Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

[Karsay1958]

Egy férfi, aki asztalos munkát végez. Ez az ember minden reggel átmegy egy templom előtt munkába menet. Egy nap meghozta a döntést, hogy be kell mennie a kápolnába, hogy üdvözölje Jézust, mielőtt munkájába indul.
Tehát minden nap, amikor elmegy a templom mellett, elmegy a kápolnába, és azt mondja, hogy ′′ Jézus, azért vagyok itt, hogy üdvözöljelek téged sok éven át ezt tette, és része lett. Egy nap a szokásos munkába ment, leesett a tetőről, ahol dolgozott, gerincvelő sérülést szenvedett, sok kórházba vitték, és nem volt orvosság az egészségére, lebénult.
Egy nap a kórházban, ahol reménytelenül feküdt betegágyán, felesége magára hagyta a szobában, hogy hozzon valamit a házból. Egy fehérbe öltözött férfi besétált a szobába, és üdvözölte őt, mondván: ′′ Barátom, eljöttem, hogy üdvözöljelek téged. Jézus meglátogatta őt, mivel nem tudott eljönni meglátogatni, mint mindig. Erre a beteg ember megköszönte, elment a látogató, és ez a férfi elkezdte észrevenni a testén a változásokat, és legnagyobb meglepetésére felállt és leült az ágyra, és azt gondolta, hogy álom volt-e, amikor a felesége jött és látta Leült, azt hitte, hogy szellem volt, és riasztást keltett, kiszaladt a szobából. A doktor és nővérek siettek a szobába, azt gondolva, hogy a beteg ember meghalt, amikor a doktor először lépett be, és meglátta a férfit kényelmesen ülve, ő is visszaszaladt, mielőtt eldöntötte, hogy megkérdezi tőle, mi történt, és a gyógyult férfi elmondta neki, hogy mi történt, Sok éven át naponta látogatta Jézust, de Jézus egyetlen látogatása reménytelenségét örömre változtatta!


UI:
Isten akarata- Jézus tekintete
https://www.youtube.com/watch?v=DhvqT6puz4Q

[Karsay1958]

Angyal mese leszületés

Egy kerekasztalnál ülve BÁTOR és ERŐS lelkek tanácskoztak: - Én azért megyek a földre, hogy megtanuljak megbocsátani. Ki segít nekem ebben?

A lelkek együttérzéssel, és egy kicsit megrémülten megszólaltak:

- Ez az egyik legnehezebb lecke...Egy élet alatt nem lehet vele megbirkózni Sokat fogsz szenvedni. De szeretünk és segítünk...

Egy lélek ezt mondta neki:

- Készen állok arra, hogy veled menjek a Földre és segítsek neked. A férjed leszek. A családi életünkben sok probléma az én hibám lesz, és megtanulsz megbocsátani nekem.

A második lélek sóhajtott:

- Én is szüleid egyikévé válhatok, nehéz gyerekkort adhatok neked, akkor beleszólok az életedbe, megnehezítem a dolgokat, és megtanulsz megbocsátani nekem.

A harmadik lélek ezt mondta neki:

- És én leszek az egyik főnököd, és sokszor igazságtalanul, arroganciával fogok bánni veled, hogy megtanuld érezni a megbocsátás érzését. Más lelkek vállalták, hogy különböző időpontokban találkoznak vele, hogy megerősítsék a leckét...

Tehát mindegyik lélek kiválasztotta a leckét, kiosztották a szerepeket, elkészítették az élettervet, ahol majd megtanulják és kiképzik egymást, és leereszkedtek a Földre, hogy végrehajtsák őket.

‼️ De van egy különlegesség a lelkekben: a születés pillanatában törlődik az emlékezetük. És csak néhányan jönnek rá, hogy sok esemény nem véletlen, és minden ember pont akkor lép az életünkbe, amikor a legnagyobb szükségünk van rá, hogy megtanuljunk egy leckét...
UI:
Mit gondolok az életről és a halálról
https://www.youtube.com/watch?v=9glSSNJSCEc

[Karsay1958]

Evezz a folyón

A világ egy fékevesztett folyó. A mennyországhoz felfelé kell evezni a folyón, keményen küzdeni azért, hogy odaérj.
Nincs helye az önteltségnek, vagy az olyan elégedettségnek, amely tulajdonképpen lustaság. Nem maradhatsz tétlen!
Vagy evezel és felfelé haladsz, vagy mozdulatlanul ülsz, és visz a víz lefelé. Ha nem csinálsz semmit, a víz elsodor, ki a mély, sötét óceánra, ahol megfojtanak az élet aggodalmai és égető vágyai. Ha lefelé evezel, ez a sors még hamarabb a tiéd lehet.
Evezz szembe az árral! Küzdelemben és fájdalomban lesz részed, de jutalmad a Szeretet békéje és öröme lesz, amelyet senki és semmi nem vehet el tőled.

Szeretettel Bíró Laci

[Karsay1958]

Add tovább!

Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság:
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább!

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább!

Ne feledd a másik fájdalmát!
Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon.
Add tovább!

Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád,
Mely segít elűzni a másik bánatát,
Add tovább!

Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább!

Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád,
Ne tartsd meg csak magadnak,
Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább!

(Ismeretlen szerző)

[Karsay1958]

Kisfiú meg az üres virágcserép

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán, hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt.
"Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat és kihirdette:
- Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom.
A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Az egyik kisgyermek is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott, a magvak csak nem akartak kicsírázni.
"Milyen különös" álmélkodott a kisfiú, s végül az édesanyjához fordult segítségért.
- Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte.
- Talán másik földbe kellene átültetned őket tanácsolta az anyja.
A kisfiú átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a soksok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán.
Az egyik ház előtt azonban megpillantotta a pityergő kisfiút, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút.
- Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle.
A kisfiú hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek. A király ennek hallatára karjába kapta a kisfiút és boldogan kiáltotta.
- Ez az én becsületes kisfiam!
Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett.
- Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel?
A király ekkor így szólt:
- Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük.
Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyelték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.

Szeretettel Bíró Laci

[Karsay1958]

Gondoltál már erre?
Száz év múlva például 2123-ban mindannyian el leszünk temetve, beleértve a rokonainkat és barátainkat is.
Idegenek fognak élni az otthonainkban, az otthonainkban, amelyekért olyan keményen küzdöttünk.
Idegeneké lesz minden, amink ma van.
Minden tulajdonságunk, ami volt és ami még nem született meg teljesen, ismeretlen lesz.
Többek között egy olyan autó, amire egy vagyont költöttünk, ami valószínűleg fémhulladékba vagy egy ismeretlen gyűjtő kezébe kerül.
Az utódaink alig fogják tudni, kik voltunk, és többé nem fognak emlékezni ránk. Ki ismeri közülünk a nagyapám apját?
A halál után néhány évig emlékezni fognak ránk, aztán már csak portré leszünk valakinek a könyvespolcán (ha egyáltalán).
Néhány évvel később képeink és tetteink a történelem feledésébe kerülnek.
Többé már nem is leszünk senkinek az emlékei.
Ha egy nap megállnánk és elemeznénk ezeket a kérdéseket, talán megértenénk, mennyire tudatlan és gyenge volt az álom, hogy mindent megkapunk.
Ha gondolkodni tudnánk, biztosan a megközelítéseink, a gondolataink megváltoznának, más emberek lennénk.
Mindig egyre többre és többre törekszünk anélkül, hogy lenne időnk olyan dolgokra és emberekre, pillanatokra és kapcsolatokra, amik igazán számítanak ebben az életben.
Mindezt megváltoztatnánk, és nagyon élveznénk az életet.
Élveztük volna a sétákat, amikre sosem mentünk volna.
Élveznék az öleléseket, amiket sosem kaptak meg. Azokban a csókokban a gyermekeinknek és a szerelmünknek.
Azokban a csínyekben, amire nem volt időnk. Bizonyára azok lennének a legszebb és legjobb pillanatok, amikre emlékezni fogunk és mélyen magunkba vésődünk. Így töltenénk meg az életünket örömmel. Most nap mint nap megtöltjük kapzsisággal, türelmetlenséggel.
Még van idő ránk, ránk, rám, rád. Gondolkodj el ezen.
Ismeretlen szerző
Ilyen közel van ez az idő, amikor a testünk már nem lesz, gondoljunk bele...

UI:

Boros Lajos -Élet és halál a nyelv hatalmában
https://www.youtube.com/watch?app=deskt ... e3EMssnxLI

[Karsay1958]

Hazatérés

Heten voltak. Nem tudta hányad magával van ebben a kellemes meleg és sötét kuckóban, csak azt érezte hogy nincs egyedül.
Aztán furcsa sikamlós érzés élményét élte át, és hirtelen világosság támadt. A túl erős fénytől ki sem tudta nyitni a szemét. Mikor ezt a fényt kis szemhéján át megszokta, lassan kinyitotta ablakocskáját a nagyvilágra. Hat fekete szőrcsomó volt rajat kívül a meleg anyaölben. Finom volt az anyatej, és a meleg test amihez simulhatott, biztonságot nyújtott neki.
Eggyel többen vannak - hallotta többször az emberi hangot. Telt-múlt az idő. Lassan kicsit már ugatni is megtanult, mint a testvérei is. Majd eljött a nap, mikor dobozba tették - s elvitték a biztonságos helyről - hiába tiltakozott nyüszítve. Valamit a nyakába kötött a Gazda, és egy elhagyatott parkban egy kerítéshez kötötte.
Az ismert parancsszó is elhangzott: Maradsz! és a Gazda elment.
Várt... már éhes, szomjas volt de nem jött érte az ember. A kötél fogva tartotta, pedig biztos hazatalálna - érte sem kéne jönni! Később elaludt... Puha kezek simogatására ébredt. Kedves kis hang szólt hozzá és egyre Buksikámnak nevezte őt. Jó illata volt, olyan IGAZI GAZDI-szagú volt a kislány. S az orra nem csapta be!
A kislány elkötötte a kerítéstől a rabságot okozó spárgát, kis karjaival ölbe vette és csak annyit mondott:
Most Hazamegyünk!

UI:

A Világegyetem Misztériuma
https://www.youtube.com/watch?v=bbce9m2BbYo

[Karsay1958]

--"A szüleim 55 évig voltak házasok.
Egy reggel, amikor anyám lement apámnak reggelit készíteni, szívrohamot kapott és elesett.
Apám felemelte, ahogy tudta, és betette őt az autóba.
Teljes sebességgel , a közlekedési lámpákat figyelmen kívül hagyva hajtott vele a kórházba.
Mikorra megérkezett, a felesége halott volt.
A temetés alatt apám hallgatag volt,
tekintete a ködbe veszett.
Alig sírt.
Aznap este mi gyerekek is csatlakoztunk hozzá.
A fájdalom és a nosztalgia légkörében szép történetek jutottak eszünkbe.
Apànk megkérte a bátyámat,
aki teológus, hogy mondja meg neki, hol lehet anya most ebben a pillanatban.
A bátyám beszélni kezdett a halál utáni életről, mi pedig találgattunk, vajon anyánk most hol lehet.
Apám mindezt figyelmesen hallgatta....
Hirtelen megkért minket, hogy vigyük ki a temetőbe.
Apa!- válaszoltuk,
este 11 óra van, most nem mehetünk a temetőbe!
Felemelte a hangját,
és merev tekintettel azt mondta:
Ne vitatkozzatok velem kérlek,
ne vitatkozzatok azzal az emberrel, aki most vesztette el 55 év után a feleségét.
Egy pillana alatt tiszteletteljes csend termett, és nem vitatkoztunk tovább.
Kimentünk a temetőbe, és engedélyt kértünk az éjjeliőrtől, hogy bemehessünk.
Zseblámpával botorkáltunk el a sírig.
Apám megsimogatta a halmot, imádkozott és ezt mondta... mi gyerekek, meghatódva néztük a jelenetet:
Eltelt 55 év ... tudjátok?
Senki sem beszélhet igaz szeretetről...
ha fogalma sincs arról, milyen egy nővel megosztani az életet.
Szünetet tartott, és megtörölte az arcát.
Ő és én, együtt voltunk abban a válságban amikor..
munkahelyet váltottam...
- folytatta.
Összepakoltunk amikor eladtuk a házat,
és elköltöztünk a városból.
Megosztottuk az örömöt, hogy láthattuk a gyerekeinket befejezni az iskolát és karriert csináltak...
egymás mellett gyászoltuk amikor szeretteink távoztak, s együtt imádkoztunk néhány kórház várótermében.
Támogattuk egymást a fájdalomban, megöleltük egymást karácsonykor,
és megbocsátjuk a hibáinkat...
Gyerekeim ez most már elmúlt...
és én boldog vagyok, tudjátok miért?
Mert előttem ment el.
Neki nem kell átélnie ezt a kínt és fájdalmat,
hogy eltemessen,
hogy egyedül maradjon a távozásom után.
Én vagyok az, akinek ezt át kell élnie, és hálát adok Istennek.
Annyira szeretem őt, hogy nem szerettem volna, ha szenvednie kell..."
Amikor apám befejezte a beszédet, a testvéreimnek és nekem könnyek csordultak végig az arcunkon.
Megöleltük, és ő vigasztalt meg minket:
Semmi baj nincs...
hazamehetünk,ez egy szép nap volt.
Azon az estén megértettem.
Hogy mi az igazi mély szeretet...
ami távol áll a romantikától, nem sok köze van az erotikához, vagy a szexhez.
Inkább ahhoz a munkához kötődik ami kiegészít.
A törődéshez és minden máshoz ami az igaz szeretethez kapcsolódik, amelyet két igazán elkötelezett ember vall."

