A test a lélek börtöne 1
Valameddig a lélek meg nem érzi, hogy a test a börtöne, nem érett a szabadságra
Részlet Hitetlen Tamás „Veszteglés az ismeretlenben” című könyvéből, mely Szepes Mária édesnyjának intuitív médiumítása révén jött létre.
Ki vagyok?
Miért vagyok itt?
És miért vagyok így itt?
E hármas kérdés az eszmélet első megnyilatkozása. A kérdés szomjúság, mely kielégülésre, válaszra vár. Boldog gyötrődés, mely csak a természetfelettiből meríthet enyhülést. Emberek! Nézzetek bele merész szemmel a világba! Mit láttok? Mit tudtok róla? Semmit, - mert rövidlátó szemetekkel még önmagatokba sem láttok bele, még önmagatokról sem tudtok semmit. Csak tapogatóztok a homályban és laposan, torzan érzékelitek, tévesen értelmezitek mindazt, amit találtok. A belső világosságot gondosan elzárjátok, körültakarjátok igényekkel, indulatokkal, hibákkal, bűnökkel és kívülről figyelitek magatokat egy kis résen át, az értelem zsilipjén keresztül.
Néztetek-e már be világos helyről sötét szobába? Nos, hát mit láttatok? Sokáig semmit és csak hosszas figyelés, makacs erőlködés után - ha ugyan erre türelmetek volt - láthattátok meg a bentlevő tárgyak kontúrjait, persze bizonytalanul, laposan, minden plasztika nélkül. Hogyan szerezhetnétek így való fogalmat arról, ami ott bent van? Hogyan vehetnétek tudomást arról a kincsről, amelyet a szoba a sötétben hét lakat alatt rejteget?
Néztek és nem láttok. Nem látjátok a világ lelkét sem. Hogyan is láthatnátok? Hiszen a világ lelke a fény és ti a sötétséghez szokott szemeitekkel - miként a vakondok - a földbe vájjátok magatokat homályt keresve. Onnan ítélitek meg a világot, a létet úgy, ahogy azt pislogó szemeitekkel meglátjátok. Természet - mondjátok - és önnön szavatokat sem értitek. Erő - kiáltjátok - és ezzel kimerül találékonyságotok.
Bölcsességeteket elrajzolt ábrákban örökíti meg a tudomány. Csupa tüneti megállapítás mindenütt, mert nem tudtok továbbjutni a funkciók felismerésénél. Mindent a testről olvastok le, pedig a test maga is csak tünet. A Föld és minden megnyilatkozása a természetben és erőkben csak tünet. De mi az, ami a tüneteket létrehozza? - Van-e fogalmatok róla? Nincs. Mert ha volna, másképpen fognátok fel az életet is, másképpen rendezkednétek be reá, sokkal nagyobb értéket tulajdonítanátok neki.
Olyanok vagytok, mint a könnyelmű és rest gazda, aki vagyonát, értékeit cselédeire bízza, de ezek meglopják, kiforgatják mindenéből és uralomra jutva arra kényszerítik, hogy ő dolgozzon nekik, hogy ő szolgálja őket. Ezek a hűtlen, rabló cselédek: a szenvedélyek, a vágyak, az igények. Talán kétségbe vonjátok e megállapításomat, talán nevettek is rajta, de bármikor meggyőződhettek róla, ha komolyan akarjátok.
Csak próbáljatok időközönként magatokra maradni gondolataitokkal és érzéseitekkel. Majd meglátjátok, hogy megrohannak benneteket ezek az üldözők. Sok esetben csak egy lomha cseléd jelentkezik: az unalom. - Ez a legveszedelmesebbek egyike, mert elterpeszkedik a lélekben és enyészetet hagy maga után. Kiszikkasztja az életkedvet, csírájában elrothasztja a cselekvésre buzdító jobb érzéseket.
A lélek petyhüdt lesz tőle, és ha kellő eréllyel ki nem ostorozza ezt az élősdit, akkor előbb-utóbb meg is bénul. Az unalommal éppen ellenkező természetű: a türelmetlenség. - Ez egy zöldfülű siheder, éretlen tacskó, nem éppen rosszindulatú, de tudatlan, erőszakos és élelmes. Ahová befészkeli magát, az élére kerül mindennek. Ő viszi a szót, rendelkezik, végrehajt. Egyetlen gondolatnak sem hagy érési időt, útját csörömpölés, rombolás jelzi. - Valóságos zsarnok, nem teszi le kezéből a korbácsot és percnyi pihenőt sem ad a léleknek.
Ezt a két cselédet azért említettük meg elsősorban, mert az ember magára maradva leginkább ezek egyikével szokott először találkozni. Azonban a cselédek között a legnagyobb pozíciót az önzés tölti be. - Ez a zsugori vezeti a lélek háztartását. Kicsinyes az osztásban, de határt nem ismer a harácsolásban. Minden gondolatot, minden érzést megvámol, vagy éppen kiviteli tilalom alá helyez. Sikkaszt, lop, mindent lakat alá helyez feneketlen ládájába, melynek kulcsát élettársára, a gőgre bízza.
A gőg tékozló, elfecséreli az értékeket, lábbal tiporja az alázatot, a megértést, az elnézést, a gyöngédséget. Ő a főszertartásmester. Ő reprezentál (képvisel) és ez nagyon sokba kerül a léleknek. Ezzel szemben elapasztja jövedelmi forrásait, mert az engedékenység, a megbocsátás elől ridegen elzárkózik. Merev és kimért. Fagyosságával eloltja a lélek tűzhelyét.
A tékozlásban társa: - a hiúság. Ez a haszontalan, céda cseléd valódi gyémántokat színes üveggyöngyökre cserél be. Jócselekedetekért jutalmat követel, felékesíti magát vele, fitogtatja és ha az elismerés mint a letépett virág - elhervad, az enyészet bűze tölti be a lelket. Ez a bűz megbánást hoz, - de nem az elárult jó miatt bánkódik a hiúságtól mételyezett lélek, hanem éppen azért, mert jócselekedetéért rövid ideig tartott az elismerés.
A hiúság kéjelgő, parázna, ott sétál kendőzött arcával a lélek kapujában, hivalkodva kelleti magát minden arra járónak, és ha kielégülést nem talál, dühében marcangolja a lelket. Ilyenkor kibújik az érzékenység, - ez a fekélyes testű, vak cseléd mélyen befúrja magát a lélek kertjébe: a szívbe, ahol gennyes testével eltorlaszolja a tiszta érzések forrását, miáltal megakadályozza a virágzást.
A szív ilyenformán csak dudvát termel: elégületlenséget, önteltséget, önámítást, öntömjénezést. Ugyancsak a szívben tanyázik az irigység is. - Ez az alattomos cseléd sok szenvedést okoz a léleknek, ő tölti be a titkári állást. Ravaszul elhiteti gazdájával, hogy őt jogaiban megsértik, megrövidítik, hamis ambíciókat szít benne. Tanácsaival olyan állapotba hozza a lelket, mint a rosszul választó vese a testet, - valósággal megmérgezi.
Karakteréhez híven rendszerint a háttérben marad, csak amikor felölti ünneplő ruháját: a féltékenységet, akkor lép ki nyíltan. Ilyenkor tombol, dühöng, tépi, szaggatja a lelket. Az indulatosság a garázda cseléd. - Hangos, féktelen, vad, veszedelmes. A lélek fél tőle, meghunyászkodva tűri a dühöngését és tehetetlenül nézi, hogyan dönti romba mindazt, amit épített, legyen az valamely erény, vagy kívülről feléje irányuló szeretet, mert hiszen nyilvánvaló, hogy az indulatos embert vagy csak kevéssé szeretik még a legközelebbi hozzátartozói is, akikért dolgozik, áldoz, - vagy egyáltalán nem. Az indulatosság legtöbbször rohamszerűen, félreismerhetetlenül jelentkezik, de van rá eset, hogy nem tör ki, hanem mint valami katlanban, elzárkózva dohog, dübörög, haragot nevel, bosszút forral.
A harag és a bosszú a lélek testőrei. Ezek állig fegyverben, állandó készenlétben vannak. Legfőbb gondjuk arra irányul, hogy a béke távol maradjon a lélektől, ezért ha a bosszú munkában van, a harag virraszt. Támadásukkal sok adósságot csinálnak, ellentéteket támasztanak, retorziót szülnek, a léleknek tehát fizetnie kell, az „akció-reakció” törvényénél fogva.
A hazugság a bohóc, az udvari bolond. - Kotnyeles, talpraesett fickó. Ügyes bakugrásokkal mulattatja, magával ragadja gazdáját, aki nagyon szereti, becézi, mint elmaradhatatlan kísérőjét mindenüvé magával viszi. A hazugság gyakran meg is tréfálja gazdáját, pl. amikor az valami - talán magára, vagy másra nézve fontos - életkérdésben az igazságnak, az ügy komolyságának megfelelően akar nyilatkozni, akkor fürgén előugrik, bukfencet vet, miáltal megfosztja a lelket tekintélyétől, vagy oknélküli terhet ró rá a helytállással, jóvátétellel. Sokszor éppen nevetségessé teszi ígérgetéseivel, és ha végrehajtásra kerül a sor, újra elvonja figyelmét valamilyen bohósággal. Így azután a lélek sok időt pazarol üres szalmacsépléssel, mely idő alatt nem szerez semmit, de annál többet költekezik.
Egy másik időfecsérlő cselédje: a makacsság. - Ez egy süketnéma, izmos óriás. Minden józan érv hajótörést szenved vele szemben, mert nem hall meg semmit. Befolyásolhatatlan, de nem is nyilvánítja akaratát, mert nem beszél, néma. Működési ideje alatt a lélek valóságos sztrájktanya. Minden akarást, indítást gúzsba köt, tehetetlenné tesz.
A kapzsiság mohó, falánk cseléd; veszedelme az éléstárnak, a legrejtettebb jót is felfalja. A legcsúnyább természetű és kinézésű cseléd azonban: a fukarság. - Szárazbetegségben senyved. Krákogásával, nyögésével undort kelt mindenkiben. Ezt ő tudja, és ezért előszeretettel betakargatja arcát a „takarékosság” fátylával. De ezt a fátylat ő maga szövi, hogyan is juthatna a valódi takarékossághoz, hiszen az egy nagy erény. A fukarság meg bűnös templomrabló, aki ellopja az alamizsnafilléreket, és aki ajtót mutat a szeretetnek, ha az a lélekbe bekérezkedik.
Szeretettel Bíró Laci
--
Szellemtani Irodalom:
https://onedrive.live.com/?authkey=%21A ... 2B1B3312C8