld gyomrában lévő szférákba, hogy felkínálja azt a lehetőséget, hogy aki követni akarja ezt a világosságot, amely és Aki mindenáron ki akarja vezetni a sötétségből a szellemi sötétségbe zuhant szellemeket, annak legyen rá lehetősége. A föld alatt, a földön és a föld felett, a szellemi sötétségben lévő szellemek mind világosságot kaphattak a „Világ Világossága” által, hogy követve a Világ Világosságát, kijuthassanak a sötétségből és eljuthassanak az üdvösségre, a szellemi feltámadásra. De a sötétség kilökte magából a világosságot, mert ha ezt nem teszi, akkor meg kell változnia, le kell vetkőznie a kárhozatra vivő hajlamokat, amelyek már úgy hozzánőttek a lélekhez, mintha a saját énje volna a szellemnek. Az ezekkel történő szembehelyezkedéshez viszont erőre, Szentlélek Erőre van szükség, mert nagyon fájdalmas leválasztani azokat a kinövéseket, csakis önmegtagadással lehet, ami viszont, mivel éltetve van, szenvedéssel jár. Ettől a szenvedéstől fél gyakorlatilag mindenki. Pedig csakis ez a módja a szabadulásnak. Ha lenne más megoldás, nem az önmegtagadás, az „Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg önmagát…” akkor biztos, hogy Ő maga sem vette volna a vállára a keresztet, hogy felvigye a Golgotára és megfeszíttesse rajta a testiséget, hanem más, szenvedés mentesebb utat választott és mutatott volna az üdvösségre való eljutáshoz.
Az embereknek inkább tetszett a sötétség, mint a Világ Világossága, holott amikor: „A sötétség órája ez.” elérkezett, az Igének, az egyetemes szeretetnek a magva már el volt vetve az üdvösségre meghívott szívekben. Tehát a sötétség diadala csak látszólagos volt, mert azáltal, hogy legyőzni látszott a sötétség a világosságot, a világosságból éppen azáltal sarjadt új élet, millió és millió szellem üdvösségére. Éppen ilyen látszólagos lesz jelenleg is a sötétség diadala a világosság felett, mert amikor kiadja minden megnyilvánulási formáját, hogy diadalt arasson az emberiség felett, gyakorlatilag a saját ítéletére szolgáltatja ki magát és a gonosz végleges veszteséget szenvedve kilöketik a „tüzes gyehennára”, az újonnan kilöketett lávatömbbe, míg a világosság szintén Új formát öltve magára, örök otthont nyújt azoknak, akik azt kiérdemelték, vagyis akik már előbb megtagadták magukban a sötétséget, helyet biztosítva ezzel a Világ Világossága terjeszkedésének a lélekben. Tehát a világosság úgy nyomult be a sötétségbe, mint áldozatkész szeretet és úgy ment el, mint a halál felett győzelmet aratott király. Ha nem támadott volna fel az Úr, nem lenne átmeneti lehetőség erről a földről a megújult földre. De neki is meg kellett vívnia a rá kirótt negatívokkal a harcokat ahhoz, hogy eljuthasson a feltámadásra, mindannak ellenére, hogy teljesen tiszta volt, nem volt benne az ellenszegülésnek egyetlen egy paránya sem. Ő teljes egészében idegen, vagyis bukott fluidokat vett magára áttisztítás céljából. De ha nem vitte volna végbe küldetését, nem lenne lehetősége azoknak, akiket felemelni jött, hogy felemelkedjenek egy magasabb szintre, a szeretet szintjére.
Azért volt Jézus a Világ Világossága, mert a szellemének minden atomja fénylett a tökéletességtől, vagyis a bűnmentességtől, amit mindenki elérhet, ha követi Őt, a Világ Világosságát. Testben is folyamatosan átsugárzott szellemének fénye a testén és feje körül ott sugárzott fényköre még a legnehezebb állapotaiban is, amikor a barlangban véres veríték törte át a bőrét, ugyanakkor a megostorozásakor, a tövissel történő megkoronázás alkalmával, de még akkor is, amikor a keresztre szegezés alkalmával édesen csengő jajszava hatotta át a folyton morajló tömeg hangját. A halála alkalmával ez az „Élő Fénycsóva” leszállt a pokoli szférákba és oda is levitte a szabadulni vágyó „raboknak” a szabadulás lehetőségét, akiket az ördögök rabláncra verve hurcoltak le a sötétség és dermedtség birodalmába, hogy ha kellő erős hitük és elszántságuk van a szabadulásra, követhessék a „Fényt” a fénynek útját, hisz: „Én vagyok az Út…” Ettől a pillanattól kezdve még negyven napig aranyfénnyel hintette be az Általa újonnan kialakuló szférákat, és azt az utat, amelyen úgy jött le, mint áldozati bárány és úgy ment fel, mint a halál felett győzelmet aratott király és így is fog visszatérni.
A Mennyekbe történő felemelkedése folyamatának alkalmával a „Világ Világossága” mind fényesebben és fényesebben ragyogott, ragyogta be az erre az alkalomra egybehívott tömeg szívét és lelkét és ragyogta be a mindenséget, fénye már túlragyogta a nap fényét, míg be nem szállt a duálja által lehozott fénygömbbe , amely aztán még nagyobb mértékben ontotta fényét, mert két azonos szintű fényparányok ontották sugaraikat a bukott világra, világokra.
És ti is gyermekem részesülhettek eme fényözönben, fénylő fluidokban, ha követitek Őt. Amilyen mértékben nyitott a lelketek Feléje, és amilyen mértékben tudjátok Őt és egymást szeretni,olyan mértékben ragyog be a lelketekbe a Világ világossága. Olyan mértékben lehettek az ő eszmeiségének a követői és továbbítói. Belőle ugyanis a teljesen tiszta mindentudásnak, a tökéletes alázatosságnak, vagyis az Atya és a Közte lévő makulátlan kapcsolatnak és a tökéletes szeretetnek az egyesült fénye árad mindnyájatokra, akik a földi világban rójátok az „Élet” Országútját, vagyis a lényegtörvényetek útját felfelé az örök tökéletesség felé vezető úton.
De ahhoz,hogy bárki is előre tudjon haladni a fejlődésnek, az Úr által megvilágított arany színben ragyogó útján, követnie kell Őt a saját lelkének a megtisztulása érdekében a golgota útját, amelyen haladt az Úr felfelé. Kívül a városon, kívül a világtól, mert csakis ott haladhat az ember a saját tisztulásának az útján. Amíg az ember nem veszi fel a keresztjét, mint ahogyan az Úr felvette, és nem megy ki a kereszttel a vállán a „városfalakon kívülre”, akkor nem fog soha eljutni arra az állomásra, ahol „megfeszítik” a testet, azaz a testiséget, hogy utána a testi erők úm. átszellemülhessenek egy fokkal nemesebb és tisztább formában, ahogyan az Úr teste is egy még fél anyagibb, nemesebb formában támadt fel. Az Úr tehát minden cselekedetével a bukott szellem feltámadásán dolgozott és az Ő követésére biztatta az embereket. Ahhoz gyermekem, hogy fel tudjátok venni a keresztet és követni tudjátok az Urat, lélekben el kell hagyni a „várost”, vagyis a világot, mert ameddig még tele vagytok világi dolgokkal, a világ visszahúzó hatása alatt vagytok, ugyanis, mindenki, aki testet ölt, a világ fluidjait veszi magára. Az Úrnak is el kellett vonulnia negyven napra, mielőtt megkezdte hivatását, hogy valamennyire megtisztuljon azoktól a fluidoktól, amelyeket a testbeöltözése folyamán magára szedett. De ha mégis megkérdezed testvérem, hogy miért kell elhagyni a világot, akkor az a válaszom, hogy ez a ti világotok az ellentét világa és ha az ember a dicsőség után nyúl, a gyalázatot is magára vonja, ha gazdagság után nyúl, a szegénységet is magára vonja, amennyiben hatalom után nyúl, leigázottá válik, mert hát a földi élet nem arra való, hogy beágyazza magát az emberi lélek, hanem arra, hogy naponként megtagadjon belőle valamit és felvegye a reá kirótt lelket tisztító szenvedéseket, megpróbáltatásokat és elhagyva eme világot, egy magasabb állapotra tegye magát alkalmassá.
Az „első” és lényeges dolog ama bejelentése volt, amely már az elején magához kellett, hogy vonzza az embereket: „Elérkezett hozzátok az Isten Országa.” Ilyen hatalmas ajándék, mondhatom, hogy a leghatalmasabb ajándék, amellyel az Atya megajándékozta a Tőle legmesszebbre esett szellem gyermekeit, az az, hogy leküldte a legbűnösebb földre, sőt azon belül a legmélyebb pokoli állapotokba is az Isten Országát. Ez a földi ember számára felfoghatatlanul nagy, a leghatalmasabb isteni Ajándék: a legsötétebb állapotokba a leghatalmasabb arany színű fényt küldte el Isten, a Szent Fia által, mint a sötétség leghatásosabb „oldószerét”.
Ekkora bejelentést egyetlen egy vallásalapító sem mondhatott, mert nem oly magasról jött le, mint az Úr. És ekkora dolgot senki sem tett, hogy a legmagasabb, az Isten körüli szférák világosságával bíró világosságot hozta volna le a földi világba. Igaz nem beszélhetett nyíltan, csak az apostoloknak, de nekik is csak a saját szintjüknek megfelelően: „…Mert néktek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait.” „Sokat mondhatnék még nektek, de nem tudnátok elhordozni, de elküldöm az Igazságnak szellemét (és ahogyan tisztultok életről - életre), aki elvezet titeket a teljes igazságra.” Ugyanis a „teljes” igazság szabaddá tudja tenni az embereket: „Ismerjétek meg (az általam lehozott és bemutatott tiszta és teljes) Igazságot, (amelyet ha követtek: „Aki utánam akar jönni naponként tagadja meg magát) és az Igazság szabaddá tesz titeket.” „Én vagyok …, az Igazság…”
Azt, hogy mi mindent kell még elérnie a földi embernek ahhoz, hogy, követve a világosságot, elérhesse a negyedik szférát, vagy az Isten Országát, az ötödik szférát:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék az Isten Országa.”
Ahhoz, tehát, hogy az ember előre tudjon haladni, rá kell döbbennie arra, hogy milyen szegény lelkileg és ebből kifolyólag rá van utalva az isteni gazdagságra, Isten segítségére. Azt az embert, aki erre már rájött, boldognak nevezi az Úr, mert befogadóvá válik az isteni segítség előtt. Aki viszont befogadóképes, az fejlődőképes is és mindent megtesz annak érdekében, hogy az isteni akarattal párhuzamosan tudjon haladni a fejlődés útján. Igyekszik tiszta tudásra szert tenni, amellyel, mint egy mozaikkal a többi eszköz mellett, elősegítheti a fejlődését. De nem a tudás a cél, hanem eszköz a fejlődés helyes irányának a meghatározására nézve és nem gyűjt magának több tudást, mint amennyit elbír a fejlettsége, amennyire az előrehaladáshoz szüksége van, hanem a megismert igazságot igyekszik megvalósítani a gyakorlatban, hogy aztán újabb igazságra legyen nyitottá a lelke. És így halad előre lépésről lépésre a magát lélekben szegénynek tartó emberlélek, mert ahhoz, hogy valaki rádöbbenjen arra a szegénységre, melybe a bukás által jutott, egyfajta alázatra van szükség, amelyet gyakorlatilag és a gyakorlatban tanulni kell: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű…” Tehát az Isten Országába való eljutásnak egyik előfeltétele a szelídség és az alázatosság. „Legyetek szelídek mint a galambok…”
Csak mellékesen jegyzem meg, arra vonatkozóan, hogy a Szent Iratokban mennyire kevés adatot rögzítettek, pontosabban, hogy milyen sok információt kiszedtek belőlük, az is bizonyítja, hogy Jézus sok helyen és sok alkalommal tanított, tanítás közben gyógyított nyilvános helyeken, amelyek nincsenek feljegyezve a jelenlegi Iratokban. Olyan vonatkozásban, mint amilyenről a Szentírásban „hegyi beszéd” elnevezéssel bír, szinte havonként tartott, melyek sok esetben még egy hétnél is tovább eltartottak. Ilyen esetekben szinte majd minden alkalommal szaporított kenyeret és halat. (Egy alkalommal fügét szeretett volna szaporítani és adni a népnek, de azon a fán nem volt füge, ezért „elátkozta” a fát és az kiszáradt.) Olyan esetekben, amikor csak a férfiak több mint ötezren voltak olyan helyet, völgyet választott, ahol a hangok visszaverődtek a hegyoldalakról és azok is akik távolabb voltak, hallhatták Jézus szelíden csengő hangját. Akik viszont már nyitottabbak voltak szellemileg, lelki füleikkel meghallották Jézus tanítását, bármennyire is voltak távol Jézustól, tehát nem volt szükségük a visszhangra. (Jelenleg is hallható Jézus hangja,igaz közvetett úton, de ehhez sincs szükség „visszhangra”.) Mondanom sem kell, hogy amit az emberek nem láttak, de ti tudhatjátok, az az, hogy Jézust nem csak az emberek sokasága követte, hanem a szellemek sokasága is. Ők is hallgatták az ilyen hatalmas horderejű előadásait Jézusnak, főként ha mint követői tanának és eszmeiségének születhettek meg az Úr halála után. Tehát a hegyi beszéd, azért hegyi beszéd, mert Jézus olyan helyet választott a hegyek között, ahonnan 10.000 - 15.000 ember is, beleértve nem csak a férfiakat, hanem a nőket és a gyerekeket is, tisztán és érthetően hallhatták Jézus tanításait. Ez a létszám már megegyezik egy község lakosságának a létszámával.
A másik fontos eleme a fejlődésnek:
„Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”
Ha ti magatok is végig elemzitek a „hegyi beszédet”, rájöhettek arra, hogy Jézus egyáltalán nem azokat nevezte boldogoknak, akik földi viszonylatban a világi örömöktől, esetleg vágyaktól űzve kielégülésükben érezték magukat boldognak, hanem egészen más szempontból közelítette meg a boldogság fogalmát.
Mindenekelőtt azok lehetnek boldogok az Úr szerint, akiket a kiküldött szolgák már összeszedtek az út porából: a bénák a vakok, a sánták, vagyis a lelkileg megbénult, a szellemileg megvakult és elvakult, a fejlődésben megsérült és megrekedt emberszellemek. Őket a kiküldött szolgák fel tudták emelni a lelki összeomlásukból, hogy tovább vezethessék a fejlődésük útján. Ők már boldognak nevezhetők, hisz valamennyire terhelhetők a vétkeik terheivel, amely révén a betegségük a lelki betegségeik gyökerére vezeti vissza őket, amelyet ha belátnak és beismernek, akkor bűnbánatot tartva beindulhat náluk a lelki gyógyulás. Ez szellemi szempontból már örömöt jelent úgy a Jó Pásztornak, aki elhagyta a kilencvenkilenc igazat, az eltévelyedett századikért, de örömöt kell, hogy jelentsen az örök szellemi halálból feltámadó félben lévő szellemeknek is, hisz ha követik a Világ Világosságát, számukra is elérkezik a boldog feltámadás. Igaz, nagyon sok sebet kaptak a bukott szellemek a sátánt követve, mely út a kárhozatba, a szellemi merevségbe, mozdulatlanságba vezette őket. De amint a Világ Világosságának hatására megmozdul valami a lelkükben, és a bűnbánat könnyeket sajtol ki elsősorban a lelkükből, vigasztalást nyernek a fejlődés, a hívás és vonzás törvénye által, mely az Úr lényéből árad feléjük: a „Jöjjetek énhozzám…” és a „…mindeneket magamhoz vonzok” által. Az Úr vigasztalása tehát mindenekelőtt azoknak szól, akik már meghívattak az üdvösségre, ugyanis: „Nem kívánja (Isten) a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen.”
Isten számon tart minden, a bukás fájdalma okozta könnyeket és bűnbocsátó kegyelmével letöröl minden könnyet, amikor már az emberi lélek megtisztult és kiemelkedett a bűn vonzalma alól. Ekkor ugyanis teljes bűnbocsánatot nyer. Ameddig még a bűnös hajlamaival küszködik a lélek, addig szükséges időnként a kitermelt negatív erők visszahatása, mint gyógyító szérum, mert alapvetően akkor igyekszik a lélek a javulásra, ha alulról jövő kényszerítő hatásnak van kitéve, vagyis ha érzi és a „bőrén” tapasztalja azt, hogy a bűn zsoldja a halál. De mint mondottuk, ez a lassabb út, mert amíg a visszahatások megérlelődnek, az mind időbe telik. De amennyiben hitből követni tudja az emberi lélek az isteni elgondolást, az az út gyorsabb, mert a hit kiemel a következmények világából egy magasabb síkra, ahol már erősebben érezhető az Úr vonzása, vigasztalása, ugyanis akit az Úr vigasztalás céljából már magához hív, illetve vonz, azt már ki is emelte a következmények világából. Annak a lelkét bearanyozza az ő fluidjaival, minek hatására enyhülnek a következményekből fakadó, lelket tisztító szenvedések, hisz ez esetben bűnbocsánatban részesül az Úrhoz enyhületért, felüdülésért esdeklő lélek. Ugyanis nem-e az a bűneit sirató lélek számára a legnagyobb ajándék, ha feloldozást nyer a vétkeinek lelkét agyon sújtó terhek nyomása alól? Nem jelent-e szinte örök vigasztalást, ha nem is örökre, de egy időre kiemeli az Isten szeretete a kereszt súlya alatt görnyedve szenvedő embert, vagy amennyiben kap egy „Cirenei Simont” a kereszt súlya alatt eleső ember, aki képtelen a keresztjével együtt történő felemelkedésre?
Isten tehát semmiképpen sem hagyta el és hagyja magára, a bűnös hajlamaival, a bűnei következményeivel vergődő, a kétségbeesésében síró embert, hanem letörli könnyeit és magához vonzza őt, hogy megvigasztalja, erőt és bátorítást öntsön a további küzdelmekhez és harcokhoz. Ugyanis ameddig a testben él a szellem, addig az anyag súlyos terheinek hatását hordja a vállain, míg ki nem emelkedik az anyag vonzalma alól. De legyen az bármilyen szellemi magaslatról leszületett szellem, ha testet ölt, azzal az anyag súlyos terhét vonja magára. Ugyanis a tisztulás és a tanulás örök.
Ennek érdekében, mint egy folyományaként a tisztulásnak a fejlődésnek és főként az utolsó időkre segítségnyújtás gyanánt a végpusztulásból kiemelendő (menjetek ki az utak szélére, az út porába… ”) ember szellemnek mondja az Úr:
„Boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az Igazságot, mert ők megelégíttetnek.”
Elsősorban azoknak küldi el az „Igazság Lelkét” vagyis a negyedik szféra fluid világát, akik ki vannak éhezve és szomjúhozva az Igazságra, akiknek mint lelki táplálékra van szükségük a tiszta igazságra, mert tudják és érzik azt, hogy ha megismerik a tiszta igazságot, akkor az Igazság szabaddá teszi őket. Ők azok, akikre azt mondja az Úr: Hálát adok Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcselkedők és okoskodók elől és kinyilatkoztattad ezeket a kicsinyeknek.” Tehát semmiképpen sem nyilatkoztatja ki az Úr a tiszta igazságot, a hivalkodóknak, a magukban bölcseknek, azaz akik sajátjuknak vélik bölcsességüket, akik azt hiszik, hogy mindent tudnak, ugyanis az ilyen emberlelkek bezárulnak Isten előtt és már nem keresik az Isten Országát és annak igazságát, mert elteltek saját maguk bölcsességével.
Akik viszont a fejlődésükhöz szükségét érzik a tiszta ismeretnek és tudásnak, azok világosságot kapnak, főként itt az utolsó időkben, Isten szeretetének az ajándékaként, mert nem kívánja Isten a bűnös halálát, hanem azt, hogy amikorra a természettörvény „bosszúért kiált”, akkora minden olyan szellem, akinek az Isten által megadott neve be vagyon írva az Életnek Könyvébe, megmenekülhessen a végpusztulástól. Ez azáltal a kegyelem által érhető el, hogy Krisztus, a megváltás után azonnal alászállott a poklokra, vagyis, ha engeditek a „Krisztust” alászállni az alsóbbrendű énetek legmélyére és ott tisztító munkát végezni. És ahogyan a föld tisztulása alkalmával a föld gyomrából feljövő szellemek szenvedéseket és gyötrelmeket idéznek elő, úgy az alsóbbrendű énetekből felszabaduló, ill. kiszabaduló ellentétes erők, (szellemek) szintén szenvedéseket generálnak bennetek, míg el nem juttok a szabadulásra. Mivel ez az utolsó testetöltésetek, ezért mindent, amit onnan felszínre hoz a kegyelem és az Igazság törvényének az ítélete alá esik, zokszó és panasz nélkül engednetek kell elvérezni azon megpróbáltatásokban és szenvedésekben, amelyek titeket érnek.
Az is meg van írva a Szent Iratokban, hogy azokban az időkben a Szentlélek tűz gyanánt jön el, amely nem csak megvilágosítja a lelket, hanem a megvilágosított kárhozatra vivő hajlamokat kiégeti, vagy legalább is kiégetni igyekszik az alsóbbrendű énből, amennyiben engedi ezt az eme szenvedés által a tisztulásra meghívott lélek.
Mivel egy örökkévalóság zárul le és ezzel egyfajta fejlődési stílus is, ezért ez az utolsó testetöltésetek és akik meg vannak hívva a következő eonba, azoknak nagyon intenzív kell, hogy legyen a tisztulásuk, amelyet ha elfogadnak, juthatnak csak be az Isten Országába. Ugyanis csak maga a tudás még nem bejutási ok. A bejutáshoz megtisztult lélekre van szükség, amelyhez szükség van a tiszta tudásra, mint irány adóra, mert a tiszta tudás elsősorban tükröt kell hogy képezzen és nem arra adatott, hogy az ember a másik szemében a szálkát megkeresse. A tudás tehát a bűnbánat felé vezető úton az első lépés kell, hogy legyen, amelyet ha nem követ a szeretet, akkor nem éri el az ember a bűnbánatnak azt a fokát, amely révén el tud jutni a bűnbocsánatra. Ugyanis aki vétkezik, a szeretet ellen vét és nem követi a Világ Világosságát, hanem ellene dolgozik. Aki viszont a szeretet ellen vét, nem részesülhet a szeretetnek az áldásaiban, vagyis a bűnbocsánatban. A Világ Világossága gyakorlatilag a szeretet világossága, mert az a vonzalom, amelyet az Úr imígyen fejez ki, egy szeretetbeli vonzalom, amely sugárzik az Úr lényéből, még akkor is, ha ezt nem önti szavakba. Ez a szeretet bármilyen mélyre is kell, hogy hasson, mindig ugyanakkora intenzitással bír, sőt minél magasabb és tisztább, annál mélyebbre hatol a sötétség világaiba, hogy onnan minél több semlegesíteni valót hozzon felszínre. Az igazsággal azonban más a helyzet.
Az igazságnak minél alacsonyabb szférába kell lehatolnia, annál inkább rétegződnie kell féligazságokkal ahhoz, hogy a bukott emberek számára elfogadhatóvá válhasson. Akik viszont már szomjúhozzák a tiszta Igazságot, valamilyen szinten már kiemelkedtek a rétegződött igazságokból és az Úr által boldogoknak nevezhetők, mert követve a Világnak ama Világosságát, feljebb emelkedtek az igazság szigorú hatásaiból és megismerve a Tiszta Igazságot, meg tudják tisztítani a lelküket a féligazságoktól, a babonáktól és minden olyan tévhittől, mely letéríti az embert a helyes fejlődési útirányról. Mindannak ellenére, hogy ez egy (hosszú) folyamat, mégis a tiszta igazságnak fluidjai, amelyet ha követ az ember, szabaddá teszik a lelket azoktól a gátló tényezőktől, amelyek akadályt képeznek az élő hit kialakulásában is.
Ahogy tisztul az emberi lélek, úgy tisztul az „igazsága”, igazságképe is, tehát eleve fejlődik és tisztul a lélek. Olyannyira meg tud tisztulni, hogy meglátja az Istent.
„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.”
Ha megfigyelitek a hegyi beszéd vezérfonalát, egyik a másikra épül, mintegy meghatározva, illetve bemutatva a fejlődés fonalát, ami annyit jelent, hogy ha az ember követi Isten akaratát, akkor, annyira meg tud tisztulni a földön, hogy meglátja az Istent, vagy legalábbis fel tudja fedezni úgy önmagában, másokban, de még a természetben is Istent, vagyis Istennek a munkáját és annak a lélekre gyakorolt hatását. Ugyanis azt mondja az Úr, hogy Istent soha senki sem látta, habár a „kicsinyekre” vonatkozóan mégis azt mondja, hogy „…angyalaik látják Atyám arcát.” Ami annyit jelent, hogy ha az ember „kicsinnyé” tud válni lélekben, olyan védangyalokat kap, akik kapcsolatban állnak Istennel és tisztán láthatják Isten arculatát kirajzolódni munkájuk révén. Ahhoz, hogy az ember kicsinnyé tudjon válni, alázatra és engedelmességre kell törekednie, mert az alázatos ember tudja felismerni valódi állapotát, kicsinységét az isteni hatalmakkal szemben. Ezzel ellentétben, aki nagy önmagában, bezáródik a Világ Világossága előtt és csak növekszik benne az „ember”, akire azt mondta Mária, az alázatosság példaképe, hogy letaszíttatik az (önmaga által kreált) trónról. Az embernek az alázatosság és az isteni vezetésnek történő engedelmesség által válhat a szíve tisztává, ama a lélekre lehatoló, mélyenszántó és szenvedésteljes tisztulás révén, minek következtében letisztulnak a szíve körül a páncélnál is keményebb bűnrétegek és felismerheti magában az isteni kegyelmet és azokat a tisztulási folyamatokat, amelyek az Isten kegyelme által történnek. Ezekben a felismerésekben tapasztalhatja, láthatja meg az ember Istent, hisz ezek Isten szeretete, vagyis fluidjai által történnek, amelyekben benne foglaltatik maga Isten. Így, eme lelki tisztulási folyamatok révén tudja az ember „meglátni ” Istent, miután már megszelídült és belesimult „Isten tenyerébe”. Amikor már a tisztulásnak erre a fokára eljutott, örökbe veheti a földet, mert:
„Boldogok a szelídek, mert örökségül bírják a földet.”