Írta: Papp Ildikó

UI:

Hogyan tudunk elveszni a saját elménkben?
https://www.youtube.com/watch?v=fXvGRtl9Uuc

[Karsay1958]

Kérdőív

Mikor elnémul megkínzott szíved,
Eléd teszik a nagy kérdőívet.
Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni - mert felelni kell ! -
Az életedet hol hibáztad el ?
Hol kanyarodtál balra jobb helyett ?
Felelj ! Tudod az átkozott helyet ?

Ha menned adná isteni csoda,
Mondd : visszamennél még egyszer oda ?
Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd ?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy maratont ?
Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is ?

Miért ? Miért ? Új célokért ? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy ?
Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint ?
Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért ?
"Nem mindig játék, de mindig igaz !"

Ismeretlen költő
--

[Karsay1958]

A szív titkos kamrái

Az emberi szívnek vannak titkos kamrái, amelyekben a jóság pihen. Itt van elrejtve a készség a jóságra, az odaadásra, az áldozat hozatalra, a lemondásra, az önlegyőzésre, a segítésre. Benne pihennek a nagy és fennkölt gondolatok, amelyek az élet elhatározó pillanataiban nagy tettekre sarkalnak bennünket, amelyekre magunktól vállalkozni nem mernénk.
Vannak azonban a szívnek másféle kamrái is. Bennük lakik az irigység, a gyűlölet, az áskálódás, az alattomosság, a bosszúvágy. Bennük lakik mindaz, ami a szenvedély pillanataiban olyan tettekre sarkal bennünket, amelyektől a nyugodt megfontolás óráiban visszaborzadunk.
Ha az emberi szív jó tulajdonságainak kapuja fölnyílik, s ha ezen a kapun keresztül az emberi szív jóságának minden képessége előtérbe lép, akkor a gyűlöletnek, bosszúvágynak és irigységnek el kell tűnnie. Mint ahogyan a sötét felhő elvonul a felkelő nap sugarai elől. Ha azonban a szív másik kamrájának ajtajai nyílnak föl, akkor a gonosz és szeretetlen indulatok úgy támadnak a lelkünk jóságos gondolataira, mint amikor a vadállatok a magatehetetlen ember nyakára ugranak, hogy összetépjék.
Vannak emberek, akik a szívük jóságkamráját állandóan nyitva tartják. Boldogok, akik ezek közé tartoznak. Azonban vannak mások, akik a szívjóság kamráját annyira elzárják, hogy szinte berozsdásodik. Az ilyen elzárt szíveket ki sem lehet nyitni. Szerencsétlen ember, akinek a szíve el van zárva.
Hiszitek, hogy ti talán nem kerülhettek az elzárt szívűek nagy sokaságába?
Vannak gyermekek, akik apjuktól és anyjuktól sohasem tapasztaltak egyebet, csak szeretetet. Aztán kimentek a nagyvilágba, fejükön az édesapa áldásával, homlokukon az édesanya keresztjelével, tele voltak reménységgel és fölujjongtak az élet láttára, aztán úgy tértek haza mint tékozló fiúk és mint elkallódott leányok. És ha a szülők haja idő előtt őszült fehérre, az csak figyelmeztetés akart lenni, mintha a szív jóságkamrájának rozsdás zára nyikorgott volna és nyögve, sóhajtva kérte volna: Nyiss föl!
De hát ki ne ismerné a régi történetet: - Késő! És ismeritek a régi közmondást, mikkor a gyerekkéz láthatatlan szögeket ver a szülők koporsójába. A meghalt apa, a meghalt anya sírkövére ezt a rövid szót szokták vésni: Meghalt. A valóságnak azonban sokszor ez a fölirat felelne meg: Megölték!
Drága, jó Istenem! Sokszor milyen semmiségek miatt különböznek össze az emberek! Az egykori jó barátok halálos ellenségek lettek.
Szabad-e a barátainkra akkora szeretetlenséggel rátörni, hogy a szívük beleszakadjon? Pláne akkor, ha ellenségek állnak egymással szemben, akik az emberszív lobogó gyűlöletével gyűlölik egymást. Miféle őrületekre képesek sokszor az emberek, ha egy kellemetlen versenytársat letörni, ha egy kiállhatatlan szomszédot halálra bosszantani, ha...

Szeretettel Bíró Laci
--

[Karsay1958]

Valahol ki van jelölve helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.

Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.

Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.

Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?

Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég, siess,keresd,
Ki van jelölve a helyed.

Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.

Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.

Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát sem az ég, sem a világ.
(Bódás János)

[Karsay1958]

Váratlan segítség

Volt egy üzletember, aki nyakig ült az adósságban és teljesen reménytelennek látta a helyzetét. A hitelezők a nyakán voltak és a szállítók is már türelmetlenül követelték a pénzüket.
És egy nap az üzletember elcsigázottan ki ült egy parkba, arcát a kezébe temetve, és azon tűnődött, hogy vajon tehet-e bármit, amivel megmentheti a cégét a biztos csődtől.
Ahogyan ott elgondolkodva üldögélt, egyszer csak leült mellé egy öregember, aki észrevette, milyen elkeseredett és így szólt:
– Ej, de el vagy kámpicsorodva! Mi nyomja úgy a szívedet?
Az üzletember felnézett az öregemberre, és – rá nem jellemző módon – keserves hangon elmesélte neki a búját.
Az öregember végighallgatván az üzletember kétségtelenül reménytelennek tűnő helyzetét, elmosolyodott.
– Ha csak ennyi a baj, azt hiszem, tudok neked segíteni.
Előkapta a csekkfüzetét, megkérdezte az üzletember nevét, írt egy csekket, majd átnyújtotta, mondván:
– Tessék, fiam! Vedd el ezt a pénzt. Tekintsd ezt kölcsönnek. Találkozzunk ennél a padnál ugyanezen a napon egy év múlva, és majd akkor visszafizetheted nekem.
Az öregember azzal sarkon fordult, és amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt a park fái között.
Az üzletember lenézett a kezében lévő csekkre, és hirtelen levegőt sem kapott a döbbenettől, ugyanis a csekk fél millió dollárról szólt, és a csekk aláírója pedig nem volt más, mint maga John D. Rockefeller, a világ leggazdagabb embere!
– Atya világ, – gondolta – hiszen ezzel a csekkel egy szempillantás alatt rendezni tudom az összes adósságomat!
Aztán elgondolkozott, hogyha magától Rockefellertől kapott kölcsönt, akkor nem is lehet olyan rossz a cége, hiszen ez a vén, dörzsölt róka biztosan nem adott volna pénzt, ha nem lenne biztos benne, hogy a pénzét visszakapja.
Ezért először úgy döntött, be sem váltja a csekket. Betette a széfjébe, és a pénz adta biztonság tudatában újult erővel vetette bele magát az üzlete megmentésébe.
Újdonsült erejével és optimizmusával jobb feltételeket alkudott ki a beszállítóival, ki tudta tolni hiteleinek fizetési határidőit, és jó néhány nagyobb üzletet is nyélbe ütött.
Néhány hónap elteltével sikerült kikászálódnia az adósságból és az üzlete újból nyereségesre fordult.
Pontosan egy évvel később visszatért a parkba, pontosan ahhoz a padhoz, ahol először találkozott az öreggel, tele hálával és meleg érzésekkel a szívében.
– Az az átkozottul dörzsölt vén kurafi – gondolta magában, amíg várakozott.
Meg is jelent az öreg, a megbeszélt időpontban, ám ahogy vissza akarta neki adni a csekket, és elkezdte volna mesélni a sikereit és az eredményeit, hirtelen két fehér köpenyes ápoló határozott léptekkel odalépett az öreghez, megragadta, és szelíden, de határozottan elkezdte elkísérni. Az üzletember meglepetten állt, kezében a csekkel, amikor az egyik ápoló odalépett hozzá.
– Remélem nem zavarta önt meg ez az úr itt, ugyanis nem nagyon szereti az otthont, ezért állandóan kioson ide a parkba, és mindenkinek azt meséli, hogy ő Rockefeller. Ezt leszámítva viszont teljesen ártalmatlan. Azt a csekket pedig jobb, ha nem próbálja beváltani, higgye el, megkíméli magát néhány kellemetlen pillanattól a bankban.
Az üzletember csak állt ott megrökönyödve, hiszen Ő végig abban a hiszemben volt, hogy egy fél millió dolláros csekk lapul a széfjében.
És ekkor rádöbbent, hogy a saját önbizalma volt az, ami kisegítette őt a bajból. Ahhoz, hogy minden helyzetet megtudjál oldani az életedben először az önbizalmadat tedd hozzá sziklaszilárddá.

szemlézte: Bíró László

UI:

Gyerekként fejetlen szellem kísértette a szellemlátót
https://www.youtube.com/watch?v=z-veuv6e3CE

[Karsay1958]

A friss diplomás fiatalember állásra jelentkezett egy mérnököket foglalkoztató nagy cégnél. Már túl volt az első meghallgatáson és most az igazgatóval kellett találkoznia.
Az igazgató átnézte a róla szóló jegyzetet, amely kiváló volt. Majd megkérdezte:
- Volt-e ösztöndíjad az iskolához?
- Nem – válaszolt a fiú.
- Édesapád fizette az iskolád?
- Igen – válaszolta.
- Mit dolgozik édesapád?
- Édesapám kovács.
Az igazgató megkérte, hogy mutassa meg a kezeit. A fiatalember megmutatta a kezeit amelyek hibátlanok és finomak voltak.
- Segítettél valamikor szüleidnek a munkájukban?
- Sohasem, mert szüleim mindig azt akarták, hogy tanuljak és többet olvassak.
Az igazgató így szólt:
- Van egy kérésem. Ma, ha majd hazaértél, mosd meg édesapád kezeit és holnap gyere vissza hozzám.
A fiatalember úgy érezte, hogy minden bizonnyal övé lesz az állás. Amikor hazaért megkérte édesapját, hogy engedje meg, hogy megmossa kezeit. Az apa furcsán érezte magát. Boldog volt, de nagyon zavart is, ahogy megmutatta kezeit fiának. A gyermek aprólékosan megmosta kezeit. Most először figyelt fel apja kezeinek nagyon ráncos voltára és sok sebhelyére. Némely sérülése annyira érzékeny volt, hogy a bőr összerándult mikor hozzáért.
Most értette meg, mit jelentett a munka ezeknek a kezeknek, hogy fizethessék iskoláját. A kéz sérülései volt az ára tanulmányainak és jövőjének.
Miután megmosta apja kezeit, a fiatalember egy darabig szótlanul állt, majd elkezdett rendet rakni és kitakarítani a műhelyben. Ezen az éjszakán sokáig beszélgettek egymással.
Másnap visszament az igazgatóhoz, aki felfigyelt a könnycseppre a szemében, amikor megkérdezte tőle:
- Mit csináltál és tanultál meg tegnap este?
- Megmostam apám kezeit és miután végeztem vele, kitakarítottam a műhelyt. Most már tudom mit jelent értékelni szüleimet, hogy nélkülük nem lennék az, aki ma vagyok. Miközben segítettem édesapámnak, rájöttem, hogy feláldozta értem az életét. Felismertem, hogy nélkülük nem vittem volna semmire. Nem lett volna diplomám.... Apám és édesanyám, családom adott meg nekem mindent, amelyet meg kell hálálnom. Eddig nem tettem... A legfontosabb egymás segítése.
- Pontosan erre van szükség a munkásaim között is – mondta az igazgató. – Olyan valakit akartam alkalmazni, aki fontosnak tartja családja tiszteletét, egymás segítését, aki elismeri a másik kemény munkáját és akinek nem csak saját maga és a pénz jelenti az egyedüli életcélját.


UI:

Evangéliumi spiritizmus mediális közlések lejátszási listák
https://www.youtube.com/channel/UCBFuwa ... /playlists

[Karsay1958]

„21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik nőt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette:
"Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek..."
És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem más volt mint az Édesanyám, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána...
"Mi történt, jól vagy, minden rendben?” - kérdezte aggódva.
Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még.
"Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. "Csak te és én". ..Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy "Nagyon szeretném, ez nem is kérdés".
Azon a pénteken ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott mint egy angyal. „Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. "Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon.” Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi anyának kell.
Miután leültünk, elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán. „Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked amikor kicsi voltál.” - mondta, majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt.
Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: „Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam.” Mondtam legyen, semmi gond.
„Milyen volt a randi?” - kérdezte a feleségem, mikor hazaértem. „Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem” - válaszoltam neki lelkesen.
Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: "Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este!
" Szeretlek fiam!.”
Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: "Szeretlek” és azt a másikat akkor szeressük amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük amikor lehet, ne akkor amikor már esetleg késő..."

UI:

Alfa az őrangyal
https://www.youtube.com/watch?v=kxC69-SnBik

A naplóhoz tartalom jegyzék nem íródott, de az alábbi témajegyzék utólag készült: 00:00 Bevezető 04:00 A halottak birodalmában 08:43 Az életszalag 10:30 Egy őrangyal munkája 13:40 Alacsonyabb rendű lelkek szférája 16:30 Magasabb rendű lelkek szférája 20:00 A test halála után 24:20 Az öntudat (altudat és feltudat) 25:20 A lélek evolúciója 30:00 A világűr és az atomvilág megfigyelése 34:16 “Az élet örök” 37:00 A Föld lelke és a naprendszer bolygóinak hatása 38:50 Öntudatra ébresztés az asztrálvilágban 45:00 A tömegkatasztrófák előkészítése 54:00 A vezeklésre induló bűnös lelkek és a következmények törvénye 01:07:00 Krisztus megváltó munkája 01:13:00 A szabad akarat 01:14:50 A meg nem térő bűnösök 01:15:25 A tiszta lelkek áldozatos vállalása 01:19:38 A szellemi sugalmazás, inspiráció 01:27:55 A kórházban 01:37:23 A bolondok házában 01:45:58 A felfele és lefele haladó lelkek 01:48:00 A bolygók tisztulása és a lelkek kidobatása 01:49:45 Egy spiritiszta körben. Öntudatra ébresztés 02:01:40 A ásvány, növény és állatvilág lelkének körforgása 02:05:45 Az anyag fogságában 02:08:42 Búcsúzás Alfától majd a földi élettől

[Karsay1958]

Törekedj a boldogságra

"Kerüld a zajt és a gyűlöletet, és emlékezz, milyen békesség rejlik a csöndben. Légy mindenkivel jó viszonyban, amíg ez az elveid feladása nélkül lehetséges. Érthetően és nyugodtan mondd el az igazadat, de hallgass meg másokat, még ha ostobák vagy tudatlanok is - nekik is lehet jó gondolatuk.
Kerüld a hangos és agresszív embereket, mert csak zaklatják az elmét. Ha összehasonlítod magad másokkal, lehet, hogy büszke leszel, lehet, hogy elkeseredsz, mert mindig voltak és mindig lesznek nálad nagyszerűbb és egyszerűbb emberek.
Élvezd a tetteidet éppúgy, mint terveidet. Törődj a sorsoddal, akármilyen szerény is - ez valóban a tulajdonod, bár a szerencse forgandó. Légy óvatos az ügyeid intézésében, mert gyakori a csalás. Ez azonban ne vakítson el téged, mert az erény létezik - sokan küzdenek magas eszmékért, és a mindennapi élet tele van hősiességgel.
Légy önmagad, sohase tettessél olyan érzelmeket, amiket nem érzel. Ne légy cinikus a szerelemben sem, mert az a kiábrándultság ellenére is örökkévaló, miként a kiszáradó, de mindig megújuló fű.
Az idő múlásával mondj le méltóságteljesen az ifjúság örömeiről. Fejleszd lelki erődet, hogy az pajzsként szolgáljon a váratlan balszerencse csapásaival szemben, de ne gyötörd magadat képzelt veszedelmekkel. Gyakran szül félelmet a fáradtság és a magány. A szükséges fegyelmen túl légy kíméletes önmagaddal.
A világmindenség gyermeke vagy, nem kevesebb a fáknál és a csillagoknál jogod van a létezéshez! S akár tudod, érzékeled, akár nem, a világegyetem kitárul előtted. Az élet zajos forgatagában tarts békét önmagaddal és a lelkeddel. A gyakran előforduló csalás, az egyhangú munka és a kudarcba fulladt álmok ellenére is gyönyörű ez a világ.
Légy óvatos! Törekedj a boldogságra!"
(Ismeretlen)
--

[Karsay1958]

Az Élet tanulsága

Egy fösvény összegyűjtött fél millió dénárt, és örömmel tervezgette, hogy egy évig milyen kényelemben fog élni, mielőtt újból befektetné pénzét. Ám ekkor megjelent a Halál Angyala, hogy elvegye az életét.
Az ember könyörgött, és kérlelte az angyalt, felhozott ezer érvet, csakhogy élhessen még egy kicsit, de az angyal kérlelhetetlen maradt.
- Adj még három napot, és vagyonom felét neked adom, kérlelte az ember.
Az angyal azonban még csak oda sem hallgatott, és elkezdte húzni az embert.
- Csak még egy napot adj, könyörgöm, és tiéd lehet mindenem, amit oly sok fáradtsággal és izzadsággal gyűjtöttem össze!
Az angyal azonban hajthatatlan volt. Annyit azért mégis csak sikerült elérnie az embernek, hogy néhány pillanatot kapjon, és papírra vethesse az alábbi üzenetet.
"Bárki vagy is, aki megtalálod ezt az üzenetet, ha van annyid, hogy meg tudsz belőle élni, ne vesztegesd idődet a vagyongyűjtésre. Élj! Az én fél millió dénárom egy órával sem tudta meghosszabbítani az életemet."
Amikor a milliomosok meghalnak, és az emberek megkérdezik, hogy mennyit hagytak hátra, a válasz természetesen az, hogy mindenüket.
De a válasz az is lehet, hogy semennyit, mert őket vették el.
Buddha így tanított:
- Ez a föld az enyém, ezek pedig itt az én gyermekeim - mondja a buta, aki azt sem érti, hogy még ő maga sem az övé.
Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged.
Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed.
Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.

Szeretettel Bíró Laci
--

[Karsay1958]

Gondolatok Istenről

Isten nem fogja megkérdezni, milyen autón jártatok, csak azt, hogy felvettetek-e olyanokat, akiknek nem volt kocsijuk.
Isten nem fogja tudakolni, hány négyzetméteres villában laktatok, csak azt, hány ember előtt állt nyitva az otthonotok.
Istent nem fogja érdekelni, hány terítőtök volt a szekrényetekben, csak az, hány embernek segítettetek, hogy terített asztala legyen.
Isten kérdése nem az lesz, milyen magas fizetést értetek el, hanem hogy feladtátok-e személyiségeteket, hogy elnyerjétek azt.
Istennek közömbös, milyen beosztásig emelkedtetek, ám érdekli, hogy képességeitek legjavát mozgósítottátok-e feladataitok végzése során.
Isten nem kérdi majd, hogy hány barátot szereztetek, csak azt, hányan neveznek meg titeket barátjukként. És azt sem kérdi majd, milyen környéken laktatok, csak azt, vajon segítségére voltatok-e a körülöttetek lakóknak.
Isten előtt mindegy, milyen volt a bőrötök színe, ám cseppet sem mindegy, milyen volt a jellemetek!
Isten nem tudakolja majd, miért kerestétek oly hosszasan a megváltást, csupán mennyei helyekre vezet és semmiképpen sem a pokol kapujához! És aligha érdekli, hány példányban sokszorosítottátok a fentieket, csak az, hogy ugyan miért röstelltétek a barátaitok kezébe adni.
(Ismeretlen)

[Karsay1958]

Egy kígyó üldözni kezdett egy szentjánosbogarat, ami csak azért élt, hogy ragyogjon. A szentjánosbogár megállt és azt mondta a kígyónak:
"Feltehetek három kérdést? "
A kígyó igent mondott.
- A táplálékláncodhoz tartozom?
A kígyó nemet mondott.
Csináltam valamit ellened?
A kígyó nemet mondott.
Akkor miért akarsz felfalni?
"A kígyó így válaszolt: “Mert nem bírom elviselni, hogy ragyogsz.”
A történet tanulsága...
Sokszor vannak, akik nem bírják elviselni, hogy ragyogsz, ezért viselkednek kígyóként és csendben észrevétlenül támadnak.
A keserű igazság!

UI:

https://www.youtube.com/watch?v=pS7Pnc53ElQ

[Karsay1958]

– "Végtelenül sajnálom, asszonyom (...). Önnek, a leletei alapján, már csak hat hónapja van hátra."
Ezt meghallva, először nevetek. Hisztérikus nevetés tör ki belőlem. Majd percekkel később, véget nem érő zokogás... Ez a gyász. A nevetés is a gyász egy sajátos megnyilvánulása.
Álmomban sem hittem volna, hogy az egész életem gyökerestül megváltozhat fél másodperc keretében...
– "Értem. Tehát a rák már ilyen ijesztő mértékben elterjedt bennem..."
– "Még létezik egy alternatíva... Tudja. A kemoterápiával jó eséllyel kitolhatjuk ezt az időkorlátot egy évre."
Nos, talán egy ilyen hír hallatán nem tudok tiszta fejjel gondolkodni, de egyben mégis megingathatatlanul biztos vagyok... Nem csinálok kemoterápiát! Még csak fontolóra sem veszem.
– "Kösz doki, nem! Én élni akarok a hátralévő hónapokban, nem csupán létezni!"
– "De a gyógyszerkez...."
– "Ég áldja Önt, doktor úr!" - vágok a mondata közepébe és kisétálok a praxisából.
A kocsim felé veszem az utat... Már épp meglepődöm magamon, hogy a keserves sírás abbamaradt, amikor is beülök az autóba, s mintha gátat törtek volna át, újra potyognak a könnyeim...
"Mitévő legyek? Mégis mit kéne tennie az embernek egy ilyen helyzetben?! Miért szánta ezt nekem a sors ilyen fiatalon? Miért? MIÉRT?!"
Csak püföltem a kormányt dühösen, miközben ezeket a válasz nélkül maradt kérdéseket magamnak szegeztem...
"Rendben, ha ezzel kell megküzdenem, hát ezzel küzdök meg! Itt az önsajnáltatásra már nincs idő..... Idő. Idő. Haha, mennyivel más értelmet nyer ez már mind ezek után.
Nos mi legyen az első lépésem most? Hazamenjek a családomhoz és mondjak el nekik mindent...?"
Végül hazaindultam. Könnyáztatta arccal rendkívül lassúra vettem a tempót, még gondolkozási időt szerettem volna nyerni, mi is lenne a helyes döntés... És akkor a rádióban megszólalt a kedvenc zeném(...). Lehúzodtam az útról, leállítottam a motort, s felnyomtam a hangerőt. Sírtam. Már ezerszer hallottam ezt a dalt, de most ebben a szent pillanatban mégis úgy hat rám, mint még soha azelőtt... MOST hallom csak a zenét IGAZÁN!
Kinézek az ablakon, felnézek az égre, és eláll a lélegzetem...
"Mindig is ilyen elbűvölő volt a felhők játéka? Mindig így ragyogtak a fák lombkoronái a napsütésben? Mindig melegséggel töltött el, ha megláttam egy idős párt kézenfogva?
Nem... Eddig nem is láttam ezeket. Semmit nem vettem észre ezekből. Miért csak most ébredek fel, mikor fél év múlva örökre aludnom kell??!!"
Borzasztó nehéz ilyenkor eldönteni, hogy az ember haragudjon, hogy MÁR csak hat hónapig láthatja így a világot, vagy örüljön, hogy MÉG hat hónapig ilyen csoda tárul elé...
.
.
.
Megérkeztem. Itthon vagyok. A ház üres, amiért némi hálát érzek. Kinézek a függöny mögül, s a családom látványa fogad, kint vannak a kertben. Már fizikailag érzem, ahogy a szívem összeszorul...
"Miért, Istenem? Miért nem engeded, hogy lássam a két kislányom felnőni? És Ők? Nekik miért szántál ilyen sorsot, hogy ily fiatalon elveszítsék az édesanyjukat?! És a férjem... Akit a világon a legjobban szeretek, én okozzam neki a legnagyobb fájdalmat?! MIÉRT az Ég szerelmére?!"
Leülök egy székre, de nem veszem le a tekintetem a családomról...
"Hiányoznak. Máris hiányoznak nekem!"
Hiányozni fog, hogy a lányok úgy tudnak örülni az apróságoknak, hogy egy hét után is fülig ér a mosolyuk. Hiányozni fog, hogy mikor a férjemmel beszélgetünk, úgy néz rám, mintha nemcsak a fülével, hanem a szemeivel is magába szívná, amit mondok. Hiányozni fog, hogy mind leüljünk a tópartra, s megosszuk egymással a csendet...
Ha elmondanám nekik, hogy mind erre csupán hat hónapunk maradt..... Nem őszinte boldogság töltené ki a mindennapokat, hanem a gyász érzete...
Két jelentőségteljes döntést hoztam meg:
Az első, hogy nem szólok senkinek a helyzetemről.
A másik, hogy az elkövetkező hónapokban az életem minden egyes szegmensét rendbe rakom, miközben ügyelek arra, hogy a családom és én kivétel nélkül minden nap önfeledt boldogok legyünk...
.Az elkövetkező hónapokban bocsánatot kértem mindenütt, ahol bocsánatot kellett kérnem, s megbocsátottam ott, ahol meg kellett bocsátanom...
Édesanyámmal már három teljes éve nem beszéltünk. Őt emésztette a bűntudat, engem pedig a harag. De most, hogy végre őszintén kibékültünk egymással, most, hogy újra átöleltük egymást, mindketten újra szabadnak éreztük magunkat.
A bakancslistámon nem hagytam tovább sorakozni a céljaim. Mind megvalósítottam!
A munkahelyemen, amely már hosszas évek óta nap mint nap szorongást váltott ki bennem, beadtam a felmondásomat. Soha nem éreztem még magam ilyen bátornak, ilyen felszabadultnak. Szárnyra keltem!
"Oh miért nem így éltem ezidáig az életem...?
Miért van szükségünk nekünk embereknek egy átkozott betegségre ahhoz, hogy megtanuljuk értékelni mind azt a szépet, ami körülvesz minket?! Miért kell meghallanunk a halálos végítéletünket ahhoz, hogy ne féljünk többé más véleményétől? Miért csak ilyenkor vagyunk képesek törődni magunkkal? Miért csak ilyen helyzetben vagyunk képesek felülkerekedni az Egónkon és megbocsátani?! Miért ilyenkor fordulunk csak az Égiekhez válaszokért...?"
.
5 hónap telt el, mikor egy leírhatatlanul váratlan dolog történt...
Kiderült, kisbabát várok.
Az összeomlás szélén állok. "Nem akarok senkit magammal vinni a túlvilágra!!"
Sírok, ömlenek a könnyeim. Ami normális esetben a leghatalmasabb örömet váltaná ki belőlem, most drámaian mély szomorúságot váltott ki belőlem...
Nem bírom el ezt a fájdalmat...
Elvesztettem az eszméletem.
.
Egy kórházban ébredek fel.
A férjem mellettem ül.
Azt mondja, elvégeznek minden vizsgálatot, hogy kiderítsék, miért ájultam el. Én persze tudtam... De mielőtt válaszra nyitottam volna a szám, belépett az orvos, aki meglepő udvariassággal megkérte a férjem, hogy fáradjon ki pár percre...
– „Doktor úr, én gyermeket várok“ , jelentem ki suttogva, majd kétségbeesetten elpityeregem magam.
– „Ez pontosan így van, asszonyom! De kérem árulja el, miért szomorítja így el ez a hír.“
– „Mert rákos megbetegedésem van. Alig egy hónapom van hátra.“
– „Hölgyem, pont ez okból vagyok most itt. Ön tökéletesen egészséges! A rákos sejteknek, melyek pár hónappal ezelőtt még jelen voltak, mára már nyomuk sincs! Kifogástalan egészségnek örvend!“
.
Aznap éjszaka egy álmot láttam. Egy gyermek jelent meg előttem fehér ragyogó angyalszárnyakkal.
A következőt mondta:
– „Gyógyult vagy. Szabad vagy!"
– „Nem értem... Hogy lehetséges ez? Hiszen Nem vettem igénybe semmiféle kezelést“ - adtam válaszul.
– „Saját magadat gyógyítottad meg! Az ok, amiért a rák kialakult nálad, az oly sok éven át tartó harag és szorongás volt. S amikor kibékültél mindenkivel, amikor otthagytad a munkahelyed, abban a pillanatban elindítottad a gyógyulásod. És amikor új szemmel kezdtél nézni a világra, amikor nem féltél többé az emberek véleményétől, amikor megtanultad értékelni ami körülötted van...
Na ekkor jött el a gyógyulásod!"

forrás: Namaste

UI:

SZERESD ELLENSÉGEDET - Visszhang
https://www.youtube.com/watch?v=gg3KoXNWBo8

[Karsay1958]

Jön a víz
Egy nap hatalmas esőzések következtében kiöntött a falu mellett kanyargó folyó. Az emberek ijedten csomagolták össze holmijukat, s ki tutajon, ki csónakban próbált menekülni. Az áradás egyre nőtt, már minden víz alatt volt, csak a háztetők s a fák koronái látszottak ki.
Három csónakos evezett a távoli part felé, amikor egy hatalmas hullám mindnyájuk ladikját felborította. Kiváló úszó hírében álltak, mégis úgy tűnt, csak egyikük képes fennmaradni a víz színén.
- Ti vagytok a legjobb úszók a faluban, hogyhogy nem birtok fennmaradni? - kiáltott társainak.
- Az arannyal teli zsákot rákötöttem a hátamra, nagyon súlyos, de nem tudok megválni tőle, mit sem ér az életem nélküle! - hörögte az első.
- Egy vasládikóban őrzöm a nemesi levelem és a diplomáimat, ha elvesznek, hogyan bizonyítom előkelő mivoltomat? Meg kell mentenem mindenáron! - kiáltott a másik, s egyre fáradtabbnak látszott.
Aki teher nélkül, könnyedén szelte a habokat, hamarosan partot ért, onnét kiáltott vissza:
- Kérlek benneteket, dobjátok el terheteket, s megmenekültök! - De nem hallgattak rá...
Az anyagi lét mulandó értékeihez ragaszkodót megfojtják "kincsei", s nem lesz képes átszelni az élet tengerét. Az önbecsapásnak nincsen határa.
(Elias Canetti)


Ui::

Dudde gyűjtemény Isten tanításai
https://www.youtube.com/watch?v=VYu8v0G ... EP&index=3

[Karsay1958]

Történet a sas fiókáról

Hallottál arról a krétai sasfiókról, aki nem akart repülni? Anyja és apja naponta többször visszaszálltak a fészekhez, hogy táplálják, és repülni tanítsák. Mindig ugyanazt ismételte:
- Nem akarok repülni.
- Repülnöd kell, mert szárnyad van - mondta az apja.
- Én akkor sem akarok repülni, inkább úszni szeretnék - válaszolta mindenkor.
- Nem lehet -mondta az anyja -, neked a levegőben kell élned, mert szárnyat kaptál, amivel könnyedén eljuthatsz bárhova.
- Mégis inkább a vizet választom, mert a tenger sokkal jobban tetszik a levegőnél.
- Nem lehet - mondta az apja -, a vízig eljuthatsz ugyan, ha majd tudsz repülni. Le is ereszkedhetsz, hogy belenézz, de a tengerre nem szállhatsz le, mert elmerülnél. Szárnyad van, és a szárny repülésre, nem úszásra való.
- Akkor sirály akarok lenni, mert az szépen száll a levegőben, és szépen úszik a vízen is.
- Nem lehet - mondta az apja szigorúan -, te sas vagy.
- Miért? - kérdezte a fióka.
- Ez a feladatod - válaszolta az anyja.

Szeretettel Bíró Laci

[Karsay1958]

Az ősi gyűlölet

"Ez a történet sokkal régebbi mint gondolnánk, az ősi gyűlölet nagyon régről fakad, de nem mi kezdtük..." Ehhez egyik kedves könyvemből idézek:

"A folyamat nagyjából a következőképpen alakul. A terméketlen sivatagi pusztaságok felől, a szaporodó barbár lakosság fokozatosan nyomul a civilizált magas kultúrák irányába. Kezdetben minden feladatot alázatosan és boldogan elvállalnak, csak valahogyan bejuthassanak az eredeti lakóhelyüknél még cselédként is jobb megélhetést biztosító magyar birodalmakba.
Később bár saját nyelvükön beszélnek egymás között, lassan éppen az illeszkedésük érdekében megtanulják az ősnép nyelvét valamennyire, majd mivel saját kultúrájuk nincsen, azonnal keverni is kezdik a magukéval.
Ahogy telik az idő, vegyes házasságok és egyéb módszerek segítségével hozzáférnek az őskultúra forrásaihoz. Mohón tanulni kezdik, magukba szívják, de nem azért, mert alkalmazni szeretnék, hanem mert már pozicionálják magukat a befogadó ősnéppel szemben.
Később fokozatosan durva, erőszakos természetüknek engedve magukhoz ragadják az ősnép fölött a hatalmat és vad irigységgel, lefojtott kisebbrendűséggel gyilkolni kezdik azokat.
A szerencsétlen és gyanútlan befogadó részben beolvad, vagy elmenekül, nemegyszer teljesen kipusztul.
A kakukkfiókaként fészekbe kerülő új urak kezdetben még kényszeredetten elismerik az elcsent szellemi és anyagi javak eredetét, később azonban saját hamis mitológiát teremtve megtagadnak minden eredeti forrást, és hangosan becsmérelik az ősi kultúrateremtő népet.
A nyers erőviszonyok miatt aztán ténylegesen is reménytelenné válik egy szellemi, vagy genetikai revans, és a gőgös démoni faj nemcsak elrabolt területet, de a kultúrateremtő poziciót is kicsalja magának, éppen azokat nevezve barbárnak, akiknek mindent köszönhet, akiktől emberi létét kapta.
Szüksége van azonban erre a démoni történetírásra, mert hogyan számolna el másképp a tömeggyilkosságokkal és a mohó rablásokkal, árulásokkal és szavakban talán meg sem fogalmazható aljasságokkal."
(Bakos Attila : A Duna Evangéliuma - Részlet)