A Schemhamphorash lényegének jobb megismerése és szemléltetése érdekében célszerű a Názáreti Jézus születésével és kereszthalálával folytatni a feltárást és persze nem utolsó sorban azért is, mivelhogy a Pál-féle kereszténység Immánuelt, a "végidők" ószövetségi Messiását, Jézus második eljöveteleként váratta hívő tömegeivel. Mint látni fogjuk, ez a nonszensz ötlet semmiképpen nem állhatja ki a megmérettetés próbáját. Az előző fejezetben Immánuel születési konstellációjával, a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel (1999.08.11.) ismerkedhettünk meg, ami az ősi asztrológia szabályzói szerint a Schemhamphoras kozmikus forrásai közül a legnegatívabb szellemi hatásúnak tekinthető. Nostradamus ezt az égi eseményt a "rettegés nagy királyának" megérkezésével jellemezte, aki nem volt valójában más, mint Lucifernek, a "fényhozónak" (a Phosphoros-nak, a reggeli hajnalcsillagnak [Ézsaiás 14,12; Jelenések könyve 22,16], a Sátánnak, Ahriman-nak, Mihály arkangyalnak [Dániel 10,21; 12,1; Jelenések könyve 12,7]) az eljövetele.
Jézus születésének a hírét nem Mihály arkangyal (a kozmikus kereszt szelleme) hozta tudomására Jézus édesanyjának, Máriának, hanem Gábriel arkangyal (Lukács 1,26), aki a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásának a szellemi hatása.
Az újszövetségi Jézus története megkérdőjelezhetetlenül a legmegragadóbb és etikailag a legemelkedettebb misztériumvallásnak a fundamentuma, a benne fellelhető néhány ellentmondás ellenére is. Már a testi fogantatásának magyarázata is mesés elemekkel tarkított, ugyanis az ezzel kapcsolatos tanítások szerint nem egy biológiai apától származott, hanem kizárólagosan csak a "Szentlélektől", helyesebben kifejezve, a "Szent Szellemtől", azaz Isten által történt meg a testi fogantatása (Máté 1,20; Lukács 1,26-35; János 1,13), biológiai apa beavatkozása nélkül. Ennek értelmében a keresztény hitvilágban Jézus édesanyja, Szűz Mária néven vált ismertté és úgymond férfi érintése nélkül került áldott állapotba. Mivel az ember Jézust Istenként tisztelik és imádják a keresztények, ezért Máriát értelemszerűen Isten anyjának tekintik.
A Mithrász-kultusz misztériumvallásának főszereplője Jézushoz hasonlóan Isten fiaként ("quod Filius Dei") "bűntelenül" született egy szűztől, akit Isten anyjának neveztek.
Az illetékesek állásfoglalása szerint Jézus születésének nem csupán az évét, de a hónapját és napját sem ismerték, ami számomra elképzelhetetlen, ezért ezt az álláspontot inkább a Jézus személyét körülövező misztériumok védelmének tudja be az ember. Aki tisztában van a Schemhamphoras mibenlétével és lényegével, abban fel sem merülhet a kétség azzal kapcsolatosan, hogy a "bűntelenül" világra jött Hom, Zoroaster (Zarathustra), Mithrász és természetesen Jézus egyaránt a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásakor kellett megszülessen, ugyanis kizárólagosan csak ez a konstelláció biztosíthatta számukra a "bűntelen" születési adottságot. Ekkor a Nap mögött felsorakozott negatív hatásúnak tartott Mars, Szaturnusz és Uránusz bolygók nagyfokú hatáscsökkenést szenvedtek el a Földről nézve.
Az ilyen együttállás minden alkalommal ∼2 év eltéréssel két alkalommal realizálódik a zodiákusban. Az egyik magától értetődően szorosabb, a másik pedig kevésbé egzakt konjunkció. Ugyanez volt a helyzet Jézus születése tájékán is, amit az igazol számunkra megkérdőjelezhetetlenül vissza, hogy amikor a zsidók királyának, Nagy Heródesnek tudomására jutott feltételezhetően az asztrológus tanácsadói (akik jártasak kellett legyenek a Mezopotámiából származó héber kabbalában is) révén, hogy egy olyan gyermek született, aki veszélyeztetheti a saját, illetve a leszármazottjainak uralmát, nemcsak az újszülöttek megölését rendelte el:
"Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe és azt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívatott minden főpapot és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hol kellett megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: "Te pedig, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt. Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, és gondosan kikérdezte őket, hogy mikor jelent meg a csillag, majd elküldte őket Betlehembe, és azt mondta: Menjetek el, és kérdezősködjetek a gyermek felől; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt! Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük mennt mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy nem menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba." (Máté 2,1-12) [1]
A napkeleti bölcsek számát illetően evidens módon az általuk adományozott ajándékok (arany, tömjén és mirha) szolgálnak kellő felvilágosítással. Annak ellenére, hogy ezt Máté nem hangsúlyozta így ki, már az ókeresztény teológus, író és egyháztanító Órigenész (i. sz. 184 - 254) is azt nyilatkozta, hogy hárman voltak:
"Hi ergo omnes in hujuscemodi eruditionibus instituti, veniunt ad legem Dei, & dicunt: Videntes vidimus, quia est Dominus tecum, et diximus: Fiat conjuratio inter nos et inter te, et constituamus tecum pactum, ne facias nobiscum mala, sed quemadmodum nos te non somus execrati, ita et tu benedictus Domino. Possunt quidem isti tres, qui pacem requirunt a Verbo Dei, & prævenire cupiunt pacto societatem ejus, figuram tenere Magorum, qui ex Orientis partibus veniunt eruditi paternis libris, & institutionibus majorum, & dicunt: Quia videntes vidimus natum regem, & vidimus, quia Deus est cum ipso, & venimus adorare eum. Sed & si quis ille est, qui hujuscemodi eruditionibus institutus, videns quia Deus erat in Christo, munderum reconcilians sibi, & admiratus operum ejus majestatem, dicat: Videntes vidimus, quia est Dominus tecum, et diximus: Fiat conjuratio inter nos." [2]
"Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott." (Máté 2,16-18) [1]
Straßburgi dóm egyik bejárata
Schwäbisch Gmünd, Münster - bejárat
Máté evangéliumának utóbbi mondata perdöntő Jézus születése misztériumának feltárása szempontjából! A napkeleti bölcsekkel kapcsolatos leírása egy exotérikus köntösbe bújtatott kozmikus történés. A három bölcs (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) a Mars, Szaturnusz és Uránusz planétákat kell, hogy megszemélyesítsék. Az újszülött Jézusnak aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba. Emanuel Swedenborg (1688 - 1772) svéd keresztény misztikus és teológus megpróbálta az említett ajándékok valódi jelentését megfogalmazni, nevezetesen, hogy az arany a mennyei jót, a tömjén a szellemi jót, a mirha pedig a természetes jót szimbolizálja [3], de ez esetleg egy képletes, exotérikus magyarázatnak felelhet csak meg, pontosabban használhatatlan... A Magyar Katolikus Lexikon ad hírt arról, hogy
"A Háromkirályokat a legrégebbi keresztény ábrázolások Mithrász tisztelőiként állítják elénk" [4]
Mithrász ∼272 évvel korábban jött a világra, mint Jézus. Hagyományok szerint Mithrász egy barlangban született egy szűztől, akit Isten anyjának neveztek; a jászola mellett pásztorok és Ormuzd szent állatai (egy szamár és egy ökör) tartózkodtak; három perzsa öltözékű mágus is jelen volt ott, akik az újszülöttnek aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba; a gyermek feje körül fénysugár (glória) ragyogott [5]. Ezekből az következik, hogy ezek a napkeleti bölcsek (mágusok, királyok, etc.), akik Mithrászt és Jézust egyaránt meglátogatták születésükkor és ugyanazon ajándékokkal kedveskedtek nekik, nem lehettek hús-vér emberek...
Az arany (ami a Napot szimbolizálja), a tömjén és a mirha nemcsak Mithrász és Jézus születésével kapcsolatos, ugyanis az egyiptomi mitológia rejtélyes tűz és napmadárának, a főnixnek (Egyiptomban: benu; a zsidóknál: chol ; a görögöknél: Φοινιξ; a perzsáknál: szimurg; a törököknél : kerkes) halálával is. Az I. század végén vértanúhalált halt I. Kelemen pápa a korintusiakhoz írt levelében arról ír, hogy amikor ez a mitikus madár a halála közeledtét érzi, fészket (máglyát) készít tömjénből, mirhából és egyéb fűszerekből, ezt követően pedig elégeti magát a Napban [6]. A hamvaiból egy hernyó születik, amiből idővel ismét főnixmadár válik. Ez valójában egy örökké tartó és periódikusan ismétlődő asztronómiai történéssorozat. A főnixmadár "élethosszára" vonatkozóan igen eltérő adatok láttak eddig napvilágot (100, 216, 461, 532, 540, 600, 651, 654, 660, 1000, 1461 év...). Egyesek úgy képzelik, hogy a főnix nem más, mint a Napnak és a Merkúrnak a pontszerű együttállása, ami 651 évenként ismétődik meg. A véleményem szerint a főnix a Schemhamphoras kozmikus forrásait jelképezi, az "önégetés" pedig akkor történik, amikor az ezeket felépítő égitestek együttállnak a Nappal, ami ∼136 évenként valósulhat meg, de ha szorosabb együttállás a kitétel, abban az esetben ∼272 évenként. Ezek az alkalmak a főnix halálát jelentik, de ezt követően mindig "feltámad hamvaiból". Az eddigiekből az következik, hogy a főnix élete folyamán negatív szellemi hatású, de halálakor megtisztul a Napban:
Saját római pénzérmék (előlapon II. Konstantin császár, hátlapon a főnix)
Heródes nem csak az újszülötteket ölette le Betlehemben és annak környékén, hanem a három "bölcstől" megtudott születési időpont előtt 2 évvel korábban megszületett gyermekekkel együtt az addig világra jött apróságokat egyaránt. Erre kizárólagosan azért volt szüksége, mert ekkortájt, mint ahogy már említettem, kétszer jött létre a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz konjunkció, mégpedig a Mars periódusából adódóan:
i.e. 10.02.03.
-9.02.03. 15:32 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:12,6°/12,6°/7,6°/5°Vízöntő; -Uránusz:19,5°Vízöntő (14,5°)
Jézus születése:
i.e. 8.02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő (8,2°)
Vénusz-Jupiter sextil!
Feltétlenül érdemes itt arra felhívni a figyelmet, hogy a napjainkig napvilágot látott teóriák közül egyetlenegy se ad ezen legfontosabb bibliai információra kielégítő és elfogadható magyarázatot, de nemcsak erre, ugyanis Jézus "bűntelségének" indoklása és igazolása se történt meg eddig.
A Magyar Katolikus Lexikonban az alábbit olvashatjuk a betlehemi gyermekgyilkosságokkal kapcsolatosan:
"A 2 éves kor meghatározásában nyilvánvalóan a →betlehemi csillag feltűnésének ideje segített (2,7)." [7]
Az idézet annyiban helyesnek mondható, hogy ténylegesen Jézus születésének időpontjához képest kell a ∼2 évet kikalkulálni, de a Máté 2,9-ben említett betlehemi csillag nem egy valóságos csillag, ugyanis amennyiben a ∼136 évenként létrejövő együttállásoknak a helyeit ha sorrendben összekötjük a zodiákusban, akkor kapunk egy aránylag szabálytalan nyolcágú csillagot, ami a Máté által említett tényleges betlehemi csillag:
A csillagot meghatározó pontokhoz tartozó konstellációk:
1,
-1096.02.21 2:22 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22°/22°/26,7°/24,7°/25,3°Vízöntő (4,7°)
2,
-960.10.10. 15:02 UT
Nap-Hold-Mars konjunkció:8,7°/8,7°/7,3°Mérleg; -Szaturnusz-Uránusz konjunkció:25,3°/20°Mérleg (18°)
3,
-852.05.23. 10:41 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,2°/22,2°/22,5°/23°/18°Bika (5°)
4,
-688.01.11. 9:06 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,3°/14,3°/10,2°/8,1°/13,6°Bak (6,2°)
5,
-554.08.24. 3:51 UT
Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:23,8°/23,8°/19,1°/19,8°Oroszlán; -Mars:11,4°Oroszlán (12,4°)
6,
-417.03.15. 12:05 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:19,1°/19,1°/22,7°/25,8°Halak; -Uránusz:2,8°Kos (13,7°)
7,
-279.12.09. 17:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,5°/14,5°/15,9°/14,9°/8,1°Nyilas (7,8°)
8,
-146.06.15. 6:32 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:19,5°/19,5°/17°/22,1°Iker; -Uránusz:27,5°Iker (10,5°)
9,
-7.02.10. 10:11 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntõ (9,2°)
A csillag megszerkesztésénél minden esetben a legszorosabb együttállásokat vettem figyelembe. Ha a fenti dátumokhoz plusz illetve mínusz írányban 1089 évet, vagy ennek a többszörösét adjuk, akkor ráakadunk a későbbi, ill. korábbi "kozmikus kígyók" helyeire és időpontjaira is a plusz ill. mínusz ∼2 év figyelembevétele mellett.
Néhány példa erre:
4,
-688.01.11. 9:06 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,3°/14,3°/10,2°/8,1°/13,6°Bak (6,2°)
400.12.31. 18:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:12°/12°/12,4°/12,6°/14,5°Bak (2,5°)
1489.12.22. 7:12 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:10°/10°/14,8°/17°/15,2°Bak (7°)
5,
-554.08.24. 3:51 UT
Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:23,8°/23,8°/19,1°/19,8°Oroszlán; -Mars:11,4°Oroszlán (12,4°)
535.08.14. 18:07 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,6°/22,6°/17,1°/21,2°/18,7°Oroszlán (5,5°)
1624. 08.14. 4:12 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:21,6°/21,6°/22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán (5,3°)
7,
-279.12.09. 17:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,5°/14,5°/15,9°/14,9°/8,1°Nyilas (7,8°)
808.11.21. 4:42 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:4,1°/4,1°Nyilas/27,7°/28,5°/29,2°Skorpió (6,4°)
1897.11.24. 9:20 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:2,4°/2,4°/1,6°/3,2°Nyilas/29,5°Skorpió (3,7°)
Ez a folyamat minden ágon véges (azaz volt kezdete és vége!), tehát a konjunkciók "szorossága" csökkenő tendenciát mutat az idő múlásával, ha egy "szoros" konjunkciót veszünk kiindulási alapnak. Idővel átveszi ennek az "ágnak" a szerepét egy ∼45,375 évvel eltolódott újra kiépülő "ág".
A fentiek alapján jönnek létre a Jézus születését is fémjelző konjunkciók. Két egymást követő pont között ∼136,125 év az időeltérés, és miután ∼1089 év elteltével létrejött ez a szemmel nem látható csillag, egy-két fok eltolódással ismétlődik a folyamat a zodiákusban. Ennek a csillagnak a kiszerkesztéséhez minden esetben a korábbi, vagy a ∼2 évvel később megvalósult együttállást kell tekintetbe venni. A Názareti Jézus születési konstellációja, a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek egzakt együttállása (<10°) nem gyakori jelenség, ugyanis mint ahogy említettem, legfeljebb 134 - 136 évenként jöhet létre a zodiákusban. Az elmúlt 4000 év alatt összesen 15 alkalommal realizálódott, mégpedig Jézus születése előtt ∼272 évvel, amikor Mithrász testet öltött és Jézus születését követően szintén ∼272 évvel.
Számos képzőművészeti alkotáson megjelenik a nyolcágú betlehemi csillag ábrázolása, de ezek közül is a leghíresebb az olaszországi Ravenna városában található S. Apollinare Nuovo bazilikában látható mozaik:
A pécsi székesegyház altemplomában egy freskón, a szegedi Fogadalmi templom egyik festett ablaküvegén, és hosszasan sorolhatná tovább az ember, hogy hány helyen látható még a betlehemi csillag nyolcágú csillagnak ábrázolva:
Pécs, Székesegyház
Szeged, Fogadalmi templom
Jézus születésének napját a nyugati keresztények az i.sz. 4. század második felétől december 25-én ünnepelték, ugyanis ellensúlyozni akarták a Római Birodalomban közkedvelt és praktizált Mithrász-kultuszt, ami ezen a napon emlékezett meg Mithrász világra jöveteléről. Mithrász a legendák szerint szintén egy szűz gyermekeként jött a világra, tehát az effajta születés nem a Pál-féle kereszténység találmánya volt, mivel Mithrászon kívül Hórusz, Krisna, Dionüszosz, Attis, etc. is szűz gyermekeként volt számontartva. Mithrász édesanyját ugyanúgy Isten anyjának tartották és nevezték, mint Jézus édesanyját, Máriát. A december 25-i születési dátum magától értetődően Jézus és Mithrász esetében egyaránt nem helytálló.
Josephus Flavius (37 - 100) római zsidó történetíró nem tett említést írásaiban a Heródes nevéhez fűződő gyermekmészárlásról, ellenben caesareai Eusebius (∼265 - 339) keresztény történetírónál találunk utalást erre nézve [8].
Jézus életbenmaradása annak volt köszönhető Máté elmondása szerint, hogy nevelőapját, Józsefet álmában isteni sugallat figyelmeztette az újszülöttet fenyegető veszélyről és még időben sikerült Egyiptomba menekülniük, ahol Heródes haláláig maradtak (Máté 2,13-15). A testet öltött Mitrász a perzsa hitvilág Jóistenének (eredetileg nem Istenként tisztelték, hanem jó szellemként, "Ized"-ként és közvetítőként, akit a görög mitológia "Agathodémon"-ként tartott nyilván), Ormuzd-nak volt az inkarnációja, Jézus úgyszintén. Immánuel és Jézus születési adottságai közt az eltérő különbség az, hogy Immánuel Lucifernek, azaz "Kakodémon"-nak (κακοδαιμων), a gonosz szellemnek az inkarnációja, Hom, Zoroaster, Mithrász, Jézus etc. viszont "Agathodémon"-nak (αγαθοδαιμων), a jó szellemnek. Immánuel a legnegatívabb szellemi hatású kozmikus kereszt égisze alatt jött a világra, ezzel szemben Hom, Zoroaster, Mithrász, Jézus etc. az említett keresztet felépítő égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz) együttállásakor. Már ez is egyértelműen bizonyítja, hogy Immánuel nem lehet "Jézus második eljövetele"...
Lukács evangéliuma arról számol be, hogy Mária és József Betlehemben tartózkodott Jézus születésekor, mivel Publius Sulpicius Quirinius (Czirénius; i.e. 45? - i.sz. 21?) népszámlálást tartott a nem római polgárok (no cives Romani) részére is (Lukács 2,1-6), és ezért mindenkinek a saját városában kellett összeírásra megjelennie. Ankarában, a róma templom előcsarnokában egy kőbevésett ténybeszámoló (Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti - Az isteni Augustus tettei) hirdeti az utókornak, hogy Augustus császár (i.e. 63 - i.sz. 14) az egész Római Birodalom területén három alkalommal tartott népszámlálást (lustrum-ot) a római polgárok (cives Romani) számára, éspedig i.e. 28-ban (ab urbe condita: a. u. c. 726-ban), i.e. 8-ban (a. u. c. 746-ban) és i.sz. 14-ben (a. u. c. 767-ben) [9]. I.e. 8-ban tartották meg a Publius Sulpicius Quirinius (Lukács szerint akkor Szíria helytartója volt) által végrehajtott népszámlálást (census-t) is azok számára, akik nem voltak római állampolgárok, mint Mária és József:
"Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó." (Lukács 2,1-2) [1]
Lukács ezen információja csak részben felelhet meg a valóságnak. A probléma abból adódik, hogy Quirinius a. u. c. 759-től 764-ig volt csak Szíria helytartója, i.e. 8-ban (a. u. c. 746-ban, azaz Róma alapítása után 746-ban) viszont Sentium Saturninum (a. u. c. 744 - 748). Ezt látszik igazolni Tertullianus ókori egyházi író és gondolkodó következő mondata is azt állítva, hogy információja megbízható forrásból származott:
"Sed & census constat actos sub Augusto nunc in Judaeam per Sentium Saturninum, apud quos genus ejus inquirere potuissent." [10]
Lukács megadása történhetett tévedésből, de sokkal inkább a misztérium védelme érdekében dezinformáció gyanánt, illetve az se zárható ki, hogy Quirinius nem volt ugyan akkoriban Szíria helytartója, ámde mivel Augustus császár őt bízta meg a census lebonyolításával, ezért mint tejhatalmú császári megbízott azonos, vagy akár nagyobb hatalommal is rendelkezhetett arra az időre, mint az akkori szíriai helytartó, Sentium Saturninum. Erre a felmerült problémára igyekezett megoldás gyanánt reagálni a Boroszlóban (Breslau; ma: Wrocław) professzorként tevékenykedő Georg Philipp Eduard Huschke (1801 - 1886), az 1840-ben kiadott "Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census", azaz "Jézus Krisztus születése idején megtartott népszámlálásról" című alapos tanulmányában:
"Egyesek szerint azt mondja Lukács: "Ez a népszámlálás volt az első és akkor történt, amikor Quirinus tisztviselő volt Szíriában", és az lesz elfogadott, hogy Quirinus kétszer szolgált császári hivatalnokként Szíriában, először Krisztus születésekor, amikor Sentius Saturninus Szíria hivatalos kormányzója volt. Akkoriban Augustus rendkívüli hatalommal küldte Szíriába - ahogy a legtöbben ezt elfogadják, hogy ő a birodalmi népszámlálás lebonyolítására kinevezett húsz rendkívüli biztos közül az egyik volt -, hogy amellett a palesztin királyság népszámlálását is elvégezze; másodszorra tizenkét évvel később, Szíria hivatalos kormányzójaként, és egyúttal ellenőri hatalommal felruházva tartotta meg az ismert népszámlálást.
A másik szemlélet, hogy az első (πρώτη) az első programm (πρώτη πρό) értelemben áll Lukácsnál, vagy ahogy mások megfogalmazzák, az előzőtől (πρoτέρα) és a rész így szól: "ez a népszámlálás Quirinus kormányzósága előtt történt Szíriában"." (saját fordítás) [11]
Friedrich Christian Carl Heinrich Münter (1761 - 1830) német luteránus püspök, a koppenhágai egyetem néhai teológus professzora (aki a koppenhágai "Friedrich zur gekrönten Hoffnung" szabadkőműves páholy mestere volt 33 éves korától 13 éven át) a "Der Stern der Weisen - Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi", azaz "A bölcsek csillaga - Krisztus születési évének vizsgálata" címet viselő könyvében korábbi és későbbi történelmi példákkal igyekszik alátámasztani az említett teória helyességét Quirinius-sal kapcsolatosan [12]. Mindent összevetve, Jézus az i.e. 8-ban (a. u. c. 746-ban) megtartott lustrum és census idején látta meg a napvilágot (ellentétben más egyéb elképzelésekkel szemben!), amikor Sentium Saturninum volt Szíria hivatalos helytartója a. u. c. 744 - 748-ig, de Augustus római császár joggal feltételezhetően a census lebonyolítását Publius Sulpicius Quirinius-ra bízta, aki Szíria helytartói tisztségét csak a. u. c. 759-től töltötte be, azaz Jézus születését követő 13. évtől.
Itt célravezető most az időben visszafelé haladni egészen Mária születéséig annak érdekében, hogy tisztábban láthassunk Jézus valódi származását illetően. Máté az alábbi módon számol be Jézus testi fogantatásával kapcsolatosan:
"Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűn, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsájtja. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme az Úr angyala megjelent neki álmában, és azt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fíút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből." (Máté 1,18-21) [1]
Két hibás megfogalmazást is felfedezhetünk a fenti idézetben, ugyanis miképpen tűnhetett az ki, hogy Mária éppen a "Szentlélektől" került volna áldott állapotban; a másik ellentmondás pedig, hogy az első mondatban József a vőlegényeként van feltüntetve, a második mondatban pedig a férjeként annak ellenére, hogy még nem voltak összeházasodva... Ezek tulajdonképpen szóra sem érdemes apróságok, sokkal problémásabb viszont már az az állítás, hogy Mária férfi érintése nélkül esett volna teherbe. Minden anya szülte hús-vér embernek van egy hús-vér biológia apja is, de a lelki adottságaival ellenben születése pillanatában lesz csak felvértezve. Jézus esetében se történhetett ez másképpen.
Lukács ugyancsak beszámol Jézus fogamzásáról, sőt még részleteibe is belemegy annak ellenére, hogy Pállal egyetemben nem ismerték személyesen Jézust és feltételezhetően Máriát sem. Lukácsot a rabbinak tanul Pál (Saul) térítette meg a Pál-féle kereszténység számára, évekkel Jézus kereszthalálát követően. Pál több helyen a "pogányok apostolának" titulálja magát (A rómaiakhoz írt levél 1,4-5; 11,13; 15,15-16; 16,26; A galatákhoz írt levél 2,2; 2,8; Az efezusiakhoz írt levél 3,1; 3,6; 3,8; A thesszalonikaiakhoz írt levél 2,15-16; A Timoteushoz írt második levél 1,11; 4,17), nyomatékosan kihangsúlyozva azt, hogy ő igazat mond és nem hazudik (A Timoteushoz írt első levél 2,7). Amikor valaki meggyanúsítás nélkül igyekszik bizonygatni fedhetetlenségét és tisztességét, az általában joggal kelt még a jóhiszemű emberekben is gyanakvást és kétkedést... Pál egyszerűen megátkozza azokat, akik mást hirdetnek mint ő (A galatákhoz írt levél 1,6-9). Érthetetlen, hogy a keresztény hagyomány apostolnak tartja személyét, hiszen nem ismerte Jézust és a "megtérését" illetően pedig jogosan merülhetnek fel aggályok... Az Újszövetség 27 könyve közül 16 Lukács és Pál nevéhez fűződik. Miképpen lehetséges az, hogy Péter, akire úgymond az egyházát építette Jézus (Máté 16,18), minimális tanítással van jelen az Újszövetségben? Péternek a két levele 8 fejezetet tartalmaz, ezzel szemben Pálnak a 14 levele 100 fejezetet. Hogy erről mi lett volna a véleménye a kereszthalált halt Jézusnak, azt csak találgatni lehet...
Lukács volt az "Apostolok cselekedete" megalkotója is. Ezt az alábbi mondattal kezdi:
"Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott." (Az apostolok cselekedetei 1,1-2) [1]
Mivelhogy soha nem találkozott Jézussal, honnan tudhatta, hogy Jézus "kezdettől fogva egészen addig a napig" mit tett és tanított? Esetleg Páltól informálódott, aki szintén soha nem került személyesen kapcsolatba Jézussal, ámde Jézus követőinek legádázabb üldözője volt a Szanhedrin megbízásából?
Lukács sorai Jézus fogamzásáról:
"E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta: Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek elől. A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapban van az, akit meddőnek mondanak, mert Istennek semmi sem lehetetlen. Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal. Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!" Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? (Lukács 1,24-43) [1]
"Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába." (Lukács 1,56) [1]
Jézusnak a "Szent Szellem" általi testi fogantatására a nem kanonizált (apokrif), azaz az egyházatyák által az Újszövetségből kihagyott Fülöp evangéliuma is kitér:
"Egyesek azt mondták: "Mária a Szent Szellem által fogant." Ezek tévedésben vannak. Nem tudják, hogy mit beszélnek. Mikor fogant valaha is asszonytól egy asszony?" (saját fordítás) [13]
Fülöp ellentétben Pállal, valóban Jézus apostola volt, első követői közé tartozott (János evangélium 1,43). Fülöp tehát határozottan elveti azt a nonszensz gondolatot, mi szerint Mária a "Szent Szellem" által került volna áldott állapotba Jézussal. Mária valószínűleg aznap vált állapotos Jézussal, amikor meglátogatta rokonát, Erzsébetet (Lukács 1,39-40) Jeruzsálemben, aki Zakariás papnak feleségeként hatodik hónapja volt másállapotos. Az előrehaladott korú Zakariásnak úgymond isteni közreműködés segítségével sikerült teherbe ejtenie a szintén idős feleségét, akit addig meddőnek hittek.
Mária a látogatása idején már betöltötte a 13. életévét a német nyelvű "Ökumenische Heiligenlexikon" megadása szerint is, ugyanis Mária születését i.e. 22-re [14] teszi. Egy 13 éves gyereklány akkoriban már nagykorúnak számított az ószövetségi vallási szokások értelmében:
"Az ókori zsidó törvénytudók a következő korosztályokba sorolta a leányokat: 11 év alatt kiskorú, 12-12 év között középkorú, 12 évtől nagykorú. A nagykorúság elérése jelentette a házasságra való érettséget is." (441. old.) [15]
A fenti idézet Diós István által megalkotott "A szentek élete" című munkájából származik, ezzel szemben az ószövetségi ókori szokásjogokat tartalmazó Babiloni Talmud több helyen azt hangoztatja, hogy egy 3 éves és 1 napos kislány nemi aktus által megházasítható [16]. Ez a kis korrekció persze nem változtat azon a tényen, hogy Mária 13 évesen vált állapotossá, mégpedig evidens módon ∼266 nappal Jézus születését megelőzően.
Hogy jobban megértsük az elkövetkezendő, Jézus megfogamzásával kapcsolatos konklúziót, vizsgáljuk tovább Mária életét egészen születéséig, amiről a II. században készült Jakab-féle ősevangéliumból értesülhetünk. Mária édesanyja Anna, és édesapja Joákim idős emberek voltak ugyanúgy, mint Keresztelő János szülei, Erzsébet és Zakariás. Annának angyali jelenésben volt része, aki tudtul adta számára, hogy leánygyermekük fog születni, akit az egész világ ünnepelni fog majdan:
"És íme, az Úr egyik angyala hozzálépett és így szólt: "Anna, Anna, Isten az Úr meghallgatta könyörgéseidet, te megfogansz és szülni fogsz majd, és áldott kell legyen ivadékod az egész földkerekségen." (saját fordítás) [17]
Ez a mondat már szinte garancia kell arra legyen, hogy Mária is a Schemhamphoras egyik kozmikus forrásának égisze alatt kellett a világra jöjjön. Egyes elképzelések szerint Máriára születésekor rászállt a Szentlélek [18], amely eseménnyel kapcsolatosan az alábbi két konstelláció jöhet csak szóba:
-22.12.18. 15:47 UT +2.00 Jeruzsálem (szombat)
Nap-Hold-Uránusz konjunkció:24,9°/24,9°Nyilas/1,2°Bak;-Mars-Szaturnusz-Neptunusz quadrat:24,4°/24,6°Szűz/2,4°Mérleg (6,8°/8°)
-18.07.09. 12:23 UT +2.00 Jeruzsálem (szerda)
Nap-Hold-Mars konjunkció:13,4°/13,4°/14,4°Rák;-Uránusz oppozíció:16,1°Bak;-Szaturnusz quadrat:23,4°Mérleg (10°)
(részleges napfogyatkozás)
Diós István a korábban említett könyvében arról ír, hogy a hagyományok szerint Mária "eredendő bűntől" ("peccatum originale") mentesen, azaz negatív szellemi hatásoktól mentesen jött a világra:
"A hitünk hagyománya tanítja, hogy Mária eredeti bűn nélkül lépett be az életbe, s ennek következtében szabad volt minden rossz ösztönösségtől." (442. old.) [15]
Mivel Jézus születését megelőzően ilyen jellegű születés utoljára ∼272 évvel korábban volt csak lehetséges, ezért Máriára ez semmiképpen nem vonatkozhat. Amikor Mária egy éves lett, édesapja Joákim ünnepi lakomára hívta meg a papokat, írástudókat, véneket és a népből sokakat. Ennek alkalmából a főpap és a pap áldást mondott a gyermekre, amiben Máriának az örökre szóló isteni elhivatottságára hívták fel a figyelmet:
"Joákim odavitte a leánykát a papokhoz, és a papok megáldották őt mondván: ,"Atyáinknak Istene áldja meg ezt a leánykát és adjon neki egy nevet, amit örökké emleget minden nemzedék." – És az egész nép mondta: "Úgy legyen, úgy legyen, Amen!'" - Joákim odavitte a leánykát a főpapokhoz, megáldották őt mondván: "Dicsőséges Isten áldja meg ezt a leánykát, és adjon neki vég nélküli (örökké tartó) áldást."" (saját fordítás) [19]
Anna fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét JHVH szolgálatába fogja állítani, ezért amikor Mária 3 éves lett, elvitték a jeruzsálemi Templomba, ahol Zakariás pap az alábbi szavakkal fogadta a leánykát:
"Az Úristen naggyá tette nevedet a Föld minden nemzedéke között: az utolsó napokban nyilvánvalóvá teszi benned az Úristen, Izrael fiainak megváltását." (saját fordítás) [20]
Zakariás pap (Erzsébet férje) már ekkor jelezte, hogy Mária lesz Izrael megváltójának az édesanyja. A kislány három éves korától a jeruzsálemi templomban nevelkedett, Zakariás védőszárnyai alatt:
"Későbbi hagyomány, hogy Zakariás nevelése alatt, a jeruzsálemi templomban nőtt fel, mert Istennek volt szentelve." [21]
Mária kilenc évet töltött a Templomban a papok és Isten szolgálatában. 12 éves korában a papok szerint eljött az ideje annak, hogy eljegyezzék egy kiválasztott férfivel annak érdekében, hogy a Megváltó jövendőbeli anyja ne válhasson időközben érdemtelenné erre az elhivatottságára. A vőlegény kijelölését a főpap Zakariásra bízta, akinek a választása a galileai Názáretben élő idős és özvegy Józsefre esett. A főpap arra kérte meg Máriát és másik hat szüzet, hogy az "istenháza" számára készítsenek függönyt, amit több mint valószínű, hogy egy megadott időpontra kellett Máriának eljuttatnia Názáretből Jeruzsálembe. József ács volt, és mivel foglalkozása következtében hosszab időre távol tartózkodott otthonától, ezért a fiatal menyasszonyát fiaira bízta. Ez idő alatt Mária elkészült a főpaptól kapott feladattal és Jeruzsálembe utazott, hogy átadja ott a kész anyagot. Miután a Templomból távozott, azonnal rokonához, Erzsébethez ment látogatóba. És itt újra visszakanyarodunk a már korábban általam említettekhez:
"Ez a kis korrekió persze nem változtat azon a tényen, hogy Mária 13 évesen vált állapotossá, mégpedig evidens módon ~266 nappal Jézus születését megelőzően."
A Jakab-féle ősevangélium az alábbi módon írja le Mária találkozását Erzsébettel:
"A köszöntést követően elment innen a rokonához, Erzsébethez, és kopogott az ajtaján. És amikor Erzsébet meghallotta, eldobta azt ami a kezében volt, és futva kinyitotta neki az ajtót; megáldotta és mondta: "Áldott vagy te a nők között, és áldott a te testednek gyömölcse. És hogy jutok én ahhoz, hogy az én Uramnak anyja látogat meg engemet? Lásd hát, megmozdult bennem a gyermek, és üdvözölt tégedet." – Azonban Mária nem értette a titkokat, melyekről neki Gábriel (*arkangyal) beszélt; és felpillantva az égre mondta: "De ki vagyok én, hogy a Föld minden nemzedéke engemet kell áldjon?" – Három hónapot töltött el Erzsébetnél, aztán visszament a házukba. Azonban napról napra teltebb lett a teste, és elrejtőzött Izrael fiai elől. Tizenöt (*a latin szöveg szerint tizenhat) éves volt, amikor ezek a titok történtek." (saját fordítás) [22]
Erzsébet úgy köszöntötte Máriát, mint aki már a méhében viselte Izrael jövendő Megváltóját. Szilvester János (1504 - 1551 után) bibliafordítása nyújtja szerintem az alábbi mondatával a leglogikusabb magyarázatot:
"Aldot vagi te asszonioknak közötte mert aldott az te mihednek giümölcze." (Lvkacz evangelium I. rész 42) [23]
Lukács szerint azért mozdult meg Erzsébet méhében ekkor a magzat, mert betelt "Szentlélekkel". Máriát feltétlenül áldottnak lehetett tekinteni, hiszen a majdan "bűntelenül" születő Jézus fogantatott meg a méhében. A várandós nőkre eleve használatos az "áldott állapotban vannak" kifejezés. Jézus megfogamzása azon a napon kellett megvalósuljon, amikor Mária Jeruzsálembe érkezett. Miután Mária leadta a Templomban a papoknak elkészített függönyt, eljött az ideje annak, hogy Mária állapotossá váljon, amire Zakariás pap Máriát már 3 éves kora óta folyamatosan felkészítette, hiszen nem véletlenül fogadta 3 évesen a leánykát a Templomban a már idézett mondattal: "Az Úristen naggyá tette nevedet a Föld minden nemzedéke között: az utolsó napokban nyilvánvalóvá teszi benned az Úristen, Izrael fiainak megváltását.". Valószínűleg Mária a megtermékenyüléséhez szükséges nemi aktust követően érkezhetett Erzsébethez, amiről Zakariás a feleségét már előre informálhatta. Szóba jöhet biológiai apaként akár maga Zakariás is, hiszen öreg létére fél évvel korábban sikeresen megtermékenyítette feleségét, Erzsébetet, aki Keresztelő Jánost hozta a világra. Mária másállapotba jutását egyértelműen időzítenie kellett Zakariásnak annak érdekében, hogy a ∼266 nap letelte után születendő gyermek "bűntelenül" jöhessen a világra i.e. 8.02.10-én. Máriának már Jézus születése előtt ∼266 nappal meg kellett érkeznie a Templomba, azaz i.e. 9.05.20-án annak érdekében, hogy megtörténhessen időben a sikeres megtermékenyülés. Mária a Templomban véghezvitt nemi aktust követően ment csak Erzsébeték házába, ahol Lukács elmondása szerint "Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel,". Ez a "Szentlélekkel betelés" is május 20-án valósulhatott csak meg:
-8.05.20. 22.00 UT +2.00 Jeruzsálem (hétfő)
Nap-Hold-Merkúr-Vénusz konjunkció:26,7°/26,7°/22,2°/20,3°Bika;-Mars quadrat:21,2°Oroszlán;-Szaturnusz-Uránusz oppozíciói:25,8°/27,8°Vízöntő (7,5°)
" Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának." (Lukács 1,35) [1]
Kővágószöllős, középkori rk. templom - Mária találkozása Erzsébettel
(Visitatio Beatae Mariae Virginis)
A bemutatott festmény a főoltár mögött helyezkedik el és rendkívül sokatmondó, ugyanis Mária, Erzsébet és Zakariás fölött az égen a "Szentlelket" jelképező galamb mellett jelen van egy másik, sárkánynak tűnő mennyei lény is, ami az éppen bemutatott T-keresztre utal.
Az előző fejezetben tárgyalt ószövetségi Messiásnak, Immánuelnek a testi fogantatása (∼1998.11.18-án) szintén tervszerűen időzítve kellett legyen annak érdekében, hogy 1999.08.11-én, a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt égisze alatt láthassa meg a napvilágot.
Eltérő megadások léteznek arra vonatkozóan, hogy Mária hány éves lehetett akkor, amikor áldott állapotba került. Mint láthattuk, a Jakab-féle ősevangélium fordításai 15 illetve 16 évesnek taksálják Mária életkorát, de valójában tizenhárom és fél éves volt ekkor, ugyanis 3 évesen került a jeruzsálemi Templomba, ahol 9 évet töltött. 12 éves korában a papok tanácsára eljegyeztették az idős áccsal, Józseffel, tehát Mária megtermékenyülése minden további nélkül megvalósulhatott tizenhárom és fél éves korában. Mária és Erzsébet találkozásáról Magyarországon "Sarlós Boldogasszony" ünnepén emlékeznek meg, de a II. Vatikáni Zsinat határozata alapján május 31-én kellene. Az utóbbi dátum már közelít a bemutatott konstelláció időpontjához, és ha figyelembe vesszük azt, hogy 1582-ben a naptárreform alkalmából a csütörtöki 1582.10.04-ét követő napot pénteket már 1582.10.15-re korrigálták, akkor ez az eltérés kiküszöbölődik. Amennyiben Zakariás volt Jézus édesapja, abban az esetben Jézus és Keresztelő János féltestvérek voltak, Máriát pedig nem Gábriel arkangyal készítette fel a Jézussal történő másállapotosságra, hanem Zakariás pap. Mária "szeplőtelen fogantatásának" ötletét IX. Piusz pápa (1792 - 1878) öntötte végleges formájába az 1854.12.08-án kelt "Ineffabilis Deus" bullájában, amiben dogmaként jelentette ki Máirának és Jézusnak a "szeplőtelen fogantatását" egyaránt:
"IX. Piusz pápa 1854-ben a szeplőtelen fogantatás dogmáját nemcsak Márián keresztül Isten fiára, hanem Annán keresztül Máriára is kihirdette." (saját fordítás) [24]
Ez a magyarázat nem bibliai eredetű. IX. Piusz pápa ellentmondást és kritikát nem tűrő, sőt fenyegető hangnemben igyekezett ezt a reális alapokkal nem rendelkező dogmát ráerőltetni a hívő tömegekre és elfogadtatni velük, "Isten haragjával" is megfenyegetve őket [25]. Ennek a pápai bullának még a befejezése se nevezhető helytállónak, ugyanis az i.sz. 1854-ben elhangzott pápai állítás szerint Jézus 1854 évvel korábban inkarnálódott, amit ma már teljes biztonsággal tudunk, hogy az nem a keresztény időszámítás kezdetén történt. Ha a pápa Jézus pontos születési dátumával nem volt tisztában, akkor vajon milyen alapon lehetett biztos Máriának a "szeplőtelen fogantatásában", amit annyira ellentmondást nem tűrően bizonygatott? Másfél évtizeddel később az I. Vatikáni Zsinat kimondta a pápai tévedhetetlenség dogmáját... Érdekes lenne mindenesetre tudni, hogy IX. Piusz katolikus létére miért kellett levédjen egy alaptalan ötletet Isten haragjára hivatkozva...
A "szeplőtelen fogantatás" gondolatát voltak akik támogatták, voltak viszont olyanok is, akik kifejezetten ellenezték azt, mivel szerintük ez nem volt összeegyeztethető a valósággal. Eduard Preuss (1834 - 1904) professzor a "Die römische Lehre von der unbefleckten Empfängnis" című könyvében többek között a szentté avatott Alexandriai Kelemen (150 - 215) görög teológus és egyházi írót, a szentté avatott Ambrus (339 - 397) római püspököt és egyháztanítót, a szentté avatott Hippói Ágoston (354 - 430) latin egyháztanítót és filozófust, Fulgentius Ferrandus (i.sz. VI. évsz.) kánonjogászt és teológust, és a mártírhalált halt, szentként tisztelt Dorottyát (i.sz. III. század vége - 305) említette meg a "szeplőtelen fogantatás" elutasítóiként. Ezen személyek álláspontja az volt, hogy Mária ugyanúgy, mint más halandó, bűnben fogantatott ("in peccato est concepta") [26].
A Schemhamphoras akkori kozmikus forrásainak ismeretében egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy se Mária, se pedig Jézus nem foganhatott "szeplőtelenül", mivel értelemszerűen mind a ketten testi (szexuális) kapcsolatnak köszönhették az életüket és fogamzásuk idején az "isteni szellemi hatás" egyáltalán nem volt negatív aspektusoktól mentes. Ugyanez vonatkozik Mária születésére is, ellentétben Jézuséval, aki úgymond "bűntelenül" látta meg a napvilágot, az akkori születési konstelláció jóvoltából, amennyiben nem vesszük figyelembe a negatív hatásúnak tartott Neptunuszt és Plútót, amiket a hivatalos álláspont szerint akkor még nem ismertek.
Mindenképpen figyelemre méltó, hogy Mária megtermékenyülésének (-8.05.20.) illetve Jézus születésének (-7.02.10.) előképeként a keresztény hagyományok az ószövetségi Áron vesszejét (Mózes II. 7,8-12 ; IV. 17,16-25), illetve az égő csipkebokrot (Mózes II. 3,2-6) említik [27]. Jézus megfogamzása és születése értelemszerűen kozmikus eseményekhez kötődött, melyek egyaránt a Schemhamphoras kozmikus forrásai voltak. Áron botjával (vesszejével) kapcsolatosan szintén semmi kétség nem merülhet fel arra nézve, hogy az egy kozmikus "instrumentum" kellett legyen, amit ha a földre hajított, tekergő kígyóvá változott (Mózes II. 7,8-12). A Tóra szerint Áron botja magasabb rendűnek bizonyult, mint az egyiptomi mágusoké, ennek következtében elnyelte azok botjait, melyekből szintén tekergő kígyók jöttek akkor létre, amikor ledobták azokat a földre (Mózes II. 7,12). A középkori úgynevezett "Szegények Bibliájában" ("Biblia pauperum") olvasható az alábbi mondat:
"Vipera vim perdit sine vi pariente puella." [28], azaz "A kígyó elveszti erejét, amikor a szűz (*Mária) szül." (saját fordítás)
Ézsaiásnál is találunk utalást a kígyó különböző megjelenési formájára vonatkozóan:
"Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréből vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz." (Ézsaiás 14,29) [1]
"Ne örvendezz te Filiszteusoknak egész országa, hogy annak veszszeje megromlott a` ki téged ver vala: mert a` kígyónak magvából basiliskus származik, és annak magva lészen tüzes szárnyas sárkány!"(Ésaiás XIV. rész 29) [29]
A "Szegények Bibliájában" a Jézus születésekor megvalósult kozmikus kígyóról van szó, pontosabban a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásáról. Ezzel szemben az Ézsaiás könyvében szereplő idézet a kozmikus kígyó által létrehozott T, vagy szabályos keresztről (+) szól.
Az Újszövetség alapján Jézus biológiai apja ismeretlen, ugyanis Máté állítása szerint JHVH ejtette Máriát teherbe, de mivel a származást akkoriban apai ágon tartották nyilván a zsidók [30], ennek következtében Jézus származása a mai napig tisztázatlan. Máté (1,1-16) és Lukács (3,23-38) készített ugyan egy-egy egymástól eltérő családfát, amiben Józsefet állítják be Jézus apjának. Ezt maga Máté (1,18-19) meg is cáfolja később, a Jakab-féle ősevangélium úgyszintén:
"Ez volt a hatodik hónap: József hazajött a házépítkezésből, és belépett a házába, és rátalált Mária áldott testére: és a saját arcába vágott, levetette magát a földre, és sírt, és mondta: "Milyen arccal tekinthetek fel az Úrhoz, Istenem? Mit kell erről a lányról mondjak? Szűzként kaptam meg az Úr Templomából, és nem óvtam meg! Ki az aki becsapott engem? Ki az aki ezt a gaztettet elkövette a házamban? Ki csábította el tőlem a szüzet és gyalázta meg őt?"" (saját fordítás) [31]
Az első fejezetben már forrásként felhasználásra került a VIII. században héber nyelven megjelent "Toledoth Jeshu" című kiadvány. Ez Jézus apjaként a szomszédságukban lakó nőcsábászt, Joseph Pandira-t jelöli meg, aki teherbe ejtette Johanan (*József) jegyesét, Máriát [32]. Jézust egy törvénytelen gyermeknek (Mamser) nevezi, aki egy rosszéletű nő gyermeke (Huren-Kind) volt az állítása szerint.
Jézus világrajövetele idején a zsidó vallású Nagy Heródes volt Júdea királya, aki származását tekintve nem volt ugyan zsidó, ennek ellenére például a jeruzsálemi Templom átalakítása kifejezetten neki volt köszönhető, aminek következtében nagyobbá és díszesebbé vált. Személyével kapcsolatosan részletes beszámolókat találunk a híres zsidó történetírónak, Josephus Flavius-nak (37 - 100) a könyveiben. Több, általa pontosnak vélt évszámra is hivatkozik némely történéssel összefüggésben. A "Zsidó régiségek"-ben ("Die jüdische Alterthümer") írja, hogy Augustus (Octavian) császár Heródest a görög időszámítás szerint a 184. olympias (olimpiai játékok) évében nevezte ki Rómában Júdea királyává [33], ami i.e. 44-ben (776 - 183x4 = 44), azaz -43-ban kellett megvalósuljon. A hibás keresztény időszámítást alkalmazó kutatók szintén említést tesznek erről, de némelyek valamilyen indíttatásból tévesen kalkulálják ki az esemény évét:
"Heródes a 184. olimpiai játékok évében, Domitius Calvinus konzul és Asinius Pollio idejében, Kr. e. 37-ben, Antonius és Octavianus kíséretében a Capitoliumba lett vezetve és ott egy bálványimádó áldozatbemutatásnál királlyá lett beiktatva." (saját fordítás) [34]
Mások Heródesnek Judea királyává történt kinevezését i.e. 40-re taksálják és ezt követően három évre pedig Jeruzsálem elfoglalását, illetve Heródes tényleges uralkodásának kezdetét [35]. Josephus Flavius megadása alapján Heródes a királlyá koronázását követő 37. évben halt meg, 34 évvel Antigonus (a Hasmoneus dinasztia utolsó uralkodója) meggyilkolása, és öt nappal fia (Antipater) kivégzése után. Ugyanerre hivatkoznak kalkulációikban a Heródessel foglalkozó írók és kutatók is [36].
Josephus Flavius rendkívül lényeges információval szolgált a kutatók számára azzal, hogy említést tett a Heródes halála előtt valamennyivel (néhány hónappal) bekövetkezett holdfogyatkozásról és arról is, hogy a zsidó Peszách ünnep előtt röviddel távozott el az élők sorából. A ma még használatos "történelmi kronológiát" hosszú évszázadokra visszamenőleg építették fel, aminek megalkotásánál kizárólagosan csak az olyan információk számíthattak megbízható és biztos támpontnak, melyek égi eseményekre (például nap- és holdfogyatkozás) hivatkoztak. Ilyenek hiányában akár több év eltérés is lehetséges a tényleges időpontoktól. A hetvenedik életévében járó Heródes már súlyos beteg volt [37], ezért a zsidó törvényismerő Júdás és Mátyás a tanítványaikat arra bíztatták fel, hogy a király utasítására a Templom főbejárata fölé felhelyezett aranyból készült sast verjék le onnan és rongálják meg, merthogy a mózesi törvények tiltják az ilyen díszek ottani alkalmazását. Miután a tanítványok végrehajtották ezt, Heródes elfogatta és megégettette őket Júdással és Mátyással egyetemben, mégpedig egy holdfogyatkozás alkalmával [38]. Ennek ismeretében az utókor kutatói szándékosan, vagy kellő ismeretek hiányában téves holdfogyatkozásra hivatkozva igyekeztek és igyekeznek még napjainkban is korrigálni a Dionysius Exiguus által megalkotott amúgy is hibás keresztény időszámításra felépített történelmi kronológiát:
"Mi azonban nem csupán az évet ismerjük, hanem az évszakot is, amibe mi Heródes halálát helyeztük. Mint Josephus tudósít (Antiqq. XII. 6,4), az utolsó betegsége folyamán egy lázadás támadt, aminek az élén az írástudó Mátyás állt. A bűnösöket megégettette, és amelyik éjszakán ez történt, egy holdfogyatkozás volt. Közvetlenül a (*Heródes) halála után, mint ahogy az a zsidó történetíró elbeszéléséből fennmaradt, a Peszáhot ünnepelték (VII, 9,3.). A római időszámítás szerint 750-ben, vagy i.e. 4-ben március 12-ről 13-ra virradó éjjel egy részleges holdfogyatkozás következett be, amit én pontos számításoknak vetettem alá." (saját fordítás) [39]
"Ezeket 40 társukkal hagyta Heródes egy éjjel megégetni, amikor egy teljes holdfogyatkozás volt, amit nemsokára a húsvét követett. Ez a fogyatkozás a római időszámítás szerint 750-ben, március 12-ről 13-ra virradó éjjel történt, és se az elkövetkező illetve megelőző években nem történt Palesztinában látható holdfogyatkozás, ezért Krisztusnak a római időszámítás szerint 750-ben kellett megszületnie." (saját fordítás) [40]
"Heródes már halálos beteg, néhány vezetőt megégettetett ϰαι ή σεληνη τη αυτη νυϰτι εξελιπεν (* és a Hold ezen az éjjelen elsötétült) Archaeol. 17,6. 4. ezt követően Heródes a Jordánon túli Kallirhoë fürdőhelyre utazott, visszatért még Jerikóba, 5 nappal fiának, Antipater-nek a kivégzése után meghalt, 7 napig (17,8.4.) gyászolták, a Peszách közel volt. Az esemény, amelyik még a rendkívüli esemény és Heródes halála között történt, megkívánja, hogy ez a holdfogyatkozás január végére essen." (saját fordítás) [41]
"Az időszámításunk ellen ezen a ponton irányul a főcsapás, mivel az ember bizonyítani akarja, hogy Heródes már 2, 4 vagy 7 évvel az időszámításunk előtt meghalt. Heródes halála évének kezdeményezéseihez a támpontokat az ember Flavius Josephus művéből kölcsönzi." (252-253. old.)
"Heródes király halála évének eddigi vizsgálataiban Josephus által felhozott holdfogyatkozás központi szerepet játszott." (255. old.)
"Tehát az összes ellenvetés kimutathatóan megalapozatlan, melyeket az ember Josephus közlései alapján az időszámításunk helyessége ellen emelt, úgyhogy mi Lukács evangélista tanúvallomásához kell ragaszkodjunk, miszerint Jézus időszámításunk előtti év december 25-én született." (258. old.) (saját fordítás) [42]
"Heródes nem sokkal egy holdfogyatkozás után halt meg Krisztus születése előtt 3-ban, amikor 37 éve volt király, 34 éve pedig a teljes uralmat birtokolta." (saját fordítás) [43]
"Heródes röviddel a Peszách ünnepet megelőzően halt meg, halála előtt született Krisztus, és ahogy Josephus részletesen elbeszéli, néhány hónappal egy holdfogyatkozás után. Csak két ilyen holdfogyatkozás volt azokban az időkben húsvét előtt: az egyik a Dion éra előtt 1-ben január 9-én; a másik egy jelentéktelen, 4 évvel korábban, március 12-én. Az utóbbi nem jöhet számítása, mert húsvéttól nem néhány hónap, hanem csak néhány nap választotta el; és következésképpen szükségszerűen Heródesnek, mint már Scalinger észrevette, a Dion éra előtt 1-ben kellett meghalnia, ami sok más híren keresztül szintén kimutatható." (saját fordítás) [44]
Még néhány idézet található ezzel kapcsolatosan a "Források" [44] alatt, mint például Johannes Kepler (1571 - 1630) alaptalan véleménye a Josephus Flavius által megadott holdfogyatkozás időpontjáról. A kutatók túlnyomó többsége valamilyen oknál fogva nem merészelte az i.e. 7. év előtti holdfogyatkozásokat számításba venni, mintha titokban az ösztönözte volna őket, hogy nehogy véletlenül is rávezzesék a misztérium megoldására éhes olvasókat a helyes megfejtésre, pedig csak egy-két hónapnyi távolság választotta el őket ettől... Magától értetődően ebben az esetben is létezik szerencsére kivétel, habár az a másik végletet képviselte, de legalább követendő példával szolgált arra nézve, hogy i.e. 7 előtt is létezett holdfogyatkozás, ami esetleg szóba jöhetne Josephus által említett égi esemény azonosításával kapcsolatosan. Nevezetesen W. D. Block-nak a "Das wahre Geburtsjahr Christi oder wir sollten 1862 anstatt 1843 schreiben" ("Krisztus valódi születési éve, avagy 1843 helyett 1862-t kell írnunk") könyvéről van szó, amiben teljes mértékben joggal állítja pellengérre azokat a kronológusokat és filozófusokat, akik megméretés nélkül magukévá tették azt a dezinformációt, ami szerint a Josephus-féle holdfogyatkozás a római időszámítás szerint 750-ben, március 12-ről 13-ra virradó éjjel történt volna. De mivel a könyv írója maga is egy hibás megoldással hozakodott elő, mégpedig azt állítva, hogy az említett holdfogyatkozás a római időszámítás szerinti 739. év október 16-án valósult meg [45], ezért értelemszerűen őt is megilleti a jogos kritika...
Akkortájt az alábbi teljes holdfogyatkozások jöhettek csak számításba:
1, -8.06.04. 00:51 UT +2.00 Jeruzsálem
2, -8.11.28. 20:46 UT +2.00 Jeruzsálem
3, -4.03.23. 20:16 UT +2.00 Jeruzsálem
4, -4.09.15. 22:05 UT +2.00 Jeruzsálem
5, 0.00.10. 01:04 UT +2.00 Jeruzsálem
Jézus születése előtt két és fél hónappal, i.e. 9.11.28-án (-8.11.28-án) egy Júdeából is jól megfigyelhető teljes holdfogyatkozás alkalmából égettette meg Heródes az említett lázadókat és felbujtó vezetőiket, Júdást és Mátyást. Az öreg király betegsége egyre súlyosabbá vált, ezért orvosai tanácsára a Holt-tengernél egy kúrán vett részt, de merthogy ez egy bizonyos idő eltelte után se hozott jobbulást számára [46], ennek köszönhetően végérvényesen feladva, visszatért Jeruzsálembe. Az említett holdfogyatkozás és a halálának beállta (ami az i.e. 8.03.25-i Peszáh ünnepet megelőzően történt) [47] közti körülbelül három és fél hónap folyamán az alábbi események zajlottak le:
1, i.e. 8.02.10-én megszületett a Názáreti Jézus;
2, ez alatt az idő alatt vett részt a Holt-tenger mellett az említett kúrán;
3, halála előtt öt nappal még kivégeztette saját fiát, Antipater-t, mert az a gyanú merült fel ellene, hogy meg akarta mérgezni apját.
Amennyiben Josephus Flavius zsidó történetíró megadásai korrektek (amivel kapcsolatban e könyv írójának nincsennek kételyei) és hitelt adunk azoknak, abban az esetben mint írta, Heródest a halálát megelőző 37. évben koronázták királlyá Rómában, nevezetesen i.e. 44-ben (amit a zsidó történetíró a 184. olympias idejére tett), ezt követően három év elteltével, i.e. 41-ben vette gyakorlatilag is birtokba királyságának központját, Jeruzsálemet. Amennyiben i.e. 44-ben volt a 184. olympias, akkor ebből adódóan az első olympiasnak 183x4 évvel korábban, tehát i.e. 776-ban kellett lezajlania. A hivatalos görög kronológia értelmében is ez i.e. 776-ban történt [48], amiből azt a konzekvenciát vonhatjuk le, hogy azt etalon időszámításnak tekinthetjük, ellentétben a keresztény időszámítással.
Josephus Flavius elmondása értelmében Heródes a jeruzsálemi Templom átalakításához, uralkodásának 18. évében, tehát i.e. 27-ben fogott hozzá [49]. Ezzel szemben a zsidó történetíró egy másik könyvében a Templom átépítésének kezdetét Heródes királyságának 15. évében jelölte meg [50]. A Josephus-tól származó két egymástól 3 évre eltérő információ valószínűleg annak a három évnek tudható be, ami Heródes Rómában történt megkoronázása és Jeruzsálem elfoglalása (királyságának tényleges kezdete) között telt el, ezért joggal feltételezhető, hogy ugyanarra az évre célozhatott az író, mégpedig az i.e. 27. évre, ami 19 évvel előzte meg Júdea királyának halálát. A jeruzsálemi Templom felavatására ∼i.e. 17-ben kerülhetett sor, Jézus születése és Heródes halála előtt 9 évvel. A Templom átépítésének tényleges kezdete feltételezhetően 2-3 évet eltolódott, mivel a zsidók attól tartottak, hogy a nem zsidó származású király esetleg megszegi a nekik tett ígéretét, és átépítés helyett lebontja azt. Heródes a megnyugtatásuk érdekében csak akkor adott engedélyt a bontási munkálatok megkezdésére, miután már a teljes átalakításhoz szükséges összes anyagot a helyszínre szállították, a kőfaragáshoz és egyéb építési tevékenységhez szükséges ismeretekre kellőképpen felkészítették a mestereket, és 1000 zsidó pap számára pedig beszerezték a papi ruhákat [51].
János evangéliumában is találunk utalást a Templom építésére:
"Jézus így felelt nekik: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. Ezt mondták rá a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?" [1]
A fenti kérdést a zsidók Jézusnak a megkeresztelése utáni Peszách ünnep környékén (János evangélium 2,13) tették fel, amikor már megközelítőleg 46 éve építés alatt állt a Templom János állítása szerint, mivelhogy ∼i.e. 17-ben a felavatásakor még nem volt befejezve. A Templom átalakításának tényleges kezdete ∼i.e 24-re (-23-ra) tehető a korábban elmondottak miatt, és után 46 esztendővel tették fel Jézusnak a fenti kérdést, nevezetesen i.sz. 23-ban, amikor Jézus már betöltötte a 30. életévét. A félreértések elkerülése végett feltétlenül fontos itt nyomatékosan kihangsúlyozni, hogy a megbízható és korrekt kronológia nem Jézus születését és Heródes halálát igyekszik a hibás időrendi adatokhoz igazítani, hanem éppen fordítva, tehát az egyedüli lehetséges Jézus születési és Heródes elhalálozási évhez a korábbi történések alaptalanul megállapított időpontjait korrigálni.
Az eddigi adatokból következően a Heródes uralkodásának 7. évében lezajlott actiumi csata a jelenlegi hivatalos állásponttal (i.e. 31.09.02.) ellentétben ∼i.e. 35-ben kellett történjen [52].
Elkerülhetetlenül szükséges a Heródessel kapcsolatos időpontok szeriőz tisztázása annak érdekében, hogy Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus misztériumához kötődő kozmikus események dátumai ez által szintén igazolást és megerősítést nyerhessenek, mivelhogy nem mondhatnak és nem is mondanak semmiképpen ezek egymásnak ellent. Jézus születésének és keresztre feszítésének időpontjai nem tartoznak a "kívánságműsor" kategóriájába, hanem kronológiailag és asztronómiailag is egyértelműen igazolható események kell legyenek, amit ennek a könyvnek a szerzője a legjobb tudása szerint igyekszik az olvasó elé tárni.
Caesareai Eusebius (263 - 338?) keresztény püspök és történetíró az "Egyháztörténet" című művében azt írja, hogy Jézus, Augustus császár uralkodásának 42. évében született, 28 évvel Egyiptom legyőzése (Antonius és Kleopátra halála) után [53]. Amennyiben Eusebius megadása megfelelne a valóságnak, abban az esetben i.e. 49-re (-48-ra, a. u. c. 705-re) kellene essen Augustus császár uralkodásának első éve; Egyiptom veresége, illetve Antonius és Kleopátra halála (a jelenlegi hivatalos kronológia szerint Kleopátra i.e. 30.08.12-én halt meg) pedig i.e. 35-ben (-34-ben, a. u. c. 719-ben), történhetett.
Dr. Szántó Konrád ferences rendi főiskolai tanár és egyháztörténész az alábbiakat írja Jézus születésével kapcsolatosan "A katolikus egyház története" első kötetében:
"Az időszámítástan szempontjából fontos volt Dionysius Exiguus munkássága. Krisztus születésének, születési évének kiszámításával ugyanis ő határozta meg és vezette be a keresztény időszámítás kezdetét. Dionysius Exiguus ab urbe condita, Róma alapítása után 754-re tette Krisztus születését. Ez a számítás azonban biztosan téves. Valószínű, hogy Krisztus a Dionysius Exiguus által bevezetett időszámítás kezdete előtt négy, öt vagy hét évvel előbb született: 747, 749 vagy 750-ben ab u. c., Róma alapítása után." (I. kötet, 24. old.)
"Így (csak a legfőbb eseményekre utalva) történetileg biztos tény, hogy Jézus Krisztus a júdeai Betlehemben Szűz Máriától született a Dionysius Exiguus által bevezetett időszámítás kezdete előtt 4 vagy 5, esetleg 7 évvel." (I. kötet, 42. old.) [54]
Az idézettek azt tükrözik, hogy "A katolikus egyház története" írója se lehetett tisztában Jézus valódi születési időpontjával, ami kizárólagosan csak egyetlen napra eshetett, nevezetesen i.e. 8.02.10-re (-7.02.10-re). Ez nem az időszámítás kezdete előtti 7. évben (-6-ban) volt, hanem a hibásan feltételezett Jézus születése előtti 8. évben, azaz i.e. 8-ban (-7-ben).
Az eddigiekből értelemszerűen az is következik, hogy Caius Julius Caesar nem távozhatott el i.e. 44.03.15-én az élők sorából, mint ahogy azt a még érvényben lévő kronológia hirdeti számunkra, hanem öt évvel korábban, tehát i.e. 49.03.15-én, akit Augustus császár követett a trónon. Azon vélemények, melyek szerint akkor napfogyatkozás lett volna [55], megalapozatlanok kell legyenek, ugyanis az i.e. első évszázadban egyáltalán nem történt március 15-én semmiféle napfogyatkozás. I.e. 44.03.20-án, i.e. 45. 03.01-én és 30-án, i.e. 46.03.12-én, ; i.e. 47.03.23-án, i.e. 48. 03.04-én és i.e. 49. 03.14-én volt újhold, de nem párosult egyik se napfogyatkozással. Itáliából megfigyelhető napfogyatkozás akkoriban csak i.e. 48.01.04-én (részleges napfogyatkozás); i.e. 49.08.09-én (gyűrűs napfogyatkozás); i.e. 50.08.21-én (gyűrűs napfogyatkozás) valósult meg. Ezek az adatok tehát kizárják azt a lehetőséget, hogy amennyiben Julius Caesar-t március idusán (15-én) ölték meg 23 szúrt sebet ejtve rajta [56], ez egy napfogyatkozással esett volna egybe, vagy annak tájékán napfogyatkozás lett volna megfigyelhető. A Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek i.e. 43. márciusában alkottak egy szabályos kozmikus keresztet, de ekkor már közel hét éve Augustus volt a császár Rómában:
-42.03.23. 19:14 UT (péntek)
Nap-Hold oppozíció:0,2°Kos/Mérleg;-Uránusz konjunkció:1,3°Mérleg;-Mars quadrat: 2,3°Rák;-Szaturnusz oppozíció: 0,5°Bak (2,1°)
(penumbral holdfogyatkozás)
Ezután a szükségszerű kitérő után ismét térjünk vissza a Názáreti Jézus személyéhez. A születésével foglalkozó legismertebb teória Fiedrich Johannes Kepler német matematikus, asztronómus és asztrológus nevéhez fűződik. Az alapötletet ("Coniunctio Aurea") Isaac ben Judah Abarbanel (Abravanel; 1437 - 1508) rabbitól vette át, nevezetesen a rabbi a messiási korszak kezdetét 5263-ra, azaz i.sz. 1503-ra kalkulálta ki a Szaturnusz és Jupiter bolygók konjunkcióira hivatkozva [57], ami istenigazából alaptalan teória volt... Ennek ellenére Kepler jónak tartotta és Jézus születési konstellációját is ez alapján akarta meghatározni, de végül az i.e. 7. február végén kialakult Mars-Jupiter-Szaturnusz együttállás mellett döntött, de hozzáfűzte, hogy ezen hármas együttállás eredményeként egy új csillag jött létre, amit a Máté evangéliumában szereplő napkeleti bölcsek követtek [58]. Ezt az utóbbi koncepciót az általa 1604.10.10-én észlelt új csillag (stella nova - Szupernova 1604) felbukkanása adta a számára, amit a "De Stella nova in pede Serpentarii" című, 1606-ban Prágában kiadott könyvében említ meg. Kepler nonszensz elképzelése óta még számtalan hasonló teóriával rukkoltak elő a feltalálni vágyó keresők, kutatók, de próbálkozásaik egyértelműen sikertelennek könyvelhetők el.
Teres Ágoston (1931 - 2007) jezsuita szerzetes, a Vatikáni Csillagvizsgáló néhai tudományos munkatársa egyértelműen állásfoglalt azzal a gondolattal szemben, hogy a Messiás "csillagához" bármi köze is lehetne a Jupiter-Szaturnusz konjunkciónak:
"Ilyen hagyományok alapján alakult ki az elképzelés, hogy a nagy Jupiter-Szaturnusz-konjunkció a Messiás csillaga. Ezt azonban egy jóhiszemű tévedésnek kell tartanunk, még akkor is, ha Krisztus tényleg egy ilyen konjunkció alatt jött a világra. A két vándorcsillag együttállása ugyanabban a jegyben időnként megismétlődik. Krisztus születése ellenben egyszeri esemény volt, tehát független minden ismétlődő csillagászati jelenségtől." [59]
Mint ahogy már az "Előszóban" említettem, Teres Ágoston itt idézett könyvének elolvasása sarkallt a közel 25 éve tartó intenzív kutatómunkámra, tehát sokat köszönhetek neki. Számtalan jó meglátása volt, de példának okáért az itt idézett négy mondatában annyi azért feltétlenül korrekcióra szorul, hogy Jézus semmiképpen nem az itt tárgyalt Jupiter-Szaturnusz együttállás égisze alatt jött a világra, és Jézus születése valóban egyedi volt a maga nemében, mint minden emberé, de nem volt független a csillagászati jelenségtől. A 2003.08.11-re német nyelven elkészült 95 oldalas "Der wahre Stern von Bethlehem, oder die Lösung der Geheimnisse aller Mysterien" ("A valódi betlehemi csillag, avagy minden misztérium megoldása") című tanulmányomról 2004.02.01-én kelt levelemben értesítettem többek között a jezsuiták generálisát, a Rómában székelő Dr. Peter-Hans Kolvenbach professzort, aki a válaszlevél megírásával Teres Ágostont (Gustav Teres) bízta meg. Elismerően nyilatkozott a Kolvenbach-nak küldött levelem adatait illetően és ajánlotta számomra az 1991-ben, Stuttgart-ban megjelent Konradin Ferrari d` Occhieppo asztronómus professzor által megírt "Der Stern von Bethlehem aus Sicht der Astronomie beschreiben und erklärt" című könyvét tanulmányozásra. Rá kellett döbbenjek, hogy mind a ketten asztronómusok, akik feltételezhetően kellő beavatás hiányában gyakorlatilag nem tudnak kielégítő válasszal, vagy tanáccsal szolgálni. Ezt követően még történ néhány levélváltásunk, az utolsót 2004.06.14-én, éppen a születésnapomon írta számomra. 2004.05.31-én azt a tanácsot kaptam Kolvenbach másik megbízottjától, hogy forduljak tanulmányommal az arizonai Tucson-ban található Vatikáni Csillagvizsgálóhoz (Specola Vaticana - Vatican Observatory Research Group). Elküldtem 2004.09.11-én a kész tanulmányt Rómába, abban bízva, hogy majd továbbítani fogják az általuk ajánlott helyre, de 13 nap elteltével vissza is kaptam... A komplett tanulmányomat még három helyre postáztam: Joseph Ratzinger bíborosnak, a katolikus hitért felelős vatikáni Kongregáció vezetőjének, a későbbi XVI. Benedek pápának, Helmut Reinalter professzornak ("Tudományos Bizottság a Szabadkőművesség Vizsgálatára" - Insbruck/Österreich - elnöke) és Walter Jacob főrabbi professzornak (Az Abraham Geiger Rabbiképző Kollégium-Potsdam- elnöke). Ezektől se választ nem kaptam, se pedig a tanulmányomat nem küldték vissza...
Visszakanyarodva a fejezet témájához, Jézusról az Újszövetség szinte semmit nem tudósít (kivétel Lukács 2,41-51) közel 30 éves koráig. Lukács ekkorra teszi Jézus nyilvános fellépésének kezdetét:
"Jézus mintegy harminc esztendős volt, amikor elkezdte működését." (Lukács 3,23) [1]
"Jézus pedig kezd vala lenni mintegy harmintz esztendős, ki (a` mint állítják vala) József fija vala, ki Héli fija volt." (Lukáts Evangyélioma III. rész 23) [29]
Lukács közlése szerint Jézus a 30. életévében járt, tehát már betöltötte a 29. évét, de az idézetből még nem következik, hogy a 30-at is betöltötte volna. Jézus ekkortájt kezdte meg közel (nem teljesen) 3 évig tartó nyilvános tevékenységét [60], nevezetesen a Jordán folyó partjánál nem régóta tevékenykedő Keresztelő Jánossal (aki nagy valószínűség szerint Jézus féltestvére lehetett Zakariás által) megkereszteltette magát. Lukács közlése alapján Keresztelő János a működését Tibérius császár uralkodásának 15. évében kezdte meg. A mai hivatalos álláspont értelmében i.sz. 14-től uralkodott Tibérius, viszont amennyiben Lukács információja megfelelne a valóságnak, abban esetben ezt i.sz. 7-re kellene korrigálni:
"Keresztelő János - Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Judea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme, Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Lüszániász volt, Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. Ő pedig bejárta a Jordán egész környékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: "Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!"" (Lukács 3,1-4) [1]
A "Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti" állítása alapján Augustus császár i.sz. 14-ben ben (a. u. c. 767-ben) tartott utoljára népszámlálást (lustrum-ot) a római polgárok (cives Romani) számára, majd augusztus 19-én távozott az élők sorából, amiből logikusan következik, hogy Tibérius ezt követően még i.sz. 14-ben válhatott római császárrá. Jézus ekkor már 22. éves volt. Amennyiben helytálló lenne Lukács megadása ("Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében,..."), abban az esetben Keresztelő János akkor kezdte volna el tevékenységét, amikor Jézus már 37 éves lett volna... Ez pedig egyértelműen kizárható... A korábbiakban (Lukács 2,1-2) is már felmerült Lukács megadásának hitelességével kapcsolatban jogos és megalapozott kétely.
Máté (3,1-12), Márk (1,1-8) és János (1,19-27) apostol is beszámol Keresztelő János ténykedéséről, de nem közölnek időrendi adatot ezzel kapcsolatosan. Amikor Jézust a Jordán folyó partján megkeresztelte, leszállt rá az Isten lelke egy "galamb" formájában:
Umag (Horvátország), Mária Mennybevétele plébániatemplom
"Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám? Jézus ezt válaszolta: Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk. Akkor engedett neki. Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." (Máté 3,13-17) [1]
"Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm." (Márk 1,9-11) [1]
"Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm." (Lukács 3,21-22) [1]
"Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én nem ismerem őt, de azért jöttem, é azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mert egy galamb, és megyugodott rajta. Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia." (János 1,29-34) [1]
Isten Lelkének kozmikus forrása gyanánt kizárólagosan az alábbi konstelláció jöhet ekkorra számításba annak ellenére, hogy ez nem tartozik a Schemhamphoras kozmikus forrásai közé:
22.07.02. 11:57 UT +2.00 (Jordán folyó mellett, Jerikó környékén)
Nap-Uránusz konjunkció:7°/0,6°Rák;-Hold-Neptunusz-Plútó oppozíció:7°/4,9°/1,3°Bak;-Mars trigon:3°Szűz;-Szaturnusz oppozíció:3,2°Halak;-Vénusz quadrat:7,8°Iker (7,2°)
Az első fejezet eleje tájékán ([10]) utalás történt arra, hogy a kabbala titkos ismereteit az ókori chásszideusok, majd az ezekből lett esszénusok is birtokolták. Az utóbbiak közül a leghíresebb Keresztelő János volt, ennek következtében joggal feltételezhető, hogy Keresztelő János azzal is tisztában volt, hogy Jézus megkeresztelésére a Jordán folyónál melyik nap lenne a legalkalmasabb. Az esszénusok két Messiás eljövetelében bíztak. Az első egy tanító Messiás (Mashiach ben Josef - Messiás, József fia) kellett legyen, a második viszont majd az "idők végén" fellépő Messiás-király (Mashiach ben David - Messiás, Dávid fia). Annak érdekében, hogy a nép elfogadja Jézust Messiásnak, ahhoz a hagyományok értelmében egy égi jelre volt szükség, amit Keresztelő János prezentálni tudott Jézus megkeresztelése alkalmából.
A Magyar Katolikus Lexikon és más források [61] is arra hívják fel a figyelmet, hogy a Keresztelő János-féle keresztelés nem azonos az egyház által elfogadottal, ugyanis értékében illetve jelentőségében is lényegesen elmarad a Jézus keresztjére hivatkozva praktizált keresztelés mögött:
"keresztség (lat. baptismus): az első és legfontosabb szentség, mely megnyitja az utat a többi szentségek felé, általa az ember megszabadul a bűnöktől, Isten gyermekévé születik újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagja lesz.
A keresztség kezdettől fogva az Egyházba való beiktatás szentsége volt, még ha nem is nevezték mai értelemben vett szentségnek. Úgy szolgáltatták ki, mint ami bekapcsolja a hívőt a megváltás misztériumába (Róm 6,4), Krisztus testének tagjává teszi (Gal 3,27), és megjelöli a Szentlélek pecsétjével.
Jézus keresztsége Jánosnál a Jordánban nem tekinthető úgy, mint ami összefügg az egyházi keresztséggel." [62]
"János keresztsége nem elegendő az Isten országának elnyerésére és a Szentlélekben való részesedésre (ApCsel 19,1-6). Az evang-ok és az ApCsel a különbséget a vízzel, ill. a Szentlélekkel való keresztelés ellentéte révén emelik ki (Mt 3,11; Mk 1,8; Lk 3,16; Jn 1,33; ApCsel 1,5; 11,16). Ebből következően ~ értékben mögötte áll a későbbi ker. keresztségnek, ahogy az előfutár János is kisebb, mint a Messiás, akire leszállt és rajta is maradt a Szentlélek (Jn 1,33)." [63]
Ezek az idézetek tehát megnyugtató válasszal szolgálnak arra nézve, hogy az itt bemutatott X-kereszt mégiscsak szóba jöhet (egyéb híján!) Jézus megkeresztelkedésekor leszálló "Lélek" kozmikus forrása gyanánt. A következő találó és tömör vélemény ezzel kapcsolatosan Matthias Schneckenburger (1804 - 1848) német evangélikus teológustól származik:
"János megkeresztelt és megtartott Jézus fellépése után is maga körül tanítványok egy csoportját; igen, ő kétséget kizáróan a Messiás tulajdonképpeni ragyogó fellépését várta, mint a tanítványai Act. 19,23 csak később, ő az utat akarta csak előkészíteni. A János-tanítványok ismét meg lettek keresztelve, és megjegyezve mellette határozottan, hogy a János-keresztelés csak egy utalás volt a jövendő Messiásra." [64]
A János-féle keresztelés a csúcspontját Jézus megkeresztelésekor érte el, aminek hatására Jézusra leszállt Isten Lelke. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a Jézus megkeresztelésekor leszálló isteni Léleknek a kozmikus forrását ugyanazon égitestek alkották, mint a Jézus messiási mivoltát megpecsételő kozmikus keresztet, aminek égisze alatt halt kínhalált, de az X-kereszt szellemi hatása lényegesen elmaradt az utóbbihoz viszonyítva. Röviden összegezve: a Keresztelő János-féle keresztelés és az azzal párosuló X-kereszt előjele, előhírnöke volt Jézus keresztre feszítésének és az akkor létrejövő messiási keresztnek. Ezekről a mennyei dolgokról szinte biztosra vehetően János az édesapjától, Zakariás paptól értesülhetett a korábbiakban, aki már a 3 éves Máriát ennek ismeretében és tudatában fogadta a jeruzsálemi Templomban. Az egész csak egy vallási legenda lenne, vagy pedig egy tudatosan előre kitervelt eseménysorozat az égi (mennyei) történések tükrében? A Pál-féle kereszténység hitvilágának megváltását szolgáló keresztre feszítés már évtizedekkel korábban konkrétan elhatározott terv volt, amit esetleg az ősi asztrológiában is jártas Szanhedrin pártfogolt azzal a céllal, hogy a világ népei számára egy térítő vallást hozzanak létre abból a célból, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra előirányzott ószövetségi Messiás fellépését előkészítse? Esetleg maga az iszlám is ebből a célból lett életre hívva? Kérdés kérdés hátán... Ezekre a sokak száma szokatlannak tűnhető kérdésekre a középkor leghíresebb és legnagyobb talmudtudósa, Moses Maimonides igyekszik megadni a megfelelő választ (Előző fejezet [31]).
Máté, Márk és Lukács arról írnak, hogy Jézust a Jordán folyó partján történt megkeresztelése után a "Lélek" kivitte a pusztába, ahol 40 napi böjtölést követően megkísértette az Ördög, amiről a korai egyház legbefolyásosabb alakja, Tertullianus (∼150 - 220) is említést tesz [65]:
"Jézus megkísértése
Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré." Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe." Jézus ezt mondta neki: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!" Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem." Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki." (Máté 4,1-11) [1]
"Jézus megkísértése
A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki." (Márk 1,12-13) [1]
"Jézus megkísértése
Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett. Ekkor az ördög így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember." Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj." Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen, mert meg van írva: Angyalainak megparancsolta, hogy őrizzenek téged és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben." Jézus így válaszolt neki: "Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre." (Lukács 4,1-13) [1]
Jézus megkísértésének napja szinte biztosra vehetően 22. augusztus 11-re esett. 1977 évvel később ezen napon látta meg a napvilágot Immánuel, az Ószövetség Messiása. Az "ördögi megkísértés" kozmikus háttereként az alábbi konstelláció jöhet számításba:
22.08.11. 14:25 UT +2.00
"MC"-Mars:28,8°Szűz;-Uránusz quadrat:2,8°Rák;-Neptunusz-Plútó oppozíció:3,9°/0,4°Bak;-Szaturnusz sextil:1,1°Halak (5,1°)
János az evangéliumában mindössze három Peszách ünnepről tesz említést:
1, Jézus megkeresztelését követően (2,13), amikor kiűzte a kufárokat és pénzváltókat a jeruzsálemi Templomból;
2, a "csodálatos kenyér- és halszaporitással (6,4) kapcsolatosan;
3, Jézus elfogatásával (11,55-57) és megölésével (19,14-16) összefüggésben.
János az evangéliuma 5. fejezetének elején nem egy Peszách ünnepére utalt, mivelhogy amennyiben arra akart volna célozni, értelemszerűen meg is nevezte volna azt, mint az említett három esetben tette.
Jézusnak János általi megkeresztelése és a kereszthalála között nem telt el három év, hanem csupán 2 év és 9 hónap.
A Pál kezdeményezésére megalkotott újszövetségi könyvek azt állítják Jézusról, hogy ő Istennek tartotta magát (Máté 28,18-19; János 1,18; 1030; 10,37-38; 14,10-11; etc.). Mivel Jézus egyetlen sort se írt le személyesen tanításaiból és az általunk ismertek is csak kínhalálát követően évtizedekkel lettek megalkotva, amelyek az idők folyamán még változtatásokon is átestek, ennek következtében ezek hitelessége akár meg is kérdőjelezhető...
Az ószövetségi írástudók azt állították Jézusról, hogy benne nem a "Szentlélek" lakozott:
"Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket" (Máté 9,32-34; 12,22-28; Márk 3,22-30; Lukács 11,14-20) [1]
Ezzel szemben Jézus viszont határozottan az írástudók és farizeusok Istenét, azaz JHVH-t nevezte Ördögnek:
"Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani? Ha az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit; ti azért nem halljátok, mert nem az Istentől valók vagytok." (János 8,42-47). [1]
A Szanhedrin úgy döntött, hogy megöletik Jézust (Máté 26,3-4; 27,1; Márk 14,1; 15,1; Lukács 22,2; 23,1; János 11,45-53; 18,14), ami feltételezhetően nem egy friss döntés volt, hanem Mária 3 éves korában is már tervbe lehetett véve. Ennek érdekében elfogattatták Jézust, de mivel a Szanhedrinnek nem volt joga halálos ítéletek meghozatalára [66], ezért átadták ebből a célból Júda római helytartójának, Poncius Pilatusnak. Pilátus bűntelennek találta Jézust (Máté 27,24; Lukács 23,4; János 19,4) és jelképesen mosta kezeit, de végül kénytelen volt a Szanhedrin által felbíztatott tömegek követelésének (Máté 27,15-25; Márk 15,6-15; Lukács 23,18-25; János 18,38-40; 19,4-16) eleget tenni és keresztre feszíttette Jézust a Peszách ünnep előkészületi napján. Jézus ekkor már betöltötte a 32. életévét és a 33-ban járt. A koráról és erről a szomorú eseményről a Babiloni Talmud is beszámol [67]:
"Babiloni Talmud Szanhedrin 106. b. .. „Balaám, a Sánta (=Jézus) 33 esztendős volt, amikor Pintiasz (=Pontius Pilatus), a Rabló megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett."
"Szanhedrin 43,a - Peszach előestélyén felakasztották Jézust, 40 napig kiáltott előtte a kiáltó: Jézust, a Názáretit megkövezésre ítélték, mert varázslást művelt, Izraelt elcsábította és hűtlenné tette Istenhez. Aki azonban mentő körülményt tud számára, jöjjön mondja el. De nem találtak mentő körülményt, és 40 napi várakozás után Peszach előestélyén kivégezték." [68]
Az i.sz. 23 - 36 közötti Peszách ünnepek kozmikus hátterei:
Kajafás főpap, a Szanhedrin elnöke tudatosan és szándékosan időzítette Jézus keresztre feszítését a 3785. év Peszách ünnepére:
"Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben azt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem feszitek fontolóra: jobb nektek hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse." (János 11,49-52) [1]
Jézus utolsó szavai az alábbiak voltak mielőtt kilehelte volna lelkét Máté és Márk olvasatában:
"Éli, éli, lamá sabaktáni! azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" (Máté 27,46) [1]
"Elói, Elói, lámá sabaktáni! - ami azt jelenti: "Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem?" (Márk 15,34) [1]
Jézus a "bűntelen" születési adottságából adódóan a halála pillanatában átérezhette azt, hogy az akkor uralkodó erős negatív szellemi impulzus nem azonosítható a lélekadó Atyjának születéskori szellemi hatásával, ezért arra döbbenhetett rá, hogy a Jóisten magára hagyta és kiszolgáltatta a gonosznak:
Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos;-Hold oppozíció:9,8°Mérleg;-Uránusz quadrat:9,7°Rák;-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak (6,8°/8,9°)
Jézus keresztre feszítését az alkímiai háttérrel rendelkező alkotások egy szabályos, vagy T-keresztre feltekeredett, illetve felszögezett kígyóvál ábrázolják, ami abból ered, hogy a születését szignáló kozmikus kígyó (Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció) kínhalálakor egy T-keresztet alkotott a zodiákusban.
Ammerschwihr (Elzász) Eglise St. Martin
St. Goar, Evangelische Stiftskirche
Máté (27,45-52), Márk (15,33-35) és Lukács (23,44-46) elmondása szerint déltől három óráig "sötétség lett az egész földön". Mivel Peszách ünnep előkészületi napja volt, ami minden esetben teliholdkor van, ezért teljes napfogyatkozás esete szóba se jöhet. Többek között Johann Joseph Ignaz von Döllinger (1799 - 1890) teológus professzor, a müncheni egyetem egykori rektora inkompetens módon mégis összepárosította a zsidók Peszách ünnepét (Nisan 15.) a teljes napfogyatkozással [69]... Phlegon által prezentált alaptalan kommentárt Sextus Julius Africanus (160 - 240) keresztény krónikás is határozottan elutasította. Az említett sötétség kizárólagosan "szellemi sötétség" lehetett csak, ami Jeruzsálemben délben érhette el a csúcspontját, amikor a kozmikus kereszt egyik ága, a Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció az "ég csúcsához", a Zenithez (M.C.) ért. Jelen esetben ezt az együttállást máshogy kell elbírálni, mivel egy kozmikus kereszt egyik ágát képezte.
Amennyiben kizárólagosan csak a Schemhamphoras kozmikus forrását vennénk itt figyelembe, abban az esetben egy T-kereszttel lenne dolgunk, de ebben az esetben ezt a T-keresztet a Neptunusz és Plútó planéták egy szabályos keresztre egészítették ki. Hogy ismerhették-e akkoriban ezeket, azt igazolni nem lehet, de ennek ellenére mégis részt vettek akkor a konstelláció kialakításában. Szinte biztosra vehető Pál alábbi sorai alapján, hogy legalább a Neptunusz jelenlétével tisztában voltak:
"Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett." (A zsidókhoz írt levél 9,11-12)
"Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét." (A zsidókhoz írt levél 9,15)
"A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal." (A zsidókhoz írt levél 9,22-23) [1]
Jézus keresztre feszítése nem pénteki napon történt (Máté 27,62; Márk 15,42; Lukács 23,54; János 19,31). A bibliafordításokban Máté, Márk és Lukács úgy szólnak arról a napról, hogy az szombat előtti nap volt. János evangéliumában már a pénteki nap szerepel, pedig azokban az időkben a zsidók számokkal jelölték a hét napjait. A 7. nap volt a pihenőnap, amit a korábbiakban még nem neveztek Sabbath-nak, ellenben az újhold (Ros Chodes) napjára, telihold (járéách málé) napjára és ünnepnapokra alkalmazták a Sabbath kifejezést. A következő idézet jól szemlélteti, hogy a Sabbath (szombat) szót a zsidók az Ószövetségben se a mi általunk megszokott szombati napra használták:
"Mózes III. könyve, 16. fejezet
29. És legyen nektek örök törvényül: a hetedik hónapban, a hónap tizedikén sanyargassátok magatokat, semmi semmi munkát ne végezzetek, a benszülött és az idegen, aki tartózkodik köztetek.
30. Mert ezen a napon szerez engesztelést érettetek, hogy megtisztítson benneteket; minden vétkeitektől megtisztultok az Örökkévaló színe előtt.
31. Szombatok szombatja legyen az nektek, sanyargassátok magatokat; örök törvény ez." [71]
A héber naptár hetedik hónapjának tizedik napja minden évben más napra esik (2009.09.28-án, hétfőn volt; 2010.09.18-án, szombaton volt; 2011.09.29-én, csütörtökön volt; 2012.09.26-án, szerdán volt, etc.), tehát egyáltalán nem számít kritériumnak, hogy a mi fogalmaink szerinti szombat legyen. Amennyiben a mai értelemben vett pénteki napon feszíttették volna keresztre Jézust, abban az esetben egyértelműen meg tudták volna már az idők folyamán pontosan határozni annak időpontját, hiszen aznap volt Peszách ünnep előkészületi napja is. Ez logikus módon nem lehetett érdeke se az Újszövetség megalkotóinak, se a bibliafordítóknak és legkevésbé a keresztény egyházaknak... Jézust egy mai naptári rendszer szerinti vasárnapon ölették meg, és nem azért szedették le még aznap a keresztről, mert másnap Peszách volt (János 19,31), hanem eleve tiltotta az Ószövetség az akasztott embert éjjelre fennhagyni a kivégzőeszközön:
"Ha valakit halálra ítélnek a vétkéért, és kivégzik, ha fára akasztod, ne maradjon hotteste éjjelre a fán. Temesd el még aznap, mert átkozott Isten előtt az akasztott ember. Ne tedd tisztátalanná földedet, amelyet Isten, az Úr ad neked örökségül!" (Mózes V. 21,22-23) [1]
A véleményem szerint a keresztények a vasárnap megünneplésével Jézus kereszthalálát ünneplik, amiről a hívő tömegeknek a legcsekélyebb fogalmuk sincsen. Jézus egy hús-vér halandó volt, ennél fogva fel se támadhatott halottaiból, legfeljebb Pál ötlete nyomán abból a célból, hogy az "idők végére", azaz napjainkra beharangozott ószövetségi Messiást, Immánuelt a keresztények "Jézus második eljövetele" gyanánt várják hosszú évszázadokon keresztül és akceptálják majd:
"És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre." (A zsidókhoz írt levél 9,27-28) [1]
A már korábban is említett "Toledoth Jeshu" című, VIII. században héber nyelven megjelent kiadvány azt állítja, hogy Péter (Simon Kepha) a Szanhedrin megbízásából kiadta magát Jézus apostolának abból a célból, hogy félrevezesse Jézus követőit [72]. Szinte biztosra vehetően Pálról akarta elterelni a joggal feltételezhető gyanút a "Toledoth Jeshu" megalkotója.
A néphagyományok szerint is Júdás április elsején, azaz Jézus keresztre feszítésének napján lett öngyilkos (Mt 27,3-5; Csel 1,17-18) [73].
Az ószövetségi misztérium kozmikus "sátra" az a fajta kozmikus kereszt, aminek égisze alatt Immánuel világra jött 1999.08.11-én. Ezen kereszttípushoz kötődik Ábrahám emberáldozat kísérlete, Mózes Sínai szövetségkötése, etc. Pál ezt a keresztfajtát a levelében alárendelte az i.sz. 25.04.01-én realizálódott keresznek, ami csak úgy lenne megmagyarázható, hogy legalább a Neptunusz pozíciójával is tisztában kellett legyen. Ez egyáltalán nem lehetetlen, hiszen az első fejezetben már volt arról szó, hogy ezt a bolygót is ismerték a beavatottak (1, fejezet: [23]).
Aki némi ismeretekkel rendelkezik az ősi asztrológia terén, az tisztában van azzal is, hogy az itt bemutatott szabályos kozmikus kereszt (+) lényegesen negatívabb hatásfokú, mint a Jézus megkeresztelésekor létrejött X-kereszt. Ennek az az oka, hogy a 90° és a 180°-os fényszögek, aspektusok komoly feszültséget okoznak, ellenben a 60° és 120°-os fényszögek harmónikus aspektusoknak számítanak.
Így már remélhetően érthetőbbé válik mindenki számára az a keresztény hagyomány, ami a Keresztelő János-féle keresztelést alárendeli Jézus kereszthalálában történő keresztelésnek:
"nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?" (A rómaiakhoz írt levél 6,3) [1].
A keresztény keresztelkedési szertartás lényege voltaképpen a Jézus halálakor megvalósult kozmikus kereszt jelének felvétele, a homlok kereszttel történő megjelölése által. Ez nem Pálék találmánya volt, hanem az Ószövetségből vették át ezt a hagyományt:
"Izrael Istenének dicsősége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán, és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket művelnek benne." A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta! Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom előtt voltak.
És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak." (Ezékiel 9,3-7) [74]
"A kereszt igéje Isten hatalma. Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje" (A korinthusiakhoz írt levél 1,18). [1]
A keresztény beavatás szentségei (keresztség, bérmálás, bűnbánat és utolsó kenet) egyaránt Jézus kereszthalálakor jelenlévő kozmikus kereszt szellemi hatásával ("Szentlélek") kapcsolatosak.
Az ószövetségi írástudók azt állították Jézusról, hogy benne Belzebub lakozott (Máté 9,32-34; 12,22-28; Márk 3,22-30; Lukács 11,14-20), mivelhogy számukra Isten jele egyértelműen a kereszt volt, ezzel szemben Jézus a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásakor "bűntelenül" jött a világra. A keresztény felfogás szerint Jézus a kereszthalálakor magára vette a "rossz egész terhét" [75], a világ bűneit:
"Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!" (János 1,29)
A Pál-féle kereszténység az emberiség megváltását nem a Jézusnak tulajdonítható helyes etikai tanításokban és azok általános elfogadásában és betartásában jelöli meg, hanem "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (A zsidókhoz írt levél 9,15 [1]) megvalósult kereszthalálában (A rómaiakhoz írt levél 3,23-26; A galatákhoz írt levél 3,13-14; Az efezusiakhoz írt levél 1,7; A kolosséiakhoz írt levél 1,13-14; Péter I. 1,17-19). Pál magyarázatának értelmében erre azért volt feltétlenül szükség, mert "az első szövetség sem léphetett életbe vér nélkül" (A zsidókhoz írt levél 9,18 [1]), és a "törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, a vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat" (A zsidókhoz írt levél 9,22 [1]). Jézus tehát egy páskabárány szerepét kellett betöltse (A korinthusiakhoz írt I. levél 5,7; Péter I. 1,19) a tulajdonképpen véres áldozatnak szánt keresztre feszítése alkalmából, amit a Peszách ünnep előkészületi napjára időzítettek (Máté 26,2; Márk 14,1; Lukács 22,1/7; János 18,39; 19,14). Ezen a napon a zsidó vallási szokások szerint évről évre egy hibátlan páskabárányt (Mózes II. 12,1-14; Mózes III. 23,4-5; Mózes V. 16,1-7) kellett feláldozzanak Istenüknek, JHVH-nak, az Ezsdrás által történelmi tényként feltüntetett Exodusra emlékezve.
Jézus születési konstellációjának utalnia kellett a kereszthalálára is, amire egy XIX. század közepe táján megjelentetett könyv is felhívja a figyelmet:
"A születése utal a halálára. A világba jövetele utal a világból való kimenetelére." (saját fordítás) [75]
Ezzel összhangban van a Magyar Katolikus Lexikonban olvasható alábbi idézet:
"A Legenda Aurea állítja, hogy a Háromkirályokat vezérlő csillagban a Kis Jézus kereszttel, fején töviskoronával tűnt föl, mintegy utalva az Ecce Homo eljövendő nagypénteki királyságára (Rogier van der Weyden képén: Berli, Áll. Múz. 15. sz.)." [76]
József Jézussal (kezében kereszt), szentkép
A keresztény megváltás alapfeltétele Jézusnak a kereszten kiontott vére:
"Megváltásunkat vére árán nyertük el." [77]
Számos templomban és képtárban is találkozhat az ember olyan képzőművészeti alkotással, melyen a keresztre felszögezett Jézus sebeiből kihulló vért angyalok fogják fel kelyhekben; más alkotásokon a kereszt egy kis "medence" közepén áll és a kifolyó vére a kereszt alatt gyűlik össze, amiből a kereszt körül állók isznak, vagy vérében megmártóznak:
Straßdorf, Alte Kirche
Szeged, Alsóvárosi templom
Link
Kép
Jean Bellegambe (1470 - 1535): A lelkek misztikus fürdője Jézus vérében (1526)
A Jézus kiömlő vérének tisztelete valójában a kereszt szellemi hatásának, "Isten ereje" kiáradásának, a kozmikus sárkány "vérének" a tisztelete, ami ószövetségi eredetű. A mítikus sárkányok Kínában pozitív jelentéssel bírnak, ezzel szemben a keresztény mitológiában negatív szerepet képviselnek, a bűn és a halál kozmikus forrásainak tekintik őket, de a kozmikus Krisztus (JHVH) tőlük nyeri az erejét...
Pál a Krisztus keresztjének ellenségeire hívja fel a figyelmet, mintha azok gonosz emberek lennének:
"Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtamnektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek." (A filippiekhez írt levél 3,18-19) [1]
Jézus kereszthalála valódi dátumának (25.04.01) látszólagosan ellentmond a napjainkban még érvényben lévő és elfogadott kronológia által meghatározott Poncius Pilátus júdeai helytartóságának időtartama, ugyanis ezt tévesen i.sz 26 - 36-ig datálja. Mint Nagy Heródes esetében, úgy Poncius Pilátussal kapcsolatosan is korrekcióra szorulnak a nevéhez fűződő időpontok, azért legalább 4 évvel korábban kellett elfoglalnia a Júdea római provinciában a helytartói hivatalát, amiből az következik, hogy azt i.sz. 19/22 - 29/32-ig kellett betöltse.
A Budapesten megjelent "Függetlenség" nevű napilap 1934 január 6-i, szombati kiadása egy hosszú cikkben foglalkozott Oswald Gerhardt berlini teológusprofesszornak az új teóriájával, Jézus keresztre feszítésének dátumát illetően. Az írás szerint erre még a Népszövetség is figyelmet fordított. A vatikáni csillagvizsgáló helyesnek találta Gerhardt professzor által megadott i.sz. 30.04.07-i időpontot, ami egy pénteki napra esett. Ennek apropójából tett javaslatot a Népszövetség 1931.10.19-én az egyházak és a Népszövetség tagjai számára a jövendő húsvéti ünnepek naptári vonatkozásával kapcsolatosan. Gerhardt professzor további következtetése szerint a "betlehemi csillag" a Jupiternek és Szaturnusznak a Halak jegyében történt együttállása volt i.e. 7-ben, október közepétől december közepéig. Ezeket a megadásokat Friedrich Karl Ginzel (1850 - 1926) osztrák és Paul Viktor Neugebauer (1878 - 1940) német asztronómusok és más professzorok is ellenőrizték és helyesnek ítélték meg...
Ennyit röviden az említett újságcikkről. A németországi Kiel-ben 1930-ban kiadott "Astronomische Nachrichten" ("Asztronómiai Hírek") (Band 240, Nr. 5745-46. 9-10.) 137-162. oldalán tanulmányozhatjuk behatóbban Gerhardt professzor részletes, viszont hibás kronológiára felépített és ebből adódó téves következtetését:
"Christus starb unter Pontius Pilatus."
"Die Amtszeit des Prokurators Pontius Pilatus ist aus Josephus` Altertümer 18.4, 2 und 3 ermittelt worden. ... Seine Amtszeit lief also vom Frühjahr 26 bis dahin 36." (S. 137)
"Herodes war im Frühjahr 4 v. Chr. gestorben, sodaß 5 v. Chr. als spätestes Geburtsjahr zu gelten hat. Dann wäre Jesus 26 n. Chr. gerade 30 Jahre alt gewesen, ..." (S. 138)
"Die Weihnachtsgeschichte (Lukas 2) beginnt bekanntlich mit dem Schätzungsbefehl des Kaisers Augustus. Nach allem, was jetzt über die Schätzung sicher ermittelt ist, besteht einstimmig die Überzeigung, daß Jesus zwischen 8 und 6 v. Chr. geboren wurde. Demnach läßt die Altersschätzung »ungefähr 30 Jahre« nicht zu, daß der Anfang auf ein späteres Jahr als 28 anzusetzen ist; denn 29 oder 30 war Jesus schon 34-37 Jahre alt, und das nannte man nicht »ungefähr 30«."
"Als Jesus nach der Taufe, der Versuchung und der Wahl der Jünger zum ersten Male in Jerusalem weilte, an einem Passah, fiel ihm gegenüber das Wort der Juden: »Dieser Tempel ist in 46 Jahren erbaut worden, und du willst ihn in 3 Tagen wieder aufrichten«, Kap. 2.20. Auf welches Jahr passen diese Worte? Nach wiederholter Prüfung der Quellen (Fl. Josephus und Dio Cassius) haben Zahn und Schürer festgestell, daß der Tempelbau im Winter 20-19 v. Chr. begonnen wurde und daß am 1. Januar 28 n. Chr. die 46 Jahre abgelaufen waren. Da nun offenbar die Juden dort im Tempel Jesu gegenüber das laufende Jahr als ein volles rechneten, so fand jene Debatte über den Tempel-abbruch und -aufbau am Passah 27 statt (schwerlich am Passah 28). Mithin war 3-4 Monate vorher, im Januar 27, die Taufe gewesen und der Anfang des Täufers i. J. 26." (S. 139)
"Die Dauer der öffentlichen Wirksamkeit Jesu: 3-4 Monate von der Taufe bis zur ersten Reise nach Jerusalem,
erstes Passah: Jesus in Jerusalem, Joh. 2,
zweites Passah oder wahrscheinlicher Laubhütten: Jesus in Jerusalem, Joh. 5,
drittes Passah: Jesus in Galiläa, Joh. 6,
viertes Passah: das der Kreizigung,
im ganzen rund 3 1/4 Jahr." (S. 141)
"Unsere Aufgabe bleibt also dieselbe: es ist astronomisch festzustellen, in welchem Jahre der 14. Nisan auf einen Donnerstag, der 15. auf Freitag fiel, und welche Daten es nach unserem Kalender waren." (S. 146)
"Nach objektiver Prüfung der geschichtlichen Angaben der Evangelien und nach der astronomischen Festsetzung der Passahtage hat sich klar ergeben, daß der Tag von Golgatha Freitag der 7. April 30 war." (S. 162)
Az "Astronomische Nachrichten" 405-406. oldalán található egy reagálás Oswald Gerhardt professzornak az előbb említett "Das Datum der Kreuzigung Jesu Christi" című írására Fr. Wünschmann részéről ("Bemerkung zu O. Gerhardt, Das Datum der Kreuzigung Jesu Christi"), amiben felhívja a figyelmet, hogy Robert Eisler (1882 - 1949) zsidó származású osztrák kultúrtörténész átfogó kutatási eredménye (*Iesous basileus ou basileusas. [* Ιησους βασιλευς ου βασιλευσας]: Die messianische Unabhängigkeitsbewegung vom Auftreten Johannes des Täufers bis zum Untergang Jakobs des Gerechten. Nach der neuerschlossenen Eroberung von Jerusalem des Flavius Josephus und den christlichen Quellen dargestellt, 2 Bde., Heidelberg 1929/30) értelmében Poncius Pilátus hivatalbalépése i.sz. 19-21 közé tehető és a keresztre feszítés napja az eredeti iratokban nem volt megadva! Az utóbbi rendkívül fontos információ [79] Eduard Meyer (1855 - 1930) történészprofesszor és egyiptológustól származik:
"In dem angezogenen Artikel behandelt der Verfasser ein ebenso schwieriges wie heikles Thema der Chronologie der chrisltichen Urgeschichte. Da Fragen der philologischen und historischen Kritik, die im vorliegenden Falle das Schicksal der biblischen und außerbiblischen Überlieferung der Tatsachen, vor allem infolge des Obwaltens theologischer Zensur und politischer Tendenz, zu untersuchen haben, dieser Zeitschrift sowohl als auch mir fern liegt, sei nur auf die vor kurzem veröffentlichten umfangreichen gelehrten Forschungen R. Eislers (Ιησους βασιλευς ου βασιλευσας. 2. Bände. Heidelberg 1929 u. 1930 = Religionswissenschaftl. Bibliothek. Herausg. von W. Streitberg. Bd. 9 I, II) ) verwiesen. Das daraus hier interessierende Ergebnis kritischer Analyse ist, daß nach den rein historischen, nur fragmentarisch erhaltenen Quellenschriften, den acta et commentarii Tiberii Caesaris und den echten acta Pilati die öffentliche Wirksamkeit Jesu an den Beginn der Amtszeit des Prokurators Pontius Pilatus, und zwar von 19 bis 21 n. Chr. zu stellen ist (I, c. II, 163 ff.). Des weiteren ist hervorzuheben, daß die ursprüngliche Überlieferung eine Angabe über den Wochentag der Passion nicht erhalten hat (I. c. II, 144 ff.), worauf bereits früher von autoritativer historischer Seite, Eduard Meyer, hingewiesen worden ist. Die größte geschichtliche Wahrscheinlichkeit spricht für die Nacht des `erebh pasah (der παρασχευή τοΰ πάσκα) des Jahres 21 n. Chr. - nach griechisch-römischer Weise als ήμερονύκτιον begrenzt - als Zeit der Kreuzigung. Damit ergibt sich als julianisches Kalenderdatum bürgerlicher Zählung +21 April 16 Mittwoch.
Annaberg . Erzgebirge, 1930 Okt. 31. - Fr. Wünschmann"
Források:
[1] http://www.parokia.hu/bible/
Protestáns új fordítású (revideált) Biblia
[2] ORIGÈNE: Origenous Ta heuriskomena panta (Parisiis - Paris, MDCCXXXIII. - 1733)
(98.) Homilia XIV.
ORIGENESIS, Adamantii - Opera Omnia (Wirceburgi, MDCCLXXXIII. - 1783)
(262.) Homilia XIV.
[3] SWEDENBORG, Emanuel: Göttliche Offenbarungen, bekanntgemacht durch Immanuel von Swedenborg (Tübingen, 1823)
(S. 33-34) Daß die Wissenschaft der Correspondenzen bei mehreren Morgenländern bis zur Ankunft des Herrn fortgedauert hat, kann man an den Weisen aus dem Morgenlande sehen, welche zum Herrn kamen, als er geboren wurde; daher ihnen ein Stern voranging, und sie Geschenke mit sich brachten, Gold, Weihrauch und Myrrhen. Matth. 2,1. 2,9. 10. 11. Der Stern nämlich, welcher voranging, bezeichnete die Kenntniß aus Himmel, das Gold bezeichnete das himmlische Gute, der Weihrauch das geistige Gute, und die Myrrhe das natürliche Gute, aus welchen dreien die ganze Gottesverehrung besteht.
[4] http://lexikon.katolikus.hu/H/Háromkirályok.html
Magyar Katolikus Lexikon
Háromkirályok
[5] VON DER ALM, Richard: Theologische Briefe an die Gebildeten der deutschen Nation, Zweiter Band (Leipzig, 1863)
(S. 493-494) Mythra wurde in einer Höhle geboren und auch seine Mysterien wurden in Höhlen gefeiert.
Besonders bezeichnend sind die in den römischen Katakomben gefundenen Bilder, welche die Geburt des Gottes darstellen. Seine Mutter sitzt in einer Höhle und hat das Kind, um dessen Haupt ein Strahlenkranz leuchtet, auf dem Schooße. Vor ihr stehen drei Magier, welche dem Kinde Geschenke bringen, in der Nähe erblickt man die heiligen Thiere des Mithra und seitwärts ist der Stern; die Figuren haben persische Kleidung (Vrgl. Bohlen, altes Indien, Band I. S. 258, nach Seel, Mithra-Mysterien, Aarau 1823, S. 436. 475.). Hyde berichtet (Hyde de relig. veter. Persar. c. 31.) nach Abulfaradsch, daß Zoroaster die Magier auf einen Stern aufmerksam gemacht habe, welcher ihnen die Geburt des Messias anzeigen werde, und daß er ihnen den Befehl gegeben, demselben ihre Huldigung darzubringen.
BOHLEN, P. von (*Professor): Das alte Indien, mit besonderer Rücksicht auf Aegypten, Erster Theil (Königsberg, 1830)
(S. 258) Mithras, im Pers. Meher, Sanskrit Mihira, Sonne, den Zoroaster als den größten Ized aufführt, zwar verschieden von Ormuzd und der Sonne, aber doch der Genius derselben, der mit ihr erscheint, bey Sonnenauf- und Untergang angerufen wird, der Mittler zum Paradiese ist, daher auch bey Plutarch μεσἰτης, und dessen Gegenkämpfer geradezu Ariman, der Schöpfer des Winters, ist, dieser Sonnengenius kommt auf Bildwerken nach seinen beyden Hauptfesten in doppelter Gestalt vor. Einmal wird seine Geburt dramatisch vorgestellt am Wintersolstitium: das Sonnenkind ruht mit einem Strahlennimbus und mit den heiligen Thieren des Ormuzd umgeben, in einer Höhle (Justinus Martyr p. 296. (Edit. Paris. 1636)), um die Huldigungen der Magier und deren Opfergaben zu empfangen, und diese Aufzüge kommen nicht sowohl in den Katakomben Roms vor (Bey Seel G. 436. 475.), sondern die Römer vereinten auch sein Fest mit ihrem Bruma, am 24sten December, und setzten den Tag des Mithras als natalis Dei Solis invicti im Kalender fest.
DIETRICH, Eckhart: Vom Pietisten zum Freidenker - Unausweichliche Folge konsequenten Nachdenkens (Norderstedt, 2013) ISBN 9783844853759
(S. 54-55) Zeus, Hermes und Dionysos werden als in einem heiligen Korb oder auch einer Krippe in Windeln gewickelt geschildert, Kybele fand den im Schilf am Flussufer ausgesetzten Attis, bereits Mithras beteten bei der Geburt Hirten an, und drei Magier (Klaus [Erbe], Seite 98) überbrachten Geschenke (wie in der vorstehenden Darstellung von Balthasar, Melchior und Caspar in der Kleidung von Mithraspriestern zu sehen), ...
MALTEN, H. Mr.: Neueste Weltkunde, Dritter Band (Frankfurt a. M., 1844)
(S. 146-147) Besonders auffallend sind in dieser Beziehung mehre in den Katakomben Roms aufgefundene Denkmäler, welche die Geburt des Gottes Mithras darstellen. Derselbe wird von einer reinen Jungfrau geboren. Sie sitzt in einer Höhle, das Kind, um dessen Haupt ein Strahlenkranz leuchtet, auf ihrem Schooße. In der Nähe stehen die heiligen Thiere des Mithras, vor ihm drei Magier, welche ihm Geschenke darbringen (Vergl. Bohlen, altes Indien, I. 258, nach Seel, Mithra-Mysterien. Aarau, 1823, S. 436. 475); auch den Stern erblickt man seitwärts. Die Aehnlichkeit dieser Darstellungen mit christlichen Bildern ist so groß, daß man trotz der persischen Kleidung der Figuren sich versucht fühlen möchte, einen nicht christlichen Ursprung derselben in Zweifel zu ziehen. Allein einmal passen alle gegebenen Embleme ganz zu dem Gotte Mithras und werden ihm auch anderwärts zugetheilt; namentlich ist das Venusgestirn und der Stier seine gewöhnliche Umgebung, und der Strahlenkranz, als Sonnengott, gehört ihm ohnehin. Auch berichtet Hyde (De relig. veter. Pers. c. 31.), indem er sich auf Abulfaradsch beruft, daß Zoroaster die Magier auf einen Stern aufmerksam gemacht habe, welcher ihnen die Geburt des Messias anzeigen werde, und daß er ihnen den Befehl gegeben, demselben ihre Huldigung darzubringen.
NORK, Friedrich: Mythen der alten Perser als Quellen christlicher Glaubenslehren und Ritualien. Nach den einzelnen Andeutungen der Kirchenväter und einiger neuern Gelehrten zum Erstenmale systematisch aneinandergereiht (Leipzig, 1835)
(S. 81) 2, Die Satisfactions-Theorie, oder Lehre von der Genugthuung Christi ist in den Mythra-Mysterien enthalten
Es ist oben unter Andern auch der Aehnlichkeit gedacht worden, die sich zufolge jener Abbildung von der Geburt Mithra´s in den Katakomben Roms mit der Geburt Christi darbietet. Der Ochs und der Esel aus dem Stalle zu Bethlehem finden sich auch in der Höhle des Mithra wieder.
NORK, Friedrich: Die Weihnachts- und Osterfeier erklärt aus dem Sonnencultus der Orientalen (Leipzig, 1838)
(S. 30-32) Die drei Weisen, welche kommen, um den neugebornen Messias anzubeten, wer sind sie anders als Priester des Zoroasterschen Sonnencultus? Darum bringen sie auch Gold, Weihrauch und Myrrhen (Auf einem Mithra-Monumente in der Katakomben Roms erblickt man noch die drei Magier, dem neugebornen Mithra ihre Geschenke bringend, in ihrer Kleidung durchaus dem Mithra anderer Denkmäler ganz ähnlich. Sie haben die spitze Mütze, das ganze persische Costüm, den weiten Rock mit einem Gürtel zusammengehalten [Roma subterranea, T. I. p. 295, 326. 587. 617. T. II. p. 117.].).
NORK, Friedrich: Etymologisch-symbolisch-mythologisches Real-Wörterbuch zum Handgebrauche für Bibelforscher, Archäologen und bildende Künstler, Erster Band (Stuttgart, 1843)
(S. 34) Und weil man der Sonne Gold, Weihrauch und Myrrhen zu opfern pflegte, so sind dies die Geschenke, welche wie auf einem Monumente in der Katakomben Roms nach zu sehen, die drei Magier dem neugebornen Mithras als dominator orbis und rex coelorum darbringen (Roma Subterranea etc. Tom. I.).
NORK, Friedrich: Etymologisch-symbolisch-mythologisches Real-Wörterbuch zum Handgebrauche für Bibelforscher, Archäologen und bildende Künstler, Dritter Band (Stuttgart, 1845)
(S. 174) Mithras ist aus dem Felsen geboren (vgl. d. Art. Diorphus), in demselben mystischen Sinne, in welchem Christus das Fleisch gewordene Wort heißt: (nämlich die in die Materie eingegangene Welseele). Beide sind am 25. Dezember in der Winterwende in einer Grotte (Christus, den apokryphischen Evangelien zufolge, s. d. Art. Höhle) geboren, beide Neugebornen von einem Ochsen und einem Esel umstanden. Beiden bringen drei Magier Gold, Myrrhen und Weihrauch zum Geschenke (Seel „Mithrageh.” S. 463. Anm.).
[6] CLEMENTIS Romani: Ad corinthios epistula (Lipsiae - Leipzig, 1870)
(S. 61) Cap. XXV.
Contemplemur signum mirum, quod in partibus orientis, videlicet in Arabia et viciniis, fit. Avis est, quae Phoenix vocatur. Haec unigena exsistens annos quingentos vivit, cumque iam in eo est ut morte dissolvatur, e thure myrrha et reliquis aromatis loculum sibi struit, quem completo annorum spatio ingreditur, et vitam deponit. Ex carne vero eius putrefacta vermis quidam nascitur qui animalis defuncti humore nutritus plumescit. Auctis postea viribus loculum tollit, in quo ossa parentis recondita sunt, eaque portans iter ex Arabica regione in Aegyptum et urbem quae Heliopolis dicitur perficit. Ac spectantibus omnibus diurno tempore advolans super altare Solis illa collocat, atque ita unde venerat regreditur. Sacerdotes commentarios temporum diligenter inspiciunt, et impleto anno quingentesimo rediisse illam comperiunt.
MÜNTER, Friedrich (*Bischof von Seeland, Professor der Theologie in Kopenhagen): Sinnbilder und Kunstvorstellungen der alten Christen (Altona, 1825)
I. Sinnbilder der alten Christen
(S. 96) Der Phönix
Der alte Phönix, sagt er (*Clemens, Bischof von Rom), bereitet sich sein Grab aus Weihrauch, Myrrhen und anderen Gewürzen, in welchem er stirbt.
http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net ... otar.htm#főnix
főnix: Mitikus madár
Az 1. Kelemen-levél (25) közli a főnix mítoszának legkorábbi keresztény változatát, amelyben a feltámadás és Krisztus jelképe.
Megérezve halála közeledtét, tömjénből, mirhából és más illatszerekből készít fészket, amelyben elégeti magát. Bomló testéből féreg kel ki, amely felnőve, megtollasodva, elődje csontjait a fészekkel együtt az egyiptomi Héliupoliszba viszi, ahol a Nap oltárára teszi. A féregből kikelő madár értelmezése kettős; egyrészt ez a filogenezis szimbolikus ábrázolása, amikor a törzsfejlődés során a hüllőből a szárnyas hüllőn keresztül madár fejlődik, másrészt ez a precessziós ciklusban (a világkorszakok közül) a Skorpió jegyének születése, amelyben a madár–kígyó-jegy a Nap halálának és feltámadásának a képe, a korszakos újjászületésé, az örök életé és feltámadásé.
[7] lexikon.katolikus.hu/B/betlehemi gyermekgyilkosság.html
Magyar Katolikus Lexikon
betlehemi gyermekgyilkosság: az →aprószentek legyilkolása.
[8] EUSEBIUS, Bischofs von Cäsarea: Kirchengeschichte (Stuttgart, 1839)
(S. 20-21) Achtes Hauptstück
Nachdem nun Christus den Weissagungen zufolge zu der angegebenen Zeit zu Bethlehem in Judäa geboren war, so wurde Herodes durch die Anfrage und Erkundigung der Magier aus dem Morgenland, wo der neugeborene König der Juden sey, und durch ihre Aussage, daß sie seinen Stern gesehen hätten, und daß sie dieß zu einer so weiten Reise veranlaßt habe, indem sie ein großes Verlangen trügen, dem Neugeborenen als einem Gott ihre Verehrung zu erweisen, nicht wenig beunruhigt, da er dadurch seine Herrschaft gefährdet glaubte. Er erkundigte sich bei den Gesetzlehrern im Volke, wo sie die Geburt Christi erwarteten, und ertheilte, als er erfuhr, daß eine Stelle bei dem Propheten Micha Bethlehem als seinen Geburtsort nenne (Micha 5,1), den Befehl, daß alle Säuglinge männlichen Geschlechts von zwei Jahren und darunter (nach der von den Magiern sorgfältig erforschten Zeit) zu Bethlehem und in der Umgegend getödtet werden sollten.
[9] BLOCK, W. D.: Das wahre Geburtsjahr Christi oder wir sollten 1862 anstatt 1843 schreiben (Berlin, 1843)
(S. 48-49) Tertullian, einer der ältesten Kirchenväter, bemerkt über diese Schatzung in seiner Schrift gegen Marcion noch: Census constut actos sub Augusto in Judaea per Saturninum. Das römische Reich ward dreimal unter dem Kaiser Augusto abgeschätzt. Das Monumentum Ancyrantum zeigt die Jahre der Stadt an, in welcher Augustus die Befehle dazu erliess. Der Befehl zur ersten Schatzung ward im Jahre 726, zur zweiten im Jahre 746, und zur dritten im Jahre 767 der Stadt gegeben.
HUSCHKE, E. (*Professor): Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census (Breslan, 1840)
(S. 12-13) So wissen wir von Augustus selbst, dass er dreymal einen Römischen Census mit Lustrum gehalten hat (Sueton. Aug. 27. Monum. Ancyr. Tab. II. a laev. - nach Chishull, in Wolfs Ausgabe des Sueton Bd. 2. - und die Fast. Capitol. zu diesen Jahren. Bey den folgenden Jahresbestimmungen Römischer Census nennen wir übrigens stets nach dem Muster der Alten das Jahr, wo der Census mit dem Lustrum beschlossen wurde.), wobey jedesmal, wie bey den frühern Census, nur von censierten Römischen Bürgern die Rede ist. Das erste Mal mit Agrippa als Untercensor zusammen im J. d. St. 726. (Monum. Ancyr. l. c. Fast. Capit. ad. h. a. Murat. Thes. nov. Inscr. 294, 1. Dio 52, 42. 53, 1. Euseb. Chron. ad num. MDCCCCLXXXIX. - bey Mai Collect. nov. script. vet. Tom. VIII. p. 369. zum Jahr 1991. - ), das zweyte Mal als Proconsul allein im J. d. St. 746. (Monum. Ancyr. l. c. Fast. Capit. ad. h. a. - Irrig behauptet Münster Stern der Weisen S. 90., im J. 746 habe dieser Censur angefangen. Die Quelle nennen es ausdrücklich als das Jahr des Lustrum, welches ihn beschloss, und Dio 54,35. erwähnt den drey Jahre früher fallenden Anfang dieses Census.), das dritte Mal wieder als Proconsul, aber mit einem Collegen, dem Tiberius, im J. d. St. 767. (Monum. Ancyr. l. c. Fast. Capit. ad. h. a. Sueton. Aug. 97. Tib. 21. Euseb. Chron. ad. num. MMXXVIII. - Dio 56, 28. erwähnt auch hier wieder den Anfang dieses Census unter dem vorhergehenden Jahre.). Dazwischen fällt noch ein unvollständiger Census im J. d. St. 757., den Augustus auch als Proconsul hielt und worin blos die Bewohner von Italien und nur diejenigen, welche nicht unter 200,000 Sestertien im Vermögen hatten, censiert wurden (Dio 55,13. Er erwähnt zwar auch eines nach diesem Census gehaltenen Lustrum, aber wohl irrig, da Sueton, das Ancyranische Denkmal und die Fasten blos drey von Augustus gefeyerte Lustra kennen: oder man müsste annehmen, dass dieses vierte Lustrum deshalb nicht mit gezählt worden sey, weil es nicht lege conditum war, indem es blos einen Theil der Römischen Bürger umfasste.)
(S. 59-61) Die zweyte Hauptschwierigkeit, welche die Stelle des Lukas gemacht hat, besteht in Folgendem: Lukas sagt: αὔτη άπογϱαφή πϱωτη έγένετο ήγεμονϵύοντος τἦς Συϱἰας Κυϱἰνου, was im Allgemeinen so, wie die Vulgata und Luther übersetzt haben, scheint verstanden werden zu müssen: Haec descriptio prima facta est a Praeside Syriae Cyrino, oder: „diese Schatzung war die allererste, und geschah, da Cyrenius Landpfleger in Syrien war.“ Dieser Sinn steht aber mit der Geschichte im Widerspruch, wie sich aus folgender Zusammenstellung der wichtigsten einschlagenden Thatsachen ergeben wird. Jesus wurde nach Lukas jedenfalls noch unter Herodes dem Grossen geboren, welcher im J. d. St. 714. von den Römern zum Könige Palästina´s erhoben und 717. zum Besitze seines Königreichs gelangt, bis zu seinem Tode 750. regierte (Die gründlichsten Untersuchungen über Todes-Jahr und Monat Herodes des Gr. hat H. Sanclement. de vulg. aer. emendat. lib. III. p. 307 ... 394. angestellt und bewiesen, dass er vor Ostern des J. 750. im Monate Nisan starb. Vgl. besonders c. IX. und X. p. 378 ... 388. Zugänglichere Quellen sind Ideler Handb. der Chronol. Bd. 2. S. 389. flg. Winer Bibl. Realwörterbuch u. d. W. Herodes.), und genauer fiel die Geburt Jesu, wie oben bemerkt worden ist, schon gegen Ende des Jahrs d. St. 747. Um jene Zeit war aber nicht Quirinus, sondern Sentius Saturninus Statthalter von Syrien (Für die Zeit, welche uns interessiert, ist die Reihe folgende: M. Titius bis 744.; Sentius Saturninus von 744. bis 748.; Quintilius Varus von 748. bis 750. Für die Zeit von 751. bis 757. sind uns die Statthalter unbekannt; 758. erscheint als solcher Volusius Saturninus. Auf ihn folgt von 759. bis 764. Quirinus; dann von 764. bis 769. Q. Cäcilius Silanus Creticus.); der erstere - mit seinem vollen Namen P. Sulpicius Quirinus oder Quirinius - wurde es erst im J. 759., mithin zwölf Jahr nach der Geburt Jesu, als Judäa schon Römische Provinz geworden war. Nach dem Tode des Herodes war nämlich das Palästinische Königreich unter dessen drey Söhne vertheilt worden und Archelaus hatte Judäa, Idumäa und Samaria, d. h. die Theile, welche der Schauplatz der Geschichte Jesu sind, mit dem Titel eines Ethnarchen erhalten. Zur Strafe für verübte Willkürlichkeiten wurde er aber schon im zehnten Jahre seiner Regierung, im J. d. St. 759., von Augustus nach Gallien verbannt, sein Vermögen eingezogen und sein Land zur Römischen Provinz gemacht, die als Zugabe zu Syrien behandelt, von einem eigenen procurator Caesaris vice praesidis unter Oberaufsicht des Syrischen Legaten verwaltet wurde. In diesem Jahre wurde nun, wahrscheinlich mit Rücksicht auf das schwierige Werk der Einführung des Römischen Census bey einem Volke, welches so hartnäckig aller auswärtigen Herrschaft widerstrebte, ein Mann von höchstem Ansehen und erprobter Tüchtigkeit, der vorgedachte Quirinus, als kaiserlicher Statthalter nach Syrien gesandt, zugleich mit dem Auftrage, diese Provinz nebst Judäa zu censieren und das Vermögen des Archelaus zum Besten des Römischen Schatzes zu verkaufen, die Verwaltung Judäa´s aber dem ihn begleitenden Römischen Ritter Coponius als kaiserlichem Procurator anvertraut (Joseph. Ant. Jud. 17, 13. §. 5.). Der erstere begann auch den Census sofort und beendigte ihn, wenigstens in Judäa, schon im folgenden Jahre (Joseph. Ant. Jud. 18, 1. § 1. und 18,2. §. 1.), was aber nicht ohne Unruhen abging.
(S. 63) Wenn man nun ohne lebendige Anschauung der damaligen Staatsverhältnisse und Geschichte die Stelle des Lukas vom Census zur Zeit der Geburt Christi liest, so liegt allerdings eine Verwechselung dieses Censur mit dem zwölf Jahr später von Quirinus abgehaltenen nahe und es ist daher nicht zu verwundern, wenn schon viele Kirchenväter und nach ihnen alle, welche, wie sie, die heilige Schrift in dogmatischem Interesse lasen und um die geschichtlichen Aeusserlichkeiten, die sie selbst nur aus der heiligen Schrift schöpften, sich wenig bekümmerten, in diesen Irrthum verfallen sind (Vgl. unten Anm. 196. 197.). Sehr Unrecht thut man aber, wenn man eine solche Verwechselung Lukas selbst Schuld gibt, ihm, der Geschichte schreiben wollte, der zu diesem Zwecke die sorgfältigsten Nachforschungen anstellte, der der behandelten Zeit unmittelbar nahe stand, der sonst überall die genaueste Kenntniss jener Zeit und ihrer Verhältnisse zeigt und insbesondere auch den Census des Quirinus in seiner Apostelgeschichte auf eine Weise erwähnt, wie nur ein mit der Geschichte des Jüdischen Volks genau bekannter Schriftsteller von ihm sprechen konnte und mit der er deutlich anzeigt, dass er ihn als den nach Verlust der Freyheit des Volks gehaltenen ersten Census dachte.
(S. 64-65) Nur zwey Ansichten sind aufgestellt worden, die auf wahren wissenschaftlichen Werth Anspruch machen können und mit denen wir uns daher auch allein zu beschäfftigen haben werden.
Nach der einen sagt Lukas: „dieser Census war der erste und fand Statt, da Quirinus Beamter über Syrien war,“ und es wird angenommen, Quirinus habe zweymal in Syrien als kaiserlicher Beamter fungiert, das erste Mal zur Zeit der Geburt Christi, als Sentius Saturninus ordentlicher Statthalter von Syrien war. Damals sey er von Augustus mit ausserordentlichen Vollmachten - wie die Meisten annehmen, als einer von den zwanzig zur Abhaltung des Reichscensus ernannten ausserordentlichen Commissären - nach Syrien gesandt worden und habe nebenbey auch den Census des Palästinischen Königreichs besorgen lassen; das zweyte Mal zwölf Jahr später, wo er als ordentlicher Statthalter Syriens und zugleich mit censorischer Gewalt ausgerüstet, den bekannten Census hielt.
Die andere Ansicht ist, πϱώτη stehe bey Lukas in dem Sinne von πϱώτη πϱό oder, wie Andere sich ausdrücken, von πϱoτέϱα und die Stelle sage daher: „dieser Census geschah vor der Statthalterschaft des Quirinus in Syrien.“
Die erste Meinung ist theils von Aeltern (Die gewichtigsten Namen unter diesen sind Beza, Scaliger, Casaubonus, Petavius, Grotius, F. Spanhemius, Norisius und Pagius.), theils von Neuern, namentlich Reinold (Cens. habit. nasc. Christo c. VIII. p. 46 ... 51.), Sanclemente (L. c. lib. IV. c. 3 ... 6. p. 413 ... 448.) und Münter (Der Stern der Weisen S. 96 ...102. - Unter den neuesten Biographen Jesu trägt diese Meinung auch wieder vor Neander Leben Jesu S. 20., aber ohne alle wissenschaftliche Begründung.), deren jeder unabhängig von dem andern schrieb, am ausführlichsten, scharfsinnigsten und gelehrtesten aber von dem mittlern entwickelt worden.
(S. 76-77) Endlich haben wir von Tertullian, einem Abendländer und Römischen Advocaten, dessen Schriften überall eine sehr genaue Kenntniss des Römischen Staatswesens verrathen und der, wenig jünger als Justinus Martyr, durchaus nicht mit diesem und den übrigen Griechischen oder spätern Lateinischen Kirchenvätern auf Eine Linie gestellt werden darf, von ihm haben wir ein ausdrückliches Zeugniss, dass der Census von Judäa zur Zeit der Geburt Christi durch Saturninus und folglich nicht durch Quirinus besorgt sey. Er sagt adv. Marcion. 4, 19. Sed et census constat actos sub Augusto nunc in Judaea per Sentium Saturninum, apud quos genus eius inquirere potuissent (nämlich Christi Zeitgenossen, wenn sie wissen wollten, ob er menschlich geboren sey.). Diese Stelle hat ein um so grösseres Gewicht, als Tertullian hinsichtlich des Geburtsjahrs Christi der gewöhnlichen Annahme des J. d. St. 751., wo Saturnius nicht mehr Statthalter von Syrien war, folgte (Adv. Judae. 8. Vgl. Reinold. l. c. cap. VIII. p. 99.) und man also nicht sagen kann, dass er jene Notiz über diesen Census blos aus der Geburtszeit Christi geschlossen habe.
(S. 80) Doch kommen beyde Auslegungen insofern auf eins hinaus, als wir wissen, dass unter Augustus seit 743. der Census der einzelnen Reichsländer nur vermöge des Reichscensus gehalten wurde.
HUSCHKE, Ph. Eduard (*Professor): Ueber den Census und die Steuerverfassung der frühern Römischen Kaiserzeit (Berlin, 1847)
(S. 43-44) Aus dem neuen Verfassungsprincip, welches sich besonders in der dem Kaiser über alle Theile des Reichs ertheilten oberproconsularischen Gewalt aussprach, ergab sich nun von selbst ein allgemeiner Reichscensus, der auch schon von Augustus eingeführt (Ev. Luc. 2,1 seqq Dio 54,35 - nach dem richtigen Verständniß des Griechischen Textes -. Cassiodor. Var. 3,52 Isidor. Orig. 5,36. ...) und kraft seines Proconsulats (consulari cum imperio) dreimal, zum ersten Male in den Jahren 743 bis wenigstens 747 (Monum. Ancyr. tab. II. a laev. Fast. Capitol. ad h. a. Sueton. Aug. 27. Die angeführte Schrift S. 25 flg. 32 flg.), das zweite Mal 757 (Dio 55,13. Doch wurde dieser Census in der Ausführung auf Italien beschränkt. A. a. D. S. 43 flg.) und zum dritten Male 766 (Monum. Ancyr. I. c. Fast Capitol. ad. h. a. Sueton. Aug. 97. Tib 27. Euseb. Chron. ad a. m. MMXXVIII.) abgehalten wurde (Wie der ungenaue Bericht des Sueton. Aug. 27., wonach Augustus alle drei Census - 726. 746. 767. - vermöge eines morum legumque regimen perpetuum vorgenommen haben soll, und woraus Guther. de ofic. dom. Aug. 1,40. sogar ein angebliches Bruchstück der consularischen Fasten macht, wahrscheinlich entstanden sei, habe ich in meiner Schrift über den Census zur Zeit der Geburt J. Chr. S. 27 ... 29 gezeigt.).
(S. 57) Während der Bürgerkriege nehmlich gar nicht, so daß Augustus im J. 726 nach 41 Jahren zum ersten Male wieder censirte. Monum. Ancyr. Tab. II. a laev. Die Übrigen lustra fallen in die Jahre 746. (757.) 767. 800. 826.
IDELER, Ludwig (*Professor): Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, Zweiter Band (Berlin, 1826)
(S. 398-399) Der Pater Dionysius Magnan, der ein Buch des Titels: Problema de anno nativitatis Christi geschrieben (Rom 1772, 8.), geht noch ein Jahr weiter als Sanclemente zurück. Sueton sagt vom August (Aug. c. 27.): Censum populi ter egit, primum ac tertium cum collega, medium solus. Von diesen drei Schatzungen führt das Monumentum Ancyranum (Gruteri Thesaurus Inscript. p. CCXXX.) in seiner zweiten Tafel unter andern Umständen auch die Zeiten an, wo sie veranstaltet worden sind. Die erste gehört ins Jahr 726 d. St., die zweite in 746 - Censorino et Asinio Coss., wie Casaubonus und Gruter ergränzend lesen -, die dritte in 767. Die zweite nun hält Magnan für eben die, deren der Evangelist gedenkt, und dies ist ihm das Hauptmoment für seinen Satz, dass Christus im Jahr 746 d. St., sieben Jahre vor der Aera vulgaris, geboren sei. Allein Sanclemente zeigt (I. IV, c.2.), dass das Monument bloss von einem zu Rom vollzogenen Census und damit verbundenen Lustrum, keineswegs von einer allgemeinen Schatzung des römischen Reichs spreche, wenn er auch gleich nicht in Abrede steht, dass August nach eingetretenem allgemeinen Frieden diesen Census zum Behuf seines Breviarii veranstaltet habe und dadurch zu einer Schatzung des gesammten Reichs veranlasst worden sei, die jedoch erst im folgenden Jahr zu Stande gekommen.
MEYER, J. A. G.: Versuch einer Vertheidigung und Erlauterung der Geschichte Jesu und der Apostel allein aus griechischen und römischen Profanscribenten für Freude der heiligen Geschichte und profanen Literatur (Hannover, 1805)
(S. 169-171) Dieser Quirinius, welcher nach mehreren anderen obrigkeitlichen Aemtern bis zum Proconsul stieg, ist aus Tacit. Annal. III. 48. bekannt. Um der Schwierigkeit auszuweichen, daß zur Zeit der Geburt Jesu nicht er, sondern Saturnius (s. Antiq. XVII. 7.), und dann Quintilius Varus Statthalter von Syrien waren, haben die Ausleger mehrere Vermuthungen gewagt, wovon folgende die erheblichsten sind. 1, Man räth auf eine Verwechselung der Namen, so daß für Quirinius eigentlich Quintilius zu lesen sey. Kritischen Grund hat diese Muthmaßung gar nicht, auch wissen wir sonst nichts von einer Schatzung unter Quintilius. 2, Man versteht die Worte des Evangelisten so, daß er auf eine frühere Volkszählung vor der bekannten unter Quirinius hindeute.
3, Andere halten die streitigen Worte für eine Glosse, die sich schon früh in den Text eingeschlichen habe. Griesbach hat diesen Vers in Klammern eingeschlossen, und der Zusammenhang wird auch durch Auslassung desselben nicht unterbrochen. Daß Lucas selbst sich geirret habe, läßt sich wegen der so eben aus der Apostelgeschichte citirten Stelle nicht wohl annehmen. 4, Noch andere begünstigen die Erklärung, daß Quirinius entweder als Viceproconsul und Gefährter des Saturnius, oder als besonderer Bevollmächtigter zu dieser Schatzung von August beauftragt worden sey.
MÜNTER, Friedrich (*Professor): Der Stern der Weisen. Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi (Kopenhagen, 1827)
(S. 88) Es ist aus der Geschichte bekannt, dass unter Augustus drei Census gehaltenen wurden. Der erste fällt ins Jahr 726,…
(S. 89-90) Der dritte ist vom J. 746...
Das Datum des zweiten Censur (MARIO CENSORINO ET ASINIO GALLO COSS) findet sich auf den berühmten Ancyranischen Tafeln, die eine von Augustus selbst verfasste summarische Nachricht von seiner Regierung enthalten. Der Inhalt dieser Tafeln gab ihm zum Theil die Materialien zu dem Breviarium totius Imperii dessen Svetonius erwähnt (Sveton, in Augusto c. 101. Schon früher hatte er eine ähnliche Schrift verfertigt, die Sveton. C. 28 Rationarium Imperii nennt.), und welches ohne Zweifel dieselbe Schrift war, die Tiberius nach seinem Tode im Senate verlesen liess, in der „opes publicæ continebantur, quantum civium sociorumque (also auch der Juden) in armis, quot classes, regna, provinciæ, tributa aut vectigalia et necessitates ac largitiones (L. LVI. C. 33. P. 837. Reimar.).“ Auf diesen Tafeln heisst es nun:
CONSULARI CUM IMPERIO LUSTRUM (censumque…) FECI CENSORINO ET ASINIO COS. QUO LUSTRO CÉNSA SUNT CIVIUM ROMANORUM ….. (capita) QUADRAGIENS CENTUM MILLIA ET DUCENTA TRIGINTA MILLIA.
Der in diesen Worten erwähnte Census fällt in das Jahr 746…
SEYFFARTH, Gustav (*Professor): Chronologia sacra. Untersuchungen über das Geburtsjahr des Herrn und die Zeitrechnung des Alten und Neuen Testamentes (Leipzig, 1846)
(S. V) Die Census der Kaiser wurden, wie Inschriften lehren, alle sieben Jahre und in Palästina namentlich während der Sabbatsjahre 8 v. Chr., 7 und 14 n. Chr. gehalten. Daraus ergiebt sich, dass auch im Jahre 2/1 vor Beginn der Dion. Aera ein Census in Palästina stattgefunden haben muss.
(S. 9) So hielt August Census in den Jahren 726. 746. 767. u. c. (nach Varro); und diesen Zeitintervallen liegen nicht blos die Septennien zu Grunde, sondern es sind auch die beiden letzten Jahre selbst die Saturns- oder Sabbatsjahre 15 nach N. und 7 vor N. Der Census vom Jahre 726 u. c. = 27 v. N. fällt ein Jahr nach dem Sabbatsjahre, weil in diesem die Schlacht bei Actium stattfand und der Census erst nach beendigtem Kriege gehalten werden konnte.
http://www.hetek.hu/fokusz/199803/jezus ... letesnapja
Hetek -1998. 03. 14. (II/11)
Idők és számítások az ezredforduló küszöbén
Jézus lekésett születésnapja
Dr. Grüll Tibor ókortörténész
http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom ... mikor.html
2002. 12. 23. 11:00
A betlehemi csillag - 1. rész: Mikor született Krisztus valójában?
[10] TERTULLIAN: Q. Septimii Florentis Tertulliani, Presbyteri Carthaginiensis, Opera Omnia, Iuxta Correctionem Pamelii, de la Cerda, Ambianensis, Rigaltii, Priorii, Albaspinaei, aliorumque Doctissimorum Catholicorum Virorum fideliter castigata (Venetiis - Venedig, MDCCI - 1701)
(S. 289) Aduersus Marcionem Liber IV.
Dic mihi, omnibus natis mater advivit? omnibus natis ad generatur & fratres? non licet patres magis & sorores habere, vel & neminem? Sed & census constat actos sub Augusto nunc in Judæam per Sentium Saturninum, apud quos genus ejus inquirere potuissent. Adeo nullo modo constitit ratio tentationis istius. Et vere mater & fratres ejus foris stabant. Superest & inspicere sensum non simpliciter pronuntiantis, Qua mihi mater aut fratres; quasi ad generis & nativitatis negationem: sed & ex causæ necessitate & conditione rationali.
MÜNTER, Friedrich (*Bischof von Seeland, Professor der Theologie in Kopenhagen): Der Stern der Weisen. Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi (Kopenhagen, 1827)
(S. 92) Man hat sich in grosser Verlegenheit befunden, die Erzählung des Evangelisten mit den übrigen historischen Datis zu vereinigen. Unter den früheren Kirchenväter hatte bereits Tertullian in der Schrift gegen Marcion IV. 19. jenen Census dem Saturninus zugeschrieben. Sed et Census, sagt er, constat actos sub Augusto nunc in Judæam per Sentium Saturninum, apud quos genus ejus (Christi) inquirere potuissent.
HUSCHKE, E. (*Professor): Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census (Breslau, 1840)
(S. 76-77) Endlich haben wir von Tertullian, einem Abendländer und Römischen Advocaten, dessen Schriften überall eine sehr genaue Kenntniss des Römischen Staatswesens verrathen und der, wenig jünger als Justinus Martyr, durchaus nicht mit diesem und den übrigen Griechischen oder spätern Lateinischen Kirchenvätern auf Eine Linie gestellt werden darf, von ihm haben wir ein ausdrückliches Zeugniss, dass der Census von Judäa zur Zeit der Geburt Christi durch Saturninus und folglich nicht durch Quirinus besorgt sey. Er sagt adv. Marcion. 4, 19. Sed et census constat actos sub Augusto nunc in Judaea per Sentium Saturninum, apud quos genus eius inquirere potuissent (nämlich Christi Zeitgenossen, wenn sie wissen wollten, ob er menschlich geboren sey.). Diese Stelle hat ein um so grösseres Gewicht, als Tertullian hinsichtlich des Geburtsjahrs Christi der gewöhnlichen Annahme des J. d. St. 751., wo Saturnius nicht mehr Statthalter von Syrien war, folgte (Adv. Judae. 8. Vgl. Reinold. l. c. cap. VIII. p. 99.) und man also nicht sagen kann, dass er jene Notiz über diesen Census blos aus der Geburtszeit Christi geschlossen habe.
ZUMPT, August Wilhelm (*Professor): Das Geburtsjahr Christi. Geschichtlich-chronologische Untersuchungen (Leipzig, 1869)
(S. 218) Tert. advers. Marc. IV. 19 Sed et census constat actos sub Augusto tunc in Iudaea per Sentium Saturninum, apud quos genus eius inquirere potuissent.
(S. 219) C. Sentius Saturninus kam im Jahre 9 v. Chr. als Statthalter nach Syrien.
[11] HUSCHKE, E. (*Professor): Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census (Breslau, 1840)
(S. 64) Nach der einen sagt Lukas: „dieser Census war der erste und fand Statt, da Quirinus Beamter über Syrien war,“ und es wird angenommen, Quirinus habe zweymal in Syrien als kaiserlicher Beamter fungiert, das erste Mal zur Zeit der Geburt Christi, als Sentius Saturninus ordentlicher Statthalter von Syrien war. Damals sey er von Augustus mit ausserordentlichen Vollmachten - wie die Meisten annehmen, als einer von den zwanzig zur Abhaltung des Reichscensus ernannten ausserordentlichen Commissären - nach Syrien gesandt worden und habe nebenbey auch den Census des Palästinischen Königreichs besorgen lassen; das zweyte Mal zwölf Jahr später, wo er als ordentlicher Statthalter Syriens und zugleich mit censorischer Gewalt ausgerüstet, den bekannten Census hielt.
Die andere Ansicht ist, πϱώτη stehe bey Lukas in dem Sinne von πϱώτη πϱό oder, wie Andere sich ausdrücken, von πϱoτέϱα und die Stelle sage daher: "dieser Census geschah vor der Statthalterschaft des Quirinus in Syrien".
[12] MÜNTER, Friedrich (*Professor): Der Stern der Weisen. Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi (Kopenhagen, 1827)
(S. 99-100) Es war daher sehr natürlich, dass, wenn gleich Syrien zur Zeit der Geburt Christi seinen eignen Proconsul hatte, Quirinius doch die höchste Gewalt mit ihm theilte; und dieses konnte in dieser Provinz um so eher geschehen, da sie nicht unter der unmittelbaren Aufsicht des Senats stand, sondern August bei der Theilung der Provinzen dieses Land unter seine Verwaltung genommen, und reichlich mit Legionen besetzt hatte.
Es war ohnehin nicht ungewöhnlich, dass neben den Proconsuln andre Magistrate in den Provinzen Theil an der Ausübung der höchsten Gewalt nahmen (Meyer Verth. d. Gesch. Jesu 171.). Davon finden wir bereits in der Geschichte der Republik Beispiele. Pompejus erhielt auf dieser Weise gleiche Gewalt mit dem Proconsul Q. Metellus Pius in Spanien als er zum Feldherrn gegen den Sertorius ernannt ward; Cicero verlangte vom Senate, dass Q. Cäpio Brutus dem Legaten in Macedonien, Q. Hortensius zur Seite gesetzt würde (Orat. Philipp. XI. cap. 12.), und dass C. Cassius in einer jeden Provinz in die er käme, die höchste Gewalt erhielte (Ebendas. c. 12.). Dasselbe fand auch in späteren Zeiten statt. Als der Feldherr Corbulo von Nero nach Syrien geschickt ward, führte er, so sehr auch der Præses Umidius Quadratus darüber klagte, sein Heer mit sich (Tac. Annal. XIII. 8.).
(S. 101) Auf diese Weise konnte also Quirinius, unter Saturninus mit grosser Gewalt ausgerüstet, nach Syrien kommen; und besonders scheint der Census ein Geschäft gewesen zu seyn, das man ausserordentlichen Legaten und Männern von hohem Rang übertrug (Heinecc. de. genuina nativ. Christi aera p. 34.).
[13] https://web.archive.org/web/20071105191 ... ode88.html
Das Philippusevangelium (NHC II,3)
Spruch 17: Einige sagten: ,"Maria ist vom heiligen Geist schwanger geworden." Sie sind im Irrtum. (25) Sie wissen nicht, was sie sagen. Wann ist je eine Frau von einer Frau schwanger geworden?
LELOUP, Jean-Yves: The Gospel of Philip - Jesus, Mary Magdalene, and the gnosis of sacred union (2004)
(page 51) The Text of the Gospel of Philip
17, Some say that Mary was impregnated by the grace of the Holy Spirit, but they do not know what they say. How could the Feminine impregnate the feminine?
[14] http://www.heiligenlexikon.de/BiographienM/Maria.htm
Ökumenisches Heiligenlexikon
Maria
* um 22 v. Chr. in Jerusalem oder in Nazaret in Israel
[15] DIÓS, István: A szentek élete (Budapest, 1990) ISBN 9603605423
[16] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band IV. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Jabmuth (*Jebamot = „Schwagerehe“) VI,iii Fol. 57b
(S.512-513) Šemuél sagte: Abba (172) pflichtet mir hinsichtlich eines Mädchens unter drei Jahren und einem Tage (173) bei; da bei dieser die Beiwohnung unwirksam ist, so ist bei ihr auch der Baldachin (174) unwirksam. Raba sagte: Auch wir haben demgemäß (175) gelernt: Mit drei Jahren und einem Tage wird sie durch Beiwohnung angetraut; wohnt der Schwager ihr bei, so eignet er sie sich an; man ist ihretwegen wegen Ehebruches schuldig; sie macht den ihr Beiwohnenden unrein (176), sodaß er das unterste Polster gleich dem oberen (177) verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; wohnt jemand der Bemakelten ihr bei, so macht er sie untauglich (178). Nur mit drei Jahren und einem Tage, wo sie durch die Beiwohnung untauglich wird, wird sie durch den Baldachin untauglich, unter drei Jahren und einem Tage, wo sie durch die Beiwohnung nicht untauglich wird, wird sie auch durch den Baldachin nicht untauglich.
(172) Eigentlicher Name R.s., der par excellence Rabh (Großer, Meister) genant wurde.
(173) Da bis zu diesem Alter nicht begattungsfähig ist.
(174) Der nur deshalb wirksam ist, weil dann die Beiwohnung erfolgen kann.
(175) Daß die Beiwohnung eines Mädchens unter diesem Alter eherechtlich unwirksam ist.
(176) Während der Menstruation.
(177) Wenn er auf mehreren Decken übereinander liegt und nur die obere berührt, so sind auch alle unteren unrein.
(178) Vgl. Anm. 171.
Jabmuth (*Jebamot = „Schwagerehe“) VI,iv Fol. 60b
(S.521) Es wird gelehrt: R. Šimón b. Johaj sagte: Eine Proselytin unter drei Jahren und einem Tage ist für Priester tauglich, denn es heißt: (266) und alle Kinder unter den Weiber, die die Beiwohnung eines Mannes nicht erkannt haben, laßt für euch leben, und unter ihnen war auch Pinhas (267).
- Und die Rabbanan!? - Als Sklawen und Mägde. - Demnach (268) sollte dies auch von einer drei Jahre und einen Tage alten gelten!? – Dies nach R. Hona, dennR. Hona wies auf einen Widerspruch hin. Es heißt: (269) und jedes Weib, das einen Mann durch männliche Beiwohnung erkannt hat, tötet, die aber nicht erkannt hat, laßt leben; demnach wären Kinder leben zu lassen, einerlei ob sie erkannt haben oder nicht erkannt haben, und dem widersprechend heißt es: und alle Kinder unter den Weibern, die die Beiwohnung eines Mannes nicht erkannt haben, laßt für euch leben, die aber erkannt haben, tötet!?
(266) Num. 31.18.
(267) Der Priester war.
(268) Wenn es nur darauf ankommt, daß ein Mann ihr noch nicht beigewohnt hat.
(269) Num. 31.17.
GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band VI. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Qiddušin (Kiddusin) I,i Fol. 10a
(S. 532) - Der Passus von der Verheiratung bezieht sich auf die anderen (285). Raba sagte: Auch wir haben es gelernt: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine [weibliche Person] durch Beischlaf angetraut werden; wenn der Eheschwager sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; man ist ihretwegen wegen Ehebruches schuldig; sie macht (286) den sie Beschlafenden unrein, sodaß er das unterste Polster gleich dem oberen (287) verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat jemand an ihr eines der in der Tora genannten Inzestgesetze übertreten, so wird er ihretwegen hingerichtet, während sie (288) straffrei ist; hat einer der Bemakelten (289) sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich (290) gemacht. Hier wird also vom Beischlafe besonders und von der Verheiratung besonders gelehrt. – Er meint es wie folgt: wenn ihre Heirat (291) mit einem Priester erfolgt ist, darf sie Hebe essen. -
(285) Arten der Antrauung: Geld u. Urkunde.
(286) Während ihrer Menstruation.
(287) Wenn er auf mehreren Decken übereinander liegt, so ist auch das allerunterste unrein, odgleich er diese nicht berührt hat.
(288) Wegen ihrer Minderjährigkeit.
(289) In legitimer Hinsicht, ein Hurenkind, ein Sklave udgl.
(290) Ein Priester darf sie nicht heiraten.
(291) Die aber durch den Beischlaf erfolgen kann.
GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band VIII. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Synhedrin VII, iv Fol. 55b
(S. 684) R. Joseph erwiderte: Komm und höre: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine [weibliche Person] durch den Beischlaf angetraut (142) werden; wenn der Eheschwager (143) sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; ist sie Ehefrau, so ist man ihretwegen (144) strafbar; sie macht [als Menstruirende] den sie Begattenden unrein, sodaß er das unterste Polster (145) gleich dem oberen verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat einer der Bemakelten (146) sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich (147) gemacht; hat jemand an ihr eine der in der Tora genannten verbotenen Begattungen vollzogen, so wird er ihretwegen mit dem Tode bestraft, während sie straffrei (148) ist.
(142) Die Antrauung kann auch durch den Beischlaf erfolgen, wenn er in dieser Absicht vollzogen wird.
(143) Wenn jemand kinderlos stirbt, so muß sein Bruder die Witwe heiraten, od. an ihr die Haliça vollziehen.
(144) Wenn man mit ihr einen Ehebruch begeht.
(145) Wenn er auf mehreren Decken liegt, so ist auch die allerunterste unrein, obgleich er diese nicht berührt hat.
(146) In legitimer Hinsicht: ein Hurenkind, ein Sklave udgl.
(147) Ein Priester darf sie nicht mehr heiraten; ist sie Priestertochter, so darf sie priesterl. Abgaben mehr essen.
(148) Wegen ihrer Minderjährigkeit.
Synhedrin VIII, i Fol. 69a
(S. 737-738) R. Jirmeja aus Diphte sagte: Auch wir haben demgemäß gelernt: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine [weibliche Person] durch den Beischlaf (18) angetraut werden; wenn der Eheschwager sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; ist sie Ehefrau, so ist man ihretwegen strafbar; sie macht [als Menstruirende] den sie Begattenden unrein, sodaß er das unterste Polster gleich dem oberen verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat einer der Bemakelten sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich gemacht; hat jemand an ihr eine aller der in der Tora genannten verbotenen Begattungen vollzogen, so wird er ihretwegen mit dem Tode bestraft, während sie straffrei ist.
(18) Erklärende Anmerkungen zu dieser Lehre befindet sich oben S 684 Anmm. 143-148.
GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band IX. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Áboda zara II, vi Fol. 37a
(S. 546) Rabina sagte: Daher ist ein nichtjüdisches Mädchen mit drei Jahren und einem Tage, da sie dann zum Beischlaf geeignet ist, wie eine Flußbehaftete verunreinigend. – Selbstverständlich!? – Man könnte glauben, weil jener zu verleiten (280) verstehen, dieses aber nicht, so lehrt er uns.
(280) Bei einem 9jährigen Knaben ist der Geschlechtstrieb schon reif, nicht aber bei einem 3jährigen Mädchen, obgleich es begattungsfähig ist.
http://www.come-and-hear.com/yebamoth/yebamoth_57.html
http://www.halakhah.com/yebamoth/yebamoth_57.html
Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate Yebamoth
Folio 57b
Raba said, We also learned a similar Baraitha:8 A girl who is three years of age and one day may be betrothed by cohabitation; if a levir cohabited with her, he has thereby acquired her;9 one incurs through her the guilt of intercourse with a married woman; she10 defiles her cohabitor in respect of his imparting defilement to the lower, as well as to the upper couch;11 if she was married to a priest she may eat terumah, and anyone ineligible12 who cohabited with her causes her ineligibility.13
8. From which the ruling on which Rab and Samuel are in agreement may he inferred.
9. She is deemed to be his legal wife.
10. During her period of menstruation.
11. If he lies on a number of couches (coverlets, bed-spreads, and the like) resting one upon the other, he imparts levitical defilement to all, though he comes in direct contact with the uppermost one only.
12. A bastard, for instance,
13. V, supra p. 385, n, 12. Cf. Kid. 10af, v. Sanh. Sonc. ed. p. 376, n. 2.
http://www.come-and-hear.com/yebamoth/yebamoth_60.html
http://www.halakhah.com/yebamoth/yebamoth_60.html
Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate Yebamoth
Folio 60a
It was taught: R. Simeon b. Yohai stated: A proselyte who is under the age of three years and one day is permitted to marry a priest,13 for it is said, But all the women children that have not known man by lying with him, keep alive for yourselves,14 fand Phinehas15 fsurely was with them.
13. She is not regarded as a harlot.
14. Num. XXXI, 18.
15. Who was a priest.
http://www.halakhah.com/pdf/nashim/Kiddushin.pdf
Soncino Babylonian Talmud
Talmud - Mas. Kiddushin 10a
Raba said: Come and hear: A maiden aged three years and a day may be betrothed by intercourse, and if the yabam has intercourse with her, he acquires her.
http://www.come-and-hear.com/sanhedrin/ ... in_55.html
http://www.halakhah.com/pdf/nezikin/Sanhedrin.pdf
Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate Sanhedrin
Sanhedrin 55b
Joseph said: Come and hear! A maiden aged three years and a day may be acquired in marriage by coition, and if her deceased husband's brother cohabits with her, she becomes his.
http://www.come-and-hear.com/sanhedrin/ ... in_69.html
http://www.halakhah.com/pdf/nezikin/Sanhedrin.pdf
Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate Sanhedrin
Folio 69a
R. Jeremiah of Difti said: We also learnt the following: A maiden aged three years and a day may be acquired in marriage by coition, and if her deceased husband's brother cohabited with her, she becomes his.
http://www.come-and-hear.com/zarah/zarah_37.html
Contents of the Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate ‘Abodah Zarah
Folio 37a
Rabina said: It is therefore to be concluded that a heathen girl [communicates defilement] from the age of three years and one day, for inasmuch as she is then capable of the sexual act she likewise defiles by a flux. This is obvious!
[17] [10] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 26) Und siehe! da trat ein Engel des Herrn zu ihr und sprach: "Anna, Anna, erhört hat Gott der Herr Deine Flehen; Du wirst empfangen und gebären, und gebenedeit soll Dein Samen werden auf dem ganzen Erdreiche."
DANIEL, Hermann Adalbert: Wahrheit und Dichtung von unserem Herrn Jesu Christo (Halle, 1847)
(S. 191) Maria wird mit Joseph vermählt
Als aber Maria zwölf Jahre alt war, hielten die Priester einen Rath und sprachen: Siehe, Maria ist zwölf Jahre alt geworden; was sollen wir thun, daß nicht etwa des Herrn Heiligthum beflecket werde?
(S. 194) Maria bei Elisabeth
Von Tage zu Tage aber ward ihre Schwangerschaft merklicher und von Furcht ergriffen ging sie in ihr Haus und verbarg sich vor den Töchtern Israel. Sie war aber sechszehn Jahre alt, als Solches geschah.
(S. 198) Des Herrn Jesu Geburt
Es war aber um die sechste Stunde, da erleuchtete die Höhle ein großes Licht. Und sie gebar einen Sohn.
FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
(74-75.) Et ecce Angelus Domini ad volavit, dicens ei: Anna, Deus exaudivit orationem tuam: concipies & paries & celebrabitur semen tuum in toto mundo.
GOTTI, Vincentius Ludovicus: Veritas Religionis Christianæ ex Genere, conceptu, ortu, vita, gestis, mysteriis ac prodigiis Jesu Christi (Romæ - Róma, MDCCXXXXVI - 1736)
(167.) Dicit enim primò, quòd dum moraretur in domo Elisabeth, de die in diem venter ejus intumescebat, & timore perculsa Maria abiit in domum suam, & occultavit se à filiis Israel. Erat autem annorum sexdecim, quando haec fiebant Mysteria.
THILO, Johannis Caroli: Codex apocryphus Novi Testamenti (Lipsiae - London, MDCCCXXXII. - 1832)
(163-273) Protevangelium Jacobi
(203.) Caput VIII.
Duodecim autem annorum facta, in templo Domini concilium sacerdotum factum est, dicentium: Ecce Mariam facta est annorum decem in templo Domini: quid faciemus illi, ne forsan maculetur sanctificatio Domini Dei nostri?
(221.) Caput XII.
De die autem in diem venter ejus intumescebat, et timore perculsa Maria abiit in domum suam, et occultavit se a filiis Israel. Erat autem annorum sedecim, quando haec fiebant.
(247.) Caput XIX.
Repente autem fuit nubes in spelunca, et lux magna, ita ut oculi nostri non ferrent: paulatim vero lux sese subduxit, quousque visus est infans, & accipiebat ubera ab ipsius matre Mariam.
WALLIN, Georgio: Historia Josephi Fabri Lignarii. Liber apocryphus ex codice manuscripto Regiae Bibliothecae Parisiensis nunc primum Arabice editus (Lipsiae - Leipzig, 1722)
(S. 13-15) Caput III.
Cum vero viduus factus suit Josephus justus, jam impleve rat Maria mater mea benedicta, sancta, pura duodecim annos. Quippe parentes ipsius obtulerunt eam in templo tres annos natam, mansitque illa in templo Domini novem annos. Tunc, ut viderunt sacerdotes virginem sanctam, timentem Dominum adolescere, se invicem allocuti sunt, dicentes: Quæramus virum justum, pium, cui committatur Maria usque ad tempus nuptiarum; Ne manenti in templo accidat, quod accidere solet mulieribus, eoque nomine peccemus, & succenseat nobis Deus.
[18] SCHERMER, Franz Joseph: Sämmtliche Werke des Antonio Bieira (aus der Gesellschaft Jesu), Siebenter Band (Regensburg, 1858)
(S. 88-123) IV. Predigt auf das Fest Mariä Geburt
(S. 100) Ihrer Geburt (versichert der heilige Anselmus, indem er namentlich von dem Geheimniß dieses Tages redet) ihrer Geburt sind große und wunderbare göttliche Zeichen vorausgegangen (Nativitatem ejus magna quaedam atque miranda divinorum signorum indicia praecurrisse.). Dasselbe haben der heilige Cyrillus, der heilige Hieronymus, der heilige Ambrosius, der heilige Petrus Damiani, der heilige Johannes Damascenus, der heilige Bernardus und andere Väter schriftlich hinterlassen.
Doch er, der uns über diesen Gegenstand das verborgenste, das altehrwürdige und tiefste Geheimniß entschleierte, - war der heilige Methodius.
[19] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 30) Da brachte Joachim das Mägdlein den Priestern, und es segneten dasselbe die Priester, und sprachen: „Gott unserer Väter, segne dieses Mägdlein, und gieb ihm einen Namen, der ewig genannt sei von allen Geschlechtern.“ - Und alles Volk sprach: „Es geschehe, geschehe, Amen!“ - Da brachte Joachim das Mägdlein den Hohenpriestern, und sie segneten dasselbe und sprachen: „Gott der Herrlichkeiten, segne dieses Mägdlein, und verleihe ihm den Segen, der kein Ende hat.
FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
(80-81., VI.) Fecitque magnum convivium Joachim, & vocavit sacerdotum principes & scribas & totum senatum & omnem populum Israël. Et obtuli munera ipsis sacerdotum principibus, & benedixerunt illi, dicentes: Deus Patrum nostrorum benedic huic puellae, & da illi nomen celebratum aeternum in omnibus generationibus. Et dixit totus populus: Fiat, fiat, Amen. Et obtulerunt illam sacerdotibus, & benedixerunt eam dicentes DEUS altitudinum respice super hanc puellam, & benedic illi benedictione, quae intermissionem non habeat.
[20] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 32-33) "Groß gemacht hat Gott der Herr Deinen Namen unter allen Geschlechtern der Erde: in Dir wird am Ende der Tage offenbar machen Gott der Herr die Erlösung der Söhne Israel`s."
FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
84., VII.) Et recepit eam Princeps Sacerdotum, & osculatus est eam, & dixit: Maria, magnificavit Dominus nomen tuum in cunctis generationibus: & in ultimis diebus manifestabit in te Dominus pretium redemtionis suæ filiis Israël.
[21] https://archiv.katolikus.hu/szentek2/SZ ... 000160.HTM
KISBOLDOGASSZONY - MÁRIA SZÜLETÉSE
[22] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 39) Als Maria den Gruß empfangen hatte, ging sie fort zu ihrer Verwandtin Elisabeth, und klopfte an deren Thüre. Und Elisabeth, da sie es gehört, warf sie von sich, was sie in Händen hatte, und lief und öffnete ihr; und gab ihr den Segen und sprach: "Gebenedeit bist Du unter den Weibern, und gebenedeit ist die Frucht Deines Leibes. Und woher kommt mir das, daß die Mutter meines Herrn mich besuchet? Denn siehe, das Kindlein in mir hüpfte auf, und grüßete Dich." - Maria aber verstand Nichts von den Geheimnissen, davon zu ihr gesprochen Gabriel; und aufblickend zum Himmel, sprach sie: "Wer bin ich doch, daß alle Geschlechter der Erde mich selig preisen sollen?" - Sie verbrachte aber drei Monate bei Elisabeth, und ging dann zurück in ihr Haus. Tag für Tag aber ward ihr Leib voller, und sie verbarg sich vor den Söhnen Israel`s. Sie war aber fünfzehn Jahre alt, als diese Geheimnisse geschahen.
FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
(94-95., XII.) Concepta autem exsultatione Maria abiit ad Elisabet cognatam suam, & pulsavit ad portam ejus. Et audiens Elisabet accurrit ad portam, & aperuit illi & ait: Et unde hoc mihi, ut veniat Mater Domini mei ad me? Quod enim in me est, exsiliit, & benedixit tibi. Latebant autem ipsam Mariam illa mysteria quæ locutus fuerat illi Archangelus Gabriel. Et intuens in cœlum dixit: quænam sum ego? ut omnes generationes me ita beatam dicant? De die autem in die venter ejus intumescebat, & timore perculsa Maria abiit in domum suam, & occultavit se à filiis Israël. Erat autem annorum sedecim, quando hæc fiebant mysteria.
[23] SZILVESZTER, János: Új Testamentum (Bécs, 1574)
VI Testamenvm Magiar nieluen: meli, az Görög, es Diak nieluből reghen Siluester Ianos altal fordittatot (1574, Bécs)
[24] https://www.heiligenlexikon.de/Biograph ... pcion.html
Ökumenisches Heiligenlexikon
Maria - Immaculata Conceptio - unbefleckte Empfängnis
1854 verkündete Papst Pius IX. das Dogma von der Unbefleckten Empfängnis nicht nur des Gottessohnes Jesus durch Maria, sondern auch der Maria durch Anna.
[25] SCHÖPF, J. A.: Gemeinfaßliches über die unbefleckte Empfängniß der allerseligsten Jungfrau Maria (Salzburg, 1855)
(S. 26-39) Unseres Heiligsten Vater, durch Gottes Vorschung
Papst Pius IX.,
apostolisches Schreiben über die dogmatische Entscheidung der unbefleckten Empfängniß der jungfräulichen Gottesgebärerin.
Pius, Bischof,
Knecht der Knechte Gottes, zum ewigen Angedenken.
(S. 30-31) Alle diese, wollen Wir, sollen (nebst den Strafen und Censuren, die in den Constitutionen Sixtus IV. enthalten sind, welchen sie unterworfen sein sollen, und denen Wir sie hiermit unterwerfen) aller Erlaubniß zu predigen, öffentliche Vorlesungen oder Unterricht und Schriftauslegungen zu halten; in allen Wahlen sowohl des aktiven als des passiven Stimmrechtes in Kraft des Gegenwärtigen ohne fernere Erklärung beraubt sein, und sie sollen ohne andere Erklärung durch die That selbst auf immer der Strafe der Unfähigkeit verfallen zum Predigen, zu öffentlichen Vorlesungen, zum Unterrichte und zur Schriftauslegung; von welchen Strafen sie nur von Uns selbst oder von Unseren Nachfolgern den römischen Päpsten, losgesprochen und enthoben werden können; auch wollen Wir, daß dieselben anderen Strafen, die nach Unserem und derselben römischen Päpste, Unserer Nachfolger, Ermessen über sie zu verhängen sind, auf gleiche Weise unterworfen sein sollen, und unterwerfen sie hiermit eben denselben, indem Wir die oben angeführten Constitutionen oder Decrete Paul`s V. oder Georg`s XV. erneuern.
„Und Bücher, in welchen besagte Meinung, und das Fest, oder die nach derselben begangene Feier in Zweifel gezogen wird, oder in denen auf was immer für eine wie oben bezeichnete Weise dagegen geschrieben, oder gelesen wird, oder welche Gespräche, Predigten, Abhandlungen und Erörterungen gegen dieselben enthalten: in so fern sie nach dem oben besagten Decrete Paul`s V. herausgegeben wurden, oder in Zukunft wie immer herausgegeben werden: verbieten Wir unter den Censuren und Strafen, die in dem Verzeichnisse der verbotenen Bücher enthalten sind; und wollen und befehlen, daß dieselben eben dadurch ohne weitere Erklärung als ausdrücklich verboten angesehen werden.“
(S. 37-38) Sollten also Einige, was Gott verhüte, sich unterstehen, anders gesinnt zu sein, so mögen sie erkennen und fortan wissen, daß sie durch ihr eigenes Urtheil sich verdammt, im Glauben Schiffbruch gelitten haben und von der Einheit der Kirche abtrünnig geworden sind, außerdem durch ihre That selbst den vom Rechte bestimmten Strafen verfallen sind, wenn sie das, was sie im Herzen sinnen, mündlich oder schriftlich oder auf was immer für eine äußerliche Weise zu erkennen zu geben wagen.
(S. 39) Niemanden sei es also erlaubt, die Urkunde dieser Unserer Erklärung Unseres Ausspruches und Unserer Entscheidung zu verletzen, noch sich ihr mit vermessenem Ansinnen zu widersetzen oder ihr zu widerstreben. Wenn aber Jemand sich erkühnen sollte, etwa solches zu versuchen, der wisse, daß er den Zorn Gottes des Allmächtigen und Seiner heiligen Apostel Petrus und Paulus auf sich laden werde.
Gegeben zu Rom bei St. Peter im Jahre der Menschenwerdung des Herrn Eintausend achthundert vier und fünfzig (1854) den achten Dezember, im neunten Jahre unseres Pontificats.
Pius P. P. IX.
[26] PREUSS, Eduard (*Professor): Die römische Lehre von der unbefleckten Empfängnis (Berlin, 1865)
(S. 164) Hier kommen nun zunächst diejenigen Texte in Betracht, welche alle Menschen mit der einzigen Ausnahme Jesu Christi unter die Sünde beschliessen. Denn lehrt man, dass der Gottmensch allein von der Sünde, insonderheit der Erbsünde, frei war, so lehrt man damit, dass Maria nicht von ihr frei war. "Christus ist allein ohne Sünde, bekennt Clemens von Alexandria, allen (andern) ist die Sünde angeboren." (μόνος γάϱ άναμάϱτητος αύτός ό λόγός τό μέν γάϱ έξαμαϱτάνειν πἄσιν ἔμφυτον. Clemens Alexandrinus Paedagogus III. 12.) Und Ambrosius: "Wir alle werden unter der Sünde geboren, unser Ursprung selbst liegt im argen, wie David sagt: Siehe ich bin in Ungerechtigkeit empfangen und meine Mutter hat mich in Sünden geboren." (Omnes homines sub peccato nascimur, quorum ipse ortus in vitio est, sicut habes lectum, dicente David: ecce in iniquitatibus conceptus sum, et in delictis peperit me mater mea. Ambrosius bei Augustin, De gratia Christi et de peccato originali lib. II. n° 47.) "Gott allein ist ohne Sünde, sonst niemand." (Et nemo sine peccato, nisi unus deus. A. bei Augustin ebenda.)
(S. 168-169) So nennt der h. Augustin das Fleisch Maria`s mehr als einmal sündlich (Caro peccati. Die hierher gehörigen Texte stehen in meiner Ausgabe des Examen von Chemnitz S. 1003.), nicht allein vor ihrer Geburt, sondern noch in dem Augenblick, da sie den Sohn Gottes empfing (De peccatorum meretis et remissione II. 24. Der Einwurf Perrones Pareri VI. 416: "Das Fleisch Marias könne ganz gut sündlich genannt werden, unbeschadet der Sündlosigkeit ihrer Seele", ist lächerlich. Denn in welchem Menschen sind Fleisch und Seele so reinlich von einander gesondert, dass das eine nicht die andere verpestet.). Und an einer andern Stelle sagt er gar: "Maria die Mutter Christi ist aus der fleischlichen Begier ihrer (beiden) Eltern geboren, daraus die Erbsünde herfliesst" (Maria quidem mater ejus, de qua carnem sumsit, de carnali concupiscentia parentum nata est, et ex illa trahitur originale peccatum. Augustin contra Julianum Pelagianum VI. 22.). In einer Predigt über den 34. Psalm endlich: "Maria stammt von Adam und ist um der Sünde willen gestorben." (Maria ex Adam mortua propter peccatum. Augustin serm. 2. in psalm 34. n° 3.). Und Hilarius von Arles (oder Eucherius von Lyon): "Der der Anfänger aller Dinge ist, nimmt, Maria, in dir seinen Anfang; das Blut, welches er für das Leben der Welt vergiessen sollte, empfängt er aus deinem Liebe; von dir nimmt er, was er als Lösegeld zahlt, auch für dich. Denn von Bann der Erbsünde ist auch die Mutter des Erlösers nicht frei." (Initiator omnium rerum in te (Maria) initiatur, et profundendum pro mundi vita sanguinem de corpore tuo accepit, ac de te sumsit, quod etiam pro te solvat. A peccati enim veteris nexu non est immunis nec ipsa genitrix redemtoris. Hilarius Arelatensis Oratio 2 de nativitate.). Und noch nicht hundert Jahr später vierzehn afrikanische Bischöfe mit Fulgentius von Ruspe: "Kraft solcher Gnade geschah es, dass Gott ..., in dem keine Sünde ist, Mensch ward und ward aus sündlichem Fleische in der Aehnlichkeit des sündlichen Fleisches geboren. Denn das Fleisch Marias, welche nach menschlicher Weise in Sünden empfangen ist, war schlechthin sündliches Fleisch." (Haec est gratia, qua factum est, ut Deus, qui venit peccata tollere, quia peccatum in eo non est, homo conciperetur atque nasceretur in similitudine carnis peccati de carne peccati. Caro quippe Mariae, quae in iniquitatibus humana fuerat solemnitate concepta, caro fuit utique peccati. Fulgentius Ruspensis De incarnatione et gratia c. 6.).
Die afrikanische Kirche war wirklich ums Jahr 500 genau ebenso immakulistisch wie die griechische zur Zeit des h. Johannes Chrysostomus. Dass aber das Bekenntniss zur Wahrheit mit dem h. Fulgentius, diesem Bannerträger der reinen Lehre nicht ausstarb, zeigt Fulgentius Ferrandus. "Das Fleisch Christi, sagt er, war dem Fleische Marias beides ähnlich und unähnlich. Aenlich; denn es kam von ihm her; unähnlich, denn es ward nicht von seiner Sünde verpestet. Aehnlich, weil es, zwar freiwillig, doch wahrhafte Schwachheit getragen. Unähnlich, weil es keinerlei Sünde weder freiwillige noch unfreiwillige gehabt hat." (Caro Christi carni Mariae et similis et dissimilis. similis, quia inde traxit originem, dissimilis quia non inde contraxit vitiatae originis contagionem. similis, quoniam licet voluntarias tamen veras sensit infirmitates, dissimilis, quoniam nullas penitus neque per voluntatem neque per ignorantiam commisit iniquitates. Fulgentius Ferrandus diaconus bei Petavius De theologicis dogmatibus De incarnatione XIV 2.)
(S. 219) Die Domherrn von Lyon wenigstens feierten nicht die unbefleckte Empfängniss sondern die Empfängniss schlechtweg. Und noch um 1250 stand es mit der Feier nicht anders. Einige nämlich, berichtet Guillaume Durand, feiern noch ein fünftes Marienfest, das der Empfängniss, - nicht weil sie (so oder anders) empfangen ist: denn sie ist in Sünde empfangen; sondern weil es die Mutter des Herrn ist, die (an diesem Tage) empfangen ward (Quidam etiam faciunt quintum festum scilicet de conceptione b. Mariae, dicentes, quod, sicut celebratur de morte sanctorum, non propter mortem, sed quia tunc recepti sunt nuptiis aeternis, similiter potest celebrari festum de conceptione, non quia sit concepta, quia in peccato est concepta, sed quia mater Domini est concepta. Durandus Rationale divinorum officiorum VII. 7. n° 4.). Ja hundert Jahr später hat h. Dorothea von Marienwerden das Fest vom achten December auf das wärmste empfohlen, daneben aber die Empfängniss selbst in den allerstärksten Ausdrücken für befleckt erklärt (Scriptores rerum Prussicarum ed. Hirsch, Töppen, Strehlke, Leipzig 1863. II. 369. 370.)
[27] http://lexikon.katolikus.hu/A/Áron vesszeje.html
Magyar Katolikus Lexikon
égő csipkebokor:
Az angyali üdvözletnek és Mária szűzi anyaságának előképe (befogadta a Szentlélek tüzét és nem égett el). Ha Jézus születése-képen ábrázolják, Mózes helyén Szt József van (pl. Aix-en-Provence, szegyh., Nicolas Froment oltárképe, 1476).
http://lexikon.katolikus.hu/E/égő csipkebokor.html
Magyar Katolikus Lexikon
Áron vesszeje:
Az ~ ósz-i előképe (Iz 11,1 alapján) Mária szűzi anyaságának, az egyhatyák szerint Krisztus föltámadásának.
http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net ... zotar.htm#Áronvesszeje
Áron vesszeje:
Szűz Mária szimbólumaként a kiválasztottságot, a csodás, szűzi termékenységet jelentette: "Mit jelzett Áron kivirágzott vesszeje mást, mint a Boldog Szüzet, aki méhében fogant, bár férfit nem ismert" (Clairvaux-i Szt. Bernát).
LAIB, Franz J: Biblia pauperum (Zürich, 1867)
(S. 16) Vorbilder der Geburt Jesu aus der Jungfrau sind die Ruthe Aarons und der brennende Dornbusch (Nro. 2): Quid deinde rubus ille quondam Mosaicus portendebat, flammas quidem emittens, sed non ardens nisi Mariam parientem et dolorem non sentientem? Quid, rogo, virga Aaron florida, nec humectata, nisi ipsam concipientem, quamvis virum non cognoscentem? Hujus magni miraculi majus mysterium Isaias disserit dicens: Egredietur virga de radice Jesse et flos de radice ejus ascendet; virgam virginem, florem virginis partum intelligens. Zu der prophetischen Stelle: In medio duorum animalium sagt der hl. Augustinus: Quod duorum testamentorum typum habnerint, hinc ed evidenter cognoscimus: quia quomodo in medio duorum illorum uva exhibita legitur, ita Christus Dominus in medio duorum testamentorum evidenter agnoscitur, juxta illud: (Abac. 3) in medio duorum animalium cognosceris.
WINKELHOFER, Sebastian, RIEDERER, Franz Seraph: Zusammenhängende Predigten über das ganze apostolische Glaubensbekenntniss auf alle Sonn- und Festtage des katholischen Kirchenjahrs, Erster Band (Regensburg, 1839)
(S. 183) XXI. Predigt
Die Geburt Jesu Christi ist ein Geheimniß der Reinigkeit
Diese jungfräuliche Geburt wurde vorgebildet durch den brennenden Dornbusch, den Moses unverbrennlich gesehen hatte (II. Mos. III, 2.); darin, o Maria, erkennen wir deine bewahrte lobenswerthe Jungfrauschaft. Sie war vorgebildet durch den Stab Aarons, welcher allein aus den übrigen zwölfen bei der Bundeslade aufgestellten blühte (IV. Mos. XVII, 8.); durch die östliche Pforte des Heiligthums, die verschlossen war (Ezech. XLIV, 2.); durch jenen Stein, der sich ohne Zuthun menschlicher Hände vom Berge ablöste (Dan. II, 34. 44 u. 45.); durch den verschlossenen Garten, durch die versiegelte Quelle (Hohel. IV, 12).
Im vierten Jahrhunderte läugnete Jovinianus, daß Maria bei der Geburt, und Helvidius, daß sie nach der Geburt eine Jungfrau geblieben sey.
(S. 184-185) Was sollen wir daraus anders lernen, als die Liebe zur Reinigkeit. Ohne Bewahrung dieser Tugend, ohne Schätzung der standesmäßigen Reinigkeit hoffest du vergebens einen Nutzen von dem Geheimnisse der Geburt Jesu.
[28] LAIB, Franz J: Biblia pauperum (Zürich, 1867)
(Tab. 1.)
I. Verkündigung Maria
virgo salutatur et innupta manens gratulatur.
Die Jungfrau wird gegrüsst und die, welche keinen Mann erkennt, empfängt Huldigung.
Vipera vim perdit sine vi pariente puella.
Die Schlange verliert ihre Gewalt, als ohne Gewalt die Jungfrau gebiert.
[29] KÁROLI, Gáspár: Szent Biblia (Kőszeg, 1840)
[30] http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Kérdése van? - kattintson ide
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.
Kedves Jani! A mai hagyományos zsidóság szerint a zsidó valláshoz való tartozás (az ókor vége óta) anyai ágon öröklődik automatikusan, a Biblia korában apai ágon öröklődött (lásd például a bibliai József vagy Mózes gyermekeit). A reform zsidó gyülekezetek és a modern Izrael Állam elismeri az atyai leszármazást is. Üdvözlettel: R.T.
Kedves Peti! Ma már nincsenek zsidó törzsek, a Biblia korában voltak, s a leszármazás valóban apai ágon történt. Viszont megkülönböztetjük még mindig a Áron fopap családjából és törzséből származókat (ok a kohanuták és a leviták), noha szerepük a mai zsinagógában minimális jelentőséggel bír. Itt említem meg, hogy sok levélre nem tudtam még válaszolni, mert sokat tartózkodom vidéken, ahol nincs Intenet. A késésért mindenkitől elnézést kérek. Üdvözlettel: R.T.
Tisztelt Olvasó! A bibliai korban az apai ágon történő leszármazás is elegendő volt a teljes zsidó identitásra. Az ókor végétől — római hatásra — az a ma is szokásos hagyomány jött létre, hogy a leszármazást anyai ágon számolják. Tehát, ha zsidó szeretne lenni, Önnek be kell térnie. Persze, a betérésnél az illetékes rabbi figyelembe fogja venni az Ön zsidó származását. Üdvözlettel: R.T.
Kedves p! A zsidó vallás az ókor vége óta – római hatásra – ugyan anyai ágon számolja a zsidó hovatartozást, de Izrael Állama elfogadja az apai ágú leszármazást is. Javaslom, hogy tanulmányozza a zsidó vallást és kultúrát, s ha 18 évesen úgy dönt, hogy vallásilag is zsidó kíván lenni, jelentkezzék a lakóhelye szerinti rabbinál. Erre azért kell várni, mert csak felnőttként dönthet felelősséggel későbbi sorsáról. Szívesen állok én is a rendelkezésére, most indítunk egy zsidóságismereti tanfolyamot (a Hírek rovatban megtalálja), ha gondolja, jelentkezzék. Üdvözlettel: R.T.
Kedves Miklós! Köszönöm szíves tájékoztatását a kutatási eredményekről, noha az azokból levont következtetés szerintem nem olyan egyértelmű. A bibliai korban a zsidósághoz való tartozás még apai ágon történt, hiszen elég, ha József vagy Mózes gyermekeire gondolunk. A Talmud azonban (a rómaiak köréből ismert "mater certa" alapszabály hatására) az anyai ágon történő leszármazást tette gyakorlattá az időszámításunk kezdete körül. Ezért ma ez a hagyományos zsidóság körében az elfogadott. Üdvözlettel: R.T.
[31] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 40., XIII.) Es war nun der sechste Monat: da kam Joseph zurück von seinen Häuserbauten, und trat in sein Haus, und fand Maria gesegneten Leibes: und er schlug sich in`s Angesicht und er warf sich zur Erde, und weinte, und sprach: "Mit welcher Stirn soll ich aufschauen zu dem Herrn, meinem Gotte? Was soll ich sagen über dieses Mädchen? Habe ich sie ja als Jungfrau empfangen aus dem Tempel des Herrn, und habe sie nicht gehütet! Wer ist es, der mich betrogen? Wer ist es, der diese Schandthat verübt in meinem Hause? Wer hat mir die Jungfrau verführt und sie geschändet?"
FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
(S. 95-96., XIV.) Facto autem illi sexto mense, ecce venit Joseph à suis oicodomiis, & intrans in domum suam vidit eam gravidam, & demissa facie sua [projecit se ipsum in terram & planxit vehementer] dicens: quanam facie intuebor Dominum DEUM? quid autem orabo pro hac puella? quam virginem accepi ex templo Domini Dei, & non custodivi? quis mihi imposuit? quis hoc mali fecit in domo mea, captivamque duxit à me & vitiavit virginem?
[32] EISENMENGER, Johann Andreas (*Professor für herbräische Sprache an der Universität Heidelberg): Entdecktes Judenthum/ Oder Gründlicher und Wahrhaffter Bericht/ Welchergestalt Die verstockte Juden die Hochheilige Drey-Einigkeit/ Gott Vater/ Sohn und Heil. Geist/ erschrecklicher Weise lästern und verunehren/ die Heil. Mutter Christi verschmähen/ das Neue Testament/ die Evangelisten und Aposteln/ die Christliche Religion spöttisch durchziehen/ und die gantze Christenheit auff das äusserste verachten und versuchen; ... (Königsberg, 1711)
(S. 106-108) Im Jahr 671. der vierten tausenden Jahr-Zahl (nemlich/ im Jahr 4671. nach Erschaffung der Welt) zu Zeiten des Königs Jannai war ein grosses Elend über Israel gekommen/ dann es stund ein Huren-Hengst/ ein böser und nichts werther Gesell/ aus dem abgehauenen Stamm des Geschlechts vom Stamm Juda/ Nahmens Joseph Pandira auff/ welcher von grosser Leibes-Länge/ und ein tapfferer Kriegsmann/ auch von schöner Gestalt war/ und seine meiste Tage mit Ehebrechen/ Schand-Thaten/ Rauben und Unrecht thun zugebracht hatte. Derselbe wohnete in Bethlehem Juda/ und nahe an seinem Hause wohnte eine Wittwe/ die eine Tochter hatte/ welche Maria hieß/ und dieses ist diejenige Maria/ welche den Weibern die Haare geflochten/ deren in dem Talmud (in dem Tractat Sanhédrin, fol. 67. col. 1. und Schabbáth oder Schábbas fol. 104. col. 2. wie auch Chagíga fol. 4. col. 2. wie in den Tosephóth daselbsten klärlich zu sehen ist) Meldung geschiehet. Als nun dieselbe groß und erwachsen war/ versprach sie ihre Mutter einem Jüngling/ Nahmens Jochanan zur Ehe/ und war dieser Jüngling demüthig/ und von sanfftmüthigem Geist/ und Gottsfürchtig. Es begab sich aber/ als der Joseph einmahl vor der Maria Thür vorüber gieng/ und sie anschauete/ daß in ihm die böse Lust und Begierde entbrannte/ deswegen er (an dem Leibe) allgemach abnahm. Seine Mutter aber sagte zu ihm/ warum bist du so mager: Da antwortete er/ ich habe mich in die Maria/ die Braut/ verliebet, Hierauff sprach seine Mutter/ laß dem Gemüthe deswegen nicht geqvalet werden/ sondern siehe/ daß du sie ergreiffest/ und handele mit ihr nach deinem Wohlgefallen. Darauff machte es der Joseph Pandira also/ und gieng stets zu der Maria Thür; Er fand aber keine bequeme Zeit/ als einmahl auff einen Sabbath-Abend/ da fand er sie vor der Thür ihres Hauses sitzen/ und gieng mit ihr in ein Gemach des Hauses/ nahe an der Thür/ und legte sich zu ihr; Sie aber vermeynte/ es wäre der Jochanan, mit dem sie verlobet war/ und sprach zu ihm/ rühre mich nicht an/ dann ich bin unrein; Er wolte sie aber nicht anhören/ und gieng mit ihr um nach seinem Willen/ und begab sich darauff wieder in sein Haus. Mitten in der Nacht aber entzündete sich die böse Lust wieder in ihm/ und er stund deshalb auff von seinem Schlaff/ und gieng den Weg nach der Maria Haus; Und als er in ihr Gemach kam/ ergriff er sie zum zweyten mahl. Das Mägdlein aber entsatzte sich darüber sehr/ und sprach zu ihm/ was ist das/ mein Herr/ daß du zweymahl in einer Nacht zu mir kommen bist; ich habe dieses nicht erfahren von der Zeit an/ da du mit mir verlobet bist. Er schwieg aber still/ that es noch einmal/ und antwortete kein Wort. Da sagte die Maria zu ihm/ wie lange willt du eine Sünde über die andere begehen? Hab ich dir nicht schon gesagt/ daß ich unrein sey? Er aber hörte sie nicht an/ that seinen Willen/ und gieng seinen Weg. Es begab sich aber nach dreyen Monaten/ daß dem Jochanan angezeiget wurde/ deine Braut ist schwanger: Hierüber war derselbe sehr bestürtzt/ gieng zu dem Schimon ben Schetach, seinem Lehrmeister/ erzehlete ihm die Sache/ und fragte ihn/ was er thun sollte? Sein Lehrmeister aber antwortete ihm (und fragte) wen hast du im Verdacht? Er sprach/ es ist mir niemand verdächtig/ als der Joseph Pandira, welcher ein Huren-Hengst ist/ und nahe an ihrem Hause/ und in ihrer Nachbarschafft wohnet. Hierauff sprach sein Lehrmeister zu ihm/ mein Sohn/ gehorche meinem Rath/ und schweige still/ wann er einmahl zu ihr gekommen ist/ und sie beschlaffen hat/ so kan es nicht seyn/ daß er nicht zum andern mahl wieder zu ihr komme: Thue nach deiner Klugheit/ und stelle Zeugen wider sie/ (nemlich die Maria/) und dringe ihn/ den Joseph Pandira, vor das hohe Gericht (welches das grosse Synedrium genennet wird). Nach diesem gieng der Jüngling hinaus/ sich in sein Haus zu begeben/ und war sehr traurig. Als aber die Sache offenbahr wurde/ daß sie schwanger war/ sprach der Jochanan, nun wird man sagen/ daß sie von mir schwanger sey/ zog also wegen grosser Scham und Schande aus dem Lande Israels/ und begab sich gen Babel/ und blieb daselbst. Nach diesem gebahr die Maria einen Sohn/ und nennete seinen Nahmen Jehoscha, nach ihrem Vetter/ ihrer Mutter Bruder. Da nun der Knabe gewachsen war/ dingete und bestellte ihm seine Mutter einen Lehrmeister/ Nahmens Elchánan, welcher den Knaben lehrete/ und hatte derselbe einen guten Verstand/ etwas zu begreiffen. Es trug sich aber zu/ daß der Knabe einmahl vor dem Synedrio oder grossen Rath zu Jerusalem vorbey gieng/ und war es zur selbigen Zeit gebräuchlich/ daß ein jeder/ der vor ihnen vorüber gieng/ sein Haupt bedeckte/ und sich vor ihm bückte und neigete; Dieser Knabe aber gieng vor ihnen vorbey/ entblössete sein Haupt/ und neigete sich mit einer unverschämten Stirne nur vor seinem Lehrmeister. Da sagten sie alle/ weil er so unverschämt ist/ so ist er vielleicht ein Mamser oder Huren-Kind. Einer aber unter ihnen antwortete und sprach/ er ist gewißlich ein Mamser ubén nidda, das ist/ ein Huren-Kind/ und ein Sohn einer Unreinen. Hierauff antwortete der Schimon ben Schétaeh, und sprach/ ich erinnere mich Heute/ daß vor vielen Jahren mein Lehrjünger Jochanan zu mir gekommen/ und zu mir gesagt hat/ wehe mir wegen des Schimpffs und der Schande! dann Maria meine Braut/ (welche die Mutter dieses Knaben war/) ist von einem andern Mann/ und nicht von mir schwanger/ und dieser ist derselbige Knabe. Da ich ihn aber gefragt hatte/ wen er deswegen im Verdacht hätte: sprach er/ den Joseph Pandira, welcher ihr nächster Nachbar ist. Nachdem es aber kund worden/ daß sie schwanger war/ gieng der Jochanan alsobald aus Schamhafftigkeit gen Babel/ allwo er noch ist. Hierauff sagten sie alle/ wann dem also ist/ so ist er gewißlich ein Mámser und ben nidda, das ist/ ein Huren-Kind/ und Sohn einer Unreinen/ und bliesen mit 300. Posaunen/ und rufften wider ihn aus/ daß er ein Mamser oder Huren-Kind/ und untüchtig sey/ in die Gemeinde (in Tempel) zu gehen/ hiessen auch seinen Nahmen Jeschu, welches die erste Buchstaben seynd der Wörter jimmach schemó vesichronó, das ist/ Sein Nahme und Gedächtniß werde ausgetilget.
[33] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Vierzehntes Buch, Vierzehntes Hauptstück
(S. 256) Die Ernennung zum Könige hatte Herodes ursprünglich gar nicht für sich auswirken wollen, weil er darauf bei den Römern, die dieselbe nur an Glieder fürstlicher Familien zu vertheilen pflegten, nicht rechnen zu dürfen glaubte, sondern dachte sie nur für seinen Schwager Aristobul, der vom Vater her Aristobul´s, von der Mutter her Hyrkan´s Enkel war, zu erlangen.
Als nun die Senatssitzung aufgehoben war, nahmen Antonius und der Cäsar Herodes in die Mitte und führten ihn, von den Consuln und sämmtlichen Würdenträgern begleitet, zum Capitol, um Opfer darzubringen und die über seine Ernennung abgefaßte Urkunde daselbst niederzulegen. Am ersten Tage seiner Regierung war Herodes Antonius` Gast und trat so die neue Würde an, die er in der hundertvierundachtzigsten Olympiade, unter C. Domitius Calvinus` zweitem und C. Asinius Polliu`s erstem Consulat erlangt hatte.
[34] JAHN, Johann (*Professor): Biblische Archäologie, Band 2, Teil 2 (Wien, 1825)
(S. 4) Herodes wurde also in der 184. Olympiade, unter den Consul Domitius Calvinus und Asinius Pollio, 37 vor Chr., in Begleitung des Antonius und des Octavianus, auf das Capitolium geführt, und dort bey abgöttischen Opfer als König eingeweiht.
[35] SCHRADER, Karl: Der Apostel Paulus, Erster Theil (Leipzig, 1830)
Zeitfolge der Jüdischen Regenten
(S. 13) 1. Herodes I.
Desselben Ernennung zum König geschah schon im Jahre 40 v. C. G., zwischen dem 1sten Januar un 8ten August, nach der Aussöhnung des Augustus und Antonius. Joseph. Antiqq. 1. XIV. c. 26. p. 499. e. f.
Das Consulat des C, Domitius II. und C. Asinius Pollio fällt in das Jahr 714 Jahr n. R. E., das 40ste v. C. G., und beginnt mit dem 1sten Januar.
(S. 14) Richtig aber wird darin bemerkt, daß die 184ste Olympiade spätestens mit dem 8ten August des Jahres 40 v. C. G. endige. Der eigentliche Anfang der Regierung des Herodes ist aber erst nach der, im Jahre 37 v. C. G., bald nach der Eroberung Jerusalems geschehenen Ermordung des Antigonus, mit welchem die Herrschaft der Hasmonäer endigte, zu setzen.
BABITS, Antal: Bibliai nevek és fogalmak (Budapest, 1988)
(269. old.) 40 - 4 Nagy Heródes Júdea királya, 37 Heródes elfoglalja Jeruzsálemet
DIE BIBEL, Einheitsübersetzung (Stuttgart, 1998) ISBN 3460330074
(S. 1441) (40)37 - 4 v. Chr. Herodes I., der Große (bzw. der Ältere), Sohn des Antipater, König über Judäa, Galiläa, Samarien, Idumäa und Peräa
SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, I. kötet (Budapest, 1983) ISBN 9633634156
(37. old.) Bár a Syria-provinciához csatolt ország a római birodalom része volt, a rómaiak egyelőre meghagyták a zsidó fejedelemséget, és a római vazallus-állam fejévé az idumeai Nagy Heródest tették, aki Kr.e. 37-től 4-ig uralkodott.
[36] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Siebenzehntes Buch, Achtes Hauptstück
(S. 447) Hierauf starb er fünf Tage nach Antipater`s Hinrichtung, vierunddreißig Jahre nach Antigonus` Ermordung und siebenunddreißig Jahre nach seiner Ernennung zum König durch die Römer.
SCHRADER, Karl: Der Apostel Paulus, Erster Theil (Leipzig, 1830)
(S. 15) Herodes Starb im Jahre 3 v. C. G. kurz vor Ostern, bald nach einer Mondfinsterniß, als er 37 Jahr König gewesen, und 34 Jahr die völlige Herrschaft besessen hatte. Joseph. Antiqq. 1. XVII. c. 10. p. 599. g.
WINTER, Georg Benedikt (*Professor): Biblisches Realwörterbuch zum Handgebrauch für Studirende, Kandidaten, Gymnasiallehrer und Prediger, Erster Band (Leipzig, 1833)
(S. 568) Er starb, nachdem er manchen meuchelmörderischen Versuchen auf sein Leben entgangen war (Joseph. Antt. 15, 8. 3. u. 4. 17, 4. 1.) unbetrauert (wie er selbst vorausgesagt hatte Joseph. bell. jud. 1, 33.6.) im 37. J. s. Reg. als Kön., im 70. J. s. Alt. (Joseph. Antt. 17, 8. 1.), d. h. 750 R. (4 Jahre vor Anfang d. aer. dionys.), kurz vor dem Pascha Joseph. Antt. 17, 9. 3. (S. bes. Wurm in Bengels Archiv. I. 26 ff. Obige Zeitbestimmung wird auch durch die kurz vor Herodes Tode einfallende Mondfinsterniss (Joseph. Antt. 17, 6. 4.) bestätigt.).
WIESELER, Karl (*Professor): Chronologische Synopte der vier Evangelien (Hamburg, 1843)
(S. 50) Wie lange hat aber Herodes regiert und wann ist er gestorben?
Der Geschichtschreiber Josephus, welchem als gebornen Juden hier eine besondere Auctorität zukommt, berichtet uns Antiq. 17,8.1. de bell. Jud 1,33,8., daß Herodes gestorben sei im 37sten Jahre nach der Zeit, da er durch römischen Einfluß (von Antonius und Octavius unter Auswirkung eines Senatsbeschlusses) zum König ernannt war, und im 34sten Jahre nach dem Tode des Antigonus oder seiner wirklichen königlichen Herrschaft.
BAUMGARTNER, Siegmund Jacob (*Professor): Auszug der Kirchengeschichte, von der Geburt Jesu an, Erster Theil (Halle, 1743)
(S. 81) Herodes ist im 70sten Jahre seines Alters, 37sten der Rom ihm ertheilten königlichen Würde, und 34sten der nach Antigoni Tode völlig angetretenen Regierung verstorben (§. 7.16.).
IDELER, Ludwig (*Professor): Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, Zweiter Band (Berlin, 1826)
(S. 390) Der letztere hat ohne Zweifel Recht; denn aus der ganzen Reihenfolge der Begebenheiten geht, wie Sanclemente zeigt (De vulgaris aerae emendatione I. III, c. 6.), klar hervor, dass Jerusalem nicht vor dem Sommer 717 d. St. erobert sein könne. Hiermit stimmt auch die wiederholte Versicherung des Iosephus (Antiqq. XVII, 8,1. De bello Iud. I, 33,8.), dass Herodes 37 Jahre nach seiner Ernennung zum Könige, und 34 nach der Hinrichtung des Antigonus gestorben sei.
[37] FLAVIUS, Josephus: Geschichte des jüdischen Krieges oder vom Untergang des jüdischen Volkes und seiner Hauptstadt Jerusalem, Erster Theil (Stuttgart und Leipzig, 1836)
(S. 149) Dreiunddreißigstes Kapitel
Die Krankheit des Herodes wurde, verstärkt durch Altersschwäche und Kummer, immer gefährlicher. Er war jetzt fast siebenzig Jahre alt, und durch das Unglück seiner Kinder so niedergedrückt, daß er auch in gesunden Tagen nicht mehr froh werden konnte.
[38] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Siebenzehntes Buch, Sechstes Hauptstück
(S. 443) Diesen Matthias also entsetzte Herodes der Hohenpriesterlichen Würde, den andern Matthias aber, der den Auflauf verursacht hatte, ließ er nebst einigen von dessen Genossen lebendig verbrennen. In derselben Nacht verfinsterte sich der Mond.
[39] IDELER, Ludwig (*Professor): Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, Zweiter Band (Berlin, 1826)
(S. 391) Wir kennen aber nicht bloss das Jahr, sondern auch die Jahrszeit, in die wir den Tod des Herodes zu setzen haben. Wie Iosephus berichtet (Antiqq. XII. 6,4.), entstand während seiner letzten Krankheit eine Empörung, an deren Spitze sich der Schriftgelehrte Matthias befand. Er liess die Schuldigen verbrennen, und in der Nacht, wo dies geschah, war eine Mondfinsterniss - ϰαἰ ή σελήνη τἦ αύἦτ νυϰτἰ έξέλιπεν. Unmittelbar nach seinem Tode, wie aus der Erzählung des jüdischen Geschichtschreibers erhellet, wurde das Passahfest gefeiert (VII, 9,3.). Nun trat in der Nacht vom 12 zum 13ten März des Jahrs 750 d. St. oder 4 vor unserer Zeitrechnung eine partiale Monfinsternis ein, die ich einer genauer Berechnung unterworfen habe.
[40] OLSHAUSEN, Hermann: Biblischer Commentar über sämmtliche Schriften des Neuen Testaments zunächst für Prediger und Studirende, Erster Band (Königsberg, 1833)
(S. 129) Diesen ließ Herodes mit 40 Gefährten in einer Nacht verbrennen, in der eine totale Mondfinsterniß statt fand, auf welche bald Ostern folgte. Diese Finsterniß ereignete sich in der Nacht vom 12ten auf 13ten März 750 d. St. und da weder in den nächsten Jahren vorher noch nachher Mondfinsternisse für Palästina sichtbar statt fanden, so muß Christus vor 750 d. St. geboren seyn.
[41] PAULUS, Heinrich Eberhard Gottlob (*Professor): Philologisch-kritischer und historischer Commentar über das neue Testament, in welchem der griecheische Text, nach einer Recognition der Varianten, Interpunktionen und Abschnitte, durch Einleitungen, Inhaltsanzeigen und ununterbrochene Scholien als Grundlage der Geschichte des Urchristenthums bearbeitet ist, Erster Theil (Leipzig, 1812)
(S. 225) Herodes, schon todtkrank, liess einige Anführer verbrennen ϰαι ή σεληνη τη αυτη νυϰτι εξελιπεν Archaeol. 17,6. 4. hierauf reiste H. über den Jordan ins Bad von Kallirhoë, kehrte noch nach Jericho zürück, starb 5 Tage nach Hinrichtung seines Sohns, Antipaters, wurde (17,8. 4.) sieben Tage betrauert, da (17, 9. 3. S. 602) das Pascha nahe war. Die Begebenheiten, welche noch zwischen jenem Phänomen und Herodes Tod erfolgten, fordern, dass diese Mondfinsterniss in das Ende des Januars fiele.
[42] RÖCKERATH, Peter Joseph: Biblische Chronologie bis auf das Jahr der Geburt Jesu (Münster, 1865)
(S. 252-253) Auf diesen Punkt richten sich auch die Hauptangriffe gegen unsere Zeitrechnung, indem man hat nachweisen wollen, daß Herodes schon in den Jahren 2, 4 oder 7 vor unserer Zeitrechnung gestorben sei. Die Anhaltspunkte für diese Ansätze des Todesjahres des Herodes entlehnt man den Werken des Flavius Josephus.
(S. 255) In den bisherigen Untersuchungen über das Todesjahr des Königs Herodes spielt eine von Josephus angeführte Mondfinsterniß eine Hauptrolle.
(S. 258) Es lassen sich also alle Einwendungen, welche man auf Grund der Angaben des Josephus gegen die Richtigkeit unserer Zeitrechnung erhoben hat, als unbegründet erwiesen, so daß wir an dem Zeugnisse des Evangelisten Lukas festhalten müssen, wonach Jesus am 25. Dezember des Jahres 1 vor unserer Zeitrechnung geboren wurde.
[43] SCHRADER, Karl: Der Apostel Paulus, Erster Theil (Leipzig, 1830)
(S. 15) Herodes starb im Jahre 3. v. C. G. kurz vor Ostern, bald nach einer Mondfinsterniß, als er 37 Jahr König gewesen, und 34 Jahr die völlige Herrschaft besessen hatte.
[44] JACQUIER, Francisco: Institutiones philosophicæ ad studia theologica potissimum accomodatæ, Tomus III. Pars II. (Venetiis, MDCCLXXVIII. - 1778)
(292.) In hunc usum adhiberi poterit eclipsis lunæ quam contigisse refert Josephus eadem nocte qua Herodis ægrotantis jussu Matthias populi seductor occisus est, & post quam Herodes brevem ægramque vitam traxisse legitur. Contigit autem eclipsis illa, ex tabulis astronomicis, anno Juliano 42, die 13 Martii, tribus horis ante ortum solis. Si eclipsim hanc aliquo olympiadum anno notasset Josephus, de anno quo mortuus est Herodes nullum jam foret dubium ac proinde & certo figi posset æra Christiana; cum ex Chronologorum omnium consensu certissimum fit Herodem paulo pest Christum natum obiisse.
KEPLER, Johannis: Astronomi - Opera omnia, Volumen IV. (Frankofurti A. M. et Erlangae, MDCCCLXIII. - 1863)
(S. 189-190) Sed audiamus etiam ex astronomia argumentum.
IV. Josephus disertis verbis testatur, Herodem esse mortuum inter plenilunium eclipticum et paschale. Scaliger indicat Eclipsin anno 45. Juliano, quae contigit inter 8. et 9. Januarii, si Julianus tunc cucurrisset, ut nunc currit. Hac eclipsi mirum quantum confirmetur vir ille de excessu Herodis, ut hac fiducia Josephi textui diserto, qui non ultra 37 numerat, vim quodammodo facere cogatur, sane quam invitus; ut qui ex se ipso non injuria quaerat, potueritne ignorare Josephus, quae legerit in actis Herodis?
Ego primum nego, hanc eclipsin posse esse: abfuit enim tribus integris mensibus a paschate. Morbus vero Herodis tantas moras non fert, ut qui pride Lunaris deliquii jam pro mortuo proclamatus in ipsa regia fuerat. Legatur historia totius reliqui morbi: tota enim una cum profectione trans-Jordana ad Callirhoen, et cum reditu Hierichuntem, ubi offendit primores Judaeorum, edicto forsan antea convocatos, iisque in hippodromum conclusis,
mortuus est; totum hoc, inquam, intra viginti dies includi, res ipsa clamat. Adde quod Judaeorum seditiosi socios suos aquilae demolitores, qui ea nocte, qua defecit Luna, vivi cremati fuerant, octava die a morte Herodis, adhuc ut recens interemtos deflebant, a tempo non digressi, adeo ut mendicatu viverent; at si tres jam menses lapsi, quomodo recens interemti? Haec omnia cum simul affirmet Josephus, certum est, deliquium Lunae tale fuisse, quod proximo ante paschale plenilunio contigit. Gratias tamen debeo Scaligero, qui me exemplo commonefactum ad astronomiam adduxit. Anno itaque 43. prima Martii contigit plenilunium promixe nudum, sed non eclipticum; medium tamen plenilunium cadit intra terminos eclipticos, sic ut suspicionem prima computatione facere possit eclipseos. Quodsi prima Martii plenilunium, igitur et 31. Martii. Et qua 24. Martii aequinoctium, igitur 31. Martii pascha Judaeorum. Non fuit igitur hic annus mortis Herodis, quem Suslyga dixerat. Sed verissime fuit annus 42. cujus anni 27. Martii in novilunio, quod erat aequinoctio proximum, iniit annus Judaicus, et secutum pascha 11. Aprilis. Die vero 13. Martii praecedentis Luna defecit ad 3 digitos in 20° Virginis horis antelucanis, meridionale latus umbrae Terrae transgressa. Quodsi Josepho mentiri collibuit, oportet et valde oculatum et bonum astronomum fuisse. Quodnam vero pretium fuisse dices mendacii tam laboriosi? Ergo Herodes omnio mortuus anno 42. 8 vel 9 diebus ante pascha. Hac eclipsi considerata spero, Suslygam in meam omnio sententiam iturum. Consideret ipse, si vult, annum alterum 43. a se dictum.
KLAIBER, Christoph Benjamin: Studien der evangelischen Geistlichkeit Wirtembergs, Ersten Bandes erstes Heft (Stuttgart, 1827)
(S. 50-72) III. Beweis, dass Jesus wenigstens nicht später als zu Anfang des Merz 4710 Per. Jul. geboren seyn könne
(S. 53-54) §. 9.
Dass aus astronomisch-chronologischen Gründen der Verfasser des Aufsatzes §. 2. sich mehr für das Jahr 4710 zu entscheiden gedrungen fühlt, erhellet aus seiner Aeusserung im §. 16, seines Aufsatzes (I. c. pag. 32. et 33.), wo es heisst: „Wer unbefangen diese Nachrichten bei Josephus im Zusammenhange liest, kann wohl nichts anders urtheilen, als dass die Mondfinsterniss der Nacht, in welcher Herodes die Zeloten hinrichten liess, nur etwa einige Monate dem Tode des Herodes vorangegangen seyn mag. So hat auch J. A. Bengel geurtheilt, der gleichfalls Herodis Tod, der einige Wochen vor dem Osterfeste erfolgte, auf das Jahr 4711 setzt, wenn er Ordo temp. sagt: Ergo eclipsis lunae apud Josephum quaeratur licet in exitu mensis Januarii. Indess am Ende Jänners des Jahres 4711 wird man die Finsterniss vergeblich suchen. An der historische Richtigkeit dieser, von Josephus in die Krankheits- (und Todes-) Geschichte des Herodes verflochtenen, himmlischen Erscheinung zu zweifeln, ist gar kein Grund vorhanden.
Das Resultat des Verfassers dieses Aufsatzes §. 2. ist, was gleichförmig der Verfasser des Aufsatzes §. 3. ist, was gleichförmig der Verfasser des Aufstatzes §. 3. fand, dass die von Josephus angegebene Mondfinsterniss keine andere seyn könne, als die partiale, nahe auf 6 Zoll steigende Mondfinsterniss am 13, März im Jahre 4710 der Julianischen Periode.
SEYFFARTH, Gustav (*Professor): Chronologia sacra. Untersuchungen über das Geburtsjahr des Herrn und die Zeitrechnung des Alten und Neuen Testamentes (Leipzig, 1846)
(S. IV.) Herodes, vor dessen Tode Christus geboren wurde, starb kurz vor dem Passah, und zwar, wie Josephus ausführlich erzählt, einige Monate nach einer Mondfinsterniss. Nur zwei solche Mondfinsternisse vor Ostern hat es in jener ganzen Zeit gegeben: die eine am 9. Januar 1 vor der Dion. Aera; die andere, eine unbedeutende, am 12. März 4 Jahre früher. Letztere kann nicht die gemeinte sein, weil zwischen ihr und Ostern nicht einige Monate, sondern nur wenige Tage innelagen; und folglich muss nothwendig Herodes, wie schon Scaliger bemerkt, im Jahre 1 vor der Dion. Aera gestorben sein, was auch durch viele andere Nachrichten erweislich gemacht wird.
ULLMANN, Carl: Theologische Studien und Kritiken, Eine Zeitschrift für das gesamte Gebiet der Theologie, Erster Band (Gotha, 1870)
(S. 365) In Antiqq. XVII, 6, 4 bietet uns Josephus jedoch auch noch das astronomische Bestimmungsmittel einer Mondfinsternis kurz vor dem Tode des Herodes. Nach dem Verfasser hat man die Wahl zwischen drei Finsternissen: nämlich zwischen der am 23. März 5, der am 13. März 4 und der am 10. Januar 1 v. Chr., nach der wirklichen Sachlage hat man aber nur zwischen den beiden letzteren zu wählen, denn für das Todesjahr 5 v. Chr. findet sich gar nirgends ein Moment.
WAGNER, Heinrich Adolph Eduard: Versuch eines ausführlichen Lehrbuchs der Chronologie, Erster Theil (Leipzig, 1826)
(S. 735) Eine Mondfinsterniss nemlich, die nach dem Berichte des Joseph. Antiqu. Jud. I. XVII. c. VI. §. 4. sich kurz vor dem Tode des jüdischen Königs Herodes des Grossen ereignete, soll nach Waser S. 133. seines Jahrzeitbuches diejenige seyn, die, dem astronomischen Calcul zufolge, in der Nacht vom 13ten zum 14ten Julianischen März des Jahres 4178 der Frankischen Jobelära, d. i. A. Per. Jul. 4710 oder 5 Jahr vor der christl. Zeitrechnung vorgefallen sey.
WIESELER, Karl (*Professor): Chronologische Synopse der vier Evangelien (Hamburg, 1843)
(S. 55-57) Alle diese Data führen daher auf das Resultat, daß Herodes der Große frühestens am 1sten Nisan 750, und spätestens vor dem 1sten Nisan 751 gestorben sein muß.
Eine merkwürdige Bestätigung empfängt diese Zeitbestimmung durch die Angabe des Josephus, daß kurz vor seinem Tode sich eine Mondfinsterniß ereignet habe Ant. 17, 6. 4. Eine solche für Jerusalem sichtbare Mondfinsterniß hat sich nämlich wirklich um jene Zeit in der Nacht vom 12ten auf den 13ten März zugetragen, wie Ideler und Wurm darthun, und zwar nach Idelers Bestimmung a. a. D. II. S. 392. (vgl. Wurm in Bengels Archiv Bd. 2. S. 54.) in der Nacht vom 12ten auf den 13ten März, Anfang 1 U. 48`, Ende 4 U. 12`. Der sichtbare Vollmond im Nisan oder der 15te Nisan fiel im Jahre 750 u. c. auf den 12ten April. Wenn also nach dem Vorhergehenden Herodes etwa 7 Tage vorher, also in ersten Tagen des April gestorben sein Muß, so harmonirt auch dieses Zeitmerkmal aufs beste mit dem Datum der Mondfinsterniß.
[45] BLOCK, W. D.: Das wahre Geburtsjahr Christi oder wir sollten 1862 anstatt 1843 schreiben (Berlin, 1843)
(S. 9-11) Flavius Josephus erzählt uns in seinen jüdischen Alterthümern (Buch 17, Kap. 6.) Begebenheiten aus dem letzten Lebensjahre Herodes des Grossen, die ich hier im Auszuge dem Leser vorführe:
„Der König Herodes, welcher den Tempel mit erneuerten Pracht herstellen liess, hatte, jenem mosaischen Gesetze zuwider, einen goldenen Adler über das Portal des Tempels anbringen lassen, welcher Gegenstand natürlich zu einem Aergerniss aller Gläubigen und Schriftgelehrten ward.
Zwei Schriftgelehrte dieser Nation, Judas Scariphai und Matthias Margalotti, welche als berühmte Redner und vortreffliche Ausleger des Gesetzes bei dem Volke allgemein beliebt und bekannt waren, deren Geschäft es überhaupt war, täglich die Jugend in göttlichen Dingen zu unterrichten, hatten indess bei der Kunde, dass die Krankheit des Königs unheilbar sey, demnoch beim Leben des Königs den Muth, ihre Schüler und Anhänger durch Reden und Vorträge aufzumuntern und anzuregen, jenen goldenen Adler von dem Portale des Tempels herunter zu reissen und zu vernichten, für welche That sie denselben unsterblichen Ruhm in diesem und im zukünftigen Leben zusicherten. Als sie eines Tages wieder solche Vorträge über diesen Gegenstand hielten, verbreitete sich auf einmal die Nachricht, der König sei gestorben. Sofort machten sich mehrere Jünglinge, Schüler dieser beiden Schriftgelehrten, am hellen Tage auf und rissen in Gegenwart vieler Leute, die des Gottesdienstes wegen in dem Tempel waren, den Adler herunter und zerschlugen ihn in Stücke.
Die beiden Schriftgelehrten mit mehreren ihrer Anhänger, welche den Aufstand im Tempel erregt hatten, liess er (*Herodes) einige Zeit darauf lebendig verbrennen. Hier macht nun Josephus die Bemerkung: Es habe in der nacht des Tages, an welchem die Hinrichtung jener Männer geschah, eine Mondfinsterniss stattgefunden.“
(S. 12) Jene berühmten Chronologen, deren Werke ich oben angegeben habe, machten einen Missgriff, wenn sie bei der Auswahl unter den vielen Mondfinsternissen in jener alten Zeit irrthümlich auf die Mondfinsterniss verfielen, welche sich in der nacht vom 12. zum 13. Maerz des Jahres 750 der Stadt Rom oder im Jahre 5 vor unserer gemeinen christlichen Zeitrechnung ereignete, und sie für diejenige annahmen, deren Josephus in seiner Geschichtserzählung gedenkt, ein Irrthum, in welchem sie insgesammt, wenn ich mich des Ausdruckes bedienen darf, so fest beharrten, dass er in der Folge die Quelle aller der vielen Hypothesen ward, die ihrer so unwürdig sind. Ich habe hierbei keineswegs die Absicht, den Ruf dieser berühmten Chronologen herabwürdigen zu wollen; ich sehe nur die Erfahrung bestätigt, dass die Menschen in allen Jahrhunderten nur Sklaven des Irrthums sind, und das selbst die grössten Philosophen die Ketten desselben getragen haben.
(S. 13) Man muss sich hierbei nur wundern, dass diese grossen Geister es nicht sogleich inne wurden, dass sie in Betreff der Mondfinsterniss eine falsche Wahl getroffen hatten.
(S. 18) Jeder Unbefangene wird mir demnach beipflichten, dass man wohl eher dieser Mondfinsterniss des Jahres 739 der Stadt Rom (*16 v. Chr.) das Recht einräumen müsse, sie sei diejenige, die sich kurz vor Herodes Tod ereignete, als jene des 12. März im Jahre 750 der Stadt. Aber noch ein anderer, und Zwar chronologischer Umstand bestimmte mich, die Mondfinsterniss des 16. Octobers im Jahre 739 der Stadt für diejenige zu halten, von der Josephus bemerkte, sie habe kurz vor Herodes Ableben stattgefunden.
[46] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Siebenzehntes Buch, Sechstes Hauptstück
(S. 443-444) Herodes´ Krankheit nahm indessen immer zu, und Gott forderte augenscheinlich Rechenschaft für seine Verbrechen. Ein langsames Feuer war es, das äußerlich nicht die Glut verrieth, womit es innerlich seine Eingeweiden verzehrte. Zu diesem Uebel gesellte sich ein unersättliches Verlangen, etwas zu nehmen, dem zu widerstehen unmöglich war; dann verbanden sich damit Geschwüre in den Eingeweiden, und besonders folterten ihn grausame Schmerzen in den Gedärmen; die Füße waren ebenso, wie der Unterleib, mit einer wässerigen, durchsichtigen Flüssigkeit angefüllt; an den faulenden Geschlechtstheilen wuchsen Würmer, und wenn er sich aufrichtete, machte ihm das Athemholen sowohl des stinkenden Athems, als der Beklemmung wegen die größte Schwierigkeit; endlich mühlten Krämpfe in all seinen Gliedern, die ihm eine unwiderstehliche Kraft gaben. Alle gottseligen Männer nun, die sich auf dergleichen Deutungen verlegten, sagten einstimmig, für seine vielfältige Bosheit habe der Herr ihm diese Strafe zuertheilt. Er selbst aber hoffte, obgleich er mehr litt, als einem Menschen zu tragen möglich schien, dennoch beständig auf Besserung, ließ Aerzte kommen und brauchte alle Heilmittel, die sie nur angaben; er ließ sich sogar über den Jordan bringen und gebrauchte die Bäder zu Kallirrhoe. Diese haben neben andern vortrefflichen Eigenschaften auch die, daß sie trinkbar sind; die Quellen fließen dann in den sogenannten Asphaltsee. Als ihn hier die Aerzte in etwa erholt glaubten, ward er in eine Wanne voll Oel gelassen, wo er dem Verscheiden nahe kam. Da aber die Diener anfingen zu schreien, kam er wieder zu sich, gab nun selbst jede Hoffnung, besser zu werden, auf, ...
[47] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Siebenzehntes Buch, Achtes Hauptstück
(S. 447) Hierauf starb er fünf Tage nach Antipater´s Hinrichtung, vierunddreißig Jahre nach Antigonus´ Ermordung und siebenunddreißig Jahre nach seiner Ernennung zum König durch die Römer.
Siebenzehntes Buch, Neuntes Hauptstück
(S. 451) Da um diese Zeit das Fest herannahte, wo die Juden väterlicher Sitte gemäß nichts Gesäuertes essen (dieses Fest, Pascha) genannt, eine Erinnerung an ihre Befreiung aus der Knechtschaft Egyptens, begehen sie mit großer Freude und schlachten an demselben eine größere Anzahl Opfer, als an irgend einem andern Feste, ...
FLAVIUS, Josephus: Geschichte des jüdischen Krieges oder vom Untergang des jüdischen Volkes und seiner Hauptstadt Jerusalem, Erster Theil (Stuttgart und Leipzig, 1836)
Dreiunddreißigstes Kapitel
(S. 151) Seit diesem Auftritt verbreitete sich die Krankheit des Königs über seinen ganzen Leib und peinigte ihn mit vielfachen Schmerzen. Das Fieber zwar war nicht allzuheftig, aber er litt an unerträglichem Jucken auf der ganzen Haut, an beständigen Schmerzen im Mastdarme, die Füße schwollen ihm, wie einem Wassersüchtigen, der Unterleib wurde entzündet und an den eiternden Schamtheilen brachen Würmer hervor. Er konnte nur noch in aufrechter Stellung und auch da nur mit Mühe athmen, und Zuckungen drangen durch alle seine Glieder. Die Wahrsager erklärten die Krankheit für eine Strafe wegen Hinrichtung der Schriftgelehrten. Trotz aller Schmerzen, hing Herodes noch immer fest am Leben und hoffte zu genesen; er dachte auf Heilmittel und ging über den Jordan, um die warmen Bäder von Kallirhoë zu gebrauchen, deren Wasser in den Asphaltsee fließt und süß genug zum Trinken ist. Er ließ sich nach Hause zurückbringen.
(S. 152) Fünf Tage nach der Hinrichtung seines Sohnes starb Herodes, nachdem er seit des Antigonus gewaltsamen Tode 34, seitdem ihn die Römer auf den Thron erhoben, 37 Jahre geherrscht hatte.
Zweites Buch - Erstes Kapitel
(S. 156-157) Zum Unglück stand eben das Passahfest bevor, zu welchem eine ungeheure Menge Juden nach Jerusalem strömt, um dort dem väterlichen Glauben gemäß zu opfern.
[48] GATTERER, Johann Christoph (*Professor): Abriss der Chronologie (Göttingen, 1777)
(S. 114) §. 153.
I. Aere von Erbauung der Stadt Rom (Aera siue Annus Vrbis Conditae: A. V. C.). Nach Varro (Epocha Varroniana), dessen Rechnung hier überall zum Grunde gelegt wird, ist A. U. 1=A. 3961 der Jul. Per.=Sonnenzirk. 13, Mondz. 9, Indikt. 1=A. 753 vor. Chr. Geb.=Olymp. VI, 4; hingegen nach den Kapitolinischen Jahrbüchern oder nach Kato (Epocha Capitolina s. Catoniana) um 1 Jahr später: also A. U. 1=A. 3962 der Jul. Per.=Sonnenz. 14, Mondz. 10, Ind. 2=A. 752 vor Chr. Geb.=Olymp. VII, 1.
(S. 134) §. 177.
Olympiaden-Aere
Die Epoche der Olympischen Spiele oder die erste Olympias fällt auf den 19ten bis 23 Julii A. 3938 der Jul. Per.=Sonnenz. 18. Mondz. 5, Ind. 8=A. 776 vor Christi Geburt.
[49] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Fünfzehntes Buch, Elftes Hauptstück
(S. 340) Nachdem Herodes nun schon so viele herrliche Bauwerke aufgeführt, nahm er im achtzehnten Jahre seiner Regierung noch ein sehr schwieriges Werk in Angriff; er schickte sich nämlich an, den Tempel Gottes in einem weit größeren Umfange und in einer ungeheuren Höhe aufzurichten; denn er glaubte, wenn er dieß Werk zu Stande brächte, so würde es, wie es denn auch wirklich der Fall war, herrlicher sein, als Alles, was er bis dahin vollbracht, und er würde sich dadurch ein bleibendes Andenken gründen.
(S. 347-348) Endlich war noch ein dritter innerer Raum, worein nur die Priester treten durften; dieses war der eigentliche Tempel, und vor demselben stand der Altar, auf dem wir Gott die Brandopfer darbringen. In keinen dieser drei inneren Räume trat Herodes ein; denn da er kein Priester war, war ihm der Eintritt in dieselben nicht gestattet; vielmehr besorgte er nur den Aufbau der Hallen und der äußeren Räume, welcher in acht Jahren ganz vollendet wurde.
Nachdem nun auch der innere Tempel in einem Jahre und sechs Monaten von den Priestern aufgerichtet worden war, ward das Volk mit Freude erfüllt und sagte Gott Dank dafür, daß das Werk so schnell an´s Ziel gefördert worden, und daß sich der König die Vollendung desselben so eifrig hatte angelegen sein lassen. Und mit besonderer Freunde und unter den besten Segenswünschen beging es die Feier der Einweihung des Tempels (Diese Kirchenweihfeier, die wegen der Erneuerung des Tempels stattfand, ist wohl zu unterscheiden von der Kirchweihfeier, die jährlich wegen der Reinigung des Tempels durch Judas Makkabäus begangen wurde, und die sich Joh. 10,22. erwähnt findet.).
Der König opferte Gott dreihundert Ochsen; und die Uebrigen ein jeder nach seinem Vermögen; die Zahl der dargebrachten Opfer wage ich nicht zu bestimmen, weil ich nicht weiß, wie hoch ich sie anzusetzen hätte. Denn da die Feier der Vollendung des Tempels gerade auf den Tag fiel, wo der König die Regierung angetreten hatte, welchen Tag er jährlich zu feiern pflegte, so wurde das Fest um dieser zweifachen Ursache willen um so glänzender gefeiert.
[50] FLAVIUS, Josephus: Geschichte des jüdischen Krieges oder vom Untergang des jüdischen Volkes und seiner Hauptstadt Jerusalem, Erster Theil (Stuttgart und Leipzig, 1836)
Einundzwanzigstes Kapitel
(S. 94-95) Im fünfzehnten Jahre seines Königthums stellte er den Tempel neu her und schloss um ihn einen doppelt so großen Raum, als der frühere gewesen, mit Mauern ein, Alles mit ungeheurem Aufwande und ausgezeichneter Pracht. Davon zeugten besonders die großen Hallen um das Heiligthum und die nördlich neben denselben errichtete Burg.
[51] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Fünfzehntes Buch, Elftes Hauptstück
(S. 342) Solches waren die Worte, die Herodes bei dieser Gelegenheit an`s Volk richtete; es wurden jedoch Viele durch diese unerwartete Rede in Bestürzung gesetzt; und ihr Gemüth wurde durch diesen Plan, zu dessen Verwirklichung keine Hoffnung vorhanden zu sein schien, nicht etwa erhoben, sondern vielmehr beängstigt, denn man besorgte, der König möchte den Tempel niederreißen und dann nicht die hinlänglichen Mittel besitzen, um das Werk, das er sich vorgesetzt, vollenden zu können; es erschien ihnen diese Gefahr um so größer, als ihnen das Werk selbst schwieriger erschien.
Da sie sich nun in solcher Stimmung befanden, flößte ihnen der König dadurch wieder Muth ein, daß er ihnen die Versicherung gab, er werde den Tempel nicht eher niederreißen, bis er alles, was zu seiner Vollendung erforderlich, in Bereitschaft habe. Und hierin hielt er auch Wort; denn erst nachdem er sich 1000 Wagen angeschafft, um darauf die Steine herbeizufahren, nachdem er zehntausend der erfahrensten Werkmeister ausgewählt, tausend Priestern priesterliche Kleidungen gekauft, und sie theils in der Steinhauerkunst, theils in dem Zimmerhandwerke hatte unterrichten lassen, und somit Alles gehörig vorbereitet hatte; nahm er das Werk in Angriff.
[52] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Fünfzehntes Buch, Fünftes Hauptstück
(S. 296) Mittelweile wurde während der Schlacht bei Aktium die im siebten Regierungsjahre des Königs Herodes stattfand, Judäa von einem so großen Erdbeben erschüttert, dergleichen man noch nie erlebt hatte, so daß im ganzen Lande eine große Anzahl Viehes zu Grunde ging, auch fast 10,000 Menschen unter den Trümmern der zusammengestürzten Gebäude ihren Tod fanden. Doch war das Kriegsvolk, das sich unter freiem Himmel befand, von dem Unfalle nicht berührt worden.
[53] EUSEBIUS, Bischofs von Cäsarea: Kirchengeschichte (Stuttgart, 1839)
Fünftes Hauptstück
(S. 13-14) Es war das 42ste Jahr der Regierung des Kaisers Augustus, das 28ste nach der Unterwerfung Aegyptens und dem Tode des Antonius und der Kleopatra, mit welch letzterer die Herrschaft der Ptolemäer in Aegypten sich endigte, als unser Erlöser und Herr Jesus Christus während der damaligen ersten Schatzung (Die Schatzung oder der Census begriff nach den römischen Rechtsbegriffen außer der Zählung und Einregistrirung der Namen eine Schätzung des Vermögens in sich.), unter dem Statthalter Quirinius von Syrien, den Weissagungen von ihm zufolge, zu Bethlehem in Judäa geboren ward.
[54] SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, I. kötet (Budapest, 1987) ISBN 9633634156
[55] JANN, Franz Xaver: Kurze Anleitung die Universalhistorie nach der Geographie auf der Landkarte zu erlernen, für die studierende Jugend herausgegeben (Augsburg, 1781)
(S. 130) Der Himmel selbst, welcher beschlossen hatte, die römische Monarchie zu gründen, schien ab diesem Morde Abscheuen zu zeigen; denn von selber Stunde an solle den ganzen Tag eine Finsterniß gewesen, und sieben Tage ein Komet gesehen worden seyn. Der römische Rath ließ das Haus, in dem der Mord geschah, zumauren, und machte das Gesatz, daß in Zukunft an diesem Tage, es war der 15te des Merzes, nie kein Rath mehr sollte gehalten werden.
ABHANDLUNGEN der Churfürstlich-baierischen Akademie der Wissenschaften, Sechster Band, welcher die philosophischen enthält (München, 1769)
Zweiter Theil: DOMINICUS VON LINBRUNN: Versuch eines neuen chronologischen Systems über das Sterbjahre Jesu Christi
(S. 39-41) Unter andern Wahrzeichen, die den Tod des Cäsars begleitet haben, wird sowohl von verschiedenen Geschichtschreibern als den vornehmsten Poeten selbiger Zeit auch einer Sonn- und Mondfsverfinsterung gedacht, die in diesem Jahr vorgefallen seyn sollen. Virgilius in seinem ersten Buch Georgic., und Ovidius in dem 15ten Metamorph. machen hiervon ebenfalls eine Meldung. Die Vers des Virgilius lautet:
Ille etiam extincto miseratus Cæsare Romana
Cùm caput obscura nitidum ferrugine texit
Impiaque æternam timuerunt sæcula noctem.
Ovid. Lib. 15 Metam,
-- -- -- Solis quoque tristis imago
Lurida solicitis præbebat lumina terris.
-- -- -- Sparsi lunares sanguine currus.
Werden nun die Syzigien in dem vier und vierzigsten Jahr vor Christi Geburt berechnet, in welches Censorinus und Petavius das 5te Consulat, und den Tod des Cäsars setzen, so wird man finden, daß in diesem ganzen Jahr weder Sonnen- noch Mondsfinsterniß in Italien zu sehen gewesen.
MARO, Publius Vergilius; BURMANNI, Petri: Publii Virgilii Maronis Bucolica, Georgica, et Aenesis (Glasguae - Glasgow, MDCCLXXXIV. - 1784)
(S. 43) Publii Virgilii Maronis Georgicon: Liber primus
v. 466-468
Ille etiam extincto miseratus Caesare Romam,
Quum caput obscura nitidum ferrugine texit,
Inpiaque aeternam timuerunt secula noctem.
[56] BECKER, Karl Friedrich: Weltgeschichte, Dritter Theil (Berlin, 1828)
(S. 243) Im Idus (funfzehnten Monatstag) des März 44 war in einer Halle im Theater des Pompejus eine feierliche Senatsversammlung angesagt, in welcher man den Antrag erwartete, Cäsar bei seinem Aufbruche gegen die Parther die königliche Würde zu ertheilen; doch sollte er nur für die unterworfenen Völker König heißen, für die Römischen Bürger Dictator bleiben.
(S. 244-245) Aber indem drangen von allen Seiten Dolche auf ihn ein. Die Mörder stachen so hitzig und so unsicher, daß sie sich unter einander selbst verwundeten. Einige Augenblicke suchte der Überfallene sich den Streichen zu entziehen, als er aber auch seinen geliebten Brutus auf sich eindringen sah, hüllte er sich, von der Gewalt übermannt, in seine Toga, und sank, von drei und zwanzig Wunden bedeckt, zu den Füßen der Bildsäule des Pompejus todt nieder.
MAXIMUS, Gaius Valerius: Valerii Maximi Factorum dictorumque moemorabilium libri novem cum varietate lectionis notisque (Lipsiae - Leipzig, MDCCLXXXII. - 1782)
(S. 540-541) Spurinae quoque in consectandis deorum monitis efficacior scientia apparuit, quam urbs Romana voluit. praedixerat enim C. Caesari, ut proximos dies xxx quasi fatales caveret, quorum ultimus erat Idus Martiae. Eo cum forte mane uterque in domum Calvini Domitii ad officium convenisset, Caesar Spurinae, Ecquid scis, inquit, Idus Martias iam venisse? et is; Ecquid scis illas nondum praeteriisse? Abiecerat alter timorem, tanquam exacto tempore suspecto: alter ne extremam quidem eius partem periculo vacuam esse arbitratus est. Utinam haruspicem potius augurium, quam patriae parentem securitas fefellisset.
TRANQUILLUS, Caius Suetonius; SCHILD, Johannes: C. Suetonius Tranquillus, et in eum commentarius, exhibentz Joanne Schildio (Lugduni Batavorum - Leiden, MDCLI. - 1651)
Conspectus Librorum VIII.
C. Svetonii Tranqvilli
De XII. Caesaribus
Liber primus
C. Julius Caesar
(91-92) Et immolantem haruspex Spurinna monuit, caveret periculum quod non ultra Martias Idus proferretur. Pridie autem easdem Idus, avem regaliolum, cum laureo ramulo Pompeianæ curiæ se inferentem, volucres varii generis ex proximo nemore persecutæ, ibidem discerpserunt.
[57] GRAETZ, Heinrich (*Professor): Geschichte der Juden von den ältesten Zeiten bis auf die Gegenwart, Neunter Band (Leipzig, 1866)
(S. 242) Nach seiner (*Abrabanel) Berechnung müßte die messianische Zeit nothwendiger Weise im Jahre 5263=1503 seit der Weltschöpfung anbrechen und die Vollendung derselben mit dem Falle Roms, etwa vier Jahreswohen später eintreten (Im Jahre 1531 und 1532. Vergl. I. p. 78, 86, 102, 122; II p. 6b, 12c, III p. 16b, 22d.). Seine Berechnung war aber ebenso willkürlich und erwies sich ebenso trügerisch, wie die seiner Vorgänger, Saadia´s, Abraham b. Chija´s, Nachman´s und Gersonides´ (welche drei übereinstimmend 1358 als das messianische Jahr bezeichnet hatten) und auch die Vorausverkündigungen des Abraham Abulafia, des Mose de Leon (im Sohar) und enderer Kabbalisten.
(S. 243) Isaak Abrabanel, der das, von ihm ausgerechnete messianische Jahr und die Lämmleinische Bewegung erlebt hatte, mag nicht wenig davon beschämt gewesen sein. Er hütete sich daher, in seinen Commentarien zur einigen Büchern der heiligen Schrift, die er nach diesem Jahre vollendet hat, eine messianische Berechnung aufzustellen.
[58] KROLL, Gerhard: Jézus nyomában (Budapest, Szent István Társulat, 1982) ISBN 9633601940
(Fordította Dr. Diós István)
(88. old.) Amit Heródes ezektől az emberektől (*napkeleti bölcsektől) hallott, az nem képzelet szüleménye volt. Nem kisebb valaki, mint a hires csillagász, Kepler János végzett matematika számításokat erről a csillagról, amikor Prágában egy feltűnő jelenséget figyelt meg a csillagos égen: 1604 október 10-én a Kígyó csillagképének lábánál egy új csillag tűnt fel. Kepler azt hitte, hogy ez a nova a Jupiter és a Szaturnusz konjunkciója. A Szaturnuszt nem sokkal előbb észlelte. Mivel az ilyen találkozás számára a Kr. e. 7. évben is ismerős volt, feltételezte, hogy akkor is nova jelent meg, és ezt tartotta ő a betlehemi csillagnak. Az akkor még nem tökéletes, E. Reinhald-féle csillagtáblázat (1551) segítségével a Kr. e. 7. évre a következő három konstellációt állapította meg a Halak csillagképben: az elsőt június 22-e körül a 23. fokon, a másodikat augusztusban a 11. fokon, a harmadikat pedig decemberben a 17. fokon. Kepler a legfontosabbnak azt látta, hogy ez a nova bolygókonjunkció révén jelent meg, de véleménye később nem talált elfogadásra.
TERES, Ágoston: Biblia és Asztronomia (Gyoma, 1994) ISBN 9637775412
(S. 40) Erre a kérdésre Kepler János adta az első tudományosan megalapozott választ. Az ő érdeme maradt, hogy kimutatta az időszámításunk történelmi és asztronomiai alapjait, és felhívta a figyelmünket a Kr. e. 7-ben látható nagy konjunkcióra. Ő azonban nem ezt tartotta Krisztus születési jelének és évének. Föltevése az volt, hogy Kr.e. 6-ban a Mars, Jupiter és Szaturnusz együttállása után és annak eredményeként létrejött egy új csillag, és ezt láthatták Máté mágusai.
http://lexikon.katolikus.hu/B/betlehemi csillag.html
Magyar Katolikus Lexikon
betlehemi csillag, bölcsek csillaga:
A racionalista magyarázók szerint Jézus egész gyermekségtörténete Midrás, v. e részlet mítikus elem benne, jóllehet J. Kepler már a 17. sz. elején fölvetette, hogy a ~ nem üstökös, hanem a Jupiter-Szaturnusz bolygók konjunkciója lehetett. E két bolygó ui. a földről nézve 20 évenként találkozik, konjunkcióban áll, 258 évenként háromszor egymás után ismétlődik a konjunkció más és más csillagképben, s 794 évenként ugyanabban a csillagképben van hármas konjunkció. Kepler számításai szerint Kr. e. 7: ilyen hármas konjunkció volt a Halak csillagképben. Mivel a Jupitert a kir-ok, a Szaturnuszt a zsidók csillagának tartották, a Halak csillagkép pedig a Jupiter saját csillagháza, a bölcsek egyértelműen következtethettek arra, hogy Zsidóországban egy nagyon jelentős király született.
[59] TERES, Ágoston: Biblia és Asztronomia (Gyoma, 1994) ISBN 9637775412
(109. old.)
[60] FRIEDLIEB, Josef Heinrich (*Professor): Geschichte des Lebens Jesu Christi (Schaffhausen, 1858)
(S. 116) Ueber die Dauer des öffentlichen Lebens Jesu
Dagegen entschieden sich der heil. Hieronymus und Epiphanius, gestützt auf die bei Johannes genannten Passah-feste, für zwei Jahre und mehrere Monate des öffentlichen Lebens Jesu. Einen noch längern Zeitraum nahmen Eusebius, Theodoret und ein Anonymus bei Origenes an, welche das öffentliche Wirken Jesu nach einer andern Rechnung auf drei Jahre und mehrere Monate festsetzten. Das Chronicon Paschale Vol. I. p. 416 citirt eine Stelle aus dem Briefe des heil. Ignatius ad Trall. (c. 10 der längern Recension), worin mitgetheilt wird, daß Christus drei Jahre gelehrt habe. Der Chronist selbst bestimmt p. 408 und 415 die Zeit des öffentlichen Leben Jesu auf drei Jahre und sechs und siebzig Tage. Auch Nicetas Seidus (Patr. Nov. Bibl. T. VI. p. 492) rechnet für das öffentliche Leben Jesu drei Jahre.
SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, I. kötet (Budapest, 1983) ISBN 9633634156
(44. old.) Kb. hároméves nyilvános működése után kereszten fejezte be a földi életét.
[61] HAUPT, Erich (*Professor): Der erste Brief des Johannes. Ein Beitrag zur biblischen Theologie (Colberg, 1869)
(S. 254) Bei der christlichen Taufe freilich sind das Wasser und die Geistesmitteilung in der Taufe allerdings so untrennbar verbunden, dass sehr wohl durch das Wort Wasser das Ganze, auch das himmlische Gut, bezeichnet werden kann: irdisches Zeichen und himmlisches Gut liegen im Sacrament eben untrennbar ineinander. Ganz anders stand es aber bei der Taufe Johannis. Die war durchaus kein sacramentaler Act und gab an sich gar nicht den heiligen Geist, so wenigm dass gerade im Gegensatz zu seiner eigenen Taufe Johannes sagen konnte, Christus werde mit dem heiligen Geiste taufen: vergl. Ev. 1,33.
[62] http://lexikon.katolikus.hu/K/keresztség.html
Magyar Katolikus Lexikon
keresztség
[63] http://lexikon.katolikus.hu/J/János keresztsége.html
Magyar Katolikus Lexikon
János keresztsége
[64] SCHNECKENBURGER, Matthias: Ueber das Alter der jüdischen Proselyten-Taufe und deren Zusammenhang mit dem johannischen und christlichen Ritus (Berlin, 1828)
(S. 54) Johannes taufte und hielt einen Jüngerkreis um sich auch nach Jesu Auftreten; ja er erwartete ohne Zweifel den eigentlichen glanzvollen Auftritt des Messias, wie seine Jünger, Act. 19,23, erst später, er wollte bloß den Weg bereiten. Die Johannes-Jünger wurden wieder getauft, und dabei ausrücklich bemerkt, daß die Johannes-Taufe nur eine Hinweisung auf den kommenden Messias gewesen sey.
[65] TERTULLIAN (Übersetzt: Franz Anton von Bernard): Q. Sept. Flor. Tertullian's sämmtliche Schriften, Zweiter Band (Augsburg, 1838)
(S. 19) XV. Von der Taufe
Worauf der Herr, nach der Taufe in die Wüste zurückgezogen und vierzig Tage fastend, darthat, daß der Mensch Gottes nicht vom Brode lebe, sondern vom Worte Gottes; und daß die Versuchungen der Böllerey und Unmäßigkeit des Bauches durch die Enthaltsamkeit vernichtet werden.
[66] http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.
Nem tudom, honnan vette sajátos információit? A zsidó és az izraelita szó ugyanazt jelenti, csak etimológiája (nyelvi magyarázata) különbözik. És nem csupán Jézus volt zsidó, hanem minden egyes tanítványa, tehát az apostolok is. Jézust a rómaiak feszítették keresztre (ezt a kivégzési módszert is csak a rómaiak gyakorolták), a zsidóknak akkor már rég nem volt pallosjoguk. Sot, a korabeli beszámolók szerint a babilóniai fogság után (az idoszámításunk elotti 6. századtól fogva) az önálló zsidó (izraeli) államban egyáltalán nem hajtottak végre halálos ítéletet. A magam részérol egyébként minden vallást és minden vallás hívét tisztelem, sot a saját meggyozodésemet sem szeretném rájuk eroltetni. Üdvözlettel: R.T.
[67] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babilonische Talmud, Band VIII.
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996 ISBN 3633541063
Synhedrin VI, i Fol. 43a
(S. 631-632) Am Vorabend des Pesahfestes henkte man Jesu. Vierzig Tage vorher hatte der Herold ausgerufen: Er wird zur Steinigung hinausgeführt, weil er Zauberei getrieben und Jisraél verführt und abtrünnig gemacht hat; wer etwas zu seiner Verteidigung zu sagen hat, der komme und bringe es vor. Da aber nichts zu seiner Verteidigung vorgebracht wurde, so henkte man ihn am Vorabend des Pesahfestes!?“
GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band IX.
Jüdische Verlag, Frankfurt am Main (1996) ISBN 3633541063
Synhedrin IX.i,ii Fol. 106b
(S. 111-112) Auch den Zauberer Bileám, den Sohn Beórs; wieso Zauberer, er war ja Prophet!? R. Johanan erwiderte: Anfang war er Prophet, nachher wurde er Zauberer. R. Papa sagte: Das ist es, was die Leute sagen: Sie stammt von Fürsten und Herrschern, hurt aber mit einem Tischler. Töteten die Jisraéliten zu den übrigen von ihnen Erschlagenen hinzu durch das Schwert. Rabh sagte: Sie vollzogen an ihm die vier [gerichtlichen] Todesarten: Steinigung, Verbrennung, Enthauptung und Erdrosselung.
Ein Minäer fragte R. Hanina: Hast du vielleicht gehört, wie alt Bileám geworden ist? Dieser erwiderte: Dies befindet sich nicht ausdrücklich in der Schrift; da es aber heißt: die Blutgierigen und Falschen werden ihr Leben nicht auf die Hälfte bringen, so wird er wohl dreiunddreißig oder vierunddreißig Jahre [alt geworden sein]. Jener sprach: Du hast recht; ich habe das Kollektaneum Bileáms gesehen, und in diesem stand geschrieben: Dreiunddreißig Jahre war der lahme Bileám alt, als ihm der Mörder Pinhas tötete.
[68] SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, III. kötet (Budapest, 1987) ISBN 9633634822
(42. old.) A Talmud Jézusról
[69] DÖLLINGER, Johann Joseph Ignaz von (*Professor, Rektor der Universität München): Christenthum und Kirche in der Zeit der Grundlegung (Regensburg, 1868)
(S. 41) Darauf aber bezeugte er sein Erlösungswerk als vollbracht, und indem er seinen Geist in die Hände seines Vaters befahl, starb er, am Freitag den 15ten Nisan oder 7ten April 783, J. 30 der christlichen Aera. Die außenordentlichen Naturerscheinungen bei seinem Tode, die Sonnenfinsterniß und das Erdbeben deuteten an, wie die ganze Natur in die Mitleidenschaft bei dem Tode ihres Gebieters gezogen war, und der Riß in dem das Allerheiligste verdeckenden Tempelvorhang zeigte, wie durch den Tod des Erlösers die Scheidewand gefallen, und der ganzen Menschheit der Zutritt zum Allerheiligsten, zum Reiche Gottes auf Erden geöffnet sei.
SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, III. kötet (Budapest, 1987) ISBN 9633634822
(43. old.) Phlegon, aki Hadrianus császár (117-138) felszabadított rabszolgája volt, írja a kisázsiai Trallészből (*saját megjegyzés: [70]): A 202. olympias negyedik évében teljes napfogyatkozás állott be, amilyent azelőtt sohasem észleltek, és a nap hatodik órájában beállt az éjszaka, úgy hogy az égen a csillagok is láthatóvá lettek. Egész Bithiniát hatalmas földrengés látogatta meg, és Nicea legnagyobb részét elpusztította. („Scriptores rerum mirabilium Graeci“, edidit Antonius Wetermann, Brunsvigiae 1839. 205-212. o.)
A jelzett teljes napfogyatkozás és földrengés Krisztus életének 32/33-ik évében volt. Számos történész szerint a földrengés Palesztinat is megrázta s a napfogyatkozás ott is fellépett, mégpedig akkor, amikor Jézus Krisztus meghalt a keresztfán.
[70] LANGE, Johann Peter (*Professor): Das Leben Jesu nach den Evangelien dargestellt, Zweites Buch, Dritter Theil (Heidelberg, 1846)
(S. 1603-1604) Ueber die Erwähnung der von den Evangelisten berichteten Verfinsterung der Erde bei alten Schriftstellern vergl. Neander S. 756. „Häufig berufen die Kirchenväter der ersten Jahrhunderte auf das, was Phlegon, der Verfasser einer Chronik unter dem Kaiser Hadrian über dieß Ereigniß sagt. Eusebius führt in seiner Chronik dessen eigne Worte an unter dem vierten Jahre der 202 Olympiade: ἔϰλειψις ήλἰου μέγἰστη τὦν έγνωσμένων πϱότεϱον, ϰαἰ νύς ὦϱα ἔϰτη τἦςήμέϱας έγένετο ὦστε ϰαἰ άστέϱας έν ούϱανὦ φανἦναι.” Ein großes Erdbeben in Bithynien habe einen großen Theil Nizäa zerstört. L. c. p. 614. - Somit war also die von Phlegon erwähnte Sonnenfinsterniß auch keine gewöhnliche, sondern ein Phänomen, welches mit einem großen Erdbeben zusammenhing. Wenn also Hug bemerkt, die Stelle Phlegons passe nicht hieher, weil er von einer Sonnenfinsterniß rede, die zur Zeit der israelitischen Ostern undenkbar sei - so hat er die nähere Beziehung jener Sonnenfinsterniß auf das Erdbeben übersehen.
MÖSL, Vital: Geistliche Reden auf die Festtage des Jahres, Zweene Theile, Erster Theil (Salzburg, 1774)
(S. 134-135) Phlegon ein Heid, ein Freygelassener des Kaisers Adrians erzehlet die wunderbare Finsterniß, und das Erdbeben, welche sich bey dem Tode Jesu Christi ereignet haben. Er sagt (De Olymp. L. 13.): In dem vierten Jahre der 202. Olympiade ereignete sich eine so grosse und erstaunenswürdige Sonnenfinsterniß, dergleich man noch niemal gesehen hat. Der Tag verwandelte sich um die sechste Stunde in eine so schwarze Nacht, daß man die Sterne an dem Himmel sehen konnte. Zu gleicher Zeit spürte man in Bythinien eine starkes Erdbeben, wodurch in der Stadt Nicäa viele Häuser über den Haufen geworfen wurden.
ABHANDLUNGEN der Churfürstlich-baierischen Akademie der Wissenschaften, Sechster Band, welcher die philosophischen enthält (München, 1769)
DOMINICUS VON LINBRUNN: Versuch eines neuen chronologischen Systems über das Sterbjahre Jesu Christi
(S. 81) Das sicherste Kennzeichen des Sterbjahres Christi ist wohl jene wunderbare Sonnenverfinsterung, die sich der evangelischen Geschichte gemäß bey dem Tod Christi ereignet, und ganze 3 Stunden lang gedauert hat, zu einer Zeit, da der Mond der Sonne gerade entgegen stand, und wo folglich nach dem ordentlichen Lauf der Natur keine Sonnenfinsterniß seyn konnte. Diese außerordentliche Finsterniß mit zugleich erfolgtem Erdbeben haben sogar auch einige heydnische Geschichtschreiber aufgezeichnet, wovon hauptsächlich Phlegon Trallianus gerühmt wird, der dieselbe, wie aus dem Chronicon des Eusebius zu ersehen, auf das 4te Jahr der 202ten Olympiade angegeben hat. (Eusebius in Chronico ad annum Christi 33. Phlegon in 13 Volumine ita seribit CCII. Olympiad. anno 4. Ecclypsis solis magna fuit, quanta numquam antea contigisse legitur, nox enim hora sexta diei tanta fuit, ut etiam Astra in Cælo apparerent, ingentique tremore terra mota est circa Bythiniam.)
(S. 82-83) Es ist aber dennoch dabey noch zu erinnern, daß Phlegon die Jahr der olympischen Spiele nur von den Sommermonathen gezählet, wie es auch Censorinus, Dionysius von Halicarnaß und mehr andere Geschichtschreiber von dem 2. und 3ten Jahrhundert gethan haben, oder wie oben der Anfang der Stadt Rom in das erste Jahr der 7ten Olympiade gesetzt worden, das ist, gleichwie Dionysius hiermit nichts anders sagen wollen, als daß die Stadt Rom in dem julianischen Jahr zu erbauen angefangen worden, in welchem das 7te olympische Spiel eingefallen ist, also hat auch Phlegon in Beschreibung dieser Finsterniß kein anders, als jenes Jahr anzeigen wollen, in welchem das vierte der 202ten Olympiade zu laufen angefangen hat, wiewohl in dem Monath März, wo dieses geschehen, noch das dritte Jahr dieser Olympiade im Gang gewesen ist.
[71] A Tóra.
Mózes harmadik könyve
Iskolai használatra (1922)
Fordította: Dr. Bernstein Béla
(47. old.)
[72] EISENMENGER, Johann Andreas (*Professor für herbräische Sprache an der Universität Heidelberg): Entdecktes Judenthum/ Oder Gründlicher und Wahrhaffter Bericht/ Welchergestalt Die verstockte Juden die Hochheilige Drey-Einigkeit/ Gott Vater/ Sohn und Heil. Geist/ erschrecklicher Weise lästern und verunehren/ die Heil. Mutter Christi verschmähen/ das Neue Testament/ die Evangelisten und Aposteln/ die Christliche Religion spöttisch durchziehen/ und die gantze Christenheit auff das äusserste verachten und versuchen; ... (Königsberg, 1711)
(S. 285-288) Es begab sich aber nach solchen Dingen/ daß der Streit unter den Christen und Juden/ (unter welchen ein Unterscheid zu machen ist/) sehr zunahm; dann wann ein Christ einen Juden ins Gesicht bekam/ brachte er denselben um das Leben/ und nahm das Elend biß in das dreyßigste Jahr je länger je mehr überhand: die Christen versammleten sich auch mit tausenden/ und zehen tausenden/ und verhinderten die Israeliten auff das Fest (nach Jerusalem) zu gehen/ so daß ein grosser Jammer in Israel war/ gleichwie an demjenigen Tage gewesen war/ als das Kalb/ (dessen Exodi cap. 32. gedacht wird/) ist gemacht worden/ und wußten sie nicht/ was sie thun solten. Ihr (der Christen) Religion auch nahm immerdar zu/ und giengen zwölff gottlose Abtrünnige/ (verstehe die zwölff Apostel/) hinaus/ und begaben sich in zwölff Königreiche/ und weissageten mitten unter der Menge des Volcks falsche Weissagungen/ verführten auch die Israeliten/ daß sie ihnen nachfolgeten/ dann sie wahren Leute von grossem Ansehen/ und bekräfftigten den Glauben an JEsum/ dieweil sie sagten/ daß sie von dem Gehenckten wären gesendet worden/ und folgte ihnen ein grosses Volck von den Kindern Israel nach. Als nun die Weisen die böse Sache sahen/ mißfiel es ihnen gar sehr/ daß eine solche Thorheit in Israel begangen wurde/ und sprach einer zu dem andern/ weh uns! dann wir haben gesündiget/ daß in unsern Tagen solches Übel in Israel sich zuträgt/ dergleichen wir und unsere Väter nicht gehöret haben. Es schmertzte sie also sehr/ so daß sie lassen und weineten/ und ihre Augen gen Himmel auffhuben/ und sprachen: Ach du Herr/ himmlischer GOTT! gib uns einen Rath/ was zuthun sey/ dann wir wissen nicht/ was wir thun sollen: Unsere Augen wenden wir zu dir/ dann das unschuldige Blut wird mitten unter deinem Volck Israel/ wegen des Huren-Sohns/ und Sohns des Unreinen vergossen. Wie lang soll uns dieser zu einem fallstrick seyn/ daß die Hand der Christen über uns Gewalt habe/ und sie unserer viel tödten; daß nur wenig von uns übrig bleiben? dieses geschicht wegen der Sünden deines Volcks/ des Hauses Israels/ in welchen es verstricket ist. Gib du uns aber/ um deines Nahmens willen/ einen Rath/ was zu thun sey/ daß wir von der Versammlung der gottlosen Christen mögen abgesondert werden. Da sie nun ausgeredet hatten/ stund ein alter Mann von den Eltesten auff/ welcher Simon Kepha hieß/ und sich der Bath oder Bas kol, das ist/ der Tochter der Stimme (welches eine Gattung der Propheceyung seyn soll/ wie oben in dem sechsten Capitel/ pagina 265. angezeiget worden/) bedienete/ und sprach zu ihnen: meine Brüder/ und mein Volck/ wann es euch gefällig ist/ so will ich die Gottlosen von der Gemeine Israels absondern/ und sollen dieselbe keinen Theil/ noch Erbschafft unter Israel haben/ doch mit dem Beding/ daß ihr die Sünde/ (welche ich dadurch begehe/) auff euch nehmet. Hierauff antworteten sie alle/ und sagten/ wir wollen die Sünde über uns nehmen/ thue nur/ wie du gesagt hast. Nach diesem gieng der Simon, des Kepha Sohn/ in den Tempel/ und schrieb den grossen Nahmen/ (das ist/ den Schem hammphorásch) auff/ riß sein Fleisch auff/ und legte die Schrifft darein/ und gieng aus dem Tempel/ thate die Schrifft heraus/ und lernete den Nahmen/ und begab sich darauff in die Haupt-Stadt der Christen (nach Rom/) schrie mit lauter Stimme/ und sprach/ ein jeglicher/ der an JEsum glaubet/ komme zu mir/ dann ich bin sein Apostel oder Gesandter. Da kamen sie in grosser Menge/ wie der Sand/ der am Ufer des Meers ist/ zu ihm/ und sagten zu ihm/ gib uns ein Zeichen/ daß du sein Gesandter seyst. Da fragte er sie/ was vor ein Zeichen begehret ihr von mir: sie aber antworteten/ dieselbige Zeichen/ welche JEsus bey seinem Leben gethan hat/ thue du uns auch. Hierauff sprach er zu ihnen/ bringet mir einen Aussätzigen her: und sie brachten ihm einen/ und er legte seine Hand auff ihn/ und siehe er war geheilet. Weiter sprach er zu ihnen/ bringet mir einen Todten her: und als sie einen vor ihn gebracht hatten/ legte er seine Hand auff ihn/ und er wurde wieder lebendig/ und stund auf seine Füsse. Nachdem nun dieselbige Gottlosen solches gesehen hatten/ fielen sie vor ihm nieder auff die Erde/ und sagten zu ihm: du bist gewißlich von JEsu gesandt/ dann er hat uns solches bey seinen Lebzeiten gethan. Der Simon Kepha aber sprach darauff zu ihnen/ ich bin von JEsu gesandt/ und hat derselbe mir befohlen/ zu euch zu gehen; so schweret mir/ daß ihr nach allem/ was ich euch befehle/ thun wollet: da antworteten sie insgesamt/ und sagten/ wir wollen alles thun/ was du uns befehlen wirst. Darüber sprach der Simon Kepha zu ihnen/ wisset/ daß der Gehenckte/ (das ist/ JEsus) die Israeliten/ und ihr Gesetz gehasset habe/ wie Esaias (cap. I. V. 14.) geweissaget hat: Eure Neumonden und jährliche Feste hasset meine Seele. So wisset auch/ daß er keinen Gefallen an Israel habe/ wie Hoseas (cap. I. V. 9.) gepropheceyet hat: Dann ihr seyd nicht mein Volck. Und wiewohl er die Gewalt hat/ dieselbige in einem Augenblick von der Welt auszurotten; so will er sie doch nicht vertilgen/ sondern sie gehen lassen/ damit man von Geschlecht zu Geschlecht sich erinnere/ daß er sey gehencket und gesteiniget worden/ und an die grosse Pein und Plagen/ die er/ euch von der Höllen zu erlösen/ ausgestanden hat/ gedencke: deswegen lässet er euch jetzunder warnen/ und befiehlet euch/ daß ihr keinem Juden mehr etwas böses thut. Und wann ein Jude zu einem Christen sagt/ gehe mit mir eine Meile/ so soll er zwo Meilen mit ihm gehen: wann ihm auch ein Jude einen Streich auff den lincken Backen giebt/ so reiche er ihm auch den rechten Backen dar/ damit sie (die Juden) ihren Lohn in dieser Welt empfangen/ in der zukünfftigen Welt aber in der Höllen gestraffet werden mögen. Wann ihr dieses thun/ so werdet ihr würdig seyn/ mit ihm in seiner Wohnung zu sitzen. Siehe er gebietet euch auch/ daß ihr das Fest der ungesäuerten Brod nicht feyren/ sondern den Tag seines Todes feyerlich begehen sollet. Und an statt des Pfingst-Fest sollet ihr den viertzigsten Tag/ von der Zeit an zu rechnen/ da er ist gesteiniget worden/ biß daß er gen Himmel gefahren ist/ feyren. An statt des Lauberhütten-Festes aber sollet ihr den Tag seiner Geburt feyern; an dem achten Tag aber nach seiner Geburt/ sollet ihr das Fest seiner Beschneidung halten. Da antworteten sie alle/ und sprachen/ alles/ was du geredet hast wollen wir thun/ wann du nur bey uns bleibest. Darüber sagte er zu ihnen/ ich will unter euch bleiben/ wann ihr mir dasjenige thut/ was er (nemlich Jesus) mir befohlen hat/ daß ich keine andere Speise als Brod der Trübsal essen/ und Wasser des Elends trinken soll: so sollet ihr mir einen Thurn mitten in der Stadt bauen/ in welchem ich bis zu meinem Tod verbleiben will. Da sagten sie/ wie du geredet hast/ so wollen wir thun: und sie bauten ihm einen Thurn/ und gaben ihm denselben zur Wohnung ein/ und reichten ihm täglich seinen behörigen Theil an Brod und Wasser/ und wohnete derselbe darinnen/ biß daß er starb. Er aber hatte (in währender Zeit/ da er sich allda auffgehalten/) dem Gott unserer Väter/ Abrahams/ Isaacs und Jacobs gedienet/ und sehr viel Poetische Sachen gemacht/ welche er in alle Gräntzen Israels geschickt/ damit ihm solches in allen Geschlechtern oder Zeiten zur Gedächtniß dienen solte. Alle Poetische Sachen/ auch die von ihm gemacht waren/ hat er seinen Rabbinen zugeschicket. Und der Simon wohnete sechs Jahr in demselbigen Thurn/ und als er sterben wolte/ befahl er/ daß man ihn in den Thurn begraben solte/ welches sie auch thaten. Nach diesem wurde ein Binjan mecúar, das ist/ schändliches Gebäu (verstehe eine Kirche/) über denselben gebauet/ und stehet selbiger Thurn noch in Rom/ und wird Peter genennet/ welches der Nahme des Steins ist/ auff welchem er bis auff den Tag seines Todes gesessen war/ (dann Petra in der Lateinischen/ und Kepha in der Chaldäischen und Syrischen Sprache einen Stein heisset.) Nachdem aber der Rabbi Simon Kepha gestorben war/ stunde ein Mann auff/ welcher Elias hieß/ und klug war/ derselbe gieng nach seines Hertzens Gutdüncken hin/ und kam nach Rom/ und sprach zu ihnen/ (den Römern:) wisset/ daß der Simon Kephas euch betrogen hat/ dann JEsus hat mir befohlen/ und gesagt: Gehe hin/ und sprich zu ihnen/ es lasse sich niemand in den Sinn kommen/ daß ich das Gesetz verachte/ wer beschnitten seyn will/ der lasse sich beschneiden/ wer aber nicht beschnitten seyn will/ der lasse sich mit dem stinckenden Wasser/ (so wird das Tauff-Wasser hier spöttlich genennet/) tauffen: wird er aber nicht getauffet/ so hat er deswegen keine Gefahr in der Welt zu besorgen. Er hat auch befohlen/ daß ihr nicht den siebenden/ sondern den ersten Tag/ an welchem der Himmel und Erde ist erschaffen worden/ feyern sollet. So hat er auch ihnen viel böse Gesetze gegeben: und sie sprachen zu ihm/ gib uns ein wahrhafftes Zeichen/ daß JEsus dich gesandt habe; er aber fragte sie/ was vor ein Zeichen begehret ihr: Indem er aber noch nicht ausgeredet hatte/ fiel ein grosser Stein von einem Greuel (das ist/ Tempel oder Kirchen) herunter/ und zerschmetterte ihm die Hirnschale. Also müssen/ o HErr! alle deine Feinde umkommen: die dich aber lieben/ sollen seyn wie die Sonne/ wann sie auffgehet in ihrer Macht.
[73] DER SAMMLER - Ein Blatt zur Unterhaltung und Belehrung Beilage zur Augsburger Abendzeitung (30. Dezember 1873; Nr. 144)
(S. 573) Die Unglückstage
Die Masuren wiederum stimmen den Tyrolern in Bezug auf den 1. Dezember bei, behaupten jedoch, daß am 1. April Judas der Verräther sich erhängt und am 1. August Kain seinen Bruder Abel erschlagen habe.
DEUTSCHES VOLKSBLATT FÜR MÄHREN (Olmütz, Samstag 29. November 1873; Nummer 48.)
(S. 3) Die Unglückstage
Die Masuren wiederum stimmen den Tirolern in Bezug auf den 1. Dezember bei, behaupten jedoch, daß am 1. April Judas der Verräther sich erhängt und am 1. August Kain seinen Bruder Abel erschlagen habe.
GÖTTERT, Karl-Heinz: Daumendrücken - Der ganz normale Aberglaube im Alltag (Stuttgart, 2004) ISBN 9783159503059
(S. 207) Aprilscherz
Ist es >christlicher< gemeint, nämlich mit der Tatsache verbunden, dass sich am 1. April Judas erhängt hat?
TOEPPEN, Max: Geschichte Masurens. Ein Beitrag zur preußischen Landes- und Kulturgeschichte (Danzig, 1870)
(S. 506-507) Die schlimmsten der bösen Tage sind der 1, April, an welchem sich Judas der Verräther erhängt hat, der 1. August, an welchem Kain seinen Bruder Abel erschlug, und der 1. December, an welchem Sodom vom Erdboden vertilgt wurde.
UJVÁRY, Zoltán: Népszokások és népköltészet - Válogatott tanulmányok (Debrecen, 1980)
(474. old.) Ehhez meglepően hasonlít a következő példa Arad megyéből: "Kíválóan szerencsételen napok április 1, mert e napon akasztotta fel magát Júdás;
http://miepit.gportal.hu/gindex.php?pg= ... id=5119688
Dr. Tóth Judit : Szent Korona, a mágikus pecsét c. könyvének ismertetése
A könyvből megtudhatjuk, hogy Húsvét és Pünkösd miért akkor van, amikor van, és az is kiderül, hogy a hagyományok szerint Júdás halálának napja április 1-je, ekkor vetett véget életének önkezével az áruló apostol. Jézus Krisztus ekkor éppen Pilátus előtt állt. Egy napon haltak meg!
http://www.fszek.hu/konyvtaraink/kozpon ... e_hid=3698
Fövárosi Szabó Ervin Könyvtár
2011-09-15 09:10:11
Bolondok napja
Április 1-je az indás növények vetőnapja is volt, minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották ezt a napot, mert a nép úgy hitte, Júdás ezen a napon akasztotta fel magát.
https://www.alon.hu/aktualis/2020/03/ap ... ok-unnepek
Április havi népi megfigyelések, babonák és ünnepek
Április 1. Hugó valamint Júdás felakasztásának a napja: nem jó kezdő nap, semmit sem kell (szabad) ezen a napon elkezdeni. Hugó előtt nem szabad elkezdeni a szőlő metszését!
https://www.heiligenlexikon.de/Kalender ... April.html
Ökumenisches Heiligenlexikon
April
Nach christlicher Legende soll Judas Ischariot, der Verräter Jesu, an einem 1. April geboren worden sein oder aber sich per Strick das Leben genommen haben. Auch soll Luzifer an einem 1. April in die Hölle hinabgefahren sein. So gesehen ist dieser Tag ein Unglückstag.
https://www.brauchtum.de/de/sommer/aprilscherz.html
Bonifatiuswerk der deutschen Katholiken e.V. - Paderborn
Vielfach gilt aber der erste Tag eines Monats als Unglückstag, drei davon sogar als die unglückintensivsten. An erster Stelle gilt dies wiederum für den 1. April. Als Begründungen werden angeführt: An diesem Tag wurde Judas Iskariot geboren, an diesem Tag erhängte sich Judas Iskariot, an diesem Tag fand der Himmels- oder Engelsturz statt, bei dem Satan aus dem Himmel gestoßen wurde.
[74] https://szentiras.hu/SZIT/Ez9
Szent István Társulati Biblia
http://maranatha.uw.hu/Biblia/ez.htm
A Katolikus Biblia - Szent István Társulat
https://www.bibliacatolica.com.br/die-b ... zechiel/9/
Bíblia Católica Online
(Das Buch Ezechiel 9,3-6)
Die Herrlichkeit des Gottes Israels schwebte von den Kerubim, über denen sie war, hinüber zur Schwelle des Tempels. Er rief den Mann, der das leinene Gewand anhatte und an dessen Gürtel das Schreibzeug hing. Der Herr sagte zu ihm: Geh mitten durch die Stadt Jerusalem und schreib ein T auf die Stirn aller Männer, die über die in der Stadt begangenen Gräueltaten seufzen und stöhnen. Und ich hörte, wie er zu den anderen sagte: Geht hinter ihm her durch die Stadt und schlagt zu! Euer Auge soll kein Mitleid zeigen, gewährt keine Schonung! Alt und jung, Mädchen, Kinder und Frauen sollt ihr erschlagen und umbringen. Doch von denen, die das T auf der Stirn haben, dürft ihr keinen anrühren. Beginnt in meinem Heiligtum! Da begannen sie bei den Ältesten, die vor dem Tempel standen.
[75] https://archiv.katolikus.hu/kek/kek01420.html
1505.
[76] CASPER, A.: Christi Fusstapfen in vier Büchern (Leipzig, 1861)
(S. 3) Seine Geburt weist auf Seinen Tod. Sein kommen in die Welt weist auf Sein Gehen aus der Welt.
[77] http://lexikon.katolikus.hu/H/Háromkirályok.html
Magyar Katolikus Lexikon
[78] http://lexikon.katolikus.hu/K/krisztológia.html
Magyar Katolikus Lexikon