A föld a bukási folyamatoknak engedve a sátán uralma és irányítása alatt áll, de azok akik már megtértek, a Világ Világosságának az uralma alá kerülnek és alkalmassá válnak arra, hogy részük legyen az anyagból történő első feltámadásra és tovább haladhassanak egy magasabb világba, egy olyan világba, amilyen a föld is lenni fog, miután kilökte magából a szellemi és a fizikai salakot. Sőt, az Úr állítása szerint a szelídek, örökségül bírják a földet, de nem ezt, mert ti is látjátok azt, hogy kik uralkodnak jelenleg a földön. Az erőszakosok, a másokat eltiporva hatalomra törők, a saját érdeküket mások, esetleg a közös érdekek fölé helyezők, tehát semmiképpen a szelídek. Ezekkel az imént felsorolt tulajdonságokkal semmiképpen sem lehet „megörökölni” az új földet, mert ezekkel a tulajdonságokkal senki sem juthat be oda, ugyanis ezek ennek a földnek a „tartozékai”, amelyeket le kell vetkőzni ahhoz, hogy az ember tovább haladhasson a fejlődés útján. De mint azt már mondtuk, a szelídséget is, mint minden más erényt, a lehetőség nyújtotta helyzetekben tanulni kell: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű. Tehát a szelídség, mint az irgalmasság is elengedhetetlenül szükségesek az megújult világba történő bejutáshoz:
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”
Az emberi lélek teli s tele van lelki terhekkel, amelyektől szabadulni szeretne, de nem találja a kifelé vezető utat, mert félelmében csak magára gondol, és nem igazából törődik a másikkal és nem is törődik a másik életével, annak problémáival, pedig azt írja az apostol: „Hordozzátok egymás terheit.” vagyis viseljétek a szíveteken egymás sorsát. Főként a mai világban, az utolsó időkben megy ez nehezen, ugyanis a kegyelemhordozók mind kivonultak ebből a világból és nincsenek villámhárítók, és mind kevesebbek az antennák, akik semlegesítik a negatív erőket, hogy meggátolják a lecsapódásukat, és felfogják a szellemvilág üzeneteit, akik példát adnak a szeretetből fakadó irgalmasságról, ugyanis „Az utolsó időkben sokakban kihűl a szeretet.” Pedig világító mécsesekre mindig is szükség volt, van és lesz, akik szeretetükkel, irgalmasságukkal bevilágítják az Isten Országába vezető utat, hogy mégiscsak legyenek olyanok, akik, ha nehéz is, de kövesség az irgalmasság útját, mert az irgalmasság útja a földi szférákból a Mennyei szférákba vezető út és mi igazolja jobban azt, hogy az emberi lélek már elérte az alsóbbrendű énjének a megtisztításával, az igazság követésével és az irgalmasság cselekedeteivel a földfeletti szférákat, vagyis azt, hogy már nem ennek a világnak a gyermeke?
„Boldogok akik üldöztetést szenvednek az én nevemért, mert övék a mennyek Országa.”
Ugyanis, akik már nem ennek a világnak a törvényei szerint élnek, azok szenvednek ettől a világtól, mert ez a világ megveti, kigúnyolja és kiközösíti, sőt még halálra is kínozza őket, csak azért, hogy ezen lelkeken keresztül ne sugározhassék a Világnak Világossága, hanem, hogy megmaradjanak az örök sötétségben.
Tehát boldognak mondalak benneteket gyermekeim, ha az Igazságért, a szellemtanért üldöztetést szenvedtek, mert már nem tartoztok azok közé, akik még ennek a világnak soraiba tartoznak is, mert nemzet nemzet ellen, ország ország ellen, vallás vallás ellen támad, hogy próbára tegye, ha lehet még a választottakat is. „Zsinagógák és helytartók elé hurcolnak titeket…” Vagyis a vallási hatalom világi hatalommá válik újból és üldözni fogja immár a választottakat, vagyis azokat, akik ki vannak választva arra, hogy az igaz és tiszta eszmét, amelyet ők maguk őriztek meg, bevigyék a megújult földre.
Tehát amennyiben végigjárjátok a „nyolc boldogság” útját úm. kiemelkedtek ennek a földnek az igazságaiból és még ha üldözéseket szenvedtek és vér keresztséggel kereszteltettek meg, azzal az Isten Országába kereszteltettek be, vagyis a nyolc boldogság útja, amely a földről indul ki, az Isten Országában ér véget.
Amennyiben előre szeretnétek haladni, tanulmányozzátok szívetekben és lelketekben az Úrnak eme fent említett beszédeit és követni fogjátok a Világ Világosságát.
Adjon nektek mindehhez az Úr isteni békét, mert csakis lelki békével lehet mindezt megvalósítani:
„Boldogok a békességre igyekvők, mert Isten fiainak hívatnak.”
Adja Isten, hogy a meghívottakból választottakká lehessetek és hogy ne féljetek attól, aki a testet megöli, attól féljetek, aki a lelketeket öli meg.
Az Úr adjon nektek erőt a végidőkben mindvégig kitartani a lényegtörvényeteknek az útján.
Amen
Ada, 2022. okt. 16
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mi 26. Okt 2022, 06:00
Rózsa és a karácsonyi ajándék.
Rózsa nem hitt a szellemi vezetésben, és kissé cinikusan, és bánatosan
mondta, ha valóban jóban vagyok Jézussal, akkor kérjem meg, hogy adja vissza
Tamást, a szerelmét.
Karácsonyra kérte Jézustól.
Karácsony előtt 4 nappal.
Évek óta nem tudott találkozni vele, a sors és az élethelyzet úgy hozta
össze, hogy nem tudtak egymásra találni.
Közben velem is összeveszett az évek alatt, mert segíteni akartam neki
"pasifogásban" a tanácsaimmal, kioktatott, és rajtam vezette le a dühét mint
szellemi tanítón, és "nincs Isten" felkiáltással elküldött több alkalommal
melegebb éghajlatra..
És annyira el volt keseredve, hogy volt egy levélváltásunk karácsony előtt,
előtte évek óra semmi a "haragszom rád miatt", ahol elmondta, hogy mennyire
szeretné Tamást visszakapni!
és akkor életében először rám hallgatott, és mindent úgy tett ahogyan
mondtam neki, irt Tamásnak és úgy ahogyan én javasoltam, és úgy cselekedett
ahogyan írtam neki..
Karácsony után boldogan írt nekem, hogy együtt töltötték a Szentestét, este
még misére is elmentek, és másnap is együtt voltak!
Én csak annyit mondtam csendesen:
- látod, ezt kérted karácsonyra Jézustól. Megkaptad!
És megkapta karácsonyra, hogy a hite erősödjön. igaz, én voltam a közvetítő
ebben az esetben. De olyan jó néha közvetítőnek lenni!
Írta: Karsay István
2008 karácsony
UI:
Rupert Spira - Az Itt és a Most
imenzió nélküli Tudatosság
https://www.youtube.com/watch?v=9pQrCMMQwsU
Rózsa nem hitt a szellemi vezetésben, és kissé cinikusan, és bánatosan
mondta, ha valóban jóban vagyok Jézussal, akkor kérjem meg, hogy adja vissza
Tamást, a szerelmét.
Karácsonyra kérte Jézustól.
Karácsony előtt 4 nappal.
Évek óta nem tudott találkozni vele, a sors és az élethelyzet úgy hozta
össze, hogy nem tudtak egymásra találni.
Közben velem is összeveszett az évek alatt, mert segíteni akartam neki
"pasifogásban" a tanácsaimmal, kioktatott, és rajtam vezette le a dühét mint
szellemi tanítón, és "nincs Isten" felkiáltással elküldött több alkalommal
melegebb éghajlatra..
És annyira el volt keseredve, hogy volt egy levélváltásunk karácsony előtt,
előtte évek óra semmi a "haragszom rád miatt", ahol elmondta, hogy mennyire
szeretné Tamást visszakapni!
és akkor életében először rám hallgatott, és mindent úgy tett ahogyan
mondtam neki, irt Tamásnak és úgy ahogyan én javasoltam, és úgy cselekedett
ahogyan írtam neki..
Karácsony után boldogan írt nekem, hogy együtt töltötték a Szentestét, este
még misére is elmentek, és másnap is együtt voltak!
Én csak annyit mondtam csendesen:
- látod, ezt kérted karácsonyra Jézustól. Megkaptad!
És megkapta karácsonyra, hogy a hite erősödjön. igaz, én voltam a közvetítő
ebben az esetben. De olyan jó néha közvetítőnek lenni!
Írta: Karsay István
2008 karácsony
UI:
Rupert Spira - Az Itt és a Most
imenzió nélküli Tudatosság https://www.youtube.com/watch?v=9pQrCMMQwsU
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Fr 28. Okt 2022, 05:23
" NINCS HALÁL. És nincsenek HALOTTAINK. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál.
Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az.
Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…
„ Kedvesem! Közöttünk vannak! Csak ez az ostoba, mai, beszűkült 'racionális' kor hiszi, hogy a halállal minden megszűnik. Nem igaz! A lélek végtelen úton jár, s a halállal nem hal meg. Él, csak nem abban a komor érzékvilágban, ahol még te élsz. (...) Az igazi szeretet nem múlik el soha.
„ Az arcunk megváltozik, a világunk megváltozik, csak a szeretet nem, mert az örök. "
Müller Péter
Mi van a halál után? Jézus elmagyarázza! lelkünk túléli a fizikai halált
https://www.youtube.com/watch?v=13VCtNCgejg
Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az.
Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…
„ Kedvesem! Közöttünk vannak! Csak ez az ostoba, mai, beszűkült 'racionális' kor hiszi, hogy a halállal minden megszűnik. Nem igaz! A lélek végtelen úton jár, s a halállal nem hal meg. Él, csak nem abban a komor érzékvilágban, ahol még te élsz. (...) Az igazi szeretet nem múlik el soha.
„ Az arcunk megváltozik, a világunk megváltozik, csak a szeretet nem, mert az örök. "
Müller Péter
Mi van a halál után? Jézus elmagyarázza! lelkünk túléli a fizikai halált
https://www.youtube.com/watch?v=13VCtNCgejg
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Sa 29. Okt 2022, 05:10
Névtelen Szellem
Tudás
Megjelent a szellemtani közleményekben 1929-ben
Tudás! Vajon tudhat-e az ember valamit anélkül, hogy a sátán szolgálatába ne állítaná azt?! Vajon nem használja-e ki a megtévesztés fejedelme az ember fejletlenségét, tökéletlenségét?! Vajon nem a sátán sugalmazza-e a félműveltet, az ismeretnek félútján megállót arra, hogy pénzért, hatalomért, kiváltságért odadobja a sátánnak a tudományt és vegyen rajta magának, az ő testének kényelmet, dicsőséget, elismerést, anyagi javakat és vele együtt gőgöt, hiúságot, testi előnyöket?!
S amikor mindezzel betelt, vesz magának Istentől való eltávolodást, -- a legjobb tudástól való elszakadást?! Mert azt hiszi, hogy az ő tudásán kívül nincs más tudás, nincs más világosság, s magát Istennek képzelve, megszédül a testi életnek pillanatában és az Istennel való összeköttetést megszakítja, a Hozzá való ragaszkodást megszünteti, egyszerre csak úgy érzi, hogy inog, sőt eltűnik a talaj a lába alól és hullik lefelé, hullócsillag módjára.
Tudás
Megjelent a szellemtani közleményekben 1929-ben
Tudás! Vajon tudhat-e az ember valamit anélkül, hogy a sátán szolgálatába ne állítaná azt?! Vajon nem használja-e ki a megtévesztés fejedelme az ember fejletlenségét, tökéletlenségét?! Vajon nem a sátán sugalmazza-e a félműveltet, az ismeretnek félútján megállót arra, hogy pénzért, hatalomért, kiváltságért odadobja a sátánnak a tudományt és vegyen rajta magának, az ő testének kényelmet, dicsőséget, elismerést, anyagi javakat és vele együtt gőgöt, hiúságot, testi előnyöket?!
S amikor mindezzel betelt, vesz magának Istentől való eltávolodást, -- a legjobb tudástól való elszakadást?! Mert azt hiszi, hogy az ő tudásán kívül nincs más tudás, nincs más világosság, s magát Istennek képzelve, megszédül a testi életnek pillanatában és az Istennel való összeköttetést megszakítja, a Hozzá való ragaszkodást megszünteti, egyszerre csak úgy érzi, hogy inog, sőt eltűnik a talaj a lába alól és hullik lefelé, hullócsillag módjára.
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 30. Okt 2022, 05:25
Tervbenemillő székely
Részlet Wass Albert a “Valaki tévedett” című kötetéből
- Ne tégy bolondot, Esvány - óvták társai -, vesztedbe mégy!
De Esvánnyal nem lehetett szót érteni. Makacs volt benne az elhatározás, akárcsak tuskóban a bog.
- Márpedig én megyek - mondta ki keményen, s vállára lökte a baltát -, ez, ami itt van, sem testömnek, sem lelkömnek nem kévánatos.
Hogy a rabmunkás élet ott a csíki hegyek között nem rejtett kívánatosságokat Esvány számára, azt senki tőle zokon nem vehette. Dönteni a fát látástól vakulásig fönt a Bajkiáltó oldalában, fegyveres őrök ügyelete alatt, híg levesen élni fizetség nélkül, koszos deszkabódéban hálni rohadt szalmán, akár a bitang marha: nem emberhez illő foglalatosság volt, s még kevésbé székelyhez. Azonban a szökés még ennél is rosszabbnak látszott, mert aki megpróbálta, eddig mind rajta vesztett. Volt, akit félholtra verve hoztak vissza napok múltával az oláh bolsevikok, s volt, akit vissza se hoztak, csak a híre jött meg, hogy miként taposták ki belőle a lelket valamelyik véres padlójú vallatópincében.
De Esvány mindezzel nem törődött már. Szándéka megérett s rábízta az egészet, úgy ahogy volt, az Úristenre. Vállára kapta a hosszú nyelű baltát, s állával odabiccentett a társainak.
- Egyszer még visszagyüvek - mondta -, addig Isten, Isten!
Azzal lassú nyugodt járással elindult be a fák közé, mint aki csak mókust akar látni, egyebet semmit. A többiek csak éppen összenéztek, s döngették tovább a fát. Odább az őr kényelmesen terpeszkedett egy kidöntött fatörzsön, mellette a puskája, s szivarozott.
- Maga hova megyen? - kiáltott Esvány után, de a székely csak a fejét fordította vissza, a lába meg sem állott.
- Amerikába! Üzen valamit elvtárs úr Eisenhowernek?
S már eresztette is meg a nadrágszíját, mint aki valójában még ennél is fontosabb dologra készül. Az őrnek tetszett is a tréfa s röhögött.
- Mondja meg neki, hogy csirkepaprikással s táncos lányokkal várjon, amikor bévonulok majd a házába a Vörös Hadsereggel! - Fenekedet!.
- Megmondom, elvtárs úr - bólintott Esvány, s belépett a fák közé. Ott aztán egyetlen rántással megszorította a nadrágszíját megint, s vette az irányt a sűrűségen át egyenest föl a gerincnek.
Nappal aludt s éjszaka utazott, akár a vadkan. Mikor a csíki hegyek kifogytak a lába alól, baltája élével kiásott egy arasznyi kis fenyőcskét, kevéske földdel zöld moha közé kötözte, nyírfakéreggel körülguzsozta, s ügyelve bétette zekéje zsebébe. Aztán csak ment tovább, amerre a hegyek vezették, napnyugat felé.
Másfél esztendő múltával Amerika földjére borította ki egy kivándorlóhajó. Mikor újra szárazföldet érzett a lába alatt, megállt. Visszafordult a víz felé, s hátrabillentette fején a kalapot.
- No Isten - mondta -, ezt idáig jól elvégeztük együtt. Most már a többit itten elvégzem valahogy magamtól is. Te, Uram, csak éppen annyit tarts észben, hogy visszafelé is át lehessen ladikolni egyszer ezen a ménkű nagy óperenciás tengeren!
De kár volt elbíznia magát, mert alig lépett néhányat az új földön, máris megakasztották a vámosok. Nem mintha annyi sok csomagja lett volna, hiszen egyebe se volt csak a hűséges baltája meg a csíki fenyő. Ez azonban már cserépben volt akkor s a jó gondozástól kétakkorára nőtt. Ezen a cserepen akadt meg a vámosok szeme. S mert szót érteni nem tudtak Esvánnyal, hát kerítettek gyorsan egy magyart, aki beszéljen helyette.
- Azt akarják tudni, hogy mi van ebben a cserépben? - fordította át a vámosok szavát a magyarul beszélő.
- Sze’ láthassák, ha van szemük - méltatlankodott a székely.
- Hol van a többi csomagja? - akarta az idegen tudni.
- Nem elég ez egy embernek? Nem vagyok én cigány, hogy batyuval járjak!
Végül is a vámosok fogták a cserepet, s elkezdték kirázni belőle a földet, a fenyőcskével együtt. De már erre fölkapta Esvány is a baltát.
- De a keservit, ahhoz ne nyúljanak! Mondja meg nekik! Mert én biza’ megsújtom őket, meg én!
- Gyémántot keresnek - magyarázta az amerikás magyar.
- Gyémántot? - szörnyedt el Esvány. - Azt hiszik ezek, hogy bolond vagyok én? Nem azért hoztam magammal tova Csíkbúl ezt a fácskát, hogy kavicsot rágassak a gyökereivel! Gané van abban, nem gyémánt, mondja meg nekik! Mi a szemük világa!
De hiába volt minden szószaporítás, a fináncok kiöntötték a földet a cserépből s úgy morzsolgatták szét az ujjuk között minden kis rögét. Fekete lett a kezük tőle, egyebet azonban nem találtak.
- Bolondok ezek - morogta Esvány, mialatt gondosan visszaplántálta a megcsúfolt fenyőcskét a cserépbe -, ha gyémántok bújkálnának abban a földben, ahonnan én ezt vettem, ki a fene jönne pénzt keresni Amerikába?
A vízcsapnál még megöntözte ügyesen a bajt látott fenyőcskét, s kezében a cseréppel, hóna alatt a hosszú nyelű baltával nekiindult Amerikának.
Addig hánytorgott, mint a porba esett féreg, míg végül is Washington városában kapott munkát egy kertésznél, aki éppen ilyen földhöz értő embert keresett az ásó nyele mellé. Alig ismerte ki a járást a ménkű nagy városban Esvány, amikor egy szabad vasárnapján fogta a kicsi cserepet a fenyőcskével, vállára lökött egy hányódó ásót, s beballagott egyenest a város közepibe, ahol a hatalmas, fehér kőből épült országháza áll, melyben a világ dolgairól tanácskoznak Amerika urai. Ott aztán, éppen a nagy kapuval szemben, a zöld gyep közepin, letette a cserepet a földre, megköpte a markát s elkezdett gödröt ásni.
Még el sem készült vele tisztességesen, s máris két egyenruhás ember sűrűsödött köréje, éktelen lármával.
- Netene - csudálkozott el Esvány -, hát nektek mi bajotok van? Sze’ nem lopom el a palotátokat!
Mivelhogy a szavát megérteni nem tudták, nagy sietve előkerítettek egy tolmácsot az egyenruhások, aki magyarul adta tudtára Esványnak, hogy likat ásni tilos az országháza előtt.
- Sze’ nem marad itt lik - vigasztalta meg Esvány a tolmácsot -, ehelyt a fa, mit beléje teszek.
De az egyenruhásoknak ez sem tetszett.
- Fát sem szabad ültetni - szigorkodott a tolmács.
- Nem-é? - csudálkozott a székely. - Hát akkor azok hogyan kerültek ide, - s körülmutatott a parkot szegélyező díszfákra. - Tán mindenik miatt dutyiba tettek valakit?
- Az más - próbálta magyarázni a tolmács -, de ide nem lehet fát ültetni.
- Miért nem?
- Mert nem illik a tervbe - rántotta meg a tolmács a vállát -, azt mondják ezek.
Erre már Esvány is kiegyenesedett. Beütötte az ásót maga elé a földbe keményen, s egyenest a tolmács szeme közé nézett.
- Hát akkor kérdezze meg tőlük, testvér, hogy én beleillek-é a tervbe? S az én népem odahaza Székelyföldön, kit kommunistának terelnek, mint a barmot, s oláhok ölnek meg, gyaláznak nap-nap után, beleillenek-é a tervbe? S ez az egész elrontott, megveszekedett világ beléillik-é valamiféle tervbe? A keservüket, ezt kérdezze meg tőlük!
Véletlenül egy szenátor jött arra, meglátta a csoportosulást és odament. Mikor a tolmács előadta neki, hogy miket kérdezett Esvány, a szenátor sóhajtott.
- Ennek az embernek igaza van - mondta ki a szót -, hadd ültesse ide a fáját, majd én felelek érte. Ez a legkevesebb, amivel tartozik neki ez az ország.
Így aztán Esvány beültette a kicsi székely fenyőt a nyers fekete amerikai földbe, pontosan az országház kapujával szemközt. Meg is öntözte gondosan.
- Na fenyő, a többi a te dolgod - mondta, amikor elkészült ezzel -, gyüjjön testvér, igyunk reá egyet!
Azzal elindultak kettesben a tolmáccsal a legközelebbi vendéglő felé.
- Fenyővizet, hé - koppantotta meg ásója nyelével az amerikai korcsmáros asztalát Esvány, de kiderült, hogy az ilyen emberbe való italnak hírét se hallák odaát.
- Hát legyen serital, ha már elvesztettük volt a háborút - nyugodott bele végül is a változtathatatlanba.
Az első pohár után megkérdezte a tolmács:
- Maga hova valósi, földi?
- Én csak ide Csíkbúl. S maga?
- Nyíregyházáról - vallotta be az amerikás magyar.
- Nem szégyen az se - vigasztalta meg Esvány.
A harmadik pohár után hirtelen eszébe jutott valami.
- Nocsak, valamit el ne feledjünk. Papirosa meg pennája van-e?
Volt a tolmácsnak az is a zsebében.
- Akkor hát írja, amit mondok - rendelkezett Esvány -, de amerikaiul ám, hogy meg is értsék. Tekintetös Eisenhower elnök úrnak, Washingtonban. - Leírta? Ez lesz a cím. Most pedig gyün az üzenet, mit magamra vállaltam eljövetelemkor. Maga csak írja. - Tekintetös elnök úr, megkövetem alássan, de ígéretet tettem vót Bunyecsku elvtársnak, aki piszok szemét kommunista őrségbeli ember a munkatáborban, tova a Bajkiáltó alatt, hogy átadom elnök úrnak azt, amit őkelme üzent, vagyis hogy tessék őt csirkepaprikással és táncoló nőszemélyekkel várni, amikor majd idegyün a többi kommunistákkal, hogy elfoglalja az elnök úr házát. Amihez még nekünk is lesz néhány szavunk, - tegye ezt hozzá, testvér, s azt is, hogy ha én még csak egyszer, egyetlenegyszer ebben a búba facsart világban rátehetem a kezemet arra a Bunyecskura, hát a temetési költségeket levonhassák a keresetembül... s tiszteltetöm az elnök urat, én, Székely Esvány...
A csirkepaprikás és egyéb szavak körül volt ugyan egy kis baj, de azért elkészült a levél. Bélyeget is adott hozzá a korcsmáros.
- Ezzel is megvónánk hát - sóhajtott föl megkönnyebbülten Esvány, s kiitta a negyedik pohár seritalt is.
- S most mi következik? - kíváncsiskodott a nyíregyházi magyar.
- Ejszen megvárjuk, míg fölnő a fenyőfa - mondta ki Esvány a törvényt.
Azzal kifizette a korcsmárost, vállára lökte az ásót, s elindult vissza a kertészhez, hogy belekezdjen a várakozásba.
szemlézte: Bíró László
Részlet Wass Albert a “Valaki tévedett” című kötetéből
- Ne tégy bolondot, Esvány - óvták társai -, vesztedbe mégy!
De Esvánnyal nem lehetett szót érteni. Makacs volt benne az elhatározás, akárcsak tuskóban a bog.
- Márpedig én megyek - mondta ki keményen, s vállára lökte a baltát -, ez, ami itt van, sem testömnek, sem lelkömnek nem kévánatos.
Hogy a rabmunkás élet ott a csíki hegyek között nem rejtett kívánatosságokat Esvány számára, azt senki tőle zokon nem vehette. Dönteni a fát látástól vakulásig fönt a Bajkiáltó oldalában, fegyveres őrök ügyelete alatt, híg levesen élni fizetség nélkül, koszos deszkabódéban hálni rohadt szalmán, akár a bitang marha: nem emberhez illő foglalatosság volt, s még kevésbé székelyhez. Azonban a szökés még ennél is rosszabbnak látszott, mert aki megpróbálta, eddig mind rajta vesztett. Volt, akit félholtra verve hoztak vissza napok múltával az oláh bolsevikok, s volt, akit vissza se hoztak, csak a híre jött meg, hogy miként taposták ki belőle a lelket valamelyik véres padlójú vallatópincében.
De Esvány mindezzel nem törődött már. Szándéka megérett s rábízta az egészet, úgy ahogy volt, az Úristenre. Vállára kapta a hosszú nyelű baltát, s állával odabiccentett a társainak.
- Egyszer még visszagyüvek - mondta -, addig Isten, Isten!
Azzal lassú nyugodt járással elindult be a fák közé, mint aki csak mókust akar látni, egyebet semmit. A többiek csak éppen összenéztek, s döngették tovább a fát. Odább az őr kényelmesen terpeszkedett egy kidöntött fatörzsön, mellette a puskája, s szivarozott.
- Maga hova megyen? - kiáltott Esvány után, de a székely csak a fejét fordította vissza, a lába meg sem állott.
- Amerikába! Üzen valamit elvtárs úr Eisenhowernek?
S már eresztette is meg a nadrágszíját, mint aki valójában még ennél is fontosabb dologra készül. Az őrnek tetszett is a tréfa s röhögött.
- Mondja meg neki, hogy csirkepaprikással s táncos lányokkal várjon, amikor bévonulok majd a házába a Vörös Hadsereggel! - Fenekedet!.
- Megmondom, elvtárs úr - bólintott Esvány, s belépett a fák közé. Ott aztán egyetlen rántással megszorította a nadrágszíját megint, s vette az irányt a sűrűségen át egyenest föl a gerincnek.
Nappal aludt s éjszaka utazott, akár a vadkan. Mikor a csíki hegyek kifogytak a lába alól, baltája élével kiásott egy arasznyi kis fenyőcskét, kevéske földdel zöld moha közé kötözte, nyírfakéreggel körülguzsozta, s ügyelve bétette zekéje zsebébe. Aztán csak ment tovább, amerre a hegyek vezették, napnyugat felé.
Másfél esztendő múltával Amerika földjére borította ki egy kivándorlóhajó. Mikor újra szárazföldet érzett a lába alatt, megállt. Visszafordult a víz felé, s hátrabillentette fején a kalapot.
- No Isten - mondta -, ezt idáig jól elvégeztük együtt. Most már a többit itten elvégzem valahogy magamtól is. Te, Uram, csak éppen annyit tarts észben, hogy visszafelé is át lehessen ladikolni egyszer ezen a ménkű nagy óperenciás tengeren!
De kár volt elbíznia magát, mert alig lépett néhányat az új földön, máris megakasztották a vámosok. Nem mintha annyi sok csomagja lett volna, hiszen egyebe se volt csak a hűséges baltája meg a csíki fenyő. Ez azonban már cserépben volt akkor s a jó gondozástól kétakkorára nőtt. Ezen a cserepen akadt meg a vámosok szeme. S mert szót érteni nem tudtak Esvánnyal, hát kerítettek gyorsan egy magyart, aki beszéljen helyette.
- Azt akarják tudni, hogy mi van ebben a cserépben? - fordította át a vámosok szavát a magyarul beszélő.
- Sze’ láthassák, ha van szemük - méltatlankodott a székely.
- Hol van a többi csomagja? - akarta az idegen tudni.
- Nem elég ez egy embernek? Nem vagyok én cigány, hogy batyuval járjak!
Végül is a vámosok fogták a cserepet, s elkezdték kirázni belőle a földet, a fenyőcskével együtt. De már erre fölkapta Esvány is a baltát.
- De a keservit, ahhoz ne nyúljanak! Mondja meg nekik! Mert én biza’ megsújtom őket, meg én!
- Gyémántot keresnek - magyarázta az amerikás magyar.
- Gyémántot? - szörnyedt el Esvány. - Azt hiszik ezek, hogy bolond vagyok én? Nem azért hoztam magammal tova Csíkbúl ezt a fácskát, hogy kavicsot rágassak a gyökereivel! Gané van abban, nem gyémánt, mondja meg nekik! Mi a szemük világa!
De hiába volt minden szószaporítás, a fináncok kiöntötték a földet a cserépből s úgy morzsolgatták szét az ujjuk között minden kis rögét. Fekete lett a kezük tőle, egyebet azonban nem találtak.
- Bolondok ezek - morogta Esvány, mialatt gondosan visszaplántálta a megcsúfolt fenyőcskét a cserépbe -, ha gyémántok bújkálnának abban a földben, ahonnan én ezt vettem, ki a fene jönne pénzt keresni Amerikába?
A vízcsapnál még megöntözte ügyesen a bajt látott fenyőcskét, s kezében a cseréppel, hóna alatt a hosszú nyelű baltával nekiindult Amerikának.
Addig hánytorgott, mint a porba esett féreg, míg végül is Washington városában kapott munkát egy kertésznél, aki éppen ilyen földhöz értő embert keresett az ásó nyele mellé. Alig ismerte ki a járást a ménkű nagy városban Esvány, amikor egy szabad vasárnapján fogta a kicsi cserepet a fenyőcskével, vállára lökött egy hányódó ásót, s beballagott egyenest a város közepibe, ahol a hatalmas, fehér kőből épült országháza áll, melyben a világ dolgairól tanácskoznak Amerika urai. Ott aztán, éppen a nagy kapuval szemben, a zöld gyep közepin, letette a cserepet a földre, megköpte a markát s elkezdett gödröt ásni.
Még el sem készült vele tisztességesen, s máris két egyenruhás ember sűrűsödött köréje, éktelen lármával.
- Netene - csudálkozott el Esvány -, hát nektek mi bajotok van? Sze’ nem lopom el a palotátokat!
Mivelhogy a szavát megérteni nem tudták, nagy sietve előkerítettek egy tolmácsot az egyenruhások, aki magyarul adta tudtára Esványnak, hogy likat ásni tilos az országháza előtt.
- Sze’ nem marad itt lik - vigasztalta meg Esvány a tolmácsot -, ehelyt a fa, mit beléje teszek.
De az egyenruhásoknak ez sem tetszett.
- Fát sem szabad ültetni - szigorkodott a tolmács.
- Nem-é? - csudálkozott a székely. - Hát akkor azok hogyan kerültek ide, - s körülmutatott a parkot szegélyező díszfákra. - Tán mindenik miatt dutyiba tettek valakit?
- Az más - próbálta magyarázni a tolmács -, de ide nem lehet fát ültetni.
- Miért nem?
- Mert nem illik a tervbe - rántotta meg a tolmács a vállát -, azt mondják ezek.
Erre már Esvány is kiegyenesedett. Beütötte az ásót maga elé a földbe keményen, s egyenest a tolmács szeme közé nézett.
- Hát akkor kérdezze meg tőlük, testvér, hogy én beleillek-é a tervbe? S az én népem odahaza Székelyföldön, kit kommunistának terelnek, mint a barmot, s oláhok ölnek meg, gyaláznak nap-nap után, beleillenek-é a tervbe? S ez az egész elrontott, megveszekedett világ beléillik-é valamiféle tervbe? A keservüket, ezt kérdezze meg tőlük!
Véletlenül egy szenátor jött arra, meglátta a csoportosulást és odament. Mikor a tolmács előadta neki, hogy miket kérdezett Esvány, a szenátor sóhajtott.
- Ennek az embernek igaza van - mondta ki a szót -, hadd ültesse ide a fáját, majd én felelek érte. Ez a legkevesebb, amivel tartozik neki ez az ország.
Így aztán Esvány beültette a kicsi székely fenyőt a nyers fekete amerikai földbe, pontosan az országház kapujával szemközt. Meg is öntözte gondosan.
- Na fenyő, a többi a te dolgod - mondta, amikor elkészült ezzel -, gyüjjön testvér, igyunk reá egyet!
Azzal elindultak kettesben a tolmáccsal a legközelebbi vendéglő felé.
- Fenyővizet, hé - koppantotta meg ásója nyelével az amerikai korcsmáros asztalát Esvány, de kiderült, hogy az ilyen emberbe való italnak hírét se hallák odaát.
- Hát legyen serital, ha már elvesztettük volt a háborút - nyugodott bele végül is a változtathatatlanba.
Az első pohár után megkérdezte a tolmács:
- Maga hova valósi, földi?
- Én csak ide Csíkbúl. S maga?
- Nyíregyházáról - vallotta be az amerikás magyar.
- Nem szégyen az se - vigasztalta meg Esvány.
A harmadik pohár után hirtelen eszébe jutott valami.
- Nocsak, valamit el ne feledjünk. Papirosa meg pennája van-e?
Volt a tolmácsnak az is a zsebében.
- Akkor hát írja, amit mondok - rendelkezett Esvány -, de amerikaiul ám, hogy meg is értsék. Tekintetös Eisenhower elnök úrnak, Washingtonban. - Leírta? Ez lesz a cím. Most pedig gyün az üzenet, mit magamra vállaltam eljövetelemkor. Maga csak írja. - Tekintetös elnök úr, megkövetem alássan, de ígéretet tettem vót Bunyecsku elvtársnak, aki piszok szemét kommunista őrségbeli ember a munkatáborban, tova a Bajkiáltó alatt, hogy átadom elnök úrnak azt, amit őkelme üzent, vagyis hogy tessék őt csirkepaprikással és táncoló nőszemélyekkel várni, amikor majd idegyün a többi kommunistákkal, hogy elfoglalja az elnök úr házát. Amihez még nekünk is lesz néhány szavunk, - tegye ezt hozzá, testvér, s azt is, hogy ha én még csak egyszer, egyetlenegyszer ebben a búba facsart világban rátehetem a kezemet arra a Bunyecskura, hát a temetési költségeket levonhassák a keresetembül... s tiszteltetöm az elnök urat, én, Székely Esvány...
A csirkepaprikás és egyéb szavak körül volt ugyan egy kis baj, de azért elkészült a levél. Bélyeget is adott hozzá a korcsmáros.
- Ezzel is megvónánk hát - sóhajtott föl megkönnyebbülten Esvány, s kiitta a negyedik pohár seritalt is.
- S most mi következik? - kíváncsiskodott a nyíregyházi magyar.
- Ejszen megvárjuk, míg fölnő a fenyőfa - mondta ki Esvány a törvényt.
Azzal kifizette a korcsmárost, vállára lökte az ásót, s elindult vissza a kertészhez, hogy belekezdjen a várakozásba.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 30. Okt 2022, 05:28
A KRIZANTÉM LEGENDÁJA
„Egy lány, akinek az édesanyja nagyon beteg volt, minden nap imádkozott Isten Anyjához, és virággal ajándékozta meg, kérve, hogy ne hagyja meghalni az anyját. Egy éjjel azt álmodta, hogy az ikonon látható Szűz Mária együttérzéssel nézett rá, és ezt mondta: - Szegény kislány, édesanyádnak már csak néhány napja van hátra. Annyi szirmot, ahány virágot akarsz adni nekem. A lány könnyes szemmel ébredt, és ránézett a virágra, amelyet az Istenszülőnek kellett felajánlani. Csak öt szirma volt. Ez azt jelentette, hogy édesanyjának mindössze öt napja volt hátra. Kétségbeesetten elkezdett minden szirmot a lehető legkisebb darabokra tépni, mígnem a virágnak számtalan apró szirom lett. Szűz Mária teljesítette a lány buzgó kívánságát, és meggyógyította édesanyját. Azóta a krizantém, amelynek eredetileg csak néhány szirma volt, megrakott virággá vált, számos apró szirmával, így idézi fel a szerető lány imáját és az Istenanya végtelen jóságát."
Egy román csoportból hoztam S.Magdi
„Egy lány, akinek az édesanyja nagyon beteg volt, minden nap imádkozott Isten Anyjához, és virággal ajándékozta meg, kérve, hogy ne hagyja meghalni az anyját. Egy éjjel azt álmodta, hogy az ikonon látható Szűz Mária együttérzéssel nézett rá, és ezt mondta: - Szegény kislány, édesanyádnak már csak néhány napja van hátra. Annyi szirmot, ahány virágot akarsz adni nekem. A lány könnyes szemmel ébredt, és ránézett a virágra, amelyet az Istenszülőnek kellett felajánlani. Csak öt szirma volt. Ez azt jelentette, hogy édesanyjának mindössze öt napja volt hátra. Kétségbeesetten elkezdett minden szirmot a lehető legkisebb darabokra tépni, mígnem a virágnak számtalan apró szirom lett. Szűz Mária teljesítette a lány buzgó kívánságát, és meggyógyította édesanyját. Azóta a krizantém, amelynek eredetileg csak néhány szirma volt, megrakott virággá vált, számos apró szirmával, így idézi fel a szerető lány imáját és az Istenanya végtelen jóságát."
Egy román csoportból hoztam S.Magdi
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mo 31. Okt 2022, 06:29
A barátságról
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Volt egyszer egy ember, aki szépnek látta a világot, akinek nem voltak ellenségei és aki azt hitte, hogy megelégedett.
De volt három barátja.
Az egyik minden nap arról beszélt neki, hogy mi csúnyát látott a világban. A másik folytonosan fogadkozott, hogy megvédi az ellenségek ellen. A harmadik azt vitatta, hogy csak a gonosz ember megelégedett egy ilyen bűnös társadalmi rendszerben.
Addig, amíg az ember elhitte mindezt és felakasztotta magát az erdőben egy fára. A három barát pedig összeült búsulni a fa alá és azt mondották:
- Szegény meghalt ugyan, de fontos, hogy mi hűséges barátai voltunk.
Valahányszor a barátságról gondolkozol, jusson eszedbe ez a kis történet. És gondolj a következőkre:
A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
A barátság nem azt jeleni, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.
Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.
szemlézte: Bíró László
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Volt egyszer egy ember, aki szépnek látta a világot, akinek nem voltak ellenségei és aki azt hitte, hogy megelégedett.
De volt három barátja.
Az egyik minden nap arról beszélt neki, hogy mi csúnyát látott a világban. A másik folytonosan fogadkozott, hogy megvédi az ellenségek ellen. A harmadik azt vitatta, hogy csak a gonosz ember megelégedett egy ilyen bűnös társadalmi rendszerben.
Addig, amíg az ember elhitte mindezt és felakasztotta magát az erdőben egy fára. A három barát pedig összeült búsulni a fa alá és azt mondották:
- Szegény meghalt ugyan, de fontos, hogy mi hűséges barátai voltunk.
Valahányszor a barátságról gondolkozol, jusson eszedbe ez a kis történet. És gondolj a következőkre:
A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
A barátság nem azt jeleni, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.
Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mi 2. Nov 2022, 05:49
A SZOMJAS VARJÚ
Kocsis Gábor
A varjú okos állat. Meglepően okos. És bár tanmese következik, akár szóról szóra igaz lehet, amit olvasol. De a tanmesékben soha nem ez a lényeg, hanem az, hogy miután elolvastad, mit viszel magaddal.
Egy különösen forró és száraz nyári napon varjú pásztázott a mezők fölött víz után kutatva. Sok ideje keresgélt sikertelenül, és egyre nehezebben bírta már a kínzó szomjúságot. Gyengének érezte magát és a remény is egyre halványabban élt már csak benne - közel járt ahhoz, hogy végleg feladja.
Ekkor azonban hirtelen megpillantott valamit: egy vizeskorsó lapult az egyik fa tövében. Azon nyomban arra vette az irányt, hogy megnézze közelről, hátha nem üres. és igen! A kancsó mélyén még volt valamennyi víz! Tudta, hogy számára ez maga az élet - az egyetlen lehetőség, hogy megmeneküljön a szomjhaláltól.
varjú_naplemente
Csakhogy volt egy hatalmas probléma: hiába próbálta bedugni a fejét, a kancsó nyaka túl keskeny volt. De a varjú nem adta fel. Iszonyatosan szomjas volt már, nem hagyhatta ott a kancsót - és vele az életét. Megpróbálta hát feldönteni, hogy így jusson hozzá a vízhez, ám ez sehogy sem sikerült neki.
A kancsó túl nehéznek bizonyult.
A helyzet kétségbeejtő volt: ott volt a víz, mely megmenthetné az életét, de nem tud hozzájutni. A varjú azonban nem hagyta el magát: tovább gondolkodott, mit tehetne még a siker érdekében. Aztán ahogy körbenézett, kavicsokat pillantott meg a földön heverve, és eszébe jutott valami. Csőrébe fogta az első kavicsot, majd odament a kancsóhoz és beledobta. Ugyanígy tett egy következő kaviccsal, majd ahogy újabb és újabb kavicsokat dobált a kancsóba, az általuk kiszorított víz szintje szép fokozatosan emelkedni kezdett. És ahogy a sok kavics egyre jobban megtöltötte a kancsót, egyszer csak a víz szintje már olyan magas volt, hogy a varjú végre inni tudott belőle. Megmenekült.
Amikor igazán nagy bajban vagy, két dolgot tehetsz: vagy átadod magadat a félelemnek, a kétségbeesésnek, és feladod a harcot, vagy pedig mész tovább és addig küzdesz a célodért, míg el nem éred azt. Küzdesz, mintha az életed múlna rajta - mert sokszor így is van. Még ha egyből nem is tudatosul ez benned, de ha feladod az álmaidat, beletörődsz a helyzetedbe és lemondasz arról, hogy jobbá tedd az életedet, akkor a lelked lassan - de lehet, hogy egészen gyorsan - elkezd meghalni. És a tested is követni fogja.
Soha ne add fel a küzdelmet, mert ahogy a varjú is megtalálta a módját, hogy életben maradjon, Te is képes vagy megtalálni a megoldást a saját problémáidra. A képességgel rendelkezel, a kérdés csak az, hogy az elszántság is benned van-e.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
UI:
Ha visszamehetne az időben, megölné-e Sadhguru a gyermek Hitlert? | Sadhguru
https://www.youtube.com/watch?v=9kZa96Hdsa8
Kocsis Gábor
A varjú okos állat. Meglepően okos. És bár tanmese következik, akár szóról szóra igaz lehet, amit olvasol. De a tanmesékben soha nem ez a lényeg, hanem az, hogy miután elolvastad, mit viszel magaddal.
Egy különösen forró és száraz nyári napon varjú pásztázott a mezők fölött víz után kutatva. Sok ideje keresgélt sikertelenül, és egyre nehezebben bírta már a kínzó szomjúságot. Gyengének érezte magát és a remény is egyre halványabban élt már csak benne - közel járt ahhoz, hogy végleg feladja.
Ekkor azonban hirtelen megpillantott valamit: egy vizeskorsó lapult az egyik fa tövében. Azon nyomban arra vette az irányt, hogy megnézze közelről, hátha nem üres. és igen! A kancsó mélyén még volt valamennyi víz! Tudta, hogy számára ez maga az élet - az egyetlen lehetőség, hogy megmeneküljön a szomjhaláltól.
varjú_naplemente
Csakhogy volt egy hatalmas probléma: hiába próbálta bedugni a fejét, a kancsó nyaka túl keskeny volt. De a varjú nem adta fel. Iszonyatosan szomjas volt már, nem hagyhatta ott a kancsót - és vele az életét. Megpróbálta hát feldönteni, hogy így jusson hozzá a vízhez, ám ez sehogy sem sikerült neki.
A kancsó túl nehéznek bizonyult.
A helyzet kétségbeejtő volt: ott volt a víz, mely megmenthetné az életét, de nem tud hozzájutni. A varjú azonban nem hagyta el magát: tovább gondolkodott, mit tehetne még a siker érdekében. Aztán ahogy körbenézett, kavicsokat pillantott meg a földön heverve, és eszébe jutott valami. Csőrébe fogta az első kavicsot, majd odament a kancsóhoz és beledobta. Ugyanígy tett egy következő kaviccsal, majd ahogy újabb és újabb kavicsokat dobált a kancsóba, az általuk kiszorított víz szintje szép fokozatosan emelkedni kezdett. És ahogy a sok kavics egyre jobban megtöltötte a kancsót, egyszer csak a víz szintje már olyan magas volt, hogy a varjú végre inni tudott belőle. Megmenekült.
Amikor igazán nagy bajban vagy, két dolgot tehetsz: vagy átadod magadat a félelemnek, a kétségbeesésnek, és feladod a harcot, vagy pedig mész tovább és addig küzdesz a célodért, míg el nem éred azt. Küzdesz, mintha az életed múlna rajta - mert sokszor így is van. Még ha egyből nem is tudatosul ez benned, de ha feladod az álmaidat, beletörődsz a helyzetedbe és lemondasz arról, hogy jobbá tedd az életedet, akkor a lelked lassan - de lehet, hogy egészen gyorsan - elkezd meghalni. És a tested is követni fogja.
Soha ne add fel a küzdelmet, mert ahogy a varjú is megtalálta a módját, hogy életben maradjon, Te is képes vagy megtalálni a megoldást a saját problémáidra. A képességgel rendelkezel, a kérdés csak az, hogy az elszántság is benned van-e.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
UI:
Ha visszamehetne az időben, megölné-e Sadhguru a gyermek Hitlert? | Sadhguru
https://www.youtube.com/watch?v=9kZa96Hdsa8
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Sa 5. Nov 2022, 06:15
Boldog vagyok, ha másokat boldoggá tehetek
Egy szép, drága, egyedi ruhát viselő nő panaszkodik a pszichológusának, hogy
úgy érzi, férjével az életük üres lett, már semmi nem olyan, mint régen. Azt
szeretné, hogy végre újra boldog legyen.
A pszichológus megkéri a nőt, aki a mellette levő irodát takarítja, hogy
jöjjön be.
– Hallgassa meg Mary történetét, ő megtalálta a boldogságot.
A takarítónő leteszi a porrongyot az asztalra, leül a székre és beszélni kezd:
– Nos, miután a férjem meghalt rákban, 3 hónap múlva a fiamat elütötte egy autó… senkim nem maradt. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni, nem tudtam senkire sem mosolyogni, el akartam dobni az életemet.
Egy hónappal később egyik este munka után bejött a házba egy kiscica.
Megsajnáltam. Hideg volt kint, hagytam, hogy bent maradjon, adtam neki egy kis tejet, mire tisztára nyalta a tányért. Aztán dorombolt és a lábamhoz dörgölőzött. És hónapok óta először mosolyogtam. Eszembe jutott, ha ezt a kis állatot boldoggá tudtam tenni, másoknak is okozhatok örömet.
Másnap sütöttem néhány süteményt és átvittem az egyik szomszédomnak, aki
beteg volt sokat kellett feküdnie. Minden nap próbáltam valami jót tenni valakivel. És rájöttem, hogy az tesz engem boldoggá, ha másokat boldoggá tehetek. Ma nem tudom, hogy van-e bárki, akinek jobb az étvágya, mint nekem és jobban alszik nálam. Megtaláltam a boldogságot, mások boldogságában.
Mire a takarítónő a története végére ért, a gazdag nő már zokogott. Rájött, hogy pénzen nem lehet boldogságot enni. Rájött, hogy az élet szépségét akkor tükrözi a legjobban vissza, hogy mennyire boldogok másik rajta keresztül.
Egyszerű, mégis erőteljes szavak. Nem szabad, hogy figyelmen kívül hagyjuk,
mi tehet bennünket – és másokat – egy kicsit boldogabbá.
szemlézte: Bíró László
Egy szép, drága, egyedi ruhát viselő nő panaszkodik a pszichológusának, hogy
úgy érzi, férjével az életük üres lett, már semmi nem olyan, mint régen. Azt
szeretné, hogy végre újra boldog legyen.
A pszichológus megkéri a nőt, aki a mellette levő irodát takarítja, hogy
jöjjön be.
– Hallgassa meg Mary történetét, ő megtalálta a boldogságot.
A takarítónő leteszi a porrongyot az asztalra, leül a székre és beszélni kezd:
– Nos, miután a férjem meghalt rákban, 3 hónap múlva a fiamat elütötte egy autó… senkim nem maradt. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni, nem tudtam senkire sem mosolyogni, el akartam dobni az életemet.
Egy hónappal később egyik este munka után bejött a házba egy kiscica.
Megsajnáltam. Hideg volt kint, hagytam, hogy bent maradjon, adtam neki egy kis tejet, mire tisztára nyalta a tányért. Aztán dorombolt és a lábamhoz dörgölőzött. És hónapok óta először mosolyogtam. Eszembe jutott, ha ezt a kis állatot boldoggá tudtam tenni, másoknak is okozhatok örömet.
Másnap sütöttem néhány süteményt és átvittem az egyik szomszédomnak, aki
beteg volt sokat kellett feküdnie. Minden nap próbáltam valami jót tenni valakivel. És rájöttem, hogy az tesz engem boldoggá, ha másokat boldoggá tehetek. Ma nem tudom, hogy van-e bárki, akinek jobb az étvágya, mint nekem és jobban alszik nálam. Megtaláltam a boldogságot, mások boldogságában.
Mire a takarítónő a története végére ért, a gazdag nő már zokogott. Rájött, hogy pénzen nem lehet boldogságot enni. Rájött, hogy az élet szépségét akkor tükrözi a legjobban vissza, hogy mennyire boldogok másik rajta keresztül.
Egyszerű, mégis erőteljes szavak. Nem szabad, hogy figyelmen kívül hagyjuk,
mi tehet bennünket – és másokat – egy kicsit boldogabbá.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 6. Nov 2022, 06:34
A rosszindulatnak nincs létjogosultsága
A rosszindulatnak nincsen létjogosultsága, s azért nincs, mert széthúzza a társadalmat és nem összekapcsolja tagjait; szembefordítja a feleket és nem egymás mellé állítja; romlást hoz, elmélyíti az ellentéteket, gyűlöletet fakaszt szeretet helyett.
Csak a jóindulatnak van létjogosultsága! A jóindulat, a cselekvő szeretet belső motivációja. "Ha szeretet nincsen bennem, semmi vagyok" - mondja Pál apostol.
Hogy is van hát?
Ha nincs bennem jóindulat, akkor nincs bennem szeretet? Talán ez összességében nem igaz, hiszen sokszor van olyan, hogy van bennünk rosszindulat, de azért azt nem mondhatjuk, hogy az élet más időszakában ne lenne bennünk szeretet.
Rendben. Ne mondjunk ilyet, de azt kimondhatjuk, hogy amikor rosszindulat van bennünk, akkor (tehát abban a percben) nincs bennünk szeretet, s épp ezért, abban a pillanatban semmik vagyunk: értéktelen, semmihaszna és semmirekellő emberek. Ezen logika alapján minden rosszindulatból elkövetett vélemény, kritika, cinizmus, irónia, bántás, gúny, csúfolódás, "humor", lejáratás és kifigurázás nem tartalmaz szeretetet, s ezért elkövetője az adott pillanatban egy szégyenteljes cselekmény véghezvivője, emberileg nulla, semmi. Éppen ezért minden előbb felsorolt tett, vagy szó, amiben bántás van (s ezért rosszindulat), csak gazdája „semmi” voltát tükrözi.
Mennyi ilyen újságíró, médiazsönglőr, politikus, és közéleti személyiség rohangál ma Magyarországon, és nincs fogalmuk arról, hogy a fenti fejtegetés alapján nem hogy nem embernek, de egyenesen „semmik” amikor az adott módon nyilvánulnak meg, s amire oly büszkék, arra, hogy frappánsan cinikusak, szúrósan ironikusak, gőgösen fennhéjázók és harsányan csúfolódók, ez nem más mint szegénységi bizonyítványuk lobogtatása.
De mindez hiába van így, ki az aki ezt a lobogó bizonyítványt annak látja, ami? Kit érdekel ma az erény, s ki az aki azonnal átlátja, hogy ez nem más, mint a legálságosabb emberi rosszindulat megnyilvánulása?
A rosszat kell a jóhoz szabni és nem fordítva! Nem a jót kell a rosszhoz szabni, hanem a rosszat a jóhoz.
Gyakran megtörténik, hogy egy dolog, egy emberi kapcsolat, egy viszony, egy társadalmi közeg (stb.) a morális jót és rosszat egyaránt tartalmazza. Ezek természetüknél fogva kibékíthetetlen ellentétei egymásnak. A békés egymás mellett élés feltétele viszont, hogy alkalmazkodni tudjanak egymáshoz. Már ez is egy nehéz dolog, mert a kompromisszum a rosszat még nem teszi jóvá, de a jót elrontja, de erről most nem kívánok szólni.
A kérdés lényege most az irányban van. Mert a kompromisszum egyfajta elmozdulást jelent az alapállapotból, s a kérdés az, hogy milyen irányba mozduljon el a "közös dolog"?
Ez a kérdés akkor merül fel, hogyha például egy morálisan igaz és jó elvet gyakoroló ember, a környezetével, jellegénél fogva (szinte kikerülhetetlenül) morális összeütközésbe kerül.
Az ütközés csillapítására vannak módszerek.
De itt van a "nem mindegy!" szempontja. Mert nem mindegy az, hogy milyenek a módszer iránya! Mert - úgy gondolom -, a módszer nem mehet a jó rovására, hiszen azzal a jó lényegét tagadná meg. Vagyis a módszer nem szólhat arról, hogy a jót igazítsuk a rosszhoz, (az igazságot a hamissághoz), hanem csak fordítva, s ha ez lehetetlen, akkor az előbbi módszer - az erény lerombolása miatt - tarthatatlan.
szemlézte: Bíró László
A rosszindulatnak nincsen létjogosultsága, s azért nincs, mert széthúzza a társadalmat és nem összekapcsolja tagjait; szembefordítja a feleket és nem egymás mellé állítja; romlást hoz, elmélyíti az ellentéteket, gyűlöletet fakaszt szeretet helyett.
Csak a jóindulatnak van létjogosultsága! A jóindulat, a cselekvő szeretet belső motivációja. "Ha szeretet nincsen bennem, semmi vagyok" - mondja Pál apostol.
Hogy is van hát?
Ha nincs bennem jóindulat, akkor nincs bennem szeretet? Talán ez összességében nem igaz, hiszen sokszor van olyan, hogy van bennünk rosszindulat, de azért azt nem mondhatjuk, hogy az élet más időszakában ne lenne bennünk szeretet.
Rendben. Ne mondjunk ilyet, de azt kimondhatjuk, hogy amikor rosszindulat van bennünk, akkor (tehát abban a percben) nincs bennünk szeretet, s épp ezért, abban a pillanatban semmik vagyunk: értéktelen, semmihaszna és semmirekellő emberek. Ezen logika alapján minden rosszindulatból elkövetett vélemény, kritika, cinizmus, irónia, bántás, gúny, csúfolódás, "humor", lejáratás és kifigurázás nem tartalmaz szeretetet, s ezért elkövetője az adott pillanatban egy szégyenteljes cselekmény véghezvivője, emberileg nulla, semmi. Éppen ezért minden előbb felsorolt tett, vagy szó, amiben bántás van (s ezért rosszindulat), csak gazdája „semmi” voltát tükrözi.
Mennyi ilyen újságíró, médiazsönglőr, politikus, és közéleti személyiség rohangál ma Magyarországon, és nincs fogalmuk arról, hogy a fenti fejtegetés alapján nem hogy nem embernek, de egyenesen „semmik” amikor az adott módon nyilvánulnak meg, s amire oly büszkék, arra, hogy frappánsan cinikusak, szúrósan ironikusak, gőgösen fennhéjázók és harsányan csúfolódók, ez nem más mint szegénységi bizonyítványuk lobogtatása.
De mindez hiába van így, ki az aki ezt a lobogó bizonyítványt annak látja, ami? Kit érdekel ma az erény, s ki az aki azonnal átlátja, hogy ez nem más, mint a legálságosabb emberi rosszindulat megnyilvánulása?
A rosszat kell a jóhoz szabni és nem fordítva! Nem a jót kell a rosszhoz szabni, hanem a rosszat a jóhoz.
Gyakran megtörténik, hogy egy dolog, egy emberi kapcsolat, egy viszony, egy társadalmi közeg (stb.) a morális jót és rosszat egyaránt tartalmazza. Ezek természetüknél fogva kibékíthetetlen ellentétei egymásnak. A békés egymás mellett élés feltétele viszont, hogy alkalmazkodni tudjanak egymáshoz. Már ez is egy nehéz dolog, mert a kompromisszum a rosszat még nem teszi jóvá, de a jót elrontja, de erről most nem kívánok szólni.
A kérdés lényege most az irányban van. Mert a kompromisszum egyfajta elmozdulást jelent az alapállapotból, s a kérdés az, hogy milyen irányba mozduljon el a "közös dolog"?
Ez a kérdés akkor merül fel, hogyha például egy morálisan igaz és jó elvet gyakoroló ember, a környezetével, jellegénél fogva (szinte kikerülhetetlenül) morális összeütközésbe kerül.
Az ütközés csillapítására vannak módszerek.
De itt van a "nem mindegy!" szempontja. Mert nem mindegy az, hogy milyenek a módszer iránya! Mert - úgy gondolom -, a módszer nem mehet a jó rovására, hiszen azzal a jó lényegét tagadná meg. Vagyis a módszer nem szólhat arról, hogy a jót igazítsuk a rosszhoz, (az igazságot a hamissághoz), hanem csak fordítva, s ha ez lehetetlen, akkor az előbbi módszer - az erény lerombolása miatt - tarthatatlan.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mo 7. Nov 2022, 07:05
Alapvető bölcsességek a párkapcsolatról, az ősi toltékoktól
Az ősi toltékok szerint lényünk valódi természete a szeretet, és ha ezt felismerjük, az összes emberi törvény és szabály egyszeriben nevetségesnek tűnhet, és az emberi játszmák értelmetlenné válnak, olyannyira megváltozik majd a nézetünk a megvilágosodás következtében.
A 850 körül megjelent közép-amerikai tolték birodalom egy igen jelentős civilizáció volt. Főként a harcos hajlam jellemezte őket, ugyanakkor egyszerre voltak tudósok és művészek is, akik fölfedezték és megőrizték az ősi misztikus tudást, ami ugyanazokból az alapigazságokból táplálkozik, mint jóformán az összes többi ezoterikus hagyománya világon. Ehhez hűen pedig ők is a szeretetet tartották mindenekfelett a legnagyobb erőnek. El is hoztuk a legalapvetőbb 15 bölcsességüket, amire szükségünk lehet a tökéletes párkapcsolathoz!
Értelmezd át te is párkapcsolatodat a következõ 15 alapvető bölcsesség segítségével!
1. Olyan társat érdemes keresni, akit mindenestül szeretünk, és akit nem akarunk megváltoztatni. Ha ő is így érez irántunk, szerencsések vagyunk.
2. Az ideális kapcsolatban nem színlelünk, önmagunkat adhatjuk.
3. Ha valaki meg akarja változtatni a partnerét, az azt jelenti, nem rá van szüksége.
4. Aki nem akar hazudni önmagának, az pontosan tudja, mit kap a másiktól.
5. Akkor se hibáztassuk magunkat, ha rosszul döntünk. Pontosan ismernünk kell saját testi, szellemi, érzelmi szükségleteinket, hogy ezeknek megfelelően választhassunk.
6. Nem kell egyformának lennünk. Elég, ha összepasszolunk, mint a kulcs meg a zár. Pont ilyen a működőképes kapcsolat.
7. Ha korlátok közé próbáljuk szorítani, mi magunk is rabságba esünk: a folyamatos ellenőrzés börtönébe.
8. Amikor két ember bántja egymást, jobb ha elválnak.
9. Összes gondunk-bajunk egyedül ránk tartozik, nem zúdíthatjuk másikra. A problémákat nekünk kell megoldanunk.
10. Meg kell tanulnunk, hogy ne üssük mások dolgába az orrunkat.
11. Ne indulatainkat és dühünket, hanem szeretetüket és megértésünket osszuk meg kedvesünkkel.
12. Senki sem csaphat be bennünket jobban, mint ahogy mi önmagunkat.
13. A párkapcsolatokban is az egyik fél kiszolgáltatott a másiknak, aki előnyöket kovácsol ebből.
14. Aki jobban szeret, állandó félelemben él, folyton attól retteg, mi lesz, ha elhagyják, és nem kapja meg szokásos szeretetadagját. Emiatt egyre követelőzőbb lesz, a másik meg az adagok mennyiségének szabályozásával, vagy akár teljes megvonásával irányítja őt. A kiszolgáltatott fél egy idő után bármire hajlandó lesz, nehogy elhagyják.
15. Ha mástól függ a boldogságunk, elvehetik tőlünk. Az igazi boldogságunk belülről fakad. Senkit sem tehetünk felelőssé saját boldogságunkért.
Forrás: A szeretet iskolája - Don Miguel Ruiz
Az ősi toltékok szerint lényünk valódi természete a szeretet, és ha ezt felismerjük, az összes emberi törvény és szabály egyszeriben nevetségesnek tűnhet, és az emberi játszmák értelmetlenné válnak, olyannyira megváltozik majd a nézetünk a megvilágosodás következtében.
A 850 körül megjelent közép-amerikai tolték birodalom egy igen jelentős civilizáció volt. Főként a harcos hajlam jellemezte őket, ugyanakkor egyszerre voltak tudósok és művészek is, akik fölfedezték és megőrizték az ősi misztikus tudást, ami ugyanazokból az alapigazságokból táplálkozik, mint jóformán az összes többi ezoterikus hagyománya világon. Ehhez hűen pedig ők is a szeretetet tartották mindenekfelett a legnagyobb erőnek. El is hoztuk a legalapvetőbb 15 bölcsességüket, amire szükségünk lehet a tökéletes párkapcsolathoz!
Értelmezd át te is párkapcsolatodat a következõ 15 alapvető bölcsesség segítségével!
1. Olyan társat érdemes keresni, akit mindenestül szeretünk, és akit nem akarunk megváltoztatni. Ha ő is így érez irántunk, szerencsések vagyunk.
2. Az ideális kapcsolatban nem színlelünk, önmagunkat adhatjuk.
3. Ha valaki meg akarja változtatni a partnerét, az azt jelenti, nem rá van szüksége.
4. Aki nem akar hazudni önmagának, az pontosan tudja, mit kap a másiktól.
5. Akkor se hibáztassuk magunkat, ha rosszul döntünk. Pontosan ismernünk kell saját testi, szellemi, érzelmi szükségleteinket, hogy ezeknek megfelelően választhassunk.
6. Nem kell egyformának lennünk. Elég, ha összepasszolunk, mint a kulcs meg a zár. Pont ilyen a működőképes kapcsolat.
7. Ha korlátok közé próbáljuk szorítani, mi magunk is rabságba esünk: a folyamatos ellenőrzés börtönébe.
8. Amikor két ember bántja egymást, jobb ha elválnak.
9. Összes gondunk-bajunk egyedül ránk tartozik, nem zúdíthatjuk másikra. A problémákat nekünk kell megoldanunk.
10. Meg kell tanulnunk, hogy ne üssük mások dolgába az orrunkat.
11. Ne indulatainkat és dühünket, hanem szeretetüket és megértésünket osszuk meg kedvesünkkel.
12. Senki sem csaphat be bennünket jobban, mint ahogy mi önmagunkat.
13. A párkapcsolatokban is az egyik fél kiszolgáltatott a másiknak, aki előnyöket kovácsol ebből.
14. Aki jobban szeret, állandó félelemben él, folyton attól retteg, mi lesz, ha elhagyják, és nem kapja meg szokásos szeretetadagját. Emiatt egyre követelőzőbb lesz, a másik meg az adagok mennyiségének szabályozásával, vagy akár teljes megvonásával irányítja őt. A kiszolgáltatott fél egy idő után bármire hajlandó lesz, nehogy elhagyják.
15. Ha mástól függ a boldogságunk, elvehetik tőlünk. Az igazi boldogságunk belülről fakad. Senkit sem tehetünk felelőssé saját boldogságunkért.
Forrás: A szeretet iskolája - Don Miguel Ruiz
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Di 8. Nov 2022, 07:26
"A szerelmet a földön túlról hozza magával az ember, ezért nevezik szentnek ezt az érzelmet. Bizony a földön csodaszámba megy, ha valaki biztosan rátalál a párjára. Az igazira, akivel lelkében-testében ugyanegy. Ezért olyan kevés a boldog házasság."
Azt hittem, én írtam ezt a szöveget. De nem. Krúdy Gyula, a nagy álmodó, s a nagy titkok tudója. Még azt is hozzátette, hogy ,,az igazi szerelmet csak a nagyon kiválasztottak ismerik".
Pontos mondatok ezek. És igazak.
Mert más a szerelem - és más az IGAZI szerelem. Bár azt hiszem, mindegyik hétköznapi, kisbetűs szerelemben van egy picike IGAZI is. Egy villanás. Egy érintés. Egy suhanó pillanat. Csak annyi, mint amikor egy kicsit megszédül az ember, s utána elfelejti az egészet.
Az élmény föllobban és elhalványul, mint az elégett gyufaszál tüze. Picit fáj utána az ujjunk, ha megperzseli a tűz, de aztán az is elmúlik. És leélünk egy életet, IGAZI nélkül. De azért sejtjük, mi az. Homályosan, tudattalanul, mint anyánk testének tejszagára. És néha eltűnődünk, melyik szó a nagyobb misztérium: az ÉN, vagy a TE?
Egy materialista érzületű ember egész jól megvan Isten nélkül. De szerelem nélkül már nehezen. Próbál nevetve emlékezni rá, fölényesen és okosan, elmondja, hogy milyen őrült volt... és mégis... ha még nem fagyott meg teljesen, irigyli néha az őrülteket. Találkoztam persze ilyen jégemberekkel. Néha nagyon eszesek. Csak nem tudnak semmit.
(Müller Péter)
UI:
MÉDA: (ŐS)TEHETSÉG - ÁTÖRÖKÍTÉS KORÁBBI ÉLETEKBŐL
https://www.youtube.com/watch?v=Yg-98HKontw
Azt hittem, én írtam ezt a szöveget. De nem. Krúdy Gyula, a nagy álmodó, s a nagy titkok tudója. Még azt is hozzátette, hogy ,,az igazi szerelmet csak a nagyon kiválasztottak ismerik".
Pontos mondatok ezek. És igazak.
Mert más a szerelem - és más az IGAZI szerelem. Bár azt hiszem, mindegyik hétköznapi, kisbetűs szerelemben van egy picike IGAZI is. Egy villanás. Egy érintés. Egy suhanó pillanat. Csak annyi, mint amikor egy kicsit megszédül az ember, s utána elfelejti az egészet.
Az élmény föllobban és elhalványul, mint az elégett gyufaszál tüze. Picit fáj utána az ujjunk, ha megperzseli a tűz, de aztán az is elmúlik. És leélünk egy életet, IGAZI nélkül. De azért sejtjük, mi az. Homályosan, tudattalanul, mint anyánk testének tejszagára. És néha eltűnődünk, melyik szó a nagyobb misztérium: az ÉN, vagy a TE?
Egy materialista érzületű ember egész jól megvan Isten nélkül. De szerelem nélkül már nehezen. Próbál nevetve emlékezni rá, fölényesen és okosan, elmondja, hogy milyen őrült volt... és mégis... ha még nem fagyott meg teljesen, irigyli néha az őrülteket. Találkoztam persze ilyen jégemberekkel. Néha nagyon eszesek. Csak nem tudnak semmit.
(Müller Péter)
UI:
MÉDA: (ŐS)TEHETSÉG - ÁTÖRÖKÍTÉS KORÁBBI ÉLETEKBŐL
https://www.youtube.com/watch?v=Yg-98HKontw
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Fr 11. Nov 2022, 06:43
"Részlet: Útmutatás az utolsó időkre - A Szentlélek az utolsó időkben című könyvből"
...." Nem az igazság tart fenn társadalmakat és emberi érvényesüléseket, hanem az emberi gonoszság. Nem ott van az anyagi adottság, ahol azzal könnyet lehetne letörölni, éhséget lehetne csillapítani, bibliát lehetne nyomtatni, hanem ott van testvéreim, ahol újabb gazságra,újabb gonoszságra, újabb nyomorúságra használják fel azt. Az élet többé nem lesz érték, hanem egy emberi érték kevesebb lesz egy patkány életénél; könny és vértenger lepi el a földi életet, az Isten ajándékát. Kő kövön nem marad és fű nem sarjad, és nem értik az emberek, hogy mi történt a természettel.
Nem értik a felnövekvő, új generáció beszédjét, nem értik a saját gyermekeik nyelvét. Elfelejtik, hogy a gyakorlati életben nem nyújtottak példát.
Elfelejtik, hogy bár prédikáltak nekik, mint a hipokraták az igazságról, de a gyökérnél van a baj, mert a példamutatás, az igazságnak a gyakorlati életben való kivitelezése elmaradt. Akkor nem értik, hogy honnan veszi a gyerek azokat a hitetlen beszédeket, azokat a téves elgondolásokat, hisz ők nem úgy gondolják, ők nem olyanok és nem úgy élnek.
És bizony mondom néktek testvéreim, hogyha még a szülő mindent elkövet is - de hát melyk szülő az, aki igazából mindent elkövet? - a külső világ a gonosz, rossz hatása és befolyása azon van, hogy azt a fiatal gyermeklelket a jótól elvonja, olyan dolgokra befolyásolja, amelyek messze állnak az igazságtól, a szeretet parancsolatának betöltésétől.
Akkor nincsenek és a jövőben még inkább nem lesznek irgalmas szamaritánusok, hanem lesznek szülőgyilkosok, lesznek olyanok akik a bűnt dicsőítik és az erényt vetik meg. És akkor már nem lesz többé öröm élni, akkor az emberi élet nem lesz többé érték...."
Szemlézte: Ambrus Bernadett Lilla
UI:
EGY PSZICHOLÓGUS ÖSSZEZÁRT HÁROM EMBERT, AKI JÉZUSNAK HITTE MAGÁT – NEM LETT JÓ VÉGE
https://divany.hu/vilagom/harom-jezus-k ... HH6WrgLTa0
...." Nem az igazság tart fenn társadalmakat és emberi érvényesüléseket, hanem az emberi gonoszság. Nem ott van az anyagi adottság, ahol azzal könnyet lehetne letörölni, éhséget lehetne csillapítani, bibliát lehetne nyomtatni, hanem ott van testvéreim, ahol újabb gazságra,újabb gonoszságra, újabb nyomorúságra használják fel azt. Az élet többé nem lesz érték, hanem egy emberi érték kevesebb lesz egy patkány életénél; könny és vértenger lepi el a földi életet, az Isten ajándékát. Kő kövön nem marad és fű nem sarjad, és nem értik az emberek, hogy mi történt a természettel.
Nem értik a felnövekvő, új generáció beszédjét, nem értik a saját gyermekeik nyelvét. Elfelejtik, hogy a gyakorlati életben nem nyújtottak példát.
Elfelejtik, hogy bár prédikáltak nekik, mint a hipokraták az igazságról, de a gyökérnél van a baj, mert a példamutatás, az igazságnak a gyakorlati életben való kivitelezése elmaradt. Akkor nem értik, hogy honnan veszi a gyerek azokat a hitetlen beszédeket, azokat a téves elgondolásokat, hisz ők nem úgy gondolják, ők nem olyanok és nem úgy élnek.
És bizony mondom néktek testvéreim, hogyha még a szülő mindent elkövet is - de hát melyk szülő az, aki igazából mindent elkövet? - a külső világ a gonosz, rossz hatása és befolyása azon van, hogy azt a fiatal gyermeklelket a jótól elvonja, olyan dolgokra befolyásolja, amelyek messze állnak az igazságtól, a szeretet parancsolatának betöltésétől.
Akkor nincsenek és a jövőben még inkább nem lesznek irgalmas szamaritánusok, hanem lesznek szülőgyilkosok, lesznek olyanok akik a bűnt dicsőítik és az erényt vetik meg. És akkor már nem lesz többé öröm élni, akkor az emberi élet nem lesz többé érték...."
Szemlézte: Ambrus Bernadett Lilla
UI:
EGY PSZICHOLÓGUS ÖSSZEZÁRT HÁROM EMBERT, AKI JÉZUSNAK HITTE MAGÁT – NEM LETT JÓ VÉGE
https://divany.hu/vilagom/harom-jezus-k ... HH6WrgLTa0
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 13. Nov 2022, 06:16
Nem vagy egyedül a földön
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Jól figyelj most ide, mert ez nagyon fontos: nem vagy egyedül a földön. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: nem vagy egyedül. Sajnos, rajtad kívül még sok millió ember él. Nem tudom pontosan mennyi, de nagyon sok.
Valamennyi embernek ugyanaz a célja, mint Neked: emberi módon akar élni. Békét és nyugalmat akar. Otthont, vagyis egy szemétdombot, melyen ő a kakas, aki kukorékol.
Azonban több a kakas, mint a szemétdomb. És így egymás között meg kell osszátok a dombot és a kukorékolást.
A legtöbb baj közöttetek ebből származik. Mert minden ember körül van egy láthatatlan bűvös kör: az egyéniség köre. Egyiknél kisebb, másiknál nagyobb, de ne hidd, hogy bárkinél is hiányozhatik. És minden kör három részre oszlik, mivel minden ember három részből áll: egy remetéből, egy despotából és egy művészből.
Az emberi társadalom világa ezeknek a láthatatlan köröknek a hihetetlen összezsúfolódását hozta létre. A körök mindenütt érintkeznek, összeütődnek, sőt metszik egymást.
Ügyelj a körülötted élők köreire! Ha lehet, helyezd el úgy köztük a magadét, hogy mások köreit ne érintsd általa. Az összekoccanó körök nyomán mérges váladék keletkezik, a veszekedés. Könnyen haraggá gyűl és gyűlöletté fekélyesedik. A zsúfolt együttélés fertőző baktériumokat termel.
Ha helyszűke miatt nem áll módodban elkerülni az összekoccanást, a Téged szorító körök despota-cikkébe behatolhatsz. Legtöbb embernél ez amúgy is túlságosan nagy helyet foglal el ahhoz képest, hogy elfogadta a civilizáció kényelmeit. (Ilyen úri ösztönökhöz ugyanis csak annak lehet joga, aki úgy él mint a medve, vagy mint az ősember. Maga szerzi meg azt, amire szüksége van és a társadalmi élet gépezetének hasznáról lemond. Aki azonban elfogadta a kényelem játékszabályait, az egyéni szabadságának és despota-énjének úri mivoltáról önként lemondott, mint a kutyává szelídült farkas.)
De senkinek művész-énjét ne bántsd! Apró kis bogarait: hogy szeret heverni ebéd után, cukorral eszi a vajaskenyeret, ébredés után szivarra gyújt az ágyban. Hogy szenvedélyei vannak. Hogy szeret korán kelni. Hogy nem szeret korán kelni. Hogy tíz percenként huzatot csinál, mert nincs elég levegője. Hogy ordít, ha mások huzatot csinálnak. Hogy szereti, ha dicsérik. Hogy nem szereti, ha dicsérik. És még ezer ilyesmi. Ezeket ne bántsd, ha nem okvetlenül szükséges. Ezek teszik kerekké az ember egyéniségét és éppen úgy szüksége van rájuk, mint a sóra.
Legjobban azonban minden emberben a remetét tiszteld. A magányosat, a tartózkodót, a szemérmeset. Minden egyéniség mélyén ez lappang valahol. Néha nagyon mélyen elrejtőzve a felületességek alá. De ott van. S akiben a remetét megbántod: ellenségeddé válik.
És még valamit jegyezz meg jól, mielőtt kukorékolni a szemétdombra kiállasz: előkelő csak az, aki nem szorul másokra. Tudnod kell, hogy itt nem olyan előkelőségre gondolok, amit ruha vagy hivatal jelent. Itt a belső előkelőségről van szó, az egyetlen igazi előkelőségről. Ha tétlenül nézed, hogy más vágja föl szívességből a fádat, vagy más ássa föl szívességből a kertedet, mert úri tenyered munkával piszkítani átallod: előkelőséged egy-egy darabjáról önként lemondottál. Ha ezt teszed, halkabban kukorékolj és sokkal szerényebben. Teljes hanghoz csak annak van joga az emberi társadalom szemétdombján, aki nem adósa senkinek. Aki az élet megéléséhez nem fogad el könyöradományokat. Ezek az igazán előkelő emberek.
Tanulj tapintatot. A tapintat az együttélés diplomáciája. Ne nyiss ablakot arra, aki fázik, mert náthát kapsz a hidegtől, amit ezáltal benne magaddal szemben dermesztettél. Ha valakin valami csúnyát észlelsz, ne dicsérd azt szépnek, mert megsérted és megalázod ezzel. Ne nevezd „drágám”-nak, „édes”-emnek vagy „szívem”-nek azt, aki számodra se nem drága, se nem édes és akinek a szívedhez semmi köze sincsen. Tanuld meg, hogy a tapintatos ember mindég őszinte. Abban, amit mond és főleg abban, amiről hallgat.
Légy jól nevelt. Igyekezz hozzánevelni magadat az emberek közelségéhez. Csak a neveletlen emberről lehet tudni, hogy mikor van rossz kedve. Fegyelmezd magad. Senkit sem érdekel, hogy milyen hangulattal ébredtél föl reggel és egyedül csak a fogorvosodra tartozik, hogy fáj-e a fogad, vagy sem. Ha okvetlenül érzed, hogy kellemetlenségeket kell mondanod, mert jólneveltséged gyöngébb, mint hangulataid: bújj el valami félreeső helyre és írd le egy papírra mindazt, amit megmondanál. Tedd el, és másnap olvasd el megint. Egy hétig olvassad el minden nap és a hét végén olvassad föl barátaidnak is. Azok nevetni fognak rajta. Te pedig a szégyenkezés által emberré neveled magad.
Igyekezz kulturált lenni. A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont. A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót. Bennük és általuk fölülemelkedik állati mivoltán és valóban igyekszik azzá lenni, akit Isten a maga képére teremtett. A kulturált ember uralkodik önmaga fölött és úgy bánik indulataival, mint a házőrző kutyákkal: időnként elengedi őket, de csak a kerítésen belül és csakis olyankor, ha tolvaj kerülgeti kertjét.
Gondolj gyakran arra, hogy nem a társadalmi rendszerek teremtették az embert, hanem Isten. De azt se feledd el, hogy a társadalmi rendszereket nem Isten teremtette, hanem az emberek maguk. Részben uralmi ösztönökből, részben békétlenségből. A civilizációt pedig kimondottan csak kényelemből és lustaságból. Városban élsz, hogy ne legyen sáros a lábad, ha esik az eső. Ne kelljen messzire gyalogolj, ha valamire szükséged van és ne magad főzzed az ebédedet. Tehát ne panaszkodj, ha elüt a villamos, vagy ha kozmás az étel, amit eléd tesz az, aki helyetted elkészítette.
Egyáltalában semmire se panaszkodj. A panaszkodó ember olyan, mint a rossz gyerek, aki megkíván egy játékot, és amikor megkapja, nincsen vele megelégedve. Elébb-utóbb a fenekére vernek.
Ha kifogásaid vannak az emberi közösség ellen: fordíts neki hátat. Vonulj föl a hegyek tetejére, építs kunyhót magadnak, készítsd magad a lábbelidet, varrd magad a ruháidat. Ha az emberi társadalomtól semmit el nem fogadsz, szidhatod kedved szerint. De amíg veled született lustaságod előnyeit élvezi, addig hátrányait is tűrd el szótlanul.
szemlézte: Bíró László
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Jól figyelj most ide, mert ez nagyon fontos: nem vagy egyedül a földön. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: nem vagy egyedül. Sajnos, rajtad kívül még sok millió ember él. Nem tudom pontosan mennyi, de nagyon sok.
Valamennyi embernek ugyanaz a célja, mint Neked: emberi módon akar élni. Békét és nyugalmat akar. Otthont, vagyis egy szemétdombot, melyen ő a kakas, aki kukorékol.
Azonban több a kakas, mint a szemétdomb. És így egymás között meg kell osszátok a dombot és a kukorékolást.
A legtöbb baj közöttetek ebből származik. Mert minden ember körül van egy láthatatlan bűvös kör: az egyéniség köre. Egyiknél kisebb, másiknál nagyobb, de ne hidd, hogy bárkinél is hiányozhatik. És minden kör három részre oszlik, mivel minden ember három részből áll: egy remetéből, egy despotából és egy művészből.
Az emberi társadalom világa ezeknek a láthatatlan köröknek a hihetetlen összezsúfolódását hozta létre. A körök mindenütt érintkeznek, összeütődnek, sőt metszik egymást.
Ügyelj a körülötted élők köreire! Ha lehet, helyezd el úgy köztük a magadét, hogy mások köreit ne érintsd általa. Az összekoccanó körök nyomán mérges váladék keletkezik, a veszekedés. Könnyen haraggá gyűl és gyűlöletté fekélyesedik. A zsúfolt együttélés fertőző baktériumokat termel.
Ha helyszűke miatt nem áll módodban elkerülni az összekoccanást, a Téged szorító körök despota-cikkébe behatolhatsz. Legtöbb embernél ez amúgy is túlságosan nagy helyet foglal el ahhoz képest, hogy elfogadta a civilizáció kényelmeit. (Ilyen úri ösztönökhöz ugyanis csak annak lehet joga, aki úgy él mint a medve, vagy mint az ősember. Maga szerzi meg azt, amire szüksége van és a társadalmi élet gépezetének hasznáról lemond. Aki azonban elfogadta a kényelem játékszabályait, az egyéni szabadságának és despota-énjének úri mivoltáról önként lemondott, mint a kutyává szelídült farkas.)
De senkinek művész-énjét ne bántsd! Apró kis bogarait: hogy szeret heverni ebéd után, cukorral eszi a vajaskenyeret, ébredés után szivarra gyújt az ágyban. Hogy szenvedélyei vannak. Hogy szeret korán kelni. Hogy nem szeret korán kelni. Hogy tíz percenként huzatot csinál, mert nincs elég levegője. Hogy ordít, ha mások huzatot csinálnak. Hogy szereti, ha dicsérik. Hogy nem szereti, ha dicsérik. És még ezer ilyesmi. Ezeket ne bántsd, ha nem okvetlenül szükséges. Ezek teszik kerekké az ember egyéniségét és éppen úgy szüksége van rájuk, mint a sóra.
Legjobban azonban minden emberben a remetét tiszteld. A magányosat, a tartózkodót, a szemérmeset. Minden egyéniség mélyén ez lappang valahol. Néha nagyon mélyen elrejtőzve a felületességek alá. De ott van. S akiben a remetét megbántod: ellenségeddé válik.
És még valamit jegyezz meg jól, mielőtt kukorékolni a szemétdombra kiállasz: előkelő csak az, aki nem szorul másokra. Tudnod kell, hogy itt nem olyan előkelőségre gondolok, amit ruha vagy hivatal jelent. Itt a belső előkelőségről van szó, az egyetlen igazi előkelőségről. Ha tétlenül nézed, hogy más vágja föl szívességből a fádat, vagy más ássa föl szívességből a kertedet, mert úri tenyered munkával piszkítani átallod: előkelőséged egy-egy darabjáról önként lemondottál. Ha ezt teszed, halkabban kukorékolj és sokkal szerényebben. Teljes hanghoz csak annak van joga az emberi társadalom szemétdombján, aki nem adósa senkinek. Aki az élet megéléséhez nem fogad el könyöradományokat. Ezek az igazán előkelő emberek.
Tanulj tapintatot. A tapintat az együttélés diplomáciája. Ne nyiss ablakot arra, aki fázik, mert náthát kapsz a hidegtől, amit ezáltal benne magaddal szemben dermesztettél. Ha valakin valami csúnyát észlelsz, ne dicsérd azt szépnek, mert megsérted és megalázod ezzel. Ne nevezd „drágám”-nak, „édes”-emnek vagy „szívem”-nek azt, aki számodra se nem drága, se nem édes és akinek a szívedhez semmi köze sincsen. Tanuld meg, hogy a tapintatos ember mindég őszinte. Abban, amit mond és főleg abban, amiről hallgat.
Légy jól nevelt. Igyekezz hozzánevelni magadat az emberek közelségéhez. Csak a neveletlen emberről lehet tudni, hogy mikor van rossz kedve. Fegyelmezd magad. Senkit sem érdekel, hogy milyen hangulattal ébredtél föl reggel és egyedül csak a fogorvosodra tartozik, hogy fáj-e a fogad, vagy sem. Ha okvetlenül érzed, hogy kellemetlenségeket kell mondanod, mert jólneveltséged gyöngébb, mint hangulataid: bújj el valami félreeső helyre és írd le egy papírra mindazt, amit megmondanál. Tedd el, és másnap olvasd el megint. Egy hétig olvassad el minden nap és a hét végén olvassad föl barátaidnak is. Azok nevetni fognak rajta. Te pedig a szégyenkezés által emberré neveled magad.
Igyekezz kulturált lenni. A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont. A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót. Bennük és általuk fölülemelkedik állati mivoltán és valóban igyekszik azzá lenni, akit Isten a maga képére teremtett. A kulturált ember uralkodik önmaga fölött és úgy bánik indulataival, mint a házőrző kutyákkal: időnként elengedi őket, de csak a kerítésen belül és csakis olyankor, ha tolvaj kerülgeti kertjét.
Gondolj gyakran arra, hogy nem a társadalmi rendszerek teremtették az embert, hanem Isten. De azt se feledd el, hogy a társadalmi rendszereket nem Isten teremtette, hanem az emberek maguk. Részben uralmi ösztönökből, részben békétlenségből. A civilizációt pedig kimondottan csak kényelemből és lustaságból. Városban élsz, hogy ne legyen sáros a lábad, ha esik az eső. Ne kelljen messzire gyalogolj, ha valamire szükséged van és ne magad főzzed az ebédedet. Tehát ne panaszkodj, ha elüt a villamos, vagy ha kozmás az étel, amit eléd tesz az, aki helyetted elkészítette.
Egyáltalában semmire se panaszkodj. A panaszkodó ember olyan, mint a rossz gyerek, aki megkíván egy játékot, és amikor megkapja, nincsen vele megelégedve. Elébb-utóbb a fenekére vernek.
Ha kifogásaid vannak az emberi közösség ellen: fordíts neki hátat. Vonulj föl a hegyek tetejére, építs kunyhót magadnak, készítsd magad a lábbelidet, varrd magad a ruháidat. Ha az emberi társadalomtól semmit el nem fogadsz, szidhatod kedved szerint. De amíg veled született lustaságod előnyeit élvezi, addig hátrányait is tűrd el szótlanul.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mo 14. Nov 2022, 04:56
Az utolsó táltos
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből
Magosan a Balaton kék vize fölött a Badacsony sziklái még ma is tele vannak titokzatos, sötét barlang-üregekkel. Valamikor régen, hosszú évszázadokkal ezelőtt, ezekben a barlangokban rejtőzködtek Öregisten utolsó hűséges szolgái, és ide menekült üldözői elől az utolsó magyar táltos is. Hosszú éveken át ott húzódott meg a járhatatlan sziklavadonban, ahol sem az idegenből jött papok, sem a német lovag-urak nem tudtak rátalálni, hogy máglyán megégethessék.
Mikor aztán már nagyon öreg lett a régi magyar Isten utolsó táltosa, egy szép napon elhatározta, hogy elbujdosik örökre az idegenek által megszállt nyugati gyepűről.
Ragyogó szép téli reggel volt, amikor a táltos kilépett a barlangból. Füveken, bokrokon zúzmarát csillogtatott a felkelő nap hideg sugara, s odalent, a Badacsony lábánál, mint egy nagy néma tükör terült el a befagyott Balaton, messzire elnyúlva a hólepte dombok között.
A magos, szikár vénember, a táltosok hosszú, fehér talárjába burkolózva lassan aláereszkedett a sziklás hegyoldalon. Tarisznya volt a vállán, abban szárított hús, tűzgyújtó szerszám és nehány pogácsa. Hóna alatt pedig egy cserzett bőrbe göngyölt, hosszúkás csomag, amit olyan nagy gonddal és szeretettel szorított magához, mintha a világ legféltettebb kincsét menekítette volna benne tolvajok elől.
Bár hosszú, fehér talárja szinte beleolvadt a hólepte tájba, szálas alakját mégis felismerte hamar a tihanyi apátság őrszeme, amint lassú, méltóságteljes léptekkel haladt át a befagyott tavon.
Ott megy a táltos! - rikkantotta el magát a torony őre. - Fogjuk el élve! Vérdíjat fizet érte Veszprémi Gerhard úr!
Csörömpölt a tihanyi zsoldosok fegyverzete a Balaton jegén, de a vén táltos nem indult futásnak. Még csak a fejét sem fordította hátra. Lassú, nyugodt léptekkel haladt a maga útján, keresztül a befagyott tavon a szemközti part biztonságot ígérő, sűrű erdőségei felé. Tudta, hogy sorsa Isten kezében van, s nem ember szándékában.
A távolság egyre szűkült közte s a nyomában szaladó zsoldosok között. Már kőhajításnyira se voltak, s úgy látszott, hogy hamarosan beérik üldözői, amikor egyszerre csak retteneteset dördült lábuk alatt a Balaton, s a tó teljes hosszában, parttól partig meghasadt a jég. A repedés széles árkában meghullámzott a magyar tenger haragos vize, és megállásra kényszerítette az üldözőket.
Hála néked és áldás, vizeknek Ura! - morogta halkan az öreg táltos, és lassú, nyugodt léptekkel folytatta útját a tavon át, az erdők felé.
Attól a naptól kezdve minden télen meghasad néha hasonló módon a Balaton jege. A nép rianás-nak nevezi ezt a félelmetes tünetet, és vannak még ma is, akik tudni vélik, hogy a Balaton ilyen módon kívánja emlékeztetni a magyarokat arra, hogy az utolsó táltos elhagyta a Badacsony szikláit, s amíg nem tér vissza, addig nem lesz békessége a tó sötét vizének.
Annak a napnak éjszakáján halászember kunyhójában pihent meg az öreg táltos, s másnap ment tovább, keletnek. Akikhez éjszakázni betért, mély tisztelettel fogadták, s ellátták mindennel, amire szüksége volt. De gondteltek voltak a vendéglátók, mert tudták, hogy halálbüntetés vár arra, aki a régi Isten papjainak menedéket ad.
Megjött a tavasz is, mire a vén táltos elérte az alföld füves, mocsaras pusztáit. Juhászok, gulyások, csikósok fogadták be sátoraikba, s vezették tovább, mindég kelet felé, szállásról szállásra. Itt már nem voltak idegen papok, idegen zsoldosok, csupán pusztai magyarok, s az öreg táltos otthon érezte magát közöttük. Mintha csak a régi szép magyar idők tértek volna vissza életébe. Kérlelték is, hogy maradjon. Ígérték, hogy elrejtik úgy, hogy a király emberei soha meg nem lelik. De ő csak rázta a fejét.
Dolgom van keleten - mondta -, fontos dolgom.
S ment tovább, keletnek. Hosszú, szakadozott fehér talárjában, tarisznyájával a vállán, s azzal a titokzatos, bőrbe csavart, hosszúkás holmival a hóna alatt. Forró nap perzselte, záporeső verte, vihar tépte vedlett talárját. De ment tovább.
Mire elérte a rónaság végét, az erdélyi hegyek lábainál kifogyott minden ereje. Az első tölgyfa alatt összeesett. Mikor újra magához tért, kis fakunyhóban találta magát. A nyitott ajtón át kiláthatott az erdőre. A fák lombja sárgult már. Ősz volt.
Egy asszony hajolt föléje.
Hol vagyok? - kérdezte az öreg táltos. - És ki vagy te, leányom?
Látó-asszony vagyok - felelte az asszony -, gyógyítom a népeket, ahogy anyámtól tanultam volt.
Akkor mennem kell innen - sóhajtott fel a vén táltos és megpróbált felkönyökölni -, még bajt hozok reád, s megégetnek mint boszorkányt.
Az asszony szelíden rámosolygott.
Jó ideje útban lehetsz, táltos - mondta -, már nem égetnek boszorkányt többé magyarok földjén. Kálmán király törvénybe mondta, hogy nincsenek boszorkányok.
Az öreg táltos hosszasan, elgondolkodva nézett az asszonyra. Aztán csak annyit mondott:
Bölcs ember lehet ez a Kálmán. Áldja meg őt a magyarok Istene!
Úgy legyen! - tette hozzá halkan a látó-asszony.
Az öreg táltos ott telelt át az erdei kunyhóban. Mikor a tavaszi csermelyek lehordták a hegyekből a havat, s járhatóvá váltak a gerincek, a látó-asszony átvezette a hegyeken a Maros folyó völgyébe. Innen aztán pásztorkodó erdei népek vezették tovább, Erdély gyönyörű, néma hegyei közé, székelyek földjére. Senki sem kérdezte, hogy hova igyekszik és miért. Tudták, hogy kicsoda, s tudták azt is, hogy tova nyugaton idegen papok és zsoldosok halálra keresik az Öregisten hűséges szolgáit.
Lassanként szűkülni kezdett a Maros széles völgye. Kétoldalon egyre meredekebbek lettek a hegyoldalok, míg végül is a folyó már nem is volt folyó többé, csupán egy kristálytiszta, sebesvízű patak. Eltelt a tavasz, el a nyár is, s az erdők zöldje lassan aranyra változott. Mindössze a fenyő, a székely fenyő őrizte meg színét, magosra tornyosulva fent a gerinceken. Ott, a székely hegyek szívében az öreg táltos egyszerre csak megérezte, hogy útjának végére ért. Hazaérkezett.
Életének utolsó nehány évét fent töltötte a havasban, székely pásztomépek között. Békében élt ott, senki sem zavarta. Ügyes-bajos népek messziről eljártak hozzá tanácsért. A székelyek olyan ügyesen beleillesztették a maguk ősi hitét az új világba, hogy az öreg táltos észre se vette, hogy keresztények között él.
Mikor a székely fadöntő kivágott egy szálfát, bocsánatot kért a testvérfáktól, mert ez volt az ősi szokás. Amikor áldomást ittak, az első loccsantás az anyaföldre ment, és tábortüzeiket földdel oltották ki, sohasem vízzel. Vasárnaponként leballagtak szétszórt erdei szállásaikról a kicsi fatemplomba, ahol a papjuk Jézusról beszélt. De fent a hegyek között szabadon éltek, mint a madarak és észben tartották, hogy az Úr-Isten szépnek és jónak teremtette a világot, s a poklot csak az ember találta ki.
Amikor a vén táltos érezte, hogy elérkezett számára az idő, kiválasztotta a székelyek legjobbját, egy bölcs és bátor erdőlakót, és megkérte, hogy vezesse őt föl a legmagosabb sziklacsúcsra. A székely nem kérdezett semmit, csak szó nélkül elindult a vénember előtt, fölfele egy keskeny, meredek csapáson, fel a tetőre, ahol a gerincek mind egybefutottak az égbe. Azt se kérdezte meg, hogy mit cipelt olyan féltő gonddal a hóna alatt.
A meredek utolsó szakaszán már úgy kellett vigye ölben a vénembert, olyan gyönge volt.
Mikor felértek végre a tetőre, gyöngéden letette az öreg táltost a mohára. Magukban voltak. Felettük a végtelen kék égbolt, alattuk az erdők végeláthatatlan zöldje.
Az öreg táltos lassan elkezdte kigöngyölíteni a cserzett bőrbe csavart, titokzatos holmit, amit annyi sok esztendőn át féltve őrzött. Egy kard acélja csillogott meg a napfényben. Markolata tiszta aranyból volt, és pengéjén az ősi ékírás jelei.
A székely elolvasta a felírást, és térdre roskadt.
Isten kardja...! - szakadt föl belőle a szó.
Géza úr ideje óta őrizzük ezt a szent kardot - mondta akadozó hangon az öreg táltos. - Elődeim közül többen életükkel fizettek, amért nem árulták el rejtekének helyét, s én egy életen át bujdostam érette. Most el kell rejtsük itt fent, ahol biztos helyen lehet, és te, fiam, le kell tedd a nagyesküt, ősi szokás szerint, hogy nem árulod el a titkát soha senkinek. Meg kell ígérd azt is, hogy gondját viseled. Évente egyszer fel kell jönnöd ide, egyedül, megtakarítanod, befaggyúznod és tiszta ruhába csavarnod. Gondoskodnod kell majd arról is, hogy amikor a te időd is eljön, legyen valaki méltó arra, hogy átadhasd neki a szent kard titkát és gondozásának felelősségét.
A székely meghajtotta a fejét.
Esküszöm az élő Istenre, Isten egyszülött fiára, az Úr Jézus Krisztusra - mondta áhítatosan suttogva. Majd fölemelte a fejét és hangja megcsendült keményen.
- És esküszöm a napra meg a holdra, a csillagokra, szelekre, vizekre és a szent anyaföldre, hogy életemmel őrzöm, védelmezem és gondozom Isten Kardját! Földanya ne fogadja be testem, Vízapa lökje ki magából, és átkozott legyen örökre a lelkem, ha megszegném eskümet!
Így történt, pontosan így, azon a régi napon, fent a székely havasban. Azóta századok jöttek és mentek, s a székely népnek ott Erdély hegyei közt kevés békessége volt a századok során. De bármilyen nehéz is volt az élet, mindég volt közöttük valahol a hegyek között egy ember, ugyanabból a vérből való székely, egyszerű hegyi ember, aki apjától vette át a nagy titok tudását, és évente egyszer felment egymagában a havasokba, hogy gondját viselje Isten kardjának. Mikor kivénült, legidősebb fiát vitte föl magával a titkos helyre, letérdeltette, és elmondatta vele ugyanazt az esküt, annak minden szavát, pontosan úgy, ahogy azt az első székely mondta volt el annak idején az utolsó táltos előtt.
Isten kardja ott van ma is valahol, és ma is van valaki, egyetlenegy székely a sok ezer között, akinek kilétét nem tudhatja senki, de aki évente egyszer eltűnik a hegyekben, hogy eleget tegyen egy régi fogadalomnak.
Aki szóról szóra tudja még ma is, nem csupán az eskü minden szavát, de az utolsó táltos búcsúszavait is, amiket annak az első székelynek a fülébe súgott, amikor már olyan közel volt a halálhoz, hogy beszélni is alig tudott:
„Isten kardja csak akkor csillog majd újra, és vezeti győzelemre megint a hunok s magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint!”
Mindenki tudja ezt ott fent a hegyekben, s mindenki imádkozik érte nap nap után, évről évre, évszázadról évszázadra, hogy ez a nap, amikor egy akarattá válik újra minden magyar, mielőbb eljöjjön.
szemlézte: Bíró László
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből
Magosan a Balaton kék vize fölött a Badacsony sziklái még ma is tele vannak titokzatos, sötét barlang-üregekkel. Valamikor régen, hosszú évszázadokkal ezelőtt, ezekben a barlangokban rejtőzködtek Öregisten utolsó hűséges szolgái, és ide menekült üldözői elől az utolsó magyar táltos is. Hosszú éveken át ott húzódott meg a járhatatlan sziklavadonban, ahol sem az idegenből jött papok, sem a német lovag-urak nem tudtak rátalálni, hogy máglyán megégethessék.
Mikor aztán már nagyon öreg lett a régi magyar Isten utolsó táltosa, egy szép napon elhatározta, hogy elbujdosik örökre az idegenek által megszállt nyugati gyepűről.
Ragyogó szép téli reggel volt, amikor a táltos kilépett a barlangból. Füveken, bokrokon zúzmarát csillogtatott a felkelő nap hideg sugara, s odalent, a Badacsony lábánál, mint egy nagy néma tükör terült el a befagyott Balaton, messzire elnyúlva a hólepte dombok között.
A magos, szikár vénember, a táltosok hosszú, fehér talárjába burkolózva lassan aláereszkedett a sziklás hegyoldalon. Tarisznya volt a vállán, abban szárított hús, tűzgyújtó szerszám és nehány pogácsa. Hóna alatt pedig egy cserzett bőrbe göngyölt, hosszúkás csomag, amit olyan nagy gonddal és szeretettel szorított magához, mintha a világ legféltettebb kincsét menekítette volna benne tolvajok elől.
Bár hosszú, fehér talárja szinte beleolvadt a hólepte tájba, szálas alakját mégis felismerte hamar a tihanyi apátság őrszeme, amint lassú, méltóságteljes léptekkel haladt át a befagyott tavon.
Ott megy a táltos! - rikkantotta el magát a torony őre. - Fogjuk el élve! Vérdíjat fizet érte Veszprémi Gerhard úr!
Csörömpölt a tihanyi zsoldosok fegyverzete a Balaton jegén, de a vén táltos nem indult futásnak. Még csak a fejét sem fordította hátra. Lassú, nyugodt léptekkel haladt a maga útján, keresztül a befagyott tavon a szemközti part biztonságot ígérő, sűrű erdőségei felé. Tudta, hogy sorsa Isten kezében van, s nem ember szándékában.
A távolság egyre szűkült közte s a nyomában szaladó zsoldosok között. Már kőhajításnyira se voltak, s úgy látszott, hogy hamarosan beérik üldözői, amikor egyszerre csak retteneteset dördült lábuk alatt a Balaton, s a tó teljes hosszában, parttól partig meghasadt a jég. A repedés széles árkában meghullámzott a magyar tenger haragos vize, és megállásra kényszerítette az üldözőket.
Hála néked és áldás, vizeknek Ura! - morogta halkan az öreg táltos, és lassú, nyugodt léptekkel folytatta útját a tavon át, az erdők felé.
Attól a naptól kezdve minden télen meghasad néha hasonló módon a Balaton jege. A nép rianás-nak nevezi ezt a félelmetes tünetet, és vannak még ma is, akik tudni vélik, hogy a Balaton ilyen módon kívánja emlékeztetni a magyarokat arra, hogy az utolsó táltos elhagyta a Badacsony szikláit, s amíg nem tér vissza, addig nem lesz békessége a tó sötét vizének.
Annak a napnak éjszakáján halászember kunyhójában pihent meg az öreg táltos, s másnap ment tovább, keletnek. Akikhez éjszakázni betért, mély tisztelettel fogadták, s ellátták mindennel, amire szüksége volt. De gondteltek voltak a vendéglátók, mert tudták, hogy halálbüntetés vár arra, aki a régi Isten papjainak menedéket ad.
Megjött a tavasz is, mire a vén táltos elérte az alföld füves, mocsaras pusztáit. Juhászok, gulyások, csikósok fogadták be sátoraikba, s vezették tovább, mindég kelet felé, szállásról szállásra. Itt már nem voltak idegen papok, idegen zsoldosok, csupán pusztai magyarok, s az öreg táltos otthon érezte magát közöttük. Mintha csak a régi szép magyar idők tértek volna vissza életébe. Kérlelték is, hogy maradjon. Ígérték, hogy elrejtik úgy, hogy a király emberei soha meg nem lelik. De ő csak rázta a fejét.
Dolgom van keleten - mondta -, fontos dolgom.
S ment tovább, keletnek. Hosszú, szakadozott fehér talárjában, tarisznyájával a vállán, s azzal a titokzatos, bőrbe csavart, hosszúkás holmival a hóna alatt. Forró nap perzselte, záporeső verte, vihar tépte vedlett talárját. De ment tovább.
Mire elérte a rónaság végét, az erdélyi hegyek lábainál kifogyott minden ereje. Az első tölgyfa alatt összeesett. Mikor újra magához tért, kis fakunyhóban találta magát. A nyitott ajtón át kiláthatott az erdőre. A fák lombja sárgult már. Ősz volt.
Egy asszony hajolt föléje.
Hol vagyok? - kérdezte az öreg táltos. - És ki vagy te, leányom?
Látó-asszony vagyok - felelte az asszony -, gyógyítom a népeket, ahogy anyámtól tanultam volt.
Akkor mennem kell innen - sóhajtott fel a vén táltos és megpróbált felkönyökölni -, még bajt hozok reád, s megégetnek mint boszorkányt.
Az asszony szelíden rámosolygott.
Jó ideje útban lehetsz, táltos - mondta -, már nem égetnek boszorkányt többé magyarok földjén. Kálmán király törvénybe mondta, hogy nincsenek boszorkányok.
Az öreg táltos hosszasan, elgondolkodva nézett az asszonyra. Aztán csak annyit mondott:
Bölcs ember lehet ez a Kálmán. Áldja meg őt a magyarok Istene!
Úgy legyen! - tette hozzá halkan a látó-asszony.
Az öreg táltos ott telelt át az erdei kunyhóban. Mikor a tavaszi csermelyek lehordták a hegyekből a havat, s járhatóvá váltak a gerincek, a látó-asszony átvezette a hegyeken a Maros folyó völgyébe. Innen aztán pásztorkodó erdei népek vezették tovább, Erdély gyönyörű, néma hegyei közé, székelyek földjére. Senki sem kérdezte, hogy hova igyekszik és miért. Tudták, hogy kicsoda, s tudták azt is, hogy tova nyugaton idegen papok és zsoldosok halálra keresik az Öregisten hűséges szolgáit.
Lassanként szűkülni kezdett a Maros széles völgye. Kétoldalon egyre meredekebbek lettek a hegyoldalok, míg végül is a folyó már nem is volt folyó többé, csupán egy kristálytiszta, sebesvízű patak. Eltelt a tavasz, el a nyár is, s az erdők zöldje lassan aranyra változott. Mindössze a fenyő, a székely fenyő őrizte meg színét, magosra tornyosulva fent a gerinceken. Ott, a székely hegyek szívében az öreg táltos egyszerre csak megérezte, hogy útjának végére ért. Hazaérkezett.
Életének utolsó nehány évét fent töltötte a havasban, székely pásztomépek között. Békében élt ott, senki sem zavarta. Ügyes-bajos népek messziről eljártak hozzá tanácsért. A székelyek olyan ügyesen beleillesztették a maguk ősi hitét az új világba, hogy az öreg táltos észre se vette, hogy keresztények között él.
Mikor a székely fadöntő kivágott egy szálfát, bocsánatot kért a testvérfáktól, mert ez volt az ősi szokás. Amikor áldomást ittak, az első loccsantás az anyaföldre ment, és tábortüzeiket földdel oltották ki, sohasem vízzel. Vasárnaponként leballagtak szétszórt erdei szállásaikról a kicsi fatemplomba, ahol a papjuk Jézusról beszélt. De fent a hegyek között szabadon éltek, mint a madarak és észben tartották, hogy az Úr-Isten szépnek és jónak teremtette a világot, s a poklot csak az ember találta ki.
Amikor a vén táltos érezte, hogy elérkezett számára az idő, kiválasztotta a székelyek legjobbját, egy bölcs és bátor erdőlakót, és megkérte, hogy vezesse őt föl a legmagosabb sziklacsúcsra. A székely nem kérdezett semmit, csak szó nélkül elindult a vénember előtt, fölfele egy keskeny, meredek csapáson, fel a tetőre, ahol a gerincek mind egybefutottak az égbe. Azt se kérdezte meg, hogy mit cipelt olyan féltő gonddal a hóna alatt.
A meredek utolsó szakaszán már úgy kellett vigye ölben a vénembert, olyan gyönge volt.
Mikor felértek végre a tetőre, gyöngéden letette az öreg táltost a mohára. Magukban voltak. Felettük a végtelen kék égbolt, alattuk az erdők végeláthatatlan zöldje.
Az öreg táltos lassan elkezdte kigöngyölíteni a cserzett bőrbe csavart, titokzatos holmit, amit annyi sok esztendőn át féltve őrzött. Egy kard acélja csillogott meg a napfényben. Markolata tiszta aranyból volt, és pengéjén az ősi ékírás jelei.
A székely elolvasta a felírást, és térdre roskadt.
Isten kardja...! - szakadt föl belőle a szó.
Géza úr ideje óta őrizzük ezt a szent kardot - mondta akadozó hangon az öreg táltos. - Elődeim közül többen életükkel fizettek, amért nem árulták el rejtekének helyét, s én egy életen át bujdostam érette. Most el kell rejtsük itt fent, ahol biztos helyen lehet, és te, fiam, le kell tedd a nagyesküt, ősi szokás szerint, hogy nem árulod el a titkát soha senkinek. Meg kell ígérd azt is, hogy gondját viseled. Évente egyszer fel kell jönnöd ide, egyedül, megtakarítanod, befaggyúznod és tiszta ruhába csavarnod. Gondoskodnod kell majd arról is, hogy amikor a te időd is eljön, legyen valaki méltó arra, hogy átadhasd neki a szent kard titkát és gondozásának felelősségét.
A székely meghajtotta a fejét.
Esküszöm az élő Istenre, Isten egyszülött fiára, az Úr Jézus Krisztusra - mondta áhítatosan suttogva. Majd fölemelte a fejét és hangja megcsendült keményen.
- És esküszöm a napra meg a holdra, a csillagokra, szelekre, vizekre és a szent anyaföldre, hogy életemmel őrzöm, védelmezem és gondozom Isten Kardját! Földanya ne fogadja be testem, Vízapa lökje ki magából, és átkozott legyen örökre a lelkem, ha megszegném eskümet!
Így történt, pontosan így, azon a régi napon, fent a székely havasban. Azóta századok jöttek és mentek, s a székely népnek ott Erdély hegyei közt kevés békessége volt a századok során. De bármilyen nehéz is volt az élet, mindég volt közöttük valahol a hegyek között egy ember, ugyanabból a vérből való székely, egyszerű hegyi ember, aki apjától vette át a nagy titok tudását, és évente egyszer felment egymagában a havasokba, hogy gondját viselje Isten kardjának. Mikor kivénült, legidősebb fiát vitte föl magával a titkos helyre, letérdeltette, és elmondatta vele ugyanazt az esküt, annak minden szavát, pontosan úgy, ahogy azt az első székely mondta volt el annak idején az utolsó táltos előtt.
Isten kardja ott van ma is valahol, és ma is van valaki, egyetlenegy székely a sok ezer között, akinek kilétét nem tudhatja senki, de aki évente egyszer eltűnik a hegyekben, hogy eleget tegyen egy régi fogadalomnak.
Aki szóról szóra tudja még ma is, nem csupán az eskü minden szavát, de az utolsó táltos búcsúszavait is, amiket annak az első székelynek a fülébe súgott, amikor már olyan közel volt a halálhoz, hogy beszélni is alig tudott:
„Isten kardja csak akkor csillog majd újra, és vezeti győzelemre megint a hunok s magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint!”
Mindenki tudja ezt ott fent a hegyekben, s mindenki imádkozik érte nap nap után, évről évre, évszázadról évszázadra, hogy ez a nap, amikor egy akarattá válik újra minden magyar, mielőbb eljöjjön.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Di 15. Nov 2022, 07:23
Nagymamám mindig finomakat főzött. De egy nap odaégett pitét tett a nagyapám elé.
Nem csak egy kicsit égett, de fekete, mint a szén.
Vártam, hogy mit szól majd a nagyapám.
De csak megette a pitét és megkérdezte, milyen napom volt.
Aztán hallottam, hogy a nagymamám bocsánatot kért tőle a vacsorájáért.
Sosem felejtem el a válaszát.
"Kedvesem, szeretem a pitéd. "
Később megkérdeztem tőle, hogy igazat mondott-e.
A vállamra tette a karját, és azt mondta: „A nagymamánknak nehéz napja volt a munkahelyén. "
"Fáradt volt. "
"Az égett pite nem ártott nekem, de egy éles szó árthatott volna neki. "
Mindannyian hibázunk.
Nem a hibákra kellene koncentrálnunk, hanem támogassuk azokat, akiket szeretünk.
~ Ismeretlen szerző
UI:
Két barátom nagyon szép közös dala
Asha légy szabad
https://www.youtube.com/watch?v=2cLR-dZ ... iw&index=5
Nem csak egy kicsit égett, de fekete, mint a szén.
Vártam, hogy mit szól majd a nagyapám.
De csak megette a pitét és megkérdezte, milyen napom volt.
Aztán hallottam, hogy a nagymamám bocsánatot kért tőle a vacsorájáért.
Sosem felejtem el a válaszát.
"Kedvesem, szeretem a pitéd. "
Később megkérdeztem tőle, hogy igazat mondott-e.
A vállamra tette a karját, és azt mondta: „A nagymamánknak nehéz napja volt a munkahelyén. "
"Fáradt volt. "
"Az égett pite nem ártott nekem, de egy éles szó árthatott volna neki. "
Mindannyian hibázunk.
Nem a hibákra kellene koncentrálnunk, hanem támogassuk azokat, akiket szeretünk.
~ Ismeretlen szerző
UI:
Két barátom nagyon szép közös dala
Asha légy szabad
https://www.youtube.com/watch?v=2cLR-dZ ... iw&index=5
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mi 16. Nov 2022, 05:56
"Csak szeretve tanulunk meg szeretni."
Először valamit hiszek. Aztán megértem. Aztán megvalósítom. Az enyém csak akkor lesz, ha megvalósítottam. Manapság hatalmas szakadék tátong a három között. Hiába ,,hiszek" valamit, még nem az enyém. És hiába ,,értek" valamit, még akkor sem az enyém. Csak ha megvalósítom, akkor lesz az enyém! Hiába hiszem, hogy szeretni a legfőbb titok. Hiába értem, hogy szeretni a világon a legfontosabb. Ha nem szeretek - az egész nem ér semmit. Csak vágy, csak szöveg, csak irodalom, csak tanítás, csak vallásos parancs. De nem szeretek! Akit anyukája nem ölelt magához s nem sugározta, hogy ,,te vagy a mindenségem!", akit apja, vagy bárki idegen nem ringatott ölében, s nem sugározta belé, ,,te az enyém, én a tiéd vagyok" - az a szeretet analfabétája marad.
Lehet, hogy minden elméletet és okos elvet tud a szeretetről, és mindent elhisz róla - de hideg marad a szíve. Biciklizni sem lehet könyvből tanulni. Szeretni sem. Persze ott van minden lélek legmélyén a szeretet, de olyan mélyen, hogy nem jön fel. Sajnos csak szeretve tanulunk meg szeretni. De ehhez föl kell, hogy törjön az a meleg forrás, mely megolvasztja a jéghegyet, amiben élünk. Járni megtanulunk. Futni is. Számolni is, írni is. Gondolkodni is. De a szeretet nem tanítható. Csak szeretettel. De még ott is az a gond, hogy hiába szeretnek, ha mi nem szeretünk. Olyanok vagyunk, mint egy lemerült akkumulátoros autó - nem lehet minket bepöccenteni.
Csak ha szeretünk, értjük meg, mi az: szeretni. Aki átélte ezt a csodaélményt, mind azt mondta, hogy önmaga volt az első, a legelső, akit megszeretett.
(Müller Péter)
Először valamit hiszek. Aztán megértem. Aztán megvalósítom. Az enyém csak akkor lesz, ha megvalósítottam. Manapság hatalmas szakadék tátong a három között. Hiába ,,hiszek" valamit, még nem az enyém. És hiába ,,értek" valamit, még akkor sem az enyém. Csak ha megvalósítom, akkor lesz az enyém! Hiába hiszem, hogy szeretni a legfőbb titok. Hiába értem, hogy szeretni a világon a legfontosabb. Ha nem szeretek - az egész nem ér semmit. Csak vágy, csak szöveg, csak irodalom, csak tanítás, csak vallásos parancs. De nem szeretek! Akit anyukája nem ölelt magához s nem sugározta, hogy ,,te vagy a mindenségem!", akit apja, vagy bárki idegen nem ringatott ölében, s nem sugározta belé, ,,te az enyém, én a tiéd vagyok" - az a szeretet analfabétája marad.
Lehet, hogy minden elméletet és okos elvet tud a szeretetről, és mindent elhisz róla - de hideg marad a szíve. Biciklizni sem lehet könyvből tanulni. Szeretni sem. Persze ott van minden lélek legmélyén a szeretet, de olyan mélyen, hogy nem jön fel. Sajnos csak szeretve tanulunk meg szeretni. De ehhez föl kell, hogy törjön az a meleg forrás, mely megolvasztja a jéghegyet, amiben élünk. Járni megtanulunk. Futni is. Számolni is, írni is. Gondolkodni is. De a szeretet nem tanítható. Csak szeretettel. De még ott is az a gond, hogy hiába szeretnek, ha mi nem szeretünk. Olyanok vagyunk, mint egy lemerült akkumulátoros autó - nem lehet minket bepöccenteni.
Csak ha szeretünk, értjük meg, mi az: szeretni. Aki átélte ezt a csodaélményt, mind azt mondta, hogy önmaga volt az első, a legelső, akit megszeretett.
(Müller Péter)
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Fr 18. Nov 2022, 06:42
"Valami van, de nem az igazi!"
"Tudom, hogy mindig készülsz valahová. De tanulj meg néha hazatérni is."
"Valami van - de nem az igazi!"- mondta a nagy bohóc. Sohasem az igazi! Mást akarsz. Többet, jobbat, teljesebbet, szebbet, boldogabbat. Jó, jó, ami van, de nem elég jó! Nem az igazi! Mindig máshol akarunk lenni, mások akarunk lenni, mást szeretünk a másikban, mint, akik. Megérkeznénk, de mennénk, vagy maradnánk még, de nem lehet. Sohasem az igazi. Ilyen vagy te is, én is, ilyenek vagyunk, mind. Valami mindig hiányzik. Néha minden. Néha nagyon sok, néha csak kevés hiányzik ahhoz, hogy boldogok legyünk - de nem vagyunk sohasem teljesen és maradéktalanul boldogok.
Értelek! Csak egy pici só hiányzik a levesből - de nem jó. Azt mondod, majd valahol, valamikor, valahogyan jó lesz - de milyen nagy pillanat, amikor nem elmenni akarsz valahová, hanem hazatérni! Amikor otthon leszel végre a saját lelkedben, és a saját életedben, és elfogadod a sorsunkat. Ilyenkor még egy villamosmegállóban, vagy pályaudvaron is boldog vagy. ,,Legfeljebb nem jön a villamos. Legfeljebb nem jön a vonat - én jól vagyok. És megköszönöm, hogy vagyok"!
(Müller Péter)
"Tudom, hogy mindig készülsz valahová. De tanulj meg néha hazatérni is."
"Valami van - de nem az igazi!"- mondta a nagy bohóc. Sohasem az igazi! Mást akarsz. Többet, jobbat, teljesebbet, szebbet, boldogabbat. Jó, jó, ami van, de nem elég jó! Nem az igazi! Mindig máshol akarunk lenni, mások akarunk lenni, mást szeretünk a másikban, mint, akik. Megérkeznénk, de mennénk, vagy maradnánk még, de nem lehet. Sohasem az igazi. Ilyen vagy te is, én is, ilyenek vagyunk, mind. Valami mindig hiányzik. Néha minden. Néha nagyon sok, néha csak kevés hiányzik ahhoz, hogy boldogok legyünk - de nem vagyunk sohasem teljesen és maradéktalanul boldogok.
Értelek! Csak egy pici só hiányzik a levesből - de nem jó. Azt mondod, majd valahol, valamikor, valahogyan jó lesz - de milyen nagy pillanat, amikor nem elmenni akarsz valahová, hanem hazatérni! Amikor otthon leszel végre a saját lelkedben, és a saját életedben, és elfogadod a sorsunkat. Ilyenkor még egy villamosmegállóban, vagy pályaudvaron is boldog vagy. ,,Legfeljebb nem jön a villamos. Legfeljebb nem jön a vonat - én jól vagyok. És megköszönöm, hogy vagyok"!
(Müller Péter)
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Sa 19. Nov 2022, 06:50
Tonuzoba
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből
Magyarhon keleti gyepűire rátörő besenyőket szétverte a királyi sereg, s aki közülök életben maradt, az fogságba került.
István király tábori sátrában szemtől szembe álltak egymással, az őszülő uralkodó és a fiatal besenyő vezér. István király örömmel legeltette szemét Tonuzoba büszke tartású alakján, nemes fiatal arcán. Szomorúság töltötte el, hogy az ő tulajdon egyetlen fia nem hasonlított ehhez az előtte álló, bátor, fiatal hőshöz. De ezen már nem tudott segíteni. Az idegen papok bűne volt, akik sápadt szerzetest neveltek, s nem vezért a trónörökösből.
- Keresztelkedjetek meg, te és a néped - mondta Tonuzobának István király - , és nem lesz bántódástok. Akkora földet szakítunk nektek, amennyire szükségtek van. Szabadon élhettek, uralkodhatsz törzsed fölött, mindössze esküdj hűséget nekem, a királynak
- Eskümet és hűségemet örömmel adom - felelte Tonuzoba -, és a föld ne fogadja be testem, és megtagadja lelkem, ha valaha is megszegem eskümet. A besenyők örömmel csatlakoznak vérszövetségbe magyar testvéreikkel. De vallást nem cserélünk, mint ahogy alsóruhát cserélget az ember. Idegenek hitére nem térünk soha.
- Bolondot beszélsz, fiam - felelte az öreg király -, csak egy Isten van.
- Ez igaz - bólintott a besenyő vezér.
- Mi megőriztük régi nevét - folytatta István király -, minden keresztény magyar Istenhez imádkozik ma is és az egek királynőjét Boldogasszonynak nevezzük, mint őseink tették.
Gúnyos mosoly jelent meg a fiatal vezér napbarnította arcán.
- Azért tettétek ezt - mondta -, hogy a nép ne vegye annyira észre a cserét, és engedelmesen dugja járomba a nyakát. Az új Isten nevében szolgaságba kényszerítik idegenből jött papok és német lovagok a magyarok büszke nemzetét, és aki szabadsága védelmére fegyverhez nyúl, azt könyörtelenül lemészárolják az új vallás dicsőségére...
A vénülő király arca haragosra gyúlt.
- Nem érted, bolond! - kiáltott a fiatal vezérre. - Keresztény népek sokasága vesz itt körül, s kiirtanának utolsó emberig, ha makacsul ragaszkodnánk régi pogány szokásainkhoz! Térj kereszténnyé, Tonuzoba, és élj!
De a besenyő megrázta a fejét.
- Inkább a halál, semhogy megtagadjam atyáim Istenét!
Mélyen elszomorodva, István király megkérte idegen papjait, hogy kövessenek el minden lehetőt a fiatal besenyő vezér megtérítésére. A papok három álló napig beszéltek hozzá türelmesen. Kifejtették előtte az új vallás szépségeit, beszéltek az égi boldogságról és Jézus Krisztusról, aki kereszten szenvedett, hogy megváltsa az emberi világot. De bármilyen szépen beszéltek, a fiatal vezér csak rázta makacsul a fejét.
- Soha - ismételte -, őseim hitét soha el nem hagyom!
Ezután az idegen papok újra csak három napon át beszéltek neki a pokol borzalmairól, ahol örök tűzön égetik az ördögök a hozzá hasonló pogányokat. De Tonuzoba csak nevetett, s azt mondta, hogy nem bánja, ha oda jut, mert jó társaságban lesz ott ősei között.
Makacsságán felbőszültek a papok.
- Ha nem veszed föl az igaz hitet, elevenen temetünk el! - fenyegették meg.
Kirendelték a rab besenyőket, hogy ássák meg a sírt fiatal vezérüknek. Széles, mély sírt ástak azok, és mikor elkészültek vele, négy nehéz cölöpöt vertek be az aljába.
- Minek azok a cölöpök? - kérdezték meg tolmácsuk útján a papok. Tán nem gondoljátok, hogy egy besenyő vezér sírba száll kedvenc lova nélkül? - felelték a besenyő foglyok. - Hogyan vadásznak az égi mezőkön ló nélkül?
- Majd vadászik a pokol mélységes fenekén! - mordultak fel a papok a pogány beszéd hallatára.
A besenyők levezették fiatal vezérük fekete harci ménjét a sírba kantárral, díszes nyereggel és hozzákötözték négy lábát a négy cölöphöz. Tonuzoba, teljes fegyverzetben, nyeregbe ült. Leadták melléje kedvenc vadászebét, holtan. Aztán nem is várva a papok parancsára, a besenyő rabok hozzáfogtak uruk beföldeléséhez, ősi halotti dalokat énekelve. Tonuzoba szálfaegyenesen ült lován.
- Tonuzoba, áttérsz-e az igaz hitre? - kérdezték a sír széléről a papok.
A fiatal vezér nem is válaszolt, csak ült egyenesen, keményen a lovon. A laza föld már a térdéig ért, és eltakarta egészen a ló lábait és szügyét. A gyönyörű állat nyugtalankodni kezdett.
- Nyilazzátok le, de jól célozzatok! - parancsolt embereire Tonuzoba. - Senkinek sincs joga ahhoz, hogy állatot kínozzon.
- Sajnálkozz önmagadon, te pokolba menő - kiáltottak reá a papok -, ne egy lelketlen állat miatt bánkódj!
Besenyő nyilak pillanatok alatt kioltották a nemes paripa életét. A föld nyakáig ért már akkor, nem dőlhetett el, csak állt holtan is, gazdájával a hátán. Lapátolták a besenyők vezérükre a földet tovább. Tonuzoba torkából feltört az ősi besenyő csatadal. Hangja végigzendült mocsarak, erdők felett, és mintha az erdők minden fája és a mocsarak minden nádszála vele énekelt volna.
A papok is belekezdtek egy keresztény zsoltárba.
Egyszerre csak tutaj tűnt föl a Duna kanyarulatánál, és lassan jött lefele a vízzel. A tutaj közepén sátor volt, s a sátor előtt ott állt Tonuzoba asszonya, két kis fiával. Erős kezek partra húzták a tutajt és a büszke tartású, szép fiatalasszony partra lépett, kézen vezetve két kicsi fiát. Magosra emelt fejjel ment egyenesen a sírhoz.
- Mit akarsz itt? - kiáltottak reá a papok.
- Megesküdtem Isten előtt, hogy sírig hűséges leszek ehhez az emberhez - felelte büszkén a besenyő asszony -, és egy besenyő soha nem szegi meg esküjét.
A papok körébe lépve egy pillanatra megállt és körülnézett. Kutató szemei megakadtak egy fiatal szerzetesen. A durva csuha nem tudta elrejteni délceg termetét, és a rövidre nyírt hajzat sem változtathatta el nemes magyar arcvonásait.
A besenyő asszony odavezette két kicsi fiát a fiatal szerzeteshez.
- Megesküdsz-e a te Istenedre és az enyimre, az egyetlen élő Istenre, hogy tisztességes, becsületes módon fölneveled ezeket a gyermekeket? - kérdezte az asszony tiszta, messze csengő hangon. - Megesküdsz-e erre, új Isten papja?
A fiatal szerzetes szemei megteltek könnyel.
- Megesküszöm az egy igaz Istenre, az összes szentekre, lelkem üdvösségére, besenyők nagyasszonya - felelte remegő hangon -, esküszöm a magyarok élő Istenére, a napra, a holdra, a földre és a vizekre, hogy gyermekeidet becsületben és tisztességben nevelem föl, méltó módon arra, hogy vezérek lehessenek ember és nemzet előtt!
Megcsókolva fiacskáit utoljára, a besenyő asszony betette kis kezeiket a szerzetes nagy, csontos markába, azzal megfordult, hosszú bársonyszoknyáját fölemelve bokáig, mintha attól félt volna, hogy beszennyezi, és kis piros csizmáiban leszállt ura mellé, a sírba. Tonuzoba lenyúlt érte, maga mellé emelte a nyeregbe és megcsókolta. Mosolyogva simult karjába az asszony, akár a kismadár, aki fészkére lelt.
- Végezzétek a dolgotokat, ti besenyők - parancsolt embereire a fiatal vezér - , teljesítsétek a rabtartók parancsát!
A besenyők szó nélkül lapátolták tovább a földet. Mikor az már kettejük melléig ért, odafönt megszólalt a püspök.
- Utoljára kérdezlek, Tonuzoba. Áttérsz-e az igaz hitre?
Válasz helyett Tonuzoba belekezdett a besenyők halotti dalába, és embereivel énekeltek, egyre magosabbra lapátolva vezérükre és asszonyára a földet. Mikor már csak a fejük látszott ki a sírból, szinte könyörögve szólt le Tonuzobához még egyszer a püspök.
- Az Isten nevére kérlek, Tonuzoba! Engedd, hogy megérintse fejedet a keresztség vize, és se neked, se népednek nem lesz bántódástok!
De kiáltására nem jött válasz, csupán a halotti dal hangjai hullámoztak tova rónák, mocsarak és erdők felett, fel valahova a végtelen kék égbe, Öregistenhez.
Ma már csak nehány vén, mocsári halászember s nehány vén pusztabeli pásztor emlékszik Tonuzobára és szép feleségére. Holdatlan, sötét éjszakákon úgy tetszik néha, mintha hallanák még valahonnan a távolból a besenyők gyászos halotti dalának elvesző foszlányait. Ezt is talán csak azért, mert besenyő vér folyik ereikben. A fogságba esett harcosok távoli ivadékai ők. Rájok lehet ismerni a gyász ősi jeleiről, ami századok folyamán népviseletükké vált: a megszaggatott nadrágszárról és az asszonyok térdig felhajtott szoknyájáról.
Valahol a róna sok ezer hullámzó dombocskája közül az egyik még ma is Tonuzobának és asszonyának élve eltemetett testét őrzi. A velök együtt eltemetett arany- és ezüstholmik és lószerszámok miatt sokan próbálták már meglelni, de eddig még senkinek sem sikerült.
Pedig a régi monda szerint, azon a titkos sírhanton mindég hullámzik a fű, még szélcsendes időben is. Az élve eltemetettek szívverése hullámoztatja ott ma is a füvet. De rá lehetne ismerni a helyre arról is, hogy legelő állat nem mer a domb közelébe menni.
De amikor elérkezik az idő és a felhalmozott földet rendre lemossa az eső annyira, hogy a besenyők lófarkas zászlója átfúrja a sírdomb tetejét: azok, akiket ott élve eltemettek, kiszállnak majd a sírból, és Tonuzoba kürtjén felharsan újra az ősi csatadal.
szemlézte: Bíró László
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből
Magyarhon keleti gyepűire rátörő besenyőket szétverte a királyi sereg, s aki közülök életben maradt, az fogságba került.
István király tábori sátrában szemtől szembe álltak egymással, az őszülő uralkodó és a fiatal besenyő vezér. István király örömmel legeltette szemét Tonuzoba büszke tartású alakján, nemes fiatal arcán. Szomorúság töltötte el, hogy az ő tulajdon egyetlen fia nem hasonlított ehhez az előtte álló, bátor, fiatal hőshöz. De ezen már nem tudott segíteni. Az idegen papok bűne volt, akik sápadt szerzetest neveltek, s nem vezért a trónörökösből.
- Keresztelkedjetek meg, te és a néped - mondta Tonuzobának István király - , és nem lesz bántódástok. Akkora földet szakítunk nektek, amennyire szükségtek van. Szabadon élhettek, uralkodhatsz törzsed fölött, mindössze esküdj hűséget nekem, a királynak
- Eskümet és hűségemet örömmel adom - felelte Tonuzoba -, és a föld ne fogadja be testem, és megtagadja lelkem, ha valaha is megszegem eskümet. A besenyők örömmel csatlakoznak vérszövetségbe magyar testvéreikkel. De vallást nem cserélünk, mint ahogy alsóruhát cserélget az ember. Idegenek hitére nem térünk soha.
- Bolondot beszélsz, fiam - felelte az öreg király -, csak egy Isten van.
- Ez igaz - bólintott a besenyő vezér.
- Mi megőriztük régi nevét - folytatta István király -, minden keresztény magyar Istenhez imádkozik ma is és az egek királynőjét Boldogasszonynak nevezzük, mint őseink tették.
Gúnyos mosoly jelent meg a fiatal vezér napbarnította arcán.
- Azért tettétek ezt - mondta -, hogy a nép ne vegye annyira észre a cserét, és engedelmesen dugja járomba a nyakát. Az új Isten nevében szolgaságba kényszerítik idegenből jött papok és német lovagok a magyarok büszke nemzetét, és aki szabadsága védelmére fegyverhez nyúl, azt könyörtelenül lemészárolják az új vallás dicsőségére...
A vénülő király arca haragosra gyúlt.
- Nem érted, bolond! - kiáltott a fiatal vezérre. - Keresztény népek sokasága vesz itt körül, s kiirtanának utolsó emberig, ha makacsul ragaszkodnánk régi pogány szokásainkhoz! Térj kereszténnyé, Tonuzoba, és élj!
De a besenyő megrázta a fejét.
- Inkább a halál, semhogy megtagadjam atyáim Istenét!
Mélyen elszomorodva, István király megkérte idegen papjait, hogy kövessenek el minden lehetőt a fiatal besenyő vezér megtérítésére. A papok három álló napig beszéltek hozzá türelmesen. Kifejtették előtte az új vallás szépségeit, beszéltek az égi boldogságról és Jézus Krisztusról, aki kereszten szenvedett, hogy megváltsa az emberi világot. De bármilyen szépen beszéltek, a fiatal vezér csak rázta makacsul a fejét.
- Soha - ismételte -, őseim hitét soha el nem hagyom!
Ezután az idegen papok újra csak három napon át beszéltek neki a pokol borzalmairól, ahol örök tűzön égetik az ördögök a hozzá hasonló pogányokat. De Tonuzoba csak nevetett, s azt mondta, hogy nem bánja, ha oda jut, mert jó társaságban lesz ott ősei között.
Makacsságán felbőszültek a papok.
- Ha nem veszed föl az igaz hitet, elevenen temetünk el! - fenyegették meg.
Kirendelték a rab besenyőket, hogy ássák meg a sírt fiatal vezérüknek. Széles, mély sírt ástak azok, és mikor elkészültek vele, négy nehéz cölöpöt vertek be az aljába.
- Minek azok a cölöpök? - kérdezték meg tolmácsuk útján a papok. Tán nem gondoljátok, hogy egy besenyő vezér sírba száll kedvenc lova nélkül? - felelték a besenyő foglyok. - Hogyan vadásznak az égi mezőkön ló nélkül?
- Majd vadászik a pokol mélységes fenekén! - mordultak fel a papok a pogány beszéd hallatára.
A besenyők levezették fiatal vezérük fekete harci ménjét a sírba kantárral, díszes nyereggel és hozzákötözték négy lábát a négy cölöphöz. Tonuzoba, teljes fegyverzetben, nyeregbe ült. Leadták melléje kedvenc vadászebét, holtan. Aztán nem is várva a papok parancsára, a besenyő rabok hozzáfogtak uruk beföldeléséhez, ősi halotti dalokat énekelve. Tonuzoba szálfaegyenesen ült lován.
- Tonuzoba, áttérsz-e az igaz hitre? - kérdezték a sír széléről a papok.
A fiatal vezér nem is válaszolt, csak ült egyenesen, keményen a lovon. A laza föld már a térdéig ért, és eltakarta egészen a ló lábait és szügyét. A gyönyörű állat nyugtalankodni kezdett.
- Nyilazzátok le, de jól célozzatok! - parancsolt embereire Tonuzoba. - Senkinek sincs joga ahhoz, hogy állatot kínozzon.
- Sajnálkozz önmagadon, te pokolba menő - kiáltottak reá a papok -, ne egy lelketlen állat miatt bánkódj!
Besenyő nyilak pillanatok alatt kioltották a nemes paripa életét. A föld nyakáig ért már akkor, nem dőlhetett el, csak állt holtan is, gazdájával a hátán. Lapátolták a besenyők vezérükre a földet tovább. Tonuzoba torkából feltört az ősi besenyő csatadal. Hangja végigzendült mocsarak, erdők felett, és mintha az erdők minden fája és a mocsarak minden nádszála vele énekelt volna.
A papok is belekezdtek egy keresztény zsoltárba.
Egyszerre csak tutaj tűnt föl a Duna kanyarulatánál, és lassan jött lefele a vízzel. A tutaj közepén sátor volt, s a sátor előtt ott állt Tonuzoba asszonya, két kis fiával. Erős kezek partra húzták a tutajt és a büszke tartású, szép fiatalasszony partra lépett, kézen vezetve két kicsi fiát. Magosra emelt fejjel ment egyenesen a sírhoz.
- Mit akarsz itt? - kiáltottak reá a papok.
- Megesküdtem Isten előtt, hogy sírig hűséges leszek ehhez az emberhez - felelte büszkén a besenyő asszony -, és egy besenyő soha nem szegi meg esküjét.
A papok körébe lépve egy pillanatra megállt és körülnézett. Kutató szemei megakadtak egy fiatal szerzetesen. A durva csuha nem tudta elrejteni délceg termetét, és a rövidre nyírt hajzat sem változtathatta el nemes magyar arcvonásait.
A besenyő asszony odavezette két kicsi fiát a fiatal szerzeteshez.
- Megesküdsz-e a te Istenedre és az enyimre, az egyetlen élő Istenre, hogy tisztességes, becsületes módon fölneveled ezeket a gyermekeket? - kérdezte az asszony tiszta, messze csengő hangon. - Megesküdsz-e erre, új Isten papja?
A fiatal szerzetes szemei megteltek könnyel.
- Megesküszöm az egy igaz Istenre, az összes szentekre, lelkem üdvösségére, besenyők nagyasszonya - felelte remegő hangon -, esküszöm a magyarok élő Istenére, a napra, a holdra, a földre és a vizekre, hogy gyermekeidet becsületben és tisztességben nevelem föl, méltó módon arra, hogy vezérek lehessenek ember és nemzet előtt!
Megcsókolva fiacskáit utoljára, a besenyő asszony betette kis kezeiket a szerzetes nagy, csontos markába, azzal megfordult, hosszú bársonyszoknyáját fölemelve bokáig, mintha attól félt volna, hogy beszennyezi, és kis piros csizmáiban leszállt ura mellé, a sírba. Tonuzoba lenyúlt érte, maga mellé emelte a nyeregbe és megcsókolta. Mosolyogva simult karjába az asszony, akár a kismadár, aki fészkére lelt.
- Végezzétek a dolgotokat, ti besenyők - parancsolt embereire a fiatal vezér - , teljesítsétek a rabtartók parancsát!
A besenyők szó nélkül lapátolták tovább a földet. Mikor az már kettejük melléig ért, odafönt megszólalt a püspök.
- Utoljára kérdezlek, Tonuzoba. Áttérsz-e az igaz hitre?
Válasz helyett Tonuzoba belekezdett a besenyők halotti dalába, és embereivel énekeltek, egyre magosabbra lapátolva vezérükre és asszonyára a földet. Mikor már csak a fejük látszott ki a sírból, szinte könyörögve szólt le Tonuzobához még egyszer a püspök.
- Az Isten nevére kérlek, Tonuzoba! Engedd, hogy megérintse fejedet a keresztség vize, és se neked, se népednek nem lesz bántódástok!
De kiáltására nem jött válasz, csupán a halotti dal hangjai hullámoztak tova rónák, mocsarak és erdők felett, fel valahova a végtelen kék égbe, Öregistenhez.
Ma már csak nehány vén, mocsári halászember s nehány vén pusztabeli pásztor emlékszik Tonuzobára és szép feleségére. Holdatlan, sötét éjszakákon úgy tetszik néha, mintha hallanák még valahonnan a távolból a besenyők gyászos halotti dalának elvesző foszlányait. Ezt is talán csak azért, mert besenyő vér folyik ereikben. A fogságba esett harcosok távoli ivadékai ők. Rájok lehet ismerni a gyász ősi jeleiről, ami századok folyamán népviseletükké vált: a megszaggatott nadrágszárról és az asszonyok térdig felhajtott szoknyájáról.
Valahol a róna sok ezer hullámzó dombocskája közül az egyik még ma is Tonuzobának és asszonyának élve eltemetett testét őrzi. A velök együtt eltemetett arany- és ezüstholmik és lószerszámok miatt sokan próbálták már meglelni, de eddig még senkinek sem sikerült.
Pedig a régi monda szerint, azon a titkos sírhanton mindég hullámzik a fű, még szélcsendes időben is. Az élve eltemetettek szívverése hullámoztatja ott ma is a füvet. De rá lehetne ismerni a helyre arról is, hogy legelő állat nem mer a domb közelébe menni.
De amikor elérkezik az idő és a felhalmozott földet rendre lemossa az eső annyira, hogy a besenyők lófarkas zászlója átfúrja a sírdomb tetejét: azok, akiket ott élve eltemettek, kiszállnak majd a sírból, és Tonuzoba kürtjén felharsan újra az ősi csatadal.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 20. Nov 2022, 07:21
Az elvégzett munka szellemi értéke
Ezeket jegyezze meg mindenki jól magának:
Minden munka, amit az ember Isten szolgálatában végez, csak akkor nyeri el jutalmát, ha az ember abszolúte semmi jutalomra nem gondol, és mindent csak Isten iránti szeretetből, csak az Isten gyermekei, az ő testvérei iránti szeretetből tesz. Mert aki önmaga iránti szeretetből, jutalomra való kilátásból tesz valamit, az azt gondolja: do, ut des: adok, hogy te is adj: az ilyen ember kufárkodni akar Istennel, az ilyen aljas önző; már pedig önzőt az Isten nem használhat a maga szolgálatában.
szemlézte: Bíró László
Ezeket jegyezze meg mindenki jól magának:
Minden munka, amit az ember Isten szolgálatában végez, csak akkor nyeri el jutalmát, ha az ember abszolúte semmi jutalomra nem gondol, és mindent csak Isten iránti szeretetből, csak az Isten gyermekei, az ő testvérei iránti szeretetből tesz. Mert aki önmaga iránti szeretetből, jutalomra való kilátásból tesz valamit, az azt gondolja: do, ut des: adok, hogy te is adj: az ilyen ember kufárkodni akar Istennel, az ilyen aljas önző; már pedig önzőt az Isten nem használhat a maga szolgálatában.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mo 21. Nov 2022, 06:05
A megszállottság és a démonűzés
Az emberek közelében lebzselő gonosz szándékú szellemek felhasználják az emberek fejvesztettségét és kétségbeesését, hogy hatalmukba keríthessék őket. Ahol azonban Istenbe vetett bizalom, erős hit és Isten akaratában való megadás lakozik, ott legyőzhetetlen gát mered minden gonosz akaratú támadás elé.
Ha a szellemi megszállás a bevonzás és az ellenállásra képtelenség miatt mégis megvalósul, akkor általában az áldozat képtelen saját szabad akaratából megszabadulni tőle, hiszen már nem szabad az akarata, mert a megszállója azt legyürte, elnémította és valósággal a hatalmában tartja. Ilyen esetekben az úgynevezett „démonűzők” segíthetnek megszabadulni a megszállótól.
Egy ilyen eset bemutatására szolgál az alábbi példa.
„Áhítattal magamba szállva, hatványozott bensőséggel kértem Istennek hatalmas segítségét abban való igyekezetemhez, hogy e szegény testvért az őt fogva tartó nyűgtől megszabadíthassam. Ily módon bensőmben megerősödve, Istenem határtalan kegyességébe vetett bizalommal, a szoba közepére, az asszony felé léptem s jobb kezem kinyitott ujjait feléje irányítottam. A bennem élő szánalom és szeretet minden szikráját igyekeztem gyűlölettől égő szeme ellen irányítani.
A gyűlölet villanyszikrái keresztezték néhány pillanatig a szeretet delejes szikráit. E szellemi párviadal kimenetele nem végződhetett másként, mint az Istentől származott szeretetszikra diadalával. Úgy állt ott, mint a sebzett párduc, hosszura kinyúlt nyakkal, csikorgó foggal, mindkét keze meggörbült ujjaival mintegy ugrásra készen, mintha rám akarta volna magát vetni, hogy összemarcangoljon.
Hozzám azonban még árnyéka sem fért a félelemnek. Istenbe vetett rendíthetetlen bizodalommal egy-egy lépéssel haladtam előre az asszony felé. Ami most történt, az méltó lett volna a lefényképezésre, mert azt leírni teljességgel lehetetlen, a legmerészebb fantázia sem ér fel azzal, amit a valóság tárt a szem elé.
A ziháló kebel minden lépésemnél meg-meglassult, a hosszura nyúlt nyak a vállak közé húzódott, az egész alak szinte gomollyá törpült össze, az ádáz gyűlöletű, kihívó, vad arckifejezést pedig a remegés és iszonyat leírhatatlan kifejezése váltotta fel.
Erre aztán egészen a közelébe léptem és kezeimet a feje fölé tartottam. Mint a korbács alatt meghunyászkodó kutya, úgy törpült alakja, és szánalmat esdő pillantással mintegy kegyelmet kérve, visító hangok tolultak ki félig nyitott szájából. Egyszerre fülszakító üvöltéssel lecsúszott a padlózatra. Üvöltve szakadt el áldozatától a megszálló szellem, s a szegény asszony térdemet átkulcsolva, zokogó sírásra fakadt.
Meg volt mentve — visszanyerte akaratának szabadságát.”
Szemlézte: Bíró László
Az emberek közelében lebzselő gonosz szándékú szellemek felhasználják az emberek fejvesztettségét és kétségbeesését, hogy hatalmukba keríthessék őket. Ahol azonban Istenbe vetett bizalom, erős hit és Isten akaratában való megadás lakozik, ott legyőzhetetlen gát mered minden gonosz akaratú támadás elé.
Ha a szellemi megszállás a bevonzás és az ellenállásra képtelenség miatt mégis megvalósul, akkor általában az áldozat képtelen saját szabad akaratából megszabadulni tőle, hiszen már nem szabad az akarata, mert a megszállója azt legyürte, elnémította és valósággal a hatalmában tartja. Ilyen esetekben az úgynevezett „démonűzők” segíthetnek megszabadulni a megszállótól.
Egy ilyen eset bemutatására szolgál az alábbi példa.
„Áhítattal magamba szállva, hatványozott bensőséggel kértem Istennek hatalmas segítségét abban való igyekezetemhez, hogy e szegény testvért az őt fogva tartó nyűgtől megszabadíthassam. Ily módon bensőmben megerősödve, Istenem határtalan kegyességébe vetett bizalommal, a szoba közepére, az asszony felé léptem s jobb kezem kinyitott ujjait feléje irányítottam. A bennem élő szánalom és szeretet minden szikráját igyekeztem gyűlölettől égő szeme ellen irányítani.
A gyűlölet villanyszikrái keresztezték néhány pillanatig a szeretet delejes szikráit. E szellemi párviadal kimenetele nem végződhetett másként, mint az Istentől származott szeretetszikra diadalával. Úgy állt ott, mint a sebzett párduc, hosszura kinyúlt nyakkal, csikorgó foggal, mindkét keze meggörbült ujjaival mintegy ugrásra készen, mintha rám akarta volna magát vetni, hogy összemarcangoljon.
Hozzám azonban még árnyéka sem fért a félelemnek. Istenbe vetett rendíthetetlen bizodalommal egy-egy lépéssel haladtam előre az asszony felé. Ami most történt, az méltó lett volna a lefényképezésre, mert azt leírni teljességgel lehetetlen, a legmerészebb fantázia sem ér fel azzal, amit a valóság tárt a szem elé.
A ziháló kebel minden lépésemnél meg-meglassult, a hosszura nyúlt nyak a vállak közé húzódott, az egész alak szinte gomollyá törpült össze, az ádáz gyűlöletű, kihívó, vad arckifejezést pedig a remegés és iszonyat leírhatatlan kifejezése váltotta fel.
Erre aztán egészen a közelébe léptem és kezeimet a feje fölé tartottam. Mint a korbács alatt meghunyászkodó kutya, úgy törpült alakja, és szánalmat esdő pillantással mintegy kegyelmet kérve, visító hangok tolultak ki félig nyitott szájából. Egyszerre fülszakító üvöltéssel lecsúszott a padlózatra. Üvöltve szakadt el áldozatától a megszálló szellem, s a szegény asszony térdemet átkulcsolva, zokogó sírásra fakadt.
Meg volt mentve — visszanyerte akaratának szabadságát.”
Szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Di 22. Nov 2022, 07:30
Isten! Miért engeded?
Egyik este, akár csak a többi napon, a kicsi árva lányka az utcasarkon állt,
és ételt, pénzt koldult, vagy bármi más egyebet, amivel az emberek
megszánják. A kislány ócska ruhát viselt, piszkos volt és kócos a haja.
Egy gazdag ember sétált el a kislány mellett, anélkül, hogy egy pillantásra
is méltatta volna.
De amikor hazatért a drága otthonába, boldog és jómódban élő családjához, a
gazdagon terített asztalhoz, gondolatai vissza-visszatértek az árva
kislányhoz.
Istent hibáztatta,, amiért engedi, hogy ilyen körülmények között éljenek
emberek.
Szemrehányást tett Istennek, mondván,
- Hogy engedheted, hogy ez megtörténjen? Miért nem teszel valamit, hogy
segíts ezen a kislányon?
Aztán lénye legmélyéről meghallotta Isten válaszát:
- Már tettem. Megteremtettelek Téged. "
UI:
EGY PSZICHOLÓGUS ÖSSZEZÁRT HÁROM EMBERT, AKI JÉZUSNAK HITTE MAGÁT – NEM LETT JÓ VÉGE
https://divany.hu/vilagom/harom-jezus-k ... HH6WrgLTa0
Egyik este, akár csak a többi napon, a kicsi árva lányka az utcasarkon állt,
és ételt, pénzt koldult, vagy bármi más egyebet, amivel az emberek
megszánják. A kislány ócska ruhát viselt, piszkos volt és kócos a haja.
Egy gazdag ember sétált el a kislány mellett, anélkül, hogy egy pillantásra
is méltatta volna.
De amikor hazatért a drága otthonába, boldog és jómódban élő családjához, a
gazdagon terített asztalhoz, gondolatai vissza-visszatértek az árva
kislányhoz.
Istent hibáztatta,, amiért engedi, hogy ilyen körülmények között éljenek
emberek.
Szemrehányást tett Istennek, mondván,
- Hogy engedheted, hogy ez megtörténjen? Miért nem teszel valamit, hogy
segíts ezen a kislányon?
Aztán lénye legmélyéről meghallotta Isten válaszát:
- Már tettem. Megteremtettelek Téged. "
UI:
EGY PSZICHOLÓGUS ÖSSZEZÁRT HÁROM EMBERT, AKI JÉZUSNAK HITTE MAGÁT – NEM LETT JÓ VÉGE
https://divany.hu/vilagom/harom-jezus-k ... HH6WrgLTa0
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mi 23. Nov 2022, 06:47
Orvosi szempontból nincs remény....
A lány 17 éves volt. Télen a barátnőivel síelni ment a hegyekbe, és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. A lány nem törte el sem a kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Először az esés közben bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat jelentett a számára
Az eset reménytelennek tűnt. Megoperálni nem lehetett. A lány 2 évig feküdt nyakig gipszben. Csak a fejét mozdíthatta kissé.
Édesanyja vasárnaponként vonattal utazott lányához a kórházba. Útközben elnézte a kirándulók örömet sugárzó arcát, és azon gondolkodott, mit is mond majd szerencsétlen lányának. Befejező szavai minden látogatáskor ezek voltak:
– Kislányom légy bátor. Egy napon meggyógyulsz!
– Soha többé nem leszek én egészséges, mama… Felelte a lány.
Anyja erőltetve mosolygott, és biztatta:
– Dehogynem, az orvosok megígérték nekem….
Két év múlt el és a lány még nem gyógyult fel. Amikor betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tőle és ezt mondogatták:
– Te is itt hagyod egyszer a kórházat! Hinned kell ebben!
Az anyja pedig hozzátette:
– Gyermekem, higgy magadban, higgy a gyógyulásodban!
– Igen… igen… de hogyan…
A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. A lány már az ablakon sem tudott kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:
– Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak!
Máskor meg ezt:
– Milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák a kertben!
Online életmentés
A lány nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek a fiatal lány szerencsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden alkalommal. A lány hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor valaki szappant vitt neki ajándékba. Akkor a betegápoló nővér azzal mosdatta minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula erős illatát, és közben a gyermekkoráról ábrándozott, amint szülőfaluja domboldalán virágot gyűjtögetett.
A nővér a lány körül foglalatoskodott, mert látogatónap volt, vasárnap.
– Nővér, megérkezett már az édesanyám? – kérdezte a lány.
– Igen, lent van és beszélget az orvossal.
– Az orvossal? Miért?
– Nem tudom.
Amikor a lány édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt szellemülve.
– Gyermekem! – mondta, és örömet mutatva ölelte át a gipsztömeget, amely a lányát körülvette.
– Gyermekem, gyermekem! – mondogatta, és könnyek árasztották el az arcát.
– Te sírsz, mama?
– Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja, hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erős akaratod legyen, és meggyógyulsz!
– Orvosi szempontból nincs többé remény – közölte valójában az orvos. Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk? Csodák sajnos nem léteznek…
Két emelet választotta el leánya szobáját a folyosótól, ahol az orvossal beszélgettek
Két szörnyű emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt felfelé a lépcsőkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthetne gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is meg.
Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott előtte. Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az orvossal való beszélgetés meséjében.
– Mama kérlek ne mondj hazugságokat!
– Miért hazudnék? – mondta csodálkozva az anya, és hangja másként rezgett, mint szokott. Jövő vasárnap majd meglátod, bebizonyítom, hogy hamarosan meggyógyulsz!
– Bebizonyítod? Hogyan?
– Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed előtt kívántál.
Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat, összetörte az agyagmalacot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyűrűjét és megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.
– Asszonyom, nagyon vékony – mondta az ékszerész
– Igen tudom, éveken át hordtam.
Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörű új kerékpárt. Amilyet a lánya mindig is kívánt.
És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt..
– Kerékpár, mama! – nyitotta tágra szemét a lánya a csodálkozástól. Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz, amit az orvos mondott? Meggyógyulok mama, Ó milyen boldog vagyok!
A csoda elkezdődött. Amit nem tudott elérni az orvostudomány, azt véghezvitte egy csillogó kerékpár. Nyolc hét múlva a lány először hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az első lépések…!
Ma már minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron, amit édesanyja, maga is reménytelenségbe esve, utolsó pénzéből vásárolt…
Igen, így történt. Azóta az anya éjszakánként különleges mosollyal merül álomba, és arra gondol elmerengve, hogy “Ugye megbocsájtják nekem az égiek, hogy én magam sem hittem a dologban…” ?
Online Életmentés
UI:
Az élet rejtélyének megfejtése - Darwin tévedett volna? (teljes film)
https://www.youtube.com/watch?v=ekCdbbewFWU
Feltétel nélküli szeretet
https://www.youtube.com/watch?v=9m9wvuEm9Dw
A lány 17 éves volt. Télen a barátnőivel síelni ment a hegyekbe, és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. A lány nem törte el sem a kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Először az esés közben bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat jelentett a számára
Az eset reménytelennek tűnt. Megoperálni nem lehetett. A lány 2 évig feküdt nyakig gipszben. Csak a fejét mozdíthatta kissé.
Édesanyja vasárnaponként vonattal utazott lányához a kórházba. Útközben elnézte a kirándulók örömet sugárzó arcát, és azon gondolkodott, mit is mond majd szerencsétlen lányának. Befejező szavai minden látogatáskor ezek voltak:
– Kislányom légy bátor. Egy napon meggyógyulsz!
– Soha többé nem leszek én egészséges, mama… Felelte a lány.
Anyja erőltetve mosolygott, és biztatta:
– Dehogynem, az orvosok megígérték nekem….
Két év múlt el és a lány még nem gyógyult fel. Amikor betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tőle és ezt mondogatták:
– Te is itt hagyod egyszer a kórházat! Hinned kell ebben!
Az anyja pedig hozzátette:
– Gyermekem, higgy magadban, higgy a gyógyulásodban!
– Igen… igen… de hogyan…
A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. A lány már az ablakon sem tudott kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:
– Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak!
Máskor meg ezt:
– Milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák a kertben!
Online életmentés
A lány nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek a fiatal lány szerencsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden alkalommal. A lány hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor valaki szappant vitt neki ajándékba. Akkor a betegápoló nővér azzal mosdatta minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula erős illatát, és közben a gyermekkoráról ábrándozott, amint szülőfaluja domboldalán virágot gyűjtögetett.
A nővér a lány körül foglalatoskodott, mert látogatónap volt, vasárnap.
– Nővér, megérkezett már az édesanyám? – kérdezte a lány.
– Igen, lent van és beszélget az orvossal.
– Az orvossal? Miért?
– Nem tudom.
Amikor a lány édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt szellemülve.
– Gyermekem! – mondta, és örömet mutatva ölelte át a gipsztömeget, amely a lányát körülvette.
– Gyermekem, gyermekem! – mondogatta, és könnyek árasztották el az arcát.
– Te sírsz, mama?
– Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja, hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erős akaratod legyen, és meggyógyulsz!
– Orvosi szempontból nincs többé remény – közölte valójában az orvos. Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk? Csodák sajnos nem léteznek…
Két emelet választotta el leánya szobáját a folyosótól, ahol az orvossal beszélgettek
Két szörnyű emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt felfelé a lépcsőkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthetne gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is meg.
Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott előtte. Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az orvossal való beszélgetés meséjében.
– Mama kérlek ne mondj hazugságokat!
– Miért hazudnék? – mondta csodálkozva az anya, és hangja másként rezgett, mint szokott. Jövő vasárnap majd meglátod, bebizonyítom, hogy hamarosan meggyógyulsz!
– Bebizonyítod? Hogyan?
– Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed előtt kívántál.
Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat, összetörte az agyagmalacot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyűrűjét és megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.
– Asszonyom, nagyon vékony – mondta az ékszerész
– Igen tudom, éveken át hordtam.
Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörű új kerékpárt. Amilyet a lánya mindig is kívánt.
És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt..
– Kerékpár, mama! – nyitotta tágra szemét a lánya a csodálkozástól. Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz, amit az orvos mondott? Meggyógyulok mama, Ó milyen boldog vagyok!
A csoda elkezdődött. Amit nem tudott elérni az orvostudomány, azt véghezvitte egy csillogó kerékpár. Nyolc hét múlva a lány először hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az első lépések…!
Ma már minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron, amit édesanyja, maga is reménytelenségbe esve, utolsó pénzéből vásárolt…
Igen, így történt. Azóta az anya éjszakánként különleges mosollyal merül álomba, és arra gondol elmerengve, hogy “Ugye megbocsájtják nekem az égiek, hogy én magam sem hittem a dologban…” ?
Online Életmentés
UI:
Az élet rejtélyének megfejtése - Darwin tévedett volna? (teljes film)
https://www.youtube.com/watch?v=ekCdbbewFWU
Feltétel nélküli szeretet
https://www.youtube.com/watch?v=9m9wvuEm9Dw
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Fr 25. Nov 2022, 07:26
"Egy férfi feleségül vett egy gyönyörű lányt. Nagyon szerette. Egy napon a feleségnél egy ritka bőrbetegség alakult ki amitől lassan kezdte elveszíteni szépségét.
Történt, hogy egy nap a férje turnéra indult. Visszatérve balesetet szenvedett, és elvesztette a látását. Házas életük azonban a megszokott módon folytatódott. De ahogy teltek a napok a felesége fokozatosan elvesztette szépségét. A vak férj nem tudta ezt, és nem volt különbség a házaséletükben. Továbbra is szerette őt, és ő is nagyon szerette.
A feleség egy napon meghalt. Halála nagy szomorúságot okozott a férjnek. Befejezte minden utolsó szertartását, és el akarta hagyni a várost.
Egy régi barátja rá telefonált, és azt mondta: „Most hogyan fogsz tudni egyedül járni? Ezekben a napokban a feleséged segített neked."
Azt válaszolta: „Nem vagyok vak. Azért tetettem magam vaknak, mert ha tudta volna, hogy látom a bőrbetegségét, az jobban fájt volna neki, mint a betegsége. Nem csak a szépségét szerettem, hanem a gondoskodó és szerető természetét. Így hát úgy tettem, mintha vak lennék. Csak azt akartam, hogy boldog legyen."
Erkölcs: Ha igazán szeretsz valakit, bármit megteszel, hogy boldoggá tedd a szerettedet, és néha jó, ha vakon cselekszünk, és figyelmen kívül hagyjuk egymás hiányosságait, hogy boldogok legyünk.
A szépség idővel elhalványul, de a szív és a lélek mindig ugyanaz marad. Szeresd az embert olyannak, amilyen belülről, és nem amilyen kívülről
UI:
Az elhízás pszichikai hátteréről keveset lehet hallani.
https://www.youtube.com/watch?v=B5mPdGjfxV0
Történt, hogy egy nap a férje turnéra indult. Visszatérve balesetet szenvedett, és elvesztette a látását. Házas életük azonban a megszokott módon folytatódott. De ahogy teltek a napok a felesége fokozatosan elvesztette szépségét. A vak férj nem tudta ezt, és nem volt különbség a házaséletükben. Továbbra is szerette őt, és ő is nagyon szerette.
A feleség egy napon meghalt. Halála nagy szomorúságot okozott a férjnek. Befejezte minden utolsó szertartását, és el akarta hagyni a várost.
Egy régi barátja rá telefonált, és azt mondta: „Most hogyan fogsz tudni egyedül járni? Ezekben a napokban a feleséged segített neked."
Azt válaszolta: „Nem vagyok vak. Azért tetettem magam vaknak, mert ha tudta volna, hogy látom a bőrbetegségét, az jobban fájt volna neki, mint a betegsége. Nem csak a szépségét szerettem, hanem a gondoskodó és szerető természetét. Így hát úgy tettem, mintha vak lennék. Csak azt akartam, hogy boldog legyen."
Erkölcs: Ha igazán szeretsz valakit, bármit megteszel, hogy boldoggá tedd a szerettedet, és néha jó, ha vakon cselekszünk, és figyelmen kívül hagyjuk egymás hiányosságait, hogy boldogok legyünk.
A szépség idővel elhalványul, de a szív és a lélek mindig ugyanaz marad. Szeresd az embert olyannak, amilyen belülről, és nem amilyen kívülről
UI:
Az elhízás pszichikai hátteréről keveset lehet hallani.
https://www.youtube.com/watch?v=B5mPdGjfxV0
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Sa 26. Nov 2022, 06:31
Békétlenség ellen
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Ha valamivel nem vagy megelégedve, mondd meg nyíltan. De békétlen ne légy miatta. A békétlenség izgágává teszi az embert és az izgága emberek olyanok a társadalomban, mint a darazsak: egyetlen képességük, hogy fullánkjukkal mérges daganatokat okoznak. Ha minden áron hajlamos vagy az izgágaságra, gondolj arra, hogy egyáltalában semmi tiszteletre méltó vértanúság nincsen a darázs halálában, amelyet eltapostál, mert beléd szúrt.
Ha elégedetlen vagy azzal szemben, aki ételedet főzi: főzz magad. Ha sokallod a villanyszámlát: ne égesd a villanyt. Az államot is bojkottálhatod, ha rendje ellen kifogásaid vannak: postáját, vasútját ne használd, fizetést ne fogadj el tőle, védelmére ne tarts igényt. Egyáltalában, ne fogadj el semmit attól, akivel szemben békétlen vagy.
A következetes békétlenek tiszteletreméltó különcök. De a megalkuvó izgágák az emberiség bajt okozó méregkeverői.
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Ha valamivel nem vagy megelégedve, mondd meg nyíltan. De békétlen ne légy miatta. A békétlenség izgágává teszi az embert és az izgága emberek olyanok a társadalomban, mint a darazsak: egyetlen képességük, hogy fullánkjukkal mérges daganatokat okoznak. Ha minden áron hajlamos vagy az izgágaságra, gondolj arra, hogy egyáltalában semmi tiszteletre méltó vértanúság nincsen a darázs halálában, amelyet eltapostál, mert beléd szúrt.
Ha elégedetlen vagy azzal szemben, aki ételedet főzi: főzz magad. Ha sokallod a villanyszámlát: ne égesd a villanyt. Az államot is bojkottálhatod, ha rendje ellen kifogásaid vannak: postáját, vasútját ne használd, fizetést ne fogadj el tőle, védelmére ne tarts igényt. Egyáltalában, ne fogadj el semmit attól, akivel szemben békétlen vagy.
A következetes békétlenek tiszteletreméltó különcök. De a megalkuvó izgágák az emberiség bajt okozó méregkeverői.
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 27. Nov 2022, 07:59
Nem mindegy, hogy mi válik szokásunkká
- A szenvedélybetegséghez vezető út -
"Nehéz így élnem" - mondja az egyik ember, ha nem teheti azt amit megszokott.
A másiknak ugyanez nem nehéz, mert ő sosem csinálta azt, amit az egyik.
Vannak gyakorlati életstílusok, amelyek homlokegyenest ellentétesek egymással és követőik elképzelhetetlennek tartják sajátjuk feladását. Azt mondják: "ez képtelenség". Ám régebben, még nem érezték annak, csak a szokás tette azzá!
Egy elhízott ember azt mondja: "Képtelen vagyok lefogyni", az alkoholista meg: "Ha nem iszom, nem is élek". A dohányosnak úgy kell a nikotin, "mint egy falat kenyér", és aki a kávé rabja, az koffein nélkül el sem tudja képzelni napjait. De épp így igaz ez a másik oldalon is: Aki rendszeresen sportol, az elképzelhetetlennek tartja, hogy napokig ne mozogjon. Olyan lenne ez számára, mint amikor az alkoholista nem ihat, a nagyevő nem ehet, vagy az egészséges ember kényszerűségből ágyban fekszik. De akkor mit jelentenek az ilyen jellegű kijelentések: "képtelenség felhagynom ezzel"? Egyszerű. Először is nem azért képtelenség mert egyetemesen az, hiszen legalább annyian vannak a másik oldalon is, akiknek meg képtelenség belefogni ugyanebbe. Ha viszont nem egyetemes, akkor egyedi és személyre szabott. De mitől lett azzá? Ez megint egyszerű. A szokástól. Ezt szoktuk meg.
- Mi következik ebből?
- Minimum két dolog.
1. Minél tovább maradunk meg a szokásban, annál jobban mélyítjük magunkban azt, és nehezítjük a kikászálódást belőle. A szervezet (testünk, idegrendszerünk és pszichénk) mélyen bevési a szokás emlékeit. A jó és rossz irányúakat egyaránt.
2. Legalább amibe még nem kezdtünk bele (és persze tudjuk hogy rossz az amibe belefognánk), azt el se kezdjük! Mert ezek a szokás első lépései lennének, aminek végén majd azt mondjuk "képtelenség ezzel felhagynom". De ma még nem az! Ma még (ha el sem kezdtük) játszi könnyedséggel, nevetve elfordulhatunk tőle, de később véres könnyeket sírva sem.
Viszont ha ma, amikor még könnyű és már most sem tudunk győzni felette, (és csak ki-kipróbálgatjuk), hogyan tudnánk szabadulni tőle később amikor már a szokás bilincseiben vagyunk?
Ha most az elején is gyengék vagyunk a "nem bele kóstoláshoz", akkor mennyire gyenge emberek vagyunk?! És micsoda önámítás akkor az, ha azt mondjuk, (és mellette el is hisszük!), hogy mi akkor hagyunk majd fel rossz szenvedélyeinkkel, amikor csak akarunk?!
Persze a szokás legmélyebb gödréből is ki lehet mászni, nem tagadom. De minél mélyebb az, annál kisebb az esély rá, mint ahogy egy háztetőről leesve is életben lehet maradni, de minél magasabb az a ház, annál kisebb az esély rá. Ugyanakkor még ha ki is kászálódtunk a gödörből, ott marad a szenvedély emléke egész lényünkben, és az első komoly lelki válság életre kelti majd ezt, és sokkal nagyobb eséllyel zuhanunk vissza a gödör aljára, mint akkor, ha sosem lettünk volna ott.
Szóval száz szónak is egy a vége: A rosszat nem szabad kipróbálni. Sem kíváncsiságból, sem vagányságból, sem keserűségből, sem önsajnálatból, sem semmilyen okból, mert túl nagy az ára. Ennyit nem ér.
Szeretettel Bíró László
- A szenvedélybetegséghez vezető út -
"Nehéz így élnem" - mondja az egyik ember, ha nem teheti azt amit megszokott.
A másiknak ugyanez nem nehéz, mert ő sosem csinálta azt, amit az egyik.
Vannak gyakorlati életstílusok, amelyek homlokegyenest ellentétesek egymással és követőik elképzelhetetlennek tartják sajátjuk feladását. Azt mondják: "ez képtelenség". Ám régebben, még nem érezték annak, csak a szokás tette azzá!
Egy elhízott ember azt mondja: "Képtelen vagyok lefogyni", az alkoholista meg: "Ha nem iszom, nem is élek". A dohányosnak úgy kell a nikotin, "mint egy falat kenyér", és aki a kávé rabja, az koffein nélkül el sem tudja képzelni napjait. De épp így igaz ez a másik oldalon is: Aki rendszeresen sportol, az elképzelhetetlennek tartja, hogy napokig ne mozogjon. Olyan lenne ez számára, mint amikor az alkoholista nem ihat, a nagyevő nem ehet, vagy az egészséges ember kényszerűségből ágyban fekszik. De akkor mit jelentenek az ilyen jellegű kijelentések: "képtelenség felhagynom ezzel"? Egyszerű. Először is nem azért képtelenség mert egyetemesen az, hiszen legalább annyian vannak a másik oldalon is, akiknek meg képtelenség belefogni ugyanebbe. Ha viszont nem egyetemes, akkor egyedi és személyre szabott. De mitől lett azzá? Ez megint egyszerű. A szokástól. Ezt szoktuk meg.
- Mi következik ebből?
- Minimum két dolog.
1. Minél tovább maradunk meg a szokásban, annál jobban mélyítjük magunkban azt, és nehezítjük a kikászálódást belőle. A szervezet (testünk, idegrendszerünk és pszichénk) mélyen bevési a szokás emlékeit. A jó és rossz irányúakat egyaránt.
2. Legalább amibe még nem kezdtünk bele (és persze tudjuk hogy rossz az amibe belefognánk), azt el se kezdjük! Mert ezek a szokás első lépései lennének, aminek végén majd azt mondjuk "képtelenség ezzel felhagynom". De ma még nem az! Ma még (ha el sem kezdtük) játszi könnyedséggel, nevetve elfordulhatunk tőle, de később véres könnyeket sírva sem.
Viszont ha ma, amikor még könnyű és már most sem tudunk győzni felette, (és csak ki-kipróbálgatjuk), hogyan tudnánk szabadulni tőle később amikor már a szokás bilincseiben vagyunk?
Ha most az elején is gyengék vagyunk a "nem bele kóstoláshoz", akkor mennyire gyenge emberek vagyunk?! És micsoda önámítás akkor az, ha azt mondjuk, (és mellette el is hisszük!), hogy mi akkor hagyunk majd fel rossz szenvedélyeinkkel, amikor csak akarunk?!
Persze a szokás legmélyebb gödréből is ki lehet mászni, nem tagadom. De minél mélyebb az, annál kisebb az esély rá, mint ahogy egy háztetőről leesve is életben lehet maradni, de minél magasabb az a ház, annál kisebb az esély rá. Ugyanakkor még ha ki is kászálódtunk a gödörből, ott marad a szenvedély emléke egész lényünkben, és az első komoly lelki válság életre kelti majd ezt, és sokkal nagyobb eséllyel zuhanunk vissza a gödör aljára, mint akkor, ha sosem lettünk volna ott.
Szóval száz szónak is egy a vége: A rosszat nem szabad kipróbálni. Sem kíváncsiságból, sem vagányságból, sem keserűségből, sem önsajnálatból, sem semmilyen okból, mert túl nagy az ára. Ennyit nem ér.
Szeretettel Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mo 28. Nov 2022, 07:36
Az Isten Báránya
Egy idős házaspár Finnország egyik falujában sokszor beszélt Jézus szeretetéről. Ez részben bosszantotta az embereket, részben kiakasztotta őket. Nagy gyűlöletet is kiváltott, különösen a fiatalok között. De ők beszéltek tovább Jézus szeretetéről.
Legtöbben nevettek rajtuk. S páran a fiúk közül - ahogy ez általában lenni szokott - kitervelték azt, hogy majd ők megvakargatják ezt az idős hívő házaspárt, hogy igazi-e ez a hit vagy nem.
Egyik éjjel leszedik a házukról az összes cserepet. Aztán, ha beázik a házuk, akkor majd kiderül, hogy milyen hívők is ők. Neki is láttak a munkának, szorgalmasan szedegették a cserepeket, és az öreg bácsi ezt észrevette. Beszólt a feleségének, hogy hozd ki a kolbászt, a sonkát, a kenyeret meg az uborkát, amijük volt, mert nagy munkában vannak ezek a fiúk.
Biztos megéheznek. És megterítettek ott nekik, és kiszólt, hogy gyertek be, mert látom, hogy sokat dolgoztatok eddig is, egyetek egy kicsit, akkor jobban bírjátok a munkát. Azok ott összekacsintottak, hogy na hát, ezek az öregek még enni is lehet, menjünk csak be. Leültek az asztalhoz, és akkor a bácsi elkezdett imádkozni. Szokásos asztali áldást, és elkezdett imádkozni külön-külön minden fiúért, hogy ismerjék meg Jézus Krisztust, mert nagy szükségük van rá. Nehezen ment le nekik a kolbász meg a sonka. Aztán szépen csöndben fölálltak, és visszarakták a cserepeket.
Én tudom, hogy nem kell olyan naivnak lennünk, hogy ez mindig így megy. Van, amikor leszedik, és el is viszik a cserepet, és nem rakják vissza. És hiába a sonka és kolbász, az sem hat, mert a világ az a farkastörvények mentén rendezkedik be, de időnként azért olyan is van, hogy megbánják, hogy megértik, hogy visszarakják, hogy elszégyellik magukat, és esetleg rá is kérdeznek, hogy honnan az erő és a józanság?
Nem az van, hogy per, bíróság, és majd öt év múlva ítélet, amikor a ház esetleg már régen összedőlt. Arról nem is beszélve, hogy az idős házaspár mennyi mérget spórolt meg magának. Nem? Nem kellett illetékeket befizetni, fellebbezésre, mert nem kellett a perköltséget sem fizetni.
Úgy fogták fel, ahogy ezt igazán kellett. Mindent egy lapra tettek fel - lehet ezt is mondani. Hátha bejön. Most nekik éppen bejött. Ez volt ott Isten akarata.
És nagyon sokszor így áll hozzá valaki, és nem az történik, hogy a másik fél sírva, zokogva megbánja, hanem esetleg még jobban megkeményedik, és még gonoszabb lesz. Mert a sötétedő világban lassan ez lesz a természetes, és nem az előbbi.
Mennyi bajt, nyomorúságot és bosszúságot spóroltak meg maguknak. Tudtak bárányok lenni egy farkastörvényű világban. Egyszerűen azért, mert ők ismerték a Bárány Jézust. Jó barátságban voltak vele. És akkor az ő Bárány Jézusuk ezt mondta nekik, hogy vendégeljétek meg őket, s majd meglátjátok, hogy mi lesz.
Biztos nem volt sok ereje a két öregnek, már mozogni is alig bírtak. Ha tényleg leszedik a cserepeket, s ott maradnak egy beázó házzal, akkor mi lesz? De ők inkább engedtek az Isten akaratának, mint a saját indulatuknak. Tudták is, hitték, hogy értük is, meg a fiúkért is meghalt Isten Báránya ott a Golgotán.
szemlézte: Bíró László
Egy idős házaspár Finnország egyik falujában sokszor beszélt Jézus szeretetéről. Ez részben bosszantotta az embereket, részben kiakasztotta őket. Nagy gyűlöletet is kiváltott, különösen a fiatalok között. De ők beszéltek tovább Jézus szeretetéről.
Legtöbben nevettek rajtuk. S páran a fiúk közül - ahogy ez általában lenni szokott - kitervelték azt, hogy majd ők megvakargatják ezt az idős hívő házaspárt, hogy igazi-e ez a hit vagy nem.
Egyik éjjel leszedik a házukról az összes cserepet. Aztán, ha beázik a házuk, akkor majd kiderül, hogy milyen hívők is ők. Neki is láttak a munkának, szorgalmasan szedegették a cserepeket, és az öreg bácsi ezt észrevette. Beszólt a feleségének, hogy hozd ki a kolbászt, a sonkát, a kenyeret meg az uborkát, amijük volt, mert nagy munkában vannak ezek a fiúk.
Biztos megéheznek. És megterítettek ott nekik, és kiszólt, hogy gyertek be, mert látom, hogy sokat dolgoztatok eddig is, egyetek egy kicsit, akkor jobban bírjátok a munkát. Azok ott összekacsintottak, hogy na hát, ezek az öregek még enni is lehet, menjünk csak be. Leültek az asztalhoz, és akkor a bácsi elkezdett imádkozni. Szokásos asztali áldást, és elkezdett imádkozni külön-külön minden fiúért, hogy ismerjék meg Jézus Krisztust, mert nagy szükségük van rá. Nehezen ment le nekik a kolbász meg a sonka. Aztán szépen csöndben fölálltak, és visszarakták a cserepeket.
Én tudom, hogy nem kell olyan naivnak lennünk, hogy ez mindig így megy. Van, amikor leszedik, és el is viszik a cserepet, és nem rakják vissza. És hiába a sonka és kolbász, az sem hat, mert a világ az a farkastörvények mentén rendezkedik be, de időnként azért olyan is van, hogy megbánják, hogy megértik, hogy visszarakják, hogy elszégyellik magukat, és esetleg rá is kérdeznek, hogy honnan az erő és a józanság?
Nem az van, hogy per, bíróság, és majd öt év múlva ítélet, amikor a ház esetleg már régen összedőlt. Arról nem is beszélve, hogy az idős házaspár mennyi mérget spórolt meg magának. Nem? Nem kellett illetékeket befizetni, fellebbezésre, mert nem kellett a perköltséget sem fizetni.
Úgy fogták fel, ahogy ezt igazán kellett. Mindent egy lapra tettek fel - lehet ezt is mondani. Hátha bejön. Most nekik éppen bejött. Ez volt ott Isten akarata.
És nagyon sokszor így áll hozzá valaki, és nem az történik, hogy a másik fél sírva, zokogva megbánja, hanem esetleg még jobban megkeményedik, és még gonoszabb lesz. Mert a sötétedő világban lassan ez lesz a természetes, és nem az előbbi.
Mennyi bajt, nyomorúságot és bosszúságot spóroltak meg maguknak. Tudtak bárányok lenni egy farkastörvényű világban. Egyszerűen azért, mert ők ismerték a Bárány Jézust. Jó barátságban voltak vele. És akkor az ő Bárány Jézusuk ezt mondta nekik, hogy vendégeljétek meg őket, s majd meglátjátok, hogy mi lesz.
Biztos nem volt sok ereje a két öregnek, már mozogni is alig bírtak. Ha tényleg leszedik a cserepeket, s ott maradnak egy beázó házzal, akkor mi lesz? De ők inkább engedtek az Isten akaratának, mint a saját indulatuknak. Tudták is, hitték, hogy értük is, meg a fiúkért is meghalt Isten Báránya ott a Golgotán.
szemlézte: Bíró László
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Di 29. Nov 2022, 05:17
A béka imája
Egy éjszaka béka brekegése zavarta meg a kolostor kertjében imádkozó szerzetest. Megpróbált nem a brekegésre figyelni - mindhiába. Elfutotta a méreg és rákiáltott a békára:
- Csönd! Imádkozom!
A szerzetes kérése - mivel szent ember volt - meghallgatásra talált az égben. Minden teremtmény nyomban elnémulva adta meg neki az imához szükséges csendet.
De ekkor egy hang zavarta meg a barát imáját. Belülről jött, a lelke mélyéről:
- És ha Isten ugyanolyan szépnek találja a béka brekegését, mint a te zsoltáros imádat?!
- Mi tetszhet már az Úrnak egy béka brekegésében? - válaszolta a szerzetes kelletlenül. De a hang nem csitult el:
- Akkor miért teremtette az Isten a békát ilyen hanggal?
A barát elhatározta, utánajár a kérdésnek. Odaszólt a békának:
- Brekegj!
A béka teljesítette a parancsot, hamarosan a környék összes békája csatlakozott hozzá, koncertjük betöltötte az éjszakát.
A szerzetes hallgatta, hallgatta a késői békazenét, egyre szebbnek találta, harmonikusan illett a holdfényes éjszakához.
Amikor felállt, hogy cellájába menjen, még egyszer hallani vélte a hangot a lelke mélyéből:
- Régen nem voltunk már ilyen meghitten együtt - súgta fülébe a Teremtő.
UI:
Regresszió és a reinkarnáció kapcsolata. 1 rész Karsay István előadása.
https://www.youtube.com/watch?v=Bj9mLCY ... I8N4AaABAg
Regresszió és a reinkarnáció kapcsolata. 2 rész Karsay István előadása.
https://www.youtube.com/watch?v=rUtSzX9YjVY&t=3s
Egy éjszaka béka brekegése zavarta meg a kolostor kertjében imádkozó szerzetest. Megpróbált nem a brekegésre figyelni - mindhiába. Elfutotta a méreg és rákiáltott a békára:
- Csönd! Imádkozom!
A szerzetes kérése - mivel szent ember volt - meghallgatásra talált az égben. Minden teremtmény nyomban elnémulva adta meg neki az imához szükséges csendet.
De ekkor egy hang zavarta meg a barát imáját. Belülről jött, a lelke mélyéről:
- És ha Isten ugyanolyan szépnek találja a béka brekegését, mint a te zsoltáros imádat?!
- Mi tetszhet már az Úrnak egy béka brekegésében? - válaszolta a szerzetes kelletlenül. De a hang nem csitult el:
- Akkor miért teremtette az Isten a békát ilyen hanggal?
A barát elhatározta, utánajár a kérdésnek. Odaszólt a békának:
- Brekegj!
A béka teljesítette a parancsot, hamarosan a környék összes békája csatlakozott hozzá, koncertjük betöltötte az éjszakát.
A szerzetes hallgatta, hallgatta a késői békazenét, egyre szebbnek találta, harmonikusan illett a holdfényes éjszakához.
Amikor felállt, hogy cellájába menjen, még egyszer hallani vélte a hangot a lelke mélyéből:
- Régen nem voltunk már ilyen meghitten együtt - súgta fülébe a Teremtő.
UI:
Regresszió és a reinkarnáció kapcsolata. 1 rész Karsay István előadása.
https://www.youtube.com/watch?v=Bj9mLCY ... I8N4AaABAg
Regresszió és a reinkarnáció kapcsolata. 2 rész Karsay István előadása.
https://www.youtube.com/watch?v=rUtSzX9YjVY&t=3s
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » Mi 30. Nov 2022, 08:08
Egy férfi levágott egy kövér borjút, meggyújtotta a grillt, és ezt mondta a lányának:
′′ Lányom, hívd meg a szeretteinket és szomszédjainkat, hogy egyenek velünk...".
A lánya utcára vonult, és azt kiabálta: ′′ Segítsetek eloltani a tüzet apám házánál!"
Néhány pillanatra, egy csapatnyi ember
jött ki, a többi meg úgy tett, mintha nem hallotta volna.
Az emberek, akik jöttek, addig ettek, ittak, amíg elegük nem volt.
Az apa elképedt, és a lányához fordult, majd azt mondta: ′′ Azok, akik eljöttek, azokat még sosem láttam! Hol vannak a szeretteink, rokonaink, barátaink?"
Azt mondta a lány: ′′ Akik elhagyták otthonukat, hogy segítsenek nekünk eloltani a házunkban a tüzet, és nem a buli miatt, ezek érdemlik meg a nagylelkűségünket és a vendégszeretetünket! "
Konklúzió: Ki nincs veled egy nehéz pillanatban, ne nevezd barátnak, testvérnek, családtagnak... Mert ők azok, akik a nehéz időkben nevetnek rajtad, és nem érdemlik meg a kedvességed, nagylelkűséged, figyelmed!
UI:
Az utolsó prófécia - GH Anon (Herczeg Gabriella), Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=AjDjIff20lA
′′ Lányom, hívd meg a szeretteinket és szomszédjainkat, hogy egyenek velünk...".
A lánya utcára vonult, és azt kiabálta: ′′ Segítsetek eloltani a tüzet apám házánál!"
Néhány pillanatra, egy csapatnyi ember
jött ki, a többi meg úgy tett, mintha nem hallotta volna.
Az emberek, akik jöttek, addig ettek, ittak, amíg elegük nem volt.
Az apa elképedt, és a lányához fordult, majd azt mondta: ′′ Azok, akik eljöttek, azokat még sosem láttam! Hol vannak a szeretteink, rokonaink, barátaink?"
Azt mondta a lány: ′′ Akik elhagyták otthonukat, hogy segítsenek nekünk eloltani a házunkban a tüzet, és nem a buli miatt, ezek érdemlik meg a nagylelkűségünket és a vendégszeretetünket! "
Konklúzió: Ki nincs veled egy nehéz pillanatban, ne nevezd barátnak, testvérnek, családtagnak... Mert ők azok, akik a nehéz időkben nevetnek rajtad, és nem érdemlik meg a kedvességed, nagylelkűséged, figyelmed!
UI:
Az utolsó prófécia - GH Anon (Herczeg Gabriella), Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=AjDjIff20lA
-
Karsay1958 - Beiträge: 2211
- Registriert: Mo 9. Mär 2020, 01:02
TAGS
Zurück zu Karsay István fóruma
Wer ist online?
0 Mitglieder
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Bei iphpbb3.com bekommen Sie ein kostenloses Forum mit vielen tollen Extras
Forum kostenlos einrichten - Hot Topics - Tags
Beliebteste Themen: PC, TV, Ford, Adam, ORF
Impressum | Datenschutz
Bei iphpbb3.com bekommen Sie ein kostenloses Forum mit vielen tollen Extras
Forum kostenlos einrichten - Hot Topics - Tags
Beliebteste Themen: PC, TV, Ford, Adam, ORF
Impressum | Datenschutz