Re: Ezotérikus mesék
von Karsay1958 » So 1. Aug 2021, 07:16
Jézus csodatétele
A nagyszerű kis hajó puha ringással távolodott a parttól. A sokaság csak nézte… Sajnálták, hogy Jézus máris elmegy! Annyira szerették hallani tanítását, és mindig ámulatba ejtette őket, imádatra indította szívüket, ha láttak egy-egy beteget meggyógyulni. Csodálatos is volt az, amikor a szemeik láttára lett egészséges a bűzös sebekkel borított nyomorult test! Amikor az elhalt szem látóvá elevenedett! A béna lábak erővel teltek meg, a süket fülek megnyíltak… Ujjongott a szívük, nem tudtak betelni Isten hatalmának csodájával. De a legszebb az volt, amikor Jézus köré telepedhettek, és hallhatták, amint a mennyei Atya szeretetétről beszél. Ilyenkor olthatatlan vágy lobbant bennük, hogy életük olyanná legyen, amiben az Atya gyönyörködik. Úgy hallgatták volna még…
A hajó egyre távolodott. Néhány tanítvány evezett, akik valamikor halászok voltak, a többiek gyönyörködve nézték a kristálytiszta vizet. Jézus elhelyezkedett, amennyire lehetett és elszenderedett. Minden olyan békés volt, olyan csendes. Péter elnézte alvó Mesterét. Hadd pihenjen! Majd ő vigyáz az álmára! Érezte, ahogy karjában feszül az erő, evezőcsapásai nyomán halad a kis hajó.
Ám egyszercsak egészen váratlanul akkora szél kerekedett, hogy a kis hajó majdnem felborult! Nem is értették, honnan jött a nagy szél ilyen váratlanul! Mintha démoni erők egész hada korbácsolta volna fel a tavat! Az ég elsötétült, cikáztak a villámok, ömlött az eső és a hullámok újra és újra átcsaptak a hajón, ami hol toronymagasra emelkedett, hol alázuhant a feneketlen mélységbe.
A tanítványok riadtan kapaszkodtak, szinte semmit nem tudtak tenni. Itt az utolsó óra! Sok sötét éjszakát megértek már a tengeren, de ilyen szélviharban még sohasem volt részük! Itt nincs mit tenni, menthetetlenül elvesznek! Rémületükben kiáltoztak, mert egy hatalmas hullám ott tornyosodott közvetlenül előttük! A roppant víztömeg elárasztotta a kis hajót, tíz körömmel kapaszkodtak, hogy el ne sodorja őket!
Péter ösztönszerűen gyorsan körülnézett, ahogy kikerültek a hullám alól. Megvan mindenki? Ekkor tekintete a Mesterre esett, aki édesen aludt, mintha Isten védő tenyerén pihenne. Hát persze, a Mester! Ő tud segíteni! Csak Ő tud csodát tenni! Péter riadtan, tele félelemmel mutatta a többieknek, micsoda óriási hullám közeledik megint! Ha az ideér, vége mindennek. Vadul kiáltozni kezdetek:
- Mester! Mester, elveszünk!
Jézus felébredt és felült. Látta az elemek pokoli háborgását, és abban a pillanatban parancsolóan nyújtotta ki a kezét! Teste felegyenesedett, egész tartása olyan lett, mint egy hatalmas felkiáltójel!
Abban a pillanatban csend lett! Néma, süket csend! A tanítványok torkára odaforrt a kiáltás és döbbenten nézték a nagy változást. Ez nem lehet igaz! Az imént még életveszélyben voltak, sötét volt és hideg hullámok magasodtak föléjük, mintha legalábbis egy óceán óriási torka készült volna elnyelni őket! Most pedig… Csendes a víz, kiderült az égbolt, a Nap szelíd fénye ragyogja be a tavat. Talán csak rossz álom volt a hirtelen támadt vihar? De ahogy egymásra néznek, látják, mégsem volt az, mert ruhájuk csupa víz és szakadás, hajuk, szakálluk tépett, csapzott, mindegyikük szemében ott ül még a rémület.
Az Úr Jézus rájuk néz, és csendesen kérdezi:
– Hol van a ti hitetek?
Félelemmel vegyes csodálkozással néznek egymásra. Kinn a parton még azt érezték, hogy már egészen jól ismerik Mesterüket, de mintha ez most mégsem lenne igaz. Rémülten kérdezték egymástól halkan:
– Kicsoda Ő, hogy még a szeleknek és viharnak is parancsol és azok szót fogadnak Neki?
Jézus jól látja szívüket, a bennük születő gondolatokat. De most nem rájuk figyel, Atyja arcát fürkészi, mintha átlátna az egeken. Tudja, hogy neki küldetése van, cselekednie kell, hiszen látja cselekedni az Atyát! A tanítványok ebből semmit nem láttak, nem értettek. Csendesen fogták az evezőket és a távoli part felé irányították a hajót. Úgy megkeveredtek, hogy azt sem tudták, merre tartanak. De nem is volt ez fontos, csak végre partot érjenek!
A gadarénusok földjén kötöttek ki, nem messze Galileától. Ott volt közel Gadara városa, arrafelé tartottak. Fenn a fennsíkon békés kép tárult eléjük. Zöld pázsiton disznónyáj legelészett. Hú, ennyi tisztátalan állat egy helyen! Látszik, hogy pogány földön vannak! Amikor a meredek partoldalon végre felkapaszkodtak, majdnem visszaestek a rémülettől. Egy mezítelen férfi rohant feléjük, bozontos haja lobogott a szélben, tekintetében a tébolyultság lángja. Két száraz, csontos karja előrefeszült, két marka, mint mindent széttépni akaró karmok bilincse, meredt görcsösen előre! Szívverésük megállt, ereikben megfagyott a vér, már kiáltani sem tudtak. Még ki sem heverték azt a rendkívüli vihart, már itt az újabb veszedelem!
Egyedül Jézus tudta, micsoda ördögi küzdelem zajlik éppen. Hirtelen odatoppant a vadul rohanó ember elé és parancsolva kiáltott:
- Menj ki belőle! – egész teste újra felkiáltójellé merevedett, minden tagjából sütött a parancsoló erő!
A megszállott, mikor Jézust meglátta, bömbölő hangon felkiáltott és Jézus lábai elé esett. Lázadó, dühös, de egyben kétségbeesett és reszkető hangon kérdezte Jézust, szinte kiáltva:
- Mi közöm van nékem teveled, Jézus, felséges Istennek Fia? Kérlek téged, ne gyötörj engem!
– Mi a neved? – kérdezte Jézus.
– Légió – vallotta félve az emberben lévő sok ördög – sokan vagyunk! – hangja most félelmet és megalázkodást árult el. – Kérünk, ne a mélységbe űzz bennünket, hadd menjünk abba a disznónyájba!
Jézus keze parancsoló mozdulattal lendül a disznónyáj felé. Abban a pillanatban mintha megvadultak volna az állatok, röfögve, hörögve kezdtek rohanni a tenger felé. A pásztorok rémülten próbálták őket visszatartani, de nem tehettek semmit. Félre kellett állniuk, ha nem akarták, hogy a megvadult horda őket is a tengerbe sodorja. Néhány pillanat múlva az összes disznó a tengerben volt, megfulladt valamennyi. A pásztorok tele félelemmel szaladtak a város felé, hogy elmondják, mi történt.
Az emberek mind futottak ki a közeli városból, ki ijedten, ki kíváncsian, ki mérgesen – akiknek állatai elpusztultak. Megdöbbenve látták, hogy az az ember, akitől eddig rettegtek, most szelíden, felöltözve ott ül Jézus lábainál. Szemében az értelem fénye van és a hála könnye tündököl. Ez volna az az ember, aki eddig a sírboltokban lakott? Aki olyan kegyetlen volt, mindenkit megtámadott? Akitől annyira féltek? Akit erős láncokkal és kötelekkel kötöztek meg, még azokat is elszaggatta? Mi történt vele? Ki ez az ember, aki ezt a csodát cselekedte? Aki ilyet tud tenni, az biztosan nem ember! A félelem eluralkodott a szívükben.
– Menj innen! Nagyon szépen kérünk, hogy menj el innen!
Jézus rájuk nézett és egyetlen szó nélkül a hajó felé indult. A férfi, akiből az ördögök kimentek, esedezve kérte, hadd menjen ő is velük! Hadd járjon ezentúl ő is Jézussal. Jézus szelíden nézett a szemébe:
– Térj vissza a te házadhoz, a te családodhoz, és beszéld el mindenkinek, mily nagy dolgot tett veled az Isten! – ezzel beszállt a hajóba tanítványaival együtt és elhajózott onnan.
A megszabadult ember örömmel, bizakodva indult rég nem látott városába. Milyen régen volt, hogy utoljára ilyen békésen járt az utcákon! Akik megpillantották, szinte eszüket vesztve menekültek előle! Csak rejtekhelyükről merték nézni, ahogy arra jár. Csodálkozva látták, hogy arcán a vad vonások elsimultak, tekintetéből ellobbant az a sátáni fény, és most az öröm és hála könnyei teszik kedvessé, újra emberivé az arcát. Már nem is féltek tőle annyira. Kíváncsiságuk legyőzte a félelmüket és csodálkozva kérdezték:
- Mi történt veled?
- Itt járt az Isten szent Fia és megszabadított engem! Azelőtt ördögök légiója kötözött meg, ők parancsoltak nekem és ők használtak engem gonosz céljaikra. De megszánt a Hatalmas és eljött ide azért, hogy megszabadítson! Ezentúl csak Őneki akarok élni, az Ő jóságát hirdetni! Ő az egyetlen Isten! A leghatalmasabb! A Sátán minden démoni serege szűkölve menekül előle! Ő az egyetlen, akit imádnunk kell ezentúl! Ti se szolgáljatok többé a bálványoknak!
Amerre járt, mindenütt hirdette, milyen nagy dolgot cselekedett vele Jézus.
Szemlézte: Bíró László